Egy év kilenc napja

A film eredeti címe: Девять дней одного года
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.

A szovjet forradalom kilenc "napja"
Stílszerűen a szovjet történelem 9 szakaszának rövid és szubjektív jellemzésével próbálom leírni a film politikai hátterét. S hasonlóan a filmbeli Citelmanhoz, először megpróbálom felépíteni a marxista alapokat.
A “The Contribution to the Critique of Political Economy (A politikai gazdaságtan bírálatához)” című munkájának előszavában Marx ezt írta:

"Semmilyen társadalmi rend nem tűnik el azelőtt, hogy az összes termelő erő, amelynek tere van benne, ki nem fejlődött; és új termelési viszonyok nem tűnnek fel azelőtt, hogy létrejöttük anyagi feltételei a régi társadalmi rend méhében be nem értek."
Oroszországban azonban még a kapitalizmus alig kezdett kifejlődni, nemhogy az összes termelőerő elérte volna a kapitalizmusban lehetséges fejlődési határait. Ezen az alapon ott és akkor a marxi értelemben vett szocializmus utópia volt.

Marx, persze, írt mást is:
"Ezért aztán az emberiség csak olyan feladatokat tűz maga elé, amelyeket meg tud oldani; ugyanis ha jobban megvizsgáljuk a kérdést, mindig azt találjuk, hogy a feladat akkor akkor jelenik meg, amikor megoldásának anyagi feltételei már megvannak vagy a keletkezés folyamatában vannak."
Szigorúan véve ez a fejlett kapitalista országokra vonatkozott, de a kérdést áthidalták a világforradalommal és azzal, hogy az orosz forradalom ebben a gyutacs szerepét játssza.

1. Forradalom és polgárháború. amelyet egy utópia jegyében vívtak meg
A polgárháború 1922 októberében a Csendes óceánnál a primorjei operációval ért véget, ami által kiszorították a japán intervenciósokat a Távol-Keletről. A Vörös Hadsereg győzelmének okai: Először is, 1919-re reguláris hadsereggé szerveződött, amelyben a szaktudást a cári tisztek szolgáltatták. Másodszor, a fehér hadseregek diszkreditálták magukat a nép szemében rablással, tömeges kivégzésekkel, a külföldi intervenciósokkal való együttműködéssel. Fehérek ugyanezekkel vádolták a bolsevikeket, de a kimenetel a bolsevikokat igazolta.

Trockij a bolsevikok akkori elképzeléseiről a következőket írta:
"...A hadikommunizmus lényegében egy ostromlott vár fogyasztásának szabályozási rendszere volt." El kell azonban ismerni, hogy - az eredeti elképzelések szerint - a hadikommunizmus tágabb célt követett. A szovjet kormány remélte és arra törekedett, hogy mind az elosztás, mind a termelés területén kidolgozza a tervgazdaság rendszerébe illő szabályozó rendszer módszereit. Más szóval: azt reméltük, hogy "hadikommunizmusból" fokozatosan, de a rendszer megzavarása nélkül, a valódi kommunizmus fog létre jönni. A bolsevik párt 1919 márciusában elfogadott programja kimondja: "A szovjet kormány feladata az elosztás területén ma az, hogy a kereskedelemnek az áruk tervszerű elosztásával való helyettesítését szünet nélkül és állami méretekben tovább folytassa".

A "hadikommunizmus" programja azonban egyre inkább a valósággal ütközött: a termelés folyamatosan csökkent, és nem csak háború pusztításai miatt, hanem azért is, mert megszűnt a termelőknek a termelésben való személyes érdekeltsége. A város a falutól kenyeret és nyersanyagokat követelt, miközben régi megszokásból pénznek nevezett színes papírdarabokon kívül cserébe semmit sem adott. A muzsik elrejtette tartalékait. A kormány a kenyérért fegyveres munkás-különítményeket küldött. A muzsik erre csökkentette a vetést. Az ipari termelés 1921-ben, közvetlenül a polgárháború végén, legfeljebb egyötöde volt a háború előttinek. Az acél termelése 4,2 millió tonnáról 183 ezer tonnára , azaz huszonharmadára esett. A gabonabetakarítás 1922-re 801 millióról 503 millió métermázsára csökkent: ez az év a szörnyű éhínség éve volt! Ezzel egyidejűleg, a külkereskedelem 2,9 milliárd rubelról 30 millióra zuhant. A termelőerők összeomlása minden elképzelést és történelmi tapasztalatot felülmúlt. Az ország és vele együtt a hatalom a szakadék szélén táncolt.

A hadikommunizmus utópisztikus reményeinek korszaka kemény és nagyrészt megalapozott kritikában részesült. A kormányzó párt elméleti hibája azonban teljesen érthetetlen lenne, ha figyelmen kívül hagynánk azt a tényt, hogy minden akkori számítás alapja a Nyugaton várt forradalom közeli győzelme volt. Magától értetődőnek tartották, hogy a győztes német proletariátus - a jövőbeni élelmiszerek és nyersanyagok szállításának reményében - Szovjet-Oroszországnak nemcsak autókat és egyéb ipari késztermékeket szállított volna hitelbe, de több tízezer magasan képzett munkással, technikussal és a szervezővel is segítette volna az országunkat. És nem kétséges, ha a proletárforradalom Németországban győzött volna – és ezt a győzelmet csak és kizárólag a szociáldemokraták akadályozták meg - a Szovjetunió és Németország gazdasága olyan hatalmas lépésekkel fejlődött volna, hogy Európa és a világ sorsa ma mérhetetlenül kedvezőbb lenne. Azonban azt teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy ezen örvendetes esemény bekövetkezte esetén is, a közvetlen állami elosztást el kellet volna vetni és a termékek kereskedelmével kellett volna helyettesíteni.[1]

A Németországba vetett remények az 1923 október 23.-án kezdődött felkelés leverésével véglegesen meghiúsultak.

2. Az utópia és a valóság ütközésének feloldása: a NEP
A NEP legélesebb és leghalaszthatatlanabb feladata kétségtelenül a faluval kapcsolatos gazdasági viszonyok egészséges alapra helyezése volt. De a tapasztalatok azt mutatták, hogy magának az iparnak is, társadalmasított jellege ellenére is, szüksége van a kapitalizmus által kifejlesztett pénzbeli elszámolás módszerére. A tervet nem lehet csupán spekulatív adatokra alapozni. A kereslet és kínálat játéka még nagyon sokáig a terv számára a szükséges anyagi alap és fontos kiigazító mechanizmus marad.
Az új gazdaságpolitika (Новая экономическая политика) 1921 március 14.-én került bevezetésre Szovjet-Oroszországban. de az általa kiváltott jelentős növekedés csak a háború előtti termelés visszaállításának volt köszönhető: Oroszország csupán 1926-27-re érte el az 1913-as év gazdasági mutatóit.
1928 októberében kezdődött az első 5-éves népgazdasági terv végrehajtása: az ország vezetése az erőltetett iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálására vette az irányt. Bár a NEP-et sohasem nyilvánították hivatalosan hatályon kívülinek, de ekkorra már halott volt


3. Iparosítás
A Szovjetunió szocialista iparosítása (Sztálini iparosítás) - a Szovjetunió ipari potenciáljának erőltetett növelésének folyamata az 1930-as években a célból, hogy felszámolják a fejlett kapitalista országok vonatkozásában lévő elmaradást. Ez a folyamat a kapitalista országok eredeti tőkefelhalmozásával állítható párhuzamba.
A következő idézet Piketty a "Tőke 21.században" című könyvéből származik, ami éppen napjainkban jelent meg magyarul is [2]:
"...A legmegdöbbentőbb tény az ipari proletariátus nyomora volt. A gazdasági növekedés ellenére, vagy talán részben miatta, valamint a mezőgazdaságból való hatalmas exodus miatt is, melyet a népességnövekedés és a növekedő mezőgazdasági termelékenység okozott, a munkások nyomornegyedekben zsúfolódtak. A munkanap hosszú volt, a munkabér viszont alacsony. Egy újfajta városi nyomor keletkezett, amely láthatóbb, megrázóbb, és bizonyos vonatkozásban szélsőségesebb volt, mint a "Régi rezsim" falusi nyomora. A Germinal, Oliver Twist, és Les Misérables (Nyomorultak) nem a szerzők fantáziája volt, hanem valóság, hasonlóan a törvényekhez, amelyek a gyermekmunkát a gyárakban 8 év alatt  (Franciaország 1841-ben) vagy a bányákban 10 év alatt ( Nagy Británniában 1842-ben) megtiltotta.  Dr. Villermé’s Tableau de l’état physique et moral des ouvriers employés dans les manufactures, melyet 1840-ben publikáltak, s amely a félénk gyermekmunka törvényekhez vezetett, hasonló sötét valóságot ír le, mint Friedrich Engels "A munkásosztály helyzete Angliában" (The Condition of the Working Class in England) 1845-ben megjelent munkájában."
S mindez magukban a gyarmatosító hatalmak saját országaiban.
....
Továbbá:
"a 19. század első és hat évtizedében a munkások bére nagyon alacsony szinten stagnált: közel vagy alacsonyabb szinten mint a 18. vagy a még korábbi századokban. Ez a hosszú stagnálás annál inkább is feltűnő, mert a növekedés ebben a periódusban gyorsult mind Franciaországban, mind Nagy Britanniában. ... Az összegyűjtött adatok nem mutatnak strukturális csökkenést az egyenlőtlenség vonatkozásában az I. világháborúig. Amit 1870-1914 között látunk legjobb esetben is a szélsőséges egyenlőtlenség stabilizálódása, egy végtelen egyenlőtlenségi spirál és a gazdagság egyre növekvő koncentrálódása. Nehéz megmondani, hogy mindez hová vezetett volna azon sokk nélkül, amit a a világháború és politikai következményei okoztak."[2]
Ebben az összefüggésben is érdemes nézni a Szovjetunióban a háború kezdetéig tartó 12-13 évi iparosítást.

4. A Nagy Honvédő Háború
John F. Kennedy elnök a maga idejében kijelentette, "Nincs még egy nemzet a háborúk történelemben, amely annyit szenvedett volna mint a Szovjetunió a II. világháborúban. Minimum 20 millióan vesztették életüket. Számolatlan millió otthont égettek fel vagy raboltak ki. Az ország területének harmada, beleértve az ipari bázis kétharmadát, pusztasággá vált: ez olyan pusztítás, mintha az USA Chicagótól keletre megsemmisült volna."
Csak az USA kerülte el a pusztítást. Az USA gazdasága fellendülőben volt. Az ipari termelés a háború alatt évenként 15% növekedést produkált. A GNP és az export a háború előtti szint több mint kétszeresére növekedett. Az USA a világ arany készletének 2/3-át és a befektetett tőke 3/4-ét birtokolta. A világ termelésének és szolgáltatásának fenomenális 50%-a esett az USÁ-ra. Ennek ellenére a vállalkozók aggódtak amiatt, hogy a háborús idők költekezése után depressziós feltételek állnak elő.[3]

Feltehetőleg a depressziótól való félelem is hozzájárult ahhoz, hogy nem a baloldali Henry Wallace (a képen), hanem Truman lett Roosevelt utódja.  Roosevelt fia Elliott könyvében (As He Saw It - Ahogy ő látta)azt írta, hogy apja a háború után is együttműködést tervezett a Szovjetunióval.[4]

Winston Churchill rövid beszéde 1959 december 21.-én az angol parlamentben Sztálin születésének 80. évfordulója alkalmából:

"Oroszország nagy szerencséje volt az, hogy az országot nagy megpróbáltatásának idején géniusz és megingathatatlan hadvezér vezette. Az ország legkiválóbb személyisége volt, aki imponált a változó és kegyetlen korszakunknak, amelyben egész életét leélte.

Sztálin hatalmas energiát birtokló ember volt, megtörhetetlen akaraterővel; éles, kegyetlen, kérlelhetetlen a tárgyalások során, amelyeknek során én, aki a brit parlament vitáin nevelkedtem, sem tudtam semmit sem szembeállítani. Sztálin mindenekelőtt nagy szarkazmussal, humorérzékkel és azzal a képességgel rendelkezett, hogy pontosan fogja fel mások gondolatait. Ez a képessége olyan erős volt, hogy megismételhetetlenné tette minden idők és népek vezetői között.

Sztálin ránk a legerősebb benyomást tette. Rendelkezett mély, minden pániktól mentes bölcsességgel. Legyőzhetetlen mestere volt annak, hogy a nehéz pillanatokban a kilátástalan helyzetekből is kiutat találjon. Azon kívül , Sztálin mind a legkritikusabb pillanatokban, mind győzelmének pillanataiban visszafogott maradt és sohasem engedett illúzióknak. Rendkívül bonyolult személyiség volt. Létrehozott és maga alá kényszerített egy hatalmas birodalmat. Olyan ember volt, aki az ellenségét másik ellenségével semmisítette meg. Sztálin a világban páratlan diktátor volt, aki Oroszországot a faekétől az atomkorszakba vezette. "[5]

Sztálin tevékenysége meghatározó jellegű a 3.-5. pontokba szedett időszakokban.

5. A forró háború veszélye és a  béketábor korszaka

Churchill és Sztálin 1944 októberében titokban találkoztak Moszkvában. Churchill körvonalazott egy egyezményt a brit és szovjet befolyási övezeteket illetően a háború utáni Európában. Ez Churchill sajátkezű macskakaparással egy papírdarabon rögzítette, amelyet Sztálin kipipált. Ezen papírdarab képe látható a fenti ábrán.
Erről így ír Oliver Stone könyvében [3]:"
"A találkozó kódneve Tolstoj volt.  Churchill a Lengyelországgal kapcsolatos ellentétek feloldásában reménykedett. A megbeszéléseken "megfigyelőként" részt vett Averill Harriman az USA moszkvai nagykövete, de nem volt ott, amikor a két vezető a legfontosabb biznisszel voltak elfoglalva. A Kremlben kandalló mellett ülve, Churchill elsütötte néhány kedvelt lengyel viccét, majd hozzáláttak a brit és szovjet befolyási övezetek meghatározásához a Balkánon. Egyúttal a szovjet érdekek Lengyelországot illető elismerésének alapjai kidolgozásához is hozzáláttak. Egy papírfecnin Churchill javaslatot tett arra, hogy mekkora befolyásának kell lennie a két hatalomnak: A Szovjetuniónak befolyása Romániában 90%, Bulgáriában 75%, míg  Magyarországon és Jugoszláviában 50% legyen. A brit befolyás Görögországban 90%. Sztálin átvéve a papírt, egy pillanatig szemlélte, majd kék ceruzával kipipálta. Amikor Churchill visszakapta a papírt a következő megjegyzést tette:
`Nem tűnhet-e cinikusnak, hogy milliók számára sorsdöntő kérdést ilyen félkéz módon oldunk meg? Égessük el a papírt!`
Sztálin azonban azon a véleményen volt, hogy meg kell őrizni e történelmi papírfecnit, amelyet Churchill `szemtelen dokumentumnak` nevezett."

A magyarországi fifty/fifty befolyás amolyan finnlandizálást jelentett, aminek a következménye a földosztás lett a nagybirtokok nacionalizálása és szövetkezetek szervezése helyett. Úgyszintén ennek lehetett a következménye a polgári pártok engedélyezése.

Azonban Roosevelt halálával és az atombomba amerikai birtoklásával új helyzet állt elő: nem Henry Wallace hanem Truman lesz az elnök.
Ezt érzékelve, 1945 májusában, napokkal Németország térdre kényszerítése után Winston Chruchill brit miniszterelnök utasította háborús kabinetjét, hogy készítsenek felkészülési tervet egy Szovjetunió elleni nagyszabású katonai támadásra. A tervet tartalmazó, szigorúan bizalmas okmányokra a 1988-ban találtak rá brit történészek egy állami levéltárban.
A dokumentumot a Daily Telegraph című konzervatív brit napilap ismertette.

Az "Elképzelhetetlen hadművelet" fedőnevű haditerv szerint félmillió brit és amerikai katona a legyőzött német hadsereg 100 ezer katonájának támogatásával Németország északi részéről indítaná el a támadást, amely végső soron "Oroszország megsemmisülésével" számolt.
Az "Elképzelhetetlen hadművelet" tényleg kivihetetlennek bizonyult, de 1946-ban Churchill fultoni beszédével elkezdődött a hidegháború, amely egészen a hatvanas évekig magában hordozta egy atomfegyverekkel megvívott meleg háború lehetőségét. Ez lesz a "béketábor" korszaka, amikor is a háborúra való felkészülés, de annak elkerülése lesz a fő cél. Ennek a korszaknak a szovjet interkontinentális rakéták megjelenése vetett véget.

Magyarország vonatkozásában a Nyugat által kezdeményezett hidegháború a "fordulat évéhez" vezetett 1949-ben, ami a szovjet modell szerinti szocialista rendszer bevezetését jelentette, súlyosbítva azt egy háborús gazdaságpolitikával.

6. Az "olvadás" és a hatvanasok[6]

A katonai erőfeszítések eredményit a polgári életben is igyekeztek alkalmazni:
- Obnyinszki atomerőmű, a világ első atomerőműve, amelyet az elektromos szolgáltató hálózatába kötöttek (1954 október).
- Lenin atomjégtörő: az első atommeghajtású hajó (nem tengeralattjáró) (1957 december).
- Tu-104 az első szovjet sugárhajtású utasszállító gép, amely 1956-ban az angol "Comet" nevű gép technikai okokból való leállítása után az egyetlen ilyen gép volt 1958 októberéig, a Boeing 707-es üzembeállításáig.
- Az első szputnyik 1957 október 4.-én: jellemző módon a szputnyikot bejelentő "Pravda" szám vezércikke az őszi mezőgazdasági munkálatokkal foglalkoztak. Csak az amerikaiak hisztérikus reakciója ébresztette rá Hruscsovot a dolog jelentőségére. Az ezután következő űrsikerek eltakarták azt, hogy a gazdasági és katonai erőviszonyok továbbra is az amerikaiak javára szólnak.

"Fizikusok" és "lírikusok"
A hatvanas évek úgy vonult be a szovjet történelembe mint a "fizikusok" és "lírikusok" szembenállása. A 60-as évek eleje: az első űrrepülések, az atomenergia katonai és békés célú alkalmazása, a transzurán elemek felfedezése - mindezen témák a szovjet sajtóban széleskörűen megvitatásra kerülnek és a társadalom valódi érdeklődését váltják ki. Az atomfegyver fejlesztésével foglalkozó tudósok mélységes erkölcsi dilemmája fontos téma, amely megjelenik a 60-as évek sok szovjet filmjében (Выбор цели - A cél kiválasztása, Укрощение огня - A tűz megszelídítése).

Az akkori viharos vita tárgya, mi fontosabb: a tudomány vagy a művészet. A "hatvanasok" két egymással kapcsolatban álló de elkülönülő szubkultúrát képviseltek, amelyet tréfásan "fizikusoknak", ill. "lírikusoknak" neveztek, értve ezalatt tudományos-technikai ill. humanitárius értelmiséget. Pl. Einstein és Landau kultusz-figurák voltak, kiknek fotói olyan emberek lakásait is díszítették, akik a fizikától messze álltak. Természetesen a "fizikusok" kevésbé szerepeltek a művészetben, de világnézeti rendszerűk nem volt kevésbé (sőt) fontos az 1960-as és 1970-es évek szovjet kultúrájában. A "fizikusok" kultúrájának lényeges része volt a tudományos megismerés és tudományos-technikai haladás romantizálása, ami azután hatalmas mértékben befolyásolta a szovjet tudomány fejlődését és a szovjet mindennapokat is. A művészetben a "fizikusok" nézetei ritkán jelentek meg, lényegében a sci-fi műfajában, amelynek legékesebb példája a Sztrugackij fivérek prózája. Néha azonban megjelennek a realista műfajban, ennek példái: D. Granyin regénye («Иду на грозу») és filmünk, azaz M. Romm filmje, az "Egy év 9 napja".

Kommunár mozgalom
Lelkesítve, ahogy akkor gondolták, a kommunista társadalom közeli felépítésének perspektívája által, sok pedagógus olyan emberek nevelését tűzte maga elé célul, akik készek a magas kommunista erkölcsi normák szerint élni. Munkájukat Sz. T. Sackij és A. Sz. Makarenko sikeres kísérleteire és a 20-as évek cserkész és pionír mozgalmára alapozva,  ezek a pedagógusok, akik közül a legkiválóbb I. P. Ivanov volt, kidolgoztak egy metodikát, amely az önkéntes részvétel, a közös tervezés, a közös végrehajtás és értékelés, az alkotó megbízatások váltakozása, a választott vezetők rotációja elvein alapult.

A 60-as évek közepére az egész országra kiterjedt a mozgalom és iskolások és serdülők tízezre vettek benne részt.
Azonban Hruscsov leváltását követően a politikában bekövetkező  negatív tendenciák részeként egyre növekedett az adminisztratív nyomás a kommunár klubokra és csapatokra. Ez pedig a résztvevők csökkenésével és a klubok egy részének bezárásával járt. 1965-ben a Komszomol KB beszüntette a támogatást és a helyi szervekre bízta a továbbiakat. A mozgalmat nem tiltották be, de a viszonyulás negatív lett. Ugyanakkor a mai napig fennmaradtak klubok és csapatok, amelyek a kommunár mozgalommal  hozhatók kapcsolatba.

7. A pangás

Katonai erőviszonyok:

USA/SZU stratégiai nukleáris töltetek (1960–1980)

Warheads	1960 U.S.	1960 USSR	1965 U.S.	1965 USSR	1970 U.S.	1970 USSR	1975 U.S.	1975 USSR	1980 U.S.	1980 USSR
Missiles	60	some	1050	225	1800	1600	6100	2500	7300	5500
Bombs	6000	300	4500	375	2200	200	2400	300	2800	500
Total:	6068	300	5550	600	4000	1800	8500	2800	10100	6000

USA/SZU stratégiai nukleáris szállító eszközök (1960–1980)

Delivery Systems	1960 U.S.	1960 USSR	1965 U.S.	1965 USSR	1970 U.S.	1970 USSR	1975 U.S.	1975 USSR	1980 U.S.	1980 USSR
Bombers	600	150	600	250	550	145	400	135	340	156
ICBMs	20	some	850	200	1054	1300	1054	1527	1050	1398
SLBMs	48	15	400	25	656	300	656	784	656	1028
Total:	668	165	1850	475	2260	1745	2110	2446	2046	2582

Megjegyzés:

ICBM: interkontinentális ballisztikus rakéta

SLBM: tengeralattjáróról indított ballisztikus rakéta

Az USA és Szovjetunió stratégiai erői közötti arány (1960–1980)

Év	1960	1965	1975	1980
A USA/SZU aràny	20.2 : 1	9.2 : 1	3 : 1	1.6 : 1

A fenti adatok Borisz Csertok könyvéből származnak[7], amely a NASA honlapján hozzáférhető vagy oroszul számtalan helyen az interneten.

Gazdaság
Simon Kuznets a 19. századi politikai gazdaságtan művelői. Ricardo és Marx elemzéseinek kétségtelenül apokaliptikusan pesszimista jövendöléseit átalakította hasonlóan szélsőséges tündérmesékké, vagy legalább is "happy end" történetekké. Kuznets elmélete szerint, a jövedelmi "egyenetlenségek" automatikusan csökken fognak a fejlett kapitalizmus körülményei között, függetlenül a gazdaságpolitikai döntésektől vagy országok helyzete közötti különbségektől és végül is elfogadható szinten stabilizálódnak.

Az elmélete szerint az egyenlőtlenségek mindenütt egy "harang-görbét" követnek: azaz a kezdetben természetszerűen, az iparosítás kezdeti fázisának - ami az USA esetében a 19. századot jelentené - megfelelően emelkednek a különbségek, majd ezután -az USA esetén ez a 20. század első fele - élesen csökkennie kell. A Kuznets görbéjének elmélete azonban a hidegháború terméke volt.

Hruscsov leváltása nem váltott ki nagyobb nyugtalanságot, mert a hatalomra került triumvirátus - Podgornij, Koszigin és Brezsnyev - a nem mindig "kiegyensúlyozott" Hruscsovhoz képest tekintélyesnek tűnt. Azonban a fokozódó hidegháború és a bürokrácia hatalmának féltése miatt a rendszer szigorítása következett be. A korszak végére majdnem paritás jött létre az atomfegyverek területén, de a rendszer rugalmatlanná vált. Míg a rendszer a hatvanas évekig felzárkózóbán volt a fejlett nyugati országokhoz képest, ezután kezdett fokozatosan lemaradni olyan fontos területeken mint pl. a komputerek és a számítástechnika.
A fenti változások a hatvanasok és az ország számára tragédiát jelentettek. És bár a hatvanasok egyes képviselői fokozatosan átmentek szovjetellenesbe, a többségük továbbra is megőrizte hitét a szocializmusban. Ez az a nemzedék, amelynek a létrehozott fejlett gazdaság alapján talán nem lett volna utópia a forradalom által ígért társadalom megvalósítása.
A következő generáció ezekhez az ideálokhoz a legjobb esetben is egykedvűen viszonyult. Ez nyilvánvaló generációs ellentétekben jelentkezett - megerősítést nyerve filozófiai és esztétikai nézetkülönbségekkel. A "hatvanasok" nem lelkesedtek az avantgárd, koncepcializmus és posztmodern iránt, amellyel az 1970-es évek értelmisége élt. Az "avantgardistákat" hidegen hagyta Tvardovszkij lírája - minden ami szovjet számukra abszurd volt.
A pangás éveiben a "hatvanasok" jelképévé Andrej Szaharov akadémikus vált, aki feláldozva a hatalom által ajnározott tudós kényelmes életét a lelkiismereti szabadságért folytatott harc kedvéért. Szaharov egyesítve magában az erkölcsi tisztaságot, naivitást és intellektust valóban megtestesítette generációja ideáit. Ezen felül egyúttal "fizikus" és "lírikus" is volt.


8. "Peresztrojka"
A gorbacsovi kül- és belpolitika megteremtette annak a feltételeit, hogy az országot a proletariátusra, a népre hivatkozó bürokrácia (nomenklatúra) helyzetét felhasználva kapitalista uralkodó osztállyá változtassa magát. Míg korábban mindenféle restauráció ezen bürokráciának nemcsak a hatalomból való eltávolításával, de fizikai megsemmisítésével járt volna. Ezért azután a bürokrácia, amelynek a szovjet-rendszerbeli privilégiumai minimálisak voltak az új kapitalista uralkodó osztály és kiszolgálóik gazdagságához képest, hatalmas lendülettel vetette magát a kapitalizmus építésébe. Ezért lehettünk tanúi megdöbbentő metamorfózisoknak s annak, hogy ez a transzformáció kerül amibe kerül alapon ment végbe.

9. Restauráció világa
Bolygónk lakóssága közel 7 milliárd volt 2012-ben, míg a globális gazdasági "ouput" nagyobb mint 70 trillió euro: ez fejenkénti 10 ezer euronak felel meg. Ha levonunk 10%-ot aaz elhasználódás pótlására, akkor a Föld minden lakójára per hónap 760 euro jutna ha egyenlően osztanák el, azaz a termelőerők fejlettsége alapján a Föld minden lakója normális életszínvonalon ellátható lenne. Hogy ez mégsincs így, ez a rendszer kérdése, és akkor nem is vettük számba azt, hogy a rendszer sajátossága a fogyasztói társadalom nagymértékű pazarlása.

Jövedelmi egyenlőtlenség az USÁ-ban, 1910–2010

A felső tizednek az USA  nemzeti jövedelemből való részesedése az 1910-es 1920-as évek 45-50%-áról az 1950-es évekre kevesebb mint 35%-ra esett (Ez az a csökkenés, amit Kuznets dokumentált); Azonban az 1975 évi kevesebb mint 35%-ról 45-50%-ra nőtt 2000-2010-es évekre.

Röviden, az 1914-1945 évek közötti megrázkódtatások sokkjának kitett gazdaságban - az I. Világháború, a bolsevik forradalom, a nagy világválság, a II. Világháború és ezek következtében kigondolt a új a tőke ellenőrzésére hívatott új szabályozások és adó politikák - az 1950-es évekre a tőke részesedése történelmileg alacsony szintre süllyedt. Hamarosan azonban a tőke elkezdte magát újra helyzetbe hozni.  A tőke részesedésének növekedése felgyorsult Margaret Thatcher-nek 1979-ben Angliában és Ronald Reagan-nek 1980-ban az USÁ-ban aratott győzelmének következtében, amelyek egy konzervatív forradalom kezdetét jelezték. Aztán jött a szovjet blokk összeomlása 1989-ben, amelyet az 1990-es évek financiális globalizációja és deregulációja követett. Mindezek a politikai események ellenkező irányba mutattak a 20. század első felében megfigyeltekhez képest. 2010-re minden válság ellenére tőke prosperál mint soha 1913 óta.
Gorbacsovot 1985-ben választják meg az SZKP főtitkárává.

A film tudományos hitelessége
A film forgatókönyve alapjául valós események szolgáltak. A film tudományos tanácsadója Igor Tamm Nobel-díjas fizikus volt. Az 50-es évek vége és a 60-as évek eleje jelentős eredményeket hoz a szabályozott termonukleáris szintézis területén. Akkoriban a szovjet tudósok ilyen kísérletekbe kezdtek. Volt egy eset, az u.n. hamis neutronok esete, amely közismert lett és Andrej Szaharov is megemlíti a könyvében (Андрей Дмитриевич Сахаров «Воспоминания»). Azonban fúzió, amelyről a filmbeli Guszev álmodott, nem jött létre.[10]
A filmben a kigondolt fizikai kísérlet képe elég pontosan tükröződik abban a vonatkozásban, hogy a sikeres kísérlet egyik jele a nagy neutron emisszió lett volna.

"Romm filmjében megpróbálta egy magfizikai kutatóintézet életét belülről megmutatni, a békés (és a kulisszák mögött nem annyira békés) magfizikai kutatások pátoszát és pszichológiáját tetten érni. Nekem a film először inkább tettszett; most úgy tűnik, hogy rontanak rajta a szituációk többségének túlságosan  "konvencionális" jellege", írta Andrej Szaharov.

A film készítése
Alekszej Batalov [8]: "Hatalmas érdeklődéssel dolgoztam Dimitrij Guszev alakján. Ennek az atomtudósnak élete tele van kitartó, értelmes, de egyáltalán nem szembetűnő hőstettel. Guszev szerepe különösen azáltal vonz engem, hogy Guszev a ma embere, mélységesen intelligens, mondhatjuk,  az új szovjetember típusa."
A film jelentős részét Dubnában és az ott található Egyesített Atommagkutató Intézetben készítették.

Dubna
Dubna, pontosabban az a része, amelyben az Egyesített Atomkutató Intézet található, a Volga, Dubna és Szesztra folyók által határolt. Dubna a Moszkvai Terület északi határán található, pontosabban 125 kilométerre Moszkvától az 56°44' szélességi és 37°13' hosszósági fokon. Lakósainak száma: 67,8 ezer. Legegyszerűbben elektricskával lehet Moszkvából Dubnába utazni, amely a Szaveljevszkij pályaudvarról indul.
A Volga Dubnánál az Ivanykovoi víztárolóba (becenevén Moszkva tenger) ömlik miután meghajtja az Ivanykovoi Vízi erőművet. Az erőmű alatt csatlakozik a víztárolóba a Moszkva-Volga csatorna, amely Moszkva vízellátásában szerepet játszik és egyben Moszkvát öt tenger "kikötőjévé" teszi.
A forradalom előtt a mai modern város helyén egy Podberjozje nevű falu volt a Volga bal partján, míg a másik oldalon Gorodiscse, Alekszandrovka, Ivanykovo, Jurkino és Kozlaki falvak.
1937-ben a bal parton megépül a Szavelevszkij repülőgépgyár részlege, amelyből 1951-ben az OKB-155 lesz: itt valamikor a 60-70-es években egy mini űrsikló építésével is kísérleteztek.

Az orosz kormány határozata alapján 2001-ben Dubna az Orosz Federáció naukográd (tudományváros) státuszát kapta.
2005 decembere óta "különleges gazdasági zóna".
A filmben Ljolja joggal mondja, hogy minden normális ember gyalog jár, mivel 10-15 perces sétával elérhető az intézet. Bár ott ahol az autó száguld - a Csornaja Recska - negyed egy kissé messzebb van, de onnan is be lehet sétálni a munkahelyre. Egyébként a táncjelenet a film készítése idején a Volga partján létező tánc-platformon készült.

Egyesített Magkutató Intézetet
A háború utáni feszült nemzetközi helyzetben a szovjet kormány határozatot hoz az atommaggal kapcsolatos tudományos kutatásokkal kapcsolatban. Egy nagy ciklotron helyének kiválasztása speciális bizottság feladata volt, ami meg is történt 1946 augusztus 7.-én. Majd  ennek és Dubnában már a 40-es évek óta működő intézet (Magproblémák Intézete - Институт ядерных проблем Академии наук СССР (ИЯП)) alapján 1956 március 26.-án létre hozták az Egyesített Magkutató Intézetet (Объединенный институт ядерных исследований (ОИЯИ)). Az új intézet nemzetközi szervezetként működik a mai napig. Magyarország tagja volt az EAI-nak, sőt Kiss Dezső akadémikus 1989-1992 között igazgatója volt az intézetnek. Magyarország már nem tagja az intézetnek, de Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Románia, Bulgária igen.


Tudósok háza (Дом учёных)

A "tudósok háza" kulturális intézmény és egyben helyt ad tudományos rendezvényeknek is. Alaptevékenysége: kulturális-népszerűsítés, sportrendezvények, kiállítások és koncertek rendezése amelybe belefér lakodalom rendezése is a tagok számára. Az intézményt D.I. Blohincev akadémikus, az intézet akkori igazgatója utasítására 1958 novemberében hozták létre a fent látható épület baloldali szárnyában. Az épületben van elhelyezve az intézeti adminisztráció, beleértve az igazgatóságot is.

A fő ok a tudósok háza létrehozására az intézet nemzetközi jellege volt: itt volt lehetőség a különböző nemzeti kolóniák rendezvényeinek megtartására.

Brúnó Pontecorvo
Dubnában sok ismert fizikus dolgozott, beleértve Nobel-díjasokat is, de a világban - politikai okokból -talán a legismertebb Brúnó Pontecorvo.

Brúnó Pontecorvo briliáns kísérleti fizikus volt, aki az 1934-36 között Enrico Fermi mellett dolgozott Rómában. Fermi segítségére volt tudományos forradalom indításában a lassú neutronok mint kísérleti eszköz használata által. A lassú neutronok tették lehetővé, hogy egy bizonyos elemet egy másik elemmé változtassunk.
1936-ban Pontecorvo Franciaországba költözött, ahol Irène Curie és Frédéric Joliot fizikus házaspárral dolgozott. Curie és Joliot prominens és lelkes kommunisták voltak. Pontecorvo belépett a kommunista pártba és haláláig őszinte híve maradt a szocializmus eszméjének.
1950 augusztus 31.-én egy olasz ünnep kellős közepén családjával együtt Rómából Stockholmba utazott anélkül hogy bárkit tájékoztattak volna. A következő nap szovjet segítséggel Finnországon keresztül a Szovjetunióba távoztak. Hirtelen eltűnése kiváltotta a nyugati titkosszolgálatok aggodalmát - különösen az USÁ-ban és Nagy-Britanniában - atomfizika katonai alkalmazásához köthető ismeretekkel kapcsolatosan, különösen a Klaus Fuchs eset után. Pontecorvo azonban csak korlátozottan fért hozzá "titkos objektumokhoz" és a későbbiekben sem vádolták meg kémkedéssel vagy titkok élárulásával.
Haláláig Dunában dolgozott és teljesen az elemi részecskék fizikája elméletének, a neutrínók és müonok bomlása tanulmányozásának szentelte magát.
Dubnában halt meg 1993-ban és végakarata szerint porainak felét Dubnában, míg másik felét Rómában a Protestáns Temetőben helyezték végső nyugalomra.
Anekdota Pontecorvoval kapcsolatosan, amelyet egy szovjet matematikus idézett:
Történt, hogy Pontecorvo Dubna környékén sétálva eltévedett, de estére kelvén talált egy traktort és a traktorista vállalta a hazavitelét. A traktorista udvarias beszélgetést kezdett és megkérdezte, hogy mivel foglalkozik az intézetben. Bruno Makszimovics becsületesen megmondta, hogy "neutrínó fizikával" (aminek Pontecorvo egyik megalapozója volt már a 30-as években). A traktorista udvariasan válaszolt:
- Nagyon jól beszél oroszul, de mégis van egy kis akcentusa, nem neutrínó fizikát hanem neutron fizikát kell mondani.
Pontecorvo Itáliában mesélve az incidenst, hozzátette:
- Remélem megérem a napot, amikor senki sem fogja összetéveszteni a neutront a neutrínóval.
Kommentálva a történetet a matematikus megjegyezte:
Manapság, bár Bruno ezt nem érte meg, sajnos igaza lett: az emberek nem tévesztik össze a neutront a neutrínóval, mert egyikről sem tudnak semmit sem! Láthatólag a butaság nemcsak kiirthatatlan, de egyre növekszik.

Problematika
Karen Sahnazarov Romm munkáját a 60-as éveket leginkább jellemző munkának nevezte. A filmezés klasszikusa személyesen mutat példát arra, hogy elérkezett a valóság új oldalról való szemléletének, a közönséget érdeklő új problémák ábrázolásának ideje.

A film hősei a hétköznapok problémáitól elvonatkozott tudósok, akik ugyanakkor élő emberek: szeretnek, vitatkoznak, tanulnak. A főhős a célját követi és nem érdekli sem az anyagi javak, sem a dicsőség. Formálisan a filmben jelen van a szerelmi háromszög, azonban a romantikus téma a háttérben marad. A barátság is és a szerelem is mint minden más a tudomány és a haladás oltárára helyeztetik.

Az "Egy év kilenc napja" az u.n. cselekmény nélküli filmek mintapéldánya: a klasszikus egyenesvonalú cselekménysorozat helyett a rendező áttér egy új szervezési módra. A széttagolt epizódokat csak a szerző elképzelése fűzi egybe.

Ahogy Maja Turovszkaja írta [9]:
"A film történelmi pillanat felvétel maradt, a megismerő értelemben való örömteli hitével; azzal a reménységgel, hogy az emberiség történelme fő eseménye már holnap beteljesedik; a készséggel, hogy ezért a holnapért önfeledten és önfeláldozóan dolgozzanak nem mentesen az iróniától magukat és készségüket illetően. A fontos a megújulás boldogító érzése."


A felirat fájl a filmhez itt található.

--------
Kitüntetések és díjak
23,9 millió néző
1962 legjobb filmje , Alekszej Batalov — az év legjobb színésze a "Szovjetszkij Ekrán" nevű lap közvélemény felmérése alapján.
A Karlovi Vary filmfesztivál "Kristály glóbusz" nagydíja (1962).
Csehszlovákia dolgozói filmfesztiváljának fődíja (1962).
A Melbourne-i és San-Francisco-i fesztiválok Díszoklevele (1962)
A legjobb külföldi film a lengyel filmkritikusok szerint (1962).
A Vasziljev fivérekről elnevezett állami díjat kapták 1966-ban: forgatókönyv M. Romm és D. Harabrovickij, G. Lavrov operátor, G. Kolganov művészeti vezető és Alekszej Batalov színész.

---------
Hivatkozások
1. Lev Trockij: Elárult forradalom
2. Thomas Piketty: Capital in the Twenty-First Century
3. Oliver Stone and Peter Kuznick: The Untold History of the United States
    Könyv mellett sokrészes film sorozat is készült, aminek orosz-nyelvű változata is van
    "Нерасказенная история США" címmel.
4. Эллиот Рузвельт: Его глазами (Elliott Roosevelt:  As He Saw It )
5. Ф. И. Чуев: Сто сорок бесед с Молотовым
6 https://ru.wikipedia.org/wiki/Шестидесятники
7 Boris Chertok: Rockets and People, Vol. IV: The Moon Race
8 «Девять дней одного года», рецензия на фильм 1 // сайт Льва Дурова
9 «Михаил Ромм, или Двадцать пять лет спустя…» // Обыкновенный фашизм. [Сб.] СПб, 2006. Майя Туровская
10 Андрей Дмитриевич Сахаров «Воспоминания»


                                                                                                                       Zsenei Márton