A felirat tulajdonságai:
FPS: 24,
nyelve: magyar,
kiterjesztése: srt.
A felirat és a bejegyzés esmisi munkája.
SZIBÉRIÁDA
(orosz film, 1980)
’Ez a cím nekem gyanús! Mit akarnak ezek már megint rám szuszakolni?
Munkatábor? Végtelen erdőségek? A nagy orosz lélek?
Kösz, elég nekem a kis magyar is.’
Ezeket gondoltam
a nyolcvanas évek elején, mikor a film megjelent nálunk. Ám a filmben se
munkatábor, se nagy orosz lélek.
Erdő az van, de inkább csak keret,
semmint érzelmi zsarolás.
És van egy a világtól elzárt kis
falu – Елань (ejtsd ’jelány’) – melyet csupán egy folyó köt össze a világgal,
amelynek dübörgése csak késve, lassan, torzulva érkezik a falucska kapujához,
postahajó, úszó áruház vagy katonai behívó útján.
És lám, itt is
élnek emberek, családok, lányok, asszonyok, fiúk, legények, akik feltárják
előttünk életüket, vonzódásaikat, taszításaikat, titkaikat és lám ismerősnek
tűnnek az életek, a mosolyok, a dacok, a szerelmek, az apák dühe, a testvérek fájdalma, a halottak feltámadása,
a Föld sikolya, és a XX.század vergődése.
Ember legyen a
talpán, aki meghallva, hogy a film majd négy órás időtartamú – mégis belevág a
kalandba. De a tapasztalataim azt mutatják, hogy a többségük nem bánta meg,
hogy hívásomra eljött, és megnézte a filmet. Körülbelül 130-140-en lehettek a
Tabán moziban 2003 május 21-én este fél nyolckor (a mozi hivatalos befogadó
képessége 110 fő). Barátaim, ismerőseim és az övéik. Sokan mondták, hogy csak
azért jöttek el, mert szeretnek engem. A rövid zenei bevezető után nekivágtunk
a kalandnak.
Pár nap múlva
beszélgettem egyik barátommal, akivel tizenöt évet dolgoztunk egymás mellett.
Nevezzük Rupinak. Bevallotta, hogy nyögve- nyelősen vette rá magát, hogy eleget
tegyen a meghívásnak. (l.5 sorral elébb).
És bár több ponton vitába szállna a
filmmel, nem bánta meg, hogy eljött. Beszélgettünk…
És
az évek szálltak, mint a percek….és egyszer csak a film eltűnt a mozivászonról.
Utánanéztem: lejárt a vetítési jog.
Összevontam a szemöldökömet. Ez így
ment pár évig…
És akkor rájöttem, hogy nálamnál
eszesebb emberek feltöltötték a filmet egy filmes oldalra (www.plan9.hu),
megakadályozva a film kulturális megsemmisülését. Lajos barátom segítségével
letöltöttem a filmet és megnéztem. Még mindig tetszett, pedig az évek során
legalább tízszer láttam. Az sem zavart, hogy az eredeti hang alatt angol volt a
felirat.
És a hónapok szálltak, mint a
percek…
De miért nincs ennek magyar
felirata? – kezdtem ébredezni tudatlanságom sűrű felhőjéből. Lajos barátom felvilágosított: Mert, nem
csinálta meg még senki.
Micsoda? – hüledeztem – ez ilyen
egyszerű, csináld meg és kész?
Igen – mondta ő, a Lajos – kéred a
szövegfájlokat?
És tíz perc múlva kezemben volt a
szövegfájl, mindkét nyelven.
Huszonnégy órán belül elkezdtem a
fordítást. Két hónap múlva elkészült.
Újabb huszonnégy óra múlva fent volt
a különböző subtitle oldalakon.
Hátradőltem, és karba fontam a kezem…
Talán azóta is így ülnék, ha a
kisördög nem villantja elém azt a 2003-as estét és annak minden örömét.
Próbáld meg újra – mondtam magamnak
(vagy a kisördög mondta?). És körbeszaladtam közeli barátaimon, elmondva gyermekded
tervemet, hogy eljönnek hozzám és a kivetítőn remek minőségben megnézhetik az
általam újra fordított négyórás orosz monstrumot.
Bízva az emlék sikerében már a
beosztáson gondolkodtam – kicsi a lakás egyszerre 6-8 embernél több már
kényelmetlen – nagy lelkesen vártam a hatást. Silent and alertness. Csend és
óvatosság. ’Jó, de majd később…’
Hm...
Közben azért két barátomat mégis
csak sikerült rávenni a filmre, egy házaspárt, tehát egy férfit és egy nőt, és hála
istennek mindketten örömmel nyugtázták a filmre pazarolt idejüket. És a film
után…
Beszélgettünk.
Rupi barátom a meghívás után feltett
nekem egy kérdést: Te Misi, miért akarod ilyen erővel, hogy az emberek
megnézzék ezt a filmet?
Habogtam-hebegtem, ezt-azt, igazából
nem volt kész válaszom erre.
Miért is akarom?
Beszélgettünk… erről is, és más
régi, közös dolgainkról.
És mire hazaértem, már tudtam a
választ Rupi barátom kérdésére.
A film olyan kapukat nyit meg életünk
folyóján (:D)
amely beszélgetésre ösztönöz. És annyira elszoktunk már a beszélgetéstől, saját
családunkra is alig jut idő, idő hiány- idő hiány – idő HIÁNY, a rohanás, a
ránk zúduló médiavilág, mindennapos apró dolgaink szorítása… a beszélgetés
eltolható, majd később…
Nincs később. Most kell elkezdeni.
Most.
Beszélgessünk…
2013.
május
