A csapat


A film eredeti címe: Бригада


A felirat tulajdomságai:
FPS: 25
A felirat nyelve: magyar.
A felirat kiterjesztése: srt.













Tavaly nyáron belekezdtem egy hosszabb "munkába". (Titokban arra gondoltam, hogy idén nyáron amikor közzéteszem, lazább lehet az időbeosztásom. Nem panaszként mondom, de nagyon sok idő amíg egy-egy felirat elkészül. De láthatjátok a bejegyzések számából, ha másból nem is, hogy nem így lett. De jól van ez így.) Ez a hosszabb munka nem más, mint a 2002.-ben készült Brigada filmsorozat.
Én kedvelem ezt a sagát. Könnyed alkotás. Egyetlen feladatot tűzhettek ki maguk elé az alkotók (a pénz megforgatása mellett), és ez pedig a szórakoztatás volt. Szinte minden van a sorozatba, és mindenből egy pici. Egy kevés erőszak (elvégre gengsztertörténetről van szó), egy csipet érzelem (mert hát a női versenyzőknek is adni, kell valamit. De csak annyit, hogy a férfiversenyzők ne riadjak el), egy kis humor (azt mindenki szereti), szerethető karakterek (az sose árt), egy görbe tükröcske a hatalom gyakorlóinak (lássák, hogy ilyenek voltak, de ne sértődjenek meg, hiszen ez a múlt. Már nem ilyenek.), egy kis nosztalgia (az mindig jól jön).
Apropó, nosztalgia.
Ezt nagyon ügyesen megoldották. Még bennünket magyarokat is elérhet ez az érzés a sorozat nézése közben. Mindezt a felcsendülő dalokkal érik el. Depeche Mode, C.C Catch szól a diszkóban... Persze, hogy óhatatlanul eszébe jut az embernek életének az az időszaka, amikor a csapból is ezek a zenék szóltak.
Vagy ott vannak az orosz dalocskák, amiket az iskolába tanult az ember...
Olyan dalok is elhangzanak amiket annak idején énekelgetni kellett a suliba (még olyan kuriózum is mint az Antósa ... Persze azért a V liszu ragyilasz jolácská-t mint klasszikus, sem hagyják ki). De a korszak nagy slágereit is énekelgetik a szereplők. Így, a teljesség igénye nélkül: hallhatunk részletet Alla Pugacsova nagy slágeréból, amit magyarul Csongrádi Kata énekelt (Millió rózsaszál címmel), vagy a Nautilus Pompilius-tól az Utolsó levelet, ami azért elég nagy sláger volt a maga idejében. És a mai napig igen népszerű... Természetesen még Viszockij dal is felcsendül.
Az alkotók széles hálóval kívántak meríteni. 
A sorozatról annyit, hogy egy fiatalokból álló galeri történeték követhetjük nyomon. A jelcini érában járunk. Azt láthatjuk, hogy hogyan válnak piti bűnözőkből oligarchává. A történetnek épp ott van vége, ahol Putyiné, mint az orosz állam vezetőjéé elkezdődik... Talán nem véletlen.
Távol legyen, hogy azt állítsam, hogy reálisan bemutatja az orosz valóságot, vagy a valóság egy szeletét ez az alkotás. Sőt! (Én nem is szeretem amikor ezt mondják egyes filmekre, könyvekre. Hiszen a valóság az, amit személyesen átélünk. És amit ketten átélnek az nem ugyanaz. Sohasem.) De azért a korszak legjellemzőbb dolgaiból ízelítőt kapunk. A szereplők az idő múlásával öregednek, változnak. Nem sokat, csak annyira amennyire a körülményeik.
Amennyire megengedik a körülményeik.

A munkacím sokáig megegyezett az orosz sorozat nevével. A nyersfordítás kétharmadánál jártam, amikor eldöntöttem, hogy a magyar címe az lesz, hogy 'A csapat'.
Remélem, hogy sokatok tetszését megnyeri a sorozat!
A magyar feliratban nem törekedtem a szleng kifejezések átültetésére. Erre két okom is volt. Egyrészt közérthetőbb így a magyar szöveg, hiszen a szlengkifejezések folyamatosan változnak, öt-tíz év után akár a magyar felirat egyes részei is magyarázásra szorulhatnának. És ha más nem is, de én biztosan megszeretném még akkor is nézni ezt az alkotást. Mert van benne valami...
Másrészt a vulgáris kifejezéseket én személyesen sem szeretem használni (Biztos észrevettétek már, hogy amennyiben mégis megjelenik ilyen kifejezés a felirataimban, akkor egy, vagy több betűt *-gal helyettesítek. Ezt a megoldást még gyermekkoromba láttam, amikor egyesek azt gondolták, hogy attól lesz művészi értéke egy irodalmi [vagy filmes] alkotósnak, ha úgynevezett vaskos beszéddel van tele. Mert ilyen az életünk. Engem mindig zavart ez, még élő beszédben is, ezért alkalmazom már a kezdetek óta ezt a megoldást. Vizuálisan is tetszik egyébként. Úgy gondolom, hogy nem elvesz, hanem inkább egy kicsit hozzátesz a jelentéstartalomhoz. [Mivel egy kicsit fel is hívja az ember figyelmét, hogy nem túlságosan szalonképes kifejezést használ a szereplő.]) . Ugyanakkor néhány helyen meghagytam az eredetileg is használt vulgáris kifejezéseket, de csak abban az esetben amikor úgy ítéltem meg, hogy az indulatok kifejezése miatt indokolt.

Első tervem az volt, hogy három részletben töltöm fel a tizenöt részt.
De a tervek azért vannak, hogy kijelöljék az irányt, és a megvalósítás során időnként el is térhetünk tőlük...  

A filmsorozat magyar nyelvű feliratait megtalálhatjátok itt.


Természetesen minden közzétételhez tartozott volna egy bejegyzés is. Az idők folyamán változott a kon-
cepció...
Majd végül, néhány hete úgy döntöttem, hogy egybe teszem közzé az összes feliratot.

Most következzék néhány háttér információ, arról az évtizednyi időről, amikor a sorozat játszódik.

(Eddig még csak pozitív visszajelzéseket kaptam tőletek amiért időnként megpróbálom a történelmi idősíkon is elhelyezni az egyes filmek eseményeit, és ennek örülök.)






A bejegyzés következő részében a film cselekményének valós történelmi hátterét szeretném felrajzolni. (Aki ezt a részt szívesen kihagyná, az keresse meg azt a képet amelyen Jekatyerina Guszevát ábrázolja. Kétszer. Ez egyik képen hegedűvel. Egyébként érdekességként csak annyit, hogy a művésznő gyerekkorában tanult hegedülni, és a filmben is látható hegedű az édesapjáé volt.)

A történet 1989-ben kezdődik…

Ezerkilencszáznyolcvankilenc…  Fontos dátum az európai történelemben.

1982. novemberében meghal Brezsnyev, ám halálával nem ér véget az úgynevezett pangás. Utódja Jurij Andropov, 1984 februárjában követi harcostársát az úgynevezett „örök vadászmezőkre”. A következő vezető Csernyenko 1985 márciusában halálozik el. Mind Andropov, mind Csernyenko túl kevés ideig van hatalomban ahhoz, hogy a Szovjetunió vezetését a saját képére formálhassa. Elementárissá válik az igény, hogy következő vezető ne matuzsálem korú legyen, hanem egy viszonylag fiatal személy kapja meg a hatalmat. Lenin 57 éves volt, amikor a hatalom közelébe került, Sztálin 41. Hruscsov 59, Brezsnyev 58, Andropov 68, Csernyenko 73.
Mihail Szergejevics Gorbacsov
A legideálisabb jelöltnek Mihail Gorbacsov tűnt. Gorbacsov, akinek jogi végzetsége volt,  egész életét a párt apparátusban töltötte. 1970-ben kinevezik a Sztravropol-vidéki pártbizottság első tikárává. Ez a vidék két dologról híres. A mezőgazdaságáról, és arról hogy itt található gyógyüdülőket (amelyek gyógyforrásokra épültek) elő-
szeretettel használta Szuszlov (a párt főideológusa), és Andropov is. 1978-tól Gorbacsov a Központi Bizottság titkára lett. (Lehet, hogy nem az a huncut, aki az utolsó két mondat állítása között összefüggést sejt.) Brezsnyev jelöltje erre a posztra Szergej Me-
dunov volt, de ő korrupciós botrányba keveredett, így diszkvalifikál-
ta magát. Gorbacsov eközben KB titkárként a mezőgazdaságot felügyelte, 1973-1983 között ez az ágazta annyira alul teljesített,  hogy az ország gabonasegélyekre szorult. Miután megválasztot-
ták Gorbacsovot főtitkárnak (1985.03.11.), szinte azonnal kinyil-
vánítja, hogy megreformálja az úgynevezett szovjet modellt. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy lecseréli a régi brezsnyevista kádereket, és saját, hozzá lojális embereket nevez ki helyettük. (erre sem Andropovnak, sem Csernyenkonak nem volt ideje) . Mindez teljesen elfogadott gyakorlat volt a Szovjetunióban. Az új pártfőtitkár azzal kezdte, hogy a Politikai Bizottságból eltávolíttatta lehetséges vetélytársait. A nagypolitikába „behozta”  Szibériából Jegor Ligacsovot, Szverdlovszkból Borisz Jelcint (1985.07.1. KB titkárrá választják). 1988 februárjáig 89 000 pártvezetőt cseréltek le. Ugyanezt tervez-
te az úgynevezett baráti országok pártvezetőivel is. Ez is teljesen megszokott dolog volt, a provinciá-
kat megbízható elvtársaknak kellett vezetnie. Persze  meg is kellett indokolni a tömeges személy-
cseréket, és erre a szolgált a glasznoszty (nyilvánosság).  Ez a jelszó hatalmas népszerűséget ho-
zott  Gorbacsovnak, de a copyright jogok Sztálint illetik.
A „nagy terror”  idején az egyik legfontosabb dolog a kritika megjelenése volt. Ezzel lehetett a tömeg haragját azon pártvezetők ellen hangolni, akiktől a későbbi Generalisszimusz meg akart szabadulni. Ez demokratikus jelleget kölcsönzött a terrornak. Hruscsov „olvadás” jelszava is csak arra kellett, hogy az új vezető hatalom bebetonozását leplezze. A sztálinizmussal, a személyi kultusszal való leszámolás szólama, a sztálinisták hatalomból kirekesztésére irányuló törekvések eufémizmusa volt.
Ugyanakkor Gorbacsov hiába váltotta le a vezetők tömegeit, befolyása a Szovjetunión belül soha nem érte el Brezsnyevét. Akciótervei megvalósulását folyamatosan szabotálta a nomenklatúra.

A gorbacsovi reform másik sokat emlegetett jelszava a „peresztrojka” volt. Érdekességként megemlítem, hogy ezt a kifejezést is használta Sztálin. Mégpedig a húszas-harmincas éveknek volt ez az alapjelszava. Ekkoriban küzdött Sztálin az abszolút hatalomért…

Az új főtitkár hármas jelszava (glasznoszty, peresztrojka, uszkorenyije) mind-mind a összefüggésbe hozható a Szovjetunió történelmének első két évtizedének politikai szlogenjeivel.
Két hónappal a megválasztása után, 1985. május 7.-én, megszületett Gorbacsov első konkrét lépé-

se. Az italozás és alkoholizmus leküzdését szolgáló intézkedésekről nevet viselő határozat formá-

jában. Szabályozták az alkohol árusítás időpontját. Magyarországon is törvénybe iktattak egy ha-

sonló jogszabályt (Persze a reakció pont ellentétes volt a törvényalkotó szándékával nálunk is. Ak-
koriban társadalmilag elfogadott volt, hogy reggel munka előtt "bekaptak" egy felest az emberek. Erre nem volt lehetőségük, ezért előző délután megvették a "két dekás"-t... De voltak olyan vendéglátó he-
lyek is, ahol reggel, a törvényi tiltást kijátszva, kapható volt a rumos kávé...) Persze, hatalmi szóval nem lehet máról-holnapra megváltoztatni az embereket. (Másrészről ennek az intézkedésnek a má-
sik hatása az volt, hogy az állam (Szovjetunió) a vodka adójából származó jövedelme erőteljesen csökkent, ami jelentős tétele volt a költségvetésnek. Ez még a „brezsnyevi örökség” része volt. A társadalom szigorú felügyelete enyhült, így a mindig is létező zugszeszfőzők elszaporodtak, amik szintén növelték a bevétel csökkenését. Számomra döbbenetes, hogy a késői Szovjetunió költség-
vetése mennyire függött egy szenvedélybetegségtől… Megdöbbentő, de így van. Persze lehet, hogy csak azért mert nem ismerem az ilyen irányú magyar statisztikákat...)
Az alkoholizmus elleni harc ezen formája 1988. október 25.-én ki is múlt.
„Érdemei elismerése mellett..” 
A nagy szavak az átalakításról, csak arra voltak jók, hogy leplezzék a szovjet vezetés rögtönzéseit, koncepciótlan gazdasági elképzeléseit. Pedig a gazdaság igényelte volna az átalakítást. Az ország az államcsőd felé tartott (és a peresztrojka gazdasági döntései csak súlyosbították a helyzetet) 

Gorbacsov igyekezett nem abba a hibába beleesni ami Hruscsov bukását okozta.
Hruscsov belpolitikai befolyását azután vesztette el, hogy külföldön teljesen hiteltelenné, nevetségessé tette magát a viselkedésével. Többször előfordult, hogy szemmel láthatóan alkoholos befolyás alatt volt közszereplése alkalmával ( A kubai válság kapcsán, az ENSz-ben mondott beszéde közben csapkodta a pulpitust a saját cipőjével. Eme nevezetes tettével igencsak lejáratta magát. Függetlenül a beszéde tartalmától megállapíthatjuk, hogy józan gondolkodású ember ilyet nem tesz. Persze a megváltozott tudatúnál ez elnézhető...). Ezt elégelte meg a nómenklatúra és ezért kötött útilaput a talpára.
Gorbacsov szinte kezdetektől nagy hangsúlyt tett arra, hogy népszerű, és elismert vezetőnek tartsák Nyugaton. Több külpolitikai döntését is ez befolyásolta.

A fegyverkezési verseny, az afganisztáni háború költségei, a gazdaságtalan ipari termelés kimerítették az országot. Bár az afgán hadurak között viszonylag si-
keresnek mondható szövetségi politikát folytatott a szovjet katonai vezetés, mé-
gis a kezdeti 80 000-es kontingenst, 120 000-re duzzasztották. Kár lenne tagadni, hogy ez a háború nem csak Afganisztánt dúlta fel, hanem a szom-
szédos országokban is okozott felfor-
dulást. A szovjet csapatok nem csak tankokat, tüzérséget, hagyományos bombákat, hanem napalmot, vegyi fegyvereket is bevetettek az úgynevezett banditafalvak ellen.
Afgán oldalon megjelentek a korszerű amerikai fegyverek mellett az inter-
nacionalista muzulmán harcosok is. A próféta zöld zászlaja alatt gyülekező dzsihadisták itt estek át tömegével a tűzkeresztségen. Többen közülük Cse-
csen- és Ingusföldön, Boszniában foly-
tatják majd katonai pályafutásukat.
A Szovjetunió háborús embervesztesé-
gét 16 000 halottra, és 30 000 sebesült-
re becsülik.
Az afgán oldal veszteségeiről különböző adatok vannak, a legmagasabb egymillió áldozatról szól. Az ENSz adatai szerint körülbelül hatmillió ember menekült a környező országokba ( ez körülbelül a lakosság egyharmada). A későbbi csapatkivonások indoka nem az elviselhetetlen szovjet veszteségek voltak (mert ez viszonylag jelentéktelen volt a háború tíz éve alatt), hanem az, hogy tartottak attól, hogy a mudzsahedinek gerillaháborúja átterjed a Szovjetunió területére is.
A határ menti köztársaságok muzulmán többségű államok voltak…


1987. január 22.-én a Politikai Bizottság döntést hoz a szovjet csapatok Afganisztánból való kivonulása mellett. 1988.májusában megkezdődnek a csapatkivonások.

A 19.Párt Konferencia (1988.május-június) után  Gorbacsov a Központi Bizottság 110 tagját váltotta le. (1986 és 1990 között a KB 85%-át cserélték ki. Összehasonlításként 1934-1939 között, ez az úgynevezett „nagy terror” időszaka, a KB tagjai 78%-át vesztette el.)
Végül 1990.júniusára összehívták az SzKP 28.Kongresszusát… ami azután az utolsó is lett… Ezen a kongresszuson tervezte Gorbacsov a végső átalakítását a pártvezetésnek, egyúttal a totális hatalma megszilárdulását is.
Közben az országban erősödtek a nemzetiségi problémák. A nacionalizmus mellett megjelent a vallási fundamentalizmus is a közép-keleti területeken. Ez is presztízs harccá tette az afganisztáni eseményeket. Hiszen a Szovjet Hadsereg törzsi nagyurak mellett, az újjáéledő, harcias iszlámmal találta magát szemben. Az esetleges afgán kudarc, a muszlin szeparatistákat erősítette volna  a Szovjetunió területén. Mindezen problémákat Gorbacsov meg sem próbálta a helyén kezeli. Ebben az időszakban a hatalma kiterjesztése, és megszilárdítása foglalkoztatta.


Harcok robbantak ki Hegyi-Karabahban, Grúziában, Moldovában, Azerbajdzsánban (örmény ellenes pogrom Bakuban),  Üzbegisztánban, Tadzsikisztánban, Kirgíziában… Észtországban az orosz, Litvániában  a lengyel kisebbség került veszélybe.  A központi vezetés arra számított, hogy a tagköztársaságok majd Moszkva segítségét fogják kérni, hogy normalizálják a helyzettett. Ez csak Lettország esetében fordult elő…

1990 tavaszán a balti államok kinyilvánítják a függetlenségüket. (1990. márciusában megkezdődik a szovjet alakulatok kivonulása Magyarországról.) Mégsem ez, hanem az Orosz SzSzK-ban történtek indították be a Szovjetunió felbomlását. Minden szövetégi köztársaságnak külön kommunista pártja volt, kivéve az orosznak. A nacionalista mozgalmak itt is megerősödtek, így az orosz kommunisták is önálló pártot hoztak létre (Az internacionalizmus mindig csak maszlag volt a Párt történetében. A nemzettudat, a nemzeti érzések kihasználása évtizedes gyakorlat volt a különböző országok kom-
munista pártjaiban. Magyarországon is így volt ez, az úgynevezett Rákosi korszakban leplezetlenül, az úgynevezett Kádár korszakban jóval visszafogottabban.). Ezzel gyakorlatilag párttagság nélkül maradt a Szovjetunió Kommunista Pártja. A vezetőség a helyén volt, tagság nélkül. Ezzel egy időben (1990) az Orosz Föderáció Népi Küldöttjeinek Kongresszusán elfogadják Oroszország Függetlenségi Nyilatkozatát. Kimondják, hogy az orosz törvények kötelezőbb érvényűek, mint a szövetségi törvények. Az OSzSzK Legfelsőbb Tanácsának elnökévé Borisz Jelcint választják.
Így 1990 végére Moszkvában két hatalom létezett. A szovjet, és az orosz.
Gorbacsov Nobel Békedíjat kap.

Gorbacsov úgy gondolta, hogy nyugati népszerűségét felhasználhatja a belpolitikában is. Tévedett. Nem volt népszerű Oroszországban. A nyugatot elkápráztatta, de otthon elvesztette népszerűségét. Nyugati reputációját feleségének Raisza Gorbacsovának is köszönhette. Amikor az új típusúnak kikiáltott orosz vezető, új típusú felesége New Yorkban a média jelenlétében vásárolt, a pénztárnál elővette az arany American Express kártyáját és fizetett, ebből hatalmas médiaszenzáció lett az USÁ-ban. (Mindez 1987 decemberében volt, és a washingtoni találkozó volt az apropóján volt a Gorbacsov házaspár az Egyesült Államokban).  Ez viszont a Szovjetunióban bűncselekménynek minősült. Törvényileg tilos volt a bankkártya birtoklása. Magát a használatát pedig börtönnel „jutalmazta” a büntető törvénykönyv. Ez azt bizonyította a Szovjetunió állampolgárainak, hogy a nomenklatúrához tartozóknak mindent szabad. Ezzel szemben Borisz Jelcin lemondott minden előjogáról. Sem ő, sem a családja tagjai nem éltek a kedvezményekkel.  Így az ő népszerűsége pedig egyre nőtt. (Ehhez járult még a közvetlensége, és… Bármilyen hihetetlen, de az ital iránti vonzódása is. Az hogy pityókásan is látható volt a médiában, emberközelivé tette a választópolgárok előtt.)

 
Jelcin, aki orosz elnökként is közvetlen maradt

Gorbacsovnak szüksége volt a nyugati népszerűségre, mert gazdasági segélyre számított. Úgy gondolta, hogy a nyugatról kapott segély segítségével nem csak a szovjet gazdaságot lendítheti fel, hanem a népszerűségét is. Külpolitikai kérdésekben önjáró lett, még saját külügyminiszterével, Eduárd Sevardnadzéval sem egyeztetett. Mivel az úgynevezett szocialista országok vezetői nem támogatták maradéktalanul, megpróbálta leváltani őket. Persze itt is hatalmas ellenállással találkozott. Célját nem érte el, csak meggyengíteni tudta ezeket a pártfőtitkárokat. 
A két Németország egyesítéséről szóló döntését két dolog motiválhatta. Egyrészt George Bushnak kívánt kedvezni, másrészt a számára unszimpatikus Erich Honecker orra alá akart borsot törni.  Az 1990.májusi washingtoni csúcstalálkozón véglegesen hozzájárult Németország egyesítéséhez, és NATO tagságához. Ezen még az amerikai elnök is meglepődött, a szovjet külügyminiszterről, és katonai tanácsadójáról Ahromejev marsallról nem is beszélve.
Az 1991. júniusi elnökválasztást Borisz Jelcin nyerte meg ( a szavazatok 60%-ával). Megkezdődött a két hatalmi centrum összecsapása. Gorbacsov kiterjesztette a KGB jogait, Jelcin betiltotta a kommunista párt alapszervezeteit  az állami intézményeknél, állami vállalatoknál, a hadseregnél.
1991.augusztus 6.-án Gorbacsov a feleségével a krími Foroszba utazott üdülni.
Augusztus 19.-e hajnalán a rádióba beolvasták a GKCsP (Rendkívüli Állapotot Felügyelő Bizottság) közleményét amely arról szólt, hogy Gorbacsov egészségügyi okok miatt nem képes a Szovjetunió vezetésével kapcsolatos feladatainak eleget tenni. Ezért létrehoznak egy szervet, amely nyolc tagból áll, és funkcióját tekintve átveszik a hatalmat. Ezt úgy hívjuk, hogy puccs.

Érdekes módon a puccsisták vezetői Gorbacsov közvetlen környezetéből kerültek ki. Sok kérdés felmerül, még mai is az események értékelésénél. Gorbacsov azt állítja, hogy legközelebbi munkatársai, a puccsisták elárulták őt. A puccsisták azt állítják, hogy a legutolsó pillanatig kérték Gorbit, hogy álljon az élükre. A nyolc tagú bizottság egyik tagja Krjuvcskov, a KGB vezetője volt. Mégis a puccs ideje alatt zavartalan volt a kommunikáció mind az országon belül, mind nemzetközi viszonylatban. Érthetetlen, hogy egy olyan szervezet vezetője, ahol rendszeresen szerveztek puccsokat, nem tudta (?), hogy hatalom átvétel idején az egyik első dolog a kommunikációs rendszerek (telefon, illetve most már az internet is) megbénítása. Hogy a külvilág kész tények elé legyen állítva. Ne tudják mi történik az országba, az információs rendszerek újraindítása után pedig ne legyen más lehetősége a külföldnek, mint tudomásul venni a változást.
Ma már többen színjátéknak tartják az 1991.augusztusi puccsot. Egyrészt  kivitelezés alacsony színvonala miatt (pedig a puccsisták legalább fele munkaköréből adódóan szakértője volt a fegyveres hatalom átvételnek), másrészt mert a puccsisták programja nem igazán tért el az új gorbacsovi irányvonaltól (Terjedelmi okok miatt sem bonyolódtam bele abban a kérdésbe, hogy az évek folyamán hányszor változott Gorbacsov programja. Főként ad hoc jellegű döntései voltak, amik célja elsősorban a hatalom megszerzése, megtartása, kiterjesztése volt.).
De akkor miért kellett végrehajtani?
Miért tárgyaltak a puccs során végig Gorbacsovval, vagy Gorbacsov embereivel?
Esetleg Gorbacsov kivárt?
Benne volt ő is a „buli”-ban, csak nem akarta a nevét adni a dologhoz (legalábbis kezdetben).  Várta, hogy összejön-e a dolog, és csak utána akarta a színre lépni?
Mint a demokrácia megmentője, vagy mint a puccsisták vezetője?
Gorbacsov esetleges érintettségének ellentmond az, hogy augusztus 17-18.-án KGB csapatok vették körül a villáját, és házi őrizet alá vették őt is, és családját is.
Mi volt ezeknek a csapatoknak a valós feladatuk?
Védelem, vagy nyomás gyakorlás?
Ha Gorbacsovot fogságba ejtették, akkor miért nem zárták el hermetikusan a külvilágtól?
(Ugyanis ezen idő alatt a Gorbacsov házaspár a BBC rádióadását hallgatták. Figyelték a nyugati kommentárokat.)
Zavaros idők voltak ezek...
Borisz Jelcin a Fehér Háznál 1991.

A puccsisták nem számoltak valamivel. Oroszországnak demokratikusan meg-
választott vezetője is volt már ekkor. Borisz Jelcinnek hívták.
Az elnök a néphez fordult segítségért. Tüntetők lepték el az utcákat, és Jelcin az élükre állt. Saposnyikov marsall a légierő, és Gracsov tábornok a deszant csapatok parancsnoka nem volt hajlandó teljesíteni Jazov (védelmi miniszter, majd puccsista vezető, a nyolcak egyike) parancsait.
Moszkva utcáin harckocsik cirkáltak… (Nem csak deszant egységekből áll egy hadsereg.)
Néhány a Fehér Házhoz ment, és az egyik harckocsi legénysége bejelentette, hogy átáll. Tizenkilencedikén este felé Jelcin kiment a parlament épülete elé, felkapaszkodott egy harckocsira, és a jelenlevő tüntetőknek kijelentette, hogy a puccsisták le lesznek tartóztatva, és bíróság elé lesznek állítva. Augusztus 20.-án a Moszkva környéki autópálya egyik szakaszán a katonák tüzet nyitottak a tüntetőkre. Három fiatalember meghalt. A moszkvai katonai körzet parancsnoka ezután minden tűzparancs kiadását megtagadta.


A hatalomátvételi kísérlet elbukott.
1991.augusztus 23.-án az oroszországi kommunista párt tevékenységet jogi eszközzel felfüggeszti az orosz elnök. (Az orosz parlament azon ülését, ahol Jelcin megvádolta Gorbacsovot azzal, hogy az ő tudtával, a legmegbízhatóbb emberei követték el a puccsot, az orosz televízió egyenes adásban sugározta.) Gorbacsov lemond a Központi Bizottság előtt a főtitkári posztjáról (augusztus 24). A KB feloszlatja önmagát. Jelcin novemberben betiltja az SzKP tevékenységét Oroszország szerte.

A Szovjet-Oroszország, amely egy maroknyi kommunista puccsának köszönheti létrejöttét (1917), egy maroknyi kommunista puccsának köszönhetően (1991) megszűnik.
A Szovjetunió nincs többé!
Még akkor is, ha ezt Gorbacsov akkor még nem értette meg. Gorbacsov hatalma a Kreml területére korlátozó-
dott. A Kreml pedig Oroszországban van, aminek a vezetője Borisz Jelcin…
A kör bezárult.

Ezután George Bush is Jelcin hívta fel, ha meg akart valamit beszélni az oroszokkal…
December 1-jén, az ukrán elnökválasztást Leonyid Kravcsuk nyeri meg.  Az ukrán, belorusz, orosz elnökök megalapítják a Független Államok Közösségét. 1991.december 21.-én 11 állam képviselője aláírja az új államok közötti szövetség alapító okiratát.
1991.december 25.-én lemond államvezetői címeiről is Gorbacsov. Húsz perccel később már az orosz trikolor leng a Kreml tornyán.
Az Orosz Föderáció megalakulása viharos események között történt meg. Tagadhatatlan Jelcin szerepe ebbe a folyamatban. De az új orosz államra, az új elnök regnálása alatt még jó pár vihar vár.

 Az SzKP "trónfosztásával", majd későbbi betiltásával nem csillapodik az orosz belpolitika.
1993. második felében újabb jelentős konfliktus bontakozik ki.
1993. szeptember 21.-én az esti órákban Borisz Nyikolájevics Jelcin a televízióban bejelenti, hogy az 1400.számú rendeletében feloszlatja a parlamentet (a Népi Küldöttek Kongresszusát, és ezzel együtt a Legfelsőbb Tanácsot is), és december 11-12.-ére  új választásokat ír ki. Szeptember 21.-e és 22.-e közötti éjjelen az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta ezt a rendeletet és megállapította, hogy ebben az esetben jogosan el lehetne távolítani az orosz elnököt hivatalából. A Legfelsőbb Ta-
nács bejelentette, hogy megfosztják Jelcint  az  elnöki hivatalától, mivel kirívóan megsértette az al-
kotmányt, és ideiglenesen Ruckoj alelnököt nevezte ki az elnöki feladatok ellátására. Huszonkettedikére a parlament rendkívüli ülését is összehívták. Határozatképtelenség miatt (amit egyesek szerint az okozott, hogy Jelcin emberei megakadályozták a küldöttek egy részét, abban hogy bejussanak a Fehér Házba), csak 23.-án tudták az ülést megtartani. Ez az alkalom elég vi-
haros volt.
A Fehér Ház ostroma

A probléma eszkalálódása fegyveres konfliktussá szélesedett. Jelcin szük-
ségállapotot hirdet ki. A Legfelsőbb Tanács támogatói megszállták a Fehér Házat, és megpróbálták elfoglalni az osztyankinoi televíziótornyot. Jelcin konzultált Viktor Csernomirgyinnel, és Pável Gracsov védelmi miniszterrel. Elkezdődött a katonai beavatkozás, amely során ismét megjelentek a harckocsik Moszkva utcáin.
Körbevették a parlament épületét. Közben a bent levők is felfegyverkez-
tek. A katonai akció célja az volt, hogy visszafoglalják az épületet. A harcoknak 123 halottja, és 384 sebesültje volt, a hivatalos források sze-
rint. Más források szerint csak a Fehér Ház legfelső emeletein 400 holttest maradt a harcok után. Amik azután rejtélyes körülmények között eltűntek. Október 4.-én megadják magukat a Fehér Ház védői.
Jelcin megerősödve jött ki a küzdelemből. Ruckojt félreállította (majd a bíróság börtönre fogja ítélni, a parlament vezetőjével Haszbulatovval együtt), a Legfelsőbb Tanács feloszlatásának érvényt szerzett, az Alkotmánybíróság tevékenységét felfüggesztette, átalakította a választási rendszert.

Persze Jelcin e kétes győzelmével azt is elérte, hogy bírálói szerint nyíltan diktatúrát hozott létre Oroszországban. És a demokratikus deficit a mai napig jellemző az országra...
A konfliktust megelőző hónapokban az orosz elnök, Borisz Jelcin, végiglátogatta a Moszkva környéki katonai körzet parancsnokait. Nem kizárt, hogy ekkor egyeztetett velük, és azok biztosíthatták őt lojalitásukról. Az is érdekes, hogy a Fehér Ház védői (Akiket ma már puccsistáknak hívunk... Milyen édekes is ez! Mert nézzük csak: Az elnök olyan rendeletet hoz, amellyel kiszélesíti önmaga jog- és hatáskörét. Az az intézmény amelynek a feladata az alkotmányos rend jogi védelme, mindezt alkotmányellenesnek ítéli. Az alkotmánybíróság véleménye mellett állókat mégis puccsistának nevezi az utókor. Kell-e ennél meggyőzőbb bizonyíték, hogy a Történelmet a győztesek írják?) milyen hamar fel tudtak fegyverkezni.
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy mind Haszbulatovék, mind Jelcinék készültek a fegyveres összecsa-
pásra. Engem csak az zavar, hogy a harcok kirobbanásakor hangzatos jelszavakkal estek egymás-
nak a felek (A demokrácia megvédése.), utólag maga Haszbulatov is arról beszélt, hogy a vita arról szólt volna csak, hogy a reformokat milyen menetrend szerint kellene bevezetni. Jelcin radikálisan kívánta Oroszországot kapitalizálni, míg ellenzéke a lassú, megfontolt haladás mellett volt.
Én szerintem sima hatalmi harc volt az egész.
Kicsit zavar az a tény, hogy Jelcin nem egészen két év alatt két puccsot is meghiúsított. És ezzel gyakorlatilag jelentős ellenzék nélkül maradt...
Pedig nagyon súlyos belpolitikai problémák voltak az országban.
Itt van például az eloligarchásodás. Erről most nem írnék semmit, mert a filmsorozat nagyon jól be-
mutatja ezt a folyamatot. A kezdetektől, amikor feltűnnek a Komoszol aktivistákból, ifjú kapitalisták-
ká avanzsált vállalkozók. És láthatjuk hogyan maffiazálódik a rendszer. És hogyan fonódik össze po-
litikusokkal...
A másik igen jelentős belpolitikai probláma az úgynevezett csecsen kérdés.
(Ez a szál nincs kibontva A csapat-ban. Mintegy háttéresemény, éppen-éppen csak felvillanó díszlet... De miről is van szó?)
Csecsenföldön...


Sztálin kisebbség politikája követ-
keztében a csecsenekek és az ingusokat is áttelepítette Szibé-
riába. (Nem csak őket, hanem a balkárokat, karacsajevieket, kalmüköket, és a krími tatárokat is.) A hivatalos indoklás az volt, hogy a Nagy Honvédő Háborúban segítették a fasiszta agresszor előrenyomulását a kaukázusi térségben. Ugyanakkor van olyan történészi álláspont mely szerint épp ellenkezője történt mindennek. A csecsenek, és az ingusok nagyobbik része éppen hogy a Vörös Hadsereget támogatta, a Vörös Hadsereg-
nek volt a tagja. Jelentős létszámban megkapták a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Persze a politikai döntések megindoklása során  ritkán érdekli a politikusokat az igazság. Gyakorlatilag a háború, az éhínségek következtében kialakuló munkaerőhiányt kívánta "pó-
tolni" a  hatalom az ilyen jellegű döntéseivel. Dolgos munkáskezekre volt szükség, ezért különböző indokkal össze kellett szedni a leendő rabszolgákat. A hazánkban „málenkij robot” néven elhíresült eseménysornak is ez volt az oka. Az indok pedig a háborús jóváté-
tel ilyentén megtétele. (Ugyanakkor, bár a történelmi relativizmus hívei igyekeznek ezt tagadni, vagy legalábbis szakkifejezéseknek tűnő szavakkal elmaszatolni a tényeket, a szovjetunióbeli falvak, városok, emberek elpusztításában a magyar királyi honvédség is kivette derekasan a részét [Ajánlott irodalom: Krausz Tamás - Varga Éva Mária: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947. Ajánlott dokumentumfilm: Doni tükör]). Fel kellett építeni egy rommá lőtt, felégetett, felperzselt országot, úgy hogy gyakorlatilag több korosztály is hiányzott az egész országból. Persze ez nem lehet kifogás, a Kremlben kitalált „megoldás” embertelen volt, aminek a megvalósí-
tását rengeteg tragédia kísérte.
Így hát a gyűlölet magvait folyamatosan tudták öntözni a könnyek.

A hruscsovi olvadás politikájának köszönhetően 1957-ben térhettek vissza a száműzetés-
ből a kaukázusi népek.
A ’70-es évek iszlám reneszánsza megérintette az itt lakókat. Kedvezett a hagyomány (erős, befolyásos klánok, harciasság) a fundamentálisan szelídnek egyáltalán nem mondható vallás újra "felfedezésében". A vidék domborzata, földrajzi sajátosságai (tagolt hegység) is elősegítették, hogy a központi hatalom az átlagosnál gyengébb volt. A birodalom gazdasági krízise még tovább gyengítette a közhatalmat. Nem hivatalosan egyre inkább a fegyveres klánok befolyása alá került a vidék. Az új hadurak egyre több mindent engedtek meg maguknak. Volt olyan, hogy még a szomszédos köztársaságot is megtá-
madták.
1991-ben feltűnik a színen Zelinham Jandarbijev költő és énekes, valamint Mobladi Udugov hivatásos antiszemita. Függetlenségi törekvéseiket anyagilag is támogatták az arab muszlimok. Jandarbijev feladata volt a pénz tarhálása, Udugov pedig önkénteseket toborzott. Ugyancsak Ugudov feladata volt az önkéntesek ideológiai felkészítése, iszlám harcossá nevelése. Az, hogy mennyire sikerült az „agymosás”, nézőpont kérdése, vannak olyan források, amelyek azt állítják, hogy az önkéntesek többségének elég volt a kezébe adni egy kalasnyikovot, és megmondani nekik, hogy merre lőjenek. Ugyanakkor ezeknek az egységeknek a harci értékük elenyésző volt, nem csak a kiképzésük volt hiányos, hanem nem volt megfelelő katonai vezetőjük sem. Ekkor lépett a színre Dzsohar Dudajev.

Dzs. Dudajev
Dudajev az OKCsN (Obscsenacionalnij Kongressz Csecsenszkovo Naroda) vezetője, fontos politikai célnak tekintette, hogy  Csecsenföld elszakadjon a Szovjetuniótól.
1991. június 8.-án az OKCsN II. kongresszusán deklarálják a  Szovjetuniótól való elszakadást. Az augusztusi moszkvai puccs sem maradt visszhang nélkül a Kaukázusban. A hivatalos Csecsen- Ingus Autonóm Szocialista Köztársaság vezetősége a moszkvai puccsistákat támogatta. Szeptember 6.-án Dudajev elérkezetnek látta az időt a cselekvésre. Mivel egyértelművé vált számára, hogy a központi hatalom meg-
gyengült, és a Moszkvában dúlt a hatalmi harcot a puccsisták elvesztették, kihasználta a „fejetlenséget”, és erőfeszítéseket tett arra , hogy a kettős hatalmat Csecsniában megszüntesse. Feloszlatta a köztársaság  kormányzati szerveit, mivel azokra mint az orosz gyarmatosí-
tás szervezeteire tekintett. Fegyveresei elfoglalták a helyi televízió, és rádió központjait, valamint a regionális Legfelsőbb Tanács épületét. Több mint negyven képviselőt megver-
tek, és a grozniji városi tanács vezetőjét, Vitalij Kucenkot kidobták az ablakon. Szörnyethalt.

1991.október 27.-én a szeparatisták szervezésében választást rendeznek, amely végeredménye az, hogy Dudajev lesz a különvált ország elnöke.

1991.november 7.-én Jelcin kihirdeti a rendkívüli állapotot a Csecsen-és Ingusföldi Köztársaság területére vonatkozólag. Belpolitikai nyomás hatására november 11.-én ez a rendelet visszavonásra került. Megkezdődtek a katonai és belügyi erők kivonása az érintett területről. Ez a folyamat 1992 nyarára fejeződött be. Közben az elszakadás hívei elkezdték fegyveres akcióikat is, és a hátrahagyott katonai raktárakat is módszeresen kifosztották.  Az új csecsen elnök emberei jelentős, és komoly hadifelszereléshez jutottak így.
1992. júniusában Pável Gracsov orosz védelmi miniszter hozzájárult a fegyverek átadásá-
hoz. De mindez csak formalitás volt, hiszen a fegyverek egy része már a csecsen erők birtokában volt, a másik részét pedig el sem tudták volna szállítani az oroszok. Nem csak a szállítási kapacitás hiányzott, hanem megfelelően biztosítani sem tudták volna az akciót.
Az orosz befolyás megszűnt, de senki nem tudta, hogy az újonnan létrejött országnak, mik is a pontos határai. Ez az állapot a mai napig tart. Soha nem lett meghatározva, hogy pon-
tosan hol húzódik a határ.
Az 1992. március 12.-én megalakuló állam nem volt hajlandó szövetségi szerződést kötni az Orosz Föderációval.
1992.-től virágzásnak indul a banditizmus a Kaukázusban. Az első évben több mint 600 gyilkosság történt hivatalosan. A vasúti szerelvényeket 559-szer támadták meg. Körülbelül 400 gépjárművet és vasúti konténert fosztottak ki, mintegy 11,5 milliárd rubel értékben. A túszejtés, és a rabszolga kereskedelem mindennapos volt. Becslések szerint 1992-ben 1790 személyt tartottak illegálisan fogságban. A bűnözés mértéke 1994-ben sem csökkent. (1992-1994 között 26 vasutas halt meg a rablótámadások következményeként.) Mindez cselekvésre kényszeríttette az orosz kormányt.

1993-ban a csecsen vezetés meghasonlott önmagával. A közös ellenség eltűnése után, belpolitikai konfliktusok kezdődtek a csecsenek között. Dudajev 1993. április 17.-én fel-
oszlatja a parlamentet, az alkotmánybíróságot és a belügyminisztériumot. Elkezdődnek a fegyveres összecsapások a Dudajevhez hű, és a Dudajev ellenes csoportok között (1993. június). Mindkét fél jelentős veszteséget szenvedett. Ez nem csoda, hiszen harckocsikkal, aknavetőkkel, tüzérséggel mindkét fél rendelkezett.
A harcok kiegyenlítetten folytak. November 26.-án harmadjára próbálta elfoglalni Dudajev ellenzéke Groznijt. Ekkor a csecsen elnök azzal vádolta ellenfeleit, hogy soraik között orosz egységek is küzdenek. Ezen bejelentés után, etnikai tisztogatás kezdődött a nem csecsen csecsenföldiek ellen. Az oroszellenes indulatok nem csak az élők ellen irányult, hanem a pravoszláv temetőket is feldúlták. (1999.-ben az orosz hatóságok azt állították, hogy 1991-99 között 21 000 orosz származású polgári személy halt meg Csecsenföldön, 46 000 ember vált rabszolgává.) Mindez okot adott Moszkvának arra, hogy csapatait bevo-
nultassa a Kaukázus ezen területére. Ez a folyamat 1994. decemberében el is kezdődött. A hadműveletek hivatalos bejelentése előtt (Jelcin december 11,-én ad ki egy erről szóló elnöki rendeletet amely arról szól, hogy a közrendet vissza kell állítani az elszakadt Cse-
csenföldön) az orosz légierő megsemmisíti az éppen a repülőtereken tartózkodó csecsen légierőt. Ezzel biztosítja önmaga számára a légi fölényt.
A bevonuló katonai és belügyi csapatok három irányból támadnak. Észak-Oszétia (Ingus-föld), Dagesztán, és Észak-Oszétia nyugati területei felől. Legnagyobb sikereket a legutób-
bi területről induló támadó erők érik el. December 12.-ére már Groznijtól 10 km-re járnak. A város ostroma 1994.decemberétől 1995.márciusáig tartott. Az ostrom során az orosz csa-
patok között nem volt megfelelő, az együttműködés. Ráadásul a katonák jelentős részének nem volt harctéri tapasztalata. Mindez a veszteségeket jelentősen növelte. Lassan de biz-
tosan elfoglalták a várost. Február végére már csak jelentéktelen számú csecsen szepa-
ratista maradt a városban. Az utcai harcok hevessége jelentősen csökkent.
Samil Baszajev
1995-március 6.-án Samil Baszajev csecsen hadúr is elhagyja a várost. Groznij az oroszoké. Oroszbarát adminisztráció alakul, amely megpróbálja megszervezni az életet a rommá lőtt városban. Az orosz katonai vezetés tárgyalásokat kezdeményez a különböző települések vezetőivel, amely tárgyalások célja, hogy a polgári lakosság ne támogassa a csecsen fegyvereseket. Közben persze az orosz csapatok elfoglalják a stratégiailag fontos helyeket, több településre harc nélkül bevonulnak.
Csecsenföld nyugati területein folytatódtak a harcok. Itt szerzett hírnevet magának, és „abház zászlóalj”-ának Baszajev is. Az úgynevezett független csecsen sajtó állítása szerint az orosz csapatok jelentős számú civilt is megöltek ebben az időben. Az ENSz vizsgálat azonban nem erősítette meg ezt az állítást. Megállapították, hogy az összetűzéseknek civil áldozatai is voltak, de a harcok hevességéhez mérten nem volt jelentős ezek száma. Természetesen nem csak fegyveres harc volt ebben az időben, hanem a propagandisták is küzdöttek egymással. A csecsenek növelni szerették volna nemzetközi támogatottságukat. Erre esélyük is volt. A nyugati médiában ekkor ők még mint szabadságharcosok szerepeltek. Hivatalosan Csecsniáról mint szekularizált államról beszéltek, de valójában a hadurak (akik egy része nem is csecsen volt) a sariját alkalmazták a mindennapi élet minden területén. 

1995 áprilisára szinte az egész köztársaság az orosz csapatok fennhatósága alá került.
Eljött a gerillaháború, és a terrortámadások ideje.
1995.június 14.-én 195 fegyveres, Samil Baszajev vezetésével, teherautón megérkezik Budenovszk városába. Megtámadják a helyi rendőrséget, majd elfoglalják a helyi kórházat. Kétezer embert túszul ejtenek. Követelik az orosz csapatok kivonását Csecsenföld területéről, és hogy Dudajevvel kezdjék meg a tárgyalásokat (ENSz közvetítéssel). Az orosz különleges egységek megpróbálják kiszabadítani a túszokat (95-öt sikerül is). Két sikertelen probálkozás után Viktor Csernomirgyin orosz miniszterelnök tárgyalásokat kezd Baszajevvel. A tárgyalás eredménye, hogy a túszejtők 120 tússzal együtt elvonulhatnak egy hegyi faluba. Ehhez kapnak buszokat.
A terrortámadás után tárgyalás indult meg a harcoló felek között, a cél a fegyvernyugvás elérése. Hivatalosan fegyverszünet van, valójában a harcok folytatódnak.
December 14-17-e között választásokat tartanak Csecsenföldön, amelyet a szeparatisták bojkottálnak.
1996. január 9.-én 256 fegyveres Szalmán Radujev hadúr, Turpal Atgerijev Ali pasa veze-
tésével megtámadja Kizljar városát. A céljuk az volt, hogy elfoglalják az orosz katonai helikopter bázist, és a fegyverraktárat. Ezt az akciót meghiúsították, ezért ezután a városi kórházat támadták meg. Mintegy 3000 túszt ejtettek. Az orosz hatóságok nem akarták, hogy Dagesztánban az orosz ellenes indulatok felgerjedjenek, ezért tárgyalni kezdtek a fegyveresekkel. Megegyeztek, hogy Csecsenföld határánál a terroristák elengedik a tú-
szaikat. A buszok azonban nem akartak megállni, ezért az oroszok figyelmeztető lövést adtak le. Zűrzavar alakult ki, amit a lázadók arra használtak ki, hogy elfoglalják a közeli falut. Lefegyverezték az ott tartózkodó rendőrségi egységet. Január 15-18 között tartott a konfliktus. Ezzel egy időben, január 16.-án Törökországban egy személyszállító hajót elfoglaltak a terroristák. Azt állították, hogy lelövik a túszokat, ha az oroszok nem hagyják abba a falu ostromát (lásd az ez előtti második, és harmadik mondatot). Két napig tár-
gyaltak, majd elengedték a túszokat. 18.-án este a csecsen harcosok kitörtek a körülzárt faluból, és Csecsenföld felé vették az útjukat…
1996. március 6.-án összehangolt támadást indítottak Groznij visszafoglalása érdekében a militáns iszlamista csoportok.
Ibn al-Hattáb

1996. április 16.-án Hattáb (aki szaúd-arábiai származású, már Afganisztánban is mint önkéntes harcolt) hadúr csapataival rajtaüt a 245.számú motorizált lövészezreden, egy szurdokban.
1996.április 26.-án sikeres merénylet történt Dudajev ellen. Az orosz biztonsági szolgálat régóta szerette volna elintézni a cse-
csen elnököt. Több sikertelen kísérlet után, célt értek. Kihasználták, hogy ismerték Dudajev műholdas telefonját, bemérték (természetesen elég komoly technika kellett ehhez) és kér SzU-25-öst küldtek a jel forrásához. A repülők két rakétát lőt-
tek ki a gépkocsira…
1996. májusától beindulnak a tárgyalások a felek között (Egészen júliusig tartanak.).
A tárgyalások két fő témája a tűzszünet, és a kölcsönös fogolycsere volt.
Június 10.-én megegyeztek arról, hogy kivonják az orosz csapatokat Csecsenföldről (két alakulat kivételével), a szeparatista fegyveres erőket lefegyverezik, és szabad választásokat tartanak. A választások idejéig a Csecsen Köztársaság státuszát felfüggesztik.

1996.július 3.-án újraválasztják Borisz Jelcint elnöknek. Alekszandr Lebegy bejelenti a harci cselekmények felújítását.
Orosz katonai repülőgépek bombázzák a csecsenek állásait, bázisait (július 9).
Augusztus 6.-án ismét megtámadják a szeparatisták Groznijt. Az oroszokat készületlenül érte az akció, kudarcot szenvedtek és ez az esemény utat nyitott a Haszavjurtei Megálla-
podáshoz. 1996. augusztus 31.-én Alekszandr Lebegy, Aszlán Maszhadov, Haszavjurté-
ban (Dagesztán) aláírják a tűzszüneti egyezményt. A megállapodás értelmében kivonják az orosz csapatokat Csecsenföldről. A terület jogállásáról népszavazásnak kell majd dön-
tenie 2001. december 31.-én.
Ezt az eseményt tekintik az első csecsen háború végének…

A filmsorozatban nem kapnak hangsúlyos helyet ezek a történelmi események, de utalások vannak rá. Engem például kicsit zavart amikor legelőször láttam ezt az alkotást, hogy az egyik rész végén a Gorbacsov elleni puccsról beszélnek (mint jelenben történő esemény), a következő rész pedig a Fehér Ház ostromát során kialakult helyzettel foglalkozik. Bár az alkotók a sorozatban végig korrektül jelzik az idő múlását, mégis úgy gondolom, szükséges a történelmi események ismertetése is.

A sorozat erényének tekintem, hogy az idő múlásával együtt sikeresen jelenítik meg a változó közgondolkodást is. Időnként összekacsintó, időnként fricskát adó (olykor még saját magának is) ez az alkotás. Legyen az Jelcin populista retorikája, esetleg az orosz filmgyártás, vagy az úgynevezett demokratikus választási rendszer – mindenki megkapja a „magáét”. Nem durván, nem tolakodóan.
Szinte alig észrevehetően.







Annyi mindenről szerettem volna írni 'A csapat' bejegyzé-seiben...
Ez a sorozat tele van olyan utalásokkal, amik a kulturális különbözőségünk miatt, egyáltalán nem (könnyen) dekó-
dolhatóak.
Van egy spirálfüzetem.
A felirat készítés közben használom.
Sok-sok sűrűn teleírt oldala van, és vannak olyan oldalai amelyeken viszonylag kevés írás található.
Hogy miért említem ezt meg?
Mert mindent ide szoktam leírni.
Mindent ami a fordítás közben felmerül bennem, minden ami segíti a munkát. Vázlatokat is, amelyek a leendő bejegyzéshez tartoznak.
Persze a végén a legtöbb dolog kimarad...




A sorozat egyik pozitív hozadéka, hogy általa több fiatal színész is országos ismertségre tett szert. Most eltekintenék(Terjedelmi ok miatt, mert azért szépen összegyűjtöttem a "telefonszámokat", de hát túl terjedelmes lett ez a bejegyzés. Tartok tőle, hogy "megijed" aki ránéz.) attól, hogy írjak róluk egy keveset. De azért néhányat megemlítenék : Szergej Bezrukov, Jekatyerina Guszeva, Dimitrij Djuzsev, Pável Majkov, Vlagyimir Vdovicsenkov, Danyil Sztahov, Alekszej Alekszejev, Alekszandra Budanova, Natalja Panova és még sokan mások...
Nem véletlenül említem meg külön Andrej Panyint.
Idén, március 8.-án megdöbbenve olvastam a Rambler-en, hogy mielőtt meghalt volna valószínűleg megverték. Az ügyben a rendőrség nyomoz. Micsoda? Meghalt Panyin?
A következő nap jött a hideg zuhany.
Ekkor közölték, hogy erősen alkoholos befolyás alatt volt, mielőtt beszerezte volna a testén található zúzódásokat, sebeket. Egyrészt ilyen a média, másrészt kár tagadni, hogy az alkohol túlzott szeretete már nyomot hagyott az arcán...
Andrej Vlagyimirovics Panyin 1962.május 28.-án született Novoszibirszkben.
Andrej Panyin
Születése után két évvel a családja átköltözik Cseljabinszkbe. Hat éves amikor Kemerovoba költöznek. Itt megállapodik a család. Főiskolai ta-
nulmányait is itt kezdi meg. Először az élelmiszeriparin tanul, de onnan kizárják, és ezután tanulmányait a Kulturális Intézetben folytatja. Egy ideig dolgozik a helyi színházban, majd Moszkvába megy, hogy meg-
mutassa tehetségét a főváros népének. A moszkvai Színházi Intézetbe jelentkezik, de mivel tehetségtelennek tartják nem veszik fel. Negyedik próbálkozása után nyer bebocsátást az intézménybe. Andrej Vlagyimi-
rovics rendező úgy beszél róla, mint aki "kihagyhatatlan színész".
1990.-ben lediplomázik. Számtalan színházi szerepében bizonyítja tehetségét. Számtalan televíziós és mozis alakítás fűződik a nevéhez. Első feleségétől, Tatyána Francuzovától született Nagyézsda lánya. Második feleségétől Natalja Rogozskinától a két fia: Alekszandr és Pjotr. 2005-ben belekóstolt a rendezésbe is...
Feltehetőleg 2013. március 6.-án halt meg. Március 7.-én 11 óra körül találták meg a holttestét a lakásában. Eleinte arra gondoltak, hogy a színészt baleset érte. A halál elsődleges oka túlzott vérveszteség volt. Másnap az igazságügyi orvosszakértő azzal a véleménnyel állt elő, hogy Panyint halála előtt megverték. Vélelmezte, hogy a színész támadója, gyilkosa is megsérülhetett. A szomszédok vallomása szerint furcsa zajokat is hallottak 6.-án Panyin lakásából kiszűrődni. Többek között nyögéseket is, de ennek akkor nem tulajdonítottak jelentőséget.
Halált okozó testi sértés ügyében indítottak nyomozást...
A valamikor tehetségtelennek tartott színészecske könnyed és drámai szerepek sokaságában bizonyította be közönségének, és a szakmájának tehetségét.
Már csak mozgóképen láthatjuk őt...
   
A csapat-nak 2002. szeptember 23.-án volt a premierje. DVD-n 2003.október 7.-én adták ki először. Tizennyolc éven felülieknek besorolással...
A sorozat oroszországi sikerét jól példázza, hogy tíz évvel az első bemutató után, az NTV televíziós társaság egy dokumentumfilmet forgatott a legjelentősebb szereplőkkel...

És persze a történet is folytatódik...

6 megjegyzés:

  1. Ismét egy igazi hiánypótló felirat! Köszi! Ezt a sorozatot vagy 8 éve láttam a horvát közszolgálati TV-n. Akkor ugyan semmit nem értettem belőle,de tetszett. Egyébként nem csak Horvátországban,de Olaszországban is játszotta a sorozatot a TV.
    Az olasz intro: http://www.youtube.com/watch?v=7Ww0fbQVe_Q

    VálaszTörlés
  2. Ez lesz a következő, amit meglesünk.. Köszi!

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó.Jó lenne több orosz filmet is feliratozni

    VálaszTörlés
  4. Hihetetlenül jó kis sorozat nem értem miért nem lehetett volna akár szinkronizálni is ? Sokkal rosszabb sorozatokat persze orrba szájba nyomatnak.De ha jól tudom 2012-ben készült egy mozifilm is érdekelne hogy Sasha méh és Kozmosz is szerepel benne mert ugyan bele bele kukkantottam de nem láttam benne őket pedig számomra úgy lenne a legjobb ha újra összejönne a "Brigád". Mondjuk az eddigiek csak egy rossz álmok voltak vagy ki volt tervezve minden és senki sem halt meg vagy valami szép folytatás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A folytatás... Annak idején felmerült bennem, hogy elkészítem a folytatás feliratát is. Hiszen így lenne teljes a "sztori". A Trónörökös-ön azonban, legalábbis eddig, túlhaladt az idő.
      Nem biztos, hogy baj, ha magyarul nem lesz teljes a saga.
      A sorozat (hibái ellenére is) nagyon jó. A 2012-es mozifilm pedig... Hát ízlés kérdése. Technikailag biztos jobb.
      Majd meglátjuk...

      Törlés