Balkáni határvonal

"Kelet-Európában az etnikai problémákat a rendszerváltások utáni években nyersen rendezték le, lásd a véres, eszeveszett délszláv háborút, ami ráadásul sok mindent nem oldott meg. Románia, jelentős részben az RMDSZ-nek köszönhetően, megúszta a vérontást, sőt, kisebbségpolitikájával pozitív üzenetet fogalmazott meg a világ felé. Csupán polgári engedetlenséggel vagy utcai tüntetésekkel semmit nem érünk el, ráadásul mi arra is emlékszünk, hogyan nézett ki Marosvásárhely 1990 márciusában."   Markó Béla

Klemens Lothar Metternich-Winneburg (1773-1859) szerint: Pozsonynál kezdődik Ázsia. Vannak akik West-Balkánnak tartják kis hazánkat. Szerintem tévednek, inkább Észak-Balkán. A nyugat-balkánozás olyan fellengzős. És pontatlan is. Mert a mai Horvátország a nyugati része ennek a földrajzi-politikai térségnek. Akárhogy is fáj. Bátran nézzünk szembe a tényekkel! A Nyugattól nagyon távol vagyunk.

Érdekes térség ez a balkáni vidék. Ahogy érdekes Markó Béla (fentebbi idézet!) megközelítése is. De abban feltétlen igaza van, hogy a délszláv háborúkat úgy adta el nekünk a propaganda, mintha csak etnikai konfliktusok sorozata lenne. Ám ez - ez a megközelítés - nem igaz. Kizárólagosan nem. Etnikai és vallási konfliktussorozatról van szó. Csak ez így a posztvallásos társadalmaknak nehezen beadható. Hiszen a szekularizált szociális közeg számára teljesen értelmezhetetlen, hogy nem látott dolgokról való meggyőződés, hogyan képes embereket, közösségeket motiválni. (Nem kívánom megbántani az RMDSZ volt vezetőjét, de ez a megközelítés, amit ő itt használt, a vallástalanoknak elkészített világmagyarázat része. Élénken él bennem egy Fejtő Ferenc interjú, amelyben az agg történész, író, publicista azt állította, hogy aki meg kívánja érteni a 21.századot, annak meg kell tudni értenie a különböző vallások követőit. Úgy vélem, Markónál a személyes hit nem indukál politikai világlátást. Persze, tudom, vannak sokan, akik szerint nem is kell.) A 19. század megszülte a nacionalizmust, a 20. század végére feléledt a vallási intolerancia. És a vallási pótszerek - leánykori nevükön ideológiák - ezzel egyidőben kizárólagosságra törekedtek/törekednek. Kivétel nélkül. Így lépett be az emberiség a 21. századba. A nagytöbbség, valamiért, abban hitt, hogy a 2000. év utáni időszak valami nagyon jó dolgot hozz az emberiség számára. Hát, a Vízöntő kora vérrel és szenvedéssel érkezett, és semmi nem indokolja azt a hurrá-optimizmust, ami például 1999-et is jellemezte. Gondoljuk csak végig az elmúlt 20 évet! 

Ahhoz, hogy egy kicsit is értékelni tudjuk a filmbeli eseményeket, szükséges a történelmi háttér vázlatos ismerete. Hiába nem túl régen történt mindez. A propaganda erősen átírja a tudatokban a valóságot. És a szomszédunkban zajló évtizedes vérengzést nem szemlélhettük kívülállóként. Ilyen a politika.

  Háttér

Honnan is kezdjük? Elég a közelmúlt, vagy menjünk vissza a Középkorba? Úgy vélem, legalább néhány mondat erejéig vissza kell menni az időben jónéhány száz évet. Koszovó területén "eredetileg" - a római korban - illír és trák törzsek éltek. A Birodalom kettészakadása után Bizáncnál maradt ez a terület. A két birodalmi főváros fegyveres vetélkedése során többször gazdát cserélt a vidék. A 12. században a szerb birodalom - központja Prizren - központi területe. Több - ma már az UNESCO védnöksége alatt álló - szerb ortodox kolostor található itt. Az 1389-es rigómezei csata után a szerb népi vallásosságban a koszovói terület szakrális jelentősségűvé vált. A legenda szerint a csata előestéjén a Lázár szerb királynak megjelenik egy angyal és választási lehetőséget ad neki. Ha megnyeri a csatát, akkor egész életében győzedelmeskedni fog. Ha a vereséget választja, akkor különleges hely vár rá Isten királyságában. A legenda szerint Lázár a második opciót választotta. Tény, hogy az első rigómezei csatában mind a szerb király, mind az oszmán szultán (I. Murád) meghalnak. A szerb seregek katasztrofális vereséget szenvednek. A népi hit szerint, mivel Lázár a Mennyei Királyságot választotta a földi helyett, mártírhalála révén biztosította a szerbek számára az örökös jogot Koszovóra. Mert Koszovó a szerb Mennyei Királyság. (Nem tudom, hány embernek jut eszébe erre egy magyar analógia: Kis Magyarország nem ország, Nagy Magyarország Mennyország.) A második rigómezei csatában (1448) a szerb Brankovics György szövetkezve Hunyadi Jánossal (aki valójában nem magyar származású volt, de a Magyar Királyság kormányzója, és leggazdagabb földesura, Erdély vajdája) közösen küzdött meg a támadó oszmán-albán sereggel. A csata két napig tartott, a(z albán) Szkander bég és az (oszmán-török) II. Murád szultán győzelmével záródott le. A vereséggel a nemzetközi keresztény koalíció (német, cseh lovagok és havasalföldi harcosok is részt vettek a küzdelemben) felbomlott. Nyílt ellenségeskedés alakult ki a volt szövetségesek között. 1459-ben oszmán uralom alá kerül egész Szerbia, és Koszovó elvesztését Krisztus kereszthalálához hasonlítja a népi hit. Ahogy az 1912-es felszabadulását pedig a Feltámadáshoz. Az oszmán uralom magával hozza a területen élők iszlamizációját. Sok szerb megtartotta keresztény hitét, de az életét menteni kívánta ezért északra és nyugatra menekült. Ezáltal a koszovói területen az etnikai arány is megváltozott. A török közigazgatásban az albán nemzetiségűek jelentős szerepet játszottak. Ezért is alakult ki a szerbség körében az a vélemény, hogy az albánok a törökök szálláscsinálói voltak. Céljuk a szerbség szülőföldjéről való elűzése, és a szerb területek kisajátítása. Az albán álláspont az, hogy ők már a szerbek előtt Koszovó területén éltek, és a második rigómezei csatában a keresztény csapatokat erősítették. (Szkander bég szállásterülete a mai Albánia területén volt található.)  A 19.században orosz katonai segítséggel megszabadul a Balkán a török igától. Az 1878-as Berlini egyezmény elismeri Szerbia államiságát. Koszovó 1912-ben visszakerül Szerbiához. Ebben az évben alakul meg Albánia is. A '20-as, '30-as években - az akkor már albán többség által lakott Koszovóba - a szerb állam próbálkozik betelepítéssel. A területen élő muzulmán többség egyes tagjai fegyveres harcban állnak az államigazgatás erőivel. A szeparatista albánokat 1924-ben tudják csak megfékezni, legyőzni. A 2. világháború után Koszovó és Metohija először csak autonóm körzet, majd 1963-tól autonóm tartomány lesz.

Jugoszlávia címere

Az 1974-es alkotmány jogilag azonos szintre helyezte a Koszovoi Autonóm Területet Jugoszlávia többi tagköztársaságával. Ez az albán kisebbség radikális elemeinek kevés volt, a radikális szerb nacionalisták pedig sok. Tito (1892-1980) hiába volt kemény kezű - gyakorlatilag sztálinista, bár a Vezetővel szakított az '50-es évek elején - vezető, a koszovói albánok megfékezéséhez keményen fellépő karhatalomra volt szüksége. 1981-ben tüntetések kezdődtek, amelyeknek halálos áldozata is voltak. Tito meghalt (1980) és az utódoknak még nem volt idejük megszilárdítani a hatalmukat. Ezt használták ki a tömegrendezvények szervezői. 1981. április 2.-án bevezetik a rendkívüli állapotot Koszovóban. Személyes emlékeim közé tartozik, hogy kora gyermekkoromban rendszeresen láttam a Magyar Televízió Híradójában koszovói tudósításokat a tüntetésekről. Vízágyú, könnygáz, gumibot, lövések. A belügyi csapatok tették a dolgukat. Ilyen emlékeim vannak. 1989-ben a Milosevics által vezetett adminisztráció eléri, hogy megszüntessék Koszovó autonóm státuszát. Erre kitör a területen a felkelés. A jugoszláv hadsereg bevonul és bevezetik a szerb közigazgatást. kialakul egy kettős társadalmi rendszer a tartományban. Jugoszlávia vezetése a szerbek kezébe kerül (Tito horvát származású volt), de a szerb dominanciának nem mindenhol örültek. A Szovjetunió meggyengülésével, majd felbomlása hatalmi vákuumot hoz létre Közép-Kelet-Európában. A Nyugatnak már nem érdeke egy erős délszláv állam. Jugoszlávia úgynevezett el nem kötelezett ország volt (ahogy Ausztria és Finnország is), ez a Sztálin és Tito közötti politikai konfliktusra vezet vissza. Amíg a Varsói Szövetség létezett, addig Nyugaton mint trójai falóra tekintettek a belgrádi vezetésre. A Szovjetunió balkáni befolyását tudták a jugoszlávok országával visszább szorítani. Pufferzóna Görögország (NATO tag) és a VSZ között. 1991 után már nem volt szükségük Jugoszláviára. Pláne nem egy erős Jugoszláviára. Az ország feldarabolása nagyhatalmi érdekké vált.

Hogyan lehet egy soknemzetiségű országot megszüntetni? A válasz ősi. Ráadásul Jugoszlávia nem csak soknemzetiségű volt, de vallásilag is megosztott. Az első kiváló köztársaságok Szlovénia és Horvátország volt. Szlovénia kiválása problémamentes volt. Horvátországé háborúba torkolott. A kiváló országok kérték a közösből a részüket. A hadsereg 70%-a Belgrád irányítása alatt maradt. A horvátok kiválása problémás volt, többek kötött a 2. világháborús népirtások miatt. És az új horvát állam, a nácikkal kollaboráló rezsim címerét választotta jelképének. Persze, a szokásos ködölések voltak a témában. A lényeg azonban az volt, hogy a szerbekben erős félelem alakult ki. Hiszen a világháború alatt több mint félmillió embert likvidáltak Horvátországban vallási meggyőződése miatt. Szerb ortodoxok, cigány és bosnyák muzulmánok előtt két lehetőség volt. Vagy katolikussá konvertálnak (Nem ingyen! Hivatalos tarifa volt, amit be kellett fizetni a horvát katolikus egyháznak a "keresztlevélért!), vagy tömegsírba kerülnek... Volt aki - tudott vagy volt még ideje rá - fizetett, de több mint 600 000-en nem...

Az új horvát államnak szüksége volt fegyverekre, hogy megvédhesse területét. Gyorsan, nagyon gyorsan sikerült is. Ugyanazon szervezet közbenjárására, amelyik a 2 . világháború alatt annyira jól járt anyagilag az usztasákkal való együttműködéssel... Magyarország, bár hivatalosan nem vállalta fel, is tevékenyen hozzájárult a Horvátország felfegyverezéséhez (Kalasnyikov-ügy). Ahogy Lengyelország és Csehszlovákia is. Ugyan miért? Mi a közös ebben a négy országban? (1991. decemberében az ENSZ Biztonsági Tanácsa fegyverembargót hirdet a volt Jugoszlávia területére. Majd ezt csak Szerbia ls Montenegró területére korlátozza. Miért is?)  1992 januárjában kikiáltja függetlenségét Macedónia. Fegyveres konfliktus - ahogy Szlovéniánál - itt sincs.  Áprilisban követi Bosznia-Hercegovina. Itt egy háromoldalú polgárháború robban ki. Megjelennek a közel-keleti és a közép-keleti mudzsahedinek a Balkánon. Irán és az Al-Kaida is kiképzőtáborokat létesít Boszniában. Ez már bőven nem etnikai konfliktus... 1994 márciusában az USA védnökségével a bosnyák és a horvát kisebbség békeszerződést írnak alá, ami Bosznia-Hercegovinára vonatkozott. 1995. novemberében aláírják a Dayton-i szerződést, lezárul a délszláv háború első szakasza. 

A horvát-szerb háborúban más dicstelen szerepet is felvállaltunk, persze azt sem nyíltan, nem csak a volt Munkásőr arzenál eladását. Ahogy néhány éve gond nélkül, cseh közvetítőkön keresztül, eladtunk harckocsikat a polgárháború dúlta Ukrajnának is.

1996-tól a Koszovói Felszabadítási Szervezet (UCK) elkezdi terrorizálni a koszovói szerb kisebbséget. (Csak néhány éve, hogy az UCK egyes vezetőit a Hágai Bíróság előtt a vádhatóság vád alá helyezte szervkereskedelem miatt. A ügyészség szerint azért öltek meg embereket, hogy belső szerveiket eladják a nyugati kórházaknak.) 1998. márciusában Milosevics szerb csapatokat küld Koszovóba az albán terroristák ellen. Akik mivel az USA szövetségesei voltak, így Nyugaton szabadságharcosoknak minősültek.

1999. március 24 és 1999. június 10.-e között a NATO légi offenzívát indít Jugoszlávia ellen - az ENSZ BT engedélye nélkül! - a célból, hogy kikényszerítse a szerb vezetéstől, hogy csapatait vonja ki Koszovóból.

Emlékszem, ebben az időben egy kisvárosban laktam, és minden este látni lehetett a NATO repülők fényeit, ahogy Szerbia felé repültek. A húgom akkoriban egy olyan magyar városban lakott, ahol lehetett hallani a bombák robbanását... Egyébként, a magyar politika egyik sikere volt, hogy "csak" a légterünket kellett átadnunk az amerikai légierőnek. A beavatkozás előtt három terve is volt a Pentagonnak.

1. Csak légicsapások kis Jugoszlávia ellen;

2. Légicsapások és szárazföldi támadás dél felől;

3. Légicsapás és szárazföldi támadás Magyarországról.

A magyar diplomácia a legfelsőbb szintek bevonásával próbálta a magyar szerepvállalást minimalizálni, tekintettel a Vajdasági magyar kolóniákra. Először a köztársasági elnök tárgyalt Washingtonnal, mivel az akkori magyar miniszterelnök nemhivatalosan persona non grata volt. Majd a megállapodás után a kormány első embere aláírta a szükséges okmányokat. És kijelentette a Magyar Rádióban, hogy sikerült elérnie: semmilyen NATO beavatkozásban nem kell Magyarországnak részt vennie. És ha jól emlékszem, akkor már másnap megjelentek az esti égbolton a dél felé repülő légierődök fényei. És mi volt az ára annak, hogy szárazföldi csapatok nem támadtak Szerbiára Magyarország felől? A gyógyszerek árának jelentős emelkedése. A kádári Magyarország hírszerzése azt a feladatot kapta a KGBtől, hogy ápoljon jó kapcsolatokat a nyugatiakkal (balatoni turizmus felfuttatása; a legvidámabb barakk felépítése), és szerezzen meg minél több ipari titkot Nyugatról. Mi a gyógyszeriparra specializálódtunk. A jó és olcsó magyar gyógyszerek titka nem a sikeres kísérletekben, hanem a kész receptúrák ellopásában leledzett. Washington feltétele az volt, hogy jogdíjat kellett fizetnie a magyar gyógyszergyártóknak. Akik a megnövekedett előállítási költséget tovább hárították...

A NATO légicsapásokkal kapcsolatban annyit érdemes még megjegyezni, hogy ekkor lőtték le az első Lopakodót. A reklám úgy szólt, hogy a radar nem látja ezt a gépmadarat. Bár az már első öbölháború idején az oroszok azt állították, hogy radarjaikon észlelték ezeket a gépeket. Ugyanakkor azt is mondták, hogy nem repülőnek gondolták. Mindenesetre az orosz Metrowaggonmash gyár egyik terméke a jugoszláv hadsereghez került, és azzal a délszláv hadsereg egyik egysége leszedte az egyik csúcstechnikát képviselő "láthatatlan" repcsit.

Miért veszélyes a precedens? Mert visszanyalhat a fagyi.

Az új Oroszország első győzelme

Itt és most be is fejezném a délszláv háború vázlatos ismertetését, mert a film cselekményéből sok minden úgyis kiderül az érdeklődőknek.

Néhány mondatot azért szeretnék írni az új Oroszország első győzelméről. Ez fontos, hiszen ez az akció egyrészt visszahozta az oroszok önbizalmát, másrészt megmutatta, hogy hiba volt leírni Oroszországot. Harmadrészt az orosz fél ezzel jelezte, elég erős ahhoz, hogy a nagyhatalmi játszmákban beleszóljon.

Az USA ENSZ felhatalmazás nélkül - nemzetközi jog szempontjából törvénytelenül, ráadásul precedenst teremtve - fegyveresen beavatkozott egy olyan konfliktusba, amely konfliktust az ENSZ deklaráltan meg kívánt oldani. Washington mintegy kinyilvánította, hogy rá nem vonatkoznak a nemzetközi előírások. Illetve, csak akkor, ha neki az az érdeke.

Nem sokkal később az orosz deszantosok megmutatták, hogy nem feltétlen az erősebb kutya él mindig nemi életet.

Az amerikai vezetés úgy gondolhatta, hogy elég erős ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassa - ha érdeke úgy kívánja - a nemzetközi szabályokat. De mi lesz akkor, ha egy másik nagyhatalom is így gondolja egyszer? "Csak" annyi, hogy meg fog szűnni a jelenlegi nemzetközi szabályrendszer. És jóval könnyebben kirobbanhat egy globális háború.

Hiszen, ha te nem tartod be, akkor én se. Ha én ezért gonosz vagyok, akkor te is az vagy. Gyere, játsszuk le!

Oroszország határozottan ellenezte, hogy katonai akciót indítson az ENSZ Jugoszlávia ellen. Mivel állandó BT tag, és így megvétózhatott minden egyes ilyen javaslatot, az USA vezetése úgy vélte, hogy a nemzetközi szervezetet kikerülve érvényesíti érdekeit a Balkánon. Az 1999. márciusában kezdődően 35 000 légicsapást mért a Belgrád által vezetett országra. A hivatalos propaganda azt állította, hogy a támadások csak infrastrukturális célpontok ellen irányul, ennek ellenére több mint kétezer civil áldozata volt az akciósorozatnak. A civil áldozatok között több mint négyszáz gyermek volt.

Jevgenyij Barmjancev az Orosz Föderáció volt jugoszláv katonai attaséja szerint nem lehetett abban reménykedni, hogy "puszta kézzel veszik el Koszovót, és ezért döntött úgy a NATO, hogy légi úton kísérlik ezt meg.". Az orosz katonai vezetés ezért döntött úgy, elfoglalják a pristinai repülőteret. Ez volt a régió legnagyobb ilyen jellegű intézménye. Ha megelőzik a NATO csapatokat, akkor ezzel meghiúsíthatják  a Jugoszlávia bedöntésének tervét. (Hogy ilyen terv, mármint szárazföldi NATO csapatok bevetése is felmerült, létezett ez tény. A magyar diplomácia legfontosabb szándéka az volt, hogy ezek a NATO erők ne Magyarország felől érkezzenek Jugoszláviába. Lásd fentebb.)

A boszniai székhelyű orosz békefenntartók egyik zászlóalja parancsot kapott, hogy június 12.-e éjjelén tegye meg a 600 km-es távot csapatával.

A 2. Békefenntartó Zászlóalj parancsnoka, Sz. Pavlov így emlékezik: "A helyszínre érve jöttem rá, milyen felelősséggel tartozunk. Ez nem gyakorlat, ez nem egy szimpla lőgyakorlat. Hazánk becsülete a tét."

Reggel 7 órára értek az orosz deszantosok a helyszínre. Egyből hozzáláttak a biztosításhoz.Szerettek volna erősítést küldeni a pristinai repülőtérhez - mivel náluk jóval nagyobb létszámú brit páncélos sereg közelített -, de Magyarország és Bulgária megtagadta, hogy orosz csapatszállítók használhassák a légterüket. (Az amerikaiak az oroszok elindulásától számítva a hatodik órában észlelték a csapatmozgást.) A  brit harckocsioszlop megközelítette a repteret. A harckocsi oszlopot az orosz ellenőrzőpontoknál feltartoztatták. A levegőben NATO helikopterek köröztek. Leszállási kísérleteiket az orosz páncélosok nem figyelték passzívan, hanem tevékenyen megakadályozták.

A brit parancsnok, Michael Jackson tábornok elrendelte a repülőtér elfoglalását. Az orosz ellenőrzőpont parancsnoka megparancsolta, hogy vegyék célba a brit páncélosokat.

A. Dogadin orosz deszantos így emlékszik ezekre a pillanatokra: "... gránátvetőt tartottam a kezemben, és nem mertem lőni. Az angol tank is "hallgatott". Így álltunk "hallgatva". Senki nem merte megtenni az első lépést."

Wesley Clark NATO tábornok indulatosan követelte, hogy Jackson adja ki a parancsot az oroszok megsemmisítésére. Az orosz parancsnok, miközben az orosz fegyverek becélozva az angolokra meredtek, udvariasan kérte Jackson tábornokot, hogy katonái fejezzék be a provokatív viselkedést. Végül  az angol generális azt mondta a feletteseinek: "Nem fogom kirobbantani a harmadik világháborút." Így azután nem robbant ki fegyveres konfliktus Szlatinánál. Erre az esetre mondta az Orosz Védelmi Minisztérium Főigazgatóságának vezetője, L. Ivasov: "Ez volt az új Oroszország első győzelme."

Ezzel az esettel jelentősen megváltozott az orosz külpolitika.

A Szovjetunió összeomlása után az orosz diplomácia elvesztette pozícióját a világpolitikában. Saját érdekük védelmezése helyett a diplomaták elkezdtek a nyugati elvárásokhoz igazodni. Még akkor is, ha az ellentmondott Oroszország érdekeivel. A '90-es évek elején a Külügyminisztérium élére Andrej Kozirevet nevezték ki, akit a háta mögött csak Igen Úr-nak hívtak. Ezzel azt fejezték ki, hogy teljesen ellentéte elődjének Andrej Gromikonak, akit Mr. No-nak neveztek. (Gromiko 1957 és 1985 között volt a Szovjetunió külügyminisztere.)

Az orosz diplomácia első komoly incidense a nyugatival a délszláv háborúk idejére tehetők. A NATO álláspontja szerint - amit természetesen a nyugati média kritika nélkül átvett - a délszláv háborúban minden felelősség a szerbekre hárul. Ám épp az atlanti katonai szövetség az, amelyik megszegi a nemzetközi szabályokat a bombázások engedély nélkül elkezdésével. 35 000 bevetés során több mint 20 000 bombát és rakétát szórtak Szerbiára. Ez volt a történelem folyamán az első olyan háború, amely során csak légierőt vetettek be, és mégis elérte a célját. A NATO két embert vesztett a hadműveket során.

Hogy az orosz békefenntartók parancsnokának ki adta ki az ukázt, hogy Pristina repülőterét elfoglalják, a mai napig rejtély. Nem publikus adat.

Hogy miért volt fontos elfoglalni a repteret?

Mivel az oroszok birtokolták a régió egyetlen repülőterét, ezért diktálhattak a NATO-nak. Az atlanti erők kénytelenek voltak az orosz érdekeket is figyelembe venni. Így a befolyási övezetek felosztásánál Oroszország is kapott területet.

Egész addig azt mondhatták, hogy Oroszország véleménye nem számít, hiszen egy súlytalan országról van szó. A pristinai incidens megmutatta, hogy az OF már nem mellőzhető a nemzetközi porondon. Képes arra, hogy meghiúsítsa a világ első számú nagyhatalmának terveit. Oroszország elindult a nagyhatalommá válás útján...

A filmről

A szerb-orosz barátságnak történelmi gyökerei vannak. Volt egy háború 1877-1878-ban az oroszok és a törökök között. Ez egy kétfrontos küzdelem volt. A Balkánon és a Kaukázusban vívták. Egyszerre. A török  hadsereg katasztrófális vereséget szenvedett. A brit flottának kellett megakadályoznia Isztambul ostromát. A balkáni szláv népek megtanulhatták, hogy Oroszországra mindig számíthatnak. Hiszen az orosz csapatoknak köszönhették, hogy a muszlim hódítóktól megszabadultak. Ráadásul, a hitük is közös volt. Ortodox - az igazi. A szerbek Putyin szeretete is valahol innen ered. Furcsa, mi?

De a nagytestvér nem feledkezik el a távoli kicsikről. Ez egy olyan romantikus idea, amit időről-időre megerősít a világpolitika.

Ez a film is erről szól. Fikció és valóság keveredik benne. Sokat lőnek benne, de nem ez a lényeg.

A film egyik mellékszereplője Gojko Mitic. Ez (eddig) az utolsó filmje. Már nyolcvan éves... És egy hetven éves rendőrtisztet alakít. Érdekes volt látni. Ó, tudtam, hogy nem csak indiános filmekben játszott! Én még vártam, hogy kedd este (nyolckor) elkezdődjön a Halál archívuma című sorozat. Már abban sem indián volt, hanem diverzáns. A második világháború végén.

Viszont ez az első filmje, amelyben (tudtommal) nyilvánosan kiáll szerb származása mellett. Nyilvánosan és ízlésesen. Még akkor is, ha ebben a filmben a fröccsenő vér teljesen természetes látvány.

Azután itt van még Milos Bikovics, Gosa Kucenko is...

Érdekes - de nem eredeti ötlet -, hogy a filmben fel-feltűnnek archív felvételek. Érdekes, amikor szerbek rájuk jellemző (és ránk még jobban jellemző) erős akcentussal megszólalnak oroszul. De az átlag nézőt, tudom, nem ez érdekli.

Hanem a feszes történet, akciókkal dúsítva. Aki erre vágyik, az megkapja ezt.

Aki a háború, a vérrontás kritikáját... Az is megkapja amire vágyik. Több körrel.

Egy kényes kérdéshez sikeresen nyúl ez a film. Nincs benne semmilyen vallás elleni uszítás, ahogy nép, nemzetiség ellenes sincs. Egy olyan háborúban játszódik a film, ahol - a valóságban - nagyon is fontos volt, hogy ki melyik néphez tartozik, ki miben hisz. Egy etnikai-vallásháborút úgy megjeleníteni, hogy ne általánosítson a néző, az kihívás. És az alkotók sikerrel vették ezt az akadályt.

A film címe... Mindig ki kell valamit fejeznie, ami kapcsolható a filmhez.

De hát ebben a filmben nincsen határ. Minden jelenet Jugoszláviában és Moszkvában játszódik. Soha nem látunk benne egyetlen határsávot sem. Akkor?

Maga az esemény - amelyet feldolgoz a film - a határ. Határvonal Oroszország történelmében. Hogy miért, azt épp az előző résznél fejtettem ki. Mert az új Oroszország a vesztes, kisemmizett senki szerepköréből kilépett. Ha a deszantosak megállnak és nem foglalják el a repteret, akkor az Orosz Föderáció nem lépte volna át a határvonalat. Azt a határvonalat, amit a balkáni események során ért el.

Ja, és Iván Szergejevics Naumovnak van egy pont ilyen című könyve. Véletlen? Nem.)))

                                                           Magyarázat a felirathoz

Igazából nem sok mindenről kell írnom a felirat kapcsán. A legérdekesebb talán az, hogy a páncélos jármű legénységét az egyik jelenetben a tiszt ichtiandereknek nevezi. E utalás Alekszandr Beljajev A kétéltű ember című regényére. Azt gondolom, hogy a filmet megnéző magyarok döntő többségének fogalma nincs arról, hogy van egy ilyen nevű alkotás. De inkább kettő, mint egy, mert a regényből film is készült. Nevezett mű főszereplőjét főhősének a neve ez.

A korabeli hangulatot idézik a filmben fel-felcsendülő dalocskák, dallamok. Mint például a Nautilus Pompiliusz slágere (ami a Fivérben is felcsendül):

"Таким муторным инструментом..." - ez egyébként egy nyelvi geg is egyben, hiszen a filmben - a Balkáni határvonalban -, amikor felcsendül ez a részlet, éppen egy reptéri lépcsőt tolnak a szereplők: "Milyen sivár hangszer..." Sivár vagy unalmas. Hangszer vagy eszköz. Tetszés szerint fordítható. Képzeljük el! Toljuk az ütött-kopott reptéri feljárót és egyikünk elkezdi énekelni: Milyen sivár egy eszköz... Na, az ilyesmiket nem adja vissza soha pontosan a fordítás!

Befejezésül még annyit engedjetek meg, hogy a film nyelvezetével kapcsolatban annyi megjegyzést tegyek, hogy szerintem roppant autentikus. A light-os csúnya kifejezéseket mellőzik, és életszerűen baszdmegolnak a karakterek. Ez nem a kulturális elit nyelvezete, ez az alsó középosztályé. Nekik szólt ki Putyin - talán épp 2019 második felébe - az egyik beszédében. " A f*szba!" (Derültség a teremben.) E kifejezés többféleképpen ki lehet fejezni oroszul, Vlagyimir Vlagyimirovics a legdurvább verziót használta. Ez egyáltalán nem megszokott az orosz közbeszédben. Miért tette ezt? Közvetlen akart lenni, úgy gondolta, hogy az alsóbb osztályok fiai, gyermekei így közelebbinek érzik majd személyét. Szimpátiaszerzés. Ilyen a populizmus. Sajnos, hasonló nyelvi jelenségekkel hazai közéletünk viszont bővülködik. A filmben szereplő trágár kifejezések - szerintem - növelik ebben az esetben a dialógusok hitelességét. Ugyanis, nem viszik túlzásba, mint némely magyar film esetében. Másrészt nem olyan egysíkúak, mint az amerikai "kemény" filmekben. Mindenesetre érdekes konzervből hallani ilyen dialógusokat is. Nekem bejött.

Források:

https://karaulovlife.ru/news/Rossiiskie-desantniki-ostanovili-voinu/1672

https://news.rambler.ru/other/37487259-marsh-brosok-v-prishtinu-russkih-desantnikov-pervaya-pobeda-novoy-rossii/

https://pikabu.ru/story/marshbrosok_na_prishtinu_balkanskiy_rubezh_6594043