Feliratok

Az öreg világítótorony legendája

Háború és a gyermekek. Örök időtöl fogva elválszhatatlanok egymástól. Egy zsidó apokrif irat szerint Azazel az aki megtanítja az emberiséget a háborúskodásra. És még valamire. A nőket az ékszerek viselésére, és a kozmetikumok használatára.
Érdekes ez az azazeles dolog. Vannak akik úgy vélik, hogy ez csak a Sátán egyik neve. Mások szerint egy bukott angyalról van szó, és összefüggésbe hozzák a Genezis könyvének 6. fejezetében leírtakkal. Ezen értelmezés szerint, Azazel egy nememberi lény, és társaival meglátogatják a Földet, és kapcsolatba kerülnek az emberiséggel. Azután van egy olyan értelmezés is, mely szerint nem is tulajdonnévről van szó. Ugyanis Mózes 3. könyvében (8, 8) szó van arról, hogy a nép bűnei miatt a főpapnak áldozatot kell(ett) bemutatnia Istennek és Azazelnek. A Septuangita (Hetvenes fordítás) alapján úgy értelmezhetjük eme mondatot, hogy azazel (עֲזָאזֵל) nem tulajdonnév, hanem egy összetett szó. A kecskebak - héberben: עֲזָ - és az elmenni - אזֵל - szavak találhatóak a kifejezésben. Ezen interpretáció szerint Azazel nem maga a Sátán, nem egy démoni fejedelem, és nem is egy bukott angyal, hanem maga az áldozati kecskebak. (A LXX. fordítás görög nyelvű. Szent Jeromos is így fordította le - capro emissario.) Ugyanakkor mind a judaista, mind a protestáns értelmezés személynévként használja az Azazel kifejezést. (A katolikus SZIT fordítás is "ismeri" Azazelt, mint személyt, szemben a latin nyelvű verzióval.) A legfőbb érv a jeromosi értelmezés ellen, talán az lehet, hogy miért kell egy kecskebakot elűzni a pusztába. (3Mózes 16,21-26) Kinek? Hiszen ez egy (engesztelő)áldozat. Vagy csak "rárakták" a kecskére a bűnt, és a "bűne" miatt elzavarták. Ez olyan Hawthorne-os.
De hogy kerül mindez ide?
A háború egy igen ősi foglalkozása az embernek. A valóság cseppet sem romantikus, vagy igazságos. A korabeli judaista mítosz szerint, valamikor az Özönvíz előtt ismerkedett meg az emberiség a fegyver(és ékszer)készítéssel. Azóta tervszerűen pusztítjuk egymást. És minden háború olyan, mint Krőzus (Kroiszosz) lüd királyé volt: elpusztít egy nagy birodalmat. Elpusztítja a társadalmat. Nem csak a katonákat, hanem mindenkit. A gyerekeket is. Fizikailag is, és a túlélőket lelkileg. Mert ilyen démonikus minden háború.

Szóval, a gyerekek és a háború...
Az Ezred fia című filmben hagyományosan van feldolgozva ez a téma. Hiszen a művészetek elég régóta foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ám a 20.századig kellett várni arra, hogy ne a romantikus (és propagandisztikus) megközelítés legyen az egyedüli megközelítése a témának.
Victor Hugonál is még heroikus a megközelítés. Ahogy - emlékszem, már - kisiskolás koromban találkoztam a gyermekkatonák hősies irodalmi ábrázolásával. A gyermek, aki veri a harci dobját, így lelkesítve a forradalmi hévvel küzdő szabadságharcosokat... Mi ez, ha nem a gyermekkatonák idealizálása? Sok különbség van aközött, hogy harci dobot vagy kalasnyikovot adnak a gyerek kezébe? Igen, mondhatnánk kapásból. Ám, ha belegondolunk: nem. A dob csak az első lépcsőfok a kalasnyikovhoz. Ez nagyon szépen látszik abban a jelenetben, amikor Ványa (lehet vagy tíz éves) találkozik az ifjú kozákkal (aki 14 éves). A film főhőséről ekkor derül ki - a kettejük közötti párbeszéd során -, hogy sorsa egyáltalán nem egyedi. Ő felderítő szeretne lenni, társa meg már felfegyverzett (és hősiessége okán, már ki is tüntetett) lovaskatona. Ma már az itt elhangzó dialógus egész más értemet kap, mint ami a film készítőinek a szándéka volt. (És nincs ezzel semmi gond.) Leleplezi a korszakot. Hogy a Nagy Honvédő Háború a gyerekek háborúja is volt. Nem csak a leventéket hajtották ki meghalni, nem csak Berlin védelme érdekében soroztak be gyerekeket harcosnak. Árva gyerekek hada szolgált a keleti fronton... Hogy miért? Időnként a bosszú, időnként az éhség miatt. A háború sokkal borzasztóbb, még a hentelős filmeknél is.




Sok-sok évvel ezelőtt láttam egy dokumentumfilmet a Spectrum televízión. Hitler Mickey egér ábrándjai címmel. Nem mondom, hogy eget verően érdekes volt, de csak a jelző a túlzó az előző tagmondatban. Adolf Hitler, aki óvta a népét attól, hogy Walt Disney mesevilágát megismerje (mert károsnak tartotta számukra), kis túlzással élt-halt Mickey egérért.


Ám, Ulrich Stoll dokumentumfilmje ennél tovább is megy. Hiszen bepillantást enged a rajzfilmvilág egy olyan szeletébe, amelyről nem sok szó esik: a náci propaganda és német rajzfilmekben.
Igen, mert az ideológia átnevelést már kicsi gyermekeknél elkezdik.
A szülők felelőssége, hogy gyermekeiket milyen eszmerendszerrel, vagy eszmerendszerekkel ismertetik meg, ám az Állam nagyon sokszor nem elégszik meg azzal, hogy az iskolákban elkezdi az egységesítést. Nagyon sokszor már gyermekkorban elkezdik mérgezni az emberek lelkivilágát.
Vagy húsz évvel ezelőtt olvastam arról, hogy a Palesztin Hatóság által üzemeltetett televíziós adón sugárzott gyerekműsorok zsidóságellenességgel vannak tele. És semmiféle felháborodásnak nyoma sem volt. A világ hallgatott, miközben azon a környéken - akkoriban - gyermekkorú öngyilkos merénylők robbantak fel időről-időre. Ennek ellenére a PH-nak rendkívül pozitív sajtója volt Európában.
Megdöbbenve olvastam akkoriban arról is, hogy a Teletubbies sorozatot azzal vádolták meg egyesek,  hogy a hagyományos nemi szerepek újragondolásának szükségességét hirdetők propagandájával van átitatva. Elolvastam az érveket, és úgy gondoltam, hogy egy kicsit erőltetettek. Ám, felnőtt a teletubbies nemzedék, és ma a gender filozófia leglelkesebb hívei, követői közöttük találhatóak. Nem állítom, hogy csak a lila lény az oka ennek. De érdekes, hogy az akkoriban erőltetettnek gondolt okfejtés ma már nem feltétlenül tűnik annak. Mintha tényleg ideológiát is közvetítene az a gyermekeknek készített sorozat.
A propagandával szemben a gyermekek a legvédtelenebbek.

De nem csak a nácik használták fel céljaikra a rajzfilmet.

Azt gondolom, hogy soha nem lehet elérni azt, hogy egy rajzfilm vagy egy film ideológiamentes legyen. Hiszen az egyik leghatékonyabb propagandaeszköz. És nem csak a politika használja ki ezt. Nem csak az a reklámfilm, ami annak látszik. És bár furcsának tűnhet, de a direktbe politizáló (rajz)filmek sokkal korrektebbek, mint a kaland vagy romantikus alkotásnak maszkírozott társaik. Alfréd, a kacsa nyíltan hirdeti, vállalja üzenetét. Nem próbálkozik illegális befolyásolással. Nyíltan beszél a nácizmus, a diktatórikus rendszerek ellen. Nem sunyi. És üzenete is akceptálható.

A Legenda az öreg világítótoronyról (vagy Az öreg világítótorony legendája) 1976-ban készült, és Vitold Bordzilovszkij (1918-1979) rendezte.
Az alkotásról talán annyit, hogy hazafiasságra nevel. Az 1941-1945 között zajló háború, és annak értékelése mind a Szovjetunió, mind a mai Orosz Föderáció identitásának egy fontos meghatározója. Egy sok nemzetiségű országban nem lehet a nemzeti együttélés csordaszellemével ideológiai alapot adni. Ennél többre van szükség, és a Győzelemért adott áldozat, a közös teherviselés éppen ideális egy összetartozáshoz, egy közös sors megéléséhez. Az SZNG országok és az OF állampolgárai a mai napig könnyen megtalálják a közös hangot egymással. És ennek az egyik oka épp az ilyen filmek, mint a Legenda. A mai negyvenesek-ötvenesek ezen nőttek fel, de a húszon-harmincasok is ismerik. Így megvan a közös alap. Van egy közös alap.
Van abban valami, amikor egy örmény azt mondja, hogy apáink és nagyapáink felszabadították Európát. A mi áldozatunknak köszönhetitek, hogy a mai napig nem leng horogkeresztes zászló a közintézményeiteken.
Mit lehet erre válaszolni? Azt, hogy a mai Európában az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy ez mit jelentene számára? Vagy azt, hogy vannak olyan mesügék, akik azt gondolják, hogy milyen kár, hogy nem olyan zászló leng?
Hogy is van a mondás? "Aki nem ismeri a történelmet, az arra ítéltetik, hogy újra élje azt."

Megtekinthető:
https://youtu.be/AaiKbM3QpIc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése