Holop

Holop...
Nem magyar kifejezés. Puskin Borisz Godunovának talán épp a legutóbbi mozgóképes feldolgozása kapcsán (és a hozzá készített magyar nyelvű felirat ürügyén) írtam erről a fogalomról is:

"holop - rabszolga, hízelgő. Napjaink szlengjében droid (Nem tudományos-fantasztikus irodalom által használt értelemben!)"
A szó jelentéstartományát egy kicsit tovább pontosítjuk:
Az ősi Oroszországban rabszolgát jelentett ez a kifejezés, a feudálisban parasztot (pontosabban jobbágyot) és szolgát is jelenthetett. A film jobb megértése érdekében, azt gondolom nem árt szem előtt tartani mindezt.

Ez a mozi megmutatja nekünk, hogy mit jelentett ez a kifejezés a múltban, és következtethetünk arra, hogy mit jelent napjainkban. De nem egy nyelvészeti alkotással van dolgunk, hanem egy napjainkban játszódó játékfilmmel.
A sztori nem túl bonyolult.
Adva van egy aranyifjú, aki apuka mindig kimos a... mocsokból. Persze ezzel csak azt éri el, hogy kicsi fiacskája egy öntelt, beképzelt, hedonista parazitává válik. (Tisztában vagyok azzal, hogy mindezen negatív jelzők ellenére napjaink ifjúságának jelentős része előtt egy vágyálmot testesít meg. Hiszen a médiánk is tele van korunk eme hőseivel. Ugyanakkor, mikor elmúlik ezen korszak dicsősége, akkor mint negatív példák lesznek. Volt már ilyen a történelem folyamán, és lesz is. Mert eme viselkedéstípus megjelenése és elterjedése, mindig a szociális válság előjelei voltak.)
Szóval, van egy aranyifjú, akinek az életmódjával a saját apja sincs megelégedve. Kétségbeesésében a radikális megoldástól sem ódzkodik már. Szinte bármi áron el szeretné érni, hogy fia Emberré váljon.
Végül is erről szól ez a film.

A felirathoz

MKAD  - Московская кольцевая автомобильная дорога
A Moszkvai Körgyűrű. (Pontosabban Moszkvai Autós körgyűrű.)
1984-ig a város közigazgatási határa. Ma már itt-ott túlnyúlik ezen, mégis a közbeszédben a mai napig úgy van tudatosulva, hogy a legkülső körgyűrű a városhatár. És gyakorlatilag a filmben is ebben az értelemben használják.

MKAD a Leningrádi Autóúttal

Az elsőről (ami nem teljes kör) azt mondják, hogy ami azon belül van, az a belváros. Persze, turisztikai értelemben ennél kisebb a központ.
1956-ban kezdték el az építését. Az első 48 km-es szakaszát (a Jaroszlávi és a Szimeropoli Autópálya közötti részt) 1960. november 22.-én nyitották meg a forgalom számára.
1962. november 5.-én átadják a teljes Körgyűrűt.
1995-1998 között teljes felújítást eszközölnek rajta.
2011-ben hivatalos szervek bejelentik, hogy előkészítik az újabb teljes körű rekonstrukciót. Tervezik a közlekedési csomópontok átalakítását, mert tehermentesíteni kívánják az úthálózatot.
A Moszkvai Körgyűrűn a forgalom mindkét irányban öt sávban bonyolódik le. Áteresztőképessége 9000 autó óránként (2011-es adat), és  100 km/h a megengedett legnagyobb sebesség. A kétezer évek második dekádjának legelején tervezett felújítást és átalakítást nem csak elkezdték, de be is fejezték. Sőt, azóta elkészült az új (fizetős) Leningrádi Autópálya is. A régebbivel párhuzamosan fut (a város északi részénél), így a moszkvai és környékbeli lakosok mindennapi használatra a régi Leningrádit használják.
A Körgyűrű teljes hossza: 108,9 km. A városközponttól az átlagos távolsága  17,35 km.
A Körgyűrű elhagyását digitális jelzőrendszerrel segíti az út fenntartója. rendszeres alakulnak ki rajta dugók.

Moszkvai Körgyűrű

Zmej Gorinics orosz népmesei lény. Sárkány, bővebben írtam már róla itt.

"Mi van, a Pohár vodkát nem ismeritek?" Ha nem, akkor itt van:

Szó szerinti fordításban a film reklámmondata a következő: A hercegségtől a sárba. Egy kis szabadsággal így is interpretálhatjuk: Gazdagságból a sárba.
És ebben minden benne van. Már ami a film sztoriját illeti. De nincs benne a romantika, és a (szarkasztikus) humor, ami igazán fogyaszthatóvá teszi ezt az alkotást.
Akkor jöjjön néhány adat:
Forgatókönyv írók: Darja Gracevics, Anton Morozenko, Dmitrij Permjakov.
Rendezte               : Klim Sipenko.

A film bevétele a mozikasszáknál 2019. december 26.-a és 2020. január 4.-e között meghaladta az egymilliárd rubelt. A 13. olyan orosz film lett, amely ezt az összeget elérte. Január 10.-ére meghaladta a kétmilliárdot. Ezt 3.-ként érte el az orosz mozi történetében. De ehhez a filmhez köthető a jelenlegi abszolút napi rekord is. Január 3.-án 217,6 millió rubeles forgalmat generált. Az Invázió (Вторжение)  és a Megmentők Szövetsége (Союз спасения) - melyekkel egy időben jelent meg a mozikban - sem tudtak versenyre kelni a Holop bevételeivel.
2020. január 20.-ig több mint egy millió dollár bevételt hozott a külföldi (FÁK országok) forgalmazása.
2020. február 3.-ig  3,044 milliárd rubel bevételt hozott (a mozi kasszáknál), így az orosz mozitörténelem eddigi legnagyobb bruttó bevételét hozta. (Az oroszországi és a FÁK országok jegypénztárainak összesített eladása ez a szám.)

A film főszereplői

A moszkvai aranyifjút a szerb Milos Bikovics (1988. január 13-) alakítja. Belgrádban született (Jugoszlávia), és 2004 óta filmez. Nyikita Mihalkov 2014-es Hőgutája, Napszúrása (Солнечный удар) óta rendszeresen forgat Oroszországban. Mondhatni, igen népszerű itt. Hiszen a Holopot 2019. december 26.-án kezdték a mozik vetíteni, de nem ez a legutolsó filmje.

(A 2019-es Balkáni határban (Балканский рубеж) is jelentős karaktert alakít, Gojko Mitic-csel és Gosa Kucenkoval karöltve. A szerb-orosz koprodukció 1999-be visz el bennünket, és megtörtént esetet dolgoz fel. Egy koszovoi repülőtéren játszódik, amelyért egy orosz különleges egység és a helyi NATO egység is irányítása alá próbál vonni. Az albán szeparatisták kíméletlenül megindítják támadásukat Szlatina reptere ellen.)

A Belgrád Hotel című vígjátékának  idén (2020) március 5.-én volt a premier vetítése. Akárhogy is nézem, ez egy év alatt (legalább) három orosz film... Még akkor is, ha ebből kettő közös munka a két szláv ország között. Bikovics nem panaszkodhat.

És hogyan találta meg őt az orosz filmgyártás?

Állítólag élete egyik álma volt, hogy egyszer Nyikita Mihalkovval együtt dolgozhasson. Testvérével, aki ortodox pap, beszélgetett erről, és a fivér azt javasolta, hogy írjon a híres orosz rendezőnek. Milos megtette. Mihalkov készülő új filmjéhez épp ekkor tartottak szereplőválogatást. A szerb színész nem tudott erről, de hát a véletlen... (Bár egyesek szerint olyan, hogy véletlen nincs.) A készülő új filmbe (Солнечный удар), annak munkálataiba bekapcsolódik. Orosz tudása nem nagyon volt jó, ám odaszánásának és egy jó orosz nyelvtanárnak köszönhetően gyorsan és jelentősen javult nyelvismerete. Első orosz filmje után megismerkedik Danyila Kozlovszkijjal is egy közös munka során. Bikovics célul tűzte ki, hogy rendező lesz. Távlati célja között szerepel, hogy további orosz-szerb kulturális együttműködések fűződjenek a nevéhez.

A film főhősnőjét Lizát, Alekszandra Bortics (1994. szeptember 24. -)alakítja. A fehéroroszországi Szvetlogorszkban született. Szülei korán elválnak, a lány iskolai tanulmányait Moszkvában fejezi be. Már 10. osztályos korában színésznő szeretett volna lenni, de megijedt... Elment az Úttörők Palotájának Színházi Stúdiójába, ahonnan két hónapnyi tanulás után elmenekült. Ezután egy éven keresztül pincérnőként dolgozik. Ekkor rákap a metálra. Iron Maiden, Whitesnake, Deep Purple és Robert Plant koncertekre jár. 2014-ben kapja meg első filmes szerepét. A filmkritikusok szerint szerepel azon a 35-ös listán, amelyen az azévben feltörő, tehetséges színészeket sorolják fel.

Következő évben már a GQ magazin szerint az év 9 legjobb színésznője között szerepel.

És honnan ismerhetik a blog olvasói őt?

Innen.

Esti Unplugged

1986. július 14.-én, Novoszibirszkben, megszületik Polina Szergejevna Telegina, akit ma csak úgy emlegetnek, hogy: Pelageja. Énekesnőként ismerte meg a világ - és ez még akkor is így van, ha nálunk nem igazán sok ember hallott róla. Művészneve és az általa vezetett művészeti csoport elnevezése is ugyanaz.

Pelageja

Édesanyja, Szvetlana Hanova, dzsesszénekesnő volt, aki miután elvesztette hangját színházi rendező és főiskolai tanár lett Novoszibirszkben. Jelenleg leánya producere és a Pelageja művészeti csoport rendezője. Polina Szergejevna családneve születésekor Szmirnova volt, majd Hanova lett - édesanyja utolsó férje után. A szülők - így szól a fáma - a kislány születésekor a Pelageja nevet kívánták adni a kicsinek - az énekesnő nagymamája után -, de valahogy Polina lett végül. Ugyanakkor ma már a hölgy útlevelében sem a Polina szerepel.
Első színpadi szereplése négy éves korában történt. Nyolcévesen felveszik a Noviszibirszki Speciális Zeneiskolába. A negyven évvel ezelőtt alapított intézményben elsőként végez, mint énekesnő. (Akkor 25 éves volt az iskola.)
Kilencévesen találkozik Dmitrij Revjakinyimmel - a Калинов Мост zenekar vezetőjével -, aki videókazettát küld az Утренняя звезда televíziós műsor készítőinek. Annyira tehetségesnek gondolja a kislányt, hogy úgy gondolja, feltétlenül meg kell ismernie a csöppség hangját az egész országnak. A tévés műsornak ekkor még nincs népdallal foglalkozó része. Mert Pelageja népdalokat énekel. Orosz népdalok után a repertoárja egyre bővül, ma már tatár, spanyol, üzbég, grúz, olasz, portugál népdalok, és műdalok is színesítik a műsorát.
Az Утренняя звезда adásába nem kerül be, mint versenyző, de a döntőben ott van. Első helyezett lesz. Jutalma 1000 amerikai dollár és az 1996-os év legjobb népdal előadója Oroszországban cím.
Tízévesen szerződést ír alá a Feelee Records-cal. Moszkvába költözik és folytatja tanulmányait. A Szibériai Fiatal Tehetségek Alapítványának (Юные дарования Сибири) ösztöndíjasa. Állandó fellépő hivatalos (állami) rendezvényeknek és nemhivatalos (pl. könnyűzenei koncertek) eseményeknek.

1998-ban beszédet mond az orosz-német-francia csúcstalálkozón.
1999-ben  egy olyan zenei fesztiválon vesz részt (Évian-les-Bains-ben), ahol fellép többek között Ravi Shankar és B.B.King is.
2005-ben befejezi (kitüntetéssel) az összes iskoláját, és megalakítja saját együttesét. Énekesnői pályája az egekbe szökken...

2012-2014 között a Golosz - a Voice orosz adaptációja - mentora. A 2017-ben visszatér Goloszhoz.

Az Esti Unplugged 2020. április 26.-i adásának vendége Pelageja volt. Az adásról készített felvétel megtekinthető például itt is.

Érdemes odafigyelni a dátumra, így jobban érthető, értelmezhető az orvosokról mondott rész a  konferanszban. Ekkor még tart az egészségügyi karatén Oroszországban - amit jóval emberségesebben oldottak meg mint Magyarországon, ráadásul ott indokoltabb is volt, mint itthon.

Fagyasztott ponty - Карп отмороженный

Egy nagyon kedves és aranyos filmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Kubul egyik írása már régebben is feltűnt ezen a felületen. Azóta saját blogja is van, de ő nem csak orosz filmekkel foglalkozik. Őszintén bevallom - főként időhiány miatt -, nem láttam mindet, amikkel ajánlott. Ám amelyeket igen, azok mind jók voltak.
Kubul komoly témákkal foglalkozó filmekről ír a blogján, és az írásai is nagyszerűek.
Nem olyan régen készített egy feliratot egy nem túl régi - mondhatni új - orosz filmhez. És szokásához híven be is mutatta/mutatja ezt az alkotást.
Kérek ismerkedjetek meg az írásával, és remélem ti is kedvet kaptok a "filmjéhez" is.
Én kedvet kaptam, de sokáig halasztgattam a megtekintését, mert azt gondoltam túl komoly a téma ahhoz, hogy csak úgy neki ugorjak.
A téma tényleg komoly, de a film nagyon jó. Hálás vagyok, hogy felhívta a figyelmemet erre a filmre, és köszönet illeti a magyar nyelvű feliratért is!
Kubul, köszi!
Ja, és Jevgenyij Mironov az egyik kedvenc színészem!

Fagyasztott ponty

A Fagyasztott ponty eredeti címe: Карп отмороженный (2017)

A Fagyasztott ponty című filmmel eljutottunk a „Családi történetek” sorozat utolsó filmjéhez. Ez a tragikomédia az öregség és az egyedüllét problémájával foglalkozik. Az öregség bizony ugyancsak sokakat érint, a fejlett országokban a lakosság jelentős része a finomkodva említett „szép korúak” közé sorolható be. Bár a Fagyasztott ponty Oroszországban játszódik a problémakör, amely a film gerincét képezi, korántsem korlátozódik arra az országra. Az alábbi diagram Magyarország lakosságának korcsoport szerinti (0-24 év gyerek- és fiatalkor; 25-65 év fiatal és középkor; 65 felett időskor) megoszlását mutatja be a 2011-es adatok alapján.

Természetesen minden egyes korcsoportnak megvannak a sajátságos problémái. Az időskor számos problémája közül a Fagyasztott ponty című film történetével kapcsolatban kettőt érdemes kiemelni: az emocionális és a szociális problémákat. Az idős emberek szociális élete beszűkül, már nem járnak el dolgozni, barátaik, rokonaik elmaradoznak, akik közül többen már eltávoztak az élők sorából. Az idősek élete zömében otthonukban zajlik, gyakran magányosnak érzik magukat. Kapcsolatrendszerük középpontjában jellemző módon családtagjaik állnak, és gyakran jóval nagyobb igényük van a találkozásra, mint az elfoglalt fiataloknak. Az idősek fizikai és mentális képességei csökkennek, jellemző módon mégis igyekeznek önállóságukat megőrizni. A házastárs elvesztése megint az életforma és a viselkedés megváltoztatását vonja maga után. Amint az alábbi diagramon látható, 50 éves korig a férfiak és nők létszáma gyakorlatilag azonos, míg az életkor előrehaladásával növekedik a nők/férfi arány (szintén 2011-es magyarországi adat).

A Fagyasztott ponty főszereplőjénél találkozunk az öregekre jellemző élettel, az asszony régóta özvegy, egyetlen fia régóta elköltözött, minden problémáját önmagának kell megoldania.

A Fagyasztott ponty cselekménye

A Fagyasztott ponty nyitó jelenetében egy isten háta mögötti kisvárosban élő, régen megözvegyült tanárnő, Jelena Mihajlovna kardiológusától megtudja, hogy halálos beteg, nem lehet tudni, hogy mennyi van még neki hátra. Az asszony egész életében a városkában élt és tanított, így ott mindenki ismeri.

Jelena Mihajlovna az orvostól hazafelé menet találkozik egy volt tanítványával, aki ráerőszakol egy frissen kifogott pontyot. Hazaérve a tanárnő a halat berakja a mélyhűtőbe. Nem sokkal később Jelena Mihajlovna szívinfarktust kap, ezért kórházba kerül. Amikor hazatér, a ponty csodák csodájára feléled, és ettől kezdve az asszony háziállatként kezeli a halat.

Jelena Mihajlovna fia, Oleg Moszkvában él, sikeres és rendkívül elfoglalt coach, aki már régen nem látogatta meg édesanyját. Az idős asszony nem akarja terhelni fiát, ezért úgy dönt, hogy ő maga szervezi meg a temetését. Felkeresi egyik volt tanítványát, egy boncmestert a hullaházban, és rábeszéli arra a bűncselekményre, hogy adjon neki (hamis) igazolást elhalálozásáról. Ezután Jelena Mihajlovna az Anyakönyvi Hivatalban kierőszakolja, hogy állítsanak ki róla halotti anyakönyvi kivonatot. Miután a temetés hivatalos részét előkészítette, megvásárolja a koporsót, amit buszon utazva visz haza.

Bevásárol a halotti torra is, és barátnőivel előkészíti ezt az eseményt. Már csak egy dolog maradt hátra, ahhoz, hogy minden el legyen rendezve, meg kell ugyanis halnia. Mivel az ügy spontán nem egy, megkéri a szomszédban élő barátnőjét  Ljudát, hogy tenné már meg neki azt a szívességet, hogy átsegíti a túlvilágra. A két asszony próbálkozik az aktív eutanáziával, amire persze Ljuda nem képes, ehelyett hazahívja Oleget, hogy elbúcsúzzon édesanyjától.

***

Azon persze el lehet gondolkozni, hogy vajon lehet-e tréfálkozni a halállal. Szerintem a Fagyasztott ponty igazolja, hogy igenis lehet.. Először is azért lehet, mert maga az elénk tárt szituáció abszurd. Hiszen persze, hogy nem kelnek életre a lefagyasztott halak, és így természetesen nem lehet megszervezni egy temetést. Ám a film tulajdonképpen nem is a halálról szól, hanem a (nem csupán oroszországi) vidékről, ahol csak az öregek meg az alkoholisták, és a drogosok maradtak. Szól továbbá az öregek egyedüllétéről, és ebben a vonatkozásban a szülő/gyerek kapcsolatról. Ez utóbbi manapság, a pandémia idején különösen élesen vetül fel, amikor a „szépkorúak” különösen segítségre szorulnak.
A ponty nem véletlenül lett a film „címszereplője”. A ponty (‘koi’ japánul) a boldogság, a bőség és a szerencse szimbóluma. Jelena Mihajlovna fia sikeres fiatalember, és most a siker elérésére tanít másokat. Tanítványainak elmondja, hogy konkrét célokat tűzött maga elé, és mindig haladt előre. A film végén azonban egy anyjával történő beszélgetésben kiderül, hogy nem boldog. Tehát a film egyik üzenete: a siker nem feltétlenül jelent boldogságot is.
Érdekes, jó film, amelyben a bizarr történet a komoly mondanivalót könnyed, alapvetően vidám formában tárja a néző elé. A két főszereplő alakítására más szót nem találok, mint hogy lenyűgöző.
A Fagyasztott ponty két főszereplőjét 2018-ban  jelölték Nika  díjra (az Oscar orosz megfelelője alegjobb női főszereplő, legjobb női mellékszereplő); ugyanabban az évben A. Freidlich elnyerte az Arany Sas (a Golden Globe orosz megfelelője) díját a legjobb női mellékszereplő kategóriában.. A film 2017-ben a Moszkvai Filmfesztiválon elnyerte a közönség díját és a legjobb film díájra is kapott jelölést.

A Fagyasztott ponty meghatározó alkotói

Általában egy film meghatározó alkotójának a rendezőt szokták az első helyre rakni. A Fagyasztott ponty esetében nehéz helyzetben vagyok, mert a két főszereplő, a Jelena Mihajlovnát játszó az 1947-es születésű Neelova (Неёлова, Марина Мстиславовна) és a Ljudmillát alakító 1934-es Freindlich (Фрейндлих, Алиса Бруновна) a szovjet/orosz színházművészet legendás alakjai, akik egy korábbi generációhoz tartoznak, mint a film rendezője, Vladinir Kott (Влади́мир Константи́нович Котт), aki 1973-ban látta meg a napvilágot.
Erről a rendező számára nem könnyű helyzetről V. Kott így számolt be egy interjúban:  „Ha legyőződ azt a félelmedet, hogy előtted egy legenda áll, minden kitűnően halad. Amikor Neelova először jött be a szobába, én automatikusan felálltam. Erre ő azt kérdezte: «Maga meg minek állt fel?», amire én azt válaszoltam, hogy «Hiszen Ön egy legenda», amire ő ironikusan megjegyezte, hogy «Hiszen még élek»”. Ettől kezdve minden könnyű volt, hihetetlenül professzionális hozzáállást tapasztaltam.”

Rendező: Vladimir Konsztantyinovics Kott (1973)

1996-ban végezte el az Orosz Színházi Főiskolát (ГИТИС), ezután több vidéki színházban dolgozott, majd 2002 és 2005 között posztgraduális képzésben vett részt egy rendezői és forgatókönyvírói intézményben (ВКСР). 1999 óta dolgozik a filmiparban, eddig 22 filmet rendezett, 7 film forgatókönyvének (társ)szerzője . 20 díjat tudhat magáénak. Ikertestvére Alekszander szintén neves filmrendező.

Jelena Mihajlovna szerepében: Marina Mihajlovna Neelova (1947)

55 filmben szerepelt, kétszer jelölték Nika díjra, egyiket a 2018-ban  Fagyasztott pontyban nyújtott alakításáért, 1994-ben el is nyerte ezt a rangos díjat. Két állami kitüntetést kapott, további 15 díj birtokosa.

Ljudmilla szerepében: Alisza Brunovna Freindlich (1934)

77 filmben szerepelt, háromszor  nyerte el a Nika díjat és további két jelölést is kapott rá. Több állami kitüntetés birtokosa, ezekkel együtt 62 esetben ismerték el művészetét.

A teljes stáblista ITT található.

A film megtalálható az interneten                                  A magyar felirat INNEN tölthető le.

Források

Wikipédia
D. B. Kaplan, B. J. Berkman: Introduction to Social Issues Affecting Older People
https://www.msdmanuals.com/home/older-people%E2%80%99s-health-issues/social-issues-affecting-older-people/introduction-to-social-issues-affecting-older-people

Jevgenij Uhov: Умирать не страшно
https://www.film.ru/articles/umirat-ne-strashno

Alena Szicseva: Премьера ММКФ — доброе русское кино, которого уже не ждешь

https://regnum.ru/news/cultura/2292481.html

Jelena Burova interjúja Vladimir Kottal: Сейчас идет борьба не за телевидение, а за интернет
https://vm.ru/interview/782792-rezhisser-vladimir-kott-kino-perestaet-byt-pishej-dlya-uma

A VIRTUÁLIS FILMKLUB eddig közzétett filmismertetései szabadon hozzáférhetőek a weboldalon, aki értesítést akar kapni az új bejegyzésekről, az ITT regisztráljon.

Jég 2 - Лёд 2

A Jeget kedveltem. Elsősorban a zenés betétek miatt. A szövegek és a képi világ együtt, időnként olyan.... Mi is erre a megfelelő szó? Szarkasztikus? Hát, nem tudom... Ez-e a megfelelő szó. Szóval, a képi világ (időnként, nem minden esetben) új jelentéstartalmat adott a dalok szövegének. Ez leginkább a 5Nizza feldolgozásban érhető tetten. Persze, igazából ez egy barátságos "hasonlat". Mert talán valójában egy rabszolgatelepen kellene játszódnia a klipnek.
Aztán ott volt Coj Pácska cigarettájának adaptációja, amiben nem is igazán a zenei feldolgozás ragadott meg, hanem inkább a VDNH. Pedig ízlésesnek -európai szemmel - nem biztos, hogy mondható.)))
Kedveltem a Jeget, de amikor megláttam, hogy van folytatása, nem kapott el az eufória. Az Apádra ütök (Meet The Parents) jutott az eszembe, amit - szerencsémre - először nem szinkronosan láttam. Tetszett De Niro alakítása, együtt tudtam érezni a Stiller által alakított karakterrel. Azután jött a második rész Streisanddal és Hoffmannal, amit nagyon kár volt megnéznem. De Niro se tetszett már benne. Szóval, az ilyen "családi" filmek folytatásától erősen tartani szoktam, mert a második epizód szinte soha nem ér az első közelébe se.
De végül is, ilyen hozzáállással sokat nem csalódhat az ember. És a Jég 2 okozott-e csalódást nekem? Mi erre a jó válasz?)))

A Jégre úgy emlékszem, mint egy kedves romantikus történetre. Amikor megláttam, hogy készült hozzá folytatás arra gondoltam, hogy: Ugyan már! Muszáj elrontani az emléket?
Mert hát a folytatásokkal a legtöbb esetben csak baj van. De azért elolvastam a kedvcsináló leírást. Akárki is írta, sikerült olyan rébuszoszan megfogalmaznia, hogy mit kiderült - miután csak megnéztem a filmet , teljesen félrevezetett. A néhány mondatos fogalmazás hatására úgy véltem, hogy Nagyézsda és Alekszandr valami okból kifolyólag jól összevesznek, de a film végére minden megoldódik és még az ifjú Gorin (vagy Gorina) is fel tud majd sírni az utolsó jelenetben. Ezt így nagyon felesleges lett volna elkészíteni, de beleillett volna az év eleji hangulatba.
Ugyanis január 2.-tól vetítették a mozik és akkoriban jött ki a Fabrika új slágere is. Amire óriásplakátok is felhívták a figyelmet. A dal és a Jég 2 mondanivalója  annyira összecsengett volna...

De szerencsére tévedtem. A film üzenete nem az, hogy a gyerekáldás megold minden problémát. Persze, meg tud oldani dolgokat, de nem ezért vannak utódaink. Ugye, nem tévedek?
Úgy vélem, hogy a mozi sztorija sokkal jobb annál, mint amit vártam. Petrov a sudri-bunkót itt is tudja hozni. Miközben a normális felnőtt férfi karakterét is. Ebben a filmben tűnt fel nekem, hogy amikor a főhős sportolók között van, akkor hozza az elvárt IQ betyár szintet, ám a mindennapokban normális, komoly fiatalemberré válik Gorin.
A sportoló kultusz elég erőteljes kis hazánkban, ami azért lehetséges, mert azok a PR-osok akik komoly pénzeket ölnek ebbe a nimbusz kiépítésben nem a szellem emberei, valószínűleg. Az élsport komoly fizikai teljesítményt elérő embereket tenyészt ki, ám mindez annyi időt emészt fel, hogy a legtöbbjüknek nem marad idejük - mert valószínűleg igényük sincs rá - az elméjük pallérozásárra, és lelki szükségleteik kielégítésre. Így marad számukra a test imádata. (Tisztelet a kivételnek!) Szóval, az erőkultusz hívőt nagyon jól adja Petrov. Ugyanakkor, mikor Gorin túljut az arénán, roppant intelligensen tud viselkedni. Ezzel - az őt alakító színész - sikerrel van árnyalva a karakter. Tud hozzátenni a filmhez. Szerethetővé válik a figura. (Elég régen láttam az első részt, és most időm sincs rá, de úgy emlékszem, hogy a Jégben  is sikeresen alakította az eredményes sportoló egyszerűségét. Sőt, szinte erős kontraszt volt Gorin és Nagyézsda lelkivilága között. Bennem ez maradt meg. Arra nem vélekszek, hogy intelligens is lett volna időnként a hokis. Persze, lehet hogy megcsal a memóriám.)
Mindent összevetve... Bár már régen láttam az első részt, de a Kettes talán még jobb is lett az Egyesnél. Biztosan akkor tudnék mondani, ha lenne lehetőségem megtekinteni egymás után (na nem feltétlen szó szerint értve!) mindkettőt. De így az emlékem alapján erre az epizódra voksolnék. Habár...)))

Megjegyzés a felirathoz

"Gondolatomban sem volt. Sajnálom, elfelejtettem a karavajt."
Így állt az elkészült fordításban nagyon sokáig ez a két mondat. Nem igazán kedvelem a könnyebb befogadhatóság vélt vagy valós igényének megfelelni akaró lebutított feliratokat. Ugyanakkor a könnyebb érthetőség igen nagy úr. Valamit fel kell áldozni időnként.
Ez a két mondat végül ebben a verzióban maradt meg az általam készített magyar nyelvű szövegben:
"Gondolatomban sem volt. Sajnálom, elfelejtettem a kalácsot."
Pedig a karavaj nem kalács. Nagyon nem.
Karavaj: orosz, hagyományos ünnepi kenyérféleség.

A tészta kenyérré, ám a  forma nem a hagyományos megszokott. Nem cipó, nem baton.
Díszes, fonatos kenyér ez, amit ünnepi alkalmakkor készítettek, készítenek.
Nem "egyszerű" kenyér. Az ünnep optikai elvárásának megfelelően néz ki.
  

Zenék:

1. A filmben az első zenemű amit "klippesítettek". Pontosabban először az anyakönyvvezető idézi, majd dalra "fakad"a... A házasságkötéskor a hivatalnok, mint klasszikust idéz egy  1979-es rock operából. A Juno és Avos ( Юнона и Авось) című alkotásról van szó. Zeneszerzője Alekszej Ribnyikov. Az idézet a mű utolsó tétele: Epilógus. Halleluja. A szöveget Amdrej Voznyeszenszkij írta.
Ribnyikov nevéhéz több filmzene is köthető. A teljesség igénye nélkül: Pópa, Buratino kalandjai, Kincses sziget (1971), Rögös út vezet a csillagokhoz, Csillag (2002), Farkaskutya, a Szürke Kutyák fajából, Andersen. A szeretet nélküli élet, 1612, Karamazov testvérek (2008) stb...

2. Ivanuski International : Nyárfa szöszmő (Тополиный пух)

3. Gyönyörű távol (Прекрасное далёко)  A dal zenéjét Jevgenyij Krilatov, a  szövegét Jurij Entin szerezte.
1985 márciusában a központi televíziós csatorna (1. Program) sugározni kezdte a Vendég a jövőből című ötrészes, gyerekeknek készült sci-fi sorozatot. Az epizódok végén hangzott fel először ez a dal. Főszerepben Natalja Guszeva! Ő a Lila gömb főszereplője is. És mind a mozifilmben, mind a televíziós sorozatban Alisza Szeleznjova karakterét játssza el.
Az 1990-es években a dal instrumentális verziója a Gyerek óra adásában használták fel.

4. t.A.T.u. Nem érnek utol minket (Нас не догонят) című dala

5. Alla Pugacsova Remény tava (Озеро Надежды)

6. RASA Méhész vagyok (Я пчеловод )

7. Baszta Szanszara (Сансара)


Érdekességek

A filmet 322 350 000 rubelből készítették el, és az eddigi bevétele meghaladja a 1,5 milliárd rubelt. Csak az első vetítési napon 189,3 millió rubeles bevétel volt utána. (Ez a kópiák bérletére vonatkozik.) Ez jelenleg az orosz filmforgalmazás csúcsa. Természetesen, hazai filmek viszonylatában. Az első hétvége 577,3 milliót hozott. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bemutató január legelején volt, amikor is egy igen hosszú ünnepi időszak van Oroszországban.
A bevétel február 24.-én elérte a több mint egymilliárd rubeles határt. Az orosz filmgyártás történetében ez a 14. alkotás, amely ezt a határt át tudta lépni. A Jég 2 premier vetítése nem Moszkvában, hanem Nyizsnyij Novgorodban volt.
A filmforgatás 2019. március 23.-án kezdődött a Bajkál-tónál. A városi jeleneteket Moszkvában vették fel.
Az első időszakban - ez év elején - olvasható volt a filmmel kapcsolatban olyan információ, hogy a forgatás során műhavat kellett a moszkvai helyszínekre hozatni mert...

Nagyon szép felvételt láthatunk a 2019. decemberében kezdődő téli Moszkváról. Minden benne van. A szokatlanul enyhe(?) - már a moszkvaiak szerint, akik büszkék a hideg teleikre -, kevés hóval bemutatkozó tél, és a mindig csodás Moszkva. Egyébként -17 is volt, igaz idén csak este.
Hogy a forgatáshoz kellett-e műhó, vagy csak a szokásos hoax volt ez az infó, ennek a kérdésnek az eldöntését mindenkinek a fantáziájára bízom. Mindenesetre ez a reklámszöveg már nem található sehol az interneten. Mármint a műhó és a film összefüggésében. Az egyik év elejei egyik írásomban már ejtettem szót a hókérdésről. Az írás megjelenése után az egyik magyar oldal (444) korrigálta az idézett írását. Persze, jó magyar szokás szerint, csak törölte az inkriminált mondatukat, és ebben az esetben a 'bocs, de tévedtünk' kiegészítés lemaradt. Azért örülök, hogy közülük is van aki időnként idetéved. (Régebb óta volt ilyen gyanúm... De a gyorsaságuk meggyőzött.)


A film egyik kezdetben talán nem túl jelentősnek tűnő karakterét Nyikita Mihalkov lánya alakítja. Bár nem túl szerencsés így hivatkoznom rá, hiszen rég nem az apja árnyékában él.

Nagyézsda Mihalkova

Szóval, Nagyézsda Nyikiticsna Mihalkova (1986.09.27.-) egy gyámügyes hölgyet alakít ebben a mozifilmben. Első filmes szerepe: Nágya, az 1994-es Csalóka napfényben. A második a Szibériai borbély (1998) egyik (piaci) jelenete. Azóta nem csak mint színésznő, hanem rendezőként és procuderként is többször kipróbálta magát.
Nagyézsda Mihalkova Jég 2-beli  alakításáról meg talán csak annyit, hogy szerintem első osztályú. A szürke kisegeret tökéletesen alakítja. Mégsem unalmas a karakter, mert a hivatalnok külső alól ki tudja villantani az embert. Tehát, nem véletlenül - és nem is az édesapjának köszönhetően - kap filmes szerepeket.

A Jég 2 túl tudott nőni a az előzmény filmen. A Jég egy szimpla romantikus történet. A folytatás viszont már egy családi film. Minden tekintetben. Magam úgy gondolom - és a változtatás jogát fenntartom -, hogy fejlődés tapasztalható a két alkotás között. Folytonosság és fejlődés. A filmek alapvető karakterei nem változnak, ám jobban megismerhetjük őket. A nem fejlődés alól csupán Gorin a kivétel, ám az ő jelleme előttünk - a második rész nézése közben - alakul. Irina Szergejevna karaktere mintha keményebb lenne, de ez szerintem nem igaz. Csupán több lehetősség van kibontakoznia az edzői szigornak. Azért gyémánt mentalitása az első rész Nizza15-ös klipjében ott van. Tudjátok, amikor a versenysportolók felkészítése a katonai kiképzéshez van hasonlítva!
Szóval szerintem, ez a film egy kicsit komolyabb, felnőttesebb, mint a tavalyelőtti alkotás. De végtére is a romantikus kapcsolat kiteljesedik, és a fiatalok összeházasodnak...

Szokolnyiki Park - téli ünnepekkor Moszkva meseszép

Az öreg világítótorony legendája

Háború és a gyermekek. Örök időtöl fogva elválszhatatlanok egymástól. Egy zsidó apokrif irat szerint Azazel az aki megtanítja az emberiséget a háborúskodásra. És még valamire. A nőket az ékszerek viselésére, és a kozmetikumok használatára.
Érdekes ez az azazeles dolog. Vannak akik úgy vélik, hogy ez csak a Sátán egyik neve. Mások szerint egy bukott angyalról van szó, és összefüggésbe hozzák a Genezis könyvének 6. fejezetében leírtakkal. Ezen értelmezés szerint, Azazel egy nememberi lény, és társaival meglátogatják a Földet, és kapcsolatba kerülnek az emberiséggel. Azután van egy olyan értelmezés is, mely szerint nem is tulajdonnévről van szó. Ugyanis Mózes 3. könyvében (8, 8) szó van arról, hogy a nép bűnei miatt a főpapnak áldozatot kell(ett) bemutatnia Istennek és Azazelnek. A Septuangita (Hetvenes fordítás) alapján úgy értelmezhetjük eme mondatot, hogy azazel (עֲזָאזֵל) nem tulajdonnév, hanem egy összetett szó. A kecskebak - héberben: עֲזָ - és az elmenni - אזֵל - szavak találhatóak a kifejezésben. Ezen interpretáció szerint Azazel nem maga a Sátán, nem egy démoni fejedelem, és nem is egy bukott angyal, hanem maga az áldozati kecskebak. (A LXX. fordítás görög nyelvű. Szent Jeromos is így fordította le - capro emissario.) Ugyanakkor mind a judaista, mind a protestáns értelmezés személynévként használja az Azazel kifejezést. (A katolikus SZIT fordítás is "ismeri" Azazelt, mint személyt, szemben a latin nyelvű verzióval.) A legfőbb érv a jeromosi értelmezés ellen, talán az lehet, hogy miért kell egy kecskebakot elűzni a pusztába. (3Mózes 16,21-26) Kinek? Hiszen ez egy (engesztelő)áldozat. Vagy csak "rárakták" a kecskére a bűnt, és a "bűne" miatt elzavarták. Ez olyan Hawthorne-os.
De hogy kerül mindez ide?
A háború egy igen ősi foglalkozása az embernek. A valóság cseppet sem romantikus, vagy igazságos. A korabeli judaista mítosz szerint, valamikor az Özönvíz előtt ismerkedett meg az emberiség a fegyver(és ékszer)készítéssel. Azóta tervszerűen pusztítjuk egymást. És minden háború olyan, mint Krőzus (Kroiszosz) lüd királyé volt: elpusztít egy nagy birodalmat. Elpusztítja a társadalmat. Nem csak a katonákat, hanem mindenkit. A gyerekeket is. Fizikailag is, és a túlélőket lelkileg. Mert ilyen démonikus minden háború.

Szóval, a gyerekek és a háború...
Az Ezred fia című filmben hagyományosan van feldolgozva ez a téma. Hiszen a művészetek elég régóta foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ám a 20.századig kellett várni arra, hogy ne a romantikus (és propagandisztikus) megközelítés legyen az egyedüli megközelítése a témának.

Victor Hugonál is még heroikus a megközelítés. Ahogy - emlékszem, már - kisiskolás koromban találkoztam a gyermekkatonák hősies irodalmi ábrázolásával. A gyermek, aki veri a harci dobját, így lelkesítve a forradalmi hévvel küzdő szabadságharcosokat... Mi ez, ha nem a gyermekkatonák idealizálása? Sok különbség van aközött, hogy harci dobot vagy kalasnyikovot adnak a gyerek kezébe? Igen, mondhatnánk kapásból. Ám, ha belegondolunk: nem. A dob csak az első lépcsőfok a kalasnyikovhoz. Ez nagyon szépen látszik abban a jelenetben, amikor Ványa (lehet vagy tíz éves) találkozik az ifjú kozákkal (aki 14 éves). A film főhőséről ekkor derül ki - a kettejük közötti párbeszéd során -, hogy sorsa egyáltalán nem egyedi. Ő felderítő szeretne lenni, társa meg már felfegyverzett (és hősiessége okán, már ki is tüntetett) lovaskatona. Ma már az itt elhangzó dialógus egész más értemet kap, mint ami a film készítőinek a szándéka volt. (És nincs ezzel semmi gond.) Leleplezi a korszakot. Hogy a Nagy Honvédő Háború a gyerekek háborúja is volt. Nem csak a leventéket hajtották ki meghalni, nem csak Berlin védelme érdekében soroztak be gyerekeket harcosnak. Árva gyerekek hada szolgált a keleti fronton... Hogy miért? Időnként a bosszú, időnként az éhség miatt. A háború sokkal borzasztóbb, még a hentelős filmeknél is.

Sok-sok évvel ezelőtt láttam egy dokumentumfilmet a Spectrum televízión. Hitler Mickey egér ábrándjai címmel. Nem mondom, hogy eget verően érdekes volt, de csak a jelző a túlzó az előző tagmondatban. Adolf Hitler, aki óvta a népét attól, hogy Walt Disney mesevilágát megismerje (mert károsnak tartotta számukra), kis túlzással élt-halt Mickey egérért.

Ám, Ulrich Stoll dokumentumfilmje ennél tovább is megy. Hiszen bepillantást enged a rajzfilmvilág egy olyan szeletébe, amelyről nem sok szó esik: a náci propaganda és német rajzfilmekben.
Igen, mert az ideológia átnevelést már kicsi gyermekeknél elkezdik.
A szülők felelőssége, hogy gyermekeiket milyen eszmerendszerrel, vagy eszmerendszerekkel ismertetik meg, ám az Állam nagyon sokszor nem elégszik meg azzal, hogy az iskolákban elkezdi az egységesítést. Nagyon sokszor már gyermekkorban elkezdik mérgezni az emberek lelkivilágát.
Vagy húsz évvel ezelőtt olvastam arról, hogy a Palesztin Hatóság által üzemeltetett televíziós adón sugárzott gyerekműsorok zsidóságellenességgel vannak tele. És semmiféle felháborodásnak nyoma sem volt. A világ hallgatott, miközben azon a környéken - akkoriban - gyermekkorú öngyilkos merénylők robbantak fel időről-időre. Ennek ellenére a PH-nak rendkívül pozitív sajtója volt Európában.
Megdöbbenve olvastam akkoriban arról is, hogy a Teletubbies sorozatot azzal vádolták meg egyesek,  hogy a hagyományos nemi szerepek újragondolásának szükségességét hirdetők propagandájával van átitatva. Elolvastam az érveket, és úgy gondoltam, hogy egy kicsit erőltetettek. Ám, felnőtt a teletubbies nemzedék, és ma a gender filozófia leglelkesebb hívei, követői közöttük találhatóak. Nem állítom, hogy csak a lila lény az oka ennek. De érdekes, hogy az akkoriban erőltetettnek gondolt okfejtés ma már nem feltétlenül tűnik annak. Mintha tényleg ideológiát is közvetítene az a gyermekeknek készített sorozat.
A propagandával szemben a gyermekek a legvédtelenebbek.

De nem csak a nácik használták fel céljaikra a rajzfilmet.

Azt gondolom, hogy soha nem lehet elérni azt, hogy egy rajzfilm vagy egy film ideológiamentes legyen. Hiszen az egyik leghatékonyabb propagandaeszköz. És nem csak a politika használja ki ezt. Nem csak az a reklámfilm, ami annak látszik. És bár furcsának tűnhet, de a direktbe politizáló (rajz)filmek sokkal korrektebbek, mint a kaland vagy romantikus alkotásnak maszkírozott társaik. Alfréd, a kacsa nyíltan hirdeti, vállalja üzenetét. Nem próbálkozik illegális befolyásolással. Nyíltan beszél a nácizmus, a diktatórikus rendszerek ellen. Nem sunyi. És üzenete is akceptálható.

A Legenda az öreg világítótoronyról (vagy Az öreg világítótorony legendája) 1976-ban készült, és Vitold Bordzilovszkij (1918-1979) rendezte.
Az alkotásról talán annyit, hogy hazafiasságra nevel. Az 1941-1945 között zajló háború, és annak értékelése mind a Szovjetunió, mind a mai Orosz Föderáció identitásának egy fontos meghatározója. Egy sok nemzetiségű országban nem lehet a nemzeti együttélés csordaszellemével ideológiai alapot adni. Ennél többre van szükség, és a Győzelemért adott áldozat, a közös teherviselés éppen ideális egy összetartozáshoz, egy közös sors megéléséhez. Az SZNG országok és az OF állampolgárai a mai napig könnyen megtalálják a közös hangot egymással. És ennek az egyik oka épp az ilyen filmek, mint a Legenda. A mai negyvenesek-ötvenesek ezen nőttek fel, de a húszon-harmincasok is ismerik. Így megvan a közös alap. Van egy közös alap.
Van abban valami, amikor egy örmény azt mondja, hogy apáink és nagyapáink felszabadították Európát. A mi áldozatunknak köszönhetitek, hogy a mai napig nem leng horogkeresztes zászló a közintézményeiteken.
Mit lehet erre válaszolni? Azt, hogy a mai Európában az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy ez mit jelentene számára? Vagy azt, hogy vannak olyan mesügék, akik azt gondolják, hogy milyen kár, hogy nem olyan zászló leng?
Hogy is van a mondás? "Aki nem ismeri a történelmet, az arra ítéltetik, hogy újra élje azt."

Megtekinthető:
https://youtu.be/AaiKbM3QpIc

Iván gyermekkora

Az ünnepre való tekintettel egy olyan filmre szeretném felhívni a figyelmet, amely melleslegTarkovszkij első igazán jelentős rendezése is volt.
Idén elmarad az 1945 óta minden évben megtartott katonai parádé a Vörös Téren. Most először. Ez az ünnep igen jelentős az orosz állami ünnepek sorában. Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban több támadás is érte európai uniós politikusok részéről. Kezdve az Európai Bizottság azon állásfoglalásával, mely szerint a 2. világháború kirobbanása a sztálini Szovjetunió felelőssége is. Mindezt az úgynevezett Molotov-Ribbentropp Paktum (1939.08.23.) megkötésével indokolják. Miközben az amatőr történészek - az EU-s politikusokra gondolok - elfelejtkeznek arról a tényről, hogy a szovjet külügyminiszter az utolsó volt a sorban, aki aláírt egy megállapodást a náci Németország valamelyik vezetőjével. A Moszkvában aláírt szerződést megelőzte a Müncheni Egyezmény (1938.09.29.), ahol Nagy Britannia, Franciaország, az Olasz Királyság és a Német Birodalom állapodott meg Csehszlovákia megszállásáról, és feldarabolásáról. Arról a Csehszlovákiáról van szó, amely Franciaország és a Brit Birodalom szövetségese volt abban az időben. Az antant odadobta szövetségesét a náci gyarmatosító politikának koncként. Az úgynevezett Békét kívánták megvásárolni ezzel az árulásukkal. Ha Németország mellett Szovjetuniót is felelősség terheli a 2. világháború kirobbanásáért, akkor Nagy Britanniát és Franciaországot is. Sőt, ez utóbbi két országot nagyobb. Csak erről elfeledkeznek EU-s politikusaink.
Az antant vezető nagyhatalmai becsukták szemüket amikor Reichwehr-t újra felfegyverezte a német állam, becsukták a szemüket amikor német katonai alakulatok jelentek meg, és szállták meg a Ruhr-vidéket. Pedig a német vezetés a békeszerződést szegte meg ekkor. Következmények nélkül. Mindezt betetőzve gyáván, a béke megmentésének hirdették azt a hazugságot, amely révén feláldoztak egy szuverén közép-európai országot. És közben a szovjet vezetést arra kényszerítették, hogy fűzze szorosabbra viszonyát Berlinnel. Miért állítom ezt? Mert Münchenben nem csak egy országot áldoztak fel Pax oltárán, hanem igyekezték bebiztosítani magukat. A német expanzió irányát kelet felé próbálták orientálni. Persze, nem volt nehéz a békát a tónak ugrasztani.
Sztálinék ezután kénytelenek voltak, az amúgy cseppet sem fagyos, német-szovjet viszonyt még szorosabbra fonni. Időt kellett nyerniük. Hiszen a hadsereg vezetését meggyengítették, és még a megbízható káderekkel való feltöltés folyamatban volt. Ahogy a fegyverzet modernizációja is. Az ország keleti határainál az Acélpaktum ázsiai aláírója feszegette a határokat. És Moszkva nem kívánta koncként odadobni szövetségesét - Mongóliát - a szamuráj hagyományok tisztelőinek.   (Érdekességként megemlíteném, hogy a hadseregben történt tisztogatás során a szovjet hatalom képviselői épp a németekkel való együttműködés vádját hozták fel számos tiszt ellen. És mi az árulók bére?) Azt mondják, hogy az eredendő bűne a Paktumnak (a Molotov-Ribbentropp félének, nem az Acélnak) az volt, hogy a két fél felosztotta egymás között Európa egy részét. Kijelölte az érdekszférák határait. Igen, ez történt. Ahogy ez történt Münchenben is. Az Egyezmény és a Paktum is ugyanarról szólt. Ebből az következik, ha az egyik aláírása háborús felelősséget von maga után, akkor a másiké is. És ha súlyozni szeretnénk, akkor a nagyobb felelősség nem feltétlenül az utolsót terheli.
Ennyit az európai politikusok történelemismeretéről.
(Még emlékszem, hogy réges-régen, amikor a Molotov-Ribbentropp Paktum botrányáról beszéltek, akkor nem az érdekszférák meghatározása volt a skandalum, hanem tény, hogy a sztálini vezetés és a nácik megegyeztek. Ugyanis a háború után a propagandisták igyekeztek úgy beállítani a történetet, mintha öröktől fogva antagonisztikus ellentét lett volna a két rendszer között. Ennyi és nem más. Mert minden békeszerződés nem más, mint az érdekhatárok meghatározása.
Persze, napjaink európai PRjában már régen máshol van a hangsúly. Aktuálpolitika miatt. Meg hát kiket is érdekelnek ma már a tények? Hiszen hangulatokról és érzelmi befolyásolásról szól a hatalmi harc. Észre nem igazán van szükség ebben az ultramodern korban.)

Iván gyermekkora

Az 1962-ben bemutatott Iván gyermekkora című filmről megszokták jegyezni, hogy új szemléletet, új látásmódot honosított meg a Nagy Honvédő Háborút bemutató alkotások között.

A heorikus, 'soha nem tölt, csak lő' (bár ez így ebben a formában inkább az amerikai alkotások némelyikére igaz - szó szerint) mentalitást felváltotta valami, ami nem a hősiességre alapozza a mondanivalót, hanem inkább a szenvedésre, a háború iszonyára.

Az ezred fia

A 2 .világháború filmes feldolgozása már a háború alatt elkezdődik. Ez nem véletlen, hiszen a film az egyik leghatásosabb propagandaeszköz a világon. A mai napig.
A vérengzés közepette a hangsúly az önfeláldozáson, a hősiességen van. Nem véletlen ez, hiszen főként azok nézik ezeket a mozikat, akik talán már a következő napon a darálóba mennek. Nagy és bonyolult jellemábrázolásra nincs mód és lehetőség. Csak az elvhűség és a bátorság, és az ellenség barbárságának propagálása van. Ez utóbbit nem volt nehéz bemutatni a filmkészítőknek. Elég ha az elkészült dokumentumfilmek anyagából vágtak be részeket az alkotásaikba.

A német (és csatolt részeik) megszállók szovjetunióbeli kegyetlenkedéseihez megalapoztak a harmincas-negyvenes évek propagandistái. A náci fajelmélet a szlávoknak nem sok esélyt adott a túlélésre. Nem kívánták kiirtani őket, úgy mint például a zsidóságot. De egy alapos genocídiumot szükségesnek tartott. A túlélőkre a rabszolgasors várt volna.
1941. nyarán-őszén a tervezettnél jóval jelentősebb számú hadifogolyt ejtettek a német erők. Milliós létszámról van szó. Nem élelmezték őket, így az éhhalál vagy a kollaboráció között lehetett választaniuk az ifjú katonáknak. Már akinek lehetett. Mert a túlnyomó többségnek még ez a választási lehetősége sem volt meg. A berlini vezetés kidolgozta a katonai terveket, amelyek segítségével meghódíthatták (volna) a Szovjetuniót, de a megszállt területeken maradókkal kapcsolatban nem volt egységes koncepciójuk.

Halhatatlan Ezred

 Gondolkodtak a Mein Kampf által felvázolt népirtásos verzión is, ám amikor kiderült, hogy az eddig bevált villámháborús hadviselés csődöt mondott, többen úgy gondolták a hadsereg vezetésében, hogy a kegyetlenkedés kontraproduktív. És halálos veszélyt jelent a Wermacht számára.

Így hát voltak olyanok is, akik úgy gondolták, hogyha a megszállt területeken az életszínvonalat 10-15% megemelik a szovjet érához képest, akkor a lakosság lojalitását meg tudják szerezni. (A mai Magyarországon a politikusok úgy gondolják, hogy ehhez elég választás előtt egy kis krumplit osztani. Ha ez működik, akkor a magyar nép nemcsak korrupt, hanem olcsójános is. Piti alakok. Persze, csak ha igaz!) Ezzel az életszínvonal emeléssel csak egy probléma volt. Az élelmiszerhiány a Harmadik Birodalom területén.

A náci párt a népszerűségét nem csak Hitler szónoki képességének, és nem csak a "jó" propagandájának köszönhette. A nácik hangsúlyt fektettek a munkásság életkörülményének javítására. Ezt persze nem fizetésemeléssel érték el, mert az politikailag nem kifizetődő. Szociális ellátórendszert építettek ki. Ezzel nem csak a korszak németségét nyerték meg, hanem muníciót adtak a nyolcvanas-kilencvenes évek neonáciainak is. Ám, a szociális háló pénzbe kerül. Nagyon sok pénzbe. Két helyről vehették el ezt a pénzt. Németország népétől, vagy Európától. Ők az utóbbit választották, és különböző indokokkal rablóháborúkat kezdeményeztek.

A Szovjetunióval való konfliktusuk alatt, nem hogy nem növelték az ott élők életszínvonalát, hanem csökkentették. Innen próbálták ellátni élelemmel országukat. Mindent vittek. Szó szerint. Éhínségek alakultak ki. (Érdekes, hogy a sztálini beszolgáltatások, élelem rekvirálás nyomán kialakult éhínség mennyire fájdalmas a nacionalista ukrán történetírás számára, de ezzel párhuzamosan mélyen hallgat a németek élelmiszer rekvirálása során kialakult éhínségekkel kapcsolatban. Úgy tesznek, mintha azok nem is lettek volna. Pedig mindkét esetben az úgynevezett oroszok lakta területek népét sújtotta a csapás. Nyugat-Ukrajna népe csak hallhatott róla. Mégis ott a legnépszerűbb a holodomorozás.) Külön parancs után kezdtek valamennyi élelmiszert a lakosságnál hagyni, mert rájöttek hogy a szabad rablással épp hogy a sztálini propagandisták malmára hajtják a vizet. Pont azt tették, amit a bolsevik agitátorok "megjövendöltek".

A szó szerint apátlan-anyátlan gyerekek hada csatangol mindenfelé. Hiszen az élelmiszer elkobzása mellett igen sok falvat perzseltek fel az önmaguk szerint kulturális fölényben lévők. Igyekeztek túlélkőket ilyenkor nem hagyni, de hát ez nem mindig jött össze. Ilyen körülmények közé cseppenünk Tarkovszkij filmjében, amelynek főhőse, Iván. Egy tizenéves fiúcskáról van szó, aki épp egy katonai akcióból érkezik vissza. Hogy azután a film végén a következő akcióba induljon. Már maga ez tény is megdöbbentő tud lenni. Hiszen egy gyerekkatonáról van szó. Gyerekkatonák... Hány tízezernyi van még ma is! Gyerekek, akiket kiskorúkban megtanítanak ölni, gépkarabélyt cipelni, gránátot dobni... Gyerekek, akiknek a játékok helyett szuronyt adnak a kezébe.
Ám, Iván nem ilyen katona. Őt az ellenség "kényszerítette" arra, hogy megküzdjenek egymással. Hogy hogyan? Hát erről szól a film. Egy kisfiúban mitől ég a gyűlölet szenvedélye? Mi kényszeríti a bosszúra? Hát erről szól a film.

Március-április 1948.

Semmi naturális ábrázolás, mégis megdöbbentően realistává válik bennünk a film. Az egyenruhák gyűrődésmentesek, a szíjakon látszik annak az újsága, a bőr be nem érettsége. Nemrég kerültek ki a raktárból. Mégsem művi ez a világ. Nincs szükség a fröccsenő művér látványára, nincs szükség premier plánba látnunk a kiomló belsőségeket. Mégis átsüt a realizmus a képeken. Nem kell a naturalizmus ahhoz, hogy az alkotók közel hozzák a háborút. Ez a film belül dolgozik.
Csodálatos ahogy az alkotásban megjelenik a természet, annak idilli békéje. Mintegy kontrasztját adván a sztorinak. Felemelően nagyszerű.
De nem újszerű. Ehhez hasonlót láthatunk régebbi filmekben is.
Például az 1948-as Március-áprilisban. (A film egy hölgyről szól, aki felderítő-diverzáns szeretne lenni. A elöljárója beiskoláztatja, ő pedig lelkesen készül a feladatára. Annyira eminens, hogy amikor fakéregből készítenek kását, mindenki fintorog a kóstolás után, kivéve őt. Arcán a boldogság árad szét az étel megkóstolás után.) Ahol ugye, a főhősnő első bevetése során egy erdőben landol. Nagyon szép erdei felvételeket láthatunk - nem lennék meglepve, ha nem e film miatt forgatták ezeket a másodperceket, hanem valahonnan "kiollózták" -, ám ezek a tájképek nem adják azt az élményt, amit Tarkovszkijék létrehoztak. Az ötletre nem mondhatjuk, hogy eredeti lenne (mármint az Iván gyermekkorában), ám a megvalósítás zseniális. Egyedülálló. Kolosszális.
Egy pillanatra sem jut az ember eszébe, hogy ezt az ötletet látta már valahol. És van még valami, amiben nagyon hasonlít a két film: az ellenség nem igazán tűnik fel bennük. Nem mondom, hogy nincsenek, de annyira, de annyira jelentéktelen mellékszereplők... És ezáltal tud Tarkovszkij filmje egyetemes mondanivalóval megjelenni. (A Március-áprilisban az Oleg Zsakov által alakított férfi főhős - késsel a kezében - a végső küzdelmét például németjuhász kutyákkal folytatja. És ez a filmben az egyetlen közelharci jelenet.)

Jelenet az Iván gyermekkorából

Ugyanakkor a film alapja hasonlít egy kicsit az 1946-os Az ezred fia című alkotásra. Ami önmagában egyáltalán nem baj, szerintem. Nem feltétlen a novum értékelendő, hanem a téma kibontása. Az eredetiség önmagában kevés. Ott van például a neves angol drámaíró - W. Shakespeare -, akinek egyetlen saját sztorija sincs. Csupán feldolgozásokat mondhat magáénak. Na de azok a feldolgozások! Azok világhírűek, és az "eredeti" művek? Hát azok nem. Azok elfelejtődtek. Valamiért. Így vagyok én Rabicsev vádaskodásával is (lásd lentebb). Ami ha igaz lenne, akkor sem von le semmit az Iván értékéből.
A két film - Iván gyermekkora és az Ezred fia - együtt alkalmas még valamire. Összehasonlítsuk a Nagy Honvédő Háborúról való megemlékezéseket. A tavalyi év folyamán megtekintettem a Nemzedékek Emlékezete kiállítást. Kétszer. Annyira tetszett, ahogy évtizedekre lebontva megmutatta, hogy a képzőművészek (és rajtuk keresztül az aktuális PR hatalmasságok. illetve a közgondolkodás) hogyan változtak, hogy közelítették meg ugyanazt a témát. Egy 75 éves korszakot jelenített meg a tárlat képzőművészeti alkotásokon keresztül. Lenyűgöző és tanulságos volt.

Iván gyermekkora

És végül annyit azért nem árt ha tudunk, hogy az Iván gyermekkorának forgatókönyvét Vlagyimir Bogomolov regénye alapján készítették. Ő az, aki  '44 augusztusában címmel írt egy nagyszerű regényt a diverzánsok elleni küzdelemről. Ezt az alkotását 2001-ben megfilmesítették.
Oldfan hozzászólásában rendkívül kiválóan megfogta annak a filmnek a lényegét:
"Ez már nem az 1970-es évekhez köthető "tábornokok mozija". Semmi nagyszabású csata, ennek ellenére viszont piszokul hitelesen hat. Elvégre Belorusszia hatalmas erdőségeiben, rengeteg ember között rejtőzve, kiváló fedettséggel, orosz anyanyelvű német ügynököket kell becserkészniük a dupla szorításban lévő kémvadászoknak. Az erdő bűzös hullákkal teli, a hadseregben a "szokásos" káosz van, és nem tudni ki segít, ki az ellenség. Thrilleres hangulat végig. Egy nyomozás aprólékosságát adja vissza, így nem gyors tempójú. Ezzel együtt az újhullámos orosz háborús filmek jó darabja.

Ebből a moziból kiviláglik a sztálinizmus természete is, a bürokratizmus - "Dokument jeszty?" - egyáltalán nem tréfás korabeli valósága."

Magam is kedvelem az eredeti regényt is, és ezt a filmes feldolgozást is. Úgy vélem, néhány mondat erejéig megismerkedhetnénk magával az íróval is:

V. O. Bogomolov

Vlagyimir Oszipovics (Ioszifovics) Bogomolov (1953-ig Vojtyinszkij) 1924. július 3.-án született Kirillovka (más forrás szerint Kirillovo) faluban.
1938-ban befejezi tanulmányait (ekkor a moszkvai 71-es számú Közgazdasági Középiskolába járt. Eleinte könyvelőként, majd matrózként dolgozik. Néhány évet a Krímben tölt el, majd 1941. májusában visszatér Moszkvába. A háború kitörése után önként jelentkezik katonai szolgálatra. A Fili-i (Nyugat-Moszkva) légvédelmi ezredhez kerül. A seregben beiskolázzák. Miután letette vizsgáit a Kalinyini Fronthoz kerül. Az ezt követő időszakról nincsen pontos értesülésünk. Pontosabban, több verzió is van arról, hogy mi történik vele.
Az biztos, hogy 1942. áprilisában súlyosan megsebesül a Rzsev-Vjazmai hadművelet során. Kórházi kezelése és rehabilitációja Taskentben kezdődik, majd átkerül Bugulmába.
Újra visszakerül a seregbe. (1943.06.15.)  Ez év végén már a katonai hírszerzésnél szolgál. Harcolt az észak-Kaukázusban, részt vett a Tamany felszabadításában (Novorosszijszkij-Tamanyi Hadművelet), Zsitomir felszabadításában (Zsitomir-Berdicsevi Hadművelet), és a Kirovográdi Támadó Hadműveletben. Részt vett Fehéroroszország felszabadításában. 1944. szeptemberében a hírszerzőket "otthagyja", és belép a SZMERSbe. Részt vesz Lengyelország felszabadításában, valamit a kelet-poroszországi és németországi harcokban. Ekkor a 8. Gépesített Kárpátok Inneni-Berlini Vörös Zászló Éremrenddel Kitüntetett Szuvorov Gárda Hadtestében szolgált.
1945. augusztusában - körülbelül egy hónapot - Mandzsúriában található. Ez év októberében a 126. számú Könnyű Hegyivadász Hadtestnél parancsnoki beosztásba nevezik ki. (Ekkor az alakulat Dél-Németországban állomásozik. Más források szerint 1945.10.22 és 1946.01.08 között mint elhárító Szahalinon szolgál.) Csapatával együtt - 1946. augusztusában - Kamcsatkába helyezik át.  Itt ismét megsebesül. Felgyógyulása után - 1948.12.09-ig - a Szovjetunió Belügyminisztériumának 3. Főigazgatóságán szolgált. Ezután Ukrajnában tevékenykedik, a banderisták elleni küzdelemben vesz részt. A következő állomás az életében: Németország. 1949.11.29.-én, egészségi állapota miatt, befejezi katonai szolgálatát. Bár tartalékos ezután, van olyan adat, mely szerint a GRU analizáló osztályán tölti dolgos mindennapjait. Ez 1950-1952 között van, és a helyszín Nyugat-Berlin. Ez egyébként hihető, hiszen a BM-nél legutoljára Bandera legényei ellen küzd, és az ukrán szélsőséges nacionalista vezető épp Nyugat-Németországban élt, Reinhard Gehlen - a volt náci tiszt és az akkoriban újjászervezett (nyugat)német titkosszolgálat vezetője - tudtával és támogatásával.
Németországban letartóztatják és a Belügyminisztérium belső ügyeiben elítéltek számára fenntartott lvovi börtönbe kerül. Egy év múlva szabadul, úgy hogy hivatalosan a börtönév alatt is megmaradt a tiszti rangja. (Valószínűleg valamilyen ügyből kifolyólag gyanúba keveredhetett, majd tisztázódhatott a vád alól.) 1952. júniusában befejezi középiskolai tanulmányait, ,majd ezt követően az MGU Orosz Irodalom szakán folytat tanulmányokat. A második évben abbahagyja ezt az iskolát is.
Az Ivánról szóló regényének megjelenése (1957.) után többször hívják, hogy csatlakozzon az Író Szövetséghez, de ő kategorikusan mindig elutasítja a felkéréseket.
Az 1990-es években aktív polgárjogi munkát végez. Többször kérvényezi, hogy a Baltikumban élő és ott szolgált katonáknak az orosz vezetés adjon anyagi támogatást, mivel az 1990 után függetlenné vált balti államok mindenféle szociális juttatást megvontak ezektől a veteránoktól.
1995-ben részt vesz a Vlaszov tábornok szerepéről szóló nyilvános vitában.
1996-ban a csecsenek fogságába esett Nyikoláj Ivanov adórendőrségi ezredes szabadon bocsátásáért küzd, lehetőségei szerint.
2003. december 3.-a reggelén, hosszan tartó súlyos betegség (rák) után, elköltözik ebből az árnyékvilágból.

Olga Kucsinka újságírónő interjút készített Leonyid Nyikolajevics Rabicsevvel aki egy híres könyvet írt frontkatonai múltjáról (Война всё спишет), szóval az író azt állította, hogy Bogomolov katonai életrajza kitaláció. Semmilyen harcokban nem vett részt, és nem kapott semmilyen kitüntetést.
Az Ivánt elismeri, hogy Bogomolov írta, de hozzátette, hogy ebben az időben az ő lakásában élt. Ugyanakkor azzal vádolta az írót, hogy az ő történeteit és leveleit használta fel regényei megírásakor.
A Lityeraturnája Gazétában megjelenik Rabicsev állításainak cáfolata. Az érintett elismeri, hogy több állítása téves volt, ám az interjú fő állítását fenntartotta. (Mármint, hogy Bogomolov hivatalos életrajza megbízhatatlan.)
A hivatalos életrajzot, annak főbb és fontosabb állomásait több korabeli katonai irat is megerősíti. Többek között a kórházi nyilvántartások is. Bogomolov védői úgy gondolják, hogy Rabicsev nem volt tisztában a fegyveres erők pontos felépítményével, majd téves következtetéseket vont le, és ezért kételkedett az író katonai múltjában.
Bogomolov személyes ismerősei között volt olyan, aki kétségbe vonta, hogy az író szolgált a SZMERSZben, de azt elismerte, hogy elhárító az volt. És volt olyan személyes ismerőse, aki biztosra vette, hogy az író részt vett SZMERS akcióban.
Borisz Kristul a könyvébe (В титрах последний) azt állítja, hogy Bogomolov mindig kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy szolgált-e a SZMERSben.
Magam nem találok ebben a "káosz"ban semmi rendkívülit. Végül is egy katonai felderítő, hírszerző, elhárító... pláne, ha köze volt a SZMERShez... A világon mindenütt így működik a titkosszolgálat. Információ, dezinformáció. Védeni kell a saját embert... Ki kém, ki nem kém. Hírbe kell hozni ártatlant, hogy közben... Mindenki azt gondol, amit akar!
Egyébként Bogomolov hat katonai kitüntetést kapott a Nagy Honvédő Háború éveiben. Ha hinni lehet a hivatalos adatoknak.

Magyarországon az egyik legismertebb regénye a Negyvennégy augusztusában című. Ezt a könyvet Lengyelországban soha nem adták ki politikai okból kifolyólag. (El kell olvasni, és hamar rájön az ember, hogy miért nem. Ugyanis akkor elkerülhetetlen lenne a Honi Hadseregről alkotott lengyel hivatalos délibábos kép revíziója. Akkor beszélni kellene a Krajova Armija nyugat-belorussziai, nyugat-ukrajnai, litvániai terrorakcióiról is. A civil - falusi - lakosság ellen elkövetett kegyetlenkedésekről, gyilkosságokról, mészárlásokról. Mert nem csak fegyveresek ellen harcoltak az angliai emigráns lengyel kormány által támogatott harcosok.) Már az 1970-es években divattá vált a revizionizmus eszméje a lengyel értelmiség között. És - ahogy minden revizionizmusnál lenni szokott - a tények nagyon összezavarnák a szélsőséges nacionalista gondolatokat. Amennyiben egy kis józan ész maradt még a revizionistában. Így Bogomolov ezen könyve soha nem jelent meg lengyelül.
Egy másik regényének a szerb kiadását maga szerző kérésére hiúsították meg. Itt a gond az volt, hogy a titoi Jugoszláviában - a szerző szerint - erőteljesen változtattak az eredeti szövegen, a szerb fordítás másról szólt, mint az orosz.

Bár idén először nincs parádé, és nincs felvonulás a Halhatatlan Ezred emlékére, mégis lesz megemlékezés, hiszen a Nagy Honvédő Háború győzelmes befejezése az egyik fontos összetevője annak a cementnek, ami egyben tartja az Orosz Föderációt. Mert olyan nincs, hogy egy országnak feltétlenül fenn kell maradnia. Nincs olyan, hogy: megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. Ahogy a nagyszerű Dosztojevszkij regény címéből is tudhatjuk: először bűntett, majd a következmény: a bűnhődés. Az árat mindig utólag kell kifizetni. Erre tanít minket a Történelem Ura.
De ha nincs ragasztóanyag (és a pénz, az anyagi javak nem ilyen matériák), ami összetartson egy társadalmat, akkor az a társadalom meg fog szűnni. Országostól, mindenestül. Még akkor is, ha sokan azt gondolják, hogy megbűnhődtek már az eljövendő miatt. A jelent kell úgy megélni, hogy az utódok ne szégyelljék a múltat.

És itt az első ünnepségről készített filmecske: