(Valahol ennek a filmnek is van köze ahhoz, hogy ez a blog létrejött. Időnként írnak nekem kedves emberek olyanokat, hogy: hozzád biztos közel fog állni a dolog, mert szereted a filmeket. Mit mondjak? Ez nem biztos, hogy így van. Az életemnek volt egy olyan szakasza - majd tíz év - amikor nem néztem filmeket. Egyáltalán nem. Nem volt rá időm. Össze kellett hoznom ezt azt. Hívjuk - fellengzősen - vagyonszerzésnek? Azt gondolom, hogy ha az ember a 30-40-es éveire nem tud összehozni magának saját lakóhelyet, akkor az élete hátralévő idejében már biztos nem fog. Ezek az évek bizonyos fokú egzisztencia megalapozás ideje. Polgári érték a felhalmozás. Gondolnod kell az öregkorodra és az utódjaidra. Ezek az évek azok, amikor a legtöbb ember utódokat hoz létre és nevel fel, miközben biztosítja önmaga és családja lakhatását és /megpróbál/ felhalmozni anyagi javakat. Ötvenévesen, hatvanévesen már nem ez kell, hogy feladat legyen.)
Ez a háborús alkotás - mármint a 9. század - nagyban hozzájárult, hogy újra elkezdtem filmeket nézni.
Természetesen nem csak mozgóképes adaptációi vannak a szovjet-afgán háborúnak. Úgy vélem, érdemes egy kicsit a valós eseményekkel is foglalkoznunk. Annyira nem vagyunk, mi magyarok, elárasztva a témával kapcsolatos tényekkel. Amit a legtöbb honfitársam tud, az csak közhely gyűjtemény. Nosza rajta! Próbáljunk meg változtatni ezen!
Amikor háborúról van szó, akkor szinte mindenki a csihi-puhira asszociál. Ember-ember ellen, ember-gép ellen, gép-gép ellen küzd. De ennél sokkal több a háború.
Történelem órán elmondják az évszámokat, mikor mi történt. Elmondhatnak gazdasági összefüggéseket is. De azt rendre kifelejtik, hogy a nagy háborúk mindig megváltoztatják a társadalmakat. Megváltoztatják a lehetőségeket, megváltoztatják a jövőt. Nem csak a vesztesek, hanem a győztesek jövőjét is. És a közhiedelemmel ellentétben negatív irányba.
Vegyünk egy példát!
Az 1. Világháború egyik nagy győztese a Brit Birodalom volt. Igen ám, de az ifjúságának színe-java ott maradt a lövészárkok melletti tömegsírokban. És nem csak a csizmadia fia. Hanem a cambridge-i diákság jelentős része is. Nekik az lett volna a feladatuk, hogy az iskolát befejezve a brit adminisztrációban, a politikai és tudományos élet vezetésében elfoglalják a helyüket. Nem tudták megtenni, mert nem élték túl a vérengzést. A Birodalomnak szüksége volt a hivatalnokokra. Honnan töltötték fel az adminisztrációt? Ahonnan tudták. Indiából. Számos indiai előtt olyan lehetőség nyílt meg, amiről azelőtt álmodni sem mertek. De mivel életük végéig indiainak érezték magukat, nem olvadtak bele az angol társadalomba. Amikor eljött az idő, visszamentek szülőföldjükre, és a megtanult ismeretet India érdekébe alkalmazták. Így sokkal többet el tudtak érni, mint eleik az állandó fegyveres felkeléssel. Fegyveres harc nélkül - a második világháború után - kivívták India függetlenségét. Ha nincs az első világháború, soha nem kerülhetett volna olyan pozícióba közülük senki se - például Mahatma Gandi se -, hogy kiismerhessék a brit társadalom gyengeségeit. Amit azután szülőföldjük javára ki is használtak. (És ez csak egy példa. A másik nagy győztes, Franciaország, se járt jobban.)
Az afganisztáni háború is egy nagy háború volt. A hazatérő veteránokkal nem tudott mit kezdeni a szovjethatalom. Túl sokan voltak ahhoz, hogy az általuk generált társadalmi erjedést meg tudta volna akadályozni a Párt. A háború létrehozott egyfajta cinizmust az ifjakban, és ez egy olyan társadalomban, ahol jelszavak, az elismerések olyan fontos helyet foglalnak el, mint amilyeneket elfoglaltak a szovjet rendszerben, ez a cinizmus rendszerveszélyes. Kikezdi magát a rezsimet is.
"- Mama - kérdezi tőlem -, tudod te, mi az a narkó?
- Nem - füllentettem neki, pedig már régóta figyeltem: nem kábítószerezik-e.
De semmi jelét nem láttam. Ott viszont mindenki narkózott - ezt tudtam.
- Mesélj nekem Afganisztánról - kértem tőle egyszer.
- Hallgass, mama!...
... Mindössze egyszer beszélt Afganisztánról... Estefelé... Bejött a konyhába, ahol egy házinyúllal bajlódom... Csupa vér a tál. Beledugta az ujjait, és csak nézi, nézi őket... Magában motyog:
- Átlőtt hassal hozták a barátom... Megkért, hogy lőjem le... És én megtettem..."
Szvetlana Alekszijevics : Fiúk cinkoporsóban
Európa Könyvkiadó, 2017
Fordította: Enyedy György és M. Nagy Miklós
(Az 1999-ben megjelent Enyedi György által készített fordítást, az orosz nyelvű új, bővített kiadás alapján átdolgozta és kiegészítette M. Nagy Miklós. Ez a megállapítás a teljes könyvre értendő.)
ISBN 978 963 405 694 2
A tudatmódosító szerek mindig is hozzákapcsolódtak a háborúkhoz, a vérrontáshoz. Az emberben bele van kódolva a emberölés elutasítása. Van bennünk egy erkölcsi gát, ami alapesetben nem engedi, hogy megöljük embertársunkat. E gát átlépéséhez a lelkiismeret elhallgattatása szükséges. Erre a legegyszerűbb mód az elme kontrolljának felfüggesztése. Erre használnak alkoholt és kábítószereket is. /A kábszeres kultúra propagálói előszeretettel tesznek egyenlőség jelet e két tudatmódosító fajta közé, ezzel próbálják negligálni az utóbbiak károsabb voltát. Amik egyrészt a gyorsabb, drasztikusabb leépülést, másrészt gyilkosabb apátiát tud okozni. Az, hogy különbség van téve e két élvezeti, mámort előidéző pótszer között, a zsidó-keresztény kulturális hatásra vezethető vissza. A szeszes italok veszélyeiről világosan beszél az Ószövetség, miközben az Újszövetség /egyes exegézisekből következtethetően/ a kábítószerekkel való élést az okkultizmus kategóriájához köti. Ha a történelmi tapasztalatokat is figyelembe vesszük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy nem véletlenül. A legnagyobb okkultisták magánéletében megtalálhatjuk a kábszit, mint rendszeresen használt szert. És nem is tagadják/tagadták, hogy e szerek segítségével tudatukat próbálták szélesíteni /eme eufémizmust használják, amikor arra gondolnak, hogy az irracionalizmus világában kívánnak kalandozni/. Ugyanakkor épp a történelem tanít arra bennünket, hogy a kábszeres társadalmak hereként felélik saját jövőjüket. Nem tudnak jövőképet mutatni önmaguknak és az elkövetkező nemzedékeknek. Ilyenek például a sámánisztikus közösségek - bár egyes népeknél fenn maradt e hitvilág, a hozzákapcsolódó narkós kultúrával, napjainkig - semmilyen önálló technikai-gazdasági-kulturális fejlődést nem tudnak/tudtak felmutatni. Az ilyen közösségek megmaradnak az újkőkori szinten, bizonyos esetekben, amennyiben fejlettebb gazdasággal rendelkező embercsoportokkal kerülnek kapcsolatba, akkor egyszerűbb vasszerszámokkal is rendelkezhetnek, de önállóan nem tudnak (és nem is akarnak) kitörni a gyűjtögető- vagy nomád létformából. (Az USÁban látványossá váltak ez a 19.század második felében; a kőkori kultúrák és a kapitalista társadalom közötti vérfürdőkbe torkolló összecsapások. Azok a bennszülött közösségek, akik az animizmust elhagyták, nemcsak az asszimilálódás útjára, hanem az emberibb életkörülmények felé vezető lét felé haladtak. A kábszeres kultúrákban a jövőbeli boldogulás soha nem cél. Jelennek elő, perspektíva nélküli emberek csoportjairól beszélhetünk. Tudom, hogy ez keményen hangzik, de ez van. A narkó nem egy építő jellegű szer. Az István és Koppány közötti, illetve az István és Vazul közötti konfliktus lényegi eleme az volt, hogy a drogos sámánok által determinált társadalom marad a magyarság, vagy megpróbál valami újat, ami jobb felé vezetheti a jövő generációit. Bár a történelmünk szerint a jövő nem lett épp túl rózsás, ugyanakkor ha nem erre az útra lépnek a nemzet vezetői, akkor ma nem létezne se magyar nép, se Magyarország. Eltűntünk volna , mint a többi nomád horda, akik Európába érkeztek.) Bár vannak akik romantikusan tekintenek ezen létformára, és szimpatikus nekik mindez, de legtöbbjük a civilizáció védőburka alól szemlélve vélekedik így./
A háborúval járó borzalmakat csak tudatmódosítással tudják elviselni az emberek. Ugyanakkor ezek a szerek apatikussá is teszik az embert, személyiségtorzulást okoznak, és ez a torzulás megmarad a háború elmúltával is.
Egyéni és társadalmi katasztrófát előidézve.
"Igen, megtört emberek távoznak innen, főleg katonák, tizennyolc-tizenkilenc éves fiúk. Azt látták, hogy mindent adnak-vesznek... Hogy egy nő egy éjszakáért egy láda - még hogy egy láda! - két doboz húskonzervet kér. Később ilyen szemmel néznek majd a feleségükre is. Itt tönkretették őket. Felesleges csodálkozni azon, hogy később majd furcsán fognak viselkedni az Unióban. Nekik másmilyenek a tapasztalataik. Hozzászoktak, hogy mindent géppisztollyal, erőszakkal oldjanak meg... Egy kereskedő görögdinnyét árult, egy dinnye - száz afgáni. A katonáink drágállották. A kereskedő ellenkezett. Elég! - az egyik fogta a géppisztolyát, és szétlőtte az összes görögdinnyét, az egész dinnyehegyet. Próbálj csak egy ilyennek rálépni a lábára a trolin, vagy ne engedd előre a sorban..."
Szvetlana Alekszijevics : Fiúk cinkoporsóban
"Sokan szívtak kábítószert. Vadkendert, marihuánát... Ki mit tudott beszerezni... Erős leszel, megszabadulsz mindentől. Elsősorban a saját testedtől. Mintha lábujjhegyen járnál. Elevennek érzed magadat, minden egyes izmodat. Repülni szeretnél. Mintha repülnél is! Féktelem boldogság. Élesebben hallasz, élesebben látsz. Jobban meg tudod különböztetni a szagokat, a hangokat... A haza szereti a hőseit. Ilyen állapotban könnyű ölni. Érzéketlenné válsz. Nincs szánalom. Könnyű meghalni. A félelem elszáll. Olyan érzés, mintha golyóálló mellény lenne rajtad, mintha páncél borítana... Jól befüveztek, úgy mentek rajtaütésre... Kétszer én is kipróbáltam. Mindkétszer, amikor úgy éreztem, elfogyott az erőm..."
Szvetlana Alekszijevics : Fiúk cinkoporsóban
"A heroin a lábunk alatt hevert... Éjszaka kölykök jöttek le a hegyekből, és szétszórták. És eltűntek, mint a kámfor. De mi csak füveztünk, a heroin nem kellett szinte senkinek, az ott nagyon tiszta heroin - kipróbálod egyszer, kétszer, és véged van, már nem tudsz meglenni nélküle. Én megtartóztattam magam."
Szvetlana Alekszijevics : Fiúk cinkoporsóban
Eldobható Hősök - Disposable Heroes, Попользованные Герои - lettek. Miközben sokuk nem is akart visszailleszkedni. Személyes élményem az, hogy amikor a kötelező sorkatonai szolgálatomat befejeztem, az első civil napjaimban egyfajta ürességet éreztem. (No, nem kell aggódni. Ez azért nem okozott nekem semmilyen pszichés problémát.) Nem kellett parancsra enni, inni, vizelni, aludni. Furcsa volt egy kicsit, hogy újra dönthettem az engem leginkább érintő kérdésekben is. Ha háború nélkül ilyen a leszerelés, akkor milyen lehet háborús pszichózissal?
Mégis, mi történt Afganisztánban?
Erre a kérdésre keresik a választ a dokumentum sorozat készítői. Nézzük hát meg mi is a művüket!
https://videa.hu/videok/hirek-politika/afganisztan-1.resz-szovjetunio-pAiHIlvJY7EO2sDc
Megint eszembe jutott ez az oldal. Ismét egy kitűnő ajánlót olvashattam, így már nézem is a filmet! :)
VálaszTörlésA leszerelés utáni "ürességet" én is hasonlóképpen éltem meg - céltalanul kóboroltunk pár napig, a szintén leszerelt katona társammal. Szerencsére kb. egy hát alatt akklimatizálódtunk a szabad világhoz.
Remélem nem okoz majd csalódást a film... Hiszen ez egy doku sorozat első része, és nem a háborús poszttraumás dolgokról szól, hanem hagyományosan (bármit is jelentsen ebben az esetben ez a szó) a politikai-katonai történésekre fókuszál. Közben azért ad egy kis nemzetközi kitekintést is. Azt gondolom, bizonyos tekintetben hiánypótlónak is tekinthetjük, hiszen magyar nyelven azért nem igazán van a dolog feldolgozva. Ami meg elérhető egy átlag hazánkfia számára az inkább amerikai forrásokon alapul. Nem mintha ez hiteltelenítené a dolgot, csak más nézőpont. Afganisztán határos volt a Szovjetunióval, ezért az ottani történések mindig is hangsúlyosabb volt Moszkva számára, mint Washingtonnak. És Kínával is határos, ezért Peking is érzékenyebben érdekelt az ottani eseményekben, mint az Óperencián túl lakók. Miközben a tények makacs dolgok.
VálaszTörlésNem okozott csalódást. Érdekes volt végignézni, hogyan alakult Afganisztán történelme. Időnként betörtek hozzájuk az idegenek, de mindenki dolga végezetlenül, megverve kullogott haza. Legutóbb az usa lett "szégyenpad"-ra téve. Az odavezényelt orosz katonákat sajnálom, mert az afgán darálóban ők adták a vérüket, egészségüket. Sajnos minden háborúban ez a helyzet. A rossz döntések folyományaként,ők hagyják ott a fogukat a harctéren. Az igazi felelősöket pedig, vagy előléptetik, vagy lefokozzák.
TörlésAzt gondolom - és ezért is kezdtem bele két évvel ezelőtt ebbe a projektbe (aminek a folytatása erősen függ attól, hogy van-e rá igény) -, hogy azért ez a doku sorozat (és így az első része is) többet tud azért annál adni, mint hogy láttatja velünk, hogy járt a Szovjet Hadsereg 1979-1988 között.
TörlésEmlíted az amerikai beavatkozás kudarcos voltát. Katonapolitikailag igazad van. De napjaink Afganisztánja nem olyan, mint amilyen pl húsz évvel ezelőtt volt. Az Idő kerekét nem lehet visszaforgatni. (Persze, jelenleg is minden kontinensen próbálkoznak egyesek ezzel, de hát ahogy a mondás is tartja: Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni.) Két évtized elég arra, hogy bármelyik társadalom gondolkodása lényegesen átalakuljon. (Elég ha csak Mao.-ra tekintünk.) Ez lehet pozitív vagy negatív irányú változás - világszemlélettől függően. (Napjaink taliban rendszere nem ugyanaz, mint az Omár mollah által vezetett ország volt. Még nem, de szerintem nem is tudna olyan lenni. Lehet keményvonalasabb lesz, vagy lehet hogy nem, de pont olyan biztos nem.)
Nemrég olvastam, hogy Kabulban - közvetlenül a tálib bevonulás előtt - az ország egyetlen női szinfónikus zenekarának tagjai összetörték hangszereiket, mert úgy gondolták, hogy a talibánok úgy is betiltják a tevékenységüket. Húsz évvel ezelőtt nem volt ilyen zenekar. Mert a nők írni se tanulhattak meg, nemhogy kottát olvasni. Pláne nem játszottak Mozartot...
Úgy vélem, a "sorok között" - ebben a dokufilmben - azért megtalálhatjuk a választ arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült szovjetizálni Brezsnyevéknek Afganisztánt, és hogy miért nem sikerült Washingtonnak atlantizálnia. És az, hogy teljesen kudarcos-e az amerikai beavatkozás, erről - szerintem - csak úgy tíz év múlva fogunk biztosan tudni valamit.
Igen, egyetértek az általad leírtakkal. Az usa mindig kettős játszmát játszott. Az afgán "kirándulásnak" is megvoltak a valódi okai, csak ezt nem kötötték a közvélemény orrára. Az egyik ok, Európa destabilizálása. Ez elég jól sikerült, mivel a kivonulás óta folyamatosan áramlanak az afgán tömegek Európa szívébe. Csúnya vége lesz ennek.
VálaszTörlésSzemély szerint utólagos vélelmezésnek tartom, hogy az USA az afganisztáni háborúját Európa destabilizációjára kívánta volna használni. Nagyon összetett problémát kellett W. Bushnak (és csapatának) megoldania. Az Al Kaida elszemtelenedett, és már nem hagyhatták - ahogy a Clinton adminisztráció hagyta - válasz nélkül a támadásaikat. Az amerikai katonai célpontok elleni támadások nem érték el a céljukat, a média szinte agyonhallgatta. (Jó, nem teljesen, mert én is olvastam őket. De itthon, igen.) És ezzel a méregfogát vették ki Oszama bin Laden terveinek. Egy senki maradt, egy a sok tucat hőzöngő dzsihadista sejk között. Ezért "kénytelen" volt egy nagy dobást összehozni, amit már nem tud elhallgatni a média. És hiába volt egykor az amerikaiak hasznos idiótája (Láttad a Charlie Wilson háborúja című filmet? Nem Bin Laden miatt jutott az eszembe, hiszen karaktere nem szerepel a filmben.), bosszút kellett állni rajta. Hogy a többi dzsihádhercegnek ne jusson eszébe közvetlenül megtámadnia amerikai polgári célpontokat. Omár mollah meg támogatta Oszamát. Hogy miért? Talán azért, mert mahdivá akart válni. Ő is. És Bin Laden népszerűsége (is) jól jöhetett neki ehhez. (Arra emlékszik még valaki, hogy 2001. szeptember 11.-e után népünnepélyek voltak a muzulmán világban? Utcai ünneplések.) Tehát W. Bush adminisztrációjának úgy kellett példát statuálnia, hogy ne törjön ki közben a 3. világháború. Többek között ezért nem Szaúd-Arábiát vették elő... A közel-keleti helyzet annyira komplex és annyira puskaporos...
TörlésAz afgánok (hagyományosan) Pakisztán felé szoktak menekülni. (Már ha szabad azt a sok nemzetiséget egyetlen szóval jelölni.) Ez így volt a Szovjetunió idejében is. Azt gondolom, hogy az afgán, szír menekültekkel történő hibrid-hadviselés (Vagy hívjam inkább zsarolásnak?) nem feltétlen az USA számlájára írandó cselekmény. Azt nem mondom, hogy esetleg nincs belőle politikai haszna. (És közvetve gazdasági is.) De hát ilyen a politika. Sokszereplős és mocskos. És (most egy kis önreklám, ha nem haragszol meg) épp ez a dokumetalista alkotásnak is az az egyik erénye, hogy a háborút nem három-négy szereplősnek (pláne nem kettő szereplősnek) mutatja. Persze, műfaja miatt nagyon részletekbe nem tud belemenni, de felvillantja a különböző szereplők (még esetleg olyanét is akit nem is gondolnánk; pl. Kína) érdekeit, machinációit.
Minden háború többszereplős, de van mindig egy domináns, aki a színfalak mögött irányítja az eseményeket. Erre céloztam az előzőekben. Nagyon sok minden nem állt össze a 2.VH-val kapcsolatban, amíg el nem olvastam a 2.VH. igaz története című könyvet. Ezzel helyére került minden, megértettem a a háború folyamán lezajlott rengeteg logikai bukfenc miértjét. Ha nem olvastad - ajánlom: http://www.magtudin.org/Hernadi_Tibor_%20A_masodik_vilaghaboru_igaz_tortenete.pdf
VálaszTörlésKöszönöm az ajánlást, meg fogok ismerkedni vele!
TörlésA domináns szerepről annyit, hogy van igazságtartalom abban amit írsz erről, de azért sokszor - szerintem - bonyolultabb a dolog. Azaz egyik nézőpontból A a nyertes, hosszabb távon talán B, de egy másik nézőpontból meg lehet, hogy...
A Krím-félsziget annektálásánál ki volt a nyertes, pl?
Ukrajna? nem. USA? (Szeretett volna haditengerészeti bázis ott, hogy jogszerűen állomásozhassanak állandóan amerikai hadihajók a Fekete-tengeren. Összejött?) Nem. Az Orosz Föderáció? (Reakcióként kapott napjainkig tartó gazdasági szankciókat, amik megviselik a gazdaságát. Igaz, ez a gazdaság egyik másik szegmense profitált is. Kiközösítik a nemzetközi sporteseményekről - nem indulhatnak orosz színekben - sportolót. Elmaradt infrastruktúrájú területtel növekedett az ország, de ennek a résznek az alapvető közszolgálatát is létre kellett hozni - hiszen Ukrajna még a ivóvízszolgáltatás főcsapjait is elzárta -, meg kellett építeni a világ egyik leghosszabb hídját - hogy az élelmiszer is zavartalanul eljuthasson a félszigetre. Az ottani nyugdíjakat is ki kell fizetnie, hiába Ukrajna szedte be a nyugdíjjárulékot előtte az érintettektől. Ez összességében igen is nagyon megterhelte az orosz büdzsét. Ennek következményeként is nő az infláció, és elégedetlenkednek sokan.
Bárki bármit mond, én úgy vélem, hogy Putyinnak úgy kellett a Krím, mint púp a hátára, ám a nemzetközi kavarás arra kényszerítette, hogy a félszigeten megjelenjenek az Udvarias Emberek. Persze, nacionalista szempontból jól jött neki a lehetőség, de gazdaságilag nem.
A Krím-félszigettel kapcsolatban igazad van, de itt kényszer helyzetben voltak az oroszok. Lépniük kellett, hogy nehogy mattot kapjanak.
TörlésEbben tökéletesen igazad van, kényszerhelyzetben voltak. És valljuk be, ahhoz képest jól megoldották a dolgot.
TörlésÉn csak azért vázoltam a krími helyzetet, hogy egy-egy világpolitikai kavarásnak, hogy épp ki a nyertese nagyon nehéz eldönteni. Nézőpont kérdése. (Arra reflektáltam volna, hogy az USA az afgán háború megindításával az EU-t is gyengíteni próbálta volna. Az ukrán kalandjánál tuti, szerintem.)
Hiszen úgy is nézhetjük a krími eseményeket, hogy Moszkva nyert, hisz a Krím-félsziget hazatért. Washington nyert, mert sikeresen leválasztotta Kijevet Moszkváról. Kijev... Kijev nem nyert semmit. Kockáztatott. Ígértek neki fűt-fát (NATO tagság, EU csatlakozás stb..), de... Várj csak! Kijev is nyert. Finanszírozzák a csődközeli állapotban lévő ukrán államot. És a csődközelséget még Janukovics alatt elérték. Vagy már hamarabb?
Most csupa pozitív dolgot soroltam fel a Krímmel kapcsolatban, nem úgy, mint néhány napja.
És ne feledjük el, hogy Putyin a fellépő gazdasági nehézségeket (ami a hétköznapi ember számára "csak" az inflációban manifesztálódik) el tudta adni (sokáig szinte csont nélkül) az orosz társadalomnak.
Örülök! Remélem,lesz folytatása! Köszönöm!
VálaszTörlésÉn is örülök, és köszönöm a hozzászólásodat, a jelzésedet!
TörlésHello! Magát- külön a magyar feliratot hol találom meg???
VálaszTörlésKöszi
Szia!
TörlésJelenleg a laptopomon.
A nyers tényt félretéve: Ez egy többrészes dokumentumfilm. A hozzá tartozó magyar nyelvű felirat munka alatt van. A be nem fejezett dolgaim nincsennek publikálva. Az első részben is van egy olyan rész (még), ahol az eredeti szöveg egy kicsit nyersebben fogalmaz, mint ahogy én fogalmaztam. Úgyhogy még ez is változhat... Az első rész közzététele tesztként is funkciónál(t).
Köszi.
VálaszTörlés