Rövid találkozások

A film eredeti címe: Короткие встречи
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.

Öt hónap szünet után, a Mása és a Medve 41-44. részéhez készített feliratok mint „állandó elfoglaltság” mellett, Amundsen egy újabb nagyfilmes munkájával jelentkezett. A magam részéről annyit elmondhatok, hogy a filmválasztásai nekem mindig "bejönnek".

Az emberek általában két sztereotip véleményt szoktak hangoztatni a szovjet, orosz filmekkel kapcsolatban. Az egyik az, hogy az oroszok jó háborús filmeket tudnak készíteni. A másik az, hogy unalmas filmeket készítenek. Úgy gondolom, hogy ezek az állítások nem fedik a valóságot. Nem gondolom, hogy a háborús filmek kivételével csak unalmas filmeket csinálnak, csináltak a szovjet, orosz filmgyárak. E blog „funkciója” az eltelt idő folyamán egy kis változáson ment át. Kezdetben arra gondoltam, hogy az egész csak egy „reklámfelület” lenne. Hogy az érdeklődők könnyebben megtalálhassanak filmfeliratokat. Azonban már jó ideje nem erről szól a történet (remélem hogy ez látható is a blogon). A szovjet, orosz filmgyártás minél szélesebb spektrumát szeretném bemutatni. Bemutatni, hogy nem csak unalmas és/vagy háborús filmek készülnek, készültek orosz nyelvterületen. Természetesen ez egyedül nem menne!

Ezért is hálás vagyok azoknak, akik közreműködnek, közreműködtek abban, hogy sokszínű lehessen ez az oldal! Örülök, hogy a  blog tudósíthat mások munkáiról is! Ezen feliratok apropóján változatosak lehetnek a bejegyzések. És köszönet illeti azokat is akik segítséget nyújtanak az egyes bejegyzések elkészítéséhez. Nem sorolom fel őket egyenként, hiszen a blog figyelmes olvasói találkozhatnak a nevükkel a megfelelő helyeken.

Amundsennek még ennél is többet köszönhetek!

Hiszen rendszeresen értesít aktuális munkáiról, segít a hozzájuk tartozó bejegyzések elkészítésében… Igazán úgy érezhetem, hogy segítségére számíthatok.

De nem erről kell szólnia ennek a bejegyzésnek!

Szóval, itt az idő hogy közhírré tegyem, tegyük hogy elkészült egy újabb felirata!

A Rövid találkozások című filmhez tartozó felirat letölthető innen.

Nem egy könnyen emészthető alkotásról van szó. Nem árt a „ráhangolódás” a filmre. Fáradt, nehéz nap után nem feltétlenül kell ezt megnézni. Nem egy „legyalult agyú” állapotban értékelhető alkotás ez. Kellenek hozzá a barázdált agytekervények. Ugyanakkor nem is egy „agyalós” film. Talán egy kis élettapasztalat sem árt hozzá…

A címe talán arra is utalhat, hogy a filmbe több ember rövid kis élethelyzetével, történetével (találkozhatunk) ismerkedhetünk meg. Ha „hagyományosan” nézzük, akkor Válja egy tanácsi ügyintéző mindennapjairól szól a történet. Végzi a munkáját és közben a vele kapcsolatba kerülőkkel is megismerkedhetünk. Na nem alaposan, hanem csak úgy futtában…

Amennyi időt szánunk egymásra rohanó életünkben. (Sajnos…)

Nemcsak Válja életbe pillanthatunk bele, hanem például Zinocskáéba is, Nágyjáéba is, és egy fiatal geológus életébe is.

Az ifjút Vlagyimir Viszockij alakítja.

Természetesen több jelenetben is kézbe veszi a gitárt és énekel…

Viszockij költészetének nagyszerűségét gyakorlatilag maga Viszockij adja. Köszönet hogy élsz című filmhez készített felirat készítése közben döbbentem rá.

Régebben is hallottam mind magyarul, mind oroszul a dalait. Tetszettek is. Ám a 2011-es film feliratánál „belekényszerültem” a versfordításba. Az úgy kezdődött, hogy nem mindegyik dalrészletnek van/volt „hivatalos” fordítása. Nem akartam, hogy a filmben felhangzó dal részletek fordítása között nagy minőségi különbség legyen. Nem biztos, hogy jó döntést hoztam akkor. Mármint a felirat szempontjából. A sajátomból igen. Megtapasztalhattam mennyire tömör és ennek ellenére mennyire asszociatív az orosz bárd költészete.

Tömör és sokatmondó. Lenyűgöző.

Méltán tartják a hozzáértők nagy költőnek!

Muratova és Viszockij

Szóval ahogy írtam megismerkedhetünk néhány szereplővel… Vagy az is lehet, hogy ezek a karakterek csak katalizátorok? A film nem is Váljáról szól, hanem az emberi kapcsolatokról?

A távkapcsolatról? A mindennapok során emberek sokaságával kapcsolatba kerülő ember magányáról? A reménytelen szerelemről? A naiv ifjúi lelkületről?

Vagy csak rólunk?

A film több szálon is kötődik a film női főszereplőjéhez Kira Muratovához.

A hölgy nem csak eljátssza a főszerepet, hanem ő írta a forgatókönyvet, és ő is rendezte a filmet.

Kira Muratova

Kira Georgijevna Muratova 1934.november 5.-én született a besszarábiai (Román Királyság) Szorokában. Szülei meggyőződéses kommunisták voltak, a Román Kommunista Párt tagjai. Édesapja, Jurij Alekszandrovics Korotov (román nevén: Geroghe Corotcov [1907.január 15.- 1941.) 1941 őszén eltűnik valahol Odessza környékén. Édesanyja Natalja Iszakova Korotov-Scurtu (1906.október 18- 1981. július 28.) 1928 óta a kommunista párt tagja. A 2.világháború kitörése előtt a szülők Bukarestbe költöztek, és ott illegális munkát végeztek. Az anya a háború alatt a Komintern román nyelvű adásait sugárzó rádióadó (Szabad Románia - Romania Libera ) vezetője (Ufa, Szovjetunió). Ezután dolgozott a Kulturális Minisztériumban, majd egy szülőotthonban (élete folyamán több az újszülöttek ellátásával, gondozásával foglalkozó szakkönyvet írt), majd végül egészségügyi miniszterhelyettes volt.

Lánya, Kira, 1959-ben diplomázott a Moszkvai Egyetemen. 1961-ben az Odesszai Filmstúdió vezetője lett. A következő évben elkészítette élete első forgatókönyvét és első filmrendezését.

Leendő férjének Alekszandr Igorovics Muratovnak a kisfilmje (У крутого яра ) volt az első munkája.

Két évvel később következett az első egész estés film. Az Odesszai Filmstúdió egyre másra készítette a politikai vezetés által kifogásolt filmeket, így Muratovát leváltják vezető beosztásából. Ezután a leningrádi központú Lenfilmhez kerül. Itt ismerkedik meg második férjével Jevgenyij Golubenkoval. Az új férjével több közös projektben vett részt.

Számtalan forgatókönyv és filmrendezés fűződik a nevéhez. Nem panaszkodhat, mert munkásságát elismerték, a mai napig elismerik. Életművét számtalan kitüntetéssel jutalmazták. Mind filmes, mind állami kitüntetéseket is kapott. A mai napig az ukrán filmművészet nagyasszonyának számít. Odesszában él.

És most következzék Amundsen:

Ezzel a filmmel folytatom eredeti elképzelésemet, mely szerint igyekszem minél több  Viszockij-filmet az érdeklődő közönség felé bemutatni. Persze ismét jött a vívódás azzal kapcsolatban, hogy ennek a filmnek is volt valamikor magyar szinkronos változata. A film fordítását még 2013. júliusában kezdtem el, de több ok miatt félretettem. Az egyik ok volt a már létező és végül általam is megtekintett szinkronos változat. Végül mégis elkészítettem a fordítást, mert egyrészt kedves ismerőseim bíztattak rá és megfogalmazták azt ami az egykori szovjet filmek kapcsán általános igazság: a magyar szinkronos verziót nem magától értetődő dolog megnézni, a tévék-mozik biztosan nem játsszák, az eredeti szinkronok pedig nagy valószínűséggel már nincsenek is meg. Másrészt pedig mivel Vosztok blogból jómagam inkább a múltbeli filmekkel veszem ki a részem, tudomásul kellett vennem, hogy előbb-utóbb kiderül, hogy volt vagy van magyar szinkronja.

Erről a filmről már sokat és sokfelé elmondtak, megírtak - saját hazájában. Az egyik legjobban dokumentált és legtöbbet elemzett szovjet filmről van szó - ha az orosz forrásokat böngésszük. Sajnos nálunk méltatlanul aluldokumentált ez a film (is). Az orosz cikkek egybehangzóan nagyon nagyra értékelik a filmet, nem kevésbé nagyra értékelik Kira Muratovát. Jómagam rendkívül örülök, hogy ez a kivételes művész e blog lapjain is helyet kapott, talán kicsit közelebb hozva őt az érdeklődő magyar közönséghez. Egyébként a három főszereplő mindegyike, Kira Muratova, Nyina Ruszlanova és Vlagyimir Viszockij legendás alakja lett - vagy már volt akkor is - a szovjet-orosz filmművészetnek.

Ruszlanova és Viszockij

A film cselekménye lassan halad előre, minduntalan vagy Nágya (Nyina Ruszlanova) vagy Válja (Kira Muratova) visszaemlékezései törik meg a cselekmény jelen idejét és visszavisznek a közelmúltba. A közös pont Makszim (Vlagyimir Viszockij) aki ennek a szerelmi háromszögnek az okozója. A fekete-fehér technika nagyon jót tesz a filmnek, a korai szovjet idők kisvárosának és vidéki hangulatainak ábrázolása nagyon hiteles. Semmi túlzás nincs benne, sőt a filmből gyakorlatilag hiányzik az ideológiai háttér, amit pedig egy korabeli szovjet filmnél várnánk. Persze „elvtársazás” van benne, kétségtelen. Talán az ideológia hiánya, talán más az oka, de a kópiák pontosan 20 évet töltöttek dobozban, mire a szovjet filmbizottság a glasznoszty jegyében végre megengedte a film vetítését, egyidőben többek között a szintén Kira Muratova által jegyzett Hosszú búcsúzásokkal, amely e film testvérének tekinthető.

Zsugán István írja a Filmvilág 1987/10-es számában a következőket:

Amint a Rövid találkozások, úgy a Hosszú búcsúzások is látszólag jelentéktelen mai  magánéleti konfliktusokat vetít a vászonra.(...) A zilált, széthulló családi életek, a saját személyiségük újraépítésével próbálkozó mai asszonyok sorsának kivételes tehetségű ábrázolója az odesszai Kira Muratova. Akinek hányatott sorsához, adalékként, még annyit:

mielőtt végképp a filmes pálya szélére sodorta volna a korabeli bürokraták szemellenzős ítélete, forgatott egy másik filmet is Szürke kövek között címmel; de azt annyira összevissza nyirbálták  a „tanácsadók”, hogy a szerző nem vállalta; ezért Ivan Sidorov álnéven jelent meg és tűnt el pillanatok alatt a mozikból...  Azt írja a Szovjetszkij Ekran című lap 1987 áprilisi számában: „Mikor a Filmművészek Házában Kira Muratova filmjeiből rendeztek  találkozóval egybekötött vetítést, nem hangzottak el hosszadalmasán fecsegő hozzászólások, csak alkotásainak meghatott és elmélyült méltatásai. Az alkotó őszintén és egyszerűen ennyit válaszolt: „Mindig tudtam, hogy filmjeim előbb vagy utóbb napvilágra kerülnek. Csak azt nem hittem, hogy én is megérem ezt a napot.”

Külön érdekesség a filmről, hogy csak a Szovjetunióban, Magyarországon és Mexikóban mutatták be.

Néhány megjegyzés illetve magyarázat a filmhez:

A fordítás során többször találkoztam az orosz emeletszámozás magyarra való fordításának problémájával. Bizonyára ismeretes, hogy az oroszoknál a földszint már első emelet, így minden szintet eggyel nagyobb számmal jelölnek, mint máshol. Az eredeti szövegben elhangzó -negyedik emelet- kifejezést viszont direkt nem magyarosítottam -harmadik emelet- re, nem láttam értelmét, meghagytam eredeti szövegezésben. Ugyanígy tettem az orosz súlymérték fordításával. Szintén ismeretes, hogy ők grammban mérnek és fejeznek ki minden kisebb tömeget, a dekagrammot nem használják. Például egy bolti vásárlás során a nálunk megszokott 15 dkg helyett 150 grammot kérnek. Ezt is meghagytam eredetiben.

A büfében Makszim, Szemjon Szemjonovics és Griska beszélgetnek. A Hennessy említése után elkezdenek egymásra licitálni különféle - egyébként márkás - grúz borneveket sorolva. A jelenet poénja, hogy a fiatal Griska a végén a "Borzsomi" nevet dobja be, ami egy orosz szénsavas ásványvíz márkaneve.

Nyina Ruszlanova

Makszim és Válja egyik veszekedése a férfi elküldésével végződik. Ekkor ezt mondja: "Lám,lám, szürke kecske." Amit a szürke kecskéről tudni érdemes, ennek elmagyarázásához segítségül hívom az idevonatkozó orosz forrásokat: „Élt egyszer egy nagymamának egy szürke kecskéje. Ez a dal az egyik legnépszerűbb az orosz folklórban. Gyakorlatilag minden mondata bekerült az orosz beszélt nyelvbe. Ám a dal történetéről már kevesebbet tudunk. Ez egy ártatlan kis történet, mondhatni pedagógiai, amelyhez hasonlót bármely ország folklórjában megtalálunk. Egy szófogadatlan kis kecske bement az erdőbe a nagymamája engedélye nélkül, amiért súlyosan megfizetett. Nagyon egyszerű dallama is, a szövege tele van ismétléssel, könnyű emlékezetbe vésni.”

Szabad, kivonatos és korántsem műfordításban így hangzik:

Volt egyszer a nagymamának egy szürke kecskéje

Lám, lám szürke kecske, (…)

A nagymama nagyon szerette a kecskét (…)

Lám, lám de szerette (…)

A kecske egy nap arra gondolt

Hogy az erdőben sétálgat

Lám, lám az erdőben sétálgat (…)

Megtámadták a kecskét a szürke farkasok

Lám, lám a szürke farkasok

A kecskéből csak a szarva és a lába maradt

Lám, lám csak a szarva és a lába.

Végül a talán legfontosabb tényt jegyezném le a filmről, hogy Viszockij énekel is, nem sokat, de olyan igazi, hamisítatlan Viszockijos dalokat, szerintem a legjobb korszakából. (E megállapítás erősen szubjektív persze.) A téma iránt érdeklődőknek már ezért is mindenképpen érdemes megnézni az alkotást. A dalokat nem fordítottam le. Úgysem tudnám áttenni úgy magyarra, ahogy azt szeretném. A hangulatuk utánozhatatlan.