A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
nyelve: magyar,
kiterjesztése:srt.
Szovjetunió, Ukrán SzSzK, Kijevi terület, Csernobili járás (ma Ivankivi járás)...
1986.április 26.
Csernobil.
Legalább egy nemzedék elméjébe égett be ez a név.
Nemzedékemnek, és szüleink nemzedékének mindig lesznek emlékei erről a tavaszról. Még akkor is, ha hirtelen nem is jut semmi az eszünkbe, néhány mondat, és mindenki emlékezni fog valamire...
Ez nem egészen olyan tavasz volt mint a többi.
Emlékszem május elsején nagyon szép napos idő volt. Felvonultam, ahogy mindenki. Alig vártam, hogy elhaladjunk a tribün előtt, hogy egy mellékutcában azután, az oszolj után, megszabadulhassak a vörös nyakkendőmtől (amit sokszor csak lepirosoztunk). Emlékszem, hogy azon a tavaszon na-
gyon olcsó volt a zöldség. A saláta is. Abban az évben nem volt jelentős zöldségexport. (Ahol felnőt-
tem, azon a vidéken nagyon sokan éltek akkoriban a zöldségtermelésből.) Minden olyan szép volt. Mert nem tudtuk, hogy sok-sok kilométerre tőlünk elszabadult a Lopakodó Halál. Nem tudtuk, hogy nemcsak elszabadult, hanem már közöttünk is járt.
Nem voltunk kiváltságosak, és a fővárostól is messze laktunk, így a rádióból tudtuk meg, hogy elfo-
gyott a patikákból a jódtabletta, de pánikra semmi ok, a kormány elkezdte jódoztatni az alapvető é-
lelmiszereket. Amikor már voltak a boltokban jódozott tej, só miegymás, már tudtuk, hogy miért is van rá szükségünk...
Katasztrófa történt egy szomszédos országban.
Nukleáris katasztrófa!
 |
| Az erőmű napjainkban |
1986.április 26.-án 1:23-kor.
Nem kívánom a történelmi részleteket leírni, hiszen nagyon jó összefoglalók találhatóak az interne-
ten. Például itt, vagy itt.
Ezt a filmet szemtanúk készítették. Természetesen nem tartózkodtak a robbanáskor a négyes reaktor környékén sem, de csak két forgatócsoport tudta a bürokratikus akadályokat legyőzni, és a mentést, a kárelhárítást dokumentálni. Az egyik csoportot, az Укркинохроники rendezője, Vlagyimir Sevcsenko vezette. Ő készítette ezt a dokumentumfilmet is.
És itt álljunk meg egy pillanatra!
Szeretném kifejezni tiszteletemet mindazon újságíróknak, akik szó szerint életüket sem kímélték, kí-
mélik, miközben hivatásukat gyakorolják. Nincsenek sokan...
 |
| Az erőmű a robbanás után |
Az első atomrobbanásokkor még nem tudtak a robbanást kísérő gyilkos sugárzásról. Közvetetten bizonyítja ezt az a tény, hogy az első atombomba (első nekifutásra hármat készítettek az amerikaiak) felrobbantását, amelyet filmre is vettek, maguk a létrehozó tudósok, és a velük levő katonai vezetők is, védőfelszerelés nélkül néztek végig a mexikói határtól nem messze lévő sivatagban épített fedezékből. Vagy például az is, hogy védőruha nélkül sétáltatták végig a lerombolt Hirosimán, az első atombombát ledobó, illetve az akcióban résztvevő pilótákat. (Az USA ellenes szólamok egyik kedvenc szlogenje a 'csak ők használtak atomfegyvert'. Ami tény, ugyanakkor tudni illik, hogy nem ők voltak az egyetlenek, akik a 2.világháború alatt atomfegyvert szerettek volna kifejleszteni. Hanem a németek is, a japánok is, a franciák is, a szovjetek is... Történelmietlen kérdés, hogyha más fejlesztette volna ki előbb, ők nem használták volna-e? (Én személy szerint biztos vagyok, hogy ugyanúgy bevetette volna bármelyik másik ország is.) Truman elnök még nem tudhatta, hogy amikor kiadja a parancsot az atomfegyver bevetésére akkor ennek az akciónak sok évtizedes másodlagos hatása is lesz az emberiségre. Az ő döntésében fontos szerepet játszott két dolog. Egyrészt hogy a japánok fanatikusan harcoltak, másrészt legalább 100 000-re becsülte az amerikai hadvezetés a várható veszteségét, amely Japán teljes elfoglalásával járt volna még. És a sugárzásról mit sem tudtak... Ugyancsak történelmietlen a kérdés, hogyha tud róla, akkor kiadta-e volna a parancsot?)
Ezáltal sokkal inkább felértékelődik a csernobili katasztrófa kármentőinek, és az arról a helyszínről tudósítóknak, így Sevcsenkonak és társainak, az áldozathozatalának nagysága!
Méltóak arra, hogy NE feledkezzünk el róluk! Soha.
tonák és azon tudósok társaságában, akik megpróbálták a nukleáris katasztrófa hatását csökken-
teni, megszüntetni. A kockázatokat mindenki ismerte. Voltak akiket parancs kötelezett arra, hogy a területen tartózkodjon, de a forgatócsoport önként tette ezt. Sevcsenko rendszeresen ostromolta a hatóságokat, hogy engedjék őt a katasztrófa epicentrumába. A hatóságok elképzelése az volt, hogy a média a katasztrófaelhárítók hősiességét fogja ünnepelni. Szigorúan cenzúráztak minden felvételt. Erre a célra még egy tárcaközi szakértői bizottságot is létrehoztak. Ezen bizottság után politikai "szűrőn" is át kellett menni az anyagoknak. Ezen film rendezője azonban ragaszkodott ahhoz, hogy megmutassa az igazat, a csernobili valóságot. Ott élt a tűzoltók között, és a világnak meg akarta mutatni küzdelmüket, halálukat...
Nem véletlen, hogy (nemcsak a rendező által) vágva mutatták be először az alkotást...
Ez is hosszú harc eredménye volt...
A filmet 132 ország vette meg, 9 nemzetközi filmfesztiválon szerepelt...
Sevcsenko a premier után egy hónappal meghalt...
Sugárbeteg volt.
A felirat megtalálható itt, a film pedig itt.
Következzék most a felirat készítője néhány gondolata:
>>Ezt a filmet egy kérésre fordítottam le, az ezzel a témával foglalkozó magyar érdeklődők egy csoportjának kérésére. Ők hívták fel a figyelmet arra, hogy a katasztrófa iránti érdeklődés nem csök-
ken. Időnként az ukrán kormány letiltja az ide irányuló katasztrófa-turizmust, de amint lehetőség van erre, azonnal megtelnek a helyek. Az interneten a téma kapcsán fellelhető magyar nyelvű források száma is igen sok. Ennek érthetően többszöröse az orosz és ukrán nyelvű tartalom, elképesztő részletességgel taglalva és elemezve a történteket. Eredeti újságcikkek, korabeli visszaemlékezé-
sek, fotók. A fordítás során kötelezően el kellett olvasnom ezeket a forrásokat, rá is kényszerültem, hiszen a film tele van olyan utalásokkal, szakkifejezésekkel, helységnevekkel, nevekkel, amelyek hátterének ismerete elengedhetetlenül szükséges volt.
Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a filmből több "release" található, ezek mindegyike az orosz vagy ukrán televízióból rögzített. Emiatt a felirat a különböző változatoknál "csúszhat", annak ellenére, hogy az fps mindegyiknél ugyanannyi. Az ukrán 1+1 stúdióban, 2006-ban készült, felújított változathoz pedig semmiképpen sem illik.
A filmből készült egy DVD változat, angol felirattal, annak első néhány perce megtalálható a neten, de az ahhoz készült angol felirat erősen elnagyolt. Ennek oka, hogy azt a mozis feliratszabályok szerint készítették, tehát maximálisan 30 karakter szerepel benne soronként. Így visszaadni az igen részletes narrátor szöveget, szinte lehetetlen.
Alapelvem, hogy nem fordítok olyat, amiből volt magyar
változat. Ebből a filmből is lehetséges, hogy volt, valamikor egy
tévé-verzió. Ennek felkutatására nem vállalkoztam, fontosabbnak éreztem
annak a igénynek és kérésnek a teljesítését, hogy legyen egy magyar
fordítás ehhez a filmhez. Hiszem, hogy hiánypótló tud lenni.
Egyetlen apró érdekesség még. Csernobil -
csernobilnyik. Ez egy növény neve. Fekete üröm. Van a filmben egy szójáték,
némi magyarázatra szorul, a figyelmes nézőnek bizonyára feltűnik.
"Csupán kötelességünk, hogy
utódainkra hagyjuk a virágzó földet, a madárdalt. És ne ilyen városokat, amiket
benőtt a fekete üröm." Úgy is lehetett volna fordítani, hogy "a Csernobilhoz hasonló városokat ne
hagyjunk magunk után."<<
 |
| A mentesítésben részt vett járművek |
Az egyik tanárom mielőtt pedagógus lett (és a szó teljes értelmében az volt. Az ő esetében nem csak szinonimaként használatos ez a kifejezés. És jaj de kevesen vannak, akikre ez elmondható...), egy hőerőműben volt mérnök. A tanagyaghoz kapcsolódóan a villamos erőművekről esett szó. Elmondta mind a hagyományos, mind a nukleáris erőművek előnyeit, és hátrányait. Beszélt Paksról, és kifejtette, hogy néhány év múlva döntést kell hozni valakinek a bővítéséről, vagy a bezárásáról. Hiányolta, hogy nem kezdődött párbeszéd erről a magyar közvéleménybe (Akkoriban volt téma a bős-nagymarosi erőmű. Ott volt egy döntés amit a politikusaink meghoztak, de a közvélemény egy része hevesen ellenzett. Komoly belpolitikai kérdés lett az ügyből...). Pedig rólunk van szó. Rólunk és az utódainkról. Azóta eltelt jó néhány év, és egyetlen kormány, egyetlen politikai erő nem merte felvállalni a kérdés közbeszéddé tevésének fontosságát. Erre is igaz hát Chester Bowles mondása, miszerint túl fontos dolog ez ahhoz, hogy politikusokra bízzuk.
Bár egykori tanárom atomerőmű párti volt, engem nem tudott meggyőzni abban a kérdésben, hogy létezik biztonságos nukleáris erőmű. Akkoriban azt mondták, hogy csak a szovjet rendszerű erőművekben történhet baleset (és azok közül sem mindegyikbe, csak a Csernobilhez hasonló rendszerűekbe, és Paks nem olyan), de szerintem Fukusimát például biztos nem szovjet vállalatok építették. Nem csak az emberi tényező lehet veszélyforrás. Baleset nem csak emberi gondatlanságból, figyelmetlenségből, tudatlanságból lehet.
Persze a hagyományos erőművek is rengeteg veszélyt hordoznak...
Ugye milyen egyszerű felkapcsolni a villanyt, bekapcsolni a számítógépet és netezni egy kicsit?
Közben nem is gondolunk arra, hogy ennek mi is az ára...
Mi emberek, tényleg felelősségteljesen mérlegeljük döntéseink esetleges következményeit?
Tényleg van fenntartható fejlődés?
 |
| Csernobil vidéke napjainkban |
