Csendes előőrs

A film eredeti címe: Тихая застава
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.
















Egyszer kaptam egy e-mailt... Valamikor tavaly év vége felé.
Az írója megkérdezte, hogy készítenék-e feliratot ehhez a filmhez. Válaszoltam az üzenetre. Érdeklődtem is... de eddig még nem kaptam választ...
Tudom, milyen az amikor az ember állandóan rohan.
Sietve elolvasom a nekem címzett üzenetet, de már megyek is a dolgomra. Majd ha lesz egy kis időm válaszolok!
Úú! Te jó ég! Már eltelt két hét és nem válaszoltam Z.-nek!
Vagy:
Úú! Te jó ég! T.-nek írtam már választ? Vagy csak akartam? Mikor is írt? Két hónapja!!!

Már egy ideje terveztem, hogy kellene egy Andrej Csadov főszereplésével készült poszt-háborús filmhez feliratot készíteni. Ezután kaptam azt az e-mail-t. Első ránézésre egy "átlagos" háborús filmnek tűnt. De ami igazából megfogott az a mögötte levő valóság volt.
A film megtörtént eseményt dolgoz fel.
Velem egykorú, sorállományú katonákkal történt meg. Akkoriban amikor én is sorállományú katona voltam. Igaz egy másik országba, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy...
Mert épp háború dúlt itt a szomszédban. Nem határőr voltam. Mégis valamikor februárban elvezényelték a laktanyánkból a trailer-eseket egy másik városba. Mondták, hogy segíteniük kell majd az ottaniaknak lehurcolni a határra a harckocsijaikat. Ha jól emlékszem márciusban mondták, hogy harckészültség lesz. A horvátok magyar területen keresztül vonulva hátba támadták a szerbeket. Ha a szerbek erőre kapnak, akkor mi is megkapjuk a magunkét. (Erről persze nem írtak az újságok, nem beszélt a televízió... Legalábbis akkoriban.) De ez a hadművelet végzetes lett a szerbek számára. Így elmaradt a határlátogatásunk.
Azt hiszem igazából ezért fogott meg ez a film. Az időbeli közelség, és a helyzet... Ez elindított bennem valamit. Ezért készítettem feliratot a filmhez.
(Ja és amíg el nem felejtem! Kaptam még egy e-mail-t is. Corven-től. Tudjátok, olyan segítőkész ember ő! Ez adta a végső lökést.)

A film egy megtörtént eseményt dolgoz fel. Először nézzük meg, mi történt valójában:
1993. július 13. Tadzsikisztán.

A Közép-Ázsiában állomásozó 12.számú moszkvai határőr csoport egyik határőrhelyén történt az eset, a tadzsik-afgán határnál. Kori Hamidullo vezetésével közel 200 dzsihadista harcos (van olyan becslés is, hogy a támadók legalább 250-en voltak) rátámadt a határőrökre. A behatolók célja a 12.-es egység megsemmisítése, utána a 12-es és 11-es egység között egy hídfő létesítése, ahonnan majd Kuljabszk felé nyomultak volna tovább. A végső cél az ifjú Tadzsik Köztársaság vezetésének megbuktatása volt. Persze ezt a politikai célt nem propagálták nyíltan, hanem  a „meggyorsítani az orosz csapatok Tadzsikisztánból való kivonulását” eufémizmus mögé rejtették hatalomvágyukat. A támadás pillatnatában a 12-esek összlétszáma 48 fő volt. A szakasz parancsnokát Merzlikiny hadnagynak hívták. A csapat több mint 10 órán állt helyt. Kitörést is végrehajtottak.

A 12-es határőregység barakkjai 1993. júliusában 

Hajnali 4 órakor támadás érte a határőrség délkeleti szárnyát. A kihelyezett mozgásjelzők bejeleztek, és a szolgálatban lévők tűzparancsot kaptak. Tűzpárbaj alakult ki. Ebben az első összecsapásba, annak is az első perceiben elhunyt Mihail Majborod határőrhadnagy. Nem ő volt az egyetlen áldozat ekkor. Több határőr meg is sebesült. Természetesen a támadók is veszteségeket szenvedtek. A tűzharc során nem csak lőfegyvereket használtak a harcoló felek, hanem RPG-ket is.

7 óra 40-kor megérkezik a 13-as határőrpontra az V. Maszjuk alezredes által vezetett 105 fős csapat, amelynek a feladata elsősorban a határőrök leváltása lett volna eredetileg. Ebben az alakulatban páncélos járművek is voltak (1db T-72-es harckocsi, 1db BMP 1-es, és 120mm-es aknavetőkkel rendelkeztek).

9 óra 25-től 120mm-es aknavetőkkel kezdik lőni az országutat. A dzsihadisták továbbra is erős tűz alatt tartják a környéket. Sikeresen akadályozzák a 13-as határőrpont katonáit abban, hogy felmentsék a 12-eseket.

1993.július 13. A tadzsik-afgán határnál

8 óra 11.30 között repülőgépek rakétatámadás intéznek az muzulmán harcosok ellen. Közben helikopterrel három tanknak és három BMP-nek a legénységét átszállítanak Dusenbéből Kuljabba.

Dusanbéból és Kuljabból is erősítés indul el a határra.

13.40 és 14.50 között megérkezik az erősítés.

14.30-ra tűzerő tekintében az orosz csapatok fölénybe kerülnek.

16 órakor megérkezik helikopterrel az első aknavető az orosz  tűzvonalban.

18.30-ra lecserélik a még elő orosz határőröket, tartalékba kerülnek. A 201-es gépesített lövészhadosztály egységei visszafoglalják Szarigor kislakot (falut).

20.10 körül elcsendesednek a harcok a 12.-es határőrhely környékén.

A csata a határőrök számára több mint 11 óra hosszat tartott. A dzsihadista támadókat visszaverik, a megtámadott szakasz tagjait lecserélik. Az orosz fél vesztesége 25 fő, míg az ellensége legfeljebb 70. A huszonöt orosz halottból 22 határőr (a másik három fő a 201.gépesített lövészhadosztály tagja) volt.

A 12-esek hősi halottainak emlékműve

Az harcokban elesett Szergej Borin, aki 1973. október 14.-én született. Nagyon közel volt már a leszerelésének az ideje. Amit nem csak ő, hanem menyasszonya, Szvetlana is nagyon várt már. Nagynénje szerint Szergej életvidám gyerek volt. Madarakat, halakat tartott. Időnként gitározott. Nem ivott, nem dohányzott. Nem sokkal azután, hogy sikeres szakmunkás vizsgát tett, megkapta a katonai behívóját. Kiképzés után a tadzsik-afgán határra került. 1992-ben polgárháború tör ki Tadzsikisztánban, és az afgán területről is nyugtalanító hírek érkeznek a garzionba. Az afganisztáni mudzsahedinek szövetkezve az tadzsik ellenzéki lázadókkal 1993 folyamán többször megpróbáltak áttörni a határt.

Szergej épp ott teljesített szolgálatot ahol 4 órakor elkezdődött a „tánc”…

Visszaemlékezések szerint Szergej Borin lövészárokból lőtte az ellenséget. Megsebesült, de folytatta a tüzelést. Ezután mellette felrobbant egy gránát. A légnyomás feldobta őt, de amint földet ért felállt és folytatta a tüzelést. Ekkor egy iszlamista harcos hátulról rálőtt. Újabb gránát is robbant mellette. Ekkor halt meg.
Ezen a harcállásponton ekkor támadtak utoljára a mudzsahedinek. Szergej Borin szó szerint a végsőkig kitartott. Minden értelemben.

Posztumusz megkapta az Orosz Föderáció Hőse kitüntetést.

Szülőfalujában egy utca viseli a nevét.

A családjáról sem felejtkeztek el. Egy kétszobás lakást adtak a szüleinek.

Sírjánál minden évben a Határőrök Napján összegyűlnek a volt határőrök.

Ebben az időben, a világ ezen részén, a harcokban feltűnik egy iszlamista harcos, aki később a csecsen háborúk alatt hírhedt nevet szerez magának: Ibn-al Hattab.

Persze felmerülhet az olvasóban, hogy miért írtam Szergej Borin rövid életéről. Háborúról olvasva, hallva az ember könnyen elfelejtkezik, hogy ezen eseményeknek szereplői hús-vér emberek. Olyanok mint én, vagy a kedves olvasó. Ugyanolyan érző lelkek mint mi vagyunk. Szeretnek, szenvednek, örülnek, bánkódnak...
Akár mi is lehetnénk.
Isten ne adja, hogy mi legyünk...

A film egyébként szerintem tipikus orosz háborús alkotás. Fő feladata, a harcok bemutatása mellett, az hogy az orosz nemzettudat egyik fontos alkotóelemét, a hazafiasságnak azt a fokát amely szerint a Hazáért meghalni dicsőség, fenntartsa. A következő nemzedékek számára példát mutasson.
Lehet erre azt mondani, hogy ez egy avítt szemlélet, de az Orosz Állam szempontjából ez létkérdés. Szó szerint. Fontos az Állam számára, hogy az elkövetkezendő generációk is akarják megvédeni hazájukat, szülőföldjüket. A posztszovjet térség mindegyik államában jelentős orosz kisebbség él, akiknek nem engedik elfelejteni, hogy "honnan jöttek". Nem véletlen, hogy a Szovjetunó utáni nosztalgia erős ezekben az emberekben.

Oleg Carjov, a Novorosszijai Parlament elnöke, 2014

Számukra a Szovjetunió nem csak egy kommunista ország, hanem egy ország amelyik megvédte őket. Egy ország amely elég erős volt ahhoz, hogy dacoljon a fél világgal, egy ország amely irányítani tudta a világpolitikát. Egy eltűnt aranykor.
A nemzeti kisebbségként élő oroszok nap mint nap megtapasztalhatják a russzofóbiát, és az újra feléledő náciimádatot (a Baltikumtól le a Fekete-tengerig). Számukra a Szovjetunió egy olyan ország, amely legyőzte a náci Németországot. Azt a Németországot amelyik végiggyalogolt Európán.
De maga az Orosz Föderáció is gerjeszti az antifasiszta tudatot. Mára gyakorlatilag az hivatalos orosz nemzettudat része az antifasizmus. De sok más veszély is leselkedik az Oroszországra. A Kaukázusban meglévő iszlám fundamentalizmus is kihívás az ország egységét illetően. Az utóbbi negyven évben többször kirobbant fegyveres konfliktus az orosz hatalom és a mohamedán harcosok között. És a következő évtizedekben is ki-kifog robbanni... És erre fel kell készíteni az eljövendő generációt is! És ebben segít az államnak az ilyen és ehhez hasonló filmek (Kilencedik század, Viharkapu, Augusztus nyolcadikán stb).
Persze mindez önmagában még kevés lenne. Fontos, hogy a hazájukért elhunytak és azok hozzátartozói is megkapják az Államtól az elismerést a hősiességért. És az Orosz Föderáció napjainkban nem feledkezik el a hőseiről. (Idén tavasszal emelték meg a 2.világháborús veteránok nyugdíját, de nem csak az anyaországban élőkét, hanem mindegyikét!) Néhány hónapja olvastam a Mir és Politiká-n Makszim Svejc írását a Legyőzhetetlen és Legendás: Hadsereg ami nincs-et, amelyben a szerző megemlíti, hogy a 2. csecsen háború során, ha egy belügyi alakulat katonája elesett, akkor automatikusan megkapta az Orosz Föderáció Hőse kitüntetést, hátramaradott családtagjai lakáshoz jutottak, amennyiben gyermekei is voltak akkor a hadsereg átvállalta a taníttatásuk költségeinek egy részét is. (A cikk nem az orosz hadseregről szól, hanem az ukránról. Arról hogy az ukrán katona meghalhat a hazájáért, de a hátramaradottakat az ukrán állam semmivel nem segíti. Ellenpéldaként hozza fel az orosz viszonyokat a szerző. És szerinte ez az egyik oka annak, hogy az ukrán hadsereg nem tudja Ukrajna területi integritását biztosítani. Még nyugati segítséggel sem. Ezzel magyarázza a nagyszámú dezertálásokat is.) Napjainkban az orosz katona ha hősi halált hal, tudhatja hogy szeretteiről nem feledkezik meg az állam. Ha nem is fognak bőségben élni, de éhezni sem fognak.

Senki ne gondolja hogy a Szovjetunió mítosza (Mert ma már két Szovjetunió van. Az egyik a történelmi, a másik egy elvont mitikus Szovjetunió. Amiért rajongani is lehet.) csak a negyvenes-ötvenes korosztály idolja. Ott vannak a mai tizenévesek, akik egy része büszke egy általa nem ismert, már nem létező országra. Persze lehet hogy azért mert így találnak önazonosságot maguknak. Vagy mert büszkék lehetnek arra az országra, az ország eredményeire.

Tadzsik-Afgán határ 1993 Krasznaja Zvezda folyóirat képe

Kutyafuttában néhány szót ejtettem a filmben megformált egyik valódi hősről. De a hősöknek voltak ellenfelei is. A filmben ezekre a karakterekre semmi jót nem mondhat az átlag filmnéző. De milyenek voltak valójában? Az átlag európai világnézete szerint nehezen érthetőek ezek az emberek. Az úgynevezett nyugati kultúrkörben nevelkedett ember nehezen értheti meg ezeket az embereket. Társadalmi rétegek, osztályok közötti ellentétekből kirobbanó konfliktusokat, népek-nemzetek közötti viszályokat, a gazdasági szereplők által kirobbantott válságokat látunk magunk körül. Még akkor is ha nem ezekkel indokolják hivatalosan az eseményeket. Számunkra ma már szinte elképzelhetetlen hogy vannak emberek akik képesek meghalni elvekért, hitükért. Jó példa erre a 2001.09.11.-ei new yorki események első értelmezései. A véleményformálók, még Magyarországon is, eleinte a szegénységet, a szociális kiszolgáltatottságot nevezték a bajok gyökerének. Senki nem akarta kimondani, hogy jól szituált, vallásilag elkötelezett emberek voltak az elkövetők. Persze később már nem is akartak erről beszélni. Hiszen például Európa vallási térképén erőteljes változás állt be az elmúlt néhány évtizedben. Jelentős társadalmi feszültség kirobbanást veszélyeztette volna az a nyugat-európai politikus aki kijelentette volna a teljesen nyilvánvalót: az iszlámban benne van az erőszakos terjeszkedés filozófiája is.
1993-ban az orosz határőrök internacionalista dzsihádistákkal vették fel a küzdelmet. Hogy kerültek Tadzsikisztánba orosz határőrök? A Szovjetunió felbomlásakor nem vonták vissza ezeket a csapatokat az Orosz Föderáció területére. Ennek több oka volt. Egyrészt a Kelet-Európából kivont csapatokat sem tudták mindig egyből elhelyezni, másrészt a volt tagköztársaságok nem voltak képesek saját határuk védelmét szavatolni. Különös szimbiózisok alakultak ki több országban is. Az orosz csapatok ott maradtak, védték az adott országot, cserében az orosz politikai befolyás is megmaradt az adott térségben. Szükség volt erre mert különböző csoportok egyből ki akarták használni az adott országok gyengeségét. Ekkor találkoztak először az orosz katonák a vallási fundamentalizmussal felvértezett harcosokkal? Nem. Magával az iszlám vallással már a korai időkben találkozottak a keleti szlávok. A Vlagyimir fejedelemről készült rajzfilm kapcsán már megemlékeztem erről (2014. júniusi bejegyzés). Puskin szerint iszlamistákkal küzdöttek a cári csapatok a Kaukázusban a 19.században (ezt is említettem már a Viharkapuról szóló bejegyzésben). A 20. század utolsó negyedében egy kis változás állt be a Közép-Keleti muszlim világban.
Az iráni események (Iszlám Forradalom 1978: Az iszlám reneszánsz a ’70-es évek végén, nem csak Iránt érte el. Az iráni sah, ahogy az az önjelölt társadalmi rendszereket átalakítókkal történni szokott, elveszti társadalmi támogatottságát. Ez Irán esetében a vidéki parasztság tömegei voltak. Ők voltak a sah rezsimjének támaszai. Az ők gyermekeik voltak a katonák, a rendszer támaszai. A papi birtokok elkobzása következtében [földreform] a vidéki parasztság nagy részének a megélhetése került veszélybe. A sah tervei között szerepelt az egyéni gazdálkodás visszaszorítása, és helyette a termelő üzemek létrehozása. Ez a reform két dolgot ért el. Az első, hogy nem csak a klerikális földeken dolgozok, hanem a királyi földeket megművelők egy jelentős része is elvesztette munkáját. A másik, hogy ezek a konzervatív értékrendű [meggyőződéses muszlimok] gondolkodású embereket Khomeini ajatollah és harcostársaihoz „csapódtak”. A nagyobb iráni városokban élők pedig a nyugati életmóddal „ismerkedtek”. Kialakult egyfajta vidék-nagyváros ellentét. Maga a sah élvezte a nyugati hatalmak támogatását, de nem törekedett kizárólagosan a liberális demokráciákra jellemző állapotok kialakítására az országában. Az új társadalomkép, amelyet a sah magává tett, a kapitalista rendszerek gazdasági elképzelését ötvözte a szocializmus-kommunizmus gazdasági elképzelésivel [lásd mezőgazdaság). De az agrárium megreformálása a termelékenység csökkenéséhez vezetett. Mindez hozzájárult ahhoz a társadalmi robbanáshoz amely végül az Iszlám Forradalom néven híresült el. A sah bukása után kettős hatalom alakult ki az országban. A nyugat által támogatott vezetők ellehetetlenítést szolgálta az amerikai nagykövetség elfoglalása. A Forradalmi Gárda ifjú egyetemistái megakadályozták, hogy az USA diplomatái tanácsokkal láthassák el favorit iráni politikusaikat. Így Khomeini és csapata fel tudta számolni politikai ellenfeleik befolyását. A carteri kormányzat nem tudta hatékonyan érvényesíteni az USA érdekeit Iránban.) döntő hatással voltak a Szovjetunió történelmére is. Az új iráni rezsim nem csak szavakban támogatta a környezetében elő hittársaikat. Fegyverrel és önkéntesekkel is, akik és amik megjelentek mindenhol ahol … Irán érdekei így kívánják.

Afganisztánban 1977-ben megalakul a  Népi Dekomrata Párt (Három forradalmi frakció egyesült ekkor. Babrak Karmal, Nur Mohamed Taraki, Hafizullah Amin volt a három frakció vezetője.) Az új erőcsoport 1978-ban megdöntötte az Afganisztánban addig fennálló társadalmi rendet (A dolog érdekessége, hogy a szovjet vezetés 1953-ban támogatta Mohamed Daud herceget, aki alkotmányos monarchiát vezetett be az országba. Támogatta Daudot húsz évvel később is, amikor megfosztja a hatalmától a királyt, és önmagát elnöknek nevezi ki. A Szovjetunió anyagi segítséget nyújt az országnak az 1950-es évektől. A ’60-as években jelentős útépítések vannak az országban [szovjet segítséggel].) A forradalmat tömeges kivégzések, terror kíséri. 1979 márciusában már Amin az egyszemélyi vezető. A Khomeini által vezetett Irán erősen támogatta az afgán muszlim felkelőket. Mindez a terror afganisztáni fokozásához vezetett. (Mindkét fél kivette a részét a vérengzésből. Például 1979. augusztus 12.-én a kandahari mecsetnél a mudzsahedinek harminc orosz katonai tanácsadót elevenen megnyúztak.) Szeptember végén Amin kérésére három orosz hadosztály érkezett az országba. Decemberben (17.-én) az ejtőernyős csapatok is megérkeztek. Karácsonykor a 4. és 105. (légideszant) hadosztály akcióba lendül. A körülbelül  80000 főt számláló seregről van szó. Ez a háború hatalmas összegekbe került a Szovjetuniónak. Szinte természetes, hogy a rivális nagyhatalom az USA nem hagyta szó nélkül a szovjetek befolyási övezet nagyobbítási kísérletét. Megindul a katonai támogatás a mudzsahedinek részére. Hagyományosan ezeket a harcosokat nacionalistáknak tartották Washingtonban (és egyes konzervatív történészek ma is, mint például Paul Johnson, annak tartják). Pedig nem nacionalisták voltak, hanem iszlám fundamentalisták. A két évtizeddel későbbi terrorista vezetők szinte mindegyike afganisztáni veterán.

A szovjet vezetés hamar rájött, hogy Afganisztán könnyen a Szovjetunió Vietnámja lehet. Ugyanakkor a katonai beavatkozás nagyságát, erejét növelik. Attól tartanak, hogy az iszlám harcosok átszivároghatnak Szovjet-Ázsiába (ez megtörténik a kilencvenes években), és az addig nyugodt szovjetunióbeli muszlimok radikalizálódnak.

Magára az iszlám fundamentalizmusra nincs a kommunista pártnak megfelelő ideológiai válasza. A klasszikusok nem igazán foglalkoztak a kérdéssel: „Az iszlám foszladozó szövete az első fuvallatra eltűnik.” – gondolta Trockij. Sztálin, Hruscsov és Brezsnyev is úgy viszonyultak az iszlámhoz, mint az ortodoxiához. Engedelmes, a rendszerhez lojális papok kézében adták a vallási szervezetek irányítását. Ennek ellenére az 1970-es és a 80-as években egyfajta iszlám szellemi ébredés kezdődi. Egyre többen fordulnak a vallás felé, sokan a szufizmus hatása alá kerülnek. A szufizmus maga a mohamedán misztika. Az első szufisták megjelenése a körülbelül száz évvel Mohamed halála utánra datálódik. A mai Irak területén aszkétikus életet élő csoportok tűnnek fel, akik a Korán-recitálásával (Korán idézetek monoton ismétlésével) eksztázisba hajszolták magukat. Fehér gyapjúköntöst viseltek (szúf), és ezért nevezték őket szufinak. Teológiájuk nem minden esetben egyeztethető össze a Korán tanításaival. Egyfajta népi vallásosságnak is tekinthetjük. Eszmerendszerükre hatással volt a hellénizmus egyes eszméi. A keresztény szerzetesi idea, a perzsa és a hindu elkézelések is hatottak a szufista filozófusokra. Tanításuk szerint az eksztázis révén a szufi egyé válik Istennel. Ez ellentétes a fundamentalista iszlám tanításával, ezért már a korai időben is eretnekséggel vádolták a szufistákat. Halladzs (858 körül-922 március 26) az egyik legjelentősebb szufista (erőszakos) halála után az eszme követői igyekeztek belesimulni az iszlám társadalomban. Elhagyták a külsőségeket, de továbbra is keresték az eksztázist. Ettől az időtől kezdve az ezoterikus tanok is elkezdtek beáramolni a tanrendszerükbe. A 12.századba már megjelennek a szufista titkos társaságok is. Az eksztázis könnyebb eléréséhez elkezdenek hasist, és ópiumot is használni. Az iszlám irodalomban jelentősek a szufista költők munkái. A korai és napjaink szufizmusa között jelentős különbség van, de mindkettőre jellemző a szentek kultusza. A dervisrendek is ehhez a mozgalomhoz taroznak. A Szovjetunióban feléledő szufizmus jellemzője volt a zarándoklat, a szentek kultusza. Ez a vallási megújulási hullám készíti elő a terepet az iszlám fundamentalisták megjelenésének, elfogadásának. És az eljövendő vallási köntösben megjelenő konfliktusoknak. E jelenséggel találkozhatunk a csecsen háborúk folyamán is például. (De Európát sem kerüli el a jelenség. Elég ha Boszniára gondolunk.) Nem véletlen, hogy az 1993-as tadzsikisztáni harcokban is megjelennek az internacionalista dzsihádisták (pl. Hattab). Ők a filmben az orosz határőrök ellenfelei.

Aki szeretné ezt a filmet magyar felirattal megtekinteni, az nyugodtan kattintson erre a linkre.
(Aki nem a DVD verzióhoz, hanem a bluy ray-hoz keres feliratot az ezt töltse le.) 

  

Végezetül szeretném az érdeklődők figyelmét felhívni érdekes filmekkel foglalkozó oldalra. Itt Kubul munkáival ismerkedhettek meg:
http://virtualis-filmklub.com
Bevallom első nekifutásra nekem nem sikerült a "bejutás". A jobb felső sarokba a Szép új(?) világ feliratra vigyétek a kurzort...
Kalandra fel!