Amikor elkezdtem nézni a filmet, az gondoltam, hogy egy számomra ismeretlen Sherlock Holmes történetet fogok látni. Aztán, ahogy múltak a percek egyre ismerősebb lett a történet. Igen, ez egy klasszikus sztori orosz adaptációja. Néztem, és rájöttem, hogy réges-régen mintha láttam volna már valami hasonlót. Jeremy Brett főszereplésével. Persze, a könyvespolcról lekerültek egyből a sherlockos novellagyűjtemények. Csak úgy nosztalgiából. (A Négyek jele regény, és nekem a regények közül a Sátán Kutyája van csak meg, így a fordítás teljesen mentes tudott maradni az eredeti mű és/vagy a fordítása hatásától.) Kamaszkoromban olvastam néhány krimit, de igazából Agatha Christie könyvei voltak rám hatással. Mivel azok a regények mindig megadták azt a csalóka illúziót, hogy hamarabb kiderítheted ki a gyilkos, mint a könyvbeli nyomozó. Persze, soha nem sikerült hamarabb rájönnöm. De az írónő minden esélyt megad erre. Sir Artur Conan Doyle krimijeinél semmi esélyed sincs. Mindig van egy olyan információ, amit az író nem ad át, így csak képzeletbeli nyomozója tudja azt. És ez mindig kulcsfontosságú adat. Nem enged gondolkodni, agyalni a szerző. A Sherlock Holmes történetek nem interaktívak. Christie lehetőséget ad az olvasónak, hogy ha akar, akkor része legyen a sztorinak. Ő a modernebb.
Az orosz filmhez elkészítettem a magyar fordítást, és az első dolgom az volt, hogy megnéztem a A négyek jelének angol feldolgozását. (Valószínűleg, nem láthattam eddig, mert semmi ismerős nem volt benne. Akkor talán olvashattam valamikor... Mert hát az orosz verzió nézésekor volt ismerős dolog benne, de amikor a Jeremy Brett főszereplésével készültet néztem, nem volt deja vu érzésem.) Mindez alapján azt mondhatom, hogy a 2023-as verzió csak nyomokban hasonlít Conan Doyle elképzeléséhez. Tagadhatatlan, hogy az alapötlet tőle származott. De... A film alcíme (A négyek jele) csak azért kerülhetett a címbe, hogy jelezze, honnan jött az idea. Mert sem az nem derül ki, hogy milyen négyekről van szó - akárhogy számoltam -, és senki nem is kap semmilyen jelzést az orosz verzióban. De azért tisztelegnek az alapmű előtt. Tovább megyek. Két személy nyomoz, de az egyik nem egy zseni, míg a másik naivitása már-már a hülyeségbe hajló, mint ahogy nagyon leegyszerűsítve tálalták nekünk az eredeti történetekben. A két amatőr nyom- és igazságkereső - Sztaniszlavszkij a neves rendező és Giljarovszkij a neves zsurnaliszta - egyenrangú felek. Az újságíró jól ismeri Hitrovkát, és kapcsolatai is vannak. És ez nagy segítség a nyomozás elindításában. A későbbiekben a színházi direktor ismerősi - például Anton Csehov - szolgáltatnak fontos információval. Mindez jót tesz a sztorinak. És bár a történet és a környezete is oroszosítva lett, mégis elhozza az alkotás a legjobb klasszikus Sherlock Holmes filmek hangulatát. A korabeli Moszkvából is kiérződik egyfajta korabeli London-hangulat. Ahogy a mai Moszkvának is egyszerre van nyugati metropolisz hangulata és van keleti nagyvárosi feelingje is. És a keleti hangulatban ott van Kelet-Európa mellett Ázsia is. (De nem akarok most ebbe belemenni.) Szóval, nekem nagyon tetszik ez a feldolgozás. Még akkor is ha sem a karakterek, sem a történet nem igazán hasonlít a doyle-os művekre. Talán épp azért, mert ennek ellenére is hozza a doyle-os hangulatot.
A Hitrovka eszembe juttatta Jack Londont. Pontosabban az írásait. És nem a szép természeti képekkel megáldott Farkasvért, vagy az Éneklő kutyát, vagy esetleg valamelyik aranyásós regényét. Hanem a gyermekek kizsákmányolásáról szóló, és ezáltal kapitalizmusellenes írását, írásait. Pedig, a filmben Hitrovka egyáltalán nem lett naturálisan bemutatva. De a dialógus mondatainak tartalma megrázóak, mint Dosztojevszkij Ördögökjének a legvégén Sztravrogin vallomása pityeri dolgairól. Egyáltalán nem meglepő, hogy a kapitalizmust eltörölni vágyók mindent el akartak pusztítani, ami köthető volt ahhoz a rendszerhez, mely a 19 század végi Európát jellemezte. Sokat beszélnek egyesek a kommunizmus áldozatairól, de elfelejtkeznek arról, hogy az a rendszer - ami ellen lázadoztak a nemzetközi munkásmozgalom követő -, semmivel nem volt emberségesebb, mint a 20. századi nagy társadalmi kísérlet zsarnokai. Nem kell nekem ezt elhinni. Olvassátok el néhány beszámolót arról a korszakról. Kezdjétek Jack Londonnal. Engels leírásánál emészthetőbb, ráadásul ő nem kívülről látta a dolgot, hanem onnan jött. Mindez nem legitimálja a Gulágot, vagy Recsket. De attól, hogy Európában a kapitalizmus emberségesebb arcát mutatja jelenleg, mint százötven éve, az nem azt jelenti, hogy jobb rendszer lenne, mint az, amit kommunizmusnak hívnak. Afrika, Ázsia Közép- és Dél-Amerika népe tudnának erről beszélni. Ahogy a somogyi, nyírségi, Békés- BAZ-megyeiek is. Végül is, szinte minden magyarországi tájegységet megemlíthetnék. És mindezt úgy sikerült "elérniük" politikusainknak, hogy olyan nagyságú pénzösszeget kapott az ország az elmúlt tizenvalahány évben, amennyit még soha. (A Marsall-terv ausztriai összegének többszöröséről van szó.) És, valószínűleg soha többé nem is fog kapni ez a vidék. (Erős kétségeim vannak, hogy szociológiai értelemben beszélhetünk-e magyar társadalomról. De ha nincs társadalom - hanem csak egymás mellett élő farkascsaládok -, akkor szerintem ország sincs. Mert az ország kifejezés nem csak földrajzi fogalom.) És mi lett a pénzből? Jachtok, repülők és kokócsíkok. Elszomorító. Nem csodálkozom, hogy sokak irodalmi kánonjában Wass Albertnek van helye, Jack Londonnak nincs. Jobb az árvalányhajas műromantika a realizmusnál. Állítólag a strucc is a homokba dugja a fejét időnként.
Elhagyatott ház napjainkban a Hitrovkán |
A film - bizonyos módon - emléket állít (mint az egyik főszereplő) Vlagyimir Giljarovszkijnak (1853-1935), aki a korabeli Hitrovka krónikása (is) volt. Írásainak - legjelentősebbek: Moszkva és a moszkvaiak, Moszkvai alvilág, Kóbor éveim - erőssége nem feltétlen az irodalmi érték, hanem hogy érdekesen, izgalmasan tudósít kora Moszkvájának nem napfényes oldaláról. Tolsztoj Hadzsi Muratjának, vagy Gorkij Éjjeli menedékhelyének egészen más az akusztikája, ha olvasásuk előtt megismerkedtünk már Giljarovszkij egyes írásaival.
Számomra döbbenetes volt, amikor a film ahhoz a részhez ért, amikor a koldusokról beszélget Sztaniszlavszkij és Giljarovszkij a hitrovkai kocsmában. Ez a rész gyakorlatilag szó szerinti idézett az utóbbi nevezett személy hitrovkai beszámolójának. Tudom, nézve nem jön át annyira a mondatokban lévő tragédia, mint amikor az ember lefordítja a nevezett részt. És nem filmbéli kitalációról van szó itt, hanem a 19. század végének realitásáról. Engem nagyon felkavart. Ahogy Jack London A szökevénye is, gyermekkoromban. És, sajnos, azt látom, hogy az a világ egyre jobban teret nyer ismét itt a Kárpát-medencében. Nem vigasztal az, hogy a világ (leg)nagyobb részén mindig is ez az embertelen kapitalizmus dominált, amit sok vérrel kívántak elmosni, eltakarítani bő száz évvel ezelőtt. Mindezt látva nem értem, miért reménykednek az emberek utópiákban. A történelem szerint, ilyennek még csak közelébe sem volt soha az emberiség. Miért hozna el egy szép új világot pont a technikai, technológiai fejlődés? Az Aranykor a régmúlt idők mítoszaiban megtalálható. Az ókori rómaiak, de már a görögök is vágyakoztak utána, nosztalgiáztak róla. "Ami elmúlt, nem jön vissza soha már..."
A Hercegnő sem a filmesek által kitalált karakter. De az ő élete nem volt olyan romantikus, mint ahogy a filmben láthatjuk. Az eleje, a származása: igen. Ahogy a filmben megjelenik. Az életmódja is.
Ám, fiatalon meghalt. Halálra verte az élettársa. Tudhatjuk, mert Giljarovszkij megírta.
Bár e bejegyzés vidámnak egyáltalán nem mondható, de ez senkit ne kedvetlenítsen el! A film szerethető, szórakoztató (időnként már-már humoros is) és hát pozitív kicsengésű is. Nézzétek meg itt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése