Ha engem kérdeztek, sokkal egészségesebben, mint a mai Magyarország. Ott nemigazán vannak tabuk. Nálunk végighazudják, elhallgatják az elmúlt 100-150 évünket.
Vagy inkább az elmúlt 500-1000 évünket. Lózungokkal, hamis állításokkal kábítjuk magunkat. Nálunk nincs Kolesznyikov kapitány (százados), aki törött ceruzájával halála előtt még leírja, hogy ki a hős és ki a féreg.
"Кто о смерти скажет нам пару честных слов,
Жаль, нет чёрных ящиков у павших моряков.
Карандаш ломается, холодно, темно,
Капитан Колесников пишет нам письмо.
Карандаш ломается, холодно, темно,
Капитан Колесников пишет нам письмо.
Нас осталось несколько на голодном дне,
Два отсека взорвано да три ещё в огне.
Знаю, нет спасения, но, если веришь, жди,
Ты найдёшь письмо моё на своей груди.
Знаю, нет спасения, но, если веришь, жди,
Ты найдёшь письмо моё на своей груди.
"Курск" могилой рваною дёрнулся, застыл,
На прощанье разрубил канаты рваных жил.
Над водою пасмурно, чайки, корабли,
На земле подлодка спит, но как далеко до земли.
Над водою пасмурно, чайки, корабли,
На земле подлодка спит, но как далеко до земли.
После о случившемся долго будут врать,
Расскажет ли комиссия как трудно умирать.
Кто из нас ровесники, кто герой, кто чмо,
Капитан Колесников пишет нам письмо.
Кто из нас ровесники, кто герой, кто чмо,
Капитан Колесников пишет нам письмо. "
Pedig mennyire hiányzik az őszinte szó. Talán akkor a magyar néplelket nem jellemezné annyira a nagypofájú, öntelt hőbörgés a semmire. Tudom, nem ez a "hivatalos" álláspont. Mert bár van olyan politikusunk, aki úgy gondolja hétről-hétre elmondja, kinyilatkoztatja, hogy szerinte ki és milyen az igazi magyar, valójában ezek a kinyilvánítások csak áfiumok. És még senki nem mondta neki, hogy a kábszerből elég. Hiába, no! Szeretik a Kárpát-medencében a délibábot.
Ezzel szemben, tapasztalatom szerint, nincs olyan korszaka a moszkvai állam történetének amiről ne lehetne több nézőpontból is tájékozódni. Orosz nyelven. Persze, bennünk él az előítélet, hogy azok ott elhallgatnak, elhazudnak, megmásítanak mindent. Igen, található ilyen próbálkozás is, de mindenről mindent el lehet mondani, le lehet írni. Ha el szeretnél mélyedni egy korszakban, könnyen megteheted. Hozzá tudsz jutni forrásmunkákhoz, kutatásokhoz, eltérő véleményekhez. Könnyebben kialakíthatod a saját elképzelésedet, mint itthon. Itthon, ahol minden korszakban csak féligazságokat mondanak el 1848-49-ről, 1867-ről, 1914-1918-ról, 1919-ről, 1920-ról, 1938-ról, 1944-45-ről, 1945-1952-ről, 1956-ról, 1989-1991-ről. Hogy csak a legfontosabb dátumokat említsem az elmúlt bő 150 évből. Nálunk folyamatos a kultúrharc, a múlt átírása. Ez a mai magyarságtudat egyik fontos része: alig és rosszul tudni valamit, hogy büszkék lehessünk rá.
"Ki beszél a halálról néhány őszinte szót?"
ALZSIR
Az NKVD CCCP 1937. augusztus 15.-ei utasítása nyomán létrehoznak egy női tábort Akmol (régebben Malinovka) falunál. Akmolinszk városától (ma Nur-Szultan, Kazahsztán fővárosa) délnyugatra. Az ALZSIR tábor egy 30 hektáros területen volt található.
1938 elején nyitották meg a tábort