FPS: 25,
kiterjesztése: srt.
Kistragédiák
(Маленькие
трагедии)
Ezzel a felirattal folytatnám azt
a munkát, amelyben Vlagyimir Viszockij munkásságát szeretném az érdeklődők elé
tárni. Ez a film pedig egészen különleges a sorban, ugyanis ez Viszockij utolsó
filmje. Igaz, kicsit kilóg a sorból, hiszen ez nem mozifilm, hanem egy tv-film,
sorozat volt. (Csakúgy, mint a Találkozás
helyét megváltoztatni tilos – A
Fekete macska bandája) A filmet Mihail Svejcer (1920-2000) rendezte, aki
korábban már híressé vált a Feltámadás
(1960) illetve a Mr. McKinley menekülése (1975)
című filmjeivel.
A film 1979-ben készült, bemutatásra
került Magyarországon is, a televízió vetítette. Mint mindig, most is próbáltam
az eredeti szinkron nyomára bukkanni, hiszen alapelvem szerint, ha van szinkron,
akkor azt a filmet egyszer még biztosan le lehet adni a jelenkor bármely erre
alkalmas tévécsatornáján. (Mint ahogy nemrégiben részletet láttam egy Kalocsay
Miklós emlékműsorban a Fizetés nélküli
szabadságból, amely e blog oldalain már szerepel.) Mivel szinkronnak nem
találtam nyomát sehol, így nekiláttam e nagyon fontos, háromrészes film magyar
feliratainak elkészítéséhez.
Nagyon fontos kiemelni, hogy a
háromrészes film feliratainak egy része a már meglévő műfordítások
szerkesztése. A műfordítások Jékely Zoltán, Radó György,Gáspár Endre, Lothár
László, Harsányi Zsolt munkái. A műfordítások a múlt század elejéről-közepéről
valók, esetenként nyelvezetük ennek megfelelő. Azt is fontosnak tartom
megjegyezni, hogy még akkor is a műfordítások szövegéhez ragaszkodtam, amikor
teljesen egyértelműen mást mondott a szereplő. Sem a verses kötöttségektől, sem
az értékes és szép műfordítástól nem térhettem el. Ugyanakkor mindezek nem
vonatkoznak azokra a részekre, amelyekhez nem
állt rendelkezésre verses vagy kötött szövegű műfordítás. (Például az Egyiptomi éjszakák ilyen.) Itt szabad
szövegű fordítással oldottam meg a feliratot.
Első pillantásra a film nem más,
mint néhány Puskin-mű filmes változatának összessége. A művek felsorolva: Jelenet a Faustból, Egyiptomi éjszakák,
Mozart és Salieri, A Fukar lovag, Don Juan kővendége, Dínomdánom pestis idején.
Nagyon nehéz recenziót írni ehhez
a filmhez, valójában ennél, amennyit foglalkoztam vele, jóval többet igényel. A
rendező, Svejcer érzi és érti, hogy a térben és időben különböző kistragédiák
mondanivalója valahol közös. Bennem is gondolatokat indít el, kérdéseket vet
fel, amikre a különböző Puskin művek eltérően, de mégis hasonlóan válaszolnak.
Például a Don Juan kővendége mondanivalója évszázadok óta ismert, a
szerelem és az élvezetek halmozásáról, az igazi szerelem elérhetetlenségéről.
De valójában nem ugyanezek az élvhajhászások köszönnek vissza a Dínomdánom pestis idején megnézése
közben? A szeretet erősebb a halálnál. A halál árán Salieri nem győzheti le
Mozartot… és folytathatnám.
Szóval mint említettem, bővebb
elemzésre nem vállalkoznék. Maradok a cselekmények és a filmrészletek
felsorolásánál, talán olyan apró dolgokra is fel tudom hívni a figyelmet, ami
első megnézésre nem tűnik fel azonnal.
Első rész:
 |
| Nyikolaj Kocsegarov - Faust |
A kezdő kistragédia a Jelenet a
Faustból. Közben a Faust-vázlatként
ismert Puskin műből van benne egy részlet. "Молчи. Ты глуп и молоденек И
не тебе меня учить, Ведь мы играем не из денег, А только б вечность
проводить." A Faust után Puskin halotti maszkját láthatjuk a felrobbanó
hajót követően. Majd az Egyiptomi
éjszakák kezdődik. Ebben a kistragédiában számos olasz
nyelvű részlet hangzik el, ezeket Z.A
barátom, Milánóban élő magyar újságíró fordította le magyarra.
"Я царь, я раб, я червь, я
бог!" ezzel a felirattal kezdődik a mű filmes változata, amely Gyerzsavin,
Gavrila Romanovics (1743—1816) 1784-es Isten
című ódájából egy részlet. Ez a rövid mondat az eredeti Puskin műben is
szerepel, a második fejezet elején. Az Egyiptomi
éjszakák közben, a fogadói jelenetben egy másik műből van beleszőve egy
részlet. Ez pedig a kevéssé ismert A
koporsókészítő. Az Egyiptomi éjszakák
átmegy a Mozart és Salieribe.
Méghozzá úgy, hogy a két kistragédia két főszereplője is beszélget egymással,
ami szándékosan egy nem odaillő jelenet. Közben részletet hallunk A varázsfuvolából, Papageno belépőjéből.
 |
| Zolotuhin és Szmoktunovszkij - Mozart és Salieri |
A Mozart és
Salieriről ezt írta a korabeli kritika (Filmvilág 1983/6. szám, Reményi
József Tamás): …a mindenkori filmes
átdolgozások egyik mintadarabja lehet. Svejcer hűséges maradt az írott szóhoz,
de egyetlen apró mozzanattal korábbra helyezte az eredeti mű dramaturgiai
hangsúlyát, hogy a műegészet képileg kifejezhetőbbé tegye. Puskin
szövegezésében nyilvánvaló, hogy Mozart sorsa akkor pecsételődött meg, amikor
bemutatta új művét, végképp nem hagyva kétséget zsenialitása felől, s az
irigységében felkorbácsolt Salieri mérlegelni kezdi „a sors rendeltetését”. A
film tájékozódási pontja viszont Salieri önkéntelen kifakadása, nyomban a
bemutató befejeztekor: „Mozart, te nem vagy méltó magadhoz!”, amellyel műnek és
magatartásnak az ő számára érthetetlen viszonyára céloz. A művészet
iparosemberének, akivel kimódoltan berendezett dolgozószobájában, „az alkotás
szentélyében” találkozunk először, akit személyzete nesztelen illemmel szolgál
ki, aki úgy érkezik riválisának próbájára, mint a megtestesült kollegialitás
(hisz ezzel önmaga értékének-céhbeliségének is adózik), elviselhetetlen, hogy a
zseni a művészetből is nyugodtan csúfot űzhet. Csúfot űzhet abból, aminek az
iparos is mundérját hordja, ami neki szent, hiszen nem ura, csupán alázatos
szolgája lehet. Mozart korábbi csínytevése tehát a hegedűjén nyikorgó
vénemberrel így válik öniróniából, a zene megpaskolásából Salieri gyilkos (!)
hatású kigúnyolásává. (Svejcer az eredetileg fürge kis jelenetet ezért is tölti
föl kínos lassúsággal fokozódó feszültséggel. A rendező úgy játszatja el e
mókát, hogy az Salieri szemszögéből csak durva és szándékos sértésként fogható
fel.)
Az utolsó jelenet véglegessé teszi Salieri vereségét: még bosszúját sem
élvezheti ki. Mozart a maga halálának is ura, gyilkosa előtt megközelíthetetlen
és megalázhatatlan. Ellenkezőleg, egy hanyagul odavetett mondata Salierit
alázza meg – „...a gonosztett és a géniusz / E két sajátság össze sohse fért”.
Salieri feloldhatatlan kétségbeeséssel marad magára.
A Puskin művét ismerők
egyetérthetnek velem abban, hogy ezt a végső dialógust úgy reprodukálni,
ahogyan Svejcer tette, korántsem magától értetődő megoldás. Ehhez persze két
olyan színészre volt szüksége, mint a Salieri mélységes fájdalmát, szenvedéseit
megjelenítő Innokentyij Szmoktunovszkij és a gyermekien eltökélt Mozartot
játszó Valerij Zolotuhin. Kettejük arc-viadalának emléke aligha fog
elhalványulni bennünk.
 |
| Szergej Jurszkij - Egyiptomi éjszakák |
A Mozart és Salieri után visszatérünk az Egyiptomi éjszakákba. A film utolsó elhangzó mondata: "Szörnyű
század, szörnyű szívek." Ez pedig már átvezet a Fukar lovagba, ami a második rész első epizódja.
Második rész:
A Fukar lovag cselekményei után ismét visszatérünk az Egyiptomi éjszakákba. Mintha a
főszereplő olasz improvizátor a Fukar
lovagot adta volna elő a színpadon. A második előadása már az eredeti
Puskin szöveggel egyezik, ez a Kleopátra
című költemény. Ugyanakkor már szinte meg sem lepődünk, amikor az Egyiptomi éjszakák mellékszereplői a
háttérben olyan párbeszédet folytatnak, ami eredetileg a Fukar lovagban hangzik el... Sem térben sem időben, sem témában nem
illik ide.
 |
| Nyikolaj Burljajev - Fukar lovag |
(Ez az egész film tényleg olyan, mint
egy zavaros, ám valóban mesterien megkomponált álom, minden részében
Puskin-művekből összeállítva.) A filmben
elhangzik egy név, George Sand bárónő neve. A férfias keresztnév csak felvett,
valójában Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant (Párizs, 1804. július
1. – 1876. június 8.) ismert írói nevén
George Sand, francia írónő, novellista. A szalon-jelentben a Kleopátra kapcsán a vendégek vitát
kezdenek az élet feláldozhatóságáról a szerelem oltárán. A házigazda érvelései
már a Vendégek a nyaralóba készültek című
befejezetlen Puskin elbeszélésből valók. A szalonból ismét idő- és térváltással
máris a Don Juan kővendége
cselekményeiben vagyunk. Meglátjuk végre Viszockijt - utolsó szerepében. Az
első párbeszédben Don Juan és az Egyiptomi
éjszakák olasz improvizátora "átbeszélget" a két kistragédia
között.
Harmadik rész:
 |
| Viszockij - Don Juan |
A film a Kővendéggel folytatódik, az eddigiektől eltérően egészen pontosan
követve az eredeti mű cselekményének időrendiségét. Itt találkoztam egy fent
említett, nem először szereplő jelenséggel, amely meg kell említeni.
Don Juan ezt mondja:
"Здравствуй..." A műfordításban
pedig: "Én jöttem. Laura!" volt írva.
A feliratban a műfordításnak
megfelelő magyar mondatot szerepeltettem. Akadt olyan sor, amihez nem volt
műfordítás, egyszerűen hiányzik az általam fellelhető példányokból. Ez a sor,
illetve mondat így hangzik: "Так, разврата, Я долго был покорный
ученик." A fordítást a mű angol fordítása segítségével oldottam meg.
Az utolsó Kistragédia, a Dínomdánom pestis idején az eredeti
művel nagyjából azonos módon van filmre írva.
 |
| Alekszandr Trofimov - Dínomdánom pestis idején |
Átolvastam a Kistragédiákkal foglalkozó, ezt megemlítő orosz nyelvű oldalakat. Nagyon
emlékezetes mindenki számára a nagyszerű Egyiptomi
éjszakák Szergej Jurszkij által alakított olasz improvizátora, vagy
Nyikolaj Kocsegarov Faust
megformálása. Vagy Nyikolaj Burljajev a Fukar
lovagban, Alekszandr Trofimov a Dínomdánom
pestis idején-ben. Zolotuhin és Szmoktunovszkij remeklését is ide említve a
Mozart és Salieriben. De
mindenekelőtt a film azzal vonult be a történelembe, hogy ez Viszockij
legutolsó filmje. A filmet 1980. február 29-én mutatták be Moszkvában, július
1-én került sor a nemzetközi bemutatóra. Viszockij sohasem láthatta a teljes
kész filmet, csak részleteket, ezeket is csak az utószinkron során. (Egyes
források szerint nem is akart elmenni a február 29-i bemutatóra, mondván, hogy
látta már a filmet a szinkronstúdióban.)
A rendező, Svejcer már 1972-ben elkezdte a Kistragédiák forgatásának előkészítését. Problémát jelentett, hogy
nem kapott pénzt a forgatásra, a film
létrejöttét kizárólag Szergej Lapinnak, a Gosztyeleradio akkori elnökének
köszönheti, aki egyrészt nagyra becsülte Svejcer korábbi munkásságát, másrészt
nagy Puskin rajongó volt. Már hét évvel a film születése előtt eldöntötte, hogy
amennyiben valaha leforgathatja a filmet, a Kővendégben,
Don Juan szerepét csak Viszockij játszhatja. Számára egyértelmű volt, hogy
Viszockij pont az a Don Juan, amit Puskin elképzelt és megírt. Viszockij emberi
tulajdonságai, bátorsága, kiállása, a veszélyekkel való szembenézése, egész
élete, beszédmódja… ez mind a puskini Don Juan volt. Ugyanakkor
Svejcernek végtelen küzdelmeket kellett folytatni a Kulturális Minisztériummal,
a Goszkinoval, mert ezek tisztviselői egészen egyszerűen nem akarták
megengedni, hogy Viszockij kapja a szerepet. Számos próbafelvételt kellett
készítenie más jelöltekkel, de végül sikerült elfogadtatnia az állami hivatalokkal
Viszockij szerepeltetését. A kritikusok
nagyra értékelték Viszockijt ebben a szerepben. Igazi áttörésnek tartották a
Don Juan ábrázolást, Puskin költői világának szép és világos bemutatását.
Ez a film összefonódik Viszockij
utolsó egy évével. 1978-1979 stresszes időszak volt Viszockij életében. Minden
perce le volt foglalva, szinte kíméletlenül hajtotta magát. Koncertek és
színház között szorított időt a forgatásra. Hogy mennyi elkötelezettség és
szenvedély volt a munkájában, arra bizonyíték, hogy egy alkalommal súlyosan
megfázott, 39 fokos láza volt, de Svejcert biztosította arról, hogy bejön a
forgatásra.
A film bemutatása idején
Viszockij alig volt Moszkvában. Koncertkörúton volt Taskentben, Jaroszlavlban,
Minszkben és Tbilisziben. Áprilisban Frankfurtba utazott, majd Kanadában adott
koncertet. Leo Schmidt, a kanadai koncertek egyik szervezője néhány órával az
egyik koncert előtt beszélt Viszockijjal a szállodában. Így emlékszik vissza: „
Ez már egy másik Viszockij volt. Őszes, az életbe belefáradt ember. Leültünk,
elkezdtünk beszélgetni. Hirtelen a szívéhez kapott, az ajkai elkékültek.
Kiderült, hogy a gyógyszerei nem voltak nála. Muszáj volt elmenni nitroglicerinért…”
1979 tavaszán a Politechnikai
Múzeum nagytermében volt meghirdetve egy Viszockij-est. Ez számára nagyon
fontos volt, hiszen ez lett volna az első olyan est, ahol mint költő lépett
volna fel. Ez egy áttörés lehetett volna, a színész Viszockij számára. A
Kulturális Minisztérium és a Központi Bizottság engedélyezte az előadást. Eleinte
minden simán ment, már a plakátok is ki lettek nyomtatva. De egy nappal az
előadás előtt a központi Bizottság Propaganda Osztálya visszavonta az előadás
engedélyét. Kommentár nélkül…Viszockijnak csak abból tűnt fel, hogy valami
nincs rendjén, hogy eltűntek az előadás
plakátjai. „Látod” – mondta gyerekkori barátjának – „kijövök a színházból és
már egy senki vagyok. Egy naplopó…”
Amundsen
A feliratok megtalálhatóak itt:
1.rész
2.rész
3.rész.
