Valamikor a nyáron volt egy kis szabadidőm és elkezdetem nézni ezt a sorozatot. És nagyon hamar rabul ejtett. Olyan ez, mint egy görbe tükör. Minden és mindenki megkapja azt, ami jár neki. A humor, a szarkazmus nem ismer határokat.
Már az első résznél eszembe jutott egy régi könyv, egy könyv, amit kamaszként olvastam. Ezzel párhuzamosan az úgynevezett covid járvány is. Pontosabban annak "utóélete". Mindezt a két dolgot azért jegyzem meg, mert a Két Halom alapötlete nem eredeti. Na de amit kihoztak belőle!
Az... Az egy könnyed, szórakoztató saját magának és nekünk görbe tükröt mutató alkotás lett.
Könnyed. És ezen van a hansúly.
Robert Merle disztópiájában - a Védett férfiakban - kitör egy világjárvány. Hiába a figyelmeztetés, az amerikai elnök nem hajlandó komolyan venni a veszélyt. A megoldás a gazdaság teljesítményének visszaesésével járna, és nem vállalja ezt be. A GDP nagysága fontosabb, mint az állampolgárok élete, életminősége. (Honnan olyan ismerős ez a hozzáállás?) Egy kór terjed a világon, ami az ivarérett férfiakat támadja csak meg. És a betegség vége, minden esetben az exitálás. Gyógyszer nincs rá, a kutatásra nem volt politikai akarat. Két menekülési út van. Az egyik a kasztrálás, a másik a teljes izoláció. Egy új társadalmi rend épül fel, egy férfiak nélküli társadalom. A kasztráltakat a nők lenézik, mert teljesen haszontalanokká vált emberek. A kevés megmaradt biológiai értelemebe vett férfinek meg csak az örökítőanyagára van szüksége az új rendszernek, mert az emberiség nem halhat ki. A regény, ami egy nagyon jó alkotás, egy disztópia. És nem csak azért, mert kihal benne az emberiség jelenős része.
A sorozat alapja az, hogy az USA és Észak-Korea között kitör egy nagy háború. Egy világháború. 2030. áprilisában kezdődik a konfliktus. És ennek során biológiai fegyvert is bevetnek. A koreaiak egyik csapása egy vírus, aminek következtében kihal az emberiség jórésze. A férfiak. És az, hogy ez a ragály észak-koreai katonai biológiailabor terméke nagyban hasonlít azokra a soha meg nem erősített, de cáfolhatatlan vádra, hogy a covid 19 egy Kínából származó termék. Mesterségesen előállított vírus. Hogy ez igaz, vagy sem, gyanítom biztosan soha nem fogjuk megtudni. Ha igaz, akkor azért nem, ha nem igaz... Majd pont most, amikor nagyon úgy néz ki, hogy vége az egypólusú világrendnek, majd pont most jön el a dezinformációk végének a kora, ugye? Hát nem.
Szóval, a Földet megrázó háborús kataklizma után, 2140-ben járunk. Ekkora kialakul az új világrend. A sorozat így egy matriarchális társadalmat mutat be, ahol látszatra minden nagyon szép, minden nagyon jó... De a látszat, nem a valóság. (Ugyanakkor, ez az alaphelyzet tökéletesen alkalmas arra, hogy az alkotók beszóljanak a mai kor szellemének, hogy belenézhessünk egy torzító tükörbe.) Lépésről-lépésre, epizódról epizódra ismerhetjük meg ezt az új társadalmi formát.
A fenti képet nézve láthatjátok, nem csak hölgy szereplői vannak a filmnek. És igazatok van. A nők civilizált környezetben élnek, van néhány spermadonorjuk, de a kevés megmaradt férfi az orosz erdőben él, férfias - ebben az esetben értsd igénytelen - körülmények között. Persze, ahogy a városban néhány férfi is él, úgy az erdőben is él néhány nő. Egy patriarchális közösségben. Na, ez sem a mennyország. Nagyon nem. A kétfajta közösség jól el van zárva egymástól. Míg egy napon...Valahogy, mintha átjáró "nyílna" a két közösség között. Ami csak gonddal jár. A nézőnek meg szórakozással. 😁
Érdekes, hogy mind Merle-nél, mind ebben az orosz sorozatban a férfiak nélküli társadalom bár a hivatalosan prűd, valójában mindkét művet illethetnék a szexista váddal. És azért lássuk be, attól hogy disztópia, szóval ettől eltekintve azért fontos kérdés az, hogy egy gyakorlatilag férfi nélküli társadalom, hogyan éri el, hogy a népesség reprodukálja önmagát. És ez nem egy elhanyagolható kérdés, még egy a jövővel foglalkozó műben is. És így értehtő is a 18+-os besorolás is.
Kicsit olyan befejezetlenül ért véget a Moszkva-Cassiopeia, nem? Nem véletlen a film végén a Vége az első filmnek felirat sem. A Cassiopeiát követő évben - 1974-ben - elkészült a második film is: Ifjak a Mindenségben (Отроки во Вселенной) címmel.
A film elején egy rövid és frappáns megoldással képbe kerülhetnek mindazok, akik az első filmről (még) lemaradtak. Ezután zökkenőmentesen folytatódik a történet a szovjet pionyírokról, akik elindultak a Cassiopea csillagkép Alfa csillagának második bolygójához. Kedves kis történet tinédzser l'amour-ral és úttörő öntudattal ötvözve.
Nem kívánom spoilerezni a filmet, mert nem túl hosszú és jó is egyszerre. Annyit elárulok, hogy ebben a részben kevesebb a tudományosság - elvégre az már meg lett alapozva az előzményben - és így rá tud az alkotás fordulni az önmaga üzenetére. Engem érdekelne, hogy annakidején milyen tanúságot vontak le a nézők, bár tudom, hogy soha nem fogom megtudni. Már csak azért sem, mert Einstein időutazás paradoxona - ami ráadásul a mély űr felfedezésének lehetőségét is majdhogynem kizárja szerintem - rámutat arra, hogy visszafelé soha nem fog az ember az időben utazni. Személyes véleményem szerint előre se, pedig erre szükség lenne, ha más csillagrendszereket is el szeretne érni az emberiség. És én nem hiszek abban, hogy az ember mindentudóvá válhatna. Az, hogy jellenleg is tart egyfajta tudásforradalom (és elég dinamikus, és már meglehetősen régóta), mindez nem predesztinálja az emberiséget arra, hogy minden álmát, fantáziálását megvalósíthassa.
A Belga együttes egyik dalából tudható, hogy: "...Mechanika, mechanika keményebb, mint a Metallica..." Igen. És ez "csak" a Mechanika. És hol van még a Fizika többi része!
A különböző tudományok leírják a környező világunkat, azok matematikai összefüggéseit, de a határokon nem fog túljutni. Persze, nem tudhatjuk, hol vannak azok a határok, úgyhogy csak bátran kutassuk, fürkésszük a Világmindenség titkait, de ne feledjük: nem vagyunk nagyobbak az anyagi világnál,az anyagi világ törvényszerűségeinél sem.
Számomra rettentően érdekes, hogy a két film - a Moszkva-Cassiopeia és az Ifjak a Mindenségben - még így közel ötven év után is aktuális. Nem csak az asztrofizikai részek, nem csak a jövőbeli felfedező-űrutazások kérdéseire látja ugyanazokat a válaszokat, mint (a Star Trek sorozatok mellett) napjaink e téma iránt fogékony elméi, hanem - jó sci-fi-hez illően - napjaink társadalmi kérdéseire is rávilágít. Konkrétan gondolok most a robotizációra, a mesterséges intelligencia fejlesztésekre, és azok esetleges negatív hatásaira. Mert az ezen iparágban érdekeltektől csak a pozitív reklám jön ezerrel...
Valamikor Oldfan azt írta nekem, hogy a szocialista országokban készült sci-fi filmek legalább olyan jók, mint a hollywoodiak. Egyedül a megvalósításon látszik a pénztelenség, amit leleménnyel próbáltak az alkotók pótolni. (Remélem jól emlékszem soraira.) És valóban.
Beszélgettem egy kedves ismerősömmel nemrég, és szóba hoztam a Moszkva-Cassiopeiát. Kérdeztem látta-e? Igenlő válasza után belemélyedtem a témába, és megemlítettem, hogy mind a Moszkva, mind az Ifjak a Mindenségben számtalan szuperprodukciónak (még a Terminátornak is - gondolok itt most a Skynetre) a koncepciójához adhatott ötletet. Beszélőtársam egyetértett velem, és közölte, hogy a szovjet sci-fik valóban erőteljesen inspirálták az Újvilágban élő szerzőket, filmeseket. Azt gondolom, ha megnézitek ezt/ezeket a filmet/filmeket, nem fogjátok túlzásnak gondolni ezt az állítást. Remélem, legalábbis.
De nem szaporítom tovább a szót. Javaslom,tekintsétek meg az alkotás(oka)t!
2021-ben elkezdtem nézni ezt a filmet, és nem tagadom, hogy körülbelül fél óra múlva abbahagytam. Elegem lett belőle. Azután idén nyáron, talán júniusban vagy júliusban, újra elővettem, és megnéztem a hátralévő részt. És most nem szenvedtem tőle. Nem estem hasra tőle, de gond nélkül be tudtam fejezni. Mi változhatott? Talán csak annyi, hogy egy kicsit többet láttam benne, mint össze-vissza lövöldözést. Volt ami megfogott. Mondjuk a dialógusokban itt-ott. A filmben van humor is, olyan oroszos. A kedvencem az a jelenet, amikor - természetesen lövöldözés közben - a helység ajtaján gyakorlatilag beesik egy hátizsákos orosz katonai instruktor (sehol nem mondják ki a filmben, de legyünk őszinték: egy zsoldos, egy magánhadsereg tagja) és miközben térde esik azt kérdezi: Ti rendeltétek a pizzát? Ez a rész nagyon tetszett - Te jó ég, most hányan fogják leminősíteni a humorérzékemet! -, mert a hátizsák látványától az ételfutárok jutottak az eszembe. Yandex Jeda, Domino... Tényleg! A zsák pont úgy néz ki, csak a színe nagyon más. És már ezelőtt az ételfutár jutott az eszembe, hogy a színész végigmondta volna a mondatát. Olyan frenetikus volt néhány másodpercre... Elmondani sem tudom, és valószínűleg szinte senki nem is fogja ezt átélni, most hogy ezt elspoilereztem. Mert egyrészt keveseknek jutna eszébe (nem vagyunk egyformák), másrészt most lőttem le a geget. A kokas csípje meg!
A film összességében rám olyan hatást tett, mint a Vadászsólyom végveszélyben című amerikai alkotás. Mindkettő megtörtént eseményen alapul, annak állít emléket. Mindkettő egy katonai csapatnak, annak hősiességének állít emléket. De ebben az orosz alkotásban nem tengerészgyalogosoknak.
Hanem kiknek?
Egyetlen egyszer nem mondják ki, hogy kikről van szó. Leng az orosz trikolor, de az egyenruhákon nincs rangjelzés, nincs állományjelző... Semmi jelzés nincs.
Azt mondják a hozzáértők, hogy a filmben szereplő URAL teherautók festése, és a rajtuk lévő tuning pont olyan, mint amilyen a Wagner Csoport járműveié.
A Wagner Csoport egy magánvállalkozó (szentpétervári céges bejegyzéssel; valamiért az összes szürkegazdaságos cég oda van bejelentve szerény tapasztalatom alapján, de hogy miért?) által üzemeltetett vállalkozás. Ez nem egy orosz találmány, hiszen már a második iraki háború során hallhattunk a Blackwater (1996-ban alapítva) nevezetű cégről, ami szintén egy magánhadsereg volt.
Az erőszak állami monopóliumának kiszervezését magánvállalkozások részére rendkívül káros dolognak gondolom. Mert az ezzel élő államok döntéshozói szándékosan ki akarják vonni magukat a felelősség alól. Az állami hadseregeket köti rengeteg nemzetközi egyezmény. Nem tehetnek meg mindent, ha mégis megtesznek bizonyos dolgokat, akkor felelősségre lehet vonni (kivéve az USA katonáit, mert Washington soha nem adja ki katonáit nemzetközi bíróságnak) őket. Viszont, ha magánkatonaság sért emberi, emberiességi jogokat, akkor csak a tettet végrehajtó zsoldos a felelős. A megbízó nem. A Blackwaternek is az lett a vége, hogy nyilvánosságra kerültek olyan dolgai, hogy bár felelősségre vonás nem igazán volt, de morálisan annyira elfogyott körülötte a levegő, hogy az USA kormánya semmilyen megbízást nem adhatott neki. Túlságosan is rivaldafénybe került a cég.
Orosz vezetők hamar meglátták a céges hadseregben lévő potenciált, úgyhogy gyorsan csináltattak ők is egyet. És ez lett a Wagner. A csoport megalakulásának a pontos ideje nem ismert. Valamikor 2014-2015 táján kezdett ez a név brandé válni.
Ott vannak Szíriában, Ukrajnában, Libíában, Közép-Afrikában.
2019 novemberében vagy decemberében megismerkedtem egy fiatalemberrel. Hosszas beszélgetéseket folytattunk sok mindenről. Egyszer véletlenül elszólta magát. Kiderült, hogy harcolt önkéntesként Donbasszban. Nagyon nem akart róla beszélni, de addig próbálkoztam, amíg néhány dolgot elmondott. (Kíváncsi voltam, vajon mennyire reális az a kép, ami bennem volt a kelet-ukrajnai helyzetről.) A miért mentél oda kérdésemre azt a választ adta, hogy meg akarta védeni az ott lakó népét az agresszoroktól. A végül miért jöttél el három hónap utánra a válasz az volt, hogy már túl sok rakétát lőttek ki a falura, ahol önkénteskedett.
A története röviden annyi volt, hogy hazafias felbuzdulásból szerzett egy címet, és leutazott Rosztov-Na-Donuba. Ott egy military boltban vett magának saját pénzén gyakorlóruhát és néhány katonai felszerelési tárgyat. A Don melletti Rosztovban egy kis irodában kapott egy donyecki címet. Átment Donbasszba, és ott jelentkezett önkéntes katonának. Ekkor kapott fegyvert és lőszert. Levitték egy kis faluba, és a település szélén lévő házban elhelyezték. Elmondták neki merre van az ukrán hadsereg, merre vannak a lengyelek és merre németek. (Említettem már, hogy a Stern magazin szerint 2016-ig kb 250 német halt meg az ottani harci cselekményekben.) Kérdésemre, hogy mennyi pénzt kapott, azt válaszolta, hogy semmit. Hiszen önkéntes volt. Egyből felmerült bennem, hogy akkor miből éltél? Azt válaszolta, hogy minden nap valaki a faluból hozott neki enni valamit. Mindig más. Önkéntes alapon. Miért említem mindezt? Mert rákérdeztem, hogy orosz katonákkal találkozott-e? Azt állította, hogy az Orosz Föderáció katonájával nem, de wagneressel, igen. És ők mennyit kaptak? - kérdeztem. - Hiszen zsoldosok. A válasz egy kicsit meglepett, de hihetőnek tűnt. Artyom azt mondta, hogy ők is ingyenesen voltak ott, de csak így mehettek ki Szíriába. Egy hónap ingyen Ukrajna után jöhetett nekik egy hónap zsoldosság Szíriában. Ott 2000 dollárt kaptak havonta. Ez az összeg reálisnak tűnik. (A foglyul ejtett azovosokról készült dokfilmben egy angol zsoldos-fogoly azt állította, hogy 10 000 grivnyát kapott havonta. Ha nem forintra váltjuk át ezeket az összegeket, akkor nagyjából azonos havi átlag tud kijönni. Forintba számolva nagyon becsaphatjuk magunkat. Nem véletlen, hogy már van olyan adókötelezettség, amit euroban vagy dollárban is ki lehet fizetni, a forint mellett, Magyarországon. Ez tudjátok minek a jele!) Ennyi kb egy zsoldos bére. Más forrásból hallottam még régebben. Simán el tudom képzelni, hogy a wagneresek akkoriban Ukrajnában nem kaptak zsoldot, hogy ne legyen köztük és az önkéntesek között feszültség. De szükség is volt ott rájuk. És ráadásul, a DNR egyik alakulatát Szomáli-knak hívták. Nem azért, mert szomáliaiak alkották. (Csak mondom.) A szíriai bér - amit a srác mondott - meg piaci. Ja, és beszélgetőtársam nem volt putyinista. Nagyon nem. Önmagát monarchistaként definiálta. Pravoszláv és monarchista. Időnként Zsirinovszkij dumabeli szereplésit nézte a neten, és jókat szórakozott rajta. De nem támogatta a liberális demokratákat se. Dumaellenesként aposztrofálta nekem magát.
A film egy fiatalemberről szól, akit kirúgtak előző munkahelyéről és elmegy kiképzőnek a Kelet-Afrikai Köztársaságba. Gyakorlatilag az egyik cselekményszál az lenne, hogyan sikerül beilleszkednie a csapatba. A másik pedig az, hogy az éppen esedékes választást fegyveressekkel próbálja befolyásolni az aktuális elnök ellenzéke. Hát, körülbelül ennyi.
És megy végig a csihi-puhi.
Talán az egyik csúcspontja a filmnek, amikor a küzdelem kellős közepén felcsendül a Leningrád (zenekar) dala a Piros ribizli.
Nem. Semmi groteszk nincs ebben. (Ha én olvasnék ilyet, mint amit leírtam, nem kizárt hogy elmosolyodnék.) A dal szövege jól kiegészíti a látványvilágot. Ad egy kis fanyarságot hozzá. (A dal szövege a feliratban le van fordítva!) És engem megfogott. Mondjuk azt, hogy egy szociológiai látlelet a dal, ami egyszerre szól a látványról és ugyanakkor egy fricska is annak. Látszólag időnként a dal szövege ellentétben van a vizuális élménnyel, de a kettő kiegészíti egymás. Érdekes az a bő két perc, szerintem.
A film hibái ellenére meg tud ajándékozni jó pillanatokkal. Mik a fő hibák? Leginkább a mozi felépítése. Sablonos. A film első része azzal telik el, hogy megtudhatjuk, a rebellisek rossz emberek. Nem azért mert rebellisek, de rosszak. És ahogy telik az idő annál rosszabbak. Gonoszabbak. Kegyetlenek. nagyon. Csak hogy biztos tudja a néző, hogy kiknek kell szurkolnia. És az se baj, ha az orosz kontingens nem csak jóemberekből áll, hiszen még így is jobbak, mint az ellenfeleik. Ez az ábrázolásmód nem túl szerencsés. Kicsit olyan propagandisztikus. Valahol ezért ez a film egy apologetikus alkotás. És a meg nem nevezett Wagner céget védi, reklámozza. Nem az orosz hadsereget. Egy katonai magánvállalkozást - ami ugyan csak az orosz államtól kap, kaphat munkát -, amelyet Nyugaton szeretnének feketíteni, a blackwater-eződés beindult.
És ha ez egy hentelős film, amit - mint műfajt - nem kedvelek, akkor miért készítettem hozzá feliratot? A kérdés jó, és jogos is. A válaszom egyszerű: a dialógusokban elég sok olyan megállapítás, kijelentés hangzik el, amelyek megértése nélkül teljes meg tudnak bennünket vezetni a hírgyártók. (Ez most egy kicsit olyan, mintha összeesküvés elmélet hívő lennék. Hűha! Ezt talán jobban ki kellene fejtenem...) Hivatkoztam a Különleges jelentés. Ukrajna életre kel bejegyzésében egy szakértőre, aki - lassan egy éve - úgy tűnt, hogy leginkább érti, megérti az akkori ukrajnai eseményeket. Az eltelt idő alatt sikerült beazonosítanom: Robert C. Castle-ről van szó. Rendszeresen szoktam olvasni írásait és időnként nézek videóit. Mert gondolkozásmódja, érvei inspirálóak. Nagyon tetszett például az a videója, amiben összefoglalja, hogy milyen stratégiai döntések mellett lett a sivatagos tájakban bővelkedő Izrael egy olyan oázis, amely nagy mennyiségű vizet exportál a szomszédainak. Jól emlékszem, hogy a kilencvenes években az elemzések arról szóltak, hogyha az IDF feladja a Golánt, akkor Izrael országának ivóvízellátása - hogy úgy mondjam - veszélybe kerül. Ugyanakkor, hasonló ok miatt Szíria visszaszerette volna szerezni a fennsíkot. Kódolva volt a történetbe egy újabb szír-izraeli konfliktus, ami eddig nem robbant ki. És ez nagy szó! És ebben nagy szerepe volt annak, hogy a zsidó állam felismerte a vízgazdálkodás jelentőségét, és nem sajnált beruházni ebbe. Mind iparilag, mind tájékozatásilag innovált. És kishazánk egyik legégetőbb problémájává vált - a tohonya, buta, önző, harácsoló, semmirekellő politikusainknak (pártfüggetlenül!) "köszönhetően" - a víz, illetve annak hiánya a földeken, a háztartásokban.
R. C. Castle kifejtette, hogy sem az ukrán, sem az orosz hadseregben nem látja az innovációt a végrehajtói szinten. Az ukrán fegyveres erőknél elkezdődött egy reform, ami által a hadsereg hivatásos alakulataiban elkezdték meghonosítani a NATO-ra jellemző irányítási módot. Ami abban áll, hogy a századparancsnokoknak nagyobb szabadságot adnak arra, hogy a meghatározott célt elérjék, mint ami a szovjet típusú hadseregekre jellemző. Ám ezeket a csapatokat a háború első hónapjaiban az oroszok gyakorlatilag felszámolták. A szakértő szerint, ettől fogva az ukrán-orosz konfliktus egy 2. világháborúra hasonlító eseménysorrá változott. A mennyiség döntőbbé vált a minőségnél. Azt gondolom, hogy film azt sugallja, hogy az orosz magánhadseregnél már NATO kompatibilisebben gondolkodnak. feltűnően sokszor hangzik el a действуй по обстановке (a helyzetnek megfelelően cselekedj). És ha ez igaz, mármint a feltételezésem, akkor az orosz haderőreform részeként tekinthetünk arra, hogy a hagyományos hadsereggel közösen hajt végre feladatokat a Wagner Ukrajnában. Mert hát tudjuk, hogy a jó példa ragadós... (Persze, ne felejtsük el Castel jogos észrevételét: a háborút nem szabad anekdoták alapján megítélni. Ezek a történetecskék, videók tényleg arra jók, hogy ne lássuk a lényeget, hogy esélyt adjunk arra, hogy az érzelmek becsaphassanak minket.)
Castle életútja determinálja stratégiai gondolkodásának sarokköveit és az jön át a filmből, hogy ezt a gondolkodásmódot Oroszországban is ismerik, és használják, használhatják. (Lehet, olvasták a könyvét? 😅) Miközben épp a jelenlegi ukrajnai konfliktus bizonyítja be, hogy nem feltétlen a kis, ám de jól képzett és precíziós fegyverekkel ellátott hadseregeké a jövő. És ezzel a NATO-ban oly divatos elmélet kérdőjeleződik meg. Szükség van ilyen egységekre, de a nagy tömegű alkalmazásuk nemcsak drága, hanem hatékonyság nélküli. A háború első hat hónapjában az orosz csapatok gyakorlatilag felőrölték az ukrán elit csapatokat. Véget nemérő ágyúzásokkal, rakétázásokkal, majd előrenyomulásokkal. A 2. világháborús taktika még működőképes. (Az hogy a győzelemig elég-e, aza jövő kérdése. Ahogy az is, hogy ebben a helyzetben mit hívunk győzelemnek.) Az Izraelben élő szakértőtől hallottam-olvastam (már nem tenném le a nagy esküt arra, hogy melyik ige a pontosabb ebben az esetben) olyat, hogy a kevés precíziós modern fegyvernél hatásosabb a rengeteg korszerűtlenebb (és könnyebben pótolható). Sztálinra hivatkozott, aki állítólag egyszer egy kérdésre azt mondta, hogy jók a modern fegyverek, csak sok legyen. A fegyverek mellett fontos még a harci morál. Ami az idő haladtával múlhat. Fenntartásához siker, sikerek kellenek. Ezért akár a legkisebb dologból is hatalmas elefántot kell fújni a propagandának. (Szerencsétlen országokban békeidőbe is hajlítanak valóságot.) A filmben is elhangzik az (nem is egy helyen), hogy győzelmet kell aratni az oroszok felett. És nem a nyereség a fontos, hanem az, hogy lehessen azt mondani, hogy az oroszok jól harcolnak, de már győztünk felettük. Szóval, ilyen megfontolások miatt is döntöttem a mellett, hogy megismertetlek benneteket ezzel a filmmel, és nem utolsó sorban csinálok egy kis reklámot egy olyan biztonságpolitikai szakértőnek, akinek érdekes (és jó), megfontolásra méltó gondolatai vannak, még akkor is ha az ember nem feltétlen ért vele egyet mindenben. Figyelmetekbe ajánlom youtube csatornáját, és ezt a videót nagyon, amelynek az a címe, hogy Politikailag inkorrekt bevezetés a háború tudományába:
És ha valakinek ez az előadás túl sterilnek, érzelemmentesnek tűnik, akkor azoknak Robert C. Castle egy rövid írás ajánlom a figyelmébe:
Végezetül, október elején olvastam, hogy az orosz mozikban bemutatják a Wagner Csoportról, annak ténykedéséről készült következő filmet. (Mostanában egyre több orosz akciófilm főhősei a Wagner Csopor tagjai. Megemlíteném még a 2021-es Gránit című filmet is, hogy teljesebb legyen a lista) A Jobb a pokolban elég érdekes alkotásnak bizonyult. A film megtörténet esetet dolgoz fel. A helyszín Mariupol 2022-es ostroma. Pontosabban, az ostrom egyik epizódja... Hát, nem tudom. Inkább ismeretterjesztő, mint bármi más. Még ha szinte végig lőnek is benne.
Még hogy a sci-fi a tűrt kategóriájában volt a szocializmus idején! Emlékszem, amikor a Lem-évforduló kapcsán ezt olvastam, mennyire "kiakadtam". Általánosságban írni, miközben a valóság csak egy icike-picike szeletét ismeri az ember... Magyarországon, a Kádár-rendszerben valóban mostohagyereknek számított a tudományos-fantasztikum világa. De ez nem volt igaz, az egész szocialista tábora. Azért mert Aczél elvtárs nem látott benne fantáziát, attól egy nagyon fontos futurológiai irányzatnak számított az ifjú Szovjetunió életében. A végcél megfogalmazása nem dogmatikus tételek szajkózását jelentette Jefremovnál, A. Tolsztojnál... de említhetném Gorkijt is. Nekünk, magyarországiaknak, Kuczka Péter jutott. Aki igyekezett, hogy a szerény hazai lehetőségek ne legyenek eltékozolva. Minőségi sci-fiket prezentált. Miközben a szovjet sci-fi is túlnőtte az apologetikát és rendszerkritikát is megfogalmazott. Mert hát a futurológia témakörébe az is belefér...
Örömmel tapasztaltam, hogy viszonylag milyen nagy az érdeklődés a szovjet sci-fi alkotások iránt. Komolyan mondom - és örömmel is! -, hogy versenyre kelnek a háborús filmekkel! És ez jó, mert nagyon sokaknak elég az, ha sokat ugat a géppuska - és már ennyitől jó filmnek számít az alkotás. A szovjet sci-fiknél nem feltétlen az akción van a hangsúly, úgy látom, hogy ennek ellenére masszív érdeklődés kiséri őket. Ma is. Persze, nem vagyok naiv, sejtem én, hogy melyik korosztályt érdekli a dolog.
Moszkva...
Igazi tudományos problémával indít a film. A Föld nevű planétáról el kellene jutni a világűr egy távoli részére, ugyanis a Szovjetunió egyik tudományos létesítményében a világűrből érkező modulált rádiójeleket fogtak. Tehát, van értelmes élet a Földön kívül is a Világegyetemben. Igen ám, de hogy jutunk oda?
Milyen hajtómű szükségeltetik, mert hát az időtényező nem elhanyagolható dolog a tér-idő kontinuumban.
Persze, az alkotók lehetnének olyan nagyvonalúak, mint Gene Roddenberry a Star Trek univerzum kitalálja volt, és egy anyag-fény átalakító-sugárzó segítségével utazhatnának a hős szovjet kozmonauták, de nem! (Ugyanakkor asztrofizikai olvasmányaim tükrében nem is feltétlen megvalósíthatatlan ez az elképzelés, mármint elméletileg. De tisztába vagyok azzal , hogy mekkora - felfoghatatlan nagyságú - erő szükségeltetik ennél kisebb atomfizikai bravúr létrehozásához is. Érettségiztem fizikából, és az egyik feladat az volt, hogy egy megadott anyag atomjából mekkora erővel lehetne az egyik elektronpályáról kiszakítani az éppen ott kaviláló elektront. És az anyagi részecske fény részecskévé alakításához - vagy épp a visszaalakításhoz - ennél nagyságrendekkel nagyobb energiára volna szükség. A tovább sugárzásról már ne is beszéljünk!)
Ebben az 1973-as filmben ennél földhözragadtabb megoldást találnak az illetékesek. Mivel az út oda s vissza 52 évre van tervezve, legyenek az asztronauták 14-15 éves úttörők! Mármint pionyírok... Tudjátok, mármint a gyerekszervezet tagjai.
... Cassiopeia
És a cél?
A cél - a filmben - a Cassiopeia egyik bolygója!
Úh! Az 52 év az csak az utazási idő, ám! Mindeközben a Földön 500 év telik el... Legalábbis, így számolnak a filmben. Mégis, hol van ez a konstelláció? Hova indul a szovjet űrhajó?
A Cassiopeia csillagkép Shedir csillagának (a Földtől való távolsága 230 fényév) második bolygója. Az egyik szomszédja az Androméda csillagkép (hogy hozzá tudjuk kötni egy régi klasszikus regényhez-filmhez.)
A görög mitológiában Kassziópeia Képheusz aithiopai király felesége, és Androméda anyukája. Ha nem gond, nem mennék most bele a görög mitológia ezen szegletének ismertetésébe.
A csillagképről annyi, hogy derült éjszakákon mindig látható az égbolton M vagy W alakzatban. Gyermekkoromban nyaranta elő-előfordult, hogy szabad szemmel a csillagos eget vizslattam, úgyhogy mikor ez az információ a tudomásomra jutott, nem kellett megvárnom az estét, hogy megpróbáljam felfedezni a Cassiopeia csillagképet. Emlékeim közül beugrott egyből, mert a fantáziámat annakidején egy párszor beindította. Épp a szinte szabályos W alakzata miatt. Túl sok csillagképet nem ismertem, de ez benne volt a top háromban. De a nevére nem emlékeztem. Hallottam, mondták nekem, de nem tudom ezen a néven hívták-e, vagy valahogy másként.
A film, szerintem, zseniális. Jó pár tudományos problémát felvett, és a csillagászt, az űrutazás alapjaival megismertet bennünket. És még így, közel 50 évvel később, sem elavultak a tudományos megállapításai. Mindez, egy kedves szerethető történetbe ágyazva. A műfaj kedvelőinek üzenem: ne hagyjátok ki!
Csupa-csupa pozitív jelzővel ajánlották a figyelmemben Jurij Dold-Mihajlik (1903-1966) egyik regényét, az Ordasok közöttet. Azt állították, hogy izgalmas kémtörténet, egy kis romantikával fűszerezve. Hát elkezdtem olvasni... Izgalmas? Ha gyerekként olvasom, biztos annak tartottam volna. Így csak egy könnyű esti olvasmány. Nem igazán kiemelkedő, de nem is rossz. A karakterek kiszámíthatóak és - kár lenne tagadni - kissé sztereotípok. Mégse mondanám azt, hogy a könyv nem jó. Megnyugtatok mindenkit, ha valaki azt mondja nekem, hogy neki tetszett a sztori és annak prezentálása, nem fogok inkvizíció után kiáltani!
Annakidején, családom egyik tagjának polcáról levettem a Berlinből jelentiket - gondolván, hogy egy jó kis sorgés sztorival ismerkedhetem meg - és egy kis kis ígéretes kezdet után letettem a könyvet. Húsz környékén voltam - inkább alatta, mint felette - és sok volt nekem az a jelenet, amikor a hős egy szál géppisztollyal lekaszabol egy csomó német katonát, és így kiszabadít vagy száz foglyot. Mikor ezt olvastam elfogott a na,hagyjatokbékén! életérzés. És letettem azt a könyvet... Nem tudom, közeleg a tél, lehet elkérem az örököstől és megpróbálom vele ismét. Hátha, most találok benne valamit! Mert hát az idő múlásával változhat az ember értékítélete. Tizenhét évesen olvastam Bakunyin Államiság és anarchiáját, ami akkoriban nagyon tetszett. Látásmódja újszerűen hatott. (Talán az is benne volt ebben, hogy akkoriban - mintegy - indexen volt ez a könyv. Bár kiadták, de csak kis példányszámba és inkább csak elrettentésként.) Olyan öt-hét éve újra elolvastam, és roppant vérgőzősnek találtam. Ennek ellenére van egy pár ilyen könyvem, mert érdekel ez a téma. Egész érdekes és jó könyveket is írtak ebben a szellemben. Meg iszonyú borzasztót is. Akár ugyanaz a szerző. Időnként, adni kell egy második esélyt, még a könyveknek is.
Szóval, valójában, az Ordasok között című könyvet ajánlani tudom, de csak mint könnyű esti (vagy vasárnap délutáni) olvasmányt. Gyanítom, annakidején is ennek készült. Még akkor is a könnyed kategória, ha a történet 1942-ben játszódik. Eleinte a keleti fronton, majd a cselekmény áttevődik a megszállt Franciaországba. De miért hoztam ezt szóba? Mert a regényt feldolgozták. Van filmes verzió is.
Jelenet az 1960-ban készült filmből
Először az írott verziót olvastam el - bár közhely ma már, hogy könyvben minden jobb -, de hát a közhelyben van azért igazság. A könyv nem rossz. A téma ellenére könnyed, mint egy James Bond mű. Gyerekként még csak olvastam a 007-es ügynök filmjeiről az IPM-ben, ám sorkatonaként a kezembe került a Goldfinger - nem a laktanyai könyvtár állományának volt a része -, de végigolvasni nem volt időm, mert a tulajától elszakadtam. Szóval, valami ilyesmit kap az ember, csak 2. világháborús szovjet hírszerzővel. Akibe - gyakorlatilag szinte egyszerre - három nő is belebolondul. Az egyik egy francia ellenállólány - a film orosz címe egyértelműen arról árulkodik, hogy nem a Szovjetunióban bonyolódik a cselekmény. A magyar cím meg csak ráutaló jelleggel, már ha... Egy szó mint száz, nagyom kíváncsi voltam arra, hogy jön át a szerelmi négyszög a filmvásznon. Egy Himmler közvetlen közelében szolgáló német tiszt lánya - akiben azért van egy kis szadizmus -, unokatestvére, aki egy női konzlagerben a halljakend, és a francia leányzó... Persze, az utóbbi csak pozitív tulajdonságokkal!
Azután ott vannak a könyvben bővelkedő akciók... Vajon, a filmben mire lesz téve a hangsúly? Mert az időtényező miatt, mindkettőre nem lehet!
A film szinkronosan nem egy videomegosztón is megtekinthető.
Hol is kezdjem? Viszonylag forró a téma. A műfajról írjak először, vagy a fickóról, a hozzá való viszonyomról?
Koromnál fogva megtanulhattam a sorok közötti olvasás "művészetét", és ennek azért annyi előnye van, hogy eleve gyanús minden, az amikor valamiről csak szépet és jót lehet olvasni, hallani. Ez az agymosó propaganda nem tud célt érni nálam, mert hisz én még a Magyar Népköztársaságban születtem. Akkor is rengeteg lózung ömlött az emberekre. (És a maiak annyira hasonítanak azokra. Remélem, magyar médiamunkás nem kapott Pulitzer-díjat az elmúlt 25 évben... Mert csak devalválna a díj magát.) Talán éppen ezért sokakkal ellentétben mindig azt keresem, ami nem illik bele a képbe. De hát, végül is, ez jelenti a sorok közötti olvasást.
Néhány hónappal ezelőtt közzétettem egy orosz készítésű dokumentumfilmet, amiben meg próbálták megmagyarázni (célközönség az orosz társadalom), hogy miért indultak meg az OF csapatai Ukrajna ellen. Azt gondoltam, hogy az az alkotás azért ennél többről is szól, hiszen - egy kis képzavarral élve - testközelből bemutatja, milyen is az orosz propaganda. Mert, bár sokakat sokszor megvádolnak Nyugaton, hogy orosz propagandisták, de a legtöbb esetben csak arról van szó, hogy az atlanti PR szakemberek világképébe nem igazán beleilleszthető, azoknak ellentmondó állításokat fogalmaznak meg. Az orosz hacker, a kremli propaganda kifejezések már-már eposz magasságokba vannak emelve az észak-atlanti véleményformálók között.
A magyar kormányt is divat megvádolni, hogy Moszkva kottájából játszik. Ebben a kérdésben nem tudok teljeskörűen véleményt formálni, mert úgy kerülöm a vele való találkozást, hogy csak na. Mert buta, primitív, valósághajlító, ízléstelen... Most hirtelen több jelző nem is jut az eszembe. A propaganda nem feltétlen hazudik - kivéve a mai Magyarországon, mert itthon egy nemlétező világot mutatnak be -, de csúsztatásokat találhatunk benne. A jó propaganda nem meghajlítja a valóságot, hanem értelmezi és jövőképet vázol fel. Kivéve, ha magyar. Ja, és nem attól hatékony a PR, hogy drága.
A háború első napjaiban érdekes hírek is felröppentek a jelenlegi ukrán elnökről. Többek között, narkósnak is nevezték. Az első orosz kommünikékben csak arról volt szó, hogy Ukrajnát drogosok vezetik. A TV-C február 28.-ai dokumentumfilmjében már ki is jelentik, hogy Zelenszkij kokainista. Említettem már, hogy az ogyesszai progrom körüli hazudozás elvette a kedvemet, hogy Ukrajnával kapcsolatos híreket olvassak, így ez az állítás a levegőben lógott nekem. Úgy véltem, hogy egy karaktergyilkolási kísérlet egyik állomásáról van szó - ami igaz is -, illetve hogy ez csak egy dezinformáció lehet. Mert hát, azért van abban az alkotásban lejáratás is. Amikor a háborúellenes tüntetőket egy kalap alá veszik Kszénija Szobcsakkal... Sőt, a nevezett hölgy úgy van feltüntetve, mint az orosz ellenzék egyik vezetője. Nem az. Nagyon nem az. Ő csak egy celeb, aki többek között abból él, hogy ő Kszénija Szobcsak. A volt szentpétervári polgármester leánya, aki "felfedezte" Vlagyimir Putyint. Hogy lenne Kszénija ellenzéki, mikor a rendszer része? Persze, indult a legutóbbi elnökválasztáson, mint Putyin kihívója, de ettől ő még nem ellenzéki. Nem ettől ellenzéki valaki. Szóval, Szobcsak kisasszony (mintha még lenne férje, de bulvárban nem vagyok otthon) nyafogása, picsogása a Telegram-on - még ha politikai ötletelés is van benne - messze nem teszi őt az ellenzék vezetőjévé. Még ha írásaiban a nyugatbálványozása olvasható ki, akkor se az. Mert nem tényező. Ő Oroszországban mindenkinek csak egy celeb. Akivel le lehet járatni ügyeket is akár. Miközben, neki ez anyagilag meg is éri. Nem ismerős a szitu? Na ez, propagandafogás.
Magánügye-e egy állami vezetőnek, hogy fogyaszt-e drogokat, vagy más tudatmódosító szereket? Erre a kérdésre, úgy gondolom, hogy honfitársaim nagyobbik része igennel válaszolna. De szerintem, nem a magánügye. Azért mert döntéseket kell hoznia, amivel sok ember életét befolyásolja. Így elvárható minimum lenne az, hogy hivatali ideje alatt ne éljen narkóval. Mert ezeknek a szereknek a hatása nem feltétlen múlik el másnapra. Csak szólok, hogy a pszichiátriákon szoktak lenni olyan betegek, akiknél komoly személyiségváltozás állt be a tudatmódosítóktól. Persze, van aki - azt hiszi -, hogy nála nem fog, de egy szakember nem biztos, hogy így gondolja. Talán van aki most felszisszen és túlzásnak gondolja, amit most írtam. Társadalmunkban a narkó használata, szerintem, közel egy szinten van a Weimari Köztársaság vagy a Harmadik Birodalom kábszerhasználati szokásaihoz. Nyugtatók, könnyű és nehéz drogok mellett azért az alkoholfogyasztásban is "jók" vagyunk. Rengeteg idegmérget használunk. Prevenció semmi, fogyasztás az egekbe. Nem csak a gazdasági, politikai, kulturális "elit" számára evidencia a kokó fogyasztása, hanem a helyi menő(nek gondolt) csávók is tolják. A lányokról, nem is szólva. Mert ez a sikk.
A kijevi puccs után a moszkvai propaganda elkezdte azt állítani, hogy a kelet-ukrajnai harcok tétje nem csak a kulturális autonómia kérdése, hanem a hagyományos kereszténynek mondott értékek védelme a dekadens nyugati kulturális lázadás ellen. A sokgyermekes családot, a hazaszeretet, a vallásosságot állították szembe a prostitúcióval, a kábítószerekkel, a szexuális másság propagálásával. Azt állítván, hogy az utóbbiak a nyugati értékrend sarokkövei. A kijevi vezetés, valószínűleg a nyugatiaknak való megfelelési kényszer miatt, olyan döntéseket hoztak, amik ráerősítettek erre a narratívára. (És én azt gondoltam, hogy ennek a propagandának az egyik hozadéka az az állítás, hogy a jelenlegi ukrán elnök rendszeresen kábítószerezik.) De ez nem februárban kezdődött. A konfliktus kezdete óta sulykolja ezt a moszkvabarát média.
Vlagyimir Zelenszkijt - mert csak néhány éve Volodomir, csak mondom - csak filmjei révén ismertem. Jellegzetes orgánuma tetszett, de róla túl sok mindent nem tudtam. Az általam ismert karakter megformálásai nekem bejöttek, még akkor is ha nem túl bonyolult történetek, egyszerű személyiségeket formált meg. Ez alól csak a legeslegutolsó a kivétel. Amikor egy háborúan álló ország miniszterelnökét próbálja alakítani. Nem jön be se a kigyúrt felsőteste, se a molinófelsője. A mindennapi videószózatai nekem nagyon erőltetettek, teátrálisak. Hol követelődzik, hol kunyerál... Nekem egy miniszterelnök legyen öltönyös (ha hölgy, akkor ott a kiskosztüm), még ha háborúban is áll az országa. Elvégre, ne nézzen már úgy ki, mintha Banánköztársaság-alsóról jönne! Egy miniszterelnök ne legyen militaris. Nem kell nagyokat mondania. Sőt! Jó ha nem áll hadilábon a valósággal. Zelenszkij mostani karaktere túl van tolva, és ez - szerintem - meg fogja bosszulni magát. A túltolás mindig megbosszulja magát.
És most rátérek a dokumentumfilm fordításának elkésztésének miértjére. Mostanában divatos szófordulattá vált a jól vagy rosszul öregedő mondatok, vélemények kifejezés. És ez jól kifejezi az úgynevezett dokumentumfilmek sorsát is. A Forradalom álarcaijól öregedett. Hat év után se az alkotóknak kell szégyenkezniük. Az Ukrajna. Életre kel, bár nem túl régi alkotás, de szinte presztízsveszteség nélküli. A csernobili résznél mintha kilógna a lóláb, de nem tudhatjuk biztosan még, hogy mi is történt ott valójában. Ugyanakkor a zárógondolata jövőbe mutatónak tűnik ma már. Néhány hónapja még ijesztő volt egy kicsit, mára kiderült több köze van a realitáshoz, mint gondolhattuk volna. Mindezek után, elhatároztam, hogy az ukrán elnökről és politikusi környezetéről készült filmmel is megpróbálkozom. Miért? Mert az egyoldalú (és alap nélküli) dicshimnuszokkal már tele a magyar sajtó. Nézzük meg, mi látszik egy másik perspektívából! És az eredmény? Gyakorlatilag, egy érdekes képet láthatunk Ukrajnáról. Azt kell mondanom, hogy sokkal jobban hasonlít Magyarországra, mint azt elsőre gondolná az ember. Borzasztó, mennyire megváltozott országunk!
Ebben a filmben interjúrészletek és egyéni vélemények alapján mutatják be azokat a legfelső ukrajnai vezetőket, akik valakik manapság a döntéshozatalban. Sőt, közelmúltjuk egy-egy epizódját is felvillantják. A filmet az orosz állami csatornán mutatták be, és igen, mondhatjuk azt, hogy enyhe lejáratás is érezhető benne. Viszont! Ez, amit látunk, nem a NER tahó karaktergyilkolásos hazudozása. Sokkal finomabb módszerekkel dolgozik az orosz propaganda, mint a magyar. (Más a célközönség.) De mondjuk, nincs is szükség valósághajlítást alkalmazni, amikor az ukrán politikai elitet akarja valaki leleplezni. (Amikor az év első felében Zelenszkij nekiugrott a magyar miniszterelnöknek, úgy véltem, semmi gond, nincs stílus különbözőség. Azonos szintű jellembajnokok küzdenek, azonos fegyverekkel. Minden pofon jó helyre megy.) Nem igazán értem, hogy napjainkra miért váltak teljesen jellemtelenné a vezető politikusok. Jó, tisztába vagyok azzal, hogy úriember soha nem ment politikusnak, de azért ennyire senkiháziak talán régebben nem voltak a vezetők. Bár lehet, hogy mindez a polgári demokrácia kulturális tradíciójának teljes hiányával függ össze. Faluhelyen is, meg a városban is. Egyébként, a film nézése közben megerősödött bennem az az érzés, ami már a különleges művelet első hónapjában elfogott. Nem tartom kizártnak, hogy bizonyos szempontból átverik a kijevi politikusok a nyugatiakat. Olyan oroszosan. Miközben ténylegesen is sokat szenved Ukrajna népe.
(Különleges művelet - a nyugati propaganda mennyit hangoztatta, hogy Oroszországban tilos háborúnak nevezni a háborút. És hogy börtönbüntetést is kaphat, aki ilyet mond. Talán mert rémhír terjesztésnek számítana? Közben arról hallgattak, hogyha Moszkva hivatalosan is, jogi értelemben véve is háborúzna, akkor már február-márciusban el kellett volna zárnia az összes Európába irányuló vezeték gázcsapját. A kőolajéval együtt. És mozgósítást is elrendelhetne... Mi lenne akkor most velünk? Mi lenne a világgal? Vajon mi lenne akkor most a Távol-Keleten? Úgy Tajvan magasságában...)
Emlékszem, hogy a majdani események után az orosz szociális hálókon egymással az emberek olyan fotomontázsokat osztottak meg, amelyen az itt is Ukrajnátakartok? felirat díszelgett. A montázs része volt egy Putyin kép is, minden esetben. Meg az utca-kép hőbörgés után, illetve volt olyan is, amin a jólétre utaló képi világ is megjelent. De mindegyik kép ugyanazt üzente nekem: ha ti is hőbőrögtök, ti is megkapjátok. Ahogy a kijeviek. (Népszerű arrafelé a fekete humor is, meg a szarkazmus is.) Lehangolóak voltak ezek a képek. És szívbemarkolóak. "Ha vért akartok, megkapjátok..."
A film megtalálható itt:
Összegzés
A bejegyzés eme részének elejét a fordításnak szentelném. A filmben az egyik Zelenszkij-interjú részletben a kérdező rákérdez a kokainfüggőségre. Szó szerint azt kérdezi, hogy Zelenszkij benne ül-e a kokainba. A válasz laza és lezser (lenne), így a kérdezett arra utal, hogy most egy székben ül. Függ vagy ül? Magyarul, hogy adjam vissza? Szójátékról van szó... Végül, sehogy nem próbáltam megoldani a dolgot. Úgy vélem, így jobb lesz. Nagyon erőltetett dolgot nem akartam. Azután ott van még a Kvartal szó. A dokumentumfil szövegének írója időnként ezzel a szóval is játszik. Kvartal 95 az a cég amely keretei között készültek a Zelenszkij-filmek, de maga a kvartal negyedet jelent. Negyedet vagy kerületet amik ugyebár a városok közigazgatási részeire vonatkozik. Ugyanakkor az egyik helyen arra utal ez a szó, hogy egész Ukrajna egy negyed, amit lenyúltak a kvartalosok. Persze, oroszul mindez sokkal jobban hangzik...
Alekszej Aresztovics
Az Ukrajna. Életre kel című filmben a csernobili részt elég kétkedve fogadtam annakidején. Ugyanakkor a zaporizzsjai atomerőműnél mostanában történt-történő dolgok bizonyos értékben alátámasztják, hitelesítik az ott elhangzottakat. Furcsa ez. Nehezen hihetőnek, túlzottan megszépítőnek találtam, de bő fél évvel később, azt kell mondjam: hihetőbb, ami a TV-C dokumentumfilmjében elhangzik, mint az események akkori ukrán interpretációja. Úgyhogy Kszénija Szobcsak -ügy egyedül maradt. De ebben a dokumentumfilmben is van egy hasonlóan érdekes PR megoldás. De mielőtt rátérnék, szeretném megjegyezni, hogy az egész filmben rengeteg negatív állítás hangzik el napjaink ukrajnai politikai elitjével kapcsolatban. Legyinthetnék rá, de egyrészt a film nem használ orosz forrásokat, másrészt brit, német, ukrán, holland források megerősítik az állításokat. (És persze, ez a két dolog összeér a filmben.) A megszólaló riportalanyok foglalkozását, nevét feltüntettem a feliratban, mert igaz az ember társadalmi helyzete erősen determinálja a gondolkodásmódját. És akkor lássuk azt, amin egy kicsit fennakadtam! Szinte megmagyarázhatatlan módon egy kábítószer- és alkoholelvonós intézmény is feltűnik a filmben. Az egyik ok, hogy a jelenlegi ukrán elnök és csapata rendszeresen látogatja a rendezvényeiket. (És itt elhangzik, egy rosszindulatú feltételezés is.) Az intézmény "bűne", hogy a kijevi Church of God (Isten Gyülekezete) nevű felekezet működtetni. Megszólal egy pszichiátriás beteg, aki lesátánistázza a protestáns felekezetet. A dolog csak ott érdekes, hogy az orosz elnök vallásügyi tanácsadói között is van IGY-i lelkipásztor. Ha moszkvai az nem gond, ha kijevi, akkor miért? A COG valamikor a 19.század végén alakult, az úgynevezett Szentség Mozgalom tagjai hozták létre. Olyan baptistákról van szó, akik nagyon komolyan vették az erkölcsi tisztaságot. Néhány évvel később - a 20.század elején - néhány tagjuk a los angelesi Asusa Street-en található imaházukban átélték valamit, amit pünkösdi élmények hívtak. Ennek hatására a COG önálló felekezetté vált. Teológiai nézetkülönbség állt fenn köztük és a konzervatív baptisták között. Feltételezhetnénk, hogy azért került a filmesek célkeresztjébe, mert az IGY, a kijevi IGY egy amerikai "szekta" lenne. De ennél bonyolultabb a dolog. Körülbelül egy időben a COG megjelenésével, hasonló események a cári Oroszországban is lejátszódtak. Oroszország nem a 20. században találkozott először a protestantizmussal, hanem már I. Péter idején. Az orosz imperátor által hívott és betelepített németek döntő része protestáns volt. És a megreformált kereszténységnek idővel szláv követői is lettek. És itt kell megemlítenünk az ortodox egyházat. Sok mindenben a katolicizmusra is emlékeztethet minket, de sok mindenre a protestantizmusra is. Oroszországban nem volt soha reformáció, az invesztitúra háború és a vallásháború fogalma nehezen érthető egy ortodox számára. A liturgia, az istentiszteleten elhangzó mondatokat mindig is értették, a Biblia soha nem volt elzárva az egyszerű hívek elől. Nem kellett küzdelmet folytatniuk az anyanyelvi bibliahasználatért. Mindez számukra mindig is adott volt. Az egyházközségekre nem volt soha ráerőszakolva a pópa, és a pópa bibliaértelmezése. Egyszer részes voltam egy beszélgetésnek, ahol az aktívan pravoszláv ismerősöm közölte, hogy pokolra fogok jutni, mert nem vagyok pravoszláv. Mert csak az igaz pravoszlávok nem fognak odajutni. Megjegyeztem, hogy Alekszij patriárkának egy kicsit más volt a véleménye erről a témáról, mire az a válasz jött, hogy a nevezett moszkvai volt főpap is pokolra fog jutni, mert eretnek. Eretnekséget állított, amikor azt mondta, hogy a Pravoszláv Egyház nem az egyedül üdvözítő felekezet. Mert vannak pópák, akik jól és igazat beszélnek, és vannak akik nem, mert eretnekségeket is tanítanak. És ebből mi a tanúság? Az hogy a PE-on belül megengedett másként gondolkodni, máshogy értelmezni a Bibliát. Ahogy a protestánsoknál is. Nincs egyetlen tanítóhivataluk. Ezt a római tradíciót nem vették át, nem ismerik. De akkor miért kell negatív színben feltűntetni egy kijevi vallási közösséget? Azt gondolom, ennek egyik oka az a 2014-es ukrán PR videó, amely egyik snittjében egy pünkösdista - talán épp a kijvei IGY - felekezet tagjai láthatóak. A készítők arra akartak volna utalni, hogy ők mennyire nyugatiasak, amerikanizáltak. Mennyire demokraták, mennyire liberálisok. Ezzel - már akkor - támadási felületté tették az ukrajnai protestáns közösségeket. Azt gondolom, hogy ez a rövid rész a filmben, ennek a PR adok-kapoknak a része. Érdekességként megemlítem, hogy február vége óta az ukrajnai és az oroszországi protestáns testvér-közösségek között megfagyott a levegő. Még nincs szakítás - mint a két ortodox felekezet között-, csak a kapcsolatok vannak felfüggesztve. Az oroszországi protestáns felekezetek vezetői nem ítélték el a katonai beavatkozást, sőt pozitív dolognak tartják, hogy végre visszaszorítják a neonácizmust. Az ukrajnai protestánsok vezetői a vallásszabadságukat féltik, és országuk területi integritását. Ilyen az, amikor a politika beleszól az egyház-kapcsolatokba. A filmben ez a betét hasonló cél szolgálhat, mint az Ukrajna. Életre kel-ben Kszénija Szobcsak.
Mielőtt folytatnám Grigorjev versét, hadd ejtsek néhány mondatot az afgán veteránok háborús dalairól. Ez első rész végén meghallgatható egy negyvenéves felvétel. Az én ízlésmenek ezek a legmegfelelőbbek. Már a háború idején is terjedtek az afganisztáni katonadalok magnetofon szalagokon és kazettákon. Zeneileg, hogy finoman fogalmazzak, nem túl bonyolult a hangszeres kiséret, de jól is van ez. Hiszen ezek társasági dalok, és a hangsúly a hangulaton van és nem a művészi nagyságon. Érdekességként megemlíteném, hogy a Melogyija lemezcég már 1987-ben kiadja a Kaszkad zenekar bakelit hanglemezét, melyen a szovjet hadsereg afgán nótái kapnak helyett. Hangzásilag, zeneileg elviselhető, de oroszos. Van aki kedveli, számomra az elviselhető kategória. A sanzonos dolgokat nem nagyon kedvelem, és a szovjet illetve az orosz könnyűzene eléggé san remos nekem. És vannak olyan előadók, akik úgy gondolják, hogy katona daloknak is jó ez a zenei világ. Persze, ők a hazai piacra dolgoznak, ezért olyan harmóniumvilággal állnak elé, amivel a legjobban tudnak érvényesülni.
Szóval, az afgán katonadaloknak van a borzasztó, san remós (De lehet pontosabban lenne a lakodalmas szintipop kifejezést használni - nézzétek el nekem, kérlek! Gyerekkoromban voltam néhány lakodalomban, és a sanzonok is úgy szóltak ott, mint a magyar nóták.) feldolgozása és van a jellegzetes, de már nem botrányos elviselhetőségű változata. Amit a Kaszkad képvisel. Napjainkig... legutolsó kiadványuk, talán 2021-es. Egy CD-ről van szó. Több mint 35 éven át ugyanazt játszani... Hát, gratulálok!
1987-es Melogyija lemez borítója
Egyébként - csak érdekességként közlöm -, hogy a magyar katonadalokkal is ki lehet üldözni a világból.
Szóval, van az afgán háborús énekeknek egy harmadik előadási módja. És ez az eredeti magnósok. Szerintem, ezek a leginkább értékelhetőek, a legjobbak. A Tjorkin Afganisztánban első részének a végén ilyen felvétel hallható.
E bejegyzés végén, pedig a címadó verset olvassák fel majd, eredeti nyelven.
Úgy tűnik számomra, hogy az afgánisztáni háborús nosztalgiára van fizetőképes kereslet a mai napig. Ami egyrészt érthető a veteránok viszonylag nagy száma miatt. Mert amikor összejön a társaság ezek a dalok segítenek a közös emlékek megélésében.
Másrészt, ahogy láthatjuk a Sztyopocskin 2004-ben készült első részében ezek az afgán dalok a későbbi katonagenerációkhoz is megtalálták az utat.
De nem csak hozzájuk. Hiszen, előfordulhat, hogy napjainkban is belebotlik időnként az utcán, tereken, metró lejárok előtt egyenruhába öltözött fellobogózott nyolc-tíz fős társaságba akik kihangosítva zenélnek, éneklik a hősi dalokat. Nem második világháborúsakat, hanem afganisztániakat... Négyen-öten zenélnek, a többiek a biodíszlet. Állnak a lobogók mellett, és ha nem siet az ember észre veheti, hogy vannak közöttük végtaghiányosak is... A hadirokkantaknak soha nem magas a nyugdíjuk. Megértem azokat, akik pénzt adnak nekik.
És most folytatom a vers közzétételét.
Eddig megismerkedhettünk az első három részével, az elején Vaszilijjel, aki az első részben megtanítja a többieket a gyors és olcsó tudatmódosító készítésére. A másodikba kezelésbe veszik, hogy tudja a helyét, a harmadikba a mája miatt kap kórházi kezelést. De hogy folytatódik a vers?
IV.
A drágám megérkezik az ezredhez,
Bemegy a gőzfürdőbe,
Mindenki mos, mosakodik,
Készül a háborúra…
Eleinte nehéz volt,
Bőrkeményedés, stria szakadás,
És egy nap rákosan
Kúszott Hiszarákban.
Kivonta az olaszt
Eszébe jutott a tangóharmonikája,
És szomorúan emlékezett arra, hogy
A srácokkal elvitte a Reichstaghoz.
Emlékezett az átkelőre is,
Bal part, jobb part,
Hogy mint egy madár repült
És lelőtték, puskával a repülőgépet.
Most ne sírj, ne nyafogj,
A csaták örökké tartanak,
Ahogy a háború az háború,
Úgy az háború marad.
És most halláskárosodással
Az AKSZ-szel eltalálja a
szellemeket,
Szmirnov és Korkjin is,
És Vaszilij Tjorkin is.
Hirtelen egy centivel felettük
Soroz a légvédelmi géppuska,
A szellem lesben állt,
És golyóra golyó repül!
Gellert kapott lövedékek
örvénylenek,
Tjorkin megsebesül a kezén:
„Basszus! Összebarátkozott
Gyegtyarev Spaginnal…”
A géppuskás látja a célt,
Veri és veri a rohadékot.
Tulajdonképpen, ha nem lenne „darázs”,
Sokan rosszul járnának.
Tjorkin sebe
Nem volt veszélyes – meggyógyult,
És bár nem kapott Csillagot,
Vászja örült a medálnak is.
V.
Erre és arra gondolva
Tjorkin szabadságra megy,
Tele bőrönddel
Rohangál Csarikarban
Mint száz ordító medve.
A zöldből nézik a szellemek,
Hogy Tjorkin szabadságra megy,
És jöttek a pletykák,
A csarikari piacon
Vászja lecsúszott a páncélosról.
Az égből süt a nap:
„Hé, bachata! Mindenki utánam!
Egy óra múlva a csomagtartó
megtömve,
Baksisként vették a kotont,
És Tjorkin elhagyta a falut
Párizs feliratú sapkában.
A diszpécsernek vodkát ad,
Vászka Taskentbe repült,
Kabátjáról és sapkájáról
Egy pillanat alatt elfelejtkezett.
VI.
A másfél tonnás platóján Vaszilij (vagy: A GAZ AA -n Vaszilij)
Magához tért a falusi tanácsnál,
Két Sztolicsnaját kisajátított,
Az eladó felhajtott egy csipetnyi fényt.
Savanyú káposztát evett,
Bajszát kipödörte,
És kivette a bőröndből
A külföldi bugyit:
„Ez a fürdő, anyának ruha,
Nagyinak kendő, fivérnek Soco,
A kishúgomnak
Narancslé.”
Este, fürdés után,
Beleugrott a sportcipőbe és a farmerbe,
A Montana pólóing beigazítva,
És a zenélő órák.
Elment a diszkóba,
Benézett a büfébe, a pulthoz ment,
Ahol kicsiként elrejtőzött
Mezítláb a pad alatt.
És a leányzók a
buliban
Elfelejtették az összes srácot,
Csak hallgatták a sportcipőket,
Ahogy Tjorkinon csikorogtak.
Vászja huszonnyolc
napon
Lefeküdt Marfával, majd Násztyával,
Majd Anfiszával, majd Arinával,
Majd Ludmillával, majd Marinával
És az ivás abbahagyása nélkül
Mindenkit ki tudott elégíteni.
Csodálkozik a dolgon,
Lefeküdt Klavával és Milenával,
Még – részeg szemmel – Péterrel is.
Ott – mennydörgés dörrent az égben!
VII.
A szabadság úgy eltelt, ahogy volt.
Tjorkin, hűtsd le a lelkesedést,
És félj, hogy impotens leszel,
Jegyet vettél Taskentbe…
Miután saslikot evett lángoló mustárral,
Kettőt a kétszázból a gyomrába bevételezett,
A mentirány továbbítva,
A régi útvonal felfrissítve.
Nem tűzifán, hanem motoron,
És nem nagyon részegen,
Tjorkin kicsit se sírt a bánattól:
„Vissza blö… (pardon!) Afgánba!”
Egy táblácska lóg a szállítmányon,
Olvassa Vászja és csodálkozik!
„Alkohol átszállítása a határon
Szigorúan tilos!”
Az emberek sírtak ezen a táblácskán,
Junuszabadban is hallani az üvöltést…
„De mi a teendő? – kiáltott fel Vászja –
Három liter szeszt viszek magammal!”
Két rubelt fizet egy ágyért,
És egy kicsit később
Elkezdődik a piálás.
A falak megrepedtek és zúgtak.
Mi volt ott, azt ne
mondd el!
Ittak, dalra fakadtak:
„Vászka, iszol! Vászka,
rajta vagy,
Vászka, itt a kezem!”
„Helyettesíts minket a
Kárpátokban!
Ne engem Leninakánba!”
Isznak a srácok,
Nem Bulgáriában, hanem
Afgánban…
Zaravsanban beültek,
Volt Baht és Szijahat,
Ej, hogy hiányzott
Vászjának
A szívének kedves kurszki
kunyhó…
Vászját a vodka nem
akadályozta,
Reggelre Tuzelbe ért,
És tele szomorú
gondolattal
Kitöltötte a nyilatkozatot.
Nem félt a vesebetegségtől,
Egy liter sört bepuszilt,
És öt órával később
Felszállt a Taskent-Kabul
fedélzetére.
Búcsúzzunk, srácok,
A felejthetetlen Vászjától
Jó életet kívánunk nekik,
És helyettesítőket az Unióban!
Afganisztán, 1987
A vers hivatalosan elterjedt verziójához az van írva, hogy a mű 1987-es, ám Pável Pavlovics Szajenko azt állítja, hogy már 1981-1983 létezett a mű. Neki egy puli-humri-i szovjet tanácsadó adta kölcsön a kazettáját, és így hallotta először a verset. Szerinte, a poémának több verziója is volt. Azt gondolom, nem nehéz rájönni arra, hogy vaéószínüleg a poéma az idők folyamán "fejlődött", alakult. Az alkotó csiszolhatta a művét. Ezért lehet az, hogy Szajenko a nyolcvanas évek elejére teszi a mű keletkezését.
Miért vonzódhatok az Afganisztáni témakörhöz? - vetődhet fel a kérdés a blogomat az utóbbi időben rendszeresebben olvasókban. Talán, mert öregszem és a gyerekkori emlékek fel-feltörnek bennem. Anyukám és apukám elmentek dolgozni, és - mikor a testvérem nagyobb lett - egyedül rendbe raktam magamat és indulásig szólt a rádió. Egész után kellett elmennem otthonról. A hírek jelezték nekem, hogy itt az idő. És olyan nevekre emlékszem azokból az öt percekből, mint a Bekaa-völgy, Nadzsibullah, Babrak Karmal. Szadat, Brezsnyev, mudzsahedin, kijárási tilalom, Szolidaritás, Achilles Lauro, Arafat, Begin... Emlékszem arra is, amikor az utolsó afgán államfő halálának a körülményét bemondták. Felakasztották, fejjel lefelé. Az elkövetőket, persze akkor még nem táliboknak hívták. És arra a viccre is, amit kisiskolás fejjel nem értettem, és a poénja az volt, hogy közlik Brezsnyev elvtárssal, hogy a Vörös Téren evő sokezer ember pálcikával eszik. És emlékszem, a kaján mosolyra, amivel "díjazva" volt ez az adoma. De már nagyon régen elmúlt az az idő, amikor a családom bármelyik tagja is bekapcsolja a rádiót.
Tjorkin. Ki ő?
Alekszandr Tvardovszkij (1910-1971) legjelentősebb költeményének szereplője. Kitalált személy. Az író versbe szedve meséli el Vaszilij Tjorkin kalandjait. Az először 1942-ben jelenik meg egy újságban. Ez még nem a teljes költemény. Tvardovszkij folytatásokban írja és jelenteti meg ezt az alkotását. 1945-re fejezi be, és egyből ki is adják egybe is a verses történetet.
A mű harminc részből áll (prológus és epilógussal együtt). A főhős egy vidám fickó, leleményes katona, aki a legvadabb csatában sem veszti el a fejét. A pihenők idején ő a társaság lelke. Ha kell énekel, ha kell harmonikázik, nagy tréfamester. A civil lakossággal szemben mindig udvarias, szerény és méltóságteljes. A harc közben egyszer, amikor megsebesül kórházba kerül, és fel kell készülnie a halálra. Ám összeszedi magát, és megküzd vele, és legyőzi a Halált. A vers története szorosan nem követi a Nagy Honvédő Háború menetét, de utalás jelleggel tudhatjuk, mikor, hol járunk az időben. Valamikor 1941-1942-ben kezdődik a sztorija, megemlítődik a volgai csata, a dnyeperi átkelés és Berlin elfoglalása is. A költemény címe: Könyv a harcosról.
Tjorkin Afganisztánban
Ezt a verset 1987-ben írták, Afganisztánban. Tiltott irodalomnak számított, kézzel írt lapokon terjedt a Szovjet Hadsereg tagjai között. A háború művészete témakör egy darabja. Hevenyészett fordításomban közlöm a verset. Azt gondolom, sikerülhet megfogni valahol a sorkatonalét hangulatát vele.
Vlagyimir
Arkagyevics Grigorjev
Tjorkin
Afganisztánban
„A
mudzsahed zajt csap, Puli-Hurmit és Herát közelében
Belevágnak,
a fenébe is, az afgán katonák.
Kandahárban
is, Gazniban is, Bagramban is és Kabulban is
Az
afgán hadsereg fia, nos hát, a rúd a golyó alatt van.
A
kontingensük meg kicsi – alig több mint egy szakasz -
Átlépi
a határt, gyönyörködik a természetben...”
I.
Szőlőért
néha
Elhagyták
az előőrsöt,
Verseket
olvastak a tűznél
És
vezették a körtáncot.
Olvasták
a rokonok leveleit
Borítótól
borítóig.
Minden
csendes volt, és akkor
Hirtelen
megjelent... Tjorkin
„Vaszilij,
te! Az anyád!
Hát
egyből, mint egy könyvecskéből?”
És
Vászka levette rongyjait:
„Üdvözlet
mindenkinek, tesókák!
Az
úttól nem könnyűek a lábak
És
a panama alatt nehéz...
Öntsetek
valamit, emberek
50
kopekes szeszecskét.”
„Vaszilij
bocsáss meg nekünk, -
A
mi Vovka szakácsunk mondta. -
Nincs
szeszünk az úton,
Puska
van a kezünkben!
Különben
is, itt nincs mit inni
Vodka
sincs, se sör...”
Vaszilij
hagyta befejezni
És
elmosolyodott fanyarul:
„Tehát.
Nincs innivaló. Ne mond...
Hogy
néz ez ki?
Gyerünk
Vova, mutasd
Hol
a cukor és az élesztő!”
A
tartályba vizet nyomat
Élesztő
és a finomított cukor:
„Várjatok
most, srácok
Két-három
nap kell!”
Három
nap múlva Vászja
Összegyűjtött
minket az üst körül
És
ahogy elkezdte az egészet kovászolni, -
Brázska folyó folyt!
Aki
nem tudott már inni
Beesett
egyből ott, a szakadékba.
Így
tanította meg Vaszilij
A
kontingenst brázskát készíteni.
Ittunk,
töltöttünk a kulacsokba,
Hát
meghoztuk a döntést
Hogy
ezentúl a brágát
Nevezik
szovjet fantának.
II.
Tehát
boldogan gyógyultak,
Összekutyultak
egy csomó dolgot,
De...
Vaszilijt befektették
A
politikai osztályra.
Lebarmolják
a teljes tekercset,
És
ho-hót mondott, nem hu-hút?
Beültették
a horogba
És
elküldték Ruhába.
Ejtőernyővel,
savanyú képpel
Vászja
keresztül rohan a gerincen,
És
felsóhajt: „Ej, úgy tűnik,
Elkések
az ebédről..."
Vászja
alszik, olvas, kvászol,
A
parancsnok integet a kezével,
Végtére
is most ruhai Vászja
Ne
ijeszd meg a ruhait!
Tjorkin
viccekkel és nevetéssel
A
században a berendezést rögzítette,
Kevés,
hogy Ruhába jöttek -
Különben
is, most már utász.
Vaszilij
megtelepedett a században
Rápillantott,
hogy hogyan.
Látja
Vászját a században,
Hogy
lenne... Köztörvényes.
Vászja
az öregeket összeszedi,
Beszéde
szilárdan vezet,
Azt
mondták, hogy ne itt, és ne így,
Azt
mondták, valami van a szájban.
Mondja,
mondta ne úgy,
Azt
mondja a koporsóba öreget látott -
Végül
is, róla Tvardovszkij
Negyven
évvel ezelőtt írt.
III.
Vidáman
gyógyult Vaszilij -
Boldog
volt a csávó miatt,
De
egy nap beszlopált,
A
csatornából kanállal szürcsölte a piát.
Egy
hónap, másfél eltelik,
Csak
ő veszi észre,
Mit
hoz a májacska
Sárgul,
mint a citrom.
Tjorkin
kifordul a nyárból,
Elfelejtvén
a szégyent és a gyalázatot,
Rohant
a helikopterhez,
És
küldték is Bagramba.
A
fertőzőn fekszik,
Nem
akar semmit,
És
a csinos leányzó
A
fenekébe szúr.
És
időnként Vaszilij
Álmai
szörnyűek,
De
nem idenkedik attól
Hogy
helyet cseréljen egy nővérrel.
Vászja
mája meggyógyult,
Meghallgatta
az előadásokat,
És
neki mondják: ”Ugorj most
A
rehabilitációra!”
Megfenyegetik
ujjal -
Vászja
felkiált: „Várj, várj!
Semmi
rehab!
A
tea, nem az ötvenhatodik!”
(folytatása lesz...)
Jegyzet
Láthatjuk, hogy a versnek nem azért kellett szamizdatban terjednie, mert éles rendszerkritikát fogalmazna meg. "Csak" a háborús mindennapok köszönnek vissza, és ez szembe ment a propaganda idealizmusával. Az első versszakban azt láthatjuk, hogy Tjorkin megtanítja katonatársait cukor, víz és élesztő segítségével hangulatmósosító készítésére. A brázská, brágá kifejezések ezen házilag hirtelen készített szeszesitalok népi neve. A két-három napos verzió - amit a katonák is készítettek a versben - 6-8%-os töménységű. A néhány hetes verzió lefőzés után 12-16%-os. (Egyébként nem kell finnyáskodni, ilyeneket Hajdú-Bíharban és a Nyírségben is készítettek, és szerintem napjainkban is készítenek. Ezt személyes tapasztalat, de nem tartom kizártnak, hogy az ország más tájain is előfordul az ilyesmi. De az se kizárt, hogy a kristály már rég kiszorította. A szegénység nagy úr.)
Az első versszak végén található a szovjet fanta kifejezés. A jelzőt a költő, amit használ szót, az arab nyelvből kölcsönözte. Fanta surávi (szovjet Fanta).
Az afganisztáni Ruha város, mint helység, viszonylag hangsúlyos helyet kap a második versszakban. Nevezett település a Panzsír-völgy egyik közigazgatási központja. Ott van mindjárt aza rész, hogy Vaszilijt beültették a horogba! A következő sorban: És elküldték Ruhába!
Az utolsó sorokban feltűnik egy szójáték. A tákoj szót a szerző átalakítja tákovszkijra, hogy rímelhessen az utolsó előtti sorban szereplő Tvardovszkijra. Aki az eredeti költemény szerzője.
.jpg)
