Nehéz istennek lenni

A film eredeti címe: Es ist nicht leicht, ein Gott zu sein
                              Трудно быть Богом
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.














Veszélyes területre merészkedtem. Számomra veszélyes, mert szinte ismeretlen. Hogy kezdődött mindez?
Ahogy szokott.
Kaptam egy e-mailt. A levél írója többek között felajánlott a blog "részére" néhány filmfeliratot. Gondoltam ezzel színesülhetne az oldal. Mint írta szovjet-orosz sci-fikről lenne szó. Magam is tervezem (elég régóta, és erre bizonyíték épp ez a blog, hiszen említettem már az egyik megjegyzésemben ezt) egy sci-fi felirat készítését. Tehát a javaslata nem "botránkoztatott" meg. Csak... Volt egy kis bibi.
Oldfan, mert ő a levélíró, közölte, hogy angol anyagból dolgozik.
Hűha! Hiszen az a legjobb ha közvetlenül az eredetiből dolgozik az ember, hisz a nyelvi finomságok észrevevéséhez ez elengedhetetlen.

Mindjárt  a blog szempontjából "problémásnak" tűnő alkotással kezdem.
A film francia, német, szovjet és svájci koprodukcióban készült 1989.-ben. Ezzel így önmagában semmi baj nem lenne, hiszen nálam eddig is szerepeltek már ilyen alkotásokhoz készült feliratok. Arról nem is beszélve, hogy ez mennyire elfogadott, megszokott mind a szovjet, mind az orosz filmgyártásban. Elég ha csak például Jurij Ozerov háborús filmeposzaira gondolunk. Tele vannak a baráti szocialista országok színészeivel. A német haditanácsokon német (NDK-s) színészek személyesítik meg a tiszteket például. Vagy ott van Szergej Bondracsuk 1970-es Waterloo-ja. Ezt a filmet a Moszfilm az olasz Dino de Laurentiis Cinematograficá-val közösen készítette. Parádés szereposztásban (talán elég ha megjegyzem, hogy Orson Welles játssza a filmben XVIII. Lajost). A főbb szerepek megszemélyesítői között csak egy szovjet színész (Szergo [Szergej] Zakariadzse az 1909-ben Bakuban született, örmény származású színész, Blücher generálist alakítja ebben a filmben) találhatunk.
Esetleg a Csekista. Ami francia-orosz közös munka. A rendező (Alekszandr Rogozskin) és a színészek oroszok benne.
De a Nehéz istennek lenni című film eredeti nyelve a német.
Hoppá!
Szóval nem orosz? Akkor mit keres a blogon?- joggal kérdezheti bárki.
Szeretnék egy bejelentést tenni.
Készülőben van egy filmfelirat, amely egy olyan filmhez készül amelynek az eredeti nyelve francia.
Viszont a cím és főszereplő kivételével az összes színész orosz származású (Pontosabban a cím és főszereplő nem orosz származású, de már orosz állampolgár. Erre visszatérek még, néhány hónap múlva.). Tehát úgy külön-külön nem lenne probléma a dolog, de így a kettő együtt!
Arról nem is beszélve, hogy a szovjet filmgyártás ezt a filmet teljesen leszinkronizálta. Nem a korszakban tőlük megszokott módon. Nem egy (esetleg kettő) narrátor mondja rá az eredeti hangra oroszul a mondanivalót, hanem sokszereplősen, ahogy nekünk magyaroknak annyira természetes. Szerintem ez a tény jelzésértékű.  
Nagyon sok szovjet színész van a Nehéz istennek lenni című film szereplői között. Ugyan a főbb szereplők közül csak ketten felelnek meg ennek a kritériumnak, de a mellékszereplők tömkelegéről elmondható.
A döntésem meghozatalában, amely következtében mégis szerepel ez a film a blogon, a végső érvet maguk az orosz filmes oldalak szolgáltatták.

Ezeken az oldalakon a szerzők "sajátjuknak" is érzik ezt az alkotást. Például a kalózoldalakon is a наши фильмы - filmjeink között szerepel. Amiken megnéztem kivétel nélkül minden.
Nincs mit tenni.
Akkor legyen!
Oldfan felhívta a figyelmemet arra a tényre, hogy a felirat a teljes filmhez készült. Ugyanis létezik magyar szinkronos változat is, de annak időtartalma rövidebb, mint az eredeti film hossza.
A felirat megtalálható itt.

A film forgatókönyvét Arkagyij és Borisz Sztrugackij azonos című regénye (1964) alapján Peter Fleischmann (aki egyúttal a film rendezője és producere is) és Jean-Claude Carriére írták.
A film a harmadik évezredben játszódik (2134). Adva van egy bolygó, ahol a történelmi fejlődés állapota a mi Középkorunknak felel meg. A bolygó lakóit megfigyelés alatt tartják az utódaink. De ők már nem olyanok mint mi. Nem háborúznak, nem indulatosak. Az érzelmeiket totálisan kontroll alatt tudják tartani. Annyira mások mint mi. Vagy mint Arnakar lakói. (Így hívják az országot amelynek népének mindennapjaiba bepillanthatunk ebben a filmben)
A "progresszorok" (a megfigyelőket hívják így a könyvben) nem avatkozhatnak be az eseményekbe, csak figyelnek. A kutatás célja az emberiség régmúltjának jobb megismerése.
Annyi, de annyi minden felmerült bennem miközben a történettel ismerkedtem... Olyan sokrétű üzenettel bír ez az alkotás!
Egyrészről  ott van Arnakar társadalmi berendezkedése. Ez egy középkori totalitárius rendszer. Ne ez így fából vaskarika! Hiszen egyetlen középkori totalitárius rendszer sem létezett! Az állam abban az időben jóval kevésbé kontrollálta az egyént, mint napjainkba. Sajnos, ahogy haladunk előre az időben, és minél fejlettebb gazdaságilag a társadalom annál inkább kontrollálja a hatalom az egyént. Nincs mit tenni... Viszont ma már nem feltétlenül az embereken való uralkodás a kontroll célja, hanem bizony gazdasági érdekek miatt sérülnek a személyiségi jogok.
Szóval egy középkori társadalmon keresztül mutatják be nekünk a (a 20.századi) totalitárius rendszert. Láthatjuk a külső és belső ellenség keresését, láthatjuk a rendszert működtető intrikákat.
De nem csak társadalomtudományi aspektusa van a filmnek.
Számomra a "progresszorok" világa maga a New Age-es gondolkodás kritikája. Nagyon divatosak (napjainkban is) azok az eszmék, óhajok amely a világbékéhez kötődnek. Hát  2134-re a Földön megszűnnek a háborúk, az acsarkodások. Az ember nem farkasa már a másik embernek.
John Lenin Lennon álma megvalósult:
"Képzeld el, hogy nincsenek országok
 Nem olyan nehéz
 Nincs miért ölni vagy meghalni
 Nincsenek vallások
 Képzeld el, hogy mindenki
 Békében él"
(A dalrészlet Rexter fordítása, a teljes magyar nyelvű szöveg megtalálható itt.)

Ez az idillikus állapot(, amiről Lennon az Imagine-ben énekel) olyan vonzó... És hazug.

Nem veszi figyelembe az emberi természetet. Persze erre a new ages guruk megtalálták az "ellenszert". Az új kozmikus tudat majd segít. Aki meg nem éri el ezt a tudatszintet, az minden "jó"-ból kimarad! Hát a Sztrugackij fivérek már 1964-ben elképzelték azt amire a dalnok csak 1971-től kérte a hallgatóit. Elképzelték és egy érzéketlen emberiséget találtak. Számomra az egyik érdekes vonulata a filmnek az, amikor az egyik "progresszor", aki nincs közvetlen kapcsolatban a bolygó lakóival, elkezd együtt érezni egy másik személlyel.

Vagy ott van a hatalom és a gondolkodó ember viszonya. A vallási fanatizmus hatalomra kerülésének veszélye... Az átlagember irányíthatósága, manipulálása. Sok-sok gondolat, és probléma felvetődik a filmben. Nem tolakodóan, csak úgy finoman. Szerintem ez egy olyan film (és ez nem csupán a filmesek érdeme), amelynek a mondanivalóját érdemes egy baráti társaságban megvitatni.

A fivéreket, - ahogy a műveik többségében, igazából az ember érdekli, a terveivel és az erkölcsi dilemmáival. A kalandokra módot adó középkori világ igazából csak keret. Fontos kérdéseket tesznek fel. Mi lesz, ha valóban bekövetkezik az, amit az utópiák már régóta vizionálnak, vagyis az emberiség megszabadul az erőszakos hajlamától? Egy szelíd, ám unalmas világban fogunk élni? Vagy mindössze elfojtani leszünk képesek a ragadozó ösztönünket, amely ugrásra készen lapul bennünk és bármikor kitörhet?  Vagyis a „szép új világ” megmarad a felszínnek? Figyelmeztetnek más veszélyekre is. A tudományos megfigyelés hideg tárgyilagossága azzal járhat, hogy kihal belőlünk a részvét érzése. Ez a legnagyobb gond, amivel a főhős, Rumata, küzd. Sztrugackijék válasza egyértelmű, az ember ezt a képességét akkor se veszítse el, ha az alkalmazása újabb gondokkal jár. Számukra az ember inkább erkölcsi lény, mint a technikai haladás képviselője. A hidegfejű, kívülállást és a vele együtt járó elzárkózást választó tudomány elveszítheti az emberiesség egyik lényegét, az érzéseket. Hasonlóan fontos erkölcsi dilemma náluk a felelősség kérdése. Ha valakinek módjában áll meggátolni a kegyetlenséget, van-e joga a „be nem avatkozás elve” alapján akár évszázados szenvedésre ítélni a kiszolgáltatottakat egy olyan világban, amelyben a jó reménytelen harcot vív a minden téren fölényben lévő gonosz ellen? Hiszen, ha tétlen marad, cinkossá válik. Itt lépünk át egy minőségi határt, és ez volt az a pont, amely kiverte a biztosítékot a cenzoroknál. Hiszen lássuk bár a „sötét középkort,” a néző kétségtelenül felismeri a nácizmus kifejlődésének elemeit, de ugyanakkor azt is, hogy a kommunista hatalom társadalom manipulálása semmiben nem volt más a gyakorlatban! Azt sem nehéz észrevenni, hogy egy vallás nemes eszméit milyen könnyen lehet a visszájára fordítani, majd az elnyomás eszközévé tenni. Szóval, meglehetősen kényes témák sora van a moziban összeszedve. Teljesen érthető, hogy a „glasznyoszty” kellett ahhoz, hogy az egyén, a társadalom és az eszmék ellentmondásos viszonyait boncolgató mű nagyvászonra és nagyközönség elé kerülhessen. A mozi a pragmatikum jegyében fogant. A németek adták a pénzt, a rendezőt és a technikai hátteret. A Szovjetunió a pazar helyszíneket, az olcsó statiszták sokaságát, és néhány jelentősebb karaktert, kiegészítve a vasfüggönyön túli más színészekkel. Miután drága mozi volt a maga idejében, - ennyi pénzt sci-fire a szocialista táborban akkoriban már régóta nem költöttek, - a forgatókönyvet úgy alakították, hogy széles nézőközönség számára is könnyen befogadható legyen. Ezért aztán az erőszak naturálisabban van jelen, mint ahogy az a szovjet film világában szokásos volt, a témához illő némi meztelenség és dekadencia ábrázolás sem a korszak jellemzője, viszont a nézőbarát szemlélet jegyében fogantak. A látvány elemekre sincs panasz, a mozgalmasság kellő mértékű, gondolva nemzetközi piac igényeire. Tehá,t aki az eredeti Sztrugackij szemléletet várja, érezhet némi csalódottságot. Részemről viszont úgy gondolom, a fogyaszthatóságot elősegítő elemek nem nőttek a gondolati tartalom fejére, ésszerű és vállalható kompromisszumok jellemzik a kivitelt.

A 2013-as film plakátja

És annyi minden bent maradt még az eredeti műben!
Nem véletlen, hogy készült egy másik értelmezése is a könyvnek.
2013-ban bemutatják Alekszej German utolsó filmjét, ami a Nehéz istennek lenni című regény egy másfajta interpretációja. Úgy gondolom szükség is volt erre. Az 1989-ben készült feldolgozásban a karakterek ábrázolása kissé idealisztikus. Ennek oka, véleményem szerint, az hogy a fő hangsúly a történeten van. Az (új, teljesen) orosz verzióban pedig a realisztikus ábrázolásra nagy hangsúlyt helyeznek. Mocsok, a sár (jelenettől függően), szinte "átsüt" a képernyőn. Például a szereplők nem kulturáltan, cizelláltan esznek, hanem olyan sergio leonésan. Miközben kanalazzák a levest, közben a lé végig folyik az étkező szakállán. Persze a kanalat sem úgy fogja ahogy a menzán elvárják a gyerekektől.
Egy teljesen valódinak tűnő középkor tűnik elénk German filmjében.
A kegyetlenkedések is kegyetlennek is látszanak.
Ugyanakkor bár több mint háromórás lett az új Nehéz istennek lenni, de nagyon sok minden "kimaradt" belőle. Persze ez a "kimaradás" az új koncepció része!
Egy szó mint száz!
Tudom, hogy napjainkban nem divat az olvasás. Mégis azt javaslom mindenkinek, hogy miután megnézte a Nehéz istennek lenni című filmet, vegye elő a könyvet és olvassa el azt is!
Szerintem megéri! (Még két feldolgozás megtekintése után is.)

Don Reba - Alekszandr Filippenko

 A film egyik főhősét Don Rebát Alekszandr Gerorgijevics Filippenko alakítja. 1944.szeptember 2.-án született Moszkvában. Kitüntetéssel érettségizett Alma-Atában. 1967-ben szerzi meg első diplomáját a Moszkvai Fizika-Mechanikai Főiskolának a Molekuláris Kémia- Fizika fakultánsán. Ezután két évig mérnökösködik.
1974-ben B.V. Sulkin színjátszó iskolájában megszerzi második diplomáját. 1969-1975 között a Taganka Színház tagja. 1975-től húsz éven át a Vahtangovról elnevezett Akadémiai Színház tagja. 1996 óta a "Mono-Duet-Trio" színház művészeti igazgatója. Rengeteget filmezik. Néhány Magyarországon is ismert filmje: Barátom, Iván Laspin; Moszkvai csata; Mester és Margarita (1994); Titokzatos Násztya (televíziós sorozat); Mester és Margarita (2005); Leningrád.

Edward Zentara

A film főszereplőjét a lengyel származású Edward Zentara alakítja. 1956. március 18.-án született Sianówban, és 2011. május 25.-én hunyt el. Haláláig több mint ötven filmben szerepelt. 1975.-ben lépett a világot jelentő deszkákra. Érettségi után a Koszalini Közgazdasági Líceumba járt. Majd a lodzi Filmművészeti Iskolában diplomázott 1980-ban.
Ötvenöt évesen önkezével vetett véget az életének.

A bejegyzés írása közben napi kapcsolatban voltam Oldfannal (a sárga karakteres mondatok tőle származnak). Egyik levelében figyelmembe ajánlott egy másik filmet is. A fehér bolygó című lengyel alkotást. Az Andrej Zulawski által rendezett filmnek a sorsa is regényes. Az akkori cenzúra annyira ártalmasnak találta, hogy megsemmisítésre ítélte a film kópiáit. Csodával határos módon mégis megmenekült a film. És miért érdekes ez a film?
Mert ennek a filmek nagyon hasonló a koncepciója mint a Nehéz istennek lenni-nek. A lengyel film forgatókönyvének alapja a rendező rokonának Jerzy Zulawskinak az egyik regény trilógiája. Ezek a művek magyarul is megjelentek, legelőször az 1920-as évek elején.
A hasonlóság egyik oka lehet az hogy Sztrugackijék esetleg olvashatták ezt a regény folyamot. Olvasták, magukévá tették és átformálták a történetet. De az is lehet, hogy a Zulawski művét nem ismerték, "csak" ugyanarra éreztek rá mindhárman. Soha nem fogjuk megtudni, hogy volt valójában.
Úgy gondolom, nem is olyan fontos ez a kérdés. Mindkét mű saját jogon remekmű. Saját jogon, hiszen Shakespeare is már meglévő irodalmi alkotások átdolgozásával lett világhírű. Nem véletlenül, mert amit hozzátett a már meglévő művekhez, az teljesen átformálta és egy magasabb irodalmi szintre emelte.
Erről a lengyel filmről többet itt olvashattok.



Mindenkinek csak ajánlani tudom a Nehéz istennek lenni című, 1989-ben készült filmet!
Köszönöm Oldfannak, hogy megismertetett ezzel az alkotással!

Folytatjuk...