"A Köznevelési Népbiztosság Filmbizottságának gyártó részlege, amely a Vörös Hadsereg és a Vörös Segély 1919. február 23-ai évfordulójának megünneplését készíti elő, agitációs-forradalmi jellegű filmek sorozatának gyártását kezdi meg. E filmeket részben a bizottság műtermében, részben a bizottság által kijelölt magáncégek műtermeiben forgatják. A forgatókönyv-szakosztály felkéri a magáncégeket, hogy vegyenek részt ebben a munkában, amelynek általános kormányzati jelentősége van..."
Izvesztyija, 1919. február 4.-ei száma; idézi Jay Leyda: Régi és Új Az orosz és szovjet film története; Gondolat Kiadó, 1967 Forditotta: Székely György
Az Ábrám elvtárs című agitka (agitációs célból készített propagandafilm) születésének ennyi az eredettörténete. Semmi művészi indítattás, semmi fennkölt ihlet. A megrendelt filmek elkészültek, ám a bemutatásukkal volt időnként egy kis gond. Nevezetesen, hogy eleinte nem igazán volt olyan vetítőgép, amelyet a hadsereg rendelkezésére bocsátottak volna. Mivel attól tartottak, hogy a háború forgatagában eltűnik vagy esetleg megsemmisülnek eme drága masinák. És lássuk be, volt ebben realitás. A háború egyáltalán nem kedvez a morálnak. Az erkölcs ilyenkor a legtöbb ember számára luxus. Szóval, nekezen indult be a projekt második (végső) fázisa, de sikerült túljutni a kezdeti nehézségeken.
Mindenesetre jelzi, hogy az antiszemitizmust az új hatalom jelentős problémának tekinti. Ez annál is inkább így volt, mert 1914-ben még a világ zsidóságának 40%-a az orosz cár által uralt területeken élt. Lengyelország újra létrejöttével (breszt-litovszki béke) csökkent ez a százalékos arány (mintegy a felére). Ám, a film elkészültekor még senki sem tudhatta, hogy újra lesz Lengyelország nevezetű állam Európában. Persze, bizonyos politikai körökben tervbe volt véve, hiszen (eleinte) Oroszországot, majd később Szovjez-Oroszországot a nemzeti kisebbségei révén próbálták gyengíteni. (Ahogy például napjainkban is.)
Az új hatalom a nemzeti kisebbségekben lehetőséget látott. Ahogy a nemzeti kisebbségek tagjai is az új hatalomban. Így elindult egyrészt egy emancipációs folyamat, másrészt ennek folyamodványaként az orosz származású hivatalnokok száma elkezdett csökkeni. Ennek oka volt még a külső és belső emigráció is.
Azt gondolom, nagyon nehéz az antiszemitizmusról írni. Példának okáért: Szolzsenyicin megírta az Együtt című kétkötetes művét az orosz nép és a zsidóság együttéléséről. Az első kötetet a cári időszaknak szentelte, a második kötetet a Szovjetunió időszakát veszi górcső alá. Számomra egyértelmű volt a szerző álláspontja. Nem kívánta szépíteni a dolgokat. Leírta, hogy a cári korszak törvényei "belekényszerítették" a zsidóság egy részét egy olyan szerepkörbe, amely a többségi társadalom számára egyáltalán nem volt szimpatikus. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy a törvényhozói válasz kriminalizálta a zsidó népesség megélhetését. De szót ejt arról is, hogy akik megpróbálták az orosz-zsidó együttélés problémáit őszintén feltárni, azokra ráakasztották az antiszemita jelzőt.
Ír az Övezetben lezajló pogromokról. Kétségbe vonja, hogy a Fekete Százaknak olyan jelentős szerepük lenne ebben, mint ahogy a közvélemény számára Leninék - politikai okból - prezentálták.
Ír arról, hogy az újságírók mennyire eltorzították az eseményeket, és az áldozatok száma, hogy szökött az egekbe. Gyakorlatilag a rendőrségi jelentések és az újságokban megjelent híradások között nem sok kapcsolódási pont van.
Mindezek NEM egy történészi vitát generáltak - ahogy józan ésszel gondolná az ember -, hanem a neves orosz író megkapta (letörölhetetlenül) az antiszemita jelzőt.
Magam úgy vélem, hogy inkább meg kellett volna vizsgálni Szolzsenyicin állításait, és nem pellengérre állítani az írót. Azt gondolom, hogy egy pogrom az áldozatok számától függetlenül elítélendő dolog. Nincs magyarázat az erőszakoskodásra, a gyilkolásra. Ugyanakkor az újságíróknak is nagy a felelősségük, hiszen a Szenzáció Oltárán (szemmel láthatóan) feláldozták az Igazságot. Oly annyira, hogy ebben a világkorszakban biztosan nem fogjuk megtudni, mi is történt valójában. A történtek objektív értelmezését, felderítését lehetetlenné tették a korszak újságírói. De napjaink zsurnalisztái egy cseppet sem különbek. Sajnos. Még akkor sem, ha időnként Pulitzer Díjat adnak egymásnak.
A valóság nélkülük is eléggé nehezen értelmezhető lenne.
 |
| Nagy kép: Nyesztor Ivanovics Mahno |
És nem volt az? Erre nagyon nehéz válaszolni. Mahno, mint igaz internacionalista, minden nemzeti érzés ellenes volt. És a hangsúly a minden szón van. Nem tűrt meg semmilyen nacionalizmust. Küzdött minden nacianalizmus ellen. Így a zsidó nacionalizmus ellen is.
Tehát, a kifejezés meghatározását tekinte Mahno zsidóellenes, tehát antiszemita volt. Ráadásul volt olyan csapata, amelyik zsidóellenes kegyetlenkedést folytatotott. Vagy folytattak? Nehéz kérdés ez, hiszen a Polgárháború vérzivatarában (is) nagyon ment az egymásra mutogatás. Mindenesetre Petljurától - napjainkban is ünnepelt ukrán nemzeti hőstől, aki Banderának is a példaképe volt - legalább annyiban különbözött, hogy üldözte a seregében megnyilvánuló zsidóellenességet. Nem azonusolt az ordas eszmével. Így nem mondhatjuk rá, hogy úgy volt antiszemita, mint Petljura.
Történelmi tény, hogy 1919. július 27.-én személyesen lövi le Nyikita Grigorjev atamánt, mert csapataival zsidóellenes pogromot hajtott végre. A kivégzésnek ez, és nem más volt az oka.
Vagy amikor Batyko (Mahno forradalmi neve) Verhnij Tokmakban a vasútállomáson járt, meglátott egy plakátot. A transzparensen a felirat a következő volt: "Üsd a zsidót, mentsd meg a forradalmat! Éljen Mahno apó!"
Nyesztor Ivanovics megkerestette a hirdetmény készítőjét, és lelövette. Az első mondat egy cári korszakban népszerű szlogen aktualizálása volt. Mahno harci tevékenysége a Letelepedési Övezet egyik részén volt, így mindenki ismerte a régi jelszót. Hiszen annyiszor visszahangzott ott az elmúlt évtizedekben. De Batyko nem tűrte meg az antiszemitizmust sem. Hiszen az a nacionalizmus egyik szélsőséges megnyilvánulása. És ő antinacionalista volt.
Viszont a plakát készítője valamiért úgy gondolta, hogy Mahno és az antiszemitizmus összefüggő dolgok. Visszaérkeztünk a felvetéshez. Ki tudja a választ?
Mahno antiszemita volt, de nem úgy ahogy Hitler, Horthy Miklós vagy Vass Albert.
Lehet, hogy furcsának tűnik, de gyakorlatilag mindkét esetben azt tette, amit erőszak nélkül az Ábrám elvtárs is tett. Küzdött az antiszemitizmus ellen. De megoldásként nem a cionizmusra, hanem az internacionalizmusra gondolt(ak).
Nem kívánom e rövid alkotás mondanivalóját előre elárulni. Annyit mindenesetre nem árt tisztázni, hogy bár a korabeli hatalom igyekeztett azt a látszatot kelteni, hogy az újonnan alakult Szovjet-Oroszország fegyveres erejének alapját az önkéntesek alkották. A hivatalos neve is erre utal. Ez azonban nem igazán felel meg az igazságnak. Az RKKA - vagy ahogy nálunk (kizárólagosan) hívják a Vörös Hadsereg - katonáinak jelentős része sorozott állomány volt. Aki a behívásnak nem tett eleget, arra 4 év szibériai számüzetés várt. Bár abban az időben Szibéria nem azt jelentette, mint a '30-as években például, de kevesen vágytak oda. Mondhatni senki. A film egyik olvasata épp az, hogy az önkéntesek hősiességét bemutassa, példának mutassa. Pont a sorozott állománynak.
A másik olvasat annyira elcsépelt és triviális, hogy én is ezzel kezdtem a bejegyzést.
A film elérhető itt: https://youtu.be/NXhWPOODgy0
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése