A film eredeti címe: Окно в Париж
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
a felirat nyelve: magyar,
kiterjesztése: srt.
Íme végre megint eljött az idő, és Amundsen egy újabb felirattal örvendeztet meg minket!
Mostani választása egy 1993-as vígjátékra esett.
Az Ablak Párizsra nem csak egyszerű gegekkel tűzdelt földhöz ragadt komédia. Van benne egy kis fantasztikum is. Egy fantasztikus vígjáték...
Nagyon nehéz helyzetben vagyok. Mint minden esetben, úgy most is úgy kellene írnom erről a filmről, hogy egyrészt ennek a bejegyzésnek az olvasója kedvet kapjon ennek a mozinak a megtekintéséhez, de meglepetést is okozzon neki ez az alkotás.
Az alaphelyzet az, hogy fenn, a Néva partján van egy nagyváros. Ezt a várost sokan hasonlították, hasonlítják Párizshoz. Ez a város jelképpé is vált. Már alapítójának is az volt a szándéka, hogy egy új színt, egy új értékrendszert jelképezzen. Átmenetet képezzen a sztyeppe és a szalon között. Talán innen ered a film ötlete is.
És, hogy nem erőltetett ez a feltevés, mi sem bizonyítja jobban Puskin sorainál:
"S ő azt gondolta ki:
Nincs jobb hely, hol várost emeljen
A svédeket bosszantani,
Dölyfös szomszéd nyugalma ellen.
Sugallatott a táj adott:
Európára ablakot
Itt vágjunk; tenger mossa lábunk!"
( Kormos István fordítása)
Mert hát ebben a Néva parti városban van egy ablak... Egy ablak amely (bármilyen hihetetlen) Párizsra nyílik. Aki átmegy, átlép az ablakon, hirtelen (mondhatni észrevétlenül) ezer kilométereket megtéve egy másik világban, egy másik kultúrában találja magát. És ezen az ablakon keresztül megindul a forgalom...
De inkább átadom a szót, Amundsennek a felirat készítőjének:
"A film az orosz (poszt-szovjet)
történelemnek abból az időszakából származik, amit mi magyarok szinte alig
ismerünk. Ugyanis az 1993-as évben bizony el voltunk foglalva a mi magyar
rendszerváltásunkkal. Az orosz (szovjet) állam emlegetése is minimum
ellenszenvet, de esetenként dührohamot váltott ki a hétköznapi emberből.
Utáltuk az oroszokat, gyakorlatilag minden gazdasági kapcsolatot megszakítottunk
velük. Később Magyarország ebbe (többek
között ebbe is) belerokkant, de akkor és ott az elvek számítottak. Elegünk volt
– jogosan – a szovjet típusú rendszerekből, de ugyanakkor nem tudtuk, merre is
vezet az út… Be is fejezem, mert nem politizálni akarok, hanem a filmhez írni
egy kedvcsináló, bemutató cikket.
Kollégáim, akik abban az
időszakban voltak kint kiküldetésben Moszkvában és egyéb más nagy orosz városokban,
„érdekes”-nek nevezik azokat az éveket. Utólag nehéz megmondani, jó volt-e
avagy rossz. Fiatalabb volt mindenki húsz évvel, és ez sok mindent megszépít…
Visszatérve a nyitó mondatra, bizony mi alig tudunk valamit erről az
időszakról, hiába is mutatta a Panoráma a moszkvai utcai harcokat, hiába is
tudtuk, hogy Gorbacsovval „valami nem stimmel”, azt sem tudtuk igazán, ki az a
Jelcin és őszintén rácsodálkoztunk, hogy az 1991-es Monsters Of Rock
fesztiválnak volt egy moszkvai állomása, ami ingyenes volt és 800 000 néző
figyelte a Metallica – AC/DC koncertet...
Húsz év eltelt. Maradjunk ennyiben.
A film hátterének megértéséhez
néhány alapvetést muszáj leírni. Segítségül hívom a Wikipédia Szovjetunióval
kapcsolatos bejegyzését. „…A Gorbacsov által kezdeményezett glasznoszty és peresztrojka
hatására megkezdődött a Szovjetunió belső felbomlása. A folyamat 1991
augusztusáig tartott, amikor a sikertelen puccsot követően a tagköztársaságok
egymás után kiáltották ki a függetlenségüket, és elszakadtak a központi
hatalomtól…A gorbacsovi reformok következtében a Szovjetunió belső válságba
kerül…a Szovjetuniót terror-hullám, konfliktusok, ellentétek gyengítik. 1991.
augusztus 19-21-én államcsíny-kísérletet hajtanak végre…és létrehozzák az
Állami Rendkívüli Bizottságot (GKCSP - ezzel a rövidítéssel talákozunk a film
szereplőinek beszélgetése során)… 1991. december 25-én Mihail Gorbacsov
nyilvános tévébeszédben bejelenti lemondását, amivel a Szovjetunió megszűnik
létezni.
A rendszerváltás nagyon súlyos árat követelt
Oroszország lakosságától. Az ipari termelés és az életszínvonal nagyon
lehanyatlott. A kilencvenes évek elején rendszertelenül fizették a nyugdíjakat,
több éves elmaradás sem volt ritka. A születési arányszám rendkívül alacsonyra
szállt, a halálozási az egekbe szökött. Nagyon rövid idő alatt kialakult egy
újgazdag réteg, amely a kezére került tőkét biztonságosabb helyre,
Oroszországon kívülre menekítette, így a gazdaságot a nagyarányú tőkekivonás is
sújtotta. A kedvezőtlen folyamatok Putyin elnökké választása után fordultak
meg. Az olajjövedelmek segítségével sikerült konszolidálni a gazdaságot. (forrás:
Wikipédia)
A film 1993-ban készült, a magyar
„art” mozi hálózatban vetítették is 1994-ben vagy 1995-ben. A magyar
filmográfiák is közölnek a filmről szűkszavú részleteket, tehát ez a film
megjárta Magyarországot. (Más kérdés, hogy mára már a nyomát sem találni ennek…)
A film tartalmi ismertetését mai napig meg lehet találni. „Fergeteges
komédia, igazi filmszatíra a mai orosz társadalomról. Nyikolaj zenetanár a
gimnáziumban. Lakása nincs, Gorohovnál talál szobát. Korábban egy öreg hölgy
lakta a macskájával. Maxi cica most is belesimul a fotelbe, s csendesen
szemléli a szoba új lakóját. Nyikolaj és szomszédja hamarosan felfedezi a szoba
titkát, méghozzá azt, hogy az ablaka Párizsra nyílik. Ettől a perctől kezdve
életük megváltozik, s ebből az eredeti ötletből sok humoros jelenet adódik...”
Persze ezen a rövid ismertetőn túl el
lehet képzelni, hogy ez a szokatlan filmes ötlet mennyi elképesztő szituációt
tud eredményezni. A film egy jóslat Európa jövőjéről, az orosz
üzletemberek inváziójáról Európában és a demoralizált, megalázott értelmiségről
Oroszországban. Jurij Mamin filmje egy igazi populáris film. Ez a leghíresebb
az összes Jurij Mamin alkotás közül. A nézők milliói kedvelik a világ minden
tájáról. A film sok idézete gyakorlatilag közmondássá vált.
cia filmet, ami létre is jött ezzel az 1993-as "Ablak Párizsra" vagy más címén "Salade Russe" című alkotással. Azonban a filmvállalat, a hatalmas LENFILM egy részlege sem volt hajlandó részt venni a projekt finanszírozásában, így gyakorlati-
lag pénzügyi összeomlás fenyegette a film elké-
szülését. Ez a helyzet késztette Jurij Mamint, hogy létrehozza saját filmes cégét a film elkészülése ér-
dekében és annak érdekében, hogy a későbbiekben, a peresztrojka utáni Oroszországban is vonzza a cégek és kereskedelmi vállalkozások filmgyártási támogatását. Így jött létre Jurij Mamin alapja a „Fountain”. Mamin előző filmje, elnyerte a fődíjat a francia filmfesztiválon, ez könnyítette meg a film finanszírozását. A film sikert aratott Franciaországban és a Berlini Filmfesztiválon, olyannyira, hogy a Sony Pictures segítségé-
vel megjelent még az Egyesült Államokban is és kétszer kérvényezték, hogy nyújtsák be a filmet az 1994-es Oscar-díj legjobb idegen nyelvű film kategóriájára. A korabeli kritikák szerint "…a Los Angeles-i és New York-i vetítések félelmetes hatásúak voltak mind a kri-
tikusok mind a közönség számára...." Nem csak a jelölésre, de az Oscar elnyerésére is na-
gyon jó esélye volt. Azonban abban az időben Nyikita Mihalkov és az ő frissen elkészült filmje a "Csalóka napfény" volt a futtatott film. Az orosz Oscar bizottság nem volt hajlan-
dó versenynek alávetni Mihalkov filmjét, és a "Csalóka napfény"-t küldte az Egyesült Ál-
lamokba az Oscar versengésre. Így Jurij Mamint megfosztották attól a lehetőségtől, hogy megnyerje ezzel a filmmel a díjat. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy a „Csalóka napfény” 1995-ben Oscar-díjat nyert.
Néhány szó a rendezőről és a főszereplőkről:
Jurij
Mamin, 1946-ban született orosz filmrendező, színházi
rendező, forgatókönyvíró, író és televíziós személyiség. Mai napig díjakkal elismert és ünnepelt
művésze Oroszországnak.
A zenetanárt játszó Szergej Doncov (másik nevén Szergej Drejden) 1941-ben született Novoszibirszkben. Többszörösen díjazott, elismert színész. 1992-ben meghívást kapott e film próbáira. Ugyanakkor a francia fél nem akarta rögtön elfogadni Doncovot, mint főszereplőt. Azt mondták, hogy erre a szerepre eléggé öreg. A próbafelvételek alatt rengeteget sminkelték és felmerült a lehetősége, hogy parókában kell a szerepet végigjátszania. Első nekifutásra nem is találták alkalmasnak, de Mamin a végén őt választotta.
en Viktor Mihajlov adja. Elképesztő energiával hozza a bun-
kó orosz melós karakterét, aki a nyugati társadalomba belecsöppen-
ve azonnal és kizárólag az ügyeske-
déssel, pénzszerzéssel, harácsolással foglalkozik. A színész 1936-ban született Leningrádban, 1968-ban végzett színészként, ezután Lening-
rádi színházakban dolgozott. Sorsának kegyetlen fintora, hogy az élete legnagyobb szerepének bizo-
nyuló „Ablak Párizsra”
sikerét már alig élte túl, 1994-ben elhunyt.
A film többszöri megnézése után
elmondhatom, hogy két erőteljes motívum jön át az alkotásból. Az egyik az orosz
emberek mentális és fizikai szétesése a rendszerváltás után. A kilátástalanság,
a szegénység, a kosz, a pénztelenség. Politikai pártok demonstrálnak: az utca
egyik oldalán a Lenin hívők, másik oldalon a cári intézmény támogatói.
Ugyanakkor pedig nincs étel, nincs gyógyszer. Az orosz rendszerváltás
ábrázolása óhatatlanul olyan gondolatokat kelt a magyar nézőben, hogy ez az
egész igencsak hasonlít a nálunk lejátszódott eseményekre. Annak ellenére, hogy
ma már tudjuk, hogy az orosz emberek (főleg a nagyvárosok lakói) már egyáltalán
nem ezen a színvonalon élnek, meg kell jegyezni, hogy az orosz nép általunk
ismert adminisztrátori (mérnök, orvos, állami hivatalnok, menedzser, stb.)
rétege még mindig csak egy kicsi százaléka a teljes lakosságnak. Az egy más
dolog, hogy ezekkel találkozunk a külföldi útjaink során a repülőtereken,
szállodákban, nyaralóhelyeken. De Oroszországban ma is rengetegen szegénységben
élnek.
A másik igen fontos mondanivaló, a film egyik csúcsjelenetében, a végén
van. A főszereplő zenetanár (maga is a
demoralizált orosz értelmiség tagja), meggyőző beszédet mond a gyerekeknek,
akik úgy döntöttek, hogy továbbra is Párizsban maradnak. Abban az időben, ez
eléggé ritka és őszinte demonstráció volt a hazafiságról.
Engedjenek meg egy személyes
megjegyzést, így a végén. A film párizsi jeleneteit – mint később megtudtam –
1992 tavaszán és nyarán forgatták. Akkoriban, 1992 tavaszán, végzős
középiskolásként én is ott tölthettem egy hetet. Ez egy olyan jutalomutazás
volt. Húsz évvel fiatalabb voltam. Nem mondom, hogy megöregedtem, de valahogy
nehéz ezt így átgondolni, leírni.
Elmentek az évek."
Amundsen tapintatosan kihagyott egy (számomra fontos) mellékszereplő megemlítését. Verára gondolok, pontosabban az őt alakító Nyina Nyikolájevna Uszatovára. Lehetőséget adott, hogy e kiváló művésznőről néhány mondatot írhassak. Uszatovának nem ez az első filmje amelyik ebben a blogban szerepel. És terveim szerint nem is az utolsó...
ban is. E színházban és a filmgyártásban is sokat foglalkoztatott művésznő 1951. október elsején született Malinovoe Ozeroban. Ez a település az Altáji Régióban található. Ez a vi-
dék híres a gyógyiszapjairól. 1942-ben kapta meg a városi rangot. A művésznő 1969-től kezdődően próbálkozott, hogy elkezdhesse színművészeti tanulmányait. Ez idő alatt a helyi "Vörös Október" Ruhagyárban dolgozott. A helyi Kultúrház igazgatója segített neki a fel-
készülésben. Végül 1974-ben próbálkozásait siker koronázta. Miután 1979-ben sikeresen befejezte tanulmányait az Arhangelszki Régió Kotlasz városába költözött. Az itteni szín-
házban kezdte karrierjét. Majd következő évben az éppen akkor induló leningrádi Molo-
gyezsnij Színház társulatához szegődik. Első filmszerepét 1981-ben kapja. Azóta se szeri, se száma nincs a filmjeinek...
 |
| A Pópa főszerplői |
Férje Jurij Lvovics Gruev nyelvész (német és francia nyelvek avatott ismerője), színész (az Apostol, a Pel-
gija és a fehér buldog, című sorozatokban is szere-
pel). Fiát Nyikolájnak hívják.
Nyina Usztanovát számtalan művészeti és néhány állami elismerés érte az évek folyamán. Életpályája jól mutatja, hogy a tehetséges embert nem az életkörülményei befolyá-
solják. A tehetség utat tör magának, és befolyásolja az életkörülményeket.
Ehhez nem kell más, "csak" az hogy a társadalom szociális értelemben mobilis legyen. Ez az egyén boldogulásának, boldogságának egyik fontos feltétetele... Így tud egy vidéki munkáslány országosan elismert lenni. Olyan ez mint a mesében...
A Szibériáda bejegyzését amikor először olvastam, akkor jöttem arra rá, hogy a kezdeti elképzeléstől ("Inkább csak impresszió lesznek ezek a mondatok.") kicsit eltávolodtam... Az adatok, az informá-
ciók sokkal nagyobb teret kaptak az utóbbi időkben, mint a benyomások. Elhatároztam hogy változ-
tatok. (A Mindenki meghal-nál ez még nem látható, de ez azért van, mert azt a fogalmazást hama-
rabb megírtam, mint ahogy esmisi művét olvastam.) Amundsen viszont ragyogó írásában utat muta-
tott, élettel töltötte meg ezt a bejegyzést.
Köszönöm!
És köszönöm e nagyszerű filmhez készített feliratot is!
