Bibliai példázatok - Példázat a jó szamaritánusról

Egy érdekes orosz minirajzfilm sorozat következik.
A témája biblikus, és egy annyira materialista társadalomra, mint a magyar nagyon is ráfér egy kis hittan.))) Annak idején az általános iskolában az irodalom (és történelem, valamint osztályfőnöki) órákat tartó tanárnő azt mondta, hogy a Bibliát minden művelt embernek ismernie kell. Na most, már csak az a kérdés, hogy mit jelent az ismerni szó.
Azt gondolom, többet mint, hogy az ember a primér szöveget felfogja - bár ez sem kevés. Nem árt, ha az ember néhány összefüggéssel is tisztában van. De ez már egyfajta luxus a mai magyar társadalomban. Annak is örülni kell, ha a primér megismerésre igény van. Bármilyen hihetetlen egyeseknek, a mai orosz társadalom közel sem olyan vallástalan, mint azt sokan gondolják kishazánkban. És most nem csak a népi vallásosságra kell gondolni. (Ide értve nem csak az ősi paganista babonaságot, nem csak a boszorkányhitet, nem csak az ősi szláv mítoszokba vetett hitet, nem csak a kereszténynek tűnő babonaságot, hanem a népi vallásosság modern formáit is. Mint például a jóga, a buddhizmus, az európaizált hinduizmust stb, stb...)

A magyar közbeszédben, köznyelvben már meg van gyökeresedve az irgalmas szamaritánus kifejezés. Szándékosan nem így fordítottam le az orosz címet. Szeretném az esélyét megadni annak, hogy esetleg új fényben tudjon tündökölni ez a jól ismert példázat. Mert megérdemli, hogy ne megszokásból nézzük, hallgassuk, olvassuk. Igazából csak így érdemes a Könyvek Könyvével foglalkozni.

Ahogy a И ближнего твоего возлюби... kezdetű mondatban a blizsnevo szó nem felebarátnak lett fordítva, hanem hozzád közelinek. Ugyanis így lehet hívni rokont, szomszédot... felebarátot. Úgy gondolom, hogy a már-már liturgikus felebarát szó jelentése elhomályosul(hat) előttünk, és a Szeresd a hozzád közel levőket, mint magadat forma ráébreszthet bennünket arra, hogy ki is a mi felebarátunk. Mindenki. Mindenki aki közel van hozzánk. Fizikailag, vérségi alapon, érzelmileg. Mindenki. Mert azt könnyű szeretni, aki távol van. Mert ő "csak" egy emlék, egy idea. A közelvalónak meg folyhat állandóan az orra, idegesíthet bennünket az idióta szörtyögésével... A távolit könnyű, a közelit meg kell szeretni! Hibáival, gyengeségeivel. Mert úgy az igazi!

Az eredeti példázatot elolvashatjátok itt: https://szentiras.hu/KG/Luk10
Lukács evangéliuma 10 fejezet 25-37 versek

A felirat megtalálható.

Ez a példázat tulajdonképpen nem más, mint a Tízparancsolat (עֲשֶׂרֶת הַדִּיבְרוֹת) egyik fontos fogalmának (felebarát) jelentésének tisztázása.
A filmből világosan kiderül a laikus néző számára is, hogy mi a különbség a pap és a levita között. Tehát eltekintenék attól, hogy ezt itt és most részletezzem. Ugyanakkor szeretnék kitérni a szamaritánus és a júdeabeliek közötti különbség megtárgyalására. Azt gondolom, nem felesleges erről disputát kezdeményezni.
Nézzük akkor a történelmi tényeket!

Salamon király halála után - apja Dávid idejében a zsidó királyság a térség egyik jelentős hatalmává vált, gyakorlatilag középhatalommá - válság köszönt az országra. Ennek egyik végső megnyilvánulása a nemzet kettészakadása volt. Két ország: Izrael és Júda, de egy nép.(i.e. 931 körül) A két ország időnként egymás ellen is háborúzott. II. Jeroboám (Jéhu dinasztia) uralkodása alatt élte az ókori Izreal a fénykorát. Ebben az időszakban a két ország területe együtt közel akkora volt, mint a salamoni időben. Ugyanakkor, bár jólét volt Itraelben, morális válsággal küzdött az ország. Erről tanúskodnak Ámos próféta és Hóseás próféta írásai is. Ámos könyváből egyértelműen kiderül, hogy az ország lakóinak szociális helyzete szélsőségessé válik. A csalások, becsapások jellemezték a társadalmi kapcsolatokat.

Jeroboám halála után negyed évszázaddal elpusztult Izrael állama. (i.e. 721)
Júda tovább bírja (i.e. 587). Ám az első zsidó csoportokat már i.e. 587-ben elkezdik Nabukonodozor (605-562 az uralkodásának az ideje) parancsára deportálni. Az előzmény az, hogy két évvel előtte a babiloni király elkezdte Jeruzsálem ostromát. A város bevétele után a Templomot lerombolták. A deportáltakat a Birodalom különböző területein telepítették le. A deportálások több hullámban zajlottak.
Ez volt a babiloniaiak gyakorlata. Szülőföldtől elszakítás, és szétszóratás. Ezzel a cél a nemzeti identitás felszámolása volt. Ekkor azonban nem hurcoltak el mindenkit. A Judeában maradott zsidók fölé helytartó lett kinevezve.

I.e 538-ban Kürosz perzsa király engedélyezi a részleges hazatérést, ami a következő évben meg is valósül. A Biblia állítása szerint ez annak volt köszönhető, hogy megmutatták neki Ésaiás próféta könyvét, amiben név szerint meg van említve a perzsa uralkodó. (A 19. századi bibliakritikusok szerint ez így nem történhetett meg. Azt feltételezték - mivel Isten létezését gyakorlatilag tagadták -, hogy ez a prófécia egy utólagos betoldás a Bibliába. Hiszen honnan tudhatná bárki is évszázadokra előre egy uralkodó nevét? Talán, intuició? Ami egy prófétánál elég gyakori lehet, nem? Ez, mármint a hitetlenség, a proto-Ésaiás, a pszeudo-Ésaiás elméletek alapja.) A visszatérők újraépítik a várost (Jeruzsálemet) és a Templomot (i.e.517). Ekkor van az első dokumentum által említett zsidó-szamaritánus konfliktus is. Ami már ekkor vallási színezetű.

A "probléma" ott kezdődött, hogy a deportálások (mert összesen három volt) után, a hódítók nem hagyták a földet parlagon heveri. Azaz az elhurcolt zsidók helyére betelepítettek más nációkat. Akik hozták magukkal a tradicionális vallási elképzeléseiket is. Így azon a területen - amit ma Szamária néven ismerünk -, nem csak a lakosság, hanem a vallási kultuszok is elkezdtek keveredni.
A visszatérő zsidóság (vallási- és világi) vezetői ezért nem közösködtek a szamáriabeliekkel. (Az 1948.-ban megalakuló Izrael állama a visszatérési törvény alapján állampolgárságot adott a szamaritánus kisebbségnek.) A vallási elkülönülés okán a szamáriabeliek a Garizim hegyen építettek templomot maguknak. (Míg a visszatérő zsidók újra felépítették a salamoni templomot.) A saját templom felépítése okán a jeruzsálemi vallási vezetés szektának bélyegezte meg az északi területeken élőket. Ugyanis a templom mindkét esetben (Garizim, Jeruzsálem) istentiszteleti központnak számított. És központból csak egy lehet... Azért központ.
A szamáriabeliek csak Mózes öt könyvét fogadták el szentírásnak. Bár ennek az Ötkönyvnek a szövege egyes helyeken eltér mind az LXX.-től, mind a maszorétikus szövegtől.
A Garizim hegyi templomot Johannesz Hirkánusz zsidó főpap és fejedelem leromboltatta (i.e.128).
Jézus korában olyan egymillió szamaritánus lehetett, napjainkban (2019) 820-an vannak. Legismertebb képviselőjük Sofi Tsedaka (1975.10.26-) izraeli színművésznő, énekes, politikus. (A Knesszetben 2006-tól a Zöld Párt képviselője volt.)

Végszó

Az utolsó térképen is jól látható, hogy a jerikói úton haladó szamaritánus nem "hazai" pályán közlekedett. Ami annyit jelent, hogy amikor meglátta a sebesültet, tudhatta, hogy igen kicsi annak a valószínűsége, hogy egy vele azonos nációhoz tartozó személyt talált. (Ugyanakkor a levitánál, a papnál pont fordítva volt!) Tehát, nemzeti elfogultsággal sem vádolható. Biztos lehetett abban, hogy egy olyan embert talált, aki... khm... Hogy is mondjam? Egy olyan embert talált, akit hazafias "kötelessége" gyűlölni. Ő mégsem a nemzeti elfogultságára tekintett, hanem az embert látta meg a sebesültben. Egy olyan emberen segített,  egy olyan embernek mentette meg az életét, akit tradíciónálisan gyűlölnie "kellett" volna.

https://www.godtube.com/watch/?v=1ECEJMNU

http://indavideo.hu/video/Peldazat_a_jo_szamaritanusrol