Maugli 1.rész Ráksa
Balkáni határvonal
Klemens Lothar Metternich-Winneburg (1773-1859) szerint: Pozsonynál kezdődik Ázsia. Vannak akik West-Balkánnak tartják kis hazánkat. Szerintem tévednek, inkább Észak-Balkán. A nyugat-balkánozás olyan fellengzős. És pontatlan is. Mert a mai Horvátország a nyugati része ennek a földrajzi-politikai térségnek. Akárhogy is fáj. Bátran nézzünk szembe a tényekkel! A Nyugattól nagyon távol vagyunk.
Érdekes térség ez a balkáni vidék. Ahogy érdekes Markó Béla (fentebbi idézet!) megközelítése is. De abban feltétlen igaza van, hogy a délszláv háborúkat úgy adta el nekünk a propaganda, mintha csak etnikai konfliktusok sorozata lenne. Ám ez - ez a megközelítés - nem igaz. Kizárólagosan nem. Etnikai és vallási konfliktussorozatról van szó. Csak ez így a posztvallásos társadalmaknak nehezen beadható. Hiszen a szekularizált szociális közeg számára teljesen értelmezhetetlen, hogy nem látott dolgokról való meggyőződés, hogyan képes embereket, közösségeket motiválni. (Nem kívánom megbántani az RMDSZ volt vezetőjét, de ez a megközelítés, amit ő itt használt, a vallástalanoknak elkészített világmagyarázat része. Élénken él bennem egy Fejtő Ferenc interjú, amelyben az agg történész, író, publicista azt állította, hogy aki meg kívánja érteni a 21.századot, annak meg kell tudni értenie a különböző vallások követőit. Úgy vélem, Markónál a személyes hit nem indukál politikai világlátást. Persze, tudom, vannak sokan, akik szerint nem is kell.) A 19. század megszülte a nacionalizmust, a 20. század végére feléledt a vallási intolerancia. És a vallási pótszerek - leánykori nevükön ideológiák - ezzel egyidőben kizárólagosságra törekedtek/törekednek. Kivétel nélkül. Így lépett be az emberiség a 21. századba. A nagytöbbség, valamiért, abban hitt, hogy a 2000. év utáni időszak valami nagyon jó dolgot hozz az emberiség számára. Hát, a Vízöntő kora vérrel és szenvedéssel érkezett, és semmi nem indokolja azt a hurrá-optimizmust, ami például 1999-et is jellemezte. Gondoljuk csak végig az elmúlt 20 évet!
Ahhoz, hogy egy kicsit is értékelni tudjuk a filmbeli eseményeket, szükséges a történelmi háttér vázlatos ismerete. Hiába nem túl régen történt mindez. A propaganda erősen átírja a tudatokban a valóságot. És a szomszédunkban zajló évtizedes vérengzést nem szemlélhettük kívülállóként. Ilyen a politika.
Háttér
Honnan is kezdjük? Elég a közelmúlt, vagy menjünk vissza a Középkorba? Úgy vélem, legalább néhány mondat erejéig vissza kell menni az időben jónéhány száz évet. Koszovó területén "eredetileg" - a római korban - illír és trák törzsek éltek. A Birodalom kettészakadása után Bizáncnál maradt ez a terület. A két birodalmi főváros fegyveres vetélkedése során többször gazdát cserélt a vidék. A 12. században a szerb birodalom - központja Prizren - központi területe. Több - ma már az UNESCO védnöksége alatt álló - szerb ortodox kolostor található itt. Az 1389-es rigómezei csata után a szerb népi vallásosságban a koszovói terület szakrális jelentősségűvé vált. A legenda szerint a csata előestéjén a Lázár szerb királynak megjelenik egy angyal és választási lehetőséget ad neki. Ha megnyeri a csatát, akkor egész életében győzedelmeskedni fog. Ha a vereséget választja, akkor különleges hely vár rá Isten királyságában. A legenda szerint Lázár a második opciót választotta. Tény, hogy az első rigómezei csatában mind a szerb király, mind az oszmán szultán (I. Murád) meghalnak. A szerb seregek katasztrofális vereséget szenvednek. A népi hit szerint, mivel Lázár a Mennyei Királyságot választotta a földi helyett, mártírhalála révén biztosította a szerbek számára az örökös jogot Koszovóra. Mert Koszovó a szerb Mennyei Királyság. (Nem tudom, hány embernek jut eszébe erre egy magyar analógia: Kis Magyarország nem ország, Nagy Magyarország Mennyország.) A második rigómezei csatában (1448) a szerb Brankovics György szövetkezve Hunyadi Jánossal (aki valójában nem magyar származású volt, de a Magyar Királyság kormányzója, és leggazdagabb földesura, Erdély vajdája) közösen küzdött meg a támadó oszmán-albán sereggel. A csata két napig tartott, a(z albán) Szkander bég és az (oszmán-török) II. Murád szultán győzelmével záródott le. A vereséggel a nemzetközi keresztény koalíció (német, cseh lovagok és havasalföldi harcosok is részt vettek a küzdelemben) felbomlott. Nyílt ellenségeskedés alakult ki a volt szövetségesek között. 1459-ben oszmán uralom alá kerül egész Szerbia, és Koszovó elvesztését Krisztus kereszthalálához hasonlítja a népi hit. Ahogy az 1912-es felszabadulását pedig a Feltámadáshoz. Az oszmán uralom magával hozza a területen élők iszlamizációját. Sok szerb megtartotta keresztény hitét, de az életét menteni kívánta ezért északra és nyugatra menekült. Ezáltal a koszovói területen az etnikai arány is megváltozott. A török közigazgatásban az albán nemzetiségűek jelentős szerepet játszottak. Ezért is alakult ki a szerbség körében az a vélemény, hogy az albánok a törökök szálláscsinálói voltak. Céljuk a szerbség szülőföldjéről való elűzése, és a szerb területek kisajátítása. Az albán álláspont az, hogy ők már a szerbek előtt Koszovó területén éltek, és a második rigómezei csatában a keresztény csapatokat erősítették. (Szkander bég szállásterülete a mai Albánia területén volt található.) A 19.században orosz katonai segítséggel megszabadul a Balkán a török igától. Az 1878-as Berlini egyezmény elismeri Szerbia államiságát. Koszovó 1912-ben visszakerül Szerbiához. Ebben az évben alakul meg Albánia is. A '20-as, '30-as években - az akkor már albán többség által lakott Koszovóba - a szerb állam próbálkozik betelepítéssel. A területen élő muzulmán többség egyes tagjai fegyveres harcban állnak az államigazgatás erőivel. A szeparatista albánokat 1924-ben tudják csak megfékezni, legyőzni. A 2. világháború után Koszovó és Metohija először csak autonóm körzet, majd 1963-tól autonóm tartomány lesz.
Jugoszlávia címere |
Az 1974-es alkotmány jogilag azonos szintre helyezte a Koszovoi Autonóm Területet Jugoszlávia többi tagköztársaságával. Ez az albán kisebbség radikális elemeinek kevés volt, a radikális szerb nacionalisták pedig sok. Tito (1892-1980) hiába volt kemény kezű - gyakorlatilag sztálinista, bár a Vezetővel szakított az '50-es évek elején - vezető, a koszovói albánok megfékezéséhez keményen fellépő karhatalomra volt szüksége. 1981-ben tüntetések kezdődtek, amelyeknek halálos áldozata is voltak. Tito meghalt (1980) és az utódoknak még nem volt idejük megszilárdítani a hatalmukat. Ezt használták ki a tömegrendezvények szervezői. 1981. április 2.-án bevezetik a rendkívüli állapotot Koszovóban. Személyes emlékeim közé tartozik, hogy kora gyermekkoromban rendszeresen láttam a Magyar Televízió Híradójában koszovói tudósításokat a tüntetésekről. Vízágyú, könnygáz, gumibot, lövések. A belügyi csapatok tették a dolgukat. Ilyen emlékeim vannak. 1989-ben a Milosevics által vezetett adminisztráció eléri, hogy megszüntessék Koszovó autonóm státuszát. Erre kitör a területen a felkelés. A jugoszláv hadsereg bevonul és bevezetik a szerb közigazgatást. kialakul egy kettős társadalmi rendszer a tartományban. Jugoszlávia vezetése a szerbek kezébe kerül (Tito horvát származású volt), de a szerb dominanciának nem mindenhol örültek. A Szovjetunió meggyengülésével, majd felbomlása hatalmi vákuumot hoz létre Közép-Kelet-Európában. A Nyugatnak már nem érdeke egy erős délszláv állam. Jugoszlávia úgynevezett el nem kötelezett ország volt (ahogy Ausztria és Finnország is), ez a Sztálin és Tito közötti politikai konfliktusra vezet vissza. Amíg a Varsói Szövetség létezett, addig Nyugaton mint trójai falóra tekintettek a belgrádi vezetésre. A Szovjetunió balkáni befolyását tudták a jugoszlávok országával visszább szorítani. Pufferzóna Görögország (NATO tag) és a VSZ között. 1991 után már nem volt szükségük Jugoszláviára. Pláne nem egy erős Jugoszláviára. Az ország feldarabolása nagyhatalmi érdekké vált.Hogyan lehet egy soknemzetiségű országot megszüntetni? A válasz ősi. Ráadásul Jugoszlávia nem csak soknemzetiségű volt, de vallásilag is megosztott. Az első kiváló köztársaságok Szlovénia és Horvátország volt. Szlovénia kiválása problémamentes volt. Horvátországé háborúba torkolott. A kiváló országok kérték a közösből a részüket. A hadsereg 70%-a Belgrád irányítása alatt maradt. A horvátok kiválása problémás volt, többek kötött a 2. világháborús népirtások miatt. És az új horvát állam, a nácikkal kollaboráló rezsim címerét választotta jelképének. Persze, a szokásos ködölések voltak a témában. A lényeg azonban az volt, hogy a szerbekben erős félelem alakult ki. Hiszen a világháború alatt több mint félmillió embert likvidáltak Horvátországban vallási meggyőződése miatt. Szerb ortodoxok, cigány és bosnyák muzulmánok előtt két lehetőség volt. Vagy katolikussá konvertálnak (Nem ingyen! Hivatalos tarifa volt, amit be kellett fizetni a horvát katolikus egyháznak a "keresztlevélért!), vagy tömegsírba kerülnek... Volt aki - tudott vagy volt még ideje rá - fizetett, de több mint 600 000-en nem...
Miért veszélyes a precedens? Mert visszanyalhat a fagyi. |
Magyarázat a felirathoz
Igazából nem sok mindenről kell írnom a felirat kapcsán. A legérdekesebb talán az, hogy a páncélos jármű legénységét az egyik jelenetben a tiszt ichtiandereknek nevezi. E utalás Alekszandr Beljajev A kétéltű ember című regényére. Azt gondolom, hogy a filmet megnéző magyarok döntő többségének fogalma nincs arról, hogy van egy ilyen nevű alkotás. De inkább kettő, mint egy, mert a regényből film is készült. Nevezett mű főszereplőjét főhősének a neve ez.
A korabeli hangulatot idézik a filmben fel-felcsendülő dalocskák, dallamok. Mint például a Nautilus Pompiliusz slágere (ami a Fivérben is felcsendül):
"Таким муторным инструментом..." - ez egyébként egy nyelvi geg is egyben, hiszen a filmben - a Balkáni határvonalban -, amikor felcsendül ez a részlet, éppen egy reptéri lépcsőt tolnak a szereplők: "Milyen sivár hangszer..." Sivár vagy unalmas. Hangszer vagy eszköz. Tetszés szerint fordítható. Képzeljük el! Toljuk az ütött-kopott reptéri feljárót és egyikünk elkezdi énekelni: Milyen sivár egy eszköz... Na, az ilyesmiket nem adja vissza soha pontosan a fordítás!
Befejezésül még annyit engedjetek meg, hogy a film nyelvezetével kapcsolatban annyi megjegyzést tegyek, hogy szerintem roppant autentikus. A light-os csúnya kifejezéseket mellőzik, és életszerűen baszdmegolnak a karakterek. Ez nem a kulturális elit nyelvezete, ez az alsó középosztályé. Nekik szólt ki Putyin - talán épp 2019 második felébe - az egyik beszédében. " A f*szba!" (Derültség a teremben.) E kifejezés többféleképpen ki lehet fejezni oroszul, Vlagyimir Vlagyimirovics a legdurvább verziót használta. Ez egyáltalán nem megszokott az orosz közbeszédben. Miért tette ezt? Közvetlen akart lenni, úgy gondolta, hogy az alsóbb osztályok fiai, gyermekei így közelebbinek érzik majd személyét. Szimpátiaszerzés. Ilyen a populizmus. Sajnos, hasonló nyelvi jelenségekkel hazai közéletünk viszont bővülködik. A filmben szereplő trágár kifejezések - szerintem - növelik ebben az esetben a dialógusok hitelességét. Ugyanis, nem viszik túlzásba, mint némely magyar film esetében. Másrészt nem olyan egysíkúak, mint az amerikai "kemény" filmekben. Mindenesetre érdekes konzervből hallani ilyen dialógusokat is. Nekem bejött.
Források:
https://karaulovlife.ru/news/Rossiiskie-desantniki-ostanovili-voinu/1672
https://news.rambler.ru/other/37487259-marsh-brosok-v-prishtinu-russkih-desantnikov-pervaya-pobeda-novoy-rossii/
https://pikabu.ru/story/marshbrosok_na_prishtinu_balkanskiy_rubezh_6594043
Папа, сдохни
Az interneten találkoztam ezzel a filmmel először. Elolvastam a kedvcsinálót, és kedvet kaptam hozzá. Azután heteknek kellett eltelnie, hogy megnézzem a filmet. Most itt vagyok, és írni szeretnék róla. Mi lenne a legjobb kezdés?
Talán, ha idemásolnám azt a leírást, ami elindította az egészet. Igen ám, de ahogy lenni szokott, azt most már nem találom. Másik van, de az ugye nem az igazi!
Ezt a filmet 2019. áprilisában mutatták be az orosz mozikban. Nem sokszereplős alkotásról van szó, és csak egyetlen lakásban (meg egy kicsit a lépcsőházban előtte) zajlanak az események. A mellékelt képen megtalálhatók a film fontosabb szereplői. Rajtuk kívül van két rendőri karakter, egy kutyás szomszédasszony valamint a családfő barátja szerepelnek ebben a drámában. Úgy érzem, fel is soroltam mindenkit.
Vitalij Jevgenyevics Haev (1965-) alakítja az apát, aki Andrej Gennagyevicsnek hívnak. A Horda Iván moszkvai hercegének szerepét is ő játszotta el. Akár innen is ismerős lehet, vagy a Tegyétek boldoggá a nőt!-ből.
Andrej lányát - Olját - Jevgenyija Kregzsde (1982-) kelti életre. Andrej feleségét, Olja anyukáját, Jelena Sevcsenko (1964-) alakítja. Ő a Bárkában is feltűnik. Olja fiúja Matvej.
Az őt alakító Alekszandr Kuznyecov (1992-) a 2014-es Ördögökben a gimnazista fiút játszotta.
Apa, halj meg
Talán jobb is, hogy nincs meg az a leírás, hiszen az ajánlószövegekben sokszor elvetik a sulykot. Amit olvasunk nem mindig van köszönőviszonyban az ajánlott művel. Akkor írjak egyet én? Nagy bajban vagyok. Nagyon könnyen megölhetem, elvehetem a megismerkedés ízét, hiszen ebben a filmben éppen az a jó, hogy szépen, fokozatosan derül ki az igazság. És amikor a 70. perc környékén, már mindent tudsz, akkor is van még muníció a filmben. Szó szerint is, és képletesen is. Kitartás, csak 98 perces az alkotás.
Hogyan érintett meg? Elkezdtem nézni, és rettenetesen brutálisnak tartottam. Eleinte úgy véltem, hogy mindez öncélú. Tarantino filmjeivel vagyok még így. Sok vér, brutalitás és szándékos trágárság. Számomra ezek az amerikai rendező "védjegyei". Ismerek nem egy embert, akik nagyon díjazzák a filmjeit, magam - hogy finoman fogalmazzak - nem tartozom közéjük. És ennek a filmnek is a vér, a brutalitás és a szándékos trágárság a "védjegyei". Akkor mondhatjuk rá, hogy tarantinós? Igen. És hogy tetszik-e nekem? Igen. Bár az elején az első 30 liter vérig nem tetszett. Azt gondoltam, nem ilyen széplelkeknek való ez a mozi, mint amilyen én vagyok. Szóval, közel 30 liter művér kellett ahhoz - egyébként hamar megvan -, hogy rájöjjek: ez egy fekete komédia. Fekete komédia orosz környezetben. (Szinte már láttam, hogy a jelenetek mely gegjei üthetnek ott.) Nem olyan, mint a Sztálin halála, vagy Nagy Katalin angol sorozat. Azok ide készültek. Olyanok is. A Папа, сдохни jó film. Szándékosan és brutálisan eltúlozza az oroszokra ragasztott előítéletet. És épp ez az, amin az érintettek tuti, hogy jól szórakoznak. Míg itt mi, akik a nyugati propagandát fogyasztjuk, hajlamosak lehetünk azt gondolni: Jó-jó. Persze, hogy túlzás. De valami alapja csak van! (Van. A becsapás és a keménynek látszani akarás.) Az alkotás elején egy ír irodalmár Brian O'Nolan (Flann O'Brian) idézet vöröslik. És a cselekmény kibontása hasonlít is az idézett személy regényeinek cselekmény kibontásához.Több egymásba bújtatott cselekményszál egyenesedik ki a végére. És rájöhetünk, hogy nem is egyes személyeken van a hangsúly, a lényeg talán nem is ők. És nem is a már a film elején vértől átitatott valamikori fehér ing.
A történet úgy kezdődik, hogy Matvej, kalapáccsal a kezében, elindul megismerkedni a barátnőjének az apukájával. Aki a rendőrség állományában van, egy élő legenda, és tele van a háza fegyverekkel. És van hozzá lőszere is. De miért megy Matvej kalapáccsal a kezébe ismerkedni? Mert a barátnője Olja azt állította, hogy lánykorában az apja molesztálta. És a fiú tudja, és többször hangoztatja is: Tilos a gyerekekhez hozzáérni! A 40 liter művér kifröccsenése után már halottunk is van, és rövid idő alatt egyre több! A furógépes-lábfurásos rész még kicsit érzékenyen érintett, de a belső szervek megjelenése már bekapcsolva találta az immunrendszert. Úgy az 50. liter pirosas lé elhozza a beteljesedést. Az utolsó - ez talán fél perces, de lehet hogy kicsit több - időszakban szépen, diszkréten felcsendül a Felkelő nap házának (The House of Rising Sun) gitártémája. Fenomenális! Mindennek vége, és akkor a zene miatt a kezdetre, a kezdésre asszociálsz. (Vagy a tájékozottabbak a kuplerájra. Jaj, de ahhoz annyira romantikus a dallam! Az érzet különben is megelőzi az okoskodást.) Megvan, érzitek az ellentétet? Olja és Matvej utolsó párbeszéde is erre rímel: - Bocsáss meg! Nem akartam, hogy ez legyen. - Semmiség.
Aha. Töménytelen vér, egy szétabriktolt lakás. Semmiség. És mindez, szinte secperc alatt! Semmiség.
Egyébként nem bántam meg, hogy megnéztem. (És ez az írás a bizonyíték. Nemcsak megnéztem, de írok is róla.) Csak azt nem tudom, rajtam kívül értékelné-e valaki?
A szülőkkel való megismerkedés nem zavartalan
A film megnézése után leültem, hogy írjak pár mondatot a Папа, сдохни-mról. Ez megvan. Mi maradt hátra? Vajon mások - a nagy világban - hogyan értékelték ezt az alkotást?
A Kinopoisk 27 000 szavazatnál 6,8-nál tart, az IMDB 2293-nál 6,7-nél. Úgy tűnik, az orosz nézőknek tetszett. És a másik felének? Hollywood Reporter, Variety, NPR, Rotten Tomatos... Mindegyik erősen pozitívan áll a dologhoz. És ha pénztárcába kell nyúlni? A film 50 millió rubelból készült, és az összbevétele olyan 82 000 dollár. Erős ráfizetés. Tehát, nem egy tömegfilm.
"Meghalt, mielőtt megtudta, hogy megnyerte a harcot." Flenn O' Brian