A Sánta sorsban két történetet, két regényt találhatunk. És 2006-ban film készült a második történetből. A Rút hattyúkból. A Konsztantyin Luposanszkij által rendezett filmhez Oldfan készített magyar nyelvű feliratot és írt is egy ajánlót a filmhez. Ami elöszőr a Filmbook-on jelent meg, majd (Oldfan beleegyezésével) ezen a blogon is olvashatóvá vált. És most nem véletlenül térek vissza ehhez az alkotáshoz. A két egybefont történet hasonló szimbolikája egyfajta (közös) üzenetet erősít, de a Rút hattyúk nem szimplán csak ráerősít a Sánta sorsra. Vajon a szerzők szándékosan lelplezni akarták, vagy épp ezzel a nyilvánvaló szinoptikus üzenettel "kényszerítették" volna az olvasókat, hogy gondolják végig: tényleg kétszer van megírva a könyvben ugyanaz az üzenet?
Azt mondom neketek, hogy sem a film, sem a regény nem feltétlen egy könnyen oldódó instant élménnyel ajándékoz meg minket. De ez természetes a Sztrugackij fivérek univerzumában. Nagybetűs irodalomról van szó esetükben vagy csak jól elkapott életérzés lenyomatokról? Vajon száz év múlva érteni fogja valaki a másodlagos üzeneteket, vagy vastagon el kell látni jegyzetekkel a kiadványokat? Ki fogják adni? Vagy ezek a regények csak egy letűnt korszak lenyomatai? Ezekre a kérdésekre ki adhatná meg a helyes választ most? Az biztos, hogy napjainkban is aktuálisak, és most a kérdés csak annyi, hogy a következő generációk értenék-e, ha lenne idejük ilyen történeteket olvasni? Azt gondolom, értenék.
A film elég lehangolóan indul. Vonaton vagyunk, este van, és kint pusztulást lát az ember. Minden ég. Olyan disztópikusan indul a sztori. Az állandó eső (és vele a folyamatos piálás a könyvben) ugyanazt szimbolizálja. A kilátástalanságot. Hisz mindkettő hajlamos a depresszív érzet kialakítására, fenntartására. Ad egyfajta kelet-európai feelinget. (És ha megállunk itt egy pillanatra és körbenézünk, akkor eldönthatjük, hogy változott-e valami itt az elmúlt negyven évben. Ha most is kilátástalanságot élsz át, vagy élnek át sokan a környezetedben, akkor felejtsd el, hogy jobb világban élsz, mint apáid, nagyapáid éltek. Ha mindig esik az eső, ha mindig isznak körülötted, akkor messze vagy Kánaántól; még Egyiptomban élsz.) Amikor elmélyedek ilyen késő brezsnyevi vagy már a posztszovjet időszakban készült alkotásban, időről-időre felötlik bennem a gondolat: oké, rendben; de a kortársak is úgy dekódolhatták az üzenetet, ahogy én most kikódolom? Ők látták akkor a fáktól az erdőt? Mert nekem most könnyebb dolgom van, mint nekik, hisz én perspaktívikusabban látom azt, amit ők láttak. És a Rút hattyúknál is az a nagy kérdés számomra, hogy napjainkban is az a válasz a kérdésekre, mint amikor megírták a regényt? Vagy a tegnapi válasz mára már csak mellébeszélés? Esetleg napjainkra akkori szöveg újabb jelentéstartalommal, értelmezési tartománnyal rendelkezik? Vagy szimplán leporosodott és ma már csak egy történelmi emlék? Nem, nem fogom megválaszolni ezeket a kérdéseket. Nézd meg a filmet, vagy olvasd el a regényt! Magadnak adj választ ezekre a kérdésekre. Ne előre elkészített véleményekkel foglalkozz, hanem legyen saját álláspontod. Persze, ettől nem fog örökké sütni a Nap. Tizenévesen imádtam bőrig ázni. A ruhám átázva, a hajam összeállva, ha kicsit megszorítottam: jött ki belőle a víz... Ázott voltam. Fizikálisan is és lelkileg is. És valahogy az utóbbi évtizedekben elkerülnek a nagy zuhárék, de belül még ázott vagyok. És még mindig az ázottakkal szimpatizálok. Bármiért is ázottak azok... Ez még akkor is így van, ha nem értek velük egyet. De valahogy ázottak, ha nem is úgy, ahogy én. Nem állítom, hogy ez egy jó állapot. De egy jöttment fia-unokája vagyok. A heves záporban is láthatom a Napot.
Sok éve már, hogy Oldfan óva intett attól, hogy politikával kapcsolatos véleményemet artikuláljam ezen a blogon. Legyen a főszerep a filmeké! Persze, nem hallgattam rá. Nem azért, mintha ne lenne igaza. De én ilyen vagyok: az örök ellenkező. Miért legyek apolitikus, ha az az alkotás, amelyről épp írok, nem az? Itt van például a Sánta sors. Mire gondoljak, amikor az egyik jelenetben a képviselő minden problémát jogszabály változtatással tudna csak megoldani? Óhatatlan, hogy ne jusson eszembe... Vagy ott van az a fájdalmas aktualitás - már lassan vagy két éve tart a botrány Magyarországon és egyre vállalhatatlanabb... -, ami a könyvben is nyersen szembejön velünk. Nyersen és kiméletlenül. Mert a pedofilia egy borzasztó dolog. És ez a borzalom elég undorító a regény lapjain is. (Mi más lenne?) Még akkor is így van, ha nincs a dolog naturalista módon ábrázolva. De elgondolkodtat. Majd elszomorít. Ha egy mű politizál, akkor én aki nézem/olvasom féljek a politikai állásfoglalástól? Akár egyetértek az alkotás direkt vagy indirekt véleményével, akár nem? És a Sánta sors politizál. És akárhogy nézem, aktuálisnak tűnik nekem. És ha igazam van, akkor ez egyrészt sajnálatos, másrészt pedig épp az ellenkezője. Mi a jobb? Ha rájövünk, hogy a regény nem vesztette el aktualitását, vagy ha már csak egy korszak emléke. Egy emlék, ami addig halványul, amíg végleg elmúlik, kikerül az emberiség látóteréből. "Ment-e a könyvek által a világ elébb?" Javaslom ismerkedjetek meg Arkagyij és Borisz Sztrugackij regényével így vagy úgy! Bátran vágjatok neki! Talán nektek mást fog mondani, mint nekem. És ha ez így lesz, akkor sincs semmi baj. Ennek így kell lennie. Talán ezt is megtaláljátok a történetben.
Vajon Margarita Puskina - ő gyakorlatilag az orosz Adamis Anna; de több is - mire gondolhatott, mikor ennek a dalnak a szövegét írta? Honnan jöhetett az ihlet? Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy... Gyanítom, egyszerűbb (ám de hasonló) a megoldás, mint a Rózsa utca esetében. Bár annál évtizedekekig csak ködöltek az érintettek. Végül is, egy jó alkotás is olyan, mint az igazi nő. Jár hozzá egy kis rejtély. (Ha értitek mire gondolok...)