My Iz Buduschego 2.

• A jövőből vagyunk 2.

A film eredeti címe : Мы из будущего 2
Alternatív címek : Mi Iz Buduschego 2, Paradox Soldiers, We Are From Future 2 
A film nyelve: orosz, ukrán, német
A felirat tulajdonságai:
FPS: 23,976
Fálj kiterjesztése: srt
Felirat nyelve: magyar

Az előző bejegyzésből, gondolom nem volt nehéz kitalálni, hogy most a „Jövőből vagyunk 2” felirata fog következni… De először is, elnézést szeretnék kérni  mindenkitől. Az ok igen egyszerű. Megígértem, hogy tartalmi változást fogok eszközölni a blogon, december második felében. És ez nem történt meg… Ennek elsősorban az az oka, hogy egyáltalán nem úgy alakultak a dolgaim (itt most az időtényezőre gondolok), a fent nevezett időszak alatt, mint ahogy terveztem. Egyedül a fejléc megújítása nem maradt el. De nem csak ezt akartam volna megváltoztatni… Persze, lehetne azt is mondani, hogy hány, de hány nap eltelt már azóta… De van másodlagos oka is a dolognak. Erről most nem kívánok sokat írni, csak annyit, hogy tudomásomra jutott egy-két inkorrekt dolog, amit egyesek a feltöltött feliratokkal tettek. Néhány napig, úgy voltam, hogy a több feliratot nem teszek közzé. De hát tudtam én azt, hogy mi várhat rám, ha közzéteszek valamit az interneten… Olyan kár, hogy nem tudok csalódni! Persze igazságtalan lennék, ha nem írnám egyúttal azt is le, hogy korrekt hozzáállást is tapasztaltam. Köszönöm!


És most néhány gondolat a filmről:     
Az első részhez képest, nagyon sokat változott a második rész.
Sokkal profibb lett a látvány, az effektek. A harci jelentek kidolgozottabbak, mint ahogy az egész film is. (Érdekességként megemlíteném, hogy ezt a filmet kiadták Nagy Britanniában DVD-n, minden előzmény nélkül. Ami annyit tesz, hogy egyből a második rész kiadásával kezdték a dolgot. Ukrajnában pedig pont fordított a helyzet. Az első részt ismerik, a másodikat pedig még a mozik se adták. Nem véletlenül…)  Az első részben hiányoltam azt, hogy nem tudható a konkrét helyszín, és ezáltal nem tudtam elhelyezni magamban a filmet, történelmi kontextusba. Na, erre a második részben hangsúlyt fektettek! Ezt pozitív változás, véleményem szerint.

Nemcsak a film látványvilága változott, hanem a főszereplők egy része is.
Szergej Filatovot, Igor Petrenko (Tarasz Bulba, Zvezda ) alakítja. Már az első rész forgatása előtt megkeresték őt, de a forgatókönyv elolvasása után visszautasította a produkcióban való részvételt. Ezután keresték meg Danyila Kozlovszkijt. Petrenko egy teljesen más karaktert jelenít meg a második részben. Számomra hitelesebben játszotta el a rábízott feladatot. Ugyanakkor a felesége (Jekatyerina Klimova) által életre keltett Nyina is teljesen megváltozott. Igen, tudom, hogy az első rész végén egyértelműen meghal Nyinocska, de hát ugyebár, a filmtörténetben nem ez az első „feltámadás”. Az első részben néha komoly nőként viselkedik, néha meg  bakfisos allűröket láthatunk tőle . Ez ad egyfajta bájt a filmnek. A második részben (végül is eltelt két év!) mindez a múlté. Egy érett nőt láthatunk a filmben. 

Állítólag, a film forgatása közben, a házaspár között, többször is volt szakmai nézeteltérés. Különbözően látták a megjelenítendő karaktereket. Klimova szerint könnyebb volt Kozlovszkijjal játszania, mint a férjével. Ugyanakkor nagyon örült annak, hogy végre közös filmben szerepelhetnek.
A film, két évvel később folytatódik, mint ahogy az első rész befejeződött. Mind a két idődimenzióban. Filatov már a Szentpétervári Egyetemen tanít, Csirip továbbra is régészkedéssel foglalkozik. Egyszer csak talál valamit, ami azt bizonyítja, hogy Nyina nem halt meg 1942-ben.
Ugyanakkor megismerkedhetünk, két ukrán fiatallal (Tarasszal és Szirijjel) is.Ők nacionalista ukránok. És mint ilyenek látványosan utálják az oroszokat.
A film Ukrajnában játszódik. 2009-ben, egy történelmi hadi torna keretében újra kívánják játszani az 1944.július 21-22.-ei eseményeket… Az ukrán fiatalok egy „véletlen baleset” folytán időutazásba vesznek részt, a két orosz főszereplővel…
A film elején rövid, de pontos történelmi tájékoztatást kapunk („Az 1944. nyarán, a Szovjetunió nyugati határáig verték vissza az ellenséget. A német tizenharmadik hadseregcsoport részeit, köztük a "Galíciai" SS hadosztályt, amelyet ukrán önkéntesek alkottak, a szovjet erők bekerítették, Brodi közelében. Ezt a bekerítést hívták "Brodi katlan"-nak. Július 19-én a "katlan" bezárult. Július 21-22 között, a németek megkísérelték a kitörést. Heves harcok következtek. A szovjet gyalogság és a tank egységek ellentámadásában, a "Galíciai" SS hadosztály szinte teljesen megsemmisült. Egy évvel később a németek visszavonták a "Galíciai" SS hadosztályt és azok soha többé nem harcoltak Ukrajna területén.”), és  az időutazás után láthatjuk is ezen harcok filmes feldolgozását (is).

A brodi katlan eseményei

A bevezetőben az „Galícia”SS hadosztály megemlítése, véleményem szerint csak aktuális politikai áthallása miatt szerepel. Ugyanis napjaink ukrán nacionalista felfogása szerint a „Galícia” tagjai hősök, akik az ukrán függetlenségért harcoltak. De nem volt az ukránság egységes ennek a megítélésében, még abban az időben sem. Hiszen nem csak a németek oldalán, hanem a szovjet hadseregben is rengeteg ukrán szolgált. Erre utalhat az a jelenet, amikor Tarasz feldönti Szirij jelenlétében a szovjet hősi emlékművet. Előtte ezen az emlékművön egy ukrán nevet olvas fel ( I. Melnik). Nem mellesleg, ekkor kiszabadul  az emlékműből valami…   A másik jelenet az, ami miatt megemlíthetik az ukrán SS-t, amikor az egyik összecsapás folyamán, egy német egyenruhás, de a karján a „Galícia”SS emblémáját viselő haldokló, megkéri Csiripet, hogy fordítsa meg, mert akkor kisebbek lesznek a fájdalmai. A film készítői, saját állításuk szerint, nem kívántak etnikai konfliktust gerjeszteni a két szomszédos nép között. Ugyanakkor, egy vitatott háborús ukrán politikus poszthumusz kitüntetése, közvetlenül a film készítésének időpontja előtt volt egy kicsivel… „Rossz az, aki rosszra gondol.” – tartja a szólás-mondás. Na, ezért nem csodálkozom, hogy hivatalosan nem mutatták be Ukrajnában a filmet. Viszont a film egyik zárójelenete az, hogy az ukrán és orosz főszereplők közösen harcolnak (mondhatni szinte vállvetve), a német betolakodók ellen.

Nem vádolható a film etnikai uszítással. Csupán csak az ukrán történelem egyik ellentmondásos pillanatát mutatja be. A cél szentesíti-e az eszközt? Ezt a problémát is boncolgatja a Pópa című film is. Csak abban a pravoszláv egyház vezetőinek kell egy ehhez hasonló kérdésre válaszolniuk… Másrészt, szerintem a mai Magyarországon is fenn áll némelyeknél a közelmúlt (mondjuk az elmúlt száz év) történelmi eseményeinek skrizofén értelmezése…   
Összességében az a véleményem, hogy egy nagyon jól kidolgozott, látványos filmet láthatunk. Sokkal realistább, mint az első rész.
Hogy melyik a jobb? Nem, tudom. Nekem mindkettő tetszik. Egyik azért, a másik ezért.
Mindkettőben vannak hibák és vannak erények is.
Oscar díjra nem fogják jelölni egyiket se, de nézhetőbbek mint sok Oscar díjas…
Próbáljátok ki…

A filmben utalnak egy-két szervezetre, egy-két történelmi személyre. Néhány mondatban ismertetném őket.

Szmers

A Szmers megalakulásának pontos időpontja a múlt jótékony homályába borul…
Hivatalosan 1943.április 14.-én alapították, de az 1942. vége hihetőbb… Nem kizárt a még régebbi kezdet sem. Ez a megalakulása körüli bizonytalanság is mutatja, hogy egy titkos szervezetről, egy titkos szolgálatról van szó.
Az elnevezés kettős jelentésű. Egyrészt ennek a szónak a szótöve, oroszul halált jelent, másrészt az intézmény elnevezése, egy úgynevezett mozaikszó. СМЕРть Шпионам (Halál a kémekre).  E névválasztás alkalmassá tette a szervezetet a pszichikai megfélemlítésre is. (Gondoljunk, csak bele, milyen érzés lehetett, egy amúgy is megfélemlített, megnyomorított embernek az amikor megtudta, hogy keresi őt a Halál.) A 20.század második felébe is használták ezt a módszert diktátorok.

A Szmers elnevezést, személyesen Sztálin találta ki. ( Állítólag eredetileg, „Halál a német kémekre” lett volna a szervezet neve. Sztálin azonban azt mondta, hogy az ellenség nem csak  német származású… És a nevével jelzett  korszakot, valóban az úgynevezett „belső ellenség” elleni harc jellemezte. És nemcsak a Szovjetunóban…) Fő feladata a kémelhárítás volt. Vezetője kezdetektől fogva Viktor Abakumov  volt.

Viktor Szemjonovics Abakumov

Párhuzamosan működött az NKVD-vel. A két szervezet működése közötti határvonal  eléggé elmosódott volt… Persze, az ilyen sohasem a véletlen műve. Így egymás konkurenciája tudtak lenni. Nemcsak  az Abwehr (német hírszerzés) elleni küzdelem, hanem belpolitikai okok miatt is („Osztd meg és uralkodjál” tartja  a latin mondás…) kellett Sztálinnak ez az új szervezet.
A Szmers elsődleges feladat volt, hogy biztosítsa a Szovjetunió biztonságát a belső politikai fenyegetések, és a külföldi kémkedés ellen.
Nem kizárólag a németek által kiképzett diverzáns csoportok felkutatása és likvidálása volt  a feladatuk, hanem az úgynevezett  szovjetellenes  bűncselekmények megakadályozása és megtorlása is. A fronton a szökések megakadályozása, a tisztek megbízhatóságának ellenőrzése, a  fegyelem fenntartása is a tevékenységei közé tartozott.
A frissen elfoglalt területeken a gazdasági bűncselekmények megakadályozása (feketézés visszaszorítása), a szabotőrök elfogása, a különböző „hazafias” csoportok tevékenységének felszámolása volt  a fő tevékenységi köre a Szmersnek.
Az ellenséges területeken pedig a partizánok hűségét „ellenőrizték”. A nem tetsző ideológiát  követő partizánokat letartoztatták és/vagy likvidálták.

Szmers a 158.lövészeknél, 1944-ben.

A katonák megbízhatósága mellett, a kiszabadított hadifoglyokat is ők világították át. Ha egy szovjet katona hadifogságba esett, ezután árulónak számított a szovjet államgépezet számára. A kiszabadított szovjet hadifoglyok jelentős része a német táborból, Szibériába lett száműzve. Az alapbüntetés 25 év volt.
A háború vége felé, azt  a feladatot kapta a szervezett, hogy Adolf Hitlert élve vagy halva kapják el. Szovjet katonatisztek és Szmers ügynökök vizsgálták át, a  Führerbunkernél, Hitler és Eva Braun holtestét is.
A második világháború után, az amerikai hírszerzés, volt német hírszerző ügynökök segítségével, megpróbálták „feltérképezni” a  Szmers felépítését.
Maga a szervezet rendkívül hatékony volt. Német források szerint, 39 500 német ügynököt tettek ártalmatlanná a háború alatt. Mind a  kurszki csata, mind a Bagratyion offenzíva előtt jelentős dezinformációs rádióadásokkal tévesztették meg a német hadvezetést.
Ugyanakkor nemcsak megakadályozták a szovjet területeken a diverzáns akciókat, hanem a német infrastruktúra ellen akciókat szerveztek. Kedvelt módszerük volt  a német tisztek meggyilkolása is. A németellenes partizánakciókat összehangolták, megszervezték.
A Szmers 1946.májusában szűnt meg.
(Elismerem, hogy e rövid összegzést a Szmersről, nem feltétlen ehhez a bejegyzéshez kellett volna megírnom. Hiszen a „Negyvennégy augusztusában” című film főszereplője Aljohin százados, a Szmers tagja. De akkoriban számomra teljesen egyértelműnek tűnt az, hogy mindenki tudja mi is volt a Szmers. Ugyanebben a filmben van egy megjegyzés [„NEP... magántőke és a feketézés helyreállítása.”], ami szintén nem biztos, hogy mindenkinek egyértelmű miről van itt szó. Hiszen az elmúlt évtizedekben már egyáltalán nem fektettek akkora hangsúlyt a Szovjetunió korai éveinek oktatására, mint amikor én jártam iskolába… ) 

Az Ukrán Felszabadítási Hadsereg

Sztyepan Bandera

Az önálló ukrán állam megalapítását két jelentősebb szervezet is  a zászlójára tűzte a harmincas évek második felében.
Az egyik az Ukrán Nacionalisták Pártja (Partyija Ukrajnszkics Nacionalisztiv, PUN), aminek Sztepan Bandera (1901-1959) volt a vezetője.(Őrá utalás is történik a filmben.) A másik az Ukrán Nemzeti Párt (Ukrajnszka Nacionalna Partyija, UNP), aminek Andrij Melnik volt a vezetője. Mindkettőjüket az 1941-ben előrenyomuló német csapatok szabadították ki a lembergi börtönből. Nem sokkal később létrehozták az ukrán parlamentet. A két szervezetett egyesítették ,Ukrán Nacionalisták Szervezet (Orhanyizacija Ukrajnszkics Nacionalisztiv, OUN) néven. Természetesen politikai önállóságról szó sem volt. A németek nem engedték át a közigazgatást az ukránok kezébe. Egészen más terveik voltak azzal a területtel.

UPA alakulat

UPA áldozatai

A náci élettér elmélet, nem sok jövőt szánt az ezen a területen élő szlávok számára.
A német közigazgatás önbizalma határtalan volt. A szovjet csapatok felett aratott győzelmek elbizakodottá tette az ukrajnai megszállókat. A náci fajelméletet  kíméletlenül alkalmazni kezdték (nem csak itt, hanem a megszállt területeken mindenütt). Ez elvetette az ellenállás magvait.
Történelmi tény, hogy az Ukrajnába bevonuló német csapatokat felszabadítóként fogadta Ukrajna népe. Ennek egyik legfontosabb oka, a sztálini „agrárpolilitika”, amely emberek millióinak életébe került a harmincas évekbe. De hamar kiábrándultak az ukránok (is) a Reichből…

Kezdetben az UPA (Ukrán Felszabadítási Hadsereg) a németek segéderejének számított Ukrajnában. Karhatalmi feladatokat láttak el. 1943-tól azonban már a németek ellen is harcoltak. Meg a román csapatok ellen is… És a Vörös Hadsereg ellen is. Amely ellen a harc az ötvenes évekig tartott…  Az OUN és az UPA 1953-ig, kb.35 000 személy meggyilkolását ismerte el, Kelet-Ukrajnába (Persze a teljes igazság az, hogy 1945-ig kb. 30 000-et. De így is évente átlag közel 1000 áldozatról van szó…)

Jelenet a filmből

Ugyanakkor meg kell említeni, hogy ’45 után az USA is támogatta őket. De ez már egy másik történet, a hidegháború története…(Ha ezekbe a számokba belegondolunk, akkor láthatjuk, hogy az 1956-os magyarországi események nagyságrenddel kisebb jelentőségű, mint ahogy a nemzeti emlékezetünk révén gondolhatnánk… Ugyanakkor nem kizárt, hogy az áldozatok száma túlzott, hiszen a számadatok a Pittsburgh-i Egyetem által megjelentetett tanulmányból  származnak. A kutatók elsődleges forrása az ukrán emigráció, illetve az amerikai hírszerzésnek eljuttatott egykori jelentések. Az esetleges túlzás, alkalmas lehetett az amerikai pénzcsapok megnyitására.)  Gorbacsov, 1988-ban amnesztiát adott, és hazatérhettek Szibériából a még élő UPÁ-sok…
1944-ben egyes források szerint, az UPA körülbelül 50 000 főből állhatott. Más adatok szerint, már 1943 végén százezres volt a létszáma. Történelmi szerepük megítélése ellentmondásos. A mai Ukrajnában nemzeti hősök, de sem Oroszországban, sem Lengyelországban nem osztják ezt a nézetet. Ugyanis az UPA gyakorlatilag mindenki ellen harcolt, ha nem is egyidejűleg, és ezen harcok során a lakossággal szemben nem viselkedtek Grál lovagként..Főként orosz és lengyel falvakat pusztítottak.
A mai Ukrajna pedig nemzeti, függetlenségi hősöket lát bennük.

Viktor Juscsenko 2010.-ben, Banderát poszthumusz Ukrajna Hősévé avatta. Ugyanakkor Kelet-Ukrajnában (ahol Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége el, tízmillió orosz), az elterjedt felfogás az, hogy Bandera náci kollaboráns volt. (Ebből is látható, hogy a film készítői érzékeny témához nyúltak. Bár azt nyilatkozták, hogy nem etnikai problémákról szól a film, hanem csak egy szerelmi történet.)
A Vörös Hadsereg előrenyomulása után az ukrán nemzeti erők visszavonultak, és a háború végén München környékén települtek le. A sztálingrádi szovjet győzelem után, az amerikai hírszerzés elkezdte toborozni azokat a tiszteket, akiket a háború után szovjetellenes akciókhoz alkalmazhatnak. Banderát is megkeresték. 1946-ban a szovjet hatóságok el akarták volna kapni őt, de azt kellett tapasztalniuk, hogy erős testőrsége van. Kísérői között volt német katonák, SS tisztek voltak. A Bandera-mozgalom együttműködött a Gehlen-szervezettel. Ez utóbbi csoport látta el pénzel Banderát, aki ebből a pénzből hírszerzőiskolát működtetett München környékén. Politikai harcostársával Lebeggyel (aki a tudtán kívül állapodott meg az amerikaiakkal), összeveszett, és meg akarta gyilkoltatni. Sztyepán Bandera Münchenben halt meg,1959-ben. Lelőtték. Mérgesgáz-pisztollyal. A gyilkosa megkapta a Vörös Zászló Érdemrendet. Néhány évvel később Melnik is meghalt. Mérgezett szivar végzett vele.

Elég szomorú, és véres a valóság, ezért menekül az ember a mesék világába.
Hiszen a film, a filmművészet erről is szól. 

A filmhez készített feliratot, megtalálhatjátok itt.