Volt már szó ebben a blogban a Maszjána című animációs sorozatról. Megemlítettem, hogy a sikerre való tekintettel kiadták DVD-n is. És egy kissé provokatív állítást is tettem ezzel kapcslatban. A cénzúráról. Hogy hol van, miközben azt tagadják és hol van, de eltúlozzák a kívülállók a nagyságát. Gondoltam, hátha rám szól valaki... De nem. Hát ezért (is) "kénytelen" voltam lefordítani egy epizódot. Nem az általam legjobbnak tartottat. De jellemzőt. Miért is? Ismerkedjük az orosz kulturával! Az orosz humorral is, például. Min nevetnek ők? És vajon mi tudunk nevetni azokon, amik ők? Harmszon igen, de mi van a köznép humorával? Lássuk!
Oleg Igorjevics Kuvajev
De előtte ejtek néhány szót a sorozat alkotójáról. Oleg Igorjevics Kuvajev 1967. február 6.-án született a Luhangszki régióban található Szeverodonyeck városában. Vagy Leningrádban. Nem viccelek, mindkét városról olvastam ezt. Mindenesetre iskolai tanulmányait a Néva parti városban kezdte, egy angol faktos iskolában (328.számú), majd átnyergelt egy fizika-matematikaiba (344.számú), majd egy zenei tagozatosban fejezte be. Az egyetemi tanulmányai is nagyon hasonlatosak. Többet elkezdett, de egyet se fejezett be. Katonai szolgálatát a Távol-Keleten töltötte, mint hiradós. 1986-ban tagja a Mitra nevezetű rockzenekarnak, amiből később a Szplin lett. Billentyűs hangszereken, fuvolán és klarinéton játszott. 1991 és 1997 között Németországban élt. Csak a vízumának megújítása ürügyén tért vissza időről-időre Szentpétervárra. 2001-ig hivatásszerűen festett és szobrászkodott. 1995 óta foglalkozik számítógépes grafikával. 2001 őszétől kezdődően kezdett képeket közzétenni az interneten egy alacsony, nagyfejű emberről, akinek néhány hajszál van csak a feje tetején. Maszjánának nevezte el. 2002-ben megnyitja saját animációs stúdióját, ahol önmagát művészeti igazgatónak nevezte ki. A Maszjána projekt a kezdetektől nagy érdeklődést generált. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy már a kezdet utáni első hónapok óta az internetes kalózok által felkapott és felhasznált karakterré vált Maszjána figurája. Kuvajev számos jogi eljárást indított, hogy szellemi termékét visszaszerezze, de ezek egészen az orosz PTK (Гражданского кодекса в России) IV. Részének 2006-os elfogadásáig - ami szabályozta a szellemi termékek jogviszonyát - nem igazán jártak sikerrel. Egy tévétársaság elleni sikeres pere után már nem igazán volt olyan, aki el akarta volna bitorolni Maszjána karakterét. És így 2007-ben elkezdődhetett Mászjána új élete... Persze, a rajzfilmes (legális) kalandjai ennél hamarabb kezdődtek el. 2002 szeptembere és 2004 februárja között vagy 20 epizódot adott le az NTV-n. Kuvajev stúdiója 2006-ig működött és ontotta magából a rajzfilmsorozatok epizódjait. Ebben az évben Izraelbe költözik. Egy év múlva bezár a szentpétervári stúdiója. 2013-ban a Maszjána sorozat készítése újra elindul. Mindent ő csinál. A grafika, a forgatókönyv, a szinkronizálás, az epizódok szerkesztése mind-mind saját feladata. Ezek az alkotások közösségi finanszirozásúak. A Patreonon lehet támogatni az alkotót. patreon.com/kuvaev
2023-ban eljárás indul ellen a Büntető Törvénykönyv 280.4 paragrafusa alapján. December 22.-én az Orosz Igaszságügyi Minisztérium felveszi a külföldi ügynönök listájára. Ugyanezen hónap 26.-án az Orosz Belügyminisztérium szövetségi körözési listára helyezte Kuvajevet. Önmagát a művész a szekularizmus, az anarchizmus, az antiszovjetizmus és az antimilitarizmus támogatójának tartja. És miért lett külföldi ügynök és miért körözikí? Mert aktívan ellenezte és ellenzi az SZVO-t (a Különleges Katonai Műveletet), és a Maszjána egész nyolcadik évadát ennek a témának szentelte. (Как объяснить детям - Hogyan magyarázza a gyereknek? 161.rész; Санкт-Мариубург - Szank-Mariuburg 162.rész; Живи не хочу - Nem akarok élni 163.rész; Русофоб - Russzofób 164.rész.) Ez egy elég érzékeny téma, még azok sem igazán nyilvánítanak véleményt, akik egyébként támogatják azt. Mert a törvény szövege eléggé gumi. És biztos, ami biztos. (Meg hát a politka nem is annyira része a mindennapoknak, mint Magyarországon. Éveket le lehet ott úgy élni, hogy az ember nem lát politikai hirdetéseket. Ennek ellenére, azért szinte mindenki képben van és van véleménye. Ez így anakronizmusnak tűnik, de van ilyen.) Ugyanakkor, hivatalosan a belügy nem közölte a körözés okát. (Csak az októberben elindult eljárás híréből következtethetjük ki a vádat.) A maximális büntetési tétel az inkriminált paragrafusnak hét év. (Ennek a tükrében nem kell vad összeesküvéselmálet hívőnek lenni, hogy feltételezze az ember, hogy a nagy ingyenes internetes adatbázisban szereplő szeverdonyecki születési hely akár trollkodás is lehet.)
A Mash на Мойке Telegram csatorna szerint a Maszjána 169. része (Идолиада) miatt indult Kuvajev ellen eljárás. Ebben a részben a főhős felszólítja az orosz katonákat, hogy adják meg magukat, tegyék le a fegyvert az ukrán hadsereg előtt. Illetve az epizód tartalmaz egy linket, ami az Ukrán Fegyveres Erők által létrehozott oldalra viszi el az érdeklődőt, és ott hasonló felhívások vannak. December 22.-én az Igazságügyi Minisztérium azzal indokolta, hogy Külföldi Ügynök listára került Oleg Kuvajev, mert adomány gyűjtést szervezett az UFE számára. Továbbá az SZVO bírálásával is vádolták. Illetve, hogy hamis képet terjesztett Oroszországról és az orosz hadseregről. Hát... Így azért egy kicsit más a leányzó fekvése, nem? Emlékszem, 2019 őszén volt egy nagy putyinellenes tüntetés a Puskinszkaján. Körülbelül két héttel később volt a kitáj gorodi bíróságon az akkor letartózatottak tárgyalása. Véletlenül arra jártam, és megnéztem, mi az a nagy tömeg az épület előtt. Iszonyú sok telefon vette az eseményket. A bírósággal szemben van egy angolkert. Cirill és Metód Parknak hívják. A két bejáratánál rendőrök és OMONosok. Bárki be- és kimehetett, de mindenkit igazoltattak. Egy ifjú titán fogta magát és átmászott a kerítésen. Igen ám, de a parkban is járőrözött két rendörszakasz (moszgorgvargyijjás erősítéssel), Egyből elindultak az ifjú felé. Aki fogta magát és kimászott a kovácsoltvas kerítésen. De a szervek várták már kint. Futás, ugrándozás egészen addig, amíg neki nem ugrott egy nagydarab rendőrnek. (Igen, nekiugrott. Nem akart, de a hústorony rendőr elé állt.) Elesett. Az egyenruhások egyből megragadták és úgy vitték el a rabomobilhoz, hogy szószerint a lába nem érte a földet. Az ifjú szitkozódva provokálta a rend őreit. Akik profik voltak. Semmi megtorlás, semmi érzelem. Az ifjú eltűnt a kocsiban... Másnap mit olvasok a magyar nyelvú internetes hírekkel foglalkozó oldalakon? Hogy a Puskinszkaján letartózatott tüntetők bírósági meghallgatása alatt huszon-harminc demokráciapárti demonstrálót tartóztattak le a putyini belügy emberei. Hm... Nem voltam ott sokáig. (Szerintem, mindenki ott tüntessen csak, ahol adót fizet. És csak ott is szavazzon. Ez morálisan így helyes. Ott akarjak dönteni, ahol anyagilag is érdekelt vagyok. Mint finanszirozó.) Egyrészt dolgom volt... Másrészt: olvasd el, mit írtam a legutóbbi zárójelbe! Én egyetlen letartóztatást láttam. Egy szemmel láthatóan szabálysértési ügy miatt emelték ki a fiatalembert. Aki ettől még lehetett demokráciapárt is, és putyinellenes is. Az igaz, hogy nem az volt a délutáni programon, hogy részt vegyek az inkább dzsemborinak, mint tüntetésnek tűnő alkalmon, így nem tudhatom, hogy hány embert tartóztattak le akkor. Azt tudom, hogy egy szabálysértőt (műveleti területre önkényesen behatolót) lekapcsoltak. De a magyarnyelvű sajtó szerint csak politikai indokból tartóztattak le ott embert. Körülbelül ebből következteni is tudok a híroldalak... (Nemrég hallottam egy kifejezést. Valahogy úgy szólt, hogy: a goggle translate-t olvasva tájékozodó médiamunkás... És épp ezért mindent is jól tudó. Egészíteném ki. Másik kedvencem amikor politikusok Facebook-on, X-en, Instagramon és a többi és a többi... üzengetnek egymásnak és hírt fabrikálnak ezekből a posztokból. Mintha bármi revelancia lenne ezeken a helyeken. Óvoda.)
Oldalakat, mondatok özönét zúdíthatnám (röviden hívhatjuk szócséplésnek azt amire most gondolok) a blog olvasójára, hogy milyen is napjaink orosz humorja. Inkább lefordítottam egy Maszjána epizódot. Nem gondolom, hogy rengetegen fognak majd ettől rajongani Kuvajev alkotásaiért, mert azért tuti nem fog minden geg átjönni. Hogy is jöhetne? Ott van például az a jelenet, ahol kaukázusi ételneveket kiabál a szinpadról emberkénk és a tömeg lelkesen reagál. Egész addig, amíg egy másik nemzet ételének neve nem hagzik el. Vagy amikor felcsendül a Burattino jellegzetes főcímzenéje és a karakter mozgása (néhány pillantra) felidézi és ezzel rájátszik a dallam okozta nosztalgiára... Vagy ott van a Szabadság Házacskája, amit fordíthattam volna Freedom House-ocskának is... Mindkét verzió találó. És az sem véletlen, hogy szóba hoztam Kuvajev körözését. Most hirtelen ennyi. Ja, és a rajzfilmecske nincs tíz perc, de magyarázkodnom kell. Hm... Remélem, ettől tetszeni fog! (Nekem tetszik.)
A Gyémántos kéz című 1969-ben először bemutatott filmhez évekkel ezelőtt készítettem már feliratot. Ám - bár rendkívül szórakoztató volt a fordítással való bíbelődés - egy idő után nem voltam (és most sem vagyok) megelégedve azzal. Vagyok még így néhány munkámmal. Ahogy voltam is már. Időről-időre elővettem eddig is korábbi felirataim közül egyeseket és javítást, javításokat eszközöltem rajtuk. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen a feliratos oldalak nyitottak az ilyen jellegű korrekciókra. Letörölhetem a feltöltésemet, és ugyanoda feltölthatem a lektoráltat. Lehetőség van az oldalon jelezni, hogy változás történt, így a felhasználók is tudhatnak arról, hogy az esetleges régebbi letöltését törölheti, hiszen van már jobb, érthetőbb, pontosabb esetleg magyartalanságokat kiküszöbölő, helyesírási hibákat vagy kihagyott betűket kijavítótt verzió is. Nem ördögtől való dolog az, ha az ember tökéletesíti egyes munkáit. Ilyet a nyelvből hivatásszerűen megélő (?) emberek is szoktak csinálni. Persze, vannak fogadatlan prókátorok - ráadásul időnként küldetéstudatot is hazudnak; kinek is... maguknak és/vagy másnak... -, akik egyáltalán nem törödnek semmi ilyesmivel. Ha arról értekeznél velük, hogy azzal nincs semmi baj, hogy találsz valamit a neten, de mielőtt felhasználnád nem csak saját célra, talán nem ártana érdeklődni előtte az illetékesnél... Nem, nem azért, hogy hajbókolással "fizessen" valamiért, ami ingyenesen elérhető, hanem mert attól mert valamit térítésmentesen használsz, attól az még nem a tiéd. Ilyenkor szokott válaszként - mintegy aduászként - jönni a küldetéstudatos duma. Valójában, ha lenne polgári kultura Magyarországon, akkor nem is kellene ezt megemlítenem. Egyértelmű lenne minden olvasni és írni tudó előtt. De ebből az országból hiányzik a polgárosodott gondolkodás, értékrend. Vannak akik anyagi okok miatt nem tudják ezt elsajátítani, másokank meglenne hozzá a pénz, csak igény nincs rá. A látszatra lenne és költ is arra, de van amit nem lehet pénzért megvenni. Ilyen a polgári értékrend mellett a jóízlés is.
1989-1990 évek fordulóján nem csak arra kapott az ország lehetőséget, hogy a politikai-gazdasági elitjét lecserélje, hanem arra is, hogy a homo sovieticustól és annak legirritálóbb alfajától a homo hirudinea soveiticustól megszabaduljon. Persze, ez nem egyik.napról a másikra történik. Van egy régi és igen tanúságos történet. Hosszú és összetett - és igen ismert -, így csak nagyvonalakban ismertetem. Az ókori Egyiptomot elhagyta egy rabszolganép. Negyven évig vándorolt egy olyan pusztában, amelyen akár két hét alatt is keresztül tudtak volna menni. Akkor mi tartott negyven évig? A hozzáértők úgy vélik, hogy azért mert ki kellett halnia annak a generációnak, amely rabszolgaként élt Egyiptomban. A történetben több fordulat is azt bizonyítja, hogy az új helyre - az Ígéret Földjére - a régi mentalitású emberek nem tudnak bemenni. Mert egy ilyen ember soha nem tud majd szabad emberként, valóban szabad emberként élni. Gondolkodását mindig determinálni fogja a bizonytalanság, ha az életét érintő kérdésekben neki kell döntenie. És a döntéseinek következményeit viselnie. A régi történet szerint, a már szabad rabszolghad egy hegyhez érkezett, ahová negyven napra felment a vezetőjük. Amikor az visszament azt látta, hogy a nép újra felvette azt a kultúrát, amiből kihozta őket. Hiába csapott össze az egyiptomi varázslókkal, hiába demonstálódott sikeresen, hogy azok a spirituális erők - melyet az egyiptomi papok használtak - erőtlenek Vagyok erejéhez képest, a népnek Ápisz kellett. (Most nem az Állami Papír és Irószer Kereskedelmi Vállaltra gondolok!) A negyven nap alatt összhoztak egy arany bikaszobrot és kultikus tisztelettel adóztak neki. A nép spirituálisan visszatért Egyiptomba. Az aki Vagyokként mutatkozott be a nép vezetőjének - Mózesnek -, az úgynevezett Tíz Csapás során Ozirisz-Ápiszt is megalázta. De a rabszolgahad emlékezetében ez már elhalványult. Az uborka íze kívánatosabb volt nekik, mint a szabadság és a szabadsággal járó manna. Ezért vándoroltak negyven évig a két hét helyett. 1990 körül a magyar nép is elkezdte elhagyni az évezredes cselédmentalitását. Elindult egy úton... A kérdés számomra csak az, hogy jelenleg a magyar társadalom az aranyborjú (maga ez az elnevezés is az Ápisz bika alázása) körüli táncolás időszakában van-e, vagy ez már megvolt és ténylegesen visszafordultunk és vagy Egyiptom határvidékén kódorgunk már, vagy már rég újra Egyiptomban vagyunk. Mert - ha körülnézek azt tapasztalom -, hogy nem az Ígéret Földje vesz körül, ez tuti. De még a közelébe se értünk. És erre az egyik bizonyíték, hogy bármelyik homo hirudinea sovieticus olvasná ezt a bejegyzést, nem értené, mire is gondoltam mielőtt elkezdtem ezt a példabeszédet.
Szóval, az évekkel ezelőtti Brilliántos kéz fordításommal, feliratommal nem teljesen voltam megelégedve ezért újra nekikezdtem. De úgy, hogy még csak elő sem vettem sem a régebbi jegyzeteimet, se a kész fordítást. Az eltelt nem kevés év radírozott annyit az memóriámból, hogy egy egészán más fordítás legyen így a végeredmény. De ez nem csak a dailógusokra vonatkozik, hanem megpróbáltam a jelenetek díszletein lévő feliratokat is megjeleníteni a munkámban. Nem volt ez annyira egyszerű, hiszen a megjelenési idők nem mindig volt elég arra, hogy olvashatóan és értelmezhetően megjelenjen a képernyő felső részén. Ilyenkor egy kicsit rövidítettem a szövegen. A lényeg megmaradt. De mert közben beszélnek is, lehet így is sok első nézésre. Már ahol... Mert vannak táblák, amiket meg nem fordítottam le. Mert vagy nem lényeges annyira a felirata, vagy a nem olvasható betűket nem tudtam behelyettesíteni. Kétharmadnyira meg nem akartam lefordítani. Még annyi szabadságot nem engedtem meg magamnak, mint amennyit egy szinkrontolmács megengedhet.
És végezetül néhány mondat a filmről. Az eltelt idő ellenére ma is tetszik. Egyszerre tipikus - korszakának megfelelő vérbő komédia - az akkori szocialista erkölcshöz mérve már-már pajzán -, miközben rendszerkritikai elemeket is tartalmaz. Gondolok itt a tömbház ügyeletes asszonyság ideológiailag helyes megközelítéseire, amiket Szemjon Szemjonovics földhözragadsága időről-időre nevetségessé tesz. De ha akarom, akkor meg egy bűnügyi vígjáték. A film fődala, ami a nyulakról szól, akik kaszálják a varázsfüvet... Áthallásossága miatt lehet, hogy be lesz tiltva napjaink Magyarországán? Hiszen épp most fenyegetőznek - a kábítószerellenes küzdelemre hivatkozva - a nyílt (csak a művészeteket érintő) cenzúra bevezetésével. Hmm...
2024-ben készült egy remake-je ennek a nagyszerű vígjátéknak Nem brilliánsos kéz címmel. Persze, ahogy már az szokott lenni, mérsékelten tudta az csak megidézni a nagy elődöt. Maradjunk ez eredetinél!
Valamikor - jó néhány évvel ezelőtt -, egy háború és egy világjárvány előtt, az egyik volt munkatársammal sétáltunk a Proszpekt Miren. Előtte egy olasz étteremben ettünk. (Május volt és szeptemberben amikor arra jártam már be volt zárva - véglegesen - a restaurant.) Nem pizzát vagy valami ilyesmit ettünk, hanem valami tengeri halat mártással és iszonyú finom krutonnal. A vajas íze vitt mindent. Szóval, az étkezés után sétáltunk a Béke Sugárúton (vagy Világ 😅; nem, tudom, hogy Béke) és egyszer egy épületre mutatott és azt mondta: Ez a GOZNAK. Tudod mi az?
Tudtam. Itt nyomtatják a bankjegyeket, de nem csak az Orosz Föderáció számára; itt nyomtatják a hivatalos iratokat, útlveleket, vízjeles dolgokat, de nem csak az Orosz Föderáció részére. Meg ilyeneket. Tudod, honnan tudom?
Nem. Nem tudta. Megkérdeztem, hogy a tévében nem néz orosz bűnügyi sorozatokat, mint például a MoszGaz, a Hóhér vagy a Pók?
Nem. Nem látott ezek közül egyet sem. (Jó kis reklámtörténet ez, nem? 😁) Nincs tévéje, ezért nem is ismeri a tévésorozatokat. Hát ennyi. Egy kis szerény emlék, ami rajtam kívül senkinek nem jelent semmit. De azért tudtam a GOZNAK-ról, mert láttam a Pók című sorozatot. Cserkaszov őrnagy nagyszerű nyomozásáról. A történet maga megtörtént esetet dolgoz fel, ahogy az eddigi sorozatok is. (És gyakorlatilag ez az utolsó az eposzból, aminek van valóságalapja.)
A sorozatról írtam már - Te jó ég! Majdnem hét éve jelent meg a blogon! - most (sem) akarom ismételni magamat, ezért aki kiváncsi arra az írásomra, azt elolvashatja itt.
De ne feledkezzünk el az előzményekről se! Annál inkább se, mert hiszen a valóság által inspirált történetecskékről szólnak.
1. évad: MoszGaz
1962. Moszkva. Vlagyimir Ioneszjan - akinek a gúnyneve Moszgaz volt - a Szovjetunió első hivatalosan elismert sorozatgyilkosa. Véres tettei örökre beírták magukat a törvényszéki tudományok történetébe. Gúnynevével pedig a gyerekeket rémísztgették.
A hruscsovi olvadás éveiben hátborzongató sorozatgyilkosságok történnek Moszkvában. A bűnöző baltával a kezében ront be lakásokba. Első áldozata egy kisfiú. A Moszkvai Bünügyi Rendőrség tapasztalt őrnagy, Cserkaszov, és fiatal asszisztense Szonyja foglalkoznak az üggyel. A történet szerelmi szált is tartalmaz!
1965-ben egy tizenhét éves fiút megölnek Moszkva-külsőn. A gyanú a barátjára vetül, de Cserkaszov őrnagy nem hisz ebben. A nyomok a Nagy Honvédő Háborúba vezetnek, az egyik legkegyetlenebb gyilkoshoz.
A sorozat Antonyina Makarova történetén alapul. Húsz évesen csatlakozott a német hadsereghez, és személyesen több mint másfélezer embert géppuskázott le. Gyilkosságait egy nyuszimaszkot felvéve követte el. Egy-egy mészárlása után megivott egy üveg pálinkát, majd másnap - nyuszimaszk nélkül - folytatta a hétköznapi életét. A háború után a nyomozókat majdnem sikerült megtéveszetni, először egy másik nőt gyanúsítottak a tömeggyilkosságokkal.
Az 1967-es év Moszkvájában járunk. Egy ismeretlen tettes divatmodelleket kezd meggyilkolni. Testüket vörös selyemmel letakarva hagyja különböző parkokban a Lenin-emlékművek közelében. Közben másfélmillió rubelt (akkori árfolyamon körülbelül kétmillió dollár) rabolnak el a Szovjetunió GOZNAK Állami Bankból. Cserkaszov őrnagy beküldi Szonyja Tyimofejevát a büncselekmények felderítésének első vonalába...
Az alkotás(ok) megtekinthető(ek): a fentebb található linkeken.
Három perce ha nézem a filmet és már igazat kell adnom egyes fanyalgóknak. Annyi ismerős kulturális ikon tűnt már fel... Űrgolyhók, Nehéz Istennek lenni, Hegylakó esetleg Conan a barbár, a Három bogatír-t ábrázoló híres festmény (falvédős verziója 😅)... De ettől, szerintem, nincs igazuk a fanyalgóknak!
A film 1989-ben készült. Kir Bulicsov regénye nyomán. Az írott verziót nem ismerem, így csak a filmről tudok mondani véleményt. Alisza kitalálójára eddig csak úgy tekintettem, mint egy jótollú szerzőre, aki a kamaszoknak ír sci-fiket. Azoknak, akik közelebb vannak a tízhez, mint a tizenöthöz. Ez erre a filmre nem igaz. Na azért ne gondoljatok arra, hogy az érettségizett vagy az a feletti végzettség(ek) lett(ek) megcélozva. De komolyabb a sztori - ha nem is eredeti -. mint az eddig általam ismert történetei a neves szerzőnek. (Nem mintha etalon lennék, mert nagyon nem vagyok az.)
A történet arról szól, hogy van egy bolygó, amelynek a lakói felügyelet alatt állnak. (Pont úgy, mint a Nehéz Istennek lenni-ben. Tisztelet a Sztrugackij fivéreknek!) A film úgy kezdődik, hogy egy hatalmas (de legalábbis nagy) űrhajó úszik elénk az űrben. (Mint az Űrgolyhókban.) A film legelején láthatunk egy kőkorszakbeli csatát, ami akár a Skót-felföldön is megtörténhetett volna. Vagy inkább a Conan egyik jelentében? Ilyesmik miatt fanyalogtak egyesek, hogy a film látványvilága nem túl eredeti. Oké, ezt értem. De a film cselekménye, mondanivalója tud-e hozzátenni valamit a kikopizott látványelemekhez?
Igen, azt gondolom tud. Ebben a filmben (történetben) a másik oldalon leszünk, nem ott ahol a Nehéz Istennek lenniben. A be nem avatkozás doktrínáját mindenáron be kell tartani (mint a Star Trek Csillagflottájában), vagy van az az élethelyzet, amikor ez megszeghető? Távoli, már-már metafizikai magasságokban szárnyalhat az elménk, de mi nem vagyunk istenek. Akkor kell egyáltalán ezzel foglalkoznunk? Szálljunk le egy pillanatra a földre! A történelem, a napi (világ)politika arról szól, hogy az erősebb kutya beleugat(na) a nála gyengébb életébe. (Elnézést a profán megszemélyesítésért!) Könnyű széplelkeskedni és elítélni az ilyen-olyan erejével érvényesülőt. De van egy rossz hírem. A megzabolázatlan Természet kegyetlen világ. A széplelket elpusztulnak benne. (Érdekesség: Szolzsenyicinnél olvastam, hogy a Gulág túlélésének esélye annál kisebb volt, minél inkább jóember volt valaki. Elgondolkodtató és megdöbbentő ezt egy Gulágot megjárt és túlélt embertől. Megállhatnánk itt most egy percecskére?!) Mindez egyáltalán nem romantikus és nem idealista megállapítás. Akkor legyünk olyanok, mint a húsevő állatok? Mindezek ellenére, én úgy gondolom, hogy ne. Ez azért lehet, mert talán nem vagyok ragadozó. (Pedig jó öt évvel ezelőtt így hívott - de csak a jelenlétemben! - egy időnként kedves ismerősöm. Miért hívsz így? - kérdeztem egy párszor. Mire ő: Mert az vagy. Nem láttad a filmet?- mondta nevetős arccal. És miért hívott így? Azt hiszem azért, mert egy nagyon más kultúrkörből származom, mint ő. Egy vallását komolyan vevő muzulmán ő. Egy olyan moszlim, akinek az életének iránytűje a Korán, de annyira, hogy csak az eredeti arab nyelvűt olvasta, miközben ő a Közép-Kelet gyermeke, és az anyanyelve nem abba a nyelvcsaládba tartozik, mint az arab nyelv. Ja, és Uzpakisztán híve is.)
Üvegbura alatt élünk - bár ez a Kárpát-medencei üvegbúra eléggé repedezett, sőt mondhatni itt-ott szilánkosra van törve -, de ez a búra engedi meg, hogy ne legyünk embertársaink farkasa, hogy a puszta létnél többre is törekedhessünk. A búra kényelmet és biztonságot ad nekünk, de mindennek ára van. Erről is szól a Logan futása, sőt többről is. Ott, abban a filmben, a búra disztópiát idézett elő, ahogy a valóságunkban is az erős, a túlerős állam disztópiát hoz létre lakóinak életében. Az ilyen állam szükségszerűen elnyomó, kizsigerelő. Valamiből fenn kell tartani az uralmát, a zsarnokságát és ezért kirabolja saját állampolgárait is. Ahogy próbálja kirabolni a környező burák alatti lakóközösségeket. A bura lehetőség egy könnyebb, szebb élethez, de lehetőség a földi pokol felépítésére is. Jó, hogy nem vagyunk istenek. Mert nehéz Istennek lenni.
Ám mindezen brianstrom-omhoz szinte semmi köze sincs a filmnek! (Még jó. 😅)
A film a jövőben játszódik. Egy földi kutatócsoport egy földszerű bolygón tevékenykedik. Az őslakók még kőkorszaki szintén élnek. Együtt a dinoszauroszokkal, mamutokkal. Minden nagyon hasonlít arra, amit a földi őstörténetről feltételeznek. Kivéve azt, hogy - a Tudomány mai álláspontja szerint - a földi homo sapiens nem élt együtt sem a dinókkal, sem a szőrös elefántszerű vadállatokkal. Egy evolúciós csoda ez a bolygó, és (talán) ez is indokolta a földi kutatócsoport jelenlétét ezen a távoli planétán. Amely bolygó lakói teljesen olyanok, mint a földi emberek. Akik - mint már említettem - kőkorszaki viszonyok között élnek. De nem mindenki. Oktin-Has - egy harcias törzs vezetője - vasból készült kardot birtokol. A kőkorszakban? Hogyan? És a harcosainak honnan van vasból készített nyílhegyeik?
A feltett kérdésekre vannak válaszok, vannak elképzelések. A film megtekintése közben felvetődött nem először - bennem, hogy különböző sci-fikben szereplő feltételezések az idő folyamán mennyire beépült a közvélekedésbe. Régebben, amikor úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis elme leformattálásra - nem a társadalmilag elfogadott alkoholos agymérgezést választva - nézegettem a Youtube-on a Hihetetlen Magazint. Félelmetes alkotás. Mindegyik. A benne található teóriák jelentős része a sci-fi irodalomból lett kinyerve. Nincs ezzel semmi baj, de a fantáziát azért nem kellene tudománynak eladni. Mert gyakorlatilag ebből él a szerkesztőség. Miért hoztam most ezt fel? Mert jó pár HM-es elmélet megtalálható a filmben. A kérdés számomra csak az, hogy ezek a gondolatok véletlenül szivárogtak-e be a nyugati közgondolkodásba, vagy azért kezdőlöketnek nem-e volt egy kis szolgálati támogatás? Tudjátok, olyan dezinformációs akció. Nem most, és nem is mostanában. Hanem még a hidegháború időszakában. Már csak azért is felvetődhetett ez bennem, mert néhány aktuálpolitikai gondolat is feltűnik a dialógusokban. Olyan örökérvényűek. A kolonizációról, a fegyverkereskedelemről, a be nem avatkozás politikájáról. És bár a film 1989-ben készült a Gorkij Filmstúdióban, a földi emberek egyenruháján ott van a piros zászló, és a szovjet harcirepülőre hasonlító repülőeszközt használnak. Mindezek ellenére időnként olyan érzésem volt, mintha indiános filmet néznék. Időnként meg, minta olyan nomádos-tatárost. Mindezeken áthat a Bulics által teremtett (irodalmi)világ atmoszférája. (És már csak ezért megéri megnézni.) Ez a feeling annyira sajátságos. A történetek hiányosságait elfedi és egyfajta idilli légkörrel veszi körül. Szerintem, érdemes megnézni a filmet! (Még ha a Rút hattyúk képi megoldása is feltűnik a filmben. Még ha ugye több mint tizenhat évvel az előtt készült ez a film, mint a Sztrugackij-feldolgozás.)
Apropó, Kir Bulicsov! Tudjátok, ki az általa kitalált karakterek közül a legismertebb? Persze, hogy Alisza Szeleznyova!
Alisza Szeleznyova egy kislány, aki a 21. század Moszkvájában lakik, és főszereplője Kir Bulicsov Alisza kalandjai regényciklusának. Ezen irodalmi személyiség 1965-ben született, amikor megjelent a róla szóló első elbeszélés (A lány, akivel semmi nem történik). A karakter népszerűsége exponenciálisan nőtt, és az Aliszáról szóló könyveket több tucat nyelvre lefordították. A könyvek mellett diafilmeken is megjelent a kis hölgy és kalandjai. Három rajzfilm és három orosz játékfilm is elkészült. (Az egyik rajzfilmet negtekintehetitek itt.) A karakter népszerűsége az 1980-as évek második felében tetőzik A vendég a jövőből című televizíós sorozat bemutatása után. (Hamarosan megjelenik ez az alkotás a blogon is, és természetesen elkészült már hozzá a magyar felirat is.) Eme tv sorozat remake-jét 2024-ben készítették el. Mozifilmként. Néhány napja újra megnéztem, és még most is nagyon tetszik nekem. Itt ti is megnézhetitek!
1998-ban egy csillagot Alisza Szeleznyováról neveztek el.
1238-ban járunk... (Eme film szerint.) Az orosz földeken játszódik a történet. Dzsingisz kán unokája, Batu kán, úgy dönt nem vonul Novgorod ellen, hanem visszatér csapataival a sztyeppére. Ám egy kicsi, ám gazdag város a győztes, ám visszavonuló tyumenek útjában áll. A kisváros lakói felveszik a küzdelmet a világhódító terveket dédelgető mongol seregekkel.
Vajon a kedves olvasók közül, hány százaléknak jut eszébe, hogy e történelmi film alapjául szolgáló események után három évvel Batu csapataival már IV. Béla magyar király országát fogja dúlni? Nem, am romantikus történelem szemléletünk ellenére, nem a magyarok állították meg a mongol hordákat. A ruszok néhány évszázadig küzdöttek a tatárokkal. A magyaroknak "csak" az inváziót előkészítő kóstolgatás jutott. Az orosz történelem egyik nagy tragédiája az a bő 150 év, amí az Arany Horda elleni küzdelemmel telt el. És ez az a trauma ami egyrészt az moszkvai orosz állam megerősödéséhez fog vezetni, másrészt a keleti szlávok differenciálódását is elindítja. A tizenkét törzs soha nem volt egységes, bár folyamatosan volt egy hatalmi igény arra, hogy létre jöjjön egy egységes Rusz Birodalom.
Minden orosz városok anyja Kijev. Vlagyimir, az aranyló napocska, volt az első - bár családja eredetileg varég volt - akinek központi célja volt az egységes Nagy Rusz létrehozása. Kijev stratégiai szerepének csökkenésével az uralkodó család északabbra költözött. Többször is. Végül egy Moszkva nevű város lett a központjuk. Moszkva... Azt tudtátok, hogy van egy olyan (fals) feltételezés, hogy a Moszkva folyó és város a nevét egy finnugor eredetű szó alapján kapta? Én ezt először egy komi fiatalembertől hallottam. Mondta, hogyha nem hiszem ezt el, akkor nézzek utána az interneten. Megtettem. Azt olvastam, hogy ez a feltételezés nem igazán állja ki a tudományosság próbáját. Magyarul: nem igaz. De lássuk be: nem hangzik rosszul. De ne kalandozunk el! A mongol iga nyomán elindul egyfajta differenciálódás a keleti szlávok között. A lényeg - egy kicsit sarkítva - az, hogy kit ki szállt meg. Napjaink ukrán nacionalistái lenézik az oroszokat, mert tatár megszállás alatt éltek. Úgy gondolják, hogy ők az eredeti orosz nyelv megőrzői. Hiszen a moszkoviták nyelve tele van török jövevényszóval, amik a Horda fennhatóságának egyik következménye. Bezzeg ők, ott a nyugati végeken! (Ők lengyel és német jövevényszavakkal vannak "tele". Meg jiddissel.) Érdekességként megemlítem, hogy az orosz nyelvben a férfi nemiszervet jelentő egyik kifejezés - ami nem szalonképes -, azaz káromkodásokban használják leginkább, nos, az egy kínai eredetű szóból származik. És vajon, hogy került ez az orosz nyelvbe? Na? Hol is volt a Mongol Birodalom központja? (Hová utazott Marco Polo?) Ögödej nagykán - Dzsingisz nagykán harmadik fia - 1229-től, mint a Birodalom vezetője, elkezdi Kína teljes bekebelezését. Észak-Kínát teljesen az uralma alá hajtotta. 1235-ben egy 45 évig tartó háborút indít a dél-kínai Szung-dinasztiával. Gondoljatok bele, hogy mekkora katonai potenciálja volt a Mongol Birodalomnak, mert egyszerre tudott terjeszkedni Európában (orosz földek, Novgorod, Magyarország, Erdély, Lengyelország...), és ezzel párhuzamosan Kínában. És csak a (nagy)kánok halálai korlátozták a terjeszkedés nagyságát. Meg az egymás közti rivalizálásuk. Félelmetes. (Az 1380-as kulikovoi csata az Arany Horda orosz földek felettin uralmának végének a kezdetét jelző első esemény. II. Katalin idejében - 1783 - szűnik meg a Krími Kánság, és ezzel az utolsó tatár államalakulat is a mai orosz földön.) Na szóval, van ez a kínai eredetű trágár kifejezés az orosz nyelvben, amit a mai Ukrajnában is nap szinten használnak. Mi van az eredeti szláv nyelv legautentikusabb megőrzőivel? Csak nem egy romantikus elképzelés rabjai?
A 19. században Galíciába kerülő cári csapatok tisztjei (ők biztosan, mert írásos feljegyzések maradtak utánuk) meglepődnek, hogy a Habsburg uralom alatt ugyanolyan - de legalábbis hasonló - keleti szlávok élnek, mint ők maguk. Tolmács nélkül értik egymást. (Eme találkozók létrejöttében jelentős szerepe volt, hogy a Szent Szövetség - a NATO 19. századi "őse" - megállapodásának megfelelően orosz cári csapatok megsegítik az osztrák császár haderejét. A magyar szabadságharc leverésében. Hiszen amikor Debrecenben Kossuth detronizál egyúttal okot, jogalapot ad a cári intervencióra. Szóval, a későbbi nyugat-ukrajnai területen élő szlávok körülbelül ekkor "nyerték meg" a szegény (értsd: csóró) nyugatra szakadt rokonok toposzát. Azokét, akiket a germánok megszálltak. Előtte meg a lengyelek. Végül, maradt a fehérorosz egységtudat alapja: mi a gazdag és erős novgorodi köztársaság leszármazottjai vagyunk, akik volt, hogy sikeresen vették fel a küzdelmet a teuton lovagokkal is. Azután a pánszlávizmus majd egyesít minden terület hősi múltját, sőt túl fog mutatni a keleti szlávságon és az összes szláv nép egyesítését tűzi majd zászlajára. Innen már nincs messze az a történelemszemlélet - amely nem specifikusan kelet-európai! -, ami szerint Európa történelme a szláv és germán népek küzdelme. Adolf Hitler mennyire like-olta ezt a véleményt!
Szóval, ez a film az orosz történelem egy rendkívül fontos és meghatározó korába visz el bennünket. 1238-ba. És a film dialógusainak nyelvezete is egyszerre archaikus és modern. Egyrészt autentikus akar lenni, másrészt érthető is. Próbáltam ezt a magyar fordításban is valahogy megőrizni. Mondjuk, nem feltétlen sikerült. De mit tehetek akkor, amikor a szövegben feltűnik egy olyan kifejezés például, mint a чернавка. A szó töve feketét jelent, a vége pedig azt hogy nőről van szó. A dialógusban sötécskének fordítottam, de ez nem a hölgy elmebeli képességeire utalna. A kifejezés a szolgálólány szinonimája a régi orosz nyelvben. Az ősi időkben (в древние времена) - ami olyan késő ókor-korai középkor idő intervallumra utaló kifejezés - a gazdag hölgyeket kiszolgáló leányokat hívták így. Mivel ezt az ugráltatással is járó munkát fekete munkának hívták. (Azaz a jelentése nem azonos a nemhivatalos munkavégzéssel.) Puskin is használja ezt a szót a Mese a halott cárlányól és a hét bogatírról című verses meséjében, a gonosz cárnő szolgálóját nevezi így. A költő tulajdonnévként használja a csernávkát. A filmben egy konfliktus kirobbanását előzi meg az, hogy az egyik szereplő így nevezi a másikat, ezért döntöttem úgy, hogy egy sértő - ám a kifejezés eredeti jelentésére hasonlító - magyar szót használok ebben a szituációban. Így az aki nem olvassa ezt a bejegyzést, de látta a fordításomat, egyből tudhatja, hogy a férfi megsérti a nőt. Hisz akit szolgálónak nevez, az egy gazdag és szabad család hölgytagja. De azért a csernávkát szolgálólánynak és szolgálónak is fordítottam időnként. Csak hogy ne lehessen következetességgel megvádolni.
(Na jó, elismerem, a fentebbi dal nem a Hordával való küzdelemnek állít emléket, hanem a teuton hódítók elleni harcról szól. És bár a nevezett lovagrend nyugat felől támadt, de körülbelül ugyanakkor, mint Batu kán hadai. Egy kicsit pontosabban: Két évvel később - amikor a film cselekménye játszódik: 1238 - a svédek rátámadnak Novgorodra. Alekszandr Nyevszkij csapataival visszaveri ezt a támadást. 1242-ben az aktuális római pápa biztatására megindulnak a német lovagok az északi Rusz városállam ellen. Biztos emlékeztek, ebben az évben fejeződik be Magyarországon az első tatárjárás. A teuton lovagok Csúd-tavi veresége után a litvánok és a finnek is úgy gondolták, hogy az óorosz állam kárára területi igényeket próbálnak meg érvényesíteni. Szóval, akkoriban is olcsó volt az emberélet. És erről szól a dal.)
És miről szól a film? (Na most lehetőséget adok az egyik névtelen, ám annál vagdalkozóbb kommentelőnek a sértegetésre. A listákon nem szerepelt-nél úgy érezte, hogy sértegetni kell - engem is, meg másokat is -, mert a politikai idolja morálisan vállalhatatlan szavaira utalni mertem.) Ez a film a hűségről, az őszinteségről, a hősiességről, az áldozathozatalról, a megbocsátásról, hősiességről szól. Csupa olyan fogalom, amelyek jelentését az elmúlt közel negyven évben kiforgattak a magyar politikusok. És mivel posztkádárista társadalmunkban a legfőbb érték a pénzt lett, ugyanezen politikusok igyekeznek a morális állapotokat leíró szavakat vagy nem használni, vagy új jelentéstartalommal ellátni. Mindezt leplezendő az egészet leöntik egy olyan szósszal, amit keresztény értékeknek neveztek el. Így, ha valaki teljesen magáévá tette eme újmagyar nyelvet (copyright by George Orwell; lásd.: az 1984 újangolja), annak ez a film mondanivalója is - ahogy A listákon nem szerepelt-nek is - értelmezhetetlen lehet. Mindkét filmmel az volt az egyik célom, hogy segítsek megérteni a szomszéd országban történő dolgokat. Nem a politikát, nem a harci eseményeket, hanem az emberi hozzáállást. A fentebb felsorolt kifejezések mindkét oldalon ugyanazt jelentik. Ugyanazt a mentalitást értik alattuk. 2022-ben amikor kiszélesedett a konfliktus, és megtörtént a nyílt katonai beavatkozás. mindkét oldal számos fiatalember úgy gondolta, hogy itt az idő felkelni a fasiszta agresszor ellen. (Felhívnám a figyelmet, hogy az orosz nyelvben a fasiszta kifejezés nem egészen ugyanazt jelent, mint magyarban! A magyar jelentés megegyezik a történelem tudomány által használt kifejezéssel. A köznapi oroszban nem! És itt a köznapi oroszban használt jelentéstartalommal használom, bár a mondatom magyar nyelvű.) Ugyanazokkal a dalokkal lelkesítették magukat és egymást, mindkét oldalon. Ugyanazon a nyelven. Ez tény, még akkor is, ha ezt csak féloldalasan publikálták a honi hírcsatornákon. A Vasziljev írás alapján készült filmben láthatjuk, hogy mit is értenek hősiesség alatt, és azt is, hogy az racionális szemmel nézve értelmetlen harcot meddig érdemes folytatni. Megmutatja, a hősies küzdelem befejezésének módozatait. De ez nem holmi karosszék bölcselkedés, mert megtörtént eseteket dolgoz fel a szerző. És ez a második film ugyanilyen hősies és kilátástalannak tűnő küzdelmet mesél el, de úgy, hogy megjelenik benne az árulás, a gyávaság, az opportunizmus is. És világosan megmutatja a klasszikus értékrendet: az áruló, a megalkuvó, a harc idején kufárkodó ebben a kontextusban a rossz, a negatív karakter. És a rossznak meg kell fizetnie, hiszen az erkölcsi világrend nem borulhat fel! Bár erre rendszerint van kísérlet. (Az értékrend felborulására, a kétszínűség mindennapossága óhatatlanul elhozza a szavak jelentésének kifordítását. Földes László egyik Rolling Stones fordítását idézve:
"És van, ahol minden zsaru bűnöző, És minden bűnöző szent, És a fej a farok, Ott én Lucifer vagyok! "
Ha felháborodtál ezt olvasva, akkor először, kérlek, vegyél egy nagy levegőt, majd olvasd újra!)
Ez a film nem próbálja átdefiniálni a hős, az önfeláldozó, az áruló fogalmát. Tradicionálisan értelmezi azokat. Megmutatja, például, hogy mit tart árulásnak és mit nem. És minek mi az értéke, vagy értéktelensége. Ezt ott napjainkban is így gondolják. Itt, sajnos, talán Teleki Pál volt az utolsó (ismert politikus), aki felvállalta ezt az értékrendet és felelősséget vállalt a politikai döntéséért. Vagy ez így nagyon sarkosan van megfogalmazva?
És akkor jöjjön egy kis személyes!
A magam részéről mindig is kedveltem a sztyeppei népek történetét feldolgozó filmeket. De ilyen filmből jót - ami szerintem jó - csak Keleten csinálnak. Próbálkozott Hollywood és a német filmgyártás is, de ha engem kérdeztek felejthetőek azok a filmek. És könnyen. Pont úgy, mint a magyar (Franco Nero főszereplésével készült) Honfoglalás.
Ám, a posztszovjet (orosz, kazah) filmek, szerintem a legjobbak. Ott van a Nomád, a Mongol, a Horda.... És itt van a Komisz város is. Kedvelem őket. Mert autentikusak. Autentikusabb, mint egy Kurultáj. Az másról szól. (Most nem megyek ebbe bele.) Autentikus, mint Vaszilij Grigorjevics Jan trilógiája a Mongolok betörése (Dzsingisz kán, Batu kán, Tatárjárás). Nagy olvasmányélményem volt annakidején. Lehet, ezért kedvelem a mongolos történelmi filmeket. Mert Jan könyvei részletesek voltak. És bár regények, de tele voltak magyarázó jegyzettel, amik segítettek a jobb megértésben és ezzel együtt még egy sajátos hangulatot is létrehozott. Maga a történet mintha apró mozaikdarabokból állna, és a sok kis apró kép egy gyönyörű és teljes művet ad ki. Szerethető. Nem realista, pláne nem naturalista, mégis a végén egy reálishoz közelítő történelmi kép alakul ki az meg az emberben.
De ennyi elég is, úgy vélem.
Nézzétek meg bátran ezt a jó kis történelmi filmet! Hátha nektek is tetszik!
Hú! Tudjátok milyen régóta terveztem, hogy lefordítom a Vegyél meg című - 2017-ben készült - filmet? Egy érdekes alkotásról van szó, ami időnként a Bumer 2 által okozott hangulatához nagyon hasonlító érzést gerjesztett fel bennem. És nem azért, mert a három főszereplő karakter egyikét Szvetlána Usztyinova alakította, aki Dását formázta meg a 2006-os road movie-ban. A Blockbaszterben (2017) is láttam annakidején, és valahogy az nem volt rám ilyen hatással. Szóval, nem a színésznő miatt lehetett a deja vu érzésem. Ráadásul, nem is ugyanabban az időszakban játszódik a két alkotás. A kilencvenes évek Oroszországának bűnöző-romantikus feldolgozását nagyszerűen prezentálta a Csapat (Brigada) című tévéssorozat. A Bumer és a Bumer 2 a realista bemutatás irányát preferálta. A Vegyél meg napjainkban játszódik. És egyáltalán nem nevezném romantikus alkotásnak.
Ha egy személytelen tucat szüzsét akarnák prezentálni akkor talán elég lenne valami ilyesmit letenni az asztalra: Három lány, ami három történet arról, hogy az élet megváltoztatásáért, a boldogság megtalálásért mit kell, mit lehet feláldozni. De mi a boldogság? Porsche, pénz, szex, a szép életről szőtt álmok, és a szerelem? A film hősnői szerint ennyi az egész. Vajon a lányok sikerrel járnak, vagy összeomolnak céljuk elérése nélkül?
Ennyi elég kedvcsinálónak? Akkor rajta, tekints meg a filmet! (Görgess a bejegyzés végére. Hátha ez segít...)
A kellően sótlan, és ezért eufémizált kedvcsináló, ismertető helyett lenne néhány keresetlen mondatom a filmről. Kezdjük azzal, hogy nekem nagyon tetszik. És nem feltétlenül azért, mert elbűvölték a szép lányok. Egy érzékeny témát jár körül ez a mozgóképes alkotás. Kulturált és sebészi pontossággal odavágó-odametsző, hogy felfessen a flitter mögött a valóság. Ami lehangoló is tudna lenni... Adva van három orosz lány, akik gyakorlatilag Dubajban ismerkednek meg egymással. (Durr bele! Semmi laca-faca, kérem!) Igen. A film a Magyarországon is ismert úgynevezett dubajozásról (is) szól. Gyerekek, ne játsszuk a széplelket! A prostitució a magyar néplélektől sem idegen dolog! A kilencvenes évek első felében panaszkodott egyik ismerősöm (Németországból hazajövet), hogy ott kint ha valaki azt mondta, hogy Budapestre megy nyaralni, akkor a haverjai és haverinái kaján mosollyal az arcukon biztosították arról, hogy tudják hogy miért épp oda! Bő tíz évvel ezelőtt futott egy orosz rajzfilmsorozat, aminek a 121. epizódjának a címe az, hogy: Budapest. (Ha engem kérdeztek, jó kis sorozat, és jó ez az epizód is. Minden van benne. Kaján önkritika... És közvetve szegénységi bizonyítvány. Nekünk. Mert a sorozat egyik karakterének a Budapest szóról csak a szex jut az eszébe. Halászbástya, Terror Háza.... Ki az akit ez érdekel, amikor... Szex! Oké, ez kb. az a szint, mint amikor a németeknek az olcsó kufircolás jut az eszükbe Magyarországról. Hát, ennyit az országimázsról.)
Már az annyira jó, ahogy ez a rajzfilm indul! Nekem tetszik, ahogy kifigurázzák kremli propagandát. Ahogy az epizód végén megpróbálja a karakter kimondani a számukra szinte kimondhatatlan Vajdahunyadvárát. És összességében elmondható, hogy nem minket akarnának bántani ezzel a filmecskével, mert hát Budapest olyan szép (mint Pityer) és az epizód végére eljutunk Gayrópából (van egy kisebb összegem arra, hogy innentől valamelyik fantáziátlan szélsőjobbos mélyfidesz-magyar ezt a kifejezést is "ellopja" majd, hisz annyira fantáziátlanok) abba az Európába, ahová annyira szeretnek elutazni az oroszok, bár legtöbbször tankokkal teszik meg az utat. (Ez a "konc" meg jó lesz az atlantista-hivő független értelmiségieknek.) Szóval, elég széles skálán mozog az animációs film értékmegjelenítése, és ennek ellenére soha nem cenzúrázták az Orosz Föderációban. A szólásszabadság deficites Orosz Föderációban. (Akkor itt mi van?) Még DVD-n is kiadták a sorozatot ott. Egyébként a rajzfilmsorozat többi részét is ajánlani tudom! Mert jók. És miért? Mert Maszjanja karaktere nagyon jól ki van találva. Ő egy átlagos lány, nem különösebben tehetséges vagy szép. Ugyanolyan átlagos életet él, mint mindannyian. Sört iszik és lepukkant helyeken lóg. Minden lehetséges módon igyekszik a legtöbb örömöt kihozni az életből. De egyetlen dologban különbözik tőlünk: legyőzhetetlen a közönye és az életszeretete. Szóval, Maszjanja karaktere tényleg nagyon jól ki van találva. Minden kelet-európai szíve együtt tud az övével dobbanni.
De térjünk csak vissza a Vegyél meg-re! Igen, a film arról szól, hogy milyen a luxusprosti élete. Mi van azután, hogy véget ért a dubaji "kiküldetés". Az, hogy milyen volt a kilencvenes években az utcalányok élte nem ismeretlen számunkra. Hiszen erről szól a Szex rubelért és valutáért. (Erről is.) De az egyik játékfilm, a másik pedig dokumentumfilm. De egymás hatását felerősítik. A prostik élete nem véget nem érő orgiák sorozata - ahogy jó pár macsó véli -, hanem szex, drog, alkohol, abortusz. Csillogás és lelki nyomor. Önbecsapások és önkizsákmányolások sorozata. Remények és reménykedések sorozata. Még is, sokak számára vonzó életpálya.(Életpálya?)
A film tele van erős kijelentésekkel. Az egyik ilyen a következő: "Aztán egy nap hazajött iskola után, és látta, hogy apu felakasztotta magát. Az összes anyu és apu veszekednek. De nem minden apu akasztja fel magát. Egyetért? És akkor megértette, hogy most neki univerzális mentsége van. Most már bármit megtehet az életben. Lehet narkós vagy prostituált. Mi ebben a meglepő? Apu felakasztotta magát. Vagy akár megöl egy embert. Az is érthető. Apu felakasztotta magát." Azt gondolom, ez elég meredek gondolatsor. Persze, így a környezetéből kiragadva elég törvénykezőnek, farizeusinak tűnik. Ám a filmben sokkal többrétűvé válik ez a monológ. "De ő nem lett se narkós, se prostituált." Egyszerre ismeri el, hogy nem mindannyian ugyanonnan - ugyanolyan háttérrel - indulunk az életnek. Vannak nagyon erős hátráltató tényezők. Amik ugyanakkor hamis mentsvárak konstruálásához vezethetnek. Nehéz okosnak lenni ezekben a kérdésekben. És a filmben ez a monológ valójában egy dialógus része, és így ott egyszerre érezzük, hogy az érintett nem ért egyet azzal, hogy az általa is megélt élethelyzetet mentségnek tartsák, kiindulási pont helyett. Miközben sokaknak épp már csak ez a mentségük. Nehéz élethelyzeteken könnyebb fizikálisan átjutni, túlélni mint megérteni azt, hogy csak azért is meg kellene mutatni - de legalább is megpróbálni -, hogy a hátrány az hátrány és nem kifogás. De ez tényleg nehéz dolog. Nagyon. De nem bonyolódnék a témában bele most jobban. Minek megégetni magamat? Csak szép lehetek most (is), okos nem. Ezek a dolgok sokkal összetettebek annál, mint hogy általános érvényű állítást meg tudjon az ember fogalmazni. Eszembe jut 2019 Szilveszter estéje, amikor hirtelen azzal kellett szembesülnöm, hogy mennyire kevés is választja el az embert attól, hogy koldussá váljon. Mennyire kevés kell ahhoz, hogy az ember kenyérkéregetővé váljon. Mindegy most éppen milyen vastag a pénztárcád, vagy mennyid van a bankban, ingatlanban vagy ki tudja miben. iszonyú kevés idő alatt el lehet jutni oda, ahol az állandó éhezés és/vagy fázás olyan hű társá válik, mint az árnyékunk. Ki vagyok mén, hogy bárkit elítéljek azért, mert az ínség helyett a kiszolgáltatottságot választja? Ahogy a lányok ebben a filmben, például. Mert egyszer a dubajozásnak is vége szakad. A megkeresett pénz elfogy... És nem mindenki talál menedéket. "I don’t think you can feel the blues until you been through some hard times." - Muddy Waters eme gondolata nem csak a zenére vonatkozik... A nehéz idők meg és túlélése segíthet abban, hogy jóval empatikusabb legyünk, mint voltunk egykor rég. Persze csak akkor, ha a szívünket nem keményíti meg a nehéz idő. Empátia vagy keserűség? Miénk a választás.
Véleményem szerint ez a film méltó helyet foglal el a prostitúciót bemutató szovjet és orosz filmalkotások között. Szerintem, a témára vissza fogok térni. Mert - ahogy kell - ezek a mozik nem a csillogást-villogást mutatják be. Hanem a kiábrándító valóságot. Nem romantikusan, ám empatikusan és realisztikusan foglalkoznak a témával. Ami nem könnyű dolog, lássuk be.
Összességében milyennek gondolom a Vegyél meg című filmet? Jónak. Nagyon jónak. Semmi negédesség, semmi szirup. Mégis, a vége mintha talán happy lenne. Már akinek. És igazán épp ettől jó a film. A Bumer második részében végig vártam, hogy hátha nem lesz tragédia az utolsó kockákon. Látható volt, hogy a sztori merre tart. De mégis, csak reménykedett az ember. Ebben a filmben... A vége nem meglepő, de azért nem várt. Az utolsó húsz-huszonöt perc mindent visz. Ha azt állítom, hogy fordulatos, akkor nem csaplak be titeket. De szinte biztos, hogy nem úgy fordulatos, ahogy elsőre gondolnátok. Nézzétek meg a filmet!
Nyikoláj Pluzsnyikov tizenkilenc éves hadnagy 1941. június 21.-én megérkezik a breszti erődben. Katonai szolgálatát kezdené meg. Az ifjú tele van lelkesedéssel. A neve még nem szerepel a személyzeti listákon. Még nem tudja átadni az átvezényléséről szóló írásbeli parancsot. Ő minél hamarabb szeretné ezt a fontos iratot odaadni a leendő parancsnokának. Ám másnap hajnalban megindul a Wehrmacht, hogy elfoglalja a Szovjetunió európai részét és védvonalakat hozzon létre az Urál hegységben. De Kolja minderről semmit se tud. Ő csak végre szeretné megkezdeni hivatásos katonai szolgálatát Bresztben.
Dicsekedésnek tűnhet - bár távol áll tőlem -, de szerencsés tulajdonosa vagyok egy novelláskötetnek. Borisz Vasziljev alkotásait tartalmazza. Nyolc történet szerepel benne, és ebből legalább négyet megfilmesítettek. Van amelyik a Nagy Honvédő Háború első napjaiban, van amelyik épp előtte és vannak amik a NHH alatt játszódik. Gyöngyszemek. És az egyik történetnek a címe: A listákon nem szerepelt. Talán ennyi épp elég is mentségnek, hogy miért álltam neki ennek a feliratnak az elkésztéséhez. Konsztantyin Szimonov írásival gyerekként találkoztam először, és nagyon tetszettek. Vasziljev írásaival felnőtt fejjel, és nagyon tetszettek. És tetszenek ma is. Egy gyors összehasonlítást ha megengedtek: Sztálin kedvenc haditudósítója és háborús regényírója az írásaiban nem érint meg érzelmileg annyira, mint A hajnalok itt csendesek szerzőjének írásai. És ezt fontosnak tartom. A legjobb háborúellenes alkotások magáról a háborúról szólnak. Ez a véleményem. A Give Peace a Chance egy nagy lufi volt. Egy nemzedék érezhette fontosnak, adott nekik közösségi élményt. Egyszerű üzenet egy letűnt korból. De ez nem mondható el Vasziljev írásairól. Összetett alkotásokról van szó, amelyek alkalmasak arra, hogy felborzolják a belső világodat, hogy szembesítsenek olyan érzésekkel, amiket nem vagy soha nem éreztél, olyan dolgokkal amiket soha nem értettél meg eddig. Rájöhetsz, hogy nem biztos, hogy igazad van fontos kérdésekben. Valóban fontos kérdésekben. A legjobb háborúellenes alkotások a háborúról szólnak.
Réges-régen az egyik ismerősöm azt kérdezte tőlem - miközben erősen ittas volt, ami megbocsátható egy épp sorkatonai szolgálatát teljesítőtől, akit éppen hazaengedtek; szinte véletlenül -, hogy el tudom-e képzelni azt, hogy milyen az amikor az ember öregkatona és mégis kopaszként tekintenek rá. Létszámfeletti vagyok, sehová nem kellek valójában, de annyira nem vagyok létszámfeletti, hogy leszereljenek! Ezt mondta keserűen. Néhány hetenként új századba helyezték néhányukat. Belefáradt, hogy állandóan új fiú, miközben bőszen készült a centivágásra. Ő szerepelt listán, listákon. Mégsem találták a helyét. Nem úgy, mint Nyikoláj Pluzsnyikov, aki tudja a helyét és lelkes is a hivatása iránt, de sehol nem szerepel a neve. Mégis teszi a dolgát. Nem a várható jutalom miatt, hanem kötelességtudatból. Eleinte talán csak kötelességtudatból.
A breszti erőd ostromáról 2010-ben készült egy nagyszerű film és erről valamit a történelmi háttérről olvashattok a Kinok55-ön itt. Mind ez a film, mind Pasanyov írása nagyszerű, kár lenne ha szócséplésre pazarolnom az időt. Más ez a 2025-ös film, és miért érdemes megnézni?
Miről is szól ez az alkotás? Ha engem kérdeztek, akkor az önfeláldozásról. Meg arról, hogy meddig érdemes küzdeni, harcolni, ragaszkodni valamihez. (És milyen áron.) Ezek, tudom, hogy nagy szavak, és szemmel láthatólag ilyen-olyan politikai igazgatók úgy tesznek, mintha fogalmuk se lenne ezen kifejezések jelentéséről. Felesleges aktualizálni, ha fogalmunk sincs a körülményekről. Akkor a Wehrmacht nagy erőkkel lerohanta a várost és az erődöt, körbezárta, majd a főerő robogott is tovább. A védők reménykedtek, hogy segítséget fognak kapni a Vörös Hadseregtől, de az éppen az összeomlás felé tartott. És ahogy teltek a hetek és a hónapok a védők egyre biztosabbak lehettek abban, hogy nem fognak kapni semmilyen segítséget a hazájuktól. És elkezdetek kiszállni a dologból. Ki így, ki úgy. De nem véletlen kapta meg Breszt a Hős Város kitüntetést, mert a kiszállást nem úgy gondoltak, mint a jelenlegi magyar miniszterelnök éceszgébere. Talán ez nem is véletlen, hiszen a pénz szeretete összeegyezhetetlen a hősiességgel, a hazaszeretettel. Többek közt azért, mert ez a két utolsó tulajdonság az önátadásról, az önfeladásról is szól. (Azért van abban egy kis hátborzongató, hogy a megadásra felszólító német tiszt érvrendszere mennyire hasonlít az önmagát békepártinak reklámozó honi állami és pártpropagandáéra.) A breszti hősök többféleképpen próbáltak kiszabadulni a csapdahelyzetből. Voltak akik megpróbáltak kitörni, és az erdőben partizánosztagként folytatni a harcot, és voltak akik a harc során az önfeláldozás olyan módját választották, amelyet/amelyeket évtizedekig állítottak példának az éppen aktuális haderő katonáinak. A film főszereplője nem ezen lehetőségek közül választ. Ő egy egyéni utat jár be, hogy azután a háború háromszázadik napján megdicsőüljön. De természetesen, a film nem csak erről szól. Az értelmezési tartománya ennél jóval szélesebb. Az alapmű sem ponyva, így más üzenet is kiolvasható belőle. De hát azok, akik ismerik a Csendesek a hajnalok-at az már szinte otthon is van. (Mindkét filmnek ugyanaz a narrátora, így egyfajta pavlovi reflexként is összekapcsolódhat az emberben a két alkotás.) És végül is, az emberi kapcsolatok és azok ábrázolása az egyik fő erénye Vasziljev műveinek. A főbb karakterekhez emberileg is közelebb kerülhetünk. És észrevétlenül arra is rájöhetünk, hogy a hőssé válás útján a dehumanizálódás lesz az útitársunk. Ki akar így hős lenni? Egyrészt nehéz azzá válni, másrészt elég drága is a dolog.
A szovjet kultúra fontos része volt a Nagy Honvédő Háború hőseinek és tetteiknek propagálása. A háború alatt ezzel próbálták ösztönözni a katonákat a kitartásra, a harcra. A győzelemre. Szimonov (is) ennek köszönhette az ismertségét, de talán Ehrenburg volt az akit leginkább futtattak. De Vasziljev ezen művét nem a harctéri propaganda hatja át. És ezt ez a film is jól átadja. Számomra ez a háborús alkotás maga az háborúellenesség. Nem a gyávaságé, nem az opportunizmusé, nem a melldöngetésé. A háborúellenesség nem az, amit évek óta nyomnak az arcunkba. (Amit kapunk, az átverés.) Miután megtekintettem ezt a filmet pont olyan érzésem volt, mint amikor először láttam a 14+ második részét. Ami ugye egy tizenévesekről szóló szerelmesfilm folytatása. Ismerős (csak idősebb) szereplőkkel, szinte ugyanazon jelenetek, de ettől szerethető alkotás. A film végén - ami ugye napjainkba játszódik - a fiú bevonul katonának, hogy teljesítse sorkatonai szolgálatát. Az anyukája és a barátnője (spoilerezzek?) kikísérik az állomásra, a srác felszáll a vonatra, ami lassan elkezd indulni. Majd egyszer csak felcsendül Makszim Bataj dala (Povezet) miközben fényképeket láthatunk a csecsen háborúk korából. (Meg néhányat az afgánból.) Sorkatonákat, akik halott társuk koporsóját vitték a vállukon; katonát aki az erdő egyik fájának dől, miközben guggol elég komoly sorozatlövővel a nyakában, és könnycseppek az arcát; fekvő katona akinek az egyenruháját épp egy orvos vágja fel ollóval; katona aki fontoskodva néz harckocsizós sapkában; katona nagy szemüveggel és AK-val; koszos hadfiak meg ilyenek... Te jó ég! De hiszen ezek gyerekek! Amikor sorkatona az ember, nem is fogja fel, hogy szinte még gyerek.
1941. Ukrajna. "Az oroszoknak meg kell halniuk..."
Azt gondolom, akkor tud hősként viselkedni egy ember, ha a cselekedeteit az önkétesség motiválja. Parancsra senki nem lesz hős. Parancsra csak áldozat tud lenni az ember. Ahhoz, hogy valaki hősként kezdjen el viselkedni, ahhoz elengedhetetlen, hogy úgy gondolja, van mit vesztenie, valamit meg kell védenie. A lózung nem ilyen. Azért senki nem akar meghalni. Ahogy egy olyan országért sem, ahol az adókon kívül nem igazán van bármi is. De 1941-ben a Szovjetunióban nagyon sokan úgy gondolták, hogy van vesztenivalójuk. (Persze, az akkori helyzet roppant komplex volt, de most meg sem próbálom azt kibontani.) Annak ellenére, hogy a honvédő háború előtti évtizedek nem éppen volt lakosságbarát. Képzelhetitek, mi zúdult rájuk nyugatról!
A film pátosztól mentes alkotás, mégis meg tudja érinteni az embert. Ami nem feltétlen azt jelenti, hogy kellemes érzések töltik el a nézőt, Vagy mégis?
