A film eredeti címe: Вий
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.
Mihail
Lermontov
A
DÉMONOM
Az
eleme: minden gonoszság,
a felhőket
büszkén szeli,
erdei rém, zúgó hab, orkán
mind az ő parancsát lesi.
Zörgő
avar sápadt esője
borítja
büszke trónusát.
villámok
villognak körötte,
szeme
gúny, szája némaság.
Megveti a tiszta szerelmet,
jajszót, s
könyörgést meg nem ért,
kételye az örömre dermed,
és hidegen nézi a vért.
Szenvedélyekkel
földre húzza
a
mennyei lelkesedést,
s
mikor elébe áll, a Múzsa
borzong, ha a szemébe néz.
Szabó Lőrinc fordítása
Ez a bejegyzés, és a felirat is a Gogol Víj című alkotásának 2013-as feldolgozása kapcsán született. A kisregénynek nem ez az első filmfeldogozása. Az 1967-es verzióhoz már készült magyar nyelvű felirat.
 |
| 1996-ban rajzfilmen is feldolgozták |
A mai napig emlékszem arra, hogy milyen körülmények között olvastam először az alapművet. Az Alföldön, városoktól távol, egy kicsiny épületben, egy valamikori folyócska (ma már csak csatorna) partján. Este volt amikor elkezdtem olvasni. Éjsötét éjszaka. Fáradt voltam, a szemem majd lecsukódott, de olvastam rendületlenül... És örültem, hogy kulcsra van zárva az épület ajtaja.
Írtam már máskor, de újra kijelentem: nem vagyok horrorfilm-horrortörténet kedvelő. Nem szeretem a rémisztő történeteket. Kerülöm is őket. A Víj nem is egy rémtörténet. Bár tagadhatatlan, hogy a néphit, sötét oldalról alkotót képe fontos szerepet kap a novella cselekményében. Az eredeti Gogol mű igazából szerintem a gonosz elleni harcról szól. Illetve arról, hogy vannak akik félvállról veszik a spirituális dolgokat. Ki így, ki úgy. Vannak akik élet-halál harcot vívnak, míg mások (esetleg épp a hozzá közelállók) nem értik, nem is akarják megérteni az életéért küzdőt.
Nem igazán szeretem a fantázia filmeket. Akkor miért is készítettem feliratot a filmhez?
Történt velem ez-az az elmúlt évben.
Ajánlott nekem valaki egy könyvet, amely szerintem a 19.század végi, 20.század eleji orosz néphit tanulmányozásához nagyon jó forrásmű. Előítélettel telve vettem kezembe a könyvet, és kellemesen csalódtam. Ez az élményem (is) adta a bátorságot ahhoz, hogy belefogjak ebbe a feliratba. Ez volt az egyik hatás, ami miatt belefogtam ebbe a vállalkozásba.
A másik pedig az, hogy a film készítői nem minél rémisztőbb alkotással akarták a nagyérdemű igényeit kiszolgálni. Inkább popularizálták, emészthetőbbé tették a történetet. Az eredeti mű mellett van egy másik vonala is ennek az alkotásnak. Természetesen a történetek összefonódnak. A plusz szálnak az egyik érdeme, hogy a film sötétségéből elvesz. Emészthetőbbé teszi a történetet. Ez a plusz szál elviszi az eredeti történet hangsúlyait. Nem csak elveszi ezeket, hanem mást ad hozzá. Mássá teszi az eredeti történetet. Szeretnék egy hasonlattal élni. Szeretem a Verne műveket. Ott van például a
Nyolcvan nap alatt a Föld körül. A filmes feldolgozások közül számomra etalon a Pierce Brosnan főszereplésével készült háromrészes alkotás. Szerintem jól megfogták az alkotók a könyv hangulatát. És ott van a Jackie Chan féle értelmezése a műnek. Bár a nevezett úriember filmjeit egyáltalán nem kedvelem, valahogy nem szeretem az ugra-bugra filmeket még ha humorosak akkor se, de az ő főszereplésével készült feldolgozás tetszik. Körülbelül úgy tértek el az alkotók az eredeti Verne műtől, ahogy a 2013-as Víj adaptáció készítői Gogol művétől.
Az angol kartográfus feltűnése a történetben, egy új perspektívát nyit meg a sztoriban. Történt valami Homa Bruttal, az eredeti főszereplővel. Történt valami, nem is olyan régen, amit valaki nem tud megemészteni. Ezért a kívülállót, az angol kartográfust felkéri egy kis nyomozásra. Az angolnak egy évvel az események után kellene rekonstruálnia a történteket...
Így nekiállhat egy kicsit detektíveskedni.
A harmadik ok pedig amiért hozzákezdtem a felirathoz az volt, hogy számomra úgy tűnt, hogy az alkotók hangsúlyt tettek arra is, hogy a laikus néző egy kis ízelítőt kapjon a keleti szlávok hitvilágáról. Mindezt úgy, hogy az akiknek nincsenek etnográfiai ismereteik azok is élvezni tudják a történetet. Nem kioktató módon, hanem egy kis iróniában feloldva. És nekem ez szimpatikus.
És van egy negyedik ok is, és ez megtalálható valahol ezen a blogon is...
Itt van például a film legelején megemlített Iván Kupala nap. Szándékosan hagytam meg a keleti szlávoknál használt nevét ennek az ünnepnek.
Szent Iván napjáról van szó. Így is hívják ezt az ünnepet. De semmi köze nincs az ezen a napon végrehajtott rituáléknak Szent Ivánhoz (vagy ahogy mi ismerjük Keresztelő [Szent] Jánoshoz).
Ez a nap a nyári nap-éj egyenlőség idejére esik, és az ősi pogány ünnepet krisztianizálás "jegyében" nevezték át, adták a Bemerítő nevét ennek a napnak. Ez a jelenség a kora középkorban bevett gyakorlat volt. Úgy gondolták, hogy ha egy a kereszténységhez köthető eseményt kezdenek el ünnepeltetni, akkor az emberek elfelejtik a nap eredeti pogány szokásait. De ez egyetlen esetben sem történt meg. Helyette egy új, szinkretista értelmezése lett az ünnepeknek.
Azért hagytam meg a feliratban az eredeti nevet, mert úgy gondolom ez segít a film eredeti hangulatának megőrzésében. Ugyanis a film nyelvezete közel sem steril. Nem a mai irodalmi oroszt használják a színészek. (Most nem mélyednék bele abba, hogy napjaink orosz filmgyártásának egyes darabjai hivatalosan miért számítanak belorusz, ukrán vagy kazah alkotásnak. Miért kazah film egy Moszkvában játszódó, csak orosz színészeket felvonultató, orosz nyelvű ifjúsági film. [Fekete Villám]. Adózási kérdésekkel nem foglalkoznék. Persze a NAV-nak elküldöm a bevallásomat!) A párbeszédekben időről-időre felbukkannak a tájjellegű kifejezések. Hiába, kozákok között játszódik a történet. Ahol indokoltnak tartottam meg is hagyta ezeket a kifejezéseket, természetesen oly módon, hogy ne zavarja a dialógusok érthetőségét.
Tehát a nyelvi sterilitásra azért nem törekedtem, mert szerettem volna, ha csak nyomokban is, de a dialógusok megőriznének valamit a filmben található szláv nyelvi sokszínűségből. Ezért hagytam meg néhány helyen az orosz beszédbe kevert ukrán, kozák kifejezéseket. Természetesen igyekeztem úgy tenni, hogy mindez ne menjen az érthetőség rovására.
Az eredeti mű magyar fordítása is tartalmaz ilyen kifejezéseket. Sőt, maga Gogol is belekeverte írásába a hohol szavakat. Az orosz kiadások végén is ott van a Jegyzet, hogy napjainkban is érthető legyen minden szava a művet eredetiben (oroszul) olvasók előtt. (Azt mondják a hozzáértők, hogy Mark Twain egyik regényében, a
Huckleberry Finn kalandjaiban, is egy lingvisztikai utazásban vesz részt, aki az eredeti nyelven olvassa a könyvet. Ahogy utazik a főhős lefelé a Mississippin, úgy változik a dialektus is, amit a mellékszereplők használnak. Pont úgy, ahogy a valóságban is. Szép kihívás lehet azt a regényt is lefordítani!)
Régmúlt idők szellemét idézi a nyári napforduló ősi szláv hagyománya. Egy titokzatos, misztikus hagyomány ez. Köze van a varázsláshoz, a jövendőmondáshoz is. Mégsem csak a mágia sötétsége jellemzi. Van a hagyománynak egy vidám, zajos, fiatalos oldala is. Kupala kezdetben egy volt az ősi szláv politeizmus istene között. Ünnepe egy nyári termékenység kultusz volt. Az esti éneklés, és tűzgyújtás tulajdonképpen neki bemutatott áldozatként funkcionáltak.
Persze Kupala "funkciója" idővel megváltozott. Rusz megkeresztelkedése után keresztény színezetet is kapott a nap. No nem arra kell gondolni, hogy az ortodoxia kanonizálta volna az ősi termékenység kultuszt. Azóta hívják Iván Kupalának (vagy Iván Kupalo-nak). Az ősi bálvány trónfosztott lett. Már nem számított istenségnek "csak" egy vízi szellemnek, aki nem szereti ha zavarják. Az aki királyságába behatol azt kockáztatja, hogy kivívja ennek a szellemi lénynek a haragját, és az megfojtja őt. Iván Kupala/Szent Iván éjjelén úgy tartották, hogy megelevenedik a szellemvilág. A különböző démoni lények mind aktivizálják magukat.
Az ünnep már nappal elkezdődik. Ekkor kell összeszedni a különböző gyógyfüveket. Úgy tartotta a néphit, hogy a gyógynövények ekkor a leghatásosabbak. Ilyenkor koszorút fonnak füvekből és virágokból az emberek, és azt fejdíszként használják. Tüzet raknak amely körül táncolnak. A rakás lényege, hogy a közepén álljon egy rúd, amihez támaszkodok a többi fa. Ez az égő máglya a napot jelképezik. Az elhangzó dalok mind kapcsolódnak Kupalához. Csupa jó dolgokat beszélnek el róla.
Az Iván Kupalakor folyóban való fürdőzésnek az eszmei alapja az, hogy a hiedelem szerint ilyenkor a folyó vize lemossa az emberről a bűnt. (A kupala szó jelentése: fürdött, lubickolt. A kupalká-é: dagonyázás.) A korai, hajnali fürdőzésnek még gyógyító hatást is tulajdonítottak. A pancsikolás, éneklés után, este következett a tűzgyújtás. Úgy tartották, hogy a máglyák átugrása megvédi az embert a rontástól. A tűznek is tulajdonítottak tisztító hatást. Minél nagyobb ugrással tudta valaki átugrani a tüzet, annál boldogabb lesz, vélték. Az anyák beteg gyermekeik ingét, ágyneműjét elégették, így kívánták a gyógyulást elősegíteni. A tűz körül nem csak táncoltak, hanem ügyességi vetélkedőket is tartottak. Fáklyákat gyújtottak. Este a lányok a gyógyfüvekből, virágokból font koszorújukat ráhelyezték a közeli folyó vizére. És árgus szemekkel figyeltek. Hiszen ez a szertartás egy szerelmi jóslás. Figyelik a koszorú lebegését a vízen, és ha látják amint elsüllyed a fejdíszük, akkor az azt jelenti, hogy szívük választottja nem szereti őket, és nem lesz házasság sem. (Van ennek a hiedelemnek egy olyan alváltozata is, hogy ha egy fiú talál a vízen egy ilyen úszó koszorút, akkor a koszorút készítő lány lesz majd a felesége.) Mivel a babona szerint ezen az estén minden szellemi lény aktivizálódik, ezért senki, aki jót akar magának, nem feküdhetett le aludni. Úgy tartották, hogy éjfélkor a páfrány virága megmutatja, hogy hol van kincs elrejtve. Esetleg ha szerencsés az ember, akkor az éjfélkori misztérium révén minden kívánsága teljesülhet.
Az Iván Kupala (Iván Kupalo) ünnepről a legrégebbi feljegyzés a 12.századól való. Egyértelműen termékenység kultusznak írja le már ez az egyházi irat is az eseményt. Ugyanakkor megemlíti, hogy a termékenység istennek van egy női társa is (Kupaliscsa). Van olyan vélemény, ami szerint az ősi szláv hitvilágban fellelhető termékenység isten és istennő párok ugyanazon szellemi valóság, más-más néven nevezve. Tájegységenként eltérhetnek a nevek, de a kultusz egységesnek tekinthető. Mindenütt volt egy férfi (Kupala), és egy női (Kupaliscsa) istenség. Egyes helyeken (észak-nyugati terület, Lagoda-tó környéke) Lado és Lada, más helyeken Kosztromo és Kosztroma, megint másutt Jarilo és Jarilának hívták ezeket a idolokat.
A Gusztinszkij krónika megemlíti a Fényes Hét nevű ortodox liturgikus ünnephez tartozó népi hagyományokat, és azok pogány eredetét. A krónika egyértelmű összefüggést lát e népszokás és a pogány kultuszok között.
Ez az időszak a húsvét után kezdődő hét. Ilyenkor például az ortodox egyházak papjai a temetéseken fehér ruhában vesznek részt, és a gyászolók nem gyász- hanem húsvéti dalokat énekelnek. Hiszen Jézus Krisztus legyőzte a halált. És ez a keresztény húsvét fő üzenete. Ugyanakkor nemcsak liturgikus, hanem népi hagyományai is vannak ennek az időszaknak. A hét minden napjához más és más népszokások kapcsolódtak. Ezeknek a népi tradícióknak, a magyar húsvéti hagyományokhoz hasonlóan, semmi közük nincs a kereszténységhez. Ez egy tavaszi megújulási, ébredési, újjászületési ünnep.
A keddi naphoz köthető hagyomány: ezen a napon azokat, akik a reggeli ima idején mélyen alszanak, hideg vízzel nyakon öntik. Ennek a napnak a tradiciónális neve Kupaliscsa kedd. Iván Kupala párját összefüggésbe hozzák a szakemberek a Föld Anya kultusszal is.
De kis az a Víj?
Víj a keleti szlávoknál egy alvilági lény neve.
Az alvilág királya, Csernobog Vajdája. Hatalmas szemhéja és szempillái vannak. Akkorák, hogy saját maga nem is tudja felemelni őket. Az orosz és fehérorosz mesék szerint segítői vannak, akik vasvillákkal emelik fel szemhéjait, és szempilláit. Ugyanakkor tekintete veszélyes! Aki nem tud ellenállni a kísértésnek és a szemébe néz, az meghal. De Víj tekintetével falvakat, városokat tud lángba borítani, elemészteni.
Feltételezések szerint a név etimológiája vagy az ukrán вія, війка szavakra, vagy a fehérorosz вейка szóra (szempilla) vezethető vissza. De van olyan vélemény, hogy az orosz виться (kószálás, mászás, csúszkálás, kanyargózás, göndörödés) szó az eredet. Az etnográfusok a szemmel verés hiedelmének megszemélyesítőjét látják Víjben. Az ősi szláv panteonban nem egy kis istenecske volt. Az egyik orosz népmesében (
Iván Bikovics) megemlítődik, hogy a történetben szereplő boszorkány férjenek szemöldökét, és szempilláit vasvillával kell felemelni.
Néhány a filmben elhangzó kifejezés pontosabb meghatározása:
- Szotnik : Pontos fordítást nem tudok rá. Az orosz szótárak többnyire százados, centurio kifejezéseket adnak meg jelentéseként. Ez azonban nem pontos. Az orosz tiszti rangokat nem könnyű (bizonyos esetekben lehetetlen) pontosan visszaadni. A szotnik (vagy szotnyik) kifejezésre Mihail Solohov, akinek a munkássága szorosan kötődik a Don környéki emberekhez (kozákokhoz, oroszokhoz, ukránokhoz), a következő magyarázatot adta híres nagyregényének jegyzeteiben: "
A cári hadseregben a következő tiszti rendfokozatok
voltak: 1. zászlós (lovasságnál kornet, kozák seregben horunzsij), 2. főhadnagy
(kozák seregben szotnyik), 3. törzskapitány. lovasságnál törzs huszárkapitány,
kozák seregben podjeszul), 4. kapitány lovasságnál huszárkapitány, kozák
seregben jeszaul), 5. alezredes (kozák seregben vojszkovojsztarsina), 6.
ezredes. Az első négy fokot főtiszti, az utolsó kettőt törzstiszti rangnak
nevezték." (Makai Imre fordítása)."
Akkor most százados vagy főhadnagy?
 |
| Jelenet a filmből |
A szotnik (szotnyik) kifejezés eredete a 9.századig nyúlik vissza. Eredetileg egy orosz katonai egység (szotni) parancsnokát hívták így. Történetesen az ilyen alakulatok létszáma száz főből állt. (Innen van a szótárakban a százados, centurio "megfejtés".) A 18.század elejéig használták a szót ebben az értelemben.
A kozák csapatoknál 1798 és 1884 között használták hivatalosan ezt a rangot. A hivatalnoki (csinovnyiki) rendszerben a 12.osztályban szerepelt ez a rang, 1884-től már a 10.osztályba szerepel, így a besorolás szerint hadnagynak, segédtisztnek, testületi titkárnak felel meg a szotnik.
Azon a vidéken amit ma Ukrajna néven ismerünk a 16-18.században szotnik nem csak katonai, hanem közigazgatási vezető rang is volt. Napjaink Ukrajnájában a kisegítő rendőrségnél (вспомогательной полиции) használatos ez a rang. Úgy gondolom, hogy jó döntés volt részemről, hogy nem próbáltam behelyettesíteni ezt a szót egy magyar ranggal. Hiszen nálunk sem feltétlenül századosnak (vagy főhadnagynak) hívják azt aki vezeti a századot. (Személyesen tapasztaltam, hogy hadnagy is lehet századparancsnok.)
- Gorilka : Legegyszerűbb lenne pálinkának fordítani, de a hungarikum hívők felhördülnének. Pedig Gogol műfordítások készítői is előszeretettel fordították pálinkának ezt a szót.
Pedig valójában nem más mint vodka.
Szeretnék valamit tisztázni. Lakókörnyezetemben annyiszor hallottam már azt a tévhitet, hogy vodkát bármiből lehet készíteni, de pálinkát csak gyümölcsből. Tavaly nyáron, munkám során, megismerkedtem egy fiatalemberrel. A közös munka összehozza az embereket. Na, ő elmondta nekem, hogyan lehet cukorból és vízből pálinkát készíteni. Magam nem vagyok a téma ismerője, szakértője. Ha mindenki annyit inna alkoholos italt mint én, nem lennének szeszgyárak, sörgyárak. Se borospincék.
A vodka és a pálinka között a fő különbség a gyártási technológia.
A minőségi vodka alapanyaga a gabona. A megerjesztett alapanyagot lefőzik. De nem egyszer, mint a pálinkát. És szűrőn keresztül történik a vodka lepárlása. Évszázadokon át folyók homokján keresztül gőzölték át a nedűt. A homok volt a szűrőanyag. Megfogta a szennyező anyagokat. A 19.század második felétől pedig (egy szentpétervári tudós nyomán) aktív szenet kezdtek használni erre a célra. Ezt, a szűrőn keresztüli lepárlást hívják finomításnak. Minél többször finomítanak, annál jobb lesz a vodka. A prémium vodkákat akár nyolcszor, kilencszer is átszűrik. (Tíznél többször nem finomítanak.) A középkategóriát négy-hatszor. Ez így nyert esszenciát vízzel hígítják. Van egy orosz mondás. A vodka hidegen, melegen (vagy télen, és nyáron) mindig 40 fokos. (Nem 37 és fél!) Különböző tájegységeken különböző néven illették ezt az italt a szlávok. A vodka elnevezés a Moszkva környéki vidékről terjedt el az egész világon. A gorilkának pedig a Kijev környéki területeken hívták (újabban a nagy ukrán nacionalizmus szellemében: hívják). Van olyan feltételezés, hogy mivel a vodkát eredetileg gyógyszerként használták, a név maga az élet vize kifejezés lerövidüléséből ered.
- Erdei öreg vagy erdei manó: Ha szólásmondás részeként is, de kétszer is megemlítődik e szellemi lény a filmben. A Horda című film kapcsán készült bejegyzésben is megemlítődött, úgyhogy itt az idő hogy essen róla néhány szó.
Különböző elnevezésekkel (leszij, leszovik, lesak, leszovoj, leszun) illetik ez az ősi szláv hitvilághoz köthető szellemi lényt. Nem más ő mint az erdő szelleme. Minden erdőben van erdei öreg, de ő leginkább a fenyőerdőket kedveli.
Öltözetének jellemzői a piros öv, a földig érő felsőruházat, és a lábbelije. Mert azt fordítva hordja: bal lábra a jobbat, jobbra a balt viseli. És a szeme... A szeme éget, mint a parázs.
Gondosan leplezi tisztátalan voltát. Szemöldöke, szempillája egyes hiedelmek szerint nincs. Pontosabban emberi szem nem láthatja. Ahogy jobb oldalon füle sincs, ezért haját gondosan félrefésüli.
Fatörzzsé vagy dombocskává tud válni, ha érdeke úgy kívánja. Esetleg erdei vaddá (például medve), madárrá, de nem akadály számára, hogy akár valamilyen növény képét felvegye. Amikor az erdőben jár, akkora mint az erdő fái. Az erdő suhogása, az erdei szellők fúvása mind hozzá köthetők. Ő egy úgynevezett területi szellem. Soha nem hagyja el erdejét, de még az erdejében található tisztásokra se megy ki. De az erdőben ő az úr. Övé minden növény, minden állat a tulajdona. Minden erdei lény neki engedelmeskedik. Nem megy be a falvakba, nem veszekszik a fürdős öreggel (bannyik), messziről elkerüli azokat a településeket, ahol fekete kakasok kukorékolnak, vagy ahol "kétszemű" kutyák élnek (az a kutya számít kétszeműnek, amelynek a biológiai szemei felett, lehetőleg kör alakban a szőrzet másmilyen színű, mint a kutya pofáján egyébként), és a háromszínű macskáktól is tart.
Nem egy csendes lény. Szeret nagy hangon énekelni. Dalának szövege nem szavakból áll. Időnként olyan hangos mint a viharos szél. Úgy viselkedik, mint egy őrült. Időnként féktelen nevetésbe tör ki.
A domovojhoz (házi szellem) hasonlóan nem okoz nagy kárt az embereknek, és szereti megtréfálni őket.
A leggyakoribb tréfája az, hogy amikor az ember beér az erdő sűrűjébe, hirtelen ködöt bocsát a vidékre, hogy a sűrűbe eltévedjen a behatoló.
Ilyenkor az "áldozatnak" ajánlatos fordítva felvennie a lábbelijét. Ez kisegíti a bajból.
Nem kell imádkozni, nem kell a keresztet vetnie, hiszen az erdei öreg nem olyan (?) ördögi lény mint a démonok.
De évente egyszer, Jerofeja mártír napján (október 17. a gregorián, október 4. a julián naptár szerint), az erdei szellemek megállíthatatlanul tombolnak. Ilyenkor az emberek nem mentek be egyik erdőbe se.
Ugyanakkor Iván Kupala előestéjén könnyen meg lehet egyezni az erdei öreggel. Azok a pásztorok, akik erdős-fás területen legeltettek, ilyenkor igyekeztek az erdőbe. Hogy a csordájuk egész évben védve legyen a lesijtől. Szent Illés napján engedi szabadjára az erdő szelleme a farkasokat. Agafona-Ogumennika (Szent Agantonik és vértanútársai) napján (augusztus 22 illetve szeptember 4, naptára válogatja) kirohannak az erdőből az erdei szellemek, megállíthatatlanul rohannak a falvak felé, de "csak" a faluk határában összeállított kévéket hányják szerte-szét. Biztos ami biztos alapon ezen a napon a falusiak kifordított báránybőrbe öltözve, fejüket bebugyolálva őrt állnak (egész nap, este is) a csűrök körül.
A Szent Kereszt Felmagasztalásának Ünnepén (szeptember 14, illetve a julián szerint 27), sem mennek az emberek az erdőbe. Ez a nap jelzi, hogy az erdei szellem nemsokára beszünteti a tevékenységét. Hogy azután Jerofeja mártír napján azután végleg eltűnjön. Köddé váljon, hogy azután a következő év tavaszán újra megjelenjen, és ott folytassa tevékenységét ahol abbahagyta...
Az babonás ember tartottak az erdei tréfáitól, ugyanakkor bizonyos fokig a vidámság (mondjuk ha másként nem akkor káröröm formájában) is kapcsolódik hozzá. A Rusz megkeresztelése utáni időkben alakulhattak ki azok a mondások, amelyekben az erdei öreg mintegy a rossz szinonimája.
("Иди к лешему!", "Леший бы тебя задавил!" - Menj az erdeihez!, Az erdei törne össze!)
Az ősi szláv mítosz szerint az erdei szellemek évezredeken óta itt vannak közöttünk. E babonaság úgy tartja, azért vannak ezek a spirituális lények itt a Földön, hogy megbüntessék az akaratlanul vétkezőket. Ilyen bűn például, amikor az ember száján kicsúszik egy káromkodás. Ha egy vajúdó asszony a szüléssel járó fájdalmak közben szidja, átkozza magát vagy születendő gyermekét, akkor az újszülöttet az "erdő gyermeké"-nek tekintették. Az ilyen gyerek nyugtalan és beteges lesz. Ha megéri, akkor megkeresztelik, de mindenki tudja, hogy hét év múlva az erdei elkezdi majd magához csalogatni. És akit a leszij magához akar láncolni, azt magához is fogja. Szegény, megbabonázott gyermek el fog szökni az erdőbe, hogy ott élje le az életét. Ami nem szokott hosszú lenni...
És ha úgy esik, hogy valaki mégis megtalálja őt (élve) az erdőben, az anyai imáknak köszönhetően, akkor azt tapasztalhatja, hogy a gyermek teljesen el van vadulva, nem emlékszik gyermekkorára, nem emlékszik szüleire, nem emlékszik semmire... Teljes közönyt mutat az emberek felé.
 |
| Vlagyimir Orlovszkij: Nyári nap Ukrajnában 1892 |
- Hutor: A felirat szövegében nem voltam túl következetes, amikor valamelyik szereplő ezt a kifejezést használta. A legtöbb esetben telepnek fordítottam. (Hiszen ez a magyarban már szinte klasszikusnak számít, ebben a vonatkozásban.) Ugyanakkor néhány helyen megtartottam a magyarban is az eredeti kifejezést. De csak abban az esetben amikor tartalmilag indokoltnak találtam.
A hutor (хутор) jelentéstartalmát azonban nem lehet egy magyar szóval visszaadni. A doni és a kubáni kozákok között is létező településformáról van szó. Jelenthet egy család házát, a hozzátartozó gazdasági melléképületekkel (ebben az esetben a legjobban a magyar tanya kifejezéssel fordíthatnánk a szót). De a hutorban lakhat több család is. Természetesen különálló házakban, és különálló melléképületekkel. De ezek a telepek nagyságukat tekintve minden esetben kisebbek mint egy falú. Maga a kozákság életformája is megér, ahogy mondani szokták, egy misét. De most nem mennék ebbe nagyon mélyen. Van amiben hasonlít, és van amiben különbözik az úgynevezett megszokott paraszti életformától. (Véleményem szerint ezek a különbözőségek mintegy predesztinálták, hogy a Polgárháború idején Mahno anarchista tanai [is] és az eszer tanok [is] igen népszerűek voltak ezen a vidéken. A kozákok gazdálkodása egyszerre volt egyéni és közösségi is. Mint ahogy demokratikus értékek is jellemezték mindennapjaikat. Hiszen a szabad kozákok mindig is választották tisztségviselőiket. Ez a joguk az autonómiájuk része volt.) A hutor élén minden esetben állt egy közigazgatási tisztségviselő. A filmben ez egy szotnik.
 |
| Jelenet a filmből |
Az interneten található vélemények (egy részének) elolvasása után olyan érzés alakult ki bennem, hogy a film megítélése erősen kultúra függő. Vannak akik az eredeti Gogol alkotást keresik benne (szöveg, történethűség), vannak akik (főként az nyugat-ukrajnai kultúrkörhöz tartozók) a nacionalizmusuk egyik eredőjét keresték. Ugyanakkor épp a
kuruckodó kozákoskodó műmájereknek mutat fricskát ez az alkotás. Nem bántóan, hanem finoman, ironizálva. És épp ezek, a szemmel láthatóan mély érzésű hazafiak, nem vették a lapot. Az iróniára azt gondolták (egy komplett fórumot találtam ahol ilyen értetlenkedő, német náci egyenruhásokat avatarként használó, felhasználók értetlenkedtek), hogy hiteltelenné teszik a filmet.
Egyik "fájó" pont volt számukra, a végen található, mondhatni szinte legutolsó jelenet. A szituáció annyi, hogy egy postakocsi hagyja el (sebesen) a falut. Az út szélén látható egy útjelző tábla. (A felirat készítése közben, felmerült bennem, hogy "magyarítom" a tábla feliratát. De eltekintettem végül ettől, mert nem voltam biztos abban, hogy magyarban átjött volna a dolog.) Három város neve van a táblára írva: London, Moszkva és Horticja. Az említett netes csevejtéren az egyik hozzászóló azon háborgott, hogy az ukrán város nevét akkoriban nem is úgy írták, ahogy a filmben szerepel. Mert akkoriban az orosz udvar nem engedte, hogy ukrán neve legyen egy településnek. Tehát ez egy hiteltelen film. (Jellemző, hogy nem tűnt fel neki, hogy a másik kettő városnév helytelen helyesírása.) Egyrészt az ukránul felírt városnév előtt van egy jel. A helyi gyártású vodka
emblémája. Ez a vodkafajta a város nevét viseli (napjainkban is). Ez a brand-je. A filmet fel is jelentették a reklámokról szóló törvény megsértéséért (tiltott reklám). Ezért szerepel "történelmietlenül" a táblán. Másrészt a tábla "megkoronázhatja" azt a film által sugalmazott általánosítást, hogy a kozákok
(is) bikkfafejűek. Hiszen az ország egyik legnagyobb városának a nevét sem tudják helyesen leírni (Москъвь-Moszkv). Persze az asszociáció is beindulhat: Москъвь-моська
(mopsz kutya)-москаль (moszkál)-Москва (Moszkva). De a helyesírási hibákat értelmezhetjük a reklám álcázásaként is.
Félreértések elkerülése végett, szeretném leszögezni, hogy filmben nem a kozákságot gúnyolják ki, hanem a róluk alkotott propagandisztikus, romantikus, valóságidegen sztereotípiákat. És ezzel a görbe tükör épp az előítéletek nevetségességét villantja fel. (Az más kérdés, hogy a magyar kultúrkörben élők számára, számunkra ez mennyire tud átjönni. Tényleg, mennyire jött át? Megírjátok hozzászólásban?)
 |
| Jelenet a filmből |
A film nemzetközi koprodukcióban jött létre. Orosz, ukrán, német, és brit vállalkozást tekinthet meg az érdeklődő. A mozin látszik, hogy nem sajnálták rá a pénzt (26 millió dollárt költöttek rá). 2005 decemberében kezdték el a készítését, és 2014. január 30.-án volt a premier vetítés. Oroszországban eddig 4,4 millióan látták, Ukrajnában közel 850 ezren. A kartográfust Jason Flemyng angol színész alakítja.(Többek között az X-men: Az elsők-ből lehet ismerős, hiszen ő alakította Azazelt; de látható a Blöff-ben; A titánok harcában; A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső-ben is.) Jonathan Green, a kartográfus, karakterének megformálására Vincent Cassel-t, Keanu Reeves-t, és Sean Bean-t is kipróbálták. A moziban szereplők többsége orosz származású, de meg kell még említenem a vilniuszi születésű Angija Ditkovskyté-t (Ismerhetjük a Na Igre [Játékban] Lénájaként, vagy a Forróság [Zsara] Násztyájaként, a Boldog új évet, anyu! Vikájaként is.), aki ebben a filmben Nasztuszját, Petrusz (Alekszej Csadov alakítja) szerelmét alakítja. A litván származású színésznő 2006 és 2009 között Alekszej Csadov felesége volt. A viszony kettőjük között a Forróság forgatása után alakult ki. A pánlányt Olga Vlagyimirovna Zajceva alakítja. Bár 2002 óta filmezik, mégis tudomásom szerint egyetlen filmjéhez sem készült még sem felirat, sem szinkron. Legalábbis eddig... A mozi egyes jeleneteit Csehországban forgatták. Végül is, ez már így szinte egy közös európai projekt. Ugye?
Végezetül néhány mondatot szeretnék a film ihletőjének szentelni. Nyikoláj Gogol életének főbb pillanatait tekintsük hát át! De formabontó módon nem a saját szavaimat használnám erre a célra. A Víj (talán első, vagy talán egyik első) magyar nyelvű kiadása a Franklin Társulat gondozásában jelent meg. Magam ezzel a fordítással találkoztam először. A könyv bevezetését Bonkáló Sándor írta. Ebből idéznék néhány mondatot:
 |
| Nyikoláj Vasziljevics Gogol |
>>... Nikoláj Vasziljevics Gogoly élete nagyon érdekes és
nagyon szomorú, mint minden gondolkodó és érző kortársáé. 1809. március 19-én
született Vásziljevkában (vagy talán Jánovcsinában), a poltavai kormányzóság
mirgorodi járásában, melynek szomorú nyárspolgári életét a Mirgorod című
elbeszélő kötetében tárja elénk. Egy kozák eredetű kurtanemesnek és
aszketizmusig vallásos nemesasszonynak a fia. Származása nagy hatással volt
fejlődésére és egész életére. Gyermekkora ellentétes benyomások közt telt el.
Édesapja ukránul beszélt s ukrán nyelvű
színdarabokat írt műkedvelők számára, de költőnk csak orosz iskolákba
járhatott, mert a kormány mindenünnen száműzte az ukrán nyelvet. Nagyapja a lengyelverő záporogi
kozákok íródeákja, a szabadságharcért és a právoszláv hitért verekedő kozákokról
mesélt neki s a lázadás szellemét, a kalandoskodást s minden csodaszerű dolog
szeretetét igyekezett belecsepegtetni kis unokájába. Édesanyja a régimódi orosz
nagyasszonyok típusa. Az aszketizmusig vallásos, eleped az Isten után való sóvárgásban.
Míg nagyapja ifjúkori emlékein merengve, lelkesedéssel meséli, hogy a kozák
mindig harcban állt mindenkivel s csak a kard törvényét ismerte, édesanyja a
keresztényi alázatosságot és engedelmességet hirdeti s az utolsó ítélettel
rémítgeti fiát, ami mélyen a gyerek szívébe vésődött. „ Valamikor arra
kértelek, hogy az utolsó ítéletről
beszélj, s te nekem zsenge kiskoromban
olyan világosan s olyan meggyőzően beszéltél arról a boldogságról, amely
az erényes élet jutalma, s olyan rettenetes és sötét színekkel ecsetelted a
kárhozottak örök szenvedéseit, hogy egész
bensőmet feldúltad, minden érzésemet fölkorbácsoltad, s ennek
köszönhetem, hogy később fenséges és magasztos gondolatok születtek agyamban.”
Ezt írta édesanyjának a 40-es évek elején, amikor erőt vett rajta a
miszticizmus. [...]1828-ban Pétervárra megy. Azt hiszi, hogy csupa olyan
rajongó lelkeket talál, amilyen jómaga, s hogy mindenütt tárt karokkal
fogadják, ha azt mondja, hogy a hazáját akarja szolgálni. Keservesen csalódik.
Az ajtók bezárulnak előtte. Még biztató szót vagy vigaszt se kap. Vérig sérti
érzékeny lelkét a fővárosi emberek s főleg a hivatalnokok hidegsége és önzése.
Sebzetten, magányosan bolyong az embersűrűs, ködös utcákon, búsan, összetörten
szövögeti valósulatlan álmait. Amikor minden hivatalos ajtó végleg bezárul
előtte, homályos művészi szenvedélytől vezetve, színésznek akar felcsapni, de gyenge hangja miatt nem veszik
fel. Végső elkeseredésében az a gondolata támad, hogy tollával keresi meg
kenyerét. Álov álnéven kiadja a líceum padjaira írt idilljét, Hans
Küchelgartent. A kritika kedvezőtlenül fogadja, mire az összes el nem
adott példányokat visszaveszi a
boltokból, megsemmisíti s mint valamikor az önérzetükben megbántott ukrán
szegénylegények, a záporogi kozáktáborban, ő is ellenállhatatlan ösztöntől
hajtva külföldre menekül. Csak amikor Lübeckbe ér, eszmél rá, hogy mit
cselekedett s anyjához írt levelében azzal mentegetőzik, hogy újjászületésre,
további tanulásra van szüksége, hogy alaposan felkészüljön a reáváró nagy
feladat elvégzésére. Ám ugyanabban a levélben Isten ellen is zúgolódik, hogy
„ha már olyan páratlan vagy legalább is ritka szép lélekkel áldotta őt meg,
hogy forró szeretettel lángol minden magasztos és nemes eszméért, miért
öltöztette ezt a lelket csúnya külsőbe”. Sikertelenségét csúnya külsejének s
főleg mozdulatai ügyetlenségének tulajdonította.
Egy hónap múltán ifjúsága nagy
reményeivel a szívében visszatért Pétervárra s hosszas utánjárás után írnoki
állást kap a császári illetményhivatalban, ahol kedves hőse Akakij Akakievics
munkáját végezte. Bizony a mintaszerű akták és számadások szolgai másolása nem
az a nagy és magas költői eszmény, mely a lelkében forrt s amelyről mindig
ábrándozott. De mert a fizetése is oly csekély volt, hogy a legszükségesebbre
se telt belőle, egy év multán otthagyta állását s nevelősködött, meg tárcákat
írt Delvig lapjába. Ekkor az a szerencsés gondolata támadt, hogy a pétervári
közönségnek bemutatja Ukrániát. Észrevette, hogy a különböző népek élete nagyon
érdekli az olvasókat. Mohón olvassák Marlinszkij, Puskin és Lermontov kaukázusi
tárgyú munkáit. A vidám és poetikus ukrán népről és földjéről csak annyit
tudnak az oroszok, amennyit Puskinnak Poltava cimű költeményéből merítetek.
Így keletkeztek ukrán tárgyú romantikus
elbeszélései, melyeket előbb szétszórtan, egyes lapokban közölt, majd
összegyűjtve 1832-ben Esték a majorban Dikanka mellett cimű kötetben adott ki.
A kötet az ukrán élet legendája, melyben gyermekkori emlékeit eleveníti fel.
Pajkos örömmel menekül abba a kis zugba, ahol nagyapja meséit hallgatta és
sorra bemutatja Déloroszország tájképeit, népét falusi erkölcseit és szokásait,
hol vidám, hol meg fantasztikus módon.Az Estékkel egyszerre pénzt és dicsőséget
szerzett, megnyíltak előtte az irodalmi szalonok. Puskin, Zsukovszkij, Pletnev
s kora többi írói tárt karokkal fogadták. Puskin, a kezdő tehetségek vezetője
és bátorítója pártfogásába vette s Gogoly kezdetben rendkívül tanulékony tanítványnak
bizonyult. Szmirnova udvarhölgy emlékirataiból tudjuk, hogy szinte vallásos
áhítattal leste mestere minden szavát és sok mondását jegyzetei közé iktatta.
Puskin megértette, hogy mihez van tehetsége tanítványának s igazi útjára
vezette. Kereken megmondta neki, hogy az orosz élet árnyoldalait rajzolja, mert
csak ezt tudja jól megfigyelni és megérteni. Ám Gogoly még mindig álomképet
kergetett, még mindig a magas költői eszmény és missziójáról való képzete
foglalkoztatta. ”Bárcsak teljesen feledésbe mennének az Esték, amíg valami nagyot, fontosat, művészit
nem alkotok. Tisztábban és jobban látok sok mindent, mint embertársaim. A
bölcsőtől a sírig tanulmányoztam az embert s mégsem tettem boldogabbá. Fáj a
szívem, ha sz emberek tévelygését látom. Erényről, Istenről szavalnak, de egyre vétkeznek.
Segíteni szeretnék rajtuk, csakhogy édeskevés embernek van világos, természetes
esze, hogy megértse szavaim igazságát.[...] A Mirgorod megjelenése után Puskin hatása alatt szakít a
romanticizmussal. A való életet másolja, s diadalra viszi a realizmust a
Revizor (1836.) c. vígjátékában.[...] Akarata ellenére történt, hogy a realista író legyőzte a
moralistát, remekmű került ki a tolla alól. Bánattal és szégyennel telt meg a
szíve. Kétségbeesetten magyarázta, hogy nem vádolni, de tanítani akart s ebben
igaza is volt. Híve volt a cári uralomnak. Az ortodoxia, az autokrácia és a
faji uralom hármas jelszavát vallotta. Nem támadni, de védeni szerette volna a
fennálló kormányrendszert, amely szerinte a lehető legjobb volt. „ A törvények
szentek, csak a végrehajtói közt akadnak egyes gyenge emberek”, hangoztatták a
cári önkényuralom hívei s köztük Gogoly is. Fájdalomtól dúlva örökre lemondott
a drámaírásról s igazi kozák ivadékhoz méltón elmenekült vélt kudarca
színhelyéről Pétervárról, noha óriási volt a sikere és a közönség tombolt
lelkesedésében. Külföldre ment és ott maradt 1848-ig. Céltalanul bolyongott
Európa országaiban s csak Itália kék ege alatt enyhült némileg
fájdalma.1837-ben újabb csapás érte. Elvesztette legjobb barátját Puskint, s
elvesztette önmagát is. Puskin Gogolyt a nagy művészt is magával vitte a sírba,
csak a beteg sebzett szívű erkölcsbíró és vallási rajongó maradt meg Gogolyból,
aki egyre jobban és jobban távolodott a földi élettől és belső világába
temetkezve a halálra készülődött, hogy tiszta lélekkel járuljon majd Teremtője
színe elé.[...] Önkéntes száműzetése első évében befejezte A köpeny című
híres elbeszélését, melyet Arany János fordításából ismer a magyar olvasó. Egy
szegény írnok tragédiáját ecseteli, akin eleinte nevetünk, de akin azután
őszintén megesik a szívünk. Költőnk tudatosan, mint az Evángélium hirdetője lép
fel. A szenvedő felebarát iránt való részvét, a lealázottak és megszomorítottak
iránti szeretet Gogoly korában már hagyomány volt az orosz irodalomban s az
orosz népköltészetnek is századok óta egyik legkedvesebb és legtöbbször
visszatérő motívuma. A köpeny tárgya tehát nem új, de teljesen új a tökéletes
realisztikus ábrázolás s mintája a későbbi írásoknak. Teljesen igaza volt
Dosztojevszkijnek, amikor azt mondta az orosz íróknak, hogy „ mi valamennyien a
Gogoly köpenyéből jöttünk elő”.
Olaszországban élt, de hazájára szegezte tekintetét. Az
orosz falvakba kísérte Csicsikovot, a Holt lelkek hősét. Mint Lermontov a
Démon, Geothét a Faust, Gogolyt 1835-től kezdve haláláig fogva tartotta a Holt
lelkek gondolata. Egy megtörtént eset kapcsán figyelmeztette rá Puskin, hogy
milyen nagyszerűen lehetne egy ilyen kalandort Oroszországon végigkísérni és
megrajzolni az ország képét. Gogoly azonnal munkához látott s 1835-ben néhány
fejezetet fel is olvasott belőle a barátjának, de ennek halála után olyan
lassan és nehezen írt, hogy csak 1841-re készült el az első kötettel.
Gogoly 1838-1840 és 1842 telén rövid időre hazament, hogy anyagi ügyeit
rendezze és művei kiadásáról gondoskodjék. A Holt lelkek miatt valóságos
kálváriát járt a cenzura-hivatalokban, míg végre engedélyezték a kiadását. De a
helyett, hogy örömet talált volna örökértékű művében, fájdalmas csalódást
érzett. Úgy járt, mint a Revizorral. Azt hitte, hogy magaköltötte mulatságos kalandokat ír le, pedig minden
szava valóság. Nemzete tudatlanságát, elfásultságát, életközönyét és
földhözragadtságát gúnyolta ki. Nagyon szomorú, de hű képet rajzolt hazájáról.
Amikor ráeszmélt, hogy akarata ellenére világgá kürtölte nemzete hibáit, megint
külföldre menekült s elhatározta, hogy nemzete hibáinak rajza után erényeit
köti csokorba, de ez a terve nem sikerült. Nem tudott költeni. Olyan volt, mint
a jó fényképezőgép. Ha látja a tárgyat megrögzíti képét, de kigondolni,
teremteni nem tud. Az első kötetben az életet másolta, a másodikhoz nem talált másolni valót. Különféle erkölcsi
mesékből gyűjtötte az anyagot s ezt is elégette halála előtt, úgy hogy csak
néhány fejezet maradt fel másolatban.[...] Vallásos rajongásától hajtva 1848-ban a Szentföldre
zarándokolt, azután visszatért Oroszországba és lassú testi és lelki
haldoklásban töltötte élete hátralévő éveit. Mint az úgynevezett istenes
embereknek, neki se volt állandó lakása, hanem ismerőseinél szállt meg s tartózkodott
hosszabb-rövidebb ideig. Imától s
böjtöléstől teljesen legyengülve, 1852. február 21-én visszaadta lelkét
Teremtőjének.[...] Szomorú, nagyon szomorú az élete. Írói lángelméjének az áldozata. A művészet papjának született, de hajlama az aszkéta göröngyös útjára vezette s ez az ellentét idő előtt égette ki vérző, beteg szívét.<<
 |
| Jelenet a filmből. |
A DVD verziókhoz (és rip-ekhez) tartozó felirat
itt található meg.
A Blue Ray-hez (és rip-jeikhez, beleértve a 3D-s verziót is) pedig
itt.
