Viszockij. Köszönet, hogy élsz

A film eredeti címe: Высоцкий. Спасибо, что живой

A film hivatalos oldala: http://www.visotsky-film.ru

Viszockij. Köszönet, hogy élsz.

Высоцкий. Спасибо, что живой

Egy film erejéig felcseréltük a „munkaköröket”. TroA készített fordítást és feliratot, jómagam megpróbálok egy ismertetőt írni a filmhez. Elsősorban a filmhez, hiszen Vlagyimir Viszockij életével és munkásságával magyar nyelven is elérhető, nagy számú forrás foglalkozik.

(például: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vlagyimir_Szemjonovics_Viszockij)

Ebben a cikkben igyekszem az életéről és a munkásságáról is olyan tényeket és érdekességeket bemutatni, amelyek kevéssé ismertek.

Hogy ki volt ő? A Viszockij Alapítványnál elérhető írásos források  ilyen jelzőkkel illetik, mint „a leghíresebb orosz bárd”, „a nemzet szívének hangja”, „egy költő, gitárral, akinek versei segítenek nekünk élni”, „egy színész, akinek Hamletje nézők ezreit rázta meg”.

Viszockij, vagy ahogy az oroszok még ma is nevezik, Vlagyimir Szemjonovics, egy óriási tehetségű, világszerte ismert és elismert, sokoldalú színházi és filmszínész, énekes, író, költő és előadóművész volt. 1938-ban született Moszkvában. Gyermekkorát meghatározta a háború. 1947-ben a család Németországba költözött, mivel katonatiszt apját oda helyezték. 1949-ben visszatértek Moszkvába. Elkezdte a műszaki főiskolát, de ezt félbeszakítva 1956-ban a Moszkvai Művész Színház stúdiójába jelentkezett. Ezután megfordult jónéhány moszkvai színházban, majd 1964-től, 1980-ban bekövetkezett haláláig a Taganka Színházban játszott. A moszkvai olimpia idején halt meg. A korabeli sajtó csak szűkszavúan tudósított haláláról. A színházban a kassza felett kis cédulán kiírták: „Meghalt Vlagyimir Viszockij”. A rendszer minden erőfeszítése ellenére, temetésén százezrek vettek részt. Az Olimpiai Játékok rendezvényeire kötelező volt elengedni a dolgozókat, de az emberek nem a stadionokba mentek, hanem a temetésre. A híres rendező, Ljubimov visszaemlékezése szerint a hatalom azt akarta, hogy csendben és gyorsan temessék el, nehogy az olimpia ilyen kellemetlen közjátékkal meg legyen zavarva. Mindent megpróbáltak, a temetési menet útvonalát utolsó pillanatban módosították, az útvonalon lévő virágokat el akarták takarítani. Nem sikerült. A tömeg hangosan kiabált és üzent a hatalomnak: „Fasiszták, fasiszták!”  Marina Vlady azt mondta, hogy látott már királyi temetéseket, de ilyen hatalmas tömeget még soha, sehol.

Viszockij többszáz dalt írt, amit meg is zenésített és el is énekelt. Belföldön, életében 19 lemeze jelent meg, halála után még legalább 50. Külföldön kiadott albumainak száma: 53. A Taganka Színházban a már említett Hamlet előadása világszerte ismertté tette. A 28 filmet, amelyekben játszott, nézők tízmilliói nézték meg. Életéről, munkásságáról számtalan könyv és egyéb kiadvány jelent meg.  Róla szóló dokumentumfilmek a nyolcvanas évek második felétől kezdve folyamatosan készülnek, újabb és újabb megvilágításba helyezve ezt a rendkívüli művészt.  Annak ellenére, hogy a nemzet és a szakma ennyire elismerte, az aktuális politika nem tudott mit kezdeni vele. Díjakat – amik az akkori világban a művészet komoly értékmérőinek számítottak – nem kapott. Csak 1987-ben tüntették ki posztumusz Állami-díjjal.

Kevesen tudják, hogy Marina Vlady a harmadik felesége volt, előtte 1960-1965 között Iza Konsztantyinovna majd 1965-1970 között Ludmilla Abramova volt a házastársa. Mindketten színésznők voltak, utóbbitól két fia is született, Arkagyij és Nyikita Viszockij. Nyikita e film elkészítésében nagy szerepet játszott, ő írta a forgatókönyvet. A rendező eredetileg Nyikita Viszockijt szánta főszereplőnek, de ő visszautasította, hogy apját eljátssza.

A film hivatalos logo-ja

Az a tény, hogy Viszockij életéről Pjotr Buszlov rendezésében filmet készítettek, talán nem lepett meg senkit. Érdekesnek hangzott viszont, hogy a film cselekménye kizárólag az utolsó előtti, 1979-es évre és gyakorlatilag szinte csak egy Üzbegisztáni turnéra korlátozódik. Nem egy nagy ívű életrajzi film tehát, mint amit például Edith Piaf vagy Coco Chanel életéről forgattak. Néhány előzetes hír „rejtélyes”-nek kiáltotta ki a filmet, mert sokáig nem lehetett tudni, hogy ki játssza benne Viszockijt. Egyébként a színész neve nincs is feltüntetve a stáblistán. Persze nem titok, a főszerepet Szergej Bezrukov játssza. Viszockij arcvonásait nagyon igyekeztek teljes tökéletességgel megformálni, egy teljes csapat dolgozott ezen. A közvéleményt megosztotta az is, hogy e cél érdekében Viszockij halotti maszkját is felhasználták.

Szergej Bezrukov - Viszockij szerepében

A filmben Viszockijt egy olyan művészként, vagy inkább emberként ábrázolják, aki egy csomó betegséggel  küzd, amik nem hagyják, hogy nyugodtan éljen. Ábrázolják a körülötte lévő valóságot, a hatalmat, amely ezt a ragyogó színészt, költőt és előadóművészt minduntalan be akarja tiltani. Ábrázolják a körülötte lévő embereket, a szerető lányt, az igaz barátot, a menedzsert, az orvost. Az egész közösséget, a közöttük lévő lelki kapcsolatokat, központba állítva természetesen magát a hőst, a zsenit.  A főszereplőn kívül essék néhány szó a többi szereplőről is. Andrej Panyin tökéletesen játssza Anatolij Nefedov kissé ideges vagy vicces szerepét. Nagy kedvencem, Okszana Akinysina, akiről e blog oldalain már volt szó más filmjei kapcsán, most Tanyuha szerepében tűnik fel, Andrej Smoljakov játssza Viktor M. Bekhteevet, a feddhetetlen és kitartó KGB ezredest. Annak ellenére, hogy ez egy negatív karakter, egy bizonyos szimpátiát érezhetünk iránta.

Nyikita forgatókönyve reális, mentes minden pátosztól. Talán ez is az oka, hogy a fogadtatás nagyon vegyes volt, a mű sok kritikát kapott, mert kendőzetlenül, ünnepélyesség nélkül ábrázolja a nagy művészt,  még narkomániáját sem akarja ez a film eltitkolni. Mint ahogy egy orosz rajongó írta blogjában: „Miután megnéztem ezt a filmet, rájöttem, hogy az emberek, akik látták, biztos, hogy nagyjából két egyenlő tábort alkotnak – egy, akik kritizálják a filmet mindenért, és a másik, azok, akik csodálják pontosan ugyanezért." Olyan vélemények is elhangzottak, hogy a készítőknek nem volt joguk Viszockijt ilyen beteg emberként, ilyen kreatív válságban lévő drogfüggő roncsként ábrázolni. Mások ebben ugyanakkor egy olyan jellemábrázolást látnak, aki leküzdi a fájdalmat, legyőz minden nehézséget és akadályt. Nem csak a szeretteik kedvéért, hanem teljesen idegenek kedvéért is. Idegenekért, akik mégis kedvesek neki – hiszen ők a hallgatók és a nézők. Lehet bár fizikailag gyenge, de még mindig erős mentálisan. És még ilyen szörnyű állapotban is, de képes megoldani a problémákat.

A legnegatívabb kritikák kétségtelenül két olyan embertől származtak, akik véleménye mindenképpen számít. Az egyik  Sztanyiszlav Govoruhin filmrendező – ő a rendezője a „Fekete macska bandája” című filmnek” – gyalázatosnak titulálja a filmet. A másik Marina Vlady, akit sokáig nem tudták szóra bírni, hogy véleményt formáljon a filmről. Amikor nyilatkozott, az ő véleménye is teljesen negatív volt. Egyértelműen elítéli Nyikitát, hogy felhasználta a filmhez apja halotti maszkját, erkölcstelennek, etikátlannak, botrányosnak és szörnyűnek nevezi ezt a tettet. Megemlíti, hogy ezek sértik a művészetét, emlékét és a közös életüket. 
Ugyanakkor egyöntetűen elismerően nyilatkozik a kritika a hiteles történelmi háttér megteremtéséért, a korabeli autók, tárgyak, lakások, díszletek, ruhák tökéletesnek mondhatók. A késő 70-es évek szovjet hangulatának megteremtése, az operatőri munka, mind-mind elismerést érdemel. A filmben Viszockij autójának egy másolata szerepel.  Egy kék színű Mercedes-Benzről van szó, amely annyira egyedi autónak számított, hogy abban az időben  csak Leonyid Brezsnyevnek és Anatolij Karpovnak volt ilyen autója. Az eredeti kocsit ellopták ( más források szerint eladták).

A rendező első tervei sokkal grandiózusabbak voltak. Egy hatórás, négyrészes filmet tervezett elkészíteni. A rossz nyelvek rögtön reagáltak: „Viszockij. Köszönjük, hogy nem sorozat.” , A filmet 2011. december 1 –én mutatták be, 2012. elején már kiadták a DVD és Blue-ray változatot is. Talán ennek is köszönhető, hogy a filmet „csak” ötmillióan látták eddig. Érdekesség, hogy az orosz utódállamok kivételével csak Ausztriában, Németországban és Lengyelországban mutatták be. Magyarországi forgalmazása – véleményem szerint – teljesen esélytelen. Annak ellenére, hogy itthon létezik Viszockij-kultusz.

Ajánlom ezt a filmet mindazoknak, akik szerették és szeretik Viszockijt. Egy professzionális filmet láthatnak, ahol minden részletre ügyeltek, amely arról szól, hogy ez a kivételes személyiség abban a pillanatban, abban az 1979-es évben és abban az üzbegisztáni környezetben mi élt át. 

Köszönjük TroA fordítását, ami ez esetben is hiánypótló. Helyettesíti a – divatos szóval élve - „mainstream” közízlésformáló magyar média mulasztásait.

Először is köszönöm Amundsennek, hogy ilyen szép összefoglalót írt erről a filmről. Elég régóta foglalkoztatta őt ez az alkotás, és csak egy kicsivel "előztem be " őt. Írásával nagy terhet vett le a vállamról.
Nekem nem maradt más, csak hogy a felirat készítése közben felmerülő gondolataimat artikuláljam.

A filmmel kapcsolatban annyi minden felmerült már bennem. A következő néhány mondatban megpróbálom összeszedetten leírni.

Minden mozifilm velejárója a médiakampány. Fontos mozzanat ez, nem is szokták sajnálni rá a pénzt, hiszen nem egy esetben legalább annyit, ha nem többet költenek rá, mint magára a film elkészítésére. Hogy ez jó-e, vagy nem? Nem tudom. Nem is akarok foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ennek a filmnek a bemutatását is jelentősnek mondható reklám előzte meg. Kezdve ott, hogy a főszereplőt alakító színész személyét mesterségesen próbálták homályban tartani. Annyira jól sikerült a színész maszkja, hogy nem tudni kit is takar valójában. Ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel árasztották el az orosz sajtót. De jutott azért nekünk magyaroknak is ilyen tartalmú cikk.

Valószínűleg a rejtélyt hosszabb ideig kívánták fenntartani, és ezt szolgálhatta a film végén lévő stáblista is, hiszen az első színész akinek a neve feltűnik az maga Vlagyimir Viszockij. Halála után harmincegy évvel.

Persze az igazság hamar kiderült (főleg, hogy ugyanazok a források sejtettették ezt, mint akik a reklám kampányban benne voltak). Persze be is indult az interneten a mém gyártás. (Néhányat megtekinthettek itt.)

Én nem látok ennek (mármint a film e fajta propagálásának) sok értelmét. A film végén egy harminc éve halott színész nevének szerepeltetésének meg pláne nem. De hát így döntöttek a szakemberek…

Marina Vlady ellenérzéseiről olvashattatok Amundsen írásában. Nem tudom elhessegetni magamtól, hogy esetleg nem is a halotti maszk felhasználása verte ki nála a biztosítékot, hanem valami más. Vagy nem-e csak ő is a reklám kedvéért fogalmazta meg ellenérzéseit? Hiszen azt szokták mondani, hogy a negatív reklám is reklám…

De én inkább úgy gondolom, hogy van arra nem is kis esély, hogy valóban nem tetszett neki a film. Én ezen egyáltalán nem csodálkoznék.

A forgatókönyvet Nyikita Viszockij írta. Nem ez az első ilyen munkája, látszik is a mozin. Egyébként a filmbeli Vlagyimir Viszockijnak ő a hangja.

Miről is szól ez a film?

V.Viszockij szüleivel

Ha engem kérdeztek, akkor legalább annyira szól Nyikita Viszockijról, mint amennyire Vlagyimir Viszockijról.

Nyikita Vlagyimirovics Viszockij 1963.auguszus 8.-án született. 1979-ben, amikor a film játszódik, Nyikita tizenhat éves. Már nem gyerek. Nem csak lát dolgokat, hanem értelmezi is a körülötte zajló eseményeket. Hogyan viszonyul édesapja harmadik feleségéhez? Nem tudom. Ez nem is derül ki a filmből. Vagy mégis?

Marina Vlady egyetlen egyszer sem tűnik fel az alkotásban. (Persze a témaválasztás miatt nem is tűnhet. Hiszen ekkor ő Párizsba van, várja Viszockijt, többek között azért is, mert egy amerikai koncert körutat szervezett a  színésznek.) Nem láthatjuk őt, de hallhatjuk a hangját. Nevét soha nem említik, de azért sejthető, hogy az a hölgy, aki rendszeresen felhívja Viszockijt és környezetét Párizsból, az csak ő lehet. Ő a harmadik feleség, aki aggódik férjéért, de nincs vele. Nem lehet vele. De ott van színész barátnője. Őhozzá kedves, őt becézi Viszockij. És nem csodálkoznék, ha ez az utolsó feleségnek több mint harminc év elteltével sem tetszene…

Már ha így van egyáltalán. A forgatókönyv írója nem akarhatott botrányfilmet készíteni. Nem állt szándékában megbántani, megsérteni az édesanyja utódját. Hiszen ezt könnyen megtehette volna. Csak arra a szóbeszédre kellett volna utalnia, mi szerint Vlagyimir utolsó házassága érdekházasság volt. Ezen koncepció terjesztői azt állítják, hogy művésznek az állandó nyugat-európai vízum lebegett a szeme előtt a Vladyval való házasságkötéskor. (Azután kaphatott volna rendszeresen vízumot, mivel a felesége Párizsban élt.) Hogy így volt, vagy sem… Nem tudom. De nem is fontos. Erre a kérdésre az egész világon csak két ember adhatta volna meg a helyes választ. És az egyikük már nem él… Ezerkilenszáznyolcvan  óta nem él…

 (Ugyanakkor azért nem ismeretlen jelenség az sem, amikor a barátok féltő szeretete, vagy irigysége megpróbál a szerelmesek közé állni. Persze, egyáltalán nem rossz szándékúan... Elég ha csak Paul McCartney, John Lennon és Yoko Ono hatvanas évek végi kapcsolatára gondol az ember. Elég csúnyán tudnak ilyen esetekben az emberek viselkedni. Nem tartom kizártnak, hogy a Viszockij-Vlady kapcsolat rosszindulatú értelmezése mögött is valami ilyesmi húzódhatott.) 

De Nyikita Viszockij úriember módjára nem utal a filmben erre a pletykára.

De…

Azért ott van a filmben, hogy szerinte ki is az igazi feleség. No nem az Okszána Akinysina által megformázott Tatyánára gondolok. A lány karakterét rendkívül szimpatikusra formálja az írói képzelet. (Vlady akár ezt is tekinthetné tűszúrásnak.) Az igazi feleség az, akire az életből épp távozni készülő Viszockij gondol: Ludmilla Abramov. Ebben a jelenetben feltűnik a hölgy két gyermeke is, Nyikita és  Arkagyij (1962.11.29.) is. A család. Ezért is gondolom, hogy a film Nyikitáról is szól. Az ő lelkivilágáról. Hogyan látja ő az édesapját. Mit gondol ő ezekről az eseményekről?

Nem vagyok pszichológus. Nem tanultam szervezett formában soha pszichológiát. Mégis, ott látom a film cselekménye mögött a kamasz, és a felnőtt Nyikitát. Aki elmond az apja életéből egy történetecskét. Megpróbál tárgyilagos lenni, de apró dolgokból azért kiderül, hogy mit is gondolt, gondol ő az egészről. Nem vagyok pszichológus. Nem tanultam szervezett formában soha pszichológiát. De van két fiam. Én is voltam kisfiú. Koromnál fogva láttam már azért ezt-azt… És én látom a filmben a kis Nyikitát...

A kis Vlagyimir...

Mindez természetesen csak az én véleményem. A tévedés jogát fenntartom magamnak.

A film sokkal összetettebb, távolról sem tekinthető csupán egy pszichológiai vizsgálat részének. Szól a nyolcvanas évekről, a hetvenes-nyolcvanas évek életérzéséről. Számomra reveláció volt a film. Olyan, ahogy mondani szokták, mint amikor becsavarják a villanykörtét a foglalatba. És felkapcsolják a villanyt… és fényesség árasztja el a helyiséget.

Ez a film döbbentett rá arra, hogy mikor is élt Vlagyimir Viszockij. Nem az évszámok, hanem a korszak lett nyilvánvalóvá. Elementárisan. Szinte kézzelfoghatóvá vált minden. Viszockij ténylegesen kortársammá vált (még akkor is, ha néhány évtizeddel idősebb mint én vagyok). Már értem szüleim nemzedékét. Azt gondolom tudom, hogy miért lett számukra ikonná. Persze ehhez az is kell (szerintem), hogy az úgynevezett létező szocializmus nem csak egy fogalom számomra.

Leonyid Iljics Brezsnyev

Én még láttam Brezsnyevet a televízióban (live), és láttam hogy a legfejlettebbnek kikiáltott politikai rendszer megszűnik Európában. Láttam, de bizonyos dolgok megértéséhez szükségem volt erre a filmre.

Szükségem volt ehhez arra is, hogy újra lássak szép, fényes Volgákat … (Ki érti ezt?)

Számomra ez a film ezért is több, mint Viszockij élete végének bemutatása. Többről szól ez az alkotás, mint hogy Nyikita Viszockijban milyen kép él az apjáról. Ez az alkotás a gyerekkoromról is szól. Bármilyen hihetetlennek is tűnik egy mai huszonéves számára. Rádöbbentem, hogy hiába éltem egy másik országban, nagyjából nálunk is minden úgy zajlott mint ott. Mintha mi is a Szovjetunió tagköztársasága lennénk.

Emlékszem akkoriban a magyar rezsim azt próbálta elhitetni az emberekkel, hogy: jó-jó, vannak ebben az országban rossz dolgok is, de mégis ez a „legvidámabb barakk”, hiszen itt nálunk „gulyáskommunizmus” van. Sokkal jobban élünk, mint a többi baráti szocialista ország lakói (Persze volt igazságtartalma ennek a megállapításnak is. Ha Romániára, Albániára, Bulgáriára vagy akár a Szovjetunióra gondolunk...). Ebben a kontextusban Jugoszláviáról illet megfeledkezni, hiszen nem volt a Varsói Szerződés tagja, el nem kötelezett országnak számított. Az, hogy a „gulyáskommunizmus” propaganda szólama mögött nem a teljes igazság van, 1987-ben lett számomra nyilvánvaló. Ekkor körülbelül két hétre Prágába utazott a családom. Azt tapasztaltam, hogy a csehek semmivel sem éltek rosszabbul mint mi. Sőt! Nominálisan minden fele annyiba került. Persze a fizetésük is körülbelül fele annyi volt. Egy korona két forint húsz fillérbe került. A boltokban a választék legalább akkora volt, mint Budapesten. (Emlékszem láttam Tesla lemezjátszót is. De nem olyat, mint amilyet nálunk, Magyarországon kapni lehetett. Igaz, a Tesla embléma mellett rajta volt a Phillips márkajelzés is.) Kisboltokba jártunk ennivalóért. Azok az élelmiszerek nekem sokkal jobban ízlettek mint a hazaiak. (Na jó, a főtt ételeikkel nem így voltam.) Így nem volt nehéz az összehasonlítás…

A filmnek van még egy morális vonala is. Az ügynök kérdés. A belső elhárítás munkája a szovjet blokkban. Ez az amiről országunkban, mind a mai napig nem kíván egyetlen jelentős politikai erő sem beszélni. Na, ebben nagyon hasonlítunk a mai Oroszországra. Azzal a különbséggel, hogy a szovjet múlt megtagadása nem annyira lármásan történik náluk, mint nálunk. Nálunk lárma van, de katarzis nincs. Nem is volt. Ahogy az egyik irodalom tanárnőm mondta: katarzis nélkül nincs megtisztulás. Divat a megmondó emberek között, hogy a magyar társadalom erkölcsi válságáról beszéljenek. De a morális krízis valahol ott kezdődik, hogy vannak közöttünk olyanok, akik vagy meggyőződésből, vagy érdekből, de embertársaiknak az életét megkeserítették, időnként tönkre is tették. Következmények nélkül. Anélkül, hogy valaha is leleplezték volna őket. Mert nem nyíltan, szemtől-szembe ügyködtek.
Hogy is várható el ilyen emberektől erkölcsi tartás? Hogy várható el egyáltalán bárkitől?
Miért is kellene hinniük az embereknek az erkölcsösség ideáljában?
Az úgynevezett rendszerváltás (egyes körökben időnként divat módszerváltásnak hívni, azt amit más körökben csak gengszterváltásnak hívnak) folyamán, és azóta se, soha nem törekedett az aktuális hatalom arra, hogy a magyar társadalom tisztán lásson az úgynevezett "ügynök kérdésben". (Mentségükre legyen mondva, hogy a társadalmunk ehhez kollaborál. Személy szerint nem kívánom, hogy a Kádár rendszer elvtelen kiszolgálóit börtönbe csukják. Nem kívánom, hogy csökkentsék a nyugdíjukat. Nem kívánom a vérüket. De az áldozatoknak, a valódi áldozatok emlékének járna legalább annyi, hogy a társadalom megtudhassa, kik voltak akik meggyőződésből és/vagy anyagi haszonszerzésből spiclik lettek. A következménynélküliség ebben az esetben az áldozatok leköpésével analóg. Szerintem.)

De miért?

Miért nem lehet felszámolni a III/III-as érdekvédő szövetséget?

Miért számolta fel az úgynevezett létező szocializmus idején üzemeltetett ügynökhálózatát Csehország? És Lengyelország? És Németország?

Egy kis aktualitás a kilencvenes évek elejéről:

„ A Dolce Vita, a Porsche csíkja,

Még mindenkinek van egy kis bolsevikja.

Kicsit San Marino, kicsit undorító,

De itt van, ha neked ez így jó.”

                                 (Pajor Tamás: Tűzijáték)

Persze a 'Viszockij. Köszönet, hogy élsz'-ben van katarzis ebben a kérdésben (is).

Érdekes megoldást választottak a film készítői. Érdekes, és vitára „ingerlő”-t, de szimpatikusat.

Ez az a film amiről, megfelelő társaságban, órákig lehetne beszélgetni, vitatkozni. Ha akarod végig nézheted, mint egy vasárnap délutáni filmet. De ha akarod, akkor rengeteg kérdést is felvethet neked. És a válaszokat, nem biztos, hogy megtalálod benne.

