Kistragédiák

A film eredeti címe: Маленькие трагедии

A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.

Kistragédiák

(Маленькие трагедии)

Ezzel a felirattal folytatnám azt a munkát, amelyben Vlagyimir Viszockij munkásságát szeretném az érdeklődők elé tárni. Ez a film pedig egészen különleges a sorban, ugyanis ez Viszockij utolsó filmje. Igaz, kicsit kilóg a sorból, hiszen ez nem mozifilm, hanem egy tv-film, sorozat volt. (Csakúgy, mint a Találkozás helyét megváltoztatni tilos – A Fekete macska bandája) A filmet Mihail Svejcer (1920-2000) rendezte, aki korábban már híressé vált a Feltámadás (1960) illetve a Mr. McKinley menekülése (1975) című filmjeivel.

A film 1979-ben készült, bemutatásra került Magyarországon is, a televízió vetítette. Mint mindig, most is próbáltam az eredeti szinkron nyomára bukkanni, hiszen alapelvem szerint, ha van szinkron, akkor azt a filmet egyszer még biztosan le lehet adni a jelenkor bármely erre alkalmas tévécsatornáján. (Mint ahogy nemrégiben részletet láttam egy Kalocsay Miklós emlékműsorban a Fizetés nélküli szabadságból, amely e blog oldalain már szerepel.) Mivel szinkronnak nem találtam nyomát sehol, így nekiláttam e nagyon fontos, háromrészes film magyar feliratainak elkészítéséhez.

Nagyon fontos kiemelni, hogy a háromrészes film feliratainak egy része a már meglévő műfordítások szerkesztése. A műfordítások Jékely Zoltán, Radó György,Gáspár Endre, Lothár László, Harsányi Zsolt munkái. A műfordítások a múlt század elejéről-közepéről valók, esetenként nyelvezetük ennek megfelelő. Azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy még akkor is a műfordítások szövegéhez ragaszkodtam, amikor teljesen egyértelműen mást mondott a szereplő. Sem a verses kötöttségektől, sem az értékes és szép műfordítástól nem térhettem el. Ugyanakkor mindezek nem vonatkoznak azokra a részekre, amelyekhez nem  állt rendelkezésre verses vagy kötött szövegű műfordítás. (Például az Egyiptomi éjszakák ilyen.) Itt szabad szövegű fordítással oldottam meg a feliratot.

Első pillantásra a film nem más, mint néhány Puskin-mű filmes változatának összessége. A művek felsorolva: Jelenet a Faustból, Egyiptomi éjszakák, Mozart és Salieri, A Fukar lovag, Don Juan kővendége, Dínomdánom pestis idején.

Nagyon nehéz recenziót írni ehhez a filmhez, valójában ennél, amennyit foglalkoztam vele, jóval többet igényel. A rendező, Svejcer érzi és érti, hogy a térben és időben különböző kistragédiák mondanivalója valahol közös. Bennem is gondolatokat indít el, kérdéseket vet fel, amikre a különböző Puskin művek eltérően, de mégis hasonlóan válaszolnak. Például a Don Juan kővendége  mondanivalója évszázadok óta ismert, a szerelem és az élvezetek halmozásáról, az igazi szerelem elérhetetlenségéről. De valójában nem ugyanezek az élvhajhászások köszönnek vissza a Dínomdánom pestis idején megnézése közben? A szeretet erősebb a halálnál. A halál árán Salieri nem győzheti le Mozartot… és folytathatnám.

Szóval mint említettem, bővebb elemzésre nem vállalkoznék. Maradok a cselekmények és a filmrészletek felsorolásánál, talán olyan apró dolgokra is fel tudom hívni a figyelmet, ami első megnézésre nem tűnik fel azonnal.

Első rész:

Nyikolaj Kocsegarov -  Faust

A kezdő kistragédia a Jelenet a Faustból. Közben a Faust-vázlatként ismert Puskin műből van benne egy részlet. "Молчи. Ты глуп и молоденек И не тебе меня учить, Ведь мы играем не из денег, А только б вечность проводить." A Faust után Puskin halotti maszkját láthatjuk a felrobbanó hajót követően. Majd az Egyiptomi éjszakák kezdődik. Ebben a kistragédiában számos olasz nyelvű részlet hangzik el, ezeket Z.A barátom, Milánóban élő magyar újságíró fordította le magyarra.

"Я царь, я раб, я червь, я бог!" ezzel a felirattal kezdődik a mű filmes változata, amely Gyerzsavin, Gavrila Romanovics (1743—1816) 1784-es Isten című ódájából egy részlet. Ez a rövid mondat az eredeti Puskin műben is szerepel, a második fejezet elején. Az Egyiptomi éjszakák közben, a fogadói jelenetben egy másik műből van beleszőve egy részlet. Ez pedig a kevéssé ismert A koporsókészítő. Az Egyiptomi éjszakák átmegy a Mozart és Salieribe. Méghozzá úgy, hogy a két kistragédia két főszereplője is beszélget egymással, ami szándékosan egy nem odaillő jelenet. Közben részletet hallunk A varázsfuvolából, Papageno belépőjéből.

Zolotuhin és Szmoktunovszkij - Mozart és Salieri

A Mozart és Salieriről ezt írta a korabeli kritika (Filmvilág 1983/6. szám, Reményi József Tamás): …a mindenkori filmes átdolgozások egyik mintadarabja lehet. Svejcer hűséges maradt az írott szóhoz, de egyetlen apró mozzanattal korábbra helyezte az eredeti mű dramaturgiai hangsúlyát, hogy a műegészet képileg kifejezhetőbbé tegye. Puskin szövegezésében nyilvánvaló, hogy Mozart sorsa akkor pecsételődött meg, amikor bemutatta új művét, végképp nem hagyva kétséget zsenialitása felől, s az irigységében felkorbácsolt Salieri mérlegelni kezdi „a sors rendeltetését”. A film tájékozódási pontja viszont Salieri önkéntelen kifakadása, nyomban a bemutató befejeztekor: „Mozart, te nem vagy méltó magadhoz!”, amellyel műnek és magatartásnak az ő számára érthetetlen viszonyára céloz. A művészet iparosemberének, akivel kimódoltan berendezett dolgozószobájában, „az alkotás szentélyében” találkozunk először, akit személyzete nesztelen illemmel szolgál ki, aki úgy érkezik riválisának próbájára, mint a megtestesült kollegialitás (hisz ezzel önmaga értékének-céhbeliségének is adózik), elviselhetetlen, hogy a zseni a művészetből is nyugodtan csúfot űzhet. Csúfot űzhet abból, aminek az iparos is mundérját hordja, ami neki szent, hiszen nem ura, csupán alázatos szolgája lehet. Mozart korábbi csínytevése tehát a hegedűjén nyikorgó vénemberrel így válik öniróniából, a zene megpaskolásából Salieri gyilkos (!) hatású kigúnyolásává. (Svejcer az eredetileg fürge kis jelenetet ezért is tölti föl kínos lassúsággal fokozódó feszültséggel. A rendező úgy játszatja el e mókát, hogy az Salieri szemszögéből csak durva és szándékos sértésként fogható fel.)

Az utolsó jelenet véglegessé teszi Salieri vereségét: még bosszúját sem élvezheti ki. Mozart a maga halálának is ura, gyilkosa előtt megközelíthetetlen és megalázhatatlan. Ellenkezőleg, egy hanyagul odavetett mondata Salierit alázza meg – „...a gonosztett és a géniusz / E két sajátság össze sohse fért”. Salieri feloldhatatlan kétségbeeséssel marad magára.

A Puskin művét ismerők egyetérthetnek velem abban, hogy ezt a végső dialógust úgy reprodukálni, ahogyan Svejcer tette, korántsem magától értetődő megoldás. Ehhez persze két olyan színészre volt szüksége, mint a Salieri mélységes fájdalmát, szenvedéseit megjelenítő Innokentyij Szmoktunovszkij és a gyermekien eltökélt Mozartot játszó Valerij Zolotuhin. Kettejük arc-viadalának emléke aligha fog elhalványulni bennünk.

Szergej Jurszkij - Egyiptomi éjszakák

A Mozart és Salieri után visszatérünk az Egyiptomi éjszakákba. A film utolsó elhangzó mondata: "Szörnyű század, szörnyű szívek." Ez pedig már átvezet a Fukar lovagba, ami a második rész első epizódja.

Második rész:

A Fukar lovag cselekményei után ismét visszatérünk az Egyiptomi éjszakákba. Mintha a főszereplő olasz improvizátor a Fukar lovagot adta volna elő a színpadon. A második előadása már az eredeti Puskin szöveggel egyezik, ez a Kleopátra című költemény. Ugyanakkor már szinte meg sem lepődünk, amikor az Egyiptomi éjszakák mellékszereplői a háttérben olyan párbeszédet folytatnak, ami eredetileg a Fukar lovagban hangzik el... Sem térben sem időben, sem témában nem illik ide.

Nyikolaj Burljajev - Fukar lovag

(Ez az egész film tényleg olyan, mint egy zavaros, ám valóban mesterien megkomponált álom, minden részében Puskin-művekből összeállítva.)  A filmben elhangzik egy név, George Sand bárónő neve. A férfias keresztnév csak felvett, valójában Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant (Párizs, 1804. július 1. – 1876. június 8.)  ismert írói nevén George Sand, francia írónő, novellista. A szalon-jelentben a Kleopátra kapcsán a vendégek vitát kezdenek az élet feláldozhatóságáról a szerelem oltárán. A házigazda érvelései már a Vendégek a nyaralóba készültek című befejezetlen Puskin elbeszélésből valók. A szalonból ismét idő- és térváltással máris a Don Juan kővendége cselekményeiben vagyunk. Meglátjuk végre Viszockijt - utolsó szerepében. Az első párbeszédben Don Juan és az Egyiptomi éjszakák olasz improvizátora "átbeszélget" a két kistragédia között.

Harmadik rész:

Viszockij - Don Juan

A film a Kővendéggel folytatódik, az eddigiektől eltérően egészen pontosan követve az eredeti mű cselekményének időrendiségét. Itt találkoztam egy fent említett, nem először szereplő jelenséggel, amely meg kell említeni.

Don Juan ezt mondja: "Здравствуй..."  A műfordításban pedig: "Én jöttem. Laura!" volt írva.

A feliratban a műfordításnak megfelelő magyar mondatot szerepeltettem. Akadt olyan sor, amihez nem volt műfordítás, egyszerűen hiányzik az általam fellelhető példányokból. Ez a sor, illetve mondat így hangzik: "Так, разврата, Я долго был покорный ученик." A fordítást a mű angol fordítása segítségével oldottam meg.

Az utolsó Kistragédia, a Dínomdánom pestis idején az eredeti művel nagyjából azonos módon van filmre írva.

Alekszandr Trofimov - Dínomdánom pestis idején

Átolvastam a Kistragédiákkal foglalkozó, ezt megemlítő orosz nyelvű oldalakat. Nagyon emlékezetes mindenki számára a nagyszerű Egyiptomi éjszakák Szergej Jurszkij által alakított olasz improvizátora, vagy Nyikolaj Kocsegarov Faust megformálása. Vagy Nyikolaj Burljajev a Fukar lovagban, Alekszandr Trofimov a Dínomdánom pestis idején-ben. Zolotuhin és Szmoktunovszkij remeklését is ide említve a Mozart és Salieriben. De mindenekelőtt a film azzal vonult be a történelembe, hogy ez Viszockij legutolsó filmje. A filmet 1980. február 29-én mutatták be Moszkvában, július 1-én került sor a nemzetközi bemutatóra. Viszockij sohasem láthatta a teljes kész filmet, csak részleteket, ezeket is csak az utószinkron során. (Egyes források szerint nem is akart elmenni a február 29-i bemutatóra, mondván, hogy látta már a filmet a szinkronstúdióban.)

A rendező, Svejcer már 1972-ben elkezdte a Kistragédiák forgatásának előkészítését. Problémát jelentett, hogy nem kapott pénzt a  forgatásra, a film létrejöttét kizárólag Szergej Lapinnak, a Gosztyeleradio akkori elnökének köszönheti, aki egyrészt nagyra becsülte Svejcer korábbi munkásságát, másrészt nagy Puskin rajongó volt. Már hét évvel a film születése előtt eldöntötte, hogy amennyiben valaha leforgathatja a filmet, a Kővendégben, Don Juan szerepét csak Viszockij játszhatja. Számára egyértelmű volt, hogy Viszockij pont az a Don Juan, amit Puskin elképzelt és megírt. Viszockij emberi tulajdonságai, bátorsága, kiállása, a veszélyekkel való szembenézése, egész élete, beszédmódja… ez mind a puskini Don Juan volt. Ugyanakkor Svejcernek végtelen küzdelmeket kellett folytatni a Kulturális Minisztériummal, a Goszkinoval, mert ezek tisztviselői egészen egyszerűen nem akarták megengedni, hogy Viszockij kapja a szerepet. Számos próbafelvételt kellett készítenie más jelöltekkel, de végül sikerült elfogadtatnia az állami hivatalokkal Viszockij szerepeltetését. A kritikusok nagyra értékelték Viszockijt ebben a szerepben. Igazi áttörésnek tartották a Don Juan ábrázolást, Puskin költői világának szép és világos bemutatását.

Ez a film összefonódik Viszockij utolsó egy évével. 1978-1979 stresszes időszak volt Viszockij életében. Minden perce le volt foglalva, szinte kíméletlenül hajtotta magát. Koncertek és színház között szorított időt a forgatásra. Hogy mennyi elkötelezettség és szenvedély volt a munkájában, arra bizonyíték, hogy egy alkalommal súlyosan megfázott, 39 fokos láza volt, de Svejcert biztosította arról, hogy bejön a forgatásra.

A film bemutatása idején Viszockij alig volt Moszkvában. Koncertkörúton volt Taskentben, Jaroszlavlban, Minszkben és Tbilisziben. Áprilisban Frankfurtba utazott, majd Kanadában adott koncertet. Leo Schmidt, a kanadai koncertek egyik szervezője néhány órával az egyik koncert előtt beszélt Viszockijjal a szállodában. Így emlékszik vissza: „ Ez már egy másik Viszockij volt. Őszes, az életbe belefáradt ember. Leültünk, elkezdtünk beszélgetni. Hirtelen a szívéhez kapott, az ajkai elkékültek. Kiderült, hogy a gyógyszerei nem voltak nála. Muszáj volt elmenni nitroglicerinért…”

1979 tavaszán a Politechnikai Múzeum nagytermében volt meghirdetve egy Viszockij-est. Ez számára nagyon fontos volt, hiszen ez lett volna az első olyan est, ahol mint költő lépett volna fel. Ez egy áttörés lehetett volna, a színész Viszockij számára. A Kulturális Minisztérium és a Központi Bizottság engedélyezte az előadást. Eleinte minden simán ment, már a plakátok is ki lettek nyomtatva. De egy nappal az előadás előtt a központi Bizottság Propaganda Osztálya visszavonta az előadás engedélyét. Kommentár nélkül…Viszockijnak csak abból tűnt fel, hogy valami nincs rendjén,  hogy eltűntek az előadás plakátjai. „Látod” – mondta gyerekkori barátjának – „kijövök a színházból és már egy senki vagyok. Egy naplopó…”

A végén visszatérnék egy kicsit magára a feliratra. A film szövegének nagy része az eredeti Puskin szöveggel megegyező volt. Ezeknek léteznek magyar műfordításai. Viszont a felirat és a fordítás elkészítésénél egy sosem tapasztalt problémába ütköztem. A magyar műfordítások sajátos tagolását nem mindig lehetett a felirattáblák kötöttségeinek megfelelően alkalmazni. Próbáltam magam ahhoz tartani, hogy a műfordítások formai megjelenését a táblákba is átvigyem. Főleg a sorkezdő nagybetűket szerettem volna minél több helyen megőrizni. Ahol ez nem sikerült, ott az ok az volt, hogy a táblák tagolása természetesen nem követte a magyar műfordítások tagolását. Tehát egy sor,  itt nem biztos, hogy egy sor volt. Néhány esetben, ha a feliratsor közepére esett a műfordítás sortagolása, ott nem írtam nagybetűt. Illetve ha a két kritikus sor között sok másodperc telt el, kénytelen voltam összevonni. Sajnos még így sem sikerült teljesen az eredeti külalakot megőrizni, hiszen a versben eredetileg benne lévő zárójeleket egyáltalán nem, a kötőjeleket pedig esetenként nem tettem bele. Ezek a feliratok külalaki szabályainak végképp nem feleltek volna meg.

                                                                                                                           Amundsen


A feliratok megtalálhatóak itt:
1.rész
2.rész
3.rész.