Ha egy személytelen tucat szüzsét akarnák prezentálni akkor talán elég lenne valami ilyesmit letenni az asztalra: Három lány, ami három történet arról, hogy az élet megváltoztatásáért, a boldogság megtalálásért mit kell, mit lehet feláldozni. De mi a boldogság? Porsche, pénz, szex, a szép életről szőtt álmok, és a szerelem? A film hősnői szerint ennyi az egész. Vajon a lányok sikerrel járnak, vagy összeomolnak céljuk elérése nélkül?
Ennyi elég kedvcsinálónak? Akkor rajta, tekints meg a filmet! (Görgess a bejegyzés végére. Hátha ez segít...)
A kellően sótlan, és ezért eufémizált kedvcsináló, ismertető helyett lenne néhány keresetlen mondatom a filmről. Kezdjük azzal, hogy nekem nagyon tetszik. És nem feltétlenül azért, mert elbűvölték a szép lányok. Egy érzékeny témát jár körül ez a mozgóképes alkotás. Kulturált és sebészi pontossággal odavágó-odametsző, hogy felfessen a flitter mögött a valóság. Ami lehangoló is tudna lenni... Adva van három orosz lány, akik gyakorlatilag Dubajban ismerkednek meg egymással. (Durr bele! Semmi laca-faca, kérem!) Igen. A film a Magyarországon is ismert úgynevezett dubajozásról (is) szól. Gyerekek, ne játsszuk a széplelket! A prostitució a magyar néplélektől sem idegen dolog! A kilencvenes évek első felében panaszkodott egyik ismerősöm (Németországból hazajövet), hogy ott kint ha valaki azt mondta, hogy Budapestre megy nyaralni, akkor a haverjai és haverinái kaján mosollyal az arcukon biztosították arról, hogy tudják hogy miért épp oda! Bő tíz évvel ezelőtt futott egy orosz rajzfilmsorozat, aminek a 121. epizódjának a címe az, hogy: Budapest. (Ha engem kérdeztek, jó kis sorozat, és jó ez az epizód is. Minden van benne. Kaján önkritika... És közvetve szegénységi bizonyítvány. Nekünk. Mert a sorozat egyik karakterének a Budapest szóról csak a szex jut az eszébe. Halászbástya, Terror Háza.... Ki az akit ez érdekel, amikor... Szex! Oké, ez kb. az a szint, mint amikor a németeknek az olcsó kufircolás jut az eszükbe Magyarországról. Hát, ennyit az országimázsról.)
Már az annyira jó, ahogy ez a rajzfilm indul! Nekem tetszik, ahogy kifigurázzák kremli propagandát. Ahogy az epizód végén megpróbálja a karakter kimondani a számukra szinte kimondhatatlan Vajdahunyadvárát. És összességében elmondható, hogy nem minket akarnának bántani ezzel a filmecskével, mert hát Budapest olyan szép (mint Pityer) és az epizód végére eljutunk Gayrópából (van egy kisebb összegem arra, hogy innentől valamelyik fantáziátlan szélsőjobbos mélyfidesz-magyar ezt a kifejezést is "ellopja" majd, hisz annyira fantáziátlanok) abba az Európába, ahová annyira szeretnek elutazni az oroszok, bár legtöbbször tankokkal teszik meg az utat. (Ez a "konc" meg jó lesz az atlantista-hivő független értelmiségieknek.) Szóval, elég széles skálán mozog az animációs film értékmegjelenítése, és ennek ellenére soha nem cenzúrázták az Orosz Föderációban. A szólásszabadság deficites Orosz Föderációban. (Akkor itt mi van?) Még DVD-n is kiadták a sorozatot ott. Egyébként a rajzfilmsorozat többi részét is ajánlani tudom! Mert jók. És miért? Mert Maszjanja karaktere nagyon jól ki van találva. Ő egy átlagos lány, nem különösebben tehetséges vagy szép. Ugyanolyan átlagos életet él, mint mindannyian. Sört iszik és lepukkant helyeken lóg. Minden lehetséges módon igyekszik a legtöbb örömöt kihozni az életből. De egyetlen dologban különbözik tőlünk: legyőzhetetlen a közönye és az életszeretete. Szóval, Maszjanja karaktere tényleg nagyon jól ki van találva. Minden kelet-európai szíve együtt tud az övével dobbanni.
De térjünk csak vissza a Vegyél meg-re! Igen, a film arról szól, hogy milyen a luxusprosti élete. Mi van azután, hogy véget ért a dubaji "kiküldetés". Az, hogy milyen volt a kilencvenes években az utcalányok élte nem ismeretlen számunkra. Hiszen erről szól a Szex rubelért és valutáért. (Erről is.) De az egyik játékfilm, a másik pedig dokumentumfilm. De egymás hatását felerősítik. A prostik élete nem véget nem érő orgiák sorozata - ahogy jó pár macsó véli -, hanem szex, drog, alkohol, abortusz. Csillogás és lelki nyomor. Önbecsapások és önkizsákmányolások sorozata. Remények és reménykedések sorozata. Még is, sokak számára vonzó életpálya.(Életpálya?)
A film tele van erős kijelentésekkel. Az egyik ilyen a következő:
"Aztán egy nap hazajött iskola után, és látta, hogy apu felakasztotta magát. Az összes anyu és apu veszekednek. De nem minden apu akasztja fel magát. Egyetért? És akkor megértette, hogy most neki univerzális mentsége van. Most már bármit megtehet az életben. Lehet narkós vagy prostituált. Mi ebben a meglepő? Apu felakasztotta magát. Vagy akár megöl egy embert. Az is érthető. Apu felakasztotta magát." Azt gondolom, ez elég meredek gondolatsor. Persze, így a környezetéből kiragadva elég törvénykezőnek, farizeusinak tűnik. Ám a filmben sokkal többrétűvé válik ez a monológ. "De ő nem lett se narkós, se prostituált." Egyszerre ismeri el, hogy nem mindannyian ugyanonnan - ugyanolyan háttérrel - indulunk az életnek. Vannak nagyon erős hátráltató tényezők. Amik ugyanakkor hamis mentsvárak konstruálásához vezethetnek. Nehéz okosnak lenni ezekben a kérdésekben. És a filmben ez a monológ valójában egy dialógus része, és így ott egyszerre érezzük, hogy az érintett nem ért egyet azzal, hogy az általa is megélt élethelyzetet mentségnek tartsák, kiindulási pont helyett. Miközben sokaknak épp már csak ez a mentségük. Nehéz élethelyzeteken könnyebb fizikálisan átjutni, túlélni mint megérteni azt, hogy csak azért is meg kellene mutatni - de legalább is megpróbálni -, hogy a hátrány az hátrány és nem kifogás. De ez tényleg nehéz dolog. Nagyon. De nem bonyolódnék a témában bele most jobban. Minek megégetni magamat? Csak szép lehetek most (is), okos nem. Ezek a dolgok sokkal összetettebek annál, mint hogy általános érvényű állítást meg tudjon az ember fogalmazni. Eszembe jut 2019 Szilveszter estéje, amikor hirtelen azzal kellett szembesülnöm, hogy mennyire kevés is választja el az embert attól, hogy koldussá váljon. Mennyire kevés kell ahhoz, hogy az ember kenyérkéregetővé váljon. Mindegy most éppen milyen vastag a pénztárcád, vagy mennyid van a bankban, ingatlanban vagy ki tudja miben. iszonyú kevés idő alatt el lehet jutni oda, ahol az állandó éhezés és/vagy fázás olyan hű társá válik, mint az árnyékunk. Ki vagyok mén, hogy bárkit elítéljek azért, mert az ínség helyett a kiszolgáltatottságot választja? Ahogy a lányok ebben a filmben, például. Mert egyszer a dubajozásnak is vége szakad. A megkeresett pénz elfogy... És nem mindenki talál menedéket. "I don’t think you can feel the blues until you been through some hard times." - Muddy Waters eme gondolata nem csak a zenére vonatkozik... A nehéz idők meg és túlélése segíthet abban, hogy jóval empatikusabb legyünk, mint voltunk egykor rég. Persze csak akkor, ha a szívünket nem keményíti meg a nehéz idő. Empátia vagy keserűség? Miénk a választás.
Véleményem szerint ez a film méltó helyet foglal el a prostitúciót bemutató szovjet és orosz filmalkotások között. Szerintem, a témára vissza fogok térni. Mert - ahogy kell - ezek a mozik nem a csillogást-villogást mutatják be. Hanem a kiábrándító valóságot. Nem romantikusan, ám empatikusan és realisztikusan foglalkoznak a témával. Ami nem könnyű dolog, lássuk be.
Összességében milyennek gondolom a Vegyél meg című filmet? Jónak. Nagyon jónak. Semmi negédesség, semmi szirup. Mégis, a vége mintha talán happy lenne. Már akinek. És igazán épp ettől jó a film. A Bumer második részében végig vártam, hogy hátha nem lesz tragédia az utolsó kockákon. Látható volt, hogy a sztori merre tart. De mégis, csak reménykedett az ember. Ebben a filmben... A vége nem meglepő, de azért nem várt. Az utolsó húsz-huszonöt perc mindent visz. Ha azt állítom, hogy fordulatos, akkor nem csaplak be titeket. De szinte biztos, hogy nem úgy fordulatos, ahogy elsőre gondolnátok. Nézzétek meg a filmet!