Egy ideje próbálok ebben a blogban a filmek leírása mellé, néhány mondatot írni arra a korszakról, amikor a film játszódik. Azért tartom ezt fontosnak, hogy  a néző el tudja helyezni a film eseményeinek (valóságos) körülményeit térben és időben. Reményeim szerint, így jobban át tud jönni a film üzenete is. E film hatására gondoltam bele, hogy gyakorlatilag Viszockij pályafutása végigkíséri a brezsnyevi érát. Az úgynevezett brezsnyevi pangás éveit.

De ki is az a Brezsnyev?

És mi az a brezsnyevi pangás?

Olyan triviálisnak tűnő kérdések ezek.

Szóval, ha nem szereted a történelmet, a történelmi áttekintéseket akkor kérlek ne fáraszd magadat. Nyugodtan ugord át a most következő mondatokat.

(A következő Viszockij kép alatt fog számodra folytatódni a bejegyzés.)

L.I.Brezsnyev

Leonyid Iljics Brezsnyev életútja mentes az attraktív jelenetektől. 1906-ban született egy Kamenszkoje nevű ipartelepen. A helyi középiskola elvégzése után a kurszki földmérő technikumban szerzett szakmai végzettséget. Dolgozott Belorussziában, Kurszkban, Szverdloszkban is. Hirtelen visszatér szülőföldjére és beiratkozik egy kohászati főiskolára. 1931-ben belép a pártba. 1937-ben a dnyeprodzerzsinszki (ekkor már így hívják az egykori Kamenszkojét) városi tanács tanács elnökhelyettesének választják. 1938. májusától a megyei pártbizottság agitációs és propagandaosztályának vezetőjévé nevezik ki. Az ukrán KB akkori vezetőjének, Hruscsovnak köszönheti karrierjének felívelését. Sztálin elvárta kádereitől, hogy több lehetséges utódot is neveljenek ki maguknak. A "tisztogatás" nagy fluktuációt okozott a párt vezetői között. Brezsnyev Hruscsov harmadik garnitúrájához tartozott. Tökéletes pártkatona volt. Nem tűnt ki semmivel, de megbízható volt. Hruscsov egész pályafutása során támogatta. A hadseregben a politikai osztály vezetője lett, a Nagy Honvédő Háború végére pedig a politikai főosztály vezetője. (Ranglétrán is emelkedett, alezredesből vezérőrnaggyá léptették elő ezen idő alatt). Ekkoriban figyel fel rá Mehlisz, Sztálin kedvence. Ideális pártvezetőnek tartotta, aki tudott általános utasításokat adni bármilyen kérdésben, anélkül hogy értett volna ahhoz a szakterülethez. Hruscsov KB titkárként maga mellé vette Brezsnyevet, így került Moszkvába. Nem sokkal később már a moldvai kommunista párt első titkára. Brezsnyev sem feledkezett meg régi barátairól, földijeiről, és egyengette karrierjüket. Őket hívták később a "dnyepropetrovszki maffiá"-nak. Itt Moldvában barátkozik össze Brezsnyev Konsztantyin Csernyenkoval. Csernyenko legfontosabb tanácsadója lett ekkor. Hruscsov hatalmának megszilárdulásával Brezsnyev csillaga is egyre jobban fénylik. 1964. októberében mégis elárulja pártfogóját. A következő tíz év azzal telik el, hogy megszilárdítja hatalmát. Szép lassan, fokozatosan egyszemélyű vezetést hoz létre. Gyakorlatilag akkora lett a hatalma mint Sztálinnak. A párt ideológiájának megfelelően nem csak hős katonát "faragnak" belőle, hanem tudós embert is. Persze, ez nem megy másként mint a valóság meghamisításával. A párt és a nép vezetőjének gyakorlatilag mindenhez értenie kell. (A csatlós országokban hasonló kultuszok övezik a vezetőket.) De nem lett Sztálin belőle. 1965-ben programot dolgoztat ki a mezőgazdaság talpra állítása céljából. Elődjére hárított minden felelősséget, és radikális változtatásokat kezdeményezett. A beszolgáltatások mértékét csökkentette, az úgynevezett "szűzföldek" feltörése helyett, a már meglévő termőföldek jobb kihasználására tette a hangsúlyt. Szükség is volt erre, hiszen a Szovjetunió megalakulásától kezdődően élelmezési gondokkal küzdött. Ennek legfőbb oka az ideologikus gazdaságpolitika volt.
Engedélyezték az úgynevezett háztáji gazdálkodást, ami jelentősen emelte a mezőgazdaság termelékenységét, javította az ellátást. (Természetesen a Keleti Blokk többi országában is lehetőség nyílt az újfajta NEP-hez csatlakozni. Így hazánkban is elindult egy gazdasági reform 1968-ban, új gazdasági mechanizmus néven. Persze a hazai keményvonalasok ezt kihasználva, Moszkvában feljelentették Kádárékat. Ugyanakkor a '68-as csehszlovákiai események Moszkvában az ortodox kommunistákat erősítette, így a gazdasági változásokat leállították, egy részüket visszafordították.) A hruscsovi éra után mind a párt nómenklatúrája, mind az egyszerű emberek nyugalomra vágytak. A párt vezetői élvezni szerették volna a hatalmukat (Ez Hruscsov alatt lehetetlen volt, hiszen állandó ideológiai "összecsapásokról" szólt a belpolitika. Ráadásul "Nyikita cár" is hol konzervatívnak, hol progresszívnek, hol reakciósnak mutatkozott. Ahogy aktuális belpolitikai érdekei megkívánták.) Az egyszerű emberek pedig szerettek volna minden nap eleget enni, nem éhezni. A brezsnyevi éra alatt a szovjet gazdaság eredményei javultak, de a nélkülözés továbbra is a mindennapok része maradt. Ugyanakkor a Hruscsov alatt előforduló éhséglázadások (például: Novocserkassz, 1962) megszűntek.

A novocserkasszki munkásfelkelés (1962) kivégzett résztvevői

A hatvanas évek végén nem csak Észak-Amerikában, Nyugat-Európában lázadoznak a fiatalok, hanem a Szovjetunióban is megkérőjelezik a fiatalok az apáik értékrendjét. A főiskolákon, egyetemeken tanulókat vitafórumokra hívja a KOMSZOMOL, amely vitákat egyre kevésbé tudják kordában tartani a kommunista ifjúsági szövetség aktivistái. Olyan 400-ra tehető az újonnan alakuló ifjúsági közösségek száma, amelyek eszmeisége igen széles spektrumú (narodnyikok, fasiszták, maoisták, nacionalisták stb). Erre válaszul a hatalom szigorúbban veszi a marxizmus-leninizmus oktatását. Új szabályt hoznak, akik a tudományos marxizmus tantárgyából elégtelenre vizsgáznak, azok a többi tantárgyból már nem is próbálkozhatnak. Miközben megjelenik a második gazdaság. Virágzik a csempészet, a valuta üzérkedés, a Kaukázusban megjelenik a magántaxi, sőt illegális üzemek is alakulnak. Mindazt amit a hivatalos tervgazdálkodásos gazdaság nem állít elő, előállítja a második gazdaság. A korrupció ijesztő méreteket ölt. Minden kapható. Tudományos fokozattól, párt beosztáson át a Marlboro (esetleg Camel) cigarettáig minden... A mezőgazdaságban a falusiak háztájia mellett, megjelenik a városiak kiskert mozgalma. Ezekben a kiskertekben a városlakó megtermelheti magának a legfontosabbakat. A gazdaság a lenini úton... Hiszen maga a fő-főideológus is, amikor látta, hogy a hagyományosnak egyáltalán nem nevezhető piacmodellje nem működik, bevezette a NEP-et.

"Egy lépés előre, kettő hátra - idéztem pontosan Lenint,
S köptem a kizsákmányolásra, és berúgtam a recept szerint."
                                       (Földes László: Rock and roll doktor)
Számomra ez a versrészlet tökéletesen leírja a brezsnyevi pangást. Hiszen a hatalom enged a hibás gazdaságpolitikai elképzeléséből, miközben az alkoholizmus népbetegséggé válása (aminek a megjelenését a társadalmi kilátástalanság, a képmutatás is okozta) is erre a korszakra tehető. ( Az Áfonya című filmben is ott van "fusizós", "maszekolós" állami alkalmazott főszereplő, akinek nagy barátja az ital. Miközben viselkedésével fennen hirdeti a brezsnyevi kor általánosan elfogadott világlátását: "Amíg az állam úgy tesz mintha fizetne nekünk, addig mi úgy teszünk mintha dolgoznánk".) Tagadhatatlan, hogy a szovjet társadalom válságban van.
Retorika szintjén fennen hirdetik a kommunista elveket. Munkás öntudat, morál szlogenjei visszhangoznak, miközben a társadalom jelentős része csak jobban szeretne élni. Viszont ez csak a bolsevik gazdasági eszmék feladásával lenne lehetséges. Az ideológia részleges meghátrálása, és az, hogy a politikai jelszavak (mivel azok változatlanok maradtak) elszakadnak a valóságtól, egy képmutató, morálisan összeroppanó társadalmat idéz elő.
A korszakot a Szovjetunió utolsó külpolitikai akciója (a Brezsnyev-doktrína szellemében fogant eseménysor) zárja le: az afganisztáni háború...
És ebben a korban élt, alkotott Vlagyimir Viszockij.
Nem ő volt az egyetlen színész a Szovjetunióban, aki gitárt vett a kezébe, és saját dalait előadta. Nem ő volt az egyetlen aki országos ismeretségre tett szert dalai által. Egyiküket sem kedvelte a rendszer. Hiszen nagy tömegeket mozgattak meg, egy olyan társadalomban, ahol minden csoportosulást kontrollált a hatalom. Mégis ő a legismertebb. Mindez a költészete mellett, véleményem szerint, annak a korszaknak is köszönhető, amit csak úgy hívnak, hogy brezsnyevi pangás... Ha néhány évvel, évtizeddel korábban él, nem kerülhette volna el a Gulágot az emigrációt... Ebben biztos vagyok.    

A felirat elkészítésének számomra legneuralgikusabb pontja a dalszövegek voltak.
Tartottam tőlük, ezért kezdettől úgy gondoltam, hogy a legjobb lenne már létező, használatban lévő dalszövegeket idéznem. Tettem is ez irányba lépéseket, de kiderült, hogy a dalok egy részének nincs magyar fordítása, más részének meg nem is egy.
Mit tegyek?
Aminek van, azt idézzem (természetesen forrás megjelöléssel), aminek nincs azt meg készítsem el én? Nem, nem akartam, hogy a különböző dalrészletek között, minőségbeli különbség legyen. Így hát, hosszú vacillálás után mindet lefordítottam. Egyszerre volt könnyű, és nehéz dolgom. És nagyon élveztem is... Remélem senkit nem fog zavarni, hogy nem míves versfordításokat fog olvasni a film nézése közben...

Néhány érdekesség:
A film egyik szereplőjét Szeva Kulaginnak (Iván Urgant alakítja) hívják. Nem járunk messze a valóságtól, ha arra gondolunk, hogy valójában Viszockij közeli barátjáról, Vszevolod Abdulov (1942.12.29.- 2002.07.27.) van ebbe a karakterbe "belesűrítve". Nyikita Viszockij tőle hallotta először, hogy édesapját 1979-ben újra kellett éleszteni.

Viszockij Abdulovval és a másik képen Szeva Kulagin (Iván Urgant)

Pável Leonyidovtól tudjuk, hogy két ember dolgozott állandó jelleggel Vlagyimir Viszockijjal.
V. Janklovics és V. Goldman.Goldman így emlékszik az üzbegisztáni eseményekre:
"Vologya először Buharában, 1979. július 25.-én reggel 6 órakor halt meg. Közép-Ázsiában turnézott. Navoiban, Zarafsanban, Ucskudukében, Buharában. Perzselő hőség volt... A turné feltételei kemények voltak. Vologyát arra kötelezték, hogy öt nap alatt, öt koncertet adjon. Az utolsó hármat szabad téren, ahol rettenetes szél ("afgánec") volt akkor. Mindent betömött a homok. Betöltötte Ucskudukot, betöltötte Zarafshant. Zarafshánban Vologya rosszul lett. Valahogy teljesítettük Navoit. Éjjel - csak éjjel utazhattunk - megérkeztünk Buharába. Kora reggel Vologya, aki ekkor már jobban nézet ki, elment a piacra. Boldogan és vidáman jött vissza. Emlékszem elmondta, hogy a buharai piacon mennyire élvezte a plovomot (étel). Utána bement a szobába. Szinte azonnal egy rettenetes sikolyt hallottam. Befutottam a szobába. Viszockij meg volt halva."

Viszockij, Janklovics, Goldman és Pável Leonyidov (Makszim Leonyidov)

 A filmben szerepel egy hölgy...

Okszána Afanaszeva

Tatyána Petrovna Ivleva.
A karaktert Okszána Afanaszeváról mintázták.
Okszána tizennyolc éves volt amikor találkozott Viszockijjal. A ma oly divatos közösségi oldalakon használatos kifejezéssel élve, a lány ekkor már kapcsolatban volt. A színész közelségét kihívásként vette. Azonnal szakított a barátjával (gyakorlatilag V.V.-jal való első találkozását követő napon), és a neves, új ismerőst választotta. Úgy érezte, hogy mozgalmasabb élet vár rá a költő mellett. Kapcsolatuk idővel elmélyült, Viszockij jegygyűrűket is vásárolt...
A jegygyűrűk Viszockij lakásán, a háló éjjeliszekrényén voltak. A színész halála után eltűntek...
Okszána, Vlagyimir Szemjonovics halála után két évvel megismerkedik Leonyid Jarmolnyikkal, akihez később hozzámegy... Okszána szeretetét, és ragaszkodását a költő iránt, még ma is fel-felemlegetik...

Andrej Panyin megszemélyesít egy orvost, akit a filmben Anatolij Nefjodovnak hívnak. A valóságban az orvost, aki Buharában Viszockijékkal volt, Anatolij Fedotovnak hívták. Ő mentette meg Viszockij életét Buharában. Róla nem találtam képet.

Nagyon hálás vagyok Amundsennek amiért segített elkészíteni ezt a bejegyzést.
Segítségének köszönhetően néhány, a film kapcsán felmerülő gondolatot leírhattam...  A fordítás közben nem kellett "stresszelnem" azon, hogy "időben" meg lesz-e a felirat is, és a bejegyzés is.
És ha már ennyi időm volt a feliratra, mindjárt két verziót is elérhetővé teszek. Egyet azoknak akik a DVD-t, és egyet azoknak akik a BR-t ismerik.

Viszockij. Köszönet, hogy élsz.