Függőleges (újratöltve)



A film eredeti címe: Вертикаль.
A film nyelve: orosz.
A felirat tulajdonságai:
FPS: 29,970
A felirat nyelve: magyar,
a felirat kiterjesztése: srt.













A Függőleges című filmhez is Amundsen készített feliratot. Nem most, hanem még tavaly. A Rzsevszkij Napóleon ellen című filmhez tartozó bejegyzésben "szorítottam" akkor neki helyet. A bejegyzés közzététele után, már tudtam, hogy hibát követtem el. Nem lett volna szabad a két filmet egy bejegyzésbe szerepeltetnem. Nem csak azért mert két, egymástól mindenben különböző alko-
tásról van szó. Ezért is örültem Amundsen felvetésének, hogy a Feliratok fül mögött található összes filmhez legyen egy önálló bejegyzés. Viszont nem kívántam a már kész ismertetőt még egyszer közzétenni. De mert már írtam egyszer erről a filmről, így egy kicsit rövidebb lesz ez a bejegyzés.
Emlékeztetőül itt tudjátok még egyszer elolvasni az első írást. A könnyebbség kedvéért annyit megjegyeznék, hogy a kék hátterű írást keressétek.
A film története egy csapat fiatalemberről szól, akik a Kaukázusba utaznak. A céljuk elsősorban a hegymászás, másodsorban a mindennapi robotból való kikapcsolódás, feltöltődés. Persze, hogy nem lesz ez azért olyan egyszerű dolog... Hiszen bár tapasztalt hegymászókról van szó, azért az időjárás közbe szól... Pedig minden olyan szépen indult... A csoport négy tagja elindul meghódítani a csúcsot. Ketten, Vologya  a rádiós és Larissza az orvosnő lenn maradnak a táborban. Vologya üzenetet kap, hogy egy ciklon közeledik, és ő feladatának megfelelően tovább is adja a csúcs felé törő társainak. Igen ám, de az információ elakad...

A film első megtekintésekor nagyon megfogott a legutolsó jelenet.
A megpróbáltatásból hazatérők leszállnak a vonatról, és elvegyülnek  a peronon lévő tömegben szinte teljesen "felolvadnak". Számomra teljesen olyan érzés volt, mintha az alkotók azt szerették volna kifejezni, hogy a film hősei a rendkívüli kalandok után, a nyüzsgő, rapszodikus mindennapok világában megérkeztek.
Közben Viszockij dalát hallgathatjuk (illetve a felirat készítőjének köszönhetően olvashatjuk is a dal szövegét), a képi hatás és a dal együtt fenséges érzést vált ki az emberből. A néző szinte átéli a hazaérkeztünk életérzését.
Azok akik belefáradtak a gyors snittek világába, azok nem fognak csalódni ebben a filmben!


Szereplők:
Vlagyimir Viszockij - Vologya,
Gennagyij Voropajev - Gennagyij,
Larissza Luzsina - Larissza,
Georgij  Kulbus - Lomov,
Margarita Koseleva - Rita,
Alekszandr Fadejev - Nikitin,
Buhuti Zakariadze - Visszarion,
Raszmi Dzsabrailov - Jurtajkin.

A forgatókönyvet Szergej Taraszov és Nyikoláj Rasajev írták. Sztaniszláv Govoruhin és Borisz Durov rendezték. A filmben elhangzó dalokat írta és előadja Vlagyimir Viszockij.


A film feliratát megtalálhatjátok itt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése