Elérkeztünk a sorozat végéhez. Az utolsó két rész következik. Persze, a lényeg nem változik:
"Egy zsidó család négy generációja él egy tető alatt Moszkva központjában. És bár az Abramovicsok nagyon közel laknak a zsinagógához, mindegyik, az öreg Muszja Lvovna kivételével, nagyon távol áll a zsidó hagyományoktól, vallástól és öntudattól. Borja sertéshúst árul (és eszik), sikertelenül próbál sikeres lenni az üzleti életben. Fia, Dávid titkolja származását, felesége, Alla pedig nem is sejti, hogy néz ki az igazi jiddis anya.
De minden megváltozik egy nap, amikor egy villámcsapás eltalálja Borját, aki menekül a behajtók elől. Amikor magához tér, megismerkedik őse szellemével — a kártékony, öreg Haimmal. Egyszer Haim szörnyű bűnt követett el, és átkot hozott az egész családjára. Csak Borja törheti meg annak hatalmát az Abramovics család felett, de ehhez ki kell szabadítani Haim lelkét."
Szószedet a tizenharmadik részhez:
Kis miri in tuhesz und gezund!: Csókold meg a s*ggemet és jó egészséget!
A rész megtekinthető itt.
Szószedet a tizennegyedik részhez:
Kahal: A Biblia szerinti teoratikus szervezeti struktúra az ókori zsidó társadalomban. Emellett egy askenázi zsidó rendszer, ami egy önkormányzó közösség vagy kehila. A középkori keresztény(?) Európából származott. A 16-18. században jelenik meg ez a szervezeti forma Kelet-Európában. 1772-1893 között az Orosz Birodalomban közvetítő szervezet a zsidóság és az állam között.
Szobjanyin: Szergej Szobjanyin a jelenlegi moszkvai polgármester.
Gevalt: Minden incidens, esemény körül keltett hírverés, amely az esemény szemlélőjét elrángatja a lényegtől.
A sorozat befejező része itt tekinthető meg: A tizennegyedik rész.
És a teljes sorozat epizódjai összegyűjtve itt: https://videa.hu/video_kereses/szegény%20abramovicsok
És hát ugye, az előző bejegyzésben elkezdtem írni néhány mondatot a szovjet testépítőkről, illene valahogy lezárnom - vagy berekesztenem - azt a témát.
1986. júniusában jelent meg az első hír a ljuberekről a Szovjet Oroszország című újságban. A cikk apropója az volt, hogy május 9.-e - a Győzelem Napja - estéjén egy maréknyi fiatal körbejárta a Vörös Teret és azt skandálták, hogy: Ljuberciek! Ljuberciek! De fordíthatnák így is. Ljuberek! Ljuberek! A többi sajtótermék is átvette a a témát, és így a ljuberci ljuberek (testépítők) ismerté váltak az egész országban. És a következő év tavaszára divattá vált az új életszemlélet. Innentől a ljuber szó jelentéstartalma módosult, egy szubkultúra elnevezése lett. És már nem volt helyhez kötött a fogalom.
Már említettem, hogy a mozgalom egyáltalán nem volt békés. Szándékosan provokálták a moszkvai fiatalokat. Az izomagyúak meglátogatták a rockkoncertek helyszíneit is, és a közönség egyes tagjait kipécézték és... Voltak "visszavágók" is. Leginkább a metálosok voltak azok, akik felvették a kesztyűt, és meglátogatták a város azon pontjait, ahol a ljuberek gyülekeztek, bandáztak. (Kalinszkij proszpekt - ma Novij Arbat, és az Arbat) És nem jelvényeket cseréltek egymással. 1987 tél végétől más ifjúsági csoportok is megerősödtek, így egyre több összeütközés lett. Február 21-22.-én, Moszkvában, az ifjúsági csoportosulásokat erőszakkal oszlatott fel a rendőrség. Március elején ezres tömeg indult meg, hogy leszámoljon a ljuberekkel. Több helyen is volt csata a felek között, a Krími Hídról többeket a Moszkva folyóba dobtak.
1989-ben a politikai rendszer összeomlása magával hozta a ljuberciek mozgalmának hanyatlását. A gazdasági válság miatt az egészséges életmód filozófiája háttérbe szorult, a napi megélhetés felülírta azt. A ljuberek egy része bűnöző lett, a másik része beleolvadt az átlagemberek közé. A ljuber mozgalom eltűnt, emlékét néhány film és az orosz nemzeti rock(zenekarok) őrzi(k).
2009 óta Ljuberci nem szerepel a Moszkvai Régió három legveszélyesebb városa között. A veszélyes múlt, ma már csak legenda. A városban nyomát sem látni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése