1989-1990 évek fordulóján nem csak arra kapott az ország lehetőséget, hogy a politikai-gazdasági elitjét lecserélje, hanem arra is, hogy a homo sovieticustól és annak legirritálóbb alfajától a homo hirudinea soveiticustól megszabaduljon. Persze, ez nem egyik.napról a másikra történik. Van egy régi és igen tanúságos történet. Hosszú és összetett - és igen ismert -, így csak nagyvonalakban ismertetem. Az ókori Egyiptomot elhagyta egy rabszolganép. Negyven évig vándorolt egy olyan pusztában, amelyen akár két hét alatt is keresztül tudtak volna menni. Akkor mi tartott negyven évig? A hozzáértők úgy vélik, hogy azért mert ki kellett halnia annak a generációnak, amely rabszolgaként élt Egyiptomban. A történetben több fordulat is azt bizonyítja, hogy az új helyre - az Ígéret Földjére - a régi mentalitású emberek nem tudnak bemenni. Mert egy ilyen ember soha nem tud majd szabad emberként, valóban szabad emberként élni. Gondolkodását mindig determinálni fogja a bizonytalanság, ha az életét érintő kérdésekben neki kell döntenie. És a döntéseinek következményeit viselnie. A régi történet szerint, a már szabad rabszolghad egy hegyhez érkezett, ahová negyven napra felment a vezetőjük. Amikor az visszament azt látta, hogy a nép újra felvette azt a kultúrát, amiből kihozta őket. Hiába csapott össze az egyiptomi varázslókkal, hiába demonstálódott sikeresen, hogy azok a spirituális erők - melyet az egyiptomi papok használtak - erőtlenek Vagyok erejéhez képest, a népnek Ápisz kellett. (Most nem az Állami Papír és Irószer Kereskedelmi Vállaltra gondolok!) A negyven nap alatt összhoztak egy arany bikaszobrot és kultikus tisztelettel adóztak neki. A nép spirituálisan visszatért Egyiptomba. Az aki Vagyokként mutatkozott be a nép vezetőjének - Mózesnek -, az úgynevezett Tíz Csapás során Ozirisz-Ápiszt is megalázta. De a rabszolgahad emlékezetében ez már elhalványult. Az uborka íze kívánatosabb volt nekik, mint a szabadság és a szabadsággal járó manna. Ezért vándoroltak negyven évig a két hét helyett. 1990 körül a magyar nép is elkezdte elhagyni az évezredes cselédmentalitását. Elindult egy úton... A kérdés számomra csak az, hogy jelenleg a magyar társadalom az aranyborjú (maga ez az elnevezés is az Ápisz bika alázása) körüli táncolás időszakában van-e, vagy ez már megvolt és ténylegesen visszafordultunk és vagy Egyiptom határvidékén kódorgunk már, vagy már rég újra Egyiptomban vagyunk. Mert - ha körülnézek azt tapasztalom -, hogy nem az Ígéret Földje vesz körül, ez tuti. De még a közelébe se értünk. És erre az egyik bizonyíték, hogy bármelyik homo hirudinea sovieticus olvasná ezt a bejegyzést, nem értené, mire is gondoltam mielőtt elkezdtem ezt a példabeszédet.
Szóval, az évekkel ezelőtti Brilliántos kéz fordításommal, feliratommal nem teljesen voltam megelégedve ezért újra nekikezdtem. De úgy, hogy még csak elő sem vettem sem a régebbi jegyzeteimet, se a kész fordítást. Az eltelt nem kevés év radírozott annyit az memóriámból, hogy egy egészán más fordítás legyen így a végeredmény. De ez nem csak a dailógusokra vonatkozik, hanem megpróbáltam a jelenetek díszletein lévő feliratokat is megjeleníteni a munkámban. Nem volt ez annyira egyszerű, hiszen a megjelenési idők nem mindig volt elég arra, hogy olvashatóan és értelmezhetően megjelenjen a képernyő felső részén. Ilyenkor egy kicsit rövidítettem a szövegen. A lényeg megmaradt. De mert közben beszélnek is, lehet így is sok első nézésre. Már ahol... Mert vannak táblák, amiket meg nem fordítottam le. Mert vagy nem lényeges annyira a felirata, vagy a nem olvasható betűket nem tudtam behelyettesíteni. Kétharmadnyira meg nem akartam lefordítani. Még annyi szabadságot nem engedtem meg magamnak, mint amennyit egy szinkrontolmács megengedhet.
És végezetül néhány mondat a filmről. Az eltelt idő ellenére ma is tetszik. Egyszerre tipikus - korszakának megfelelő vérbő komédia - az akkori szocialista erkölcshöz mérve már-már pajzán -, miközben rendszerkritikai elemeket is tartalmaz. Gondolok itt a tömbház ügyeletes asszonyság ideológiailag helyes megközelítéseire, amiket Szemjon Szemjonovics földhözragadsága időről-időre nevetségessé tesz. De ha akarom, akkor meg egy bűnügyi vígjáték. A film fődala, ami a nyulakról szól, akik kaszálják a varázsfüvet... Áthallásossága miatt lehet, hogy be lesz tiltva napjaink Magyarországán? Hiszen épp most fenyegetőznek - a kábítószerellenes küzdelemre hivatkozva - a nyílt (csak a művészeteket érintő) cenzúra bevezetésével. Hmm...
2024-ben készült egy remake-je ennek a nagyszerű vígjátéknak Nem brilliánsos kéz címmel. Persze, ahogy már az szokott lenni, mérsékelten tudta az csak megidézni a nagy elődöt. Maradjunk ez eredetinél!
