Feliratok

Gogol.Víj


Nincs már a nyomozócsapat tagjai között Jákov Petrovics Guro! De a nyomozásnak folytatódnia kell! Hiszen ártatlan leánykákat gyilkol (vagy gyilkolnak) meg. Folytatódik a gogoli életpálya átírása, összemosása az író elbeszéléseivel. Nem feltétlenül gond ez.

A tavasszal volt szerencsém látni a nézőket, azokat akik a Gyermek Világ mozija előtt békésen iszogatták, szürcsölgették az üdítőjüket és várták a bebocsáttatást.
Egy pillanatra eszembe ötlött, hogy egy későbbi vetítésre lehet, hogy vennem kellene egy jegyet, de hamar elhessegettem az ötletet. Egyrészt volt jobb dolgon is, másrészt hogy néztem volna ki a sok siheder között?
Pedig a film korhatáros, 16+-os.

Jó dolog-e megváltoztatni klasszikus elbeszéléseket, egy létező író életrajzát csak azért, hogy egy három részes mozit készíthessenek?
Magam nem tudok egyértelmű választ adni.
Az tagadhatatlan, hogy jó ötlet összekeveri a valóságot (Gogol életét) és a mesét (korai műveit). Azt gondolom, nagyon jó dolgot lehetett volna ebből létrehozni.
Ám nem egészen úgy gondolkodtak a trilógia megálmodói, ahogy én. Vették az író életét, megspékelték valótlanságokkal a valóságot. Az így kapott mixet pedig belekeverték néhány klasszikus történetbe. Persze ezeket a sztorikat is megvariálták, kiszínezték, összevonták, kivonták... És így jött létre egy olyan három részes alkotás, ami a mai kor moziba járó ifjak igényeit kiszolgálja.
Jó ez, vagy nem? Nem tudom. Szerintem a filmek hatására nem sokan mennek könyvtárba Gogol életművének valamelyik példányát kikölcsönözni. Bár tévednék...
Viszont a kasszír, az sanszos. És szerintem ez az egyik fő cél. (De hát ilyen a kapitalizmus.)

Az első részhez készített feliratnak volt (legalább) egy pozitív hozadéka. Alex felhívta a figyelmemet Gogol egyik művére ami magyarul Elmélkedések az isteni liturgiáról címmel jelent meg.
Nagyon érdekes írás. Egy új világ nyílt meg a szemeim előtt. Egyszerűen, és közérthetően elmagyarázza az ortodox liturgiát, a liturgiában lévő szimbolikát, a liturgikus kellékek és dialógusok mélyebb értelmét. Egyúttal bizonyságot tesz az író, Nyikoláj Vasziljevics Gogol, keresztényi elkötelezettségéről. (Mintegy cáfolva a trilógia készítőinek Gogol bemutatását. Tudom, napjainkban nehéz egy a hitét valóságosan és elkötelezetten megélő embert szimpatikusan megjeleníteni. Ez sok minden miatt van. Oka a rengeteg látszat keresztény, és oka a sok modernistának tűnő istentagadó is. A sok szenteskedő, képmutatóról már ne is beszéljünk. Oka az Oltár és a Kard nászát kívánók. Azok akik az Állam pénzét propaganda célokra költik, és azok akik az Állam pénzéből kívánnak megélni, és árúba bocsájtják az Eszmét. Pedig az ilyen üzletelő, szenteskedő népséget már egyszer kikergette valaki korbáccsal a Templomból. Mindez a sok negatív dolog, amikre önkéntelenül is asszociál a ma embere, nem kellene hogy oka legyen bármilyen hazugságnak.)

Nem kívánom spoilerezni ezt a részt (sem). Akik látták az előzményt azok úgyis sejtik nagyjából, hogy mi várhat rájuk, ha megtekintik ezt az alkotást. Akik nem látták még... Hát azoknak nem ezzel az epizóddal kellene kezdeniük. Szerintem.
Persze, közben kíváncsian és izgatottan várom, hogy lesz-e valaki olyan bátor, hogy a trilógiáról a véleményét megossza. (Vagy korai még erre gondolnom?)
Ugyanakkor a film történetének (és az orosz népi kultúra) jobb megismeréséhez, úgy gondolom, nem árt ha néhány dolgot körüljárnánk, megismerkednénk néhány érdekességgel.
Talán mindjárt kezdetnek itt van Gogol születésének körülményei.
Jelenet a filmből
Szemmel láthatólag hangsúlyos a dolog az eposz megálmodói számára. Ez a második epizód annyira kihangsúlyozza mindezt. Szinte már a néző szájába rágja. Maga a főhős is rádöbben erre, és úgy gondolja, hogy minden ott, valahol a szülőszoba környékén dőlt el. Mármint a saját élete szempontjából.
Ám ez a momentum nem is van olyan távol a történelmi Gogoltól: "Mit tehetnék? Születésemtől fogva meg van írva, hogy zárkózott legyek." Mi ez, ha nem egyfajta predesztinációs meggyőződés?

A film egyik jelenetében hősünk egy nagyon érdekes filozófiai eszmecserét folytat le az orvossal. Isten létének, vagy nemlétének kérdése foglalkoztatja a férfiakat. A filmbeli író azon az állásponton van, mint az eredeti. Gyakorlatilag az élet értelméről szól ez a néhány mondatos dialógus.
Saját bevallása szerint, V. Ny. Gogolt gyermekként foglalkoztatta az öngyilkosság kérdése, és csak az Isten létezésébe vetett hite miatt nem tette meg a végzetes dolgot. Ahogy a filmbeli karakter, úgy az igazi is úgy vélte, hogy nem véletlen az, hogy ő nem halt meg gyermekként, nem úgy mint annyi testvére. Van valami feladata itt a Földön, ha már elkerülte testvérei sorsát. Ezzel szemben az orvos álláspontjának lényege a nihil. Ez a néhány elhangzó mondat elég arra, hogy nyilvánvaló legyen a néző előtt. És ott is vagyunk a nagy kérdésnél. A kérdésnél amit előbb-utóbb minden ember feltesz magának. Legalább egyszer az életben. Miért létezünk? Mi a létezés értelme? Illetve, van-e a létezésnek értelme?
Maga a film nem feltétlen próbál adekvát választ adni. De ebben a műfajban nem is kell. De, ha mellékszálként is, felteszi azt a kérdést amelyen végiggondolásától (legalábbis napjainkban, hisz nem mindig volt ez így) is menekül a nyugati kultúrkör embere. Érdekesnek tartom, hogy a film ebbe az irányba is kileng.
Jelenet a filmből



Néhány információ a felirat szövegéhez

A film elején felmerül a nyomozócsapat tagjaiban, hogy a gyilkosságok talán köthetőek bizonyos jeles napokhoz. E társalgásuk során felsorolásra kerül egy-két ünnep.

Pokrov 
Oroszul Покров. Hívják még: Первое зазимье, Засидки, День Романа Сладкопевца, Праздник урожая, Покровá Богородицы, Покровá, Покров-Батюшка, és Покровенье-nek is.
Fehérorosz megfelelője a Трэцяя Прачыстая, és a Пакровы. Ukrán területeken Покрова, День зустрічі зими-nek hívják. A szerbek Покровица, a lengyelek Pokrowa néven ismerik.

Ez az egyházi ünnep ismert Magyarországon is. Régebben Pokrovának hívták, napjainkban az Istenszülő oltalmának ünnepének (vagy Szűz Mária oltalmának ünnepének) nevezik. A szláv elnevezés nálunk ma már nem használatos.
Miről szól ez az ünnep?
Pokrov napja az ortodox egyházakban (így a pravoszláv egyházban is) a Legszentebb Istenanya egyik legnagyobb ünnepe. Ezen a napon kimondottan az ő közbenjárását kérik.
Ő az, aki befedezi, megoltalmazza a híveket.
Megvéd (,befedez)  az ellenségektől. Nem csak a testi (materiális) rosszakaróktól óv, hanem spirituális védelmet is ad. (Egyesek szerint elsősorban szellemi védelemre szolgál a befedező lepel, és csak másodsorban a tér és az idő determinálása alatt álló ártók ellen. De hát ez a sorrend, nekünk egyszerű embereknek, nem is olyan fontos. A lényeg hogy legyen védelem. Nem?)
Ilyenkor anyagi áldások iránti igényüket is megfogalmazzák a hívők. Lakhatási, pénzügyi problémák megoldására való igény előterjesztésére megfelelő ez az ünnep.
A családi békesség, eltűnt (az élet nehézségei miatt elsodródottak) társak megtalálása, megkeresése, lelki-szellemi megsegítése, a rokonokért való közbenjárás ideje ez.
A családi gazdasági áldás alá kerülhet ilyenkor. A Szent Szűz ikonja védelmet nyújthat ház, lakástűz ellen. Imádkoznak a szélsőséges időjárás és annak következményei ellen. A termés bőségéért és a betakarítottak megóvásáért is könyörögnek ilyenkor. (Ugyanakkor fontos tanítás a keleti kereszténység egyházaiban is, hogy nem maga a szentkép az ami megoldást hoz a problémákra, hanem a Szentség jelenléte. Isten hatalma és ereje az ami változást hoz a körülményekben. Ez maga a keresztény minimum, ez az amiben minden felekezet egyetért. A közbenjáró ima és esetleges személyek, tárgyak szerepe az ami teológiai különbségeket hozott létre a valamikor egységes mozgalmon belül. Ezekre kitérni most nem kívánnék, ezzel nem szaporítanám a karaktereket. Persze, ez is egy nagyon érdekes téma, de elvinné a bejegyzést.)

Az egyházi ünnep eredete:
Nincs történelmi feljegyzés arról, hogy az Istenszülő oltalmának ünnepét először pontosan mikor tartották meg. A legtöbb kutató úgy véli, hogy ez 910. október 9.-én (a régi naptár szerint, a napjainkban is használatos Gergely naptár szerint október 14.-én) volt az első Pokrov.
Abban az időben Konstantinápolyt, a Bizánci Birodalom fővárosát (Kelet-Római Birodalom néven is ismerhetjük ezt az államot), ellenséges csapatok vették körül.
A város szélén (A mai Isztambul Ayvansaray negyedében volt található. A helyén ma lévő templom a 19.században épült.) található Blakhernai tempolomban (oroszul: Влахернский храм; görögül: Θεοτòκος τών Βλαχερνών) volt található egy palást (oroszul риза), ami a hagyomány szerint Szűz Máriáé volt. Ez egy övkendő (fátyol, köpönyeg, lepel, palást). Jeruzsálemi zarándokok ajándéka a templom számára.
A hívők egész éjjel az épületben voltak. Virrasztottak, imában kérték a Magasságost, hogy mentse meg a várost az ostromlóktól. Eme szent cselekedetük közben hirtelen megjelent a Szűz, akit angyalok és régmúlt korokban élő szentek vettek körül. Többek között Keresztelő Szent János és az apostol Szent János is. Egyes források szerint minden hívő látta az Istenanyát, mások szerint csak a jelenlévő Szent András és a tanítványa Ephiphanus (akik ekkor épp a templomban tartózkodtak). Az Istenszülő térden állva imádkozni kezdett, majd ezután odament a templomi trónushoz és levette a fátylát és befedte vele az ott lévő embereket. Ez a befedezés jelképezi a keresztények ellenségeik elleni védelmét. Az emberek egy ideig látták maguk felett a fátylat, majd jelenés teljesen eltűnt. A jelenlévők úgy érezték, hogy Isten kegyelme rájuk esett.
Mivel ezután Bizánc sikeresen megmenekült az ostromlóktól, az ortodox egyház a védelem ünnepeként kanonizálta ezt a napot.
Ez a történet nem egyedülálló e templom történetében. A legenda szerint a 6.században viaszból és mártírok hamvaiból készítették az épületben található Istenszülő ikonját. Az első csoda amit ehhez az ikonhoz kötnek 626-ban történt. Az avarok és a Szászánida Birpdalom egyszerre támadta meg az országot. A keleti fronton Herakleiosz császár küzdött csapataival, az avarok ellen fia Konsztantinosz vette fel a küzdelmet. Először is a pátriárkákkal egyetértésben kihozatta a templomból Szűz Mária ikonját, és körmenetet tartottak a város védművein. Mindez a csata előtt volt. Az ütközetet az avarok elvesztették. Vezetőjük szerint a csata előtt az emberei egy asszonyt láttak az erődítmény falán állni, és nagyon megijedtek tőle.
A 717-718-ban sikertelenül ostromolták a várost az arabok. Ezt a sikeresen védekezést is az ikonhoz kapcsolták a bizánciak. Ahogy 860-ban a ruszok (keleti-szlávok varjég vezetéssel) elleni sikeres ellenállást is. Ekkor a Szűz Máriának tulajdonított ruhadarabot a tenger vizébe mártották. A szláv hajóhad néhány nap múlva megsemmisült.
910-ben is feltehetőleg a keleti szlávok támadtak. Legalábbis vannak ilyen vélemények. Dokumentum bizonyítja, hogy 911-ben a kijevi Rusz fejedelmétől (Oleg) követek érkeztek Bizáncba. Ekkor írták alá a békeszerződést, amely véget vetett a ruszok és a bizánciak közötti háborúnak. (Nem kell száz évnek eltelnie és Rusz megkeresztelkedik. Vannak olyan elképzelések, hogy az ostromlókra akkora hatással volt a jelenés, hogy ez megkönnyítette számukra /és utódaik számára/ a kereszténység felvételét.
Az viszont ténykérdés, hogy a szláv ortodox egyházakban (és így a pravoszláv egyházban is) ez az ünnep az egyik legjelentősebb ünneppé vált. Sokkal közkedveltebb, népszerűbb ünnep náluk, mint a görög ortodox egyházaknál. A pravoszlávok a 12.század óta, Andrej Boguljubszkij herceg óta, tartják meg ezt az ünnepet. A herceg Vlagyimir régióban, a Nerl folyónál megalapítja az első Szent Szűz Befedezése (Oltalma) templomot. Azt mondják, ma már minden városban van ilyen templom. Csak Moszkvában és a Moszkvai Régióban több mint száz Szent Szűz Oltalma (Покрова Божией Матери) templom van. A  leghíresebb a Vörös Téren álló Szent Bazil (Vaszilij Blazsennij) székesegyház. Az épületet Rettegett Iván építette a törökök felett aratott győzelem okán. Ez a háború közvetlenül Pokrov előtt kezdődött.

A hagyomány szerint 926-ban I. Simeon bolgár cárt is a Szent Szűz győzte meg, hogy kössön békét Bizánccal.

Jelenet a filmből
Ha máshonnan nem, hát épp a filmből megtudhatjuk ám azt is, hogy Pokrov nem csak az ortodox liturgia ünnepe.
A népi vallásosság is talál kapcsolódási pontot ehhez az időponthoz. Pokrov napja az az időpont volt, amikor az ősz találkozik a téllel. Ekkor kezdődtek az esti összejövetelek (Emlékezzünk csak! A magyar népi hagyományból is ismerhetjük ezeket az esti gyűléseket. Tél van, korán sötétedik, nem lehet már munkát végezni a ház körül. A falu népe összegyűl, és közös tevékenységben vesz részt. /Van ebben egy kis takarékosság, hiszen ha mindenki a saját házában lenne, akkor sem aludna és világítani kellene. Így is kell, sőt nagyobb teret, de kisebb a fajlagos költség. Plusz hozadék, hogy az emberi kapcsolatok megújulhatnak. Nincs elidegenedés, kevesebb depresszió./ Ennek állít emléket Kodály Zoltán Székelyfonója is.) Az ünnep neve ahhoz kapcsolódik, hogy a hó ekkor fedezi be először a földet. (Vagy éppen nem, ahogy a filmben sincs épp ekkor hó. De ez nem is lényeges, hiszen itt, ebben az esetben a népi megfigyelés a mérvadó.) Ezekben a napokban a dél-orosz és ukrajnai falvakban az emberek befejezik a kinti munkákat, a ridegen tartott szarvasmarhákat istállóba zárják.
Eljön a közös esti beszélgetések ideje.
Pokrov napja nagyon fontos volt a házasságok szempontjából is. Úgy vélték, hogy az ezen a napon kötött frigyek erősek és boldogok lesznek.
A népi vallásosság a fátylat nem az egyházi legenda alapján értelmezi. A fátyol a házasság utáni fejkendő viseléshez kötődik. A hölgyek a házasság kötés napjától kötelesek a fejüket beborítani.

Azok a lányok akik a közeljövőben házasodni készültek, ezen a napon korán reggel gyertyát gyújtottak a templomban és a következőt mondták: "Покров-батюшка, покрой землю снежком, а меня женишком." Pokrov atyácska, fedezd be a földet hóval, és engem vőlegénnyel.
Pokrov-atyácska magának az ünnepnek a népies elnevezése. Tehát ekkor magát az ünnepet szólította meg a leányzó. Bár a keresztény ünnep egy hölgy tettéről szól, és az eredeti elnevezés is nőnemű (pokrová), mégis mivel a szótő (pokrov) hímnemű, így a megszemélyesítésekor is hímneművé (atyácska) vált az ünnep. Ez csak olyan érdekesség...

Az ünnep előestéjén a lányok beöltöztek régi, ócska ruhákba és így látogatták meg a rokonaikat. A megérkező leányokat csirke tojással jutalmazták.
Pokrovkor a leányok a következő szavakkal kérték a Szűztől a házasságukat:
"Покров пресвятая Богородица! Покрой мою победную головку жемчужным кокошником, золотым подзатыльничком! Покров-батюшка, покрой землю снежком, а меня женишком! Бел снег землю покрывает, не меня ли, молоду, замуж снаряжает."
Pokrovi Szent Istenszülő!Fedezd be a fejemet gyöngyös kokusnyikkal (főkötő), aranyos csattal. Pokrov atyácska, fedezd be a földet hóval, és engem vőlegénnyel. A fehér hó a földet borítsa ne engem, ifjat szerezz férjnek.
Egyes helyeken közös főzéseket tartottak. Szokás volt a szalmaágy elégetése (a filmben lepedőt égetnek), ezzel védekeztek szemmel verés ellen. De volt rituálé a hideg tél ellen is.

Almaszentelés ünnepe

Ezen ünnep széles körben használt orosz neve: Яблочный Спас.
További orosz nevei lehetnek még: Спас, Великий Спас, Второй Спас, Спас на горе, Средний Спас, Преображение, Преображение Господне, Праздник первых плодов, Горохов день, Первые осенины, Осенины. Ukrán nyelvű területeken Спас другий, Великий Спас-nak hívják. Fehérorosz elnevezései: Яблычны Спас, Вялікі Спас, Сярэдні Спас, Другі Спас. Szerb neve Преображење. Bolgár elnevezések: Прибризине, Пребразене, Приближине, Сотир, Стратир. Lengyel neve: Pacskie Przemienienie.
Ez az ünnep a Julián naptár szerint augusztus 6.-ára ( a gregorián szerint 19.-ére) esik. Ez az első szüreti ünnepek egyike. Ekkor kezd a nyár őszbe fordulni. A népi hit úgy tekint rá mint az évszak metamorfózisának kezdetére. A hagyományosan ezen a napon lehetett először enni az új termésből. Amit a templomban meg is szenteltek.
Mint majdnem minden népszokásnak ennek is az eredete a kereszténység előtti korszakba visz el bennünket. A keleti szlávok abban hittek, hogy azok akik eme nap előtt esznek az almatermésből, azoknak a gyermekei a túlvilágon nem kapnak ajándékot. Azok akik nem esznek, azoké pedig igen. Így hát, főként azok a szülők, akiknek volt elhunyt gyermekük, nagyon odafigyeltek, hogy e nap előtt, a Második Megváltásig, ne egyenek almát, mert az bűn. (Második Megváltásnak, Második Megmentésnek is nevezik Oroszhonban ezt az ünnepet. Magyarországon, az Ortodox Egyház az Urunk színeváltozásának ünnepének nevezi ezt a jeles napot.)
A megszentelt almákból tettek az elhunyt kisgyermekek sírjára.
A naphoz egyéb népszokások is társultak, amik tájegységenként változtak.
A Jáblocsnij Szpasz (Urunk színeváltozásának ünnepe) egy három jeles napot magába foglaló nyárvégi ünnepségsorozat része. A továbbiakban ismerkedjünk meg ezekkel az ünnepekkel!

Az első ünnepet a mézhez kötik. Eredete, az egyik magyarázat szerint az, hogy 1164-ben Andrej Bogoljubszkij (Jurij Dolgorukij nagyherceg második fia) herceg a bolgárokat legyőzte. A döntő csata előtt imádkozott a herceg és látomása volt. A fényes katonai győzelem emlékére vízszentelési szertartást végeztek (végeznek). Ezt az ünnepet Mézszentelő Napnak (Медовый Спас) is nevezik. Úgy tartja a népi hiedelem, hogy eddig a napig gyűjtik a méhek a nektárt, ezután abbahagyják a méztermelést.
Az ünnep egyházi eredete a következő:
Az egyházi naptár (a Julián naptárat liturgikus célokra ma is használják az ortodoxián belül) szerint augusztus 1-jén van ez az ünnep. Nem számít nyilvános ünnepnek, de természetesen fontos, jelentős nap az Egyház életében. Az ortodox vallásgyakorlás négy böjti időszakot ismer. Ezen a napon az utolsó böjti időszak veszi kezdetét. Ezt Nagyboldogasszony böjtjeként ismeri a hazai ortodoxia. A gregorián naptár szerint ekkor augusztus 14.-e van. (Ne feledkezzünk el a két naptár közötti "csúszásról", tehát a Julián naptár szerint augusztus 1-je, a gregorián naptár szerint augusztus 14.-e.) A következő nap Nagyboldogasszony ünnepe. Innen kapta a böjti időszak is a nevét. (E néven és ekkor a római katolikusok is ünnepelnek. Ennek egyszerű a magyarázata, még jóval a nagy egyházszakadás /skizma, 1054/ előtt, az epheszoszi zsinat /431/ elfogadja Alexandriai Szent Cirill álláspontját és kihirdetik, hogy Szűz Máriát megilleti az Istenszülő cím. A hagyomány szerint augusztus 15.-én szenderült el, hagyta itt ezt az árnyékvilágot az asszony, aki megszülte a testé lett Igét. Ezért ez a nap igen jelentős ünnepnap azokban a felekezetekben, amelyek elfogadják 431. évi zsinat Máriára vonatkozó álláspontját.)
Ez a nap (augusztus1/14) a kereszt körülhordozásának a napja.
A 9. században Konstantinápolyban (ahogy a legtöbb kora középkori városban, pláne ha melegebb éghajlaton feküdt) gyakoriak voltak a járványok. Főként nyár vége felé. Ebben az évszázadban kialakul a szokás,, hogy a böjti időszak első napjától az utolsóig (Julián naptár szerint augusztus 1-14) Krisztus keresztjének a császárvárosban őrzött darabját körmenetben végighordozták a város utcáin. A körmeneti ájtatoskodás célja az volt, hogy így kérjék az Úristent, hogy szabadítsa és óvja meg a város lakóit minden betegségtől és bajtól.
Ezen a napon rendszeresen vízszentelési szertatást is tart az ortodox egyház. Ehhez kapcsolódóan vannak a mézszentelések is. Ez nem mindenhol van, az orosz, az ukrán, a fehérorosz egyházakban van ilyen esemény is.
Érdekességként még megemlíteném, hogy az ortodoxiában a Nagyböjt kezdetén mézes búzát (kolliva) szentelnek meg. Ez nem a böjt első napján történik, hanem az első pénteken.
Ennél az ünnepnél jól látható, hogy a politikai emlékezet (Andrej Bogoljubszkij győzelem 1164-ben), a keresztény tradíció (431-es szentesítéssel a hagyomány részévé válik Mária mennybemenetele és a hozzá kötődő ünnep) és a népi folklór (méhészkedés befejezése, a hozzá kapcsolódó hiedelmekkel) idővel, hogyan képes összeforrni. 

A második ünnep a Urunk színeváltozásának ünnepe - Megváltó a hegyen. Ez az almaünnep. Persze csak az egyszerűség kedvéért (és az orosz elnevezés miatt hívom így), mert ezen az ünnepen nem csak almát szentelnek, hanem mindenféle ekkoriban érő gyümölcsöt.

A harmadik ünnep a Szabadító ünnepe. A Megváltó a vásznon. (Ezek az orosz elnevezések.) Arra emlékeznek, hogy az Úr képmása Konstantinápolyba került.
Az ünnep időpontja augusztus (Julián naptár szerint) 16, ami a gregorián szerint 29.-e.
Az ünnep eredetéről így ír Imrényi Tibor:
„Ezen a ponton érdemes újabb kitérőt tenni, és felidézni az úgynevezett „nem kézzel készített Krisztus képmás”, a Mandülion vagy Keramion, azaz Krisztus arca lenyomatának a történetét – ebben az írásban elsősorban a keleti keresztény hagyomány forrásait követve -, amely alapvető mintaképe lett minden Krisztus ikonnak a keresztény ikonográfiában, és egyik fundamentuma az ikonok tiszteletének.
Euszebiosz Egyháztörténetének első könyvében, a 13. fejezetben, „Az edesszai királyról szóló történetben” közli azt a levelet, amelyet a súlyosan beteg Abgár, edesszai király küld Ananiás futár által Jézushoz, „a Jeruzsálem vidékén feltűnt jó Üdvözítőhöz”, miután hallott Jézus számtalan csodájáról. Arra kéri, jöjjön el hozzá, és gyógyítsa meg. Urunk levélben válaszol a királynak, amelyben megígéri, hogy miután visszatért ahhoz, aki őt a világba küldte, elküldi hozzá egyik tanítványát, hogy „gyógyítsa meg fájdalmát”.
A hagyomány egy másik szála, amely az augusztus 16-i dátum alatt az ortodox egyház hivatalos szinaxárionjába is bekerült, egy csodás módon fennmaradt képmással együtt örökítette meg Krisztus Urunk és Abgár király történetét.
A történet szerint a gyógyíthatatlan betegségben, egyes források szerint egész testét borító leprában szenvedő Abgár király Ananiást, az írnokát küldte Krisztushoz egy levéllel, amelyben azt kéri tőle, hogy jöjjön a szíriai Edesszába, és gyógyítsa meg. Ananiás festő volt. A király meghagyta írnokának, hogy ha a Megváltó nem tudna eljönni, fessen róla képet, és azt hozza el neki. Ananiás sűrű tömegtől körülvéve talált rá az Úrra, aki éppen tanított. Ráállt egy kőre, ahonnan Jézust jobban lehetett látni, és megpróbálta lefesteni. Amikor Jézus látta, hogy Ananiás arcképet akar róla készíteni, odahívta magához, nevén szólította, átadott neki egy rövid levelet Abgár király részére, amelyben megdicsérte a király hitét, megígérte, hogy elküldi hozzá egyik tanítványát, aki kigyógyítja betegségéből, és az üdvösség hitére vezeti. Majd vizet és kendőt kért, megmosakodott, kendővel megtörölte az arcát, és a kendőn ottmaradt képmásának lenyomata. A levél és a kendő eljutott a beteg királyhoz, aki meggyógyult, és megtért. Csupán a betegség néhány nyoma maradt a király arcán, amelytől később az Úr Jézus által küldött Tádé, a Hetvenek közül való tanítvány szabadította meg. Tádé Edesszában hirdette az evangéliumot, megkeresztelte a királyt és a város lakóit. A király halála után a leplet befalazták a városfalba, hogy elrejtsék utóda elől, aki bálványimádó volt, és üldözte a keresztényeket.
A Mandülionról a hagyomány szerint több, „nem kézzel festett” másolat maradt fent. Egyik ezek közül a „Keramion”, azaz „agyagra pecsételődött” lenyomat, amely akkor keletkezett, amikor a szent képmást a városfalba rejtették, és az üreget egy agyagtáblával elfalazták. Egy másik, kendőre pecsételődött másolat Grúziába került.
A Mandüliont 540-544-ben fedezték fel újra, amikor a perzsák ostromolták a várost. Körülhordozták a város falain, mire az ostromló hadsereg visszavonult. 944-ben került a Mandülion és Krisztusnak Abgár királyhoz írt levele Konstantinápolyba. A 7-10. században számtalan másolat készült aranyba, ezüstbe foglalva az eredetinek tartott Jézus képmásról. A Mandülion későbbi sorsáról többféle történeti változat maradt fent. Az egyik szerint az eredetinek tartott képmást a negyedik keresztes hadjárat után létrejött latin uralom alatt (1204-1261) a keresztesek hajóra tették, ám a hajó elsüllyedt a Márvány-tengerben. Egy másik változat szerint az ereklye egy része IX. Lajos francia király birtokába került, aki azt a párizsi Sainte Chapelle templomban helyezte el, és ebből a székesegyházból tűnt el végleg a francia forradalom idején.”
(Forrás: http://szeged.orthodoxia.org/nemcsak-kenyerrel/i-a-szeretetrol/isten-vagy-a-balvanyok/ )

Az Úr nem kézzel festett képe
Az Ananiás sztori egy másik változata annyiban tért el az fentebb találhatótól, hogy Abgár király nem csak meggyógyulni szeretett volna, de azt is, hogy festőművésze készítsen egy portrét a Megváltóról. (Eddig teljesen analóg a két elbeszélés.) Úgy gondolta, hogy a kép hordozni fogja az isteni gyógyulás erejét. A művész próbált minél élethűbb ikont festeni, de sokszori próbálkozásra sem sikerült neki. Meglátta ezt Jézus és utasította az egyik követőjét, hogy hozzon vizet. Megmosakodott, megtörülte az arcát, és csoda történt. A vásznon megjelent az Úr arca. Ezt a portrét Jézus elküldte a királynak egy levél kíséretében. A levélben annyi állt, hogy: Áldott vagy hogy hittél bennem, anélkül hogy láttál volna.
Abgár megkapta a képet és imádkozott előtte, majd teljesen meggyógyult. Az kép a palotájában volt, innen került később Konstantinápolyba. Bíborbanszületett Konstantin (905. május 18- 959. november 9) 944. augusztus 29.-én (Gergely-naptár szerint) a Birodalom fővárosába, Konstantinápolyba szállíttatta az első Keramiont és erre a napra ünnepet rendelt el.
Ezt az ünnepet az egész bizánci egyház (ortodox és a görögkatolikus is) megtartja. 

Makos istenség napja

Makos (Mokos) szláv pogány női istenség. A házasság és a szülés istennője. Hozzá könyörögtek a könnyű szülésért, és az egészséges újszülöttért is. A fonás mint tevékenység az ő "hatáskörébe" tartozott. Ahogy nők, a lány védelmezése is.
Az ókorban a szlávok pénteki napon emlékeztek meg Makosról. Vannak akik a kultusz keletkezését 30-40 000 évvel ezelőttre teszik. Érdekesség még, hogy a kereszténység felvétele után is kötőtték a péntekhez a női nemet, a hét ötödik napja mindig egy szent keresztény nőhöz kapcsolódik.
Az egyetlen szláv női idol amelyiknek a szobra Vlagyimir herceg kijevi Panteonjában helyet kapott. Talán mert a szláv mitológia szerint Perun volt a férje.

Végezetül következzék néhány kifejezés megmagyarázása. Ezek specifikus voltuk miatt nem kerültek lefordításra. Az ok főként az, hogy nincs rájuk pontos magyar kifejezés. Mondhatni olyan fogalmak, amik a magyar kultúrkör számára ismeretlenek. Nem lévén nyelvújító, nem is szándékoztam kitalálni helyettük bármit is.

Baszavrjuk
Az úgynevezett szóbeli folklór része. Ördög emberi formában. Nem tudok megfelelő magyar kifejezést erre, ezért a szövegben meghagytam az eredeti formulát. Szerintem szerencsésebb így, mintha a latinból átvett szavunkat írtam volna bele a szövegbe. Hiszen a latin nyelvű teológiai kifejezések megjelenése a keleti szláv környezetben nem túl életszerű. Úgy gondolom, így autentikusabb tudott maradni a szöveg.
E kifejezés első írásos megjelenése épp Gogolnál található meg: az Esték egy gyikanykai tanyán összefoglaló névvel illetett novellagyűjtemény Szent Iván-éj című darabjában.

Moniszta
Bevallom, fogalmam sincs van-e magyar megfelelője ennek a szónak. Olyan ruhadarabot jelent, amelyet fémpénzekkel díszítettek. Lehet ez kendő, szoknya, blúz, öv. Bármi.
Valami olyasmi, mint ami itt a baloldali képen is látható.

A kifejezés szótöve a moneta - (fém)pénz. Szó szerinti fordítása valami olyasmi lenne, hogy pénzes. Mármint, hogy fémpénzek vannak a holmin.


Mavka vagy mavki
Az orosz mavka az ukrán mavki.
Olyan ruszalka (vízi tündér), ruszalkák, akik vízbe fulladt leányzókból... hát hogy is van ez?... lettek, alakultak át(?). Vízben élnek. A férfiak előtt gyönyörű leányzóként jelennek meg. Szenvedélyes érzelmeket hoznak elő a pasikból, lángra lobbantják a szívüket. Ám a velük való társalgás igen veszélyes. Halálosan. Ugyanis az irántuk érzett szenvedély, szomjúság a halálhoz vezet.
Nem érdekes, hogy a filmbeli Gogol tanítója épp egy ilyen mavka?

Jelenet a filmből



Így a bejegyzés vége felé...

Úgy vélem, hogy a "műértők" leginkább a történet (mármint a Víj novella történetének) legvégén található transzcendens összecsapásra kíváncsiak leginkább. Nekünk már nem csak a képzeletünkben  lejátszódott "mozi"-val lehet összehasonlítanunk e film látványvilágot. (Már ha valaki úgy tudja olvasni a könyveket, hogy gyakorlatilag filmként megjelenik előtte az olvasott dolog. Bevallom, kamaszkoromban volt utoljára ilyen olvasmányélményem. De hát akkoriban főként kalandregényeket, meséket olvastam. Már nagyon régen nem úgy olvasok, mint gyermekként. Talán az lenne a baj, ha úgy olvasnék...) Ott van mindjárt a klasszikus hatvanas évek (1967) végi szovjet film. Amely, szerintem, determinálta eddig az általam eddig látott Víj feldolgozás eme jelenetét. Legyen az ukrán rajzfilm (1996) vagy éppen a legutolsó 2013-as nagyjátékfilm.
Privát véleményem, hogy ebben (Gogol.Víj) az alkotásban Víj démoni lénye valahogy jobb(?) mint az ezt megelőzőben. Ezt a jobb jelzőt valahogy bővebben ki kellene fejtenem talán... Nem. Nem úgy értem, hogy szimpatikusabb vagy szebb lenne, hanem inkább úgy, hogy a folklorista leírásoknak mintha jobban megfelelne. (Miközben ezt írom épp olyan dolgok jutnak eszemben amik ennek ellenkezőjét bizonyítja. Nem tudom. Képtelen vagyok reálisan megindokolni.)
A halott boszorkány engem időnként egy zombie-ra emlékeztet, szemben a '67-es kiadásúval, ahol (talán a sok fehér púder miatt) szinte már olyan arisztokratikus volt. Már a legutóbbi felhozatalhoz képest.
Azután ott van Homa Brut. Nekem kicsit olyan amerikás lett a karakter. Időnként mintha Woody Harrelsont látnám a Zombielandből. Miközben a két karakterben (Homa és Tallahassee) semmi közös nincs. Talán a színész (Alekszej Vertkov) mimikája miatt éreztem időnként ezt? Vagy maga a karakter vált hollywoodiassá? Ahogy a szeminarista is hivatásos ördögűzővé lett. De nem ám a "klasszikus" fajta, hanem az olyan amerikás-filmes-populáris vonal mentén. Tény, hogy így könnyebben feldolgozható a karakter (szélesebb körben), de számomra azért sokat ront az élvezeti értéken. Viszont tagadhatatlan, hogy így olyan jelenetekkel bővülhetett a film ami jónéhány néző tetszését megnyerheti.
És maga a küzdelem... Kevésbé látványos mint a 2013-as, de nem volt hiányérzetem. A kettő közül azért az utóbbi jobb, szerintem. Mármint a 2013-as. Ez talán épp annak "köszönhető", hogy a boszorkány megjelenése időnként olyan élőhalottas. Mert mint ahogy már említettem Víj viszont "bejött". A templomba. Hogy VI. Pál pápát idézzem (bár ő egészen másra értette): "A sátán füstje bizonyos repedésekben át behatolt a szentélybe. Körüllengi az oltárt."
Érdekes lehet a filmbeli Gogol és Homa Brut karakterének kapcsolatát esetleg azon a szemüvegen keresztül vizsgálni, hogy egyesek szerint a Víj írója Brutban saját magát személyesítette volna meg. Hiszen Nyikoláj Gogol életében és munkáiban központi szerepet szánt az ördög nevetségessé tételéhez. Úgy gondolta, így küzdhet ellene legsikeresebben. (Tudom említettem már ezt az első rész kapcsán, de ahogy a régiek mondták: ismétlés a tudás anyukája. És ráadásul ez az aspektus fontos lehet az író munkásságának értékelésekor is.)
"Már régóta csakis azon munkálkodom, hogy az ember, műveim olvastán nyíltan gúnyt űzzön az ördögből."
           Ny. V. Gogol: Levél Sevirjevnek Nápolyból, 1847. április 27.-én

A gúny nevetségessé tesz, és a nevetségessé tett személy már nem félelmetes.
Ez rombolja leginkább a diktatúrákat (is).
A szellemi harchoz, pontosabban a biblikus szellemi harchoz nem holmi kitalált sötét-latin nyelv elfelejtett kifejezései kellenek (ahogy a filmben bemutatták). Nem mantraszerűen ismételgetett mondatok. Olyanok amelyeket még az idéző sem ért.
(Pál apostol az Efézusbelieknek írt levelében /Efézus 6,10-20/ felsorol ilyen spirituális fegyvereket /igazság szeretete, megigazulás tudata, békesség jó hírének hirdetése, hit, Isten Igéjének használata, az üdvösség tudata/, ám közkeletű maga az a hagyomány is, hogy mindezeket a védelmi és támadó fegyvereket a böjt "átalakítja" interkontinentális rakétává. Azaz megsokszorozza erejüket. És Gogol hitt ebben. Ő ilyen régi vágású keresztény volt. Gyakorolta a böjtöt. Egyesek szerint ez is, és a helytelen orvosi kúrák  /pl. érvágás/ hozzájárult ahhoz, hogy szervezete legyengüljön, és fiatalon itt hagyja e földi létet.)
Gogol, az igazi, Homa Brutként küzdött. A filózofus(-szeminarista) életét adta ebben a küzdelemben, de küzdelme nem volt hiábavaló. Három napon át, egyre nehezebben, de kitartott. Már maga sem kívánta a küzdelmet, de nem adta fel.  Amiért pénzt fogadott el, azt a munkát elvégezte. És igen, ebben igazuk van a film készítőinek: Homa végül is pénzért vállalkozott az ördögűzésre. (És talán ez lett a veszte?) Vannak akik úgy vélik, hogy Gogol önmaga jövőjét is megírta a Víjben. Érdekes gondolat. Tagadhatatlan, hogy egész élete Víj ura elleni küzdelemben telt. Vajon ő elvégezte-e, el tudta-e végezni azt a munkát, amit elvállalt?

Nem, szerintem nem kell túlmisztifikálni Gogol eme novelláját. Ahogy ledegradálni sem kell. Hiszen ez a mű több mint egy rémregény, több mint egy horrormese. Magam nem gondolnám, hogy egy önbeteljesítő/vagy beteljesedett jóslat lenne. Az egybeesés a véletlen műve (?)

Jelenet a filmből


Szeretném megköszönni Alexnek mindazon segítségét, amikkel az utóbbi időben elhalmozott!
Gondolok azokra az infókra amelyek hozzájárultak e bejegyzés teljességéhez, és gondolok azokra is, amelyek nem kapcsolódnak semmilyen módon e bejegyzéshez. De számomra nagyon fontosak!
Köszönöm, Alex!

Jelenet a filmből.
Gogol.Víj   -   Ne hagyd el a kört!
Az első részről itt olvashattok.

A befejező részt még adják a mozik!

2 megjegyzés:

  1. Csak a linket nem találom a felirathoz :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Vétkem én vétkem, ó én nagy vétkem..."
      Elnézést, egy kis gikszer jött közbe az időzítéssel.
      https://www.feliratok.info/?search=Gogol+V%C3%ADy&soriSorszam=&nyelv=&sorozatnev=&sid=&complexsearch=true&knyelv=0&evad=&epizod1=&cimke=0&minoseg=0&rlsr=0&tab=all

      Örülök, hogy még figyelemmel kíséred a blogot!

      Törlés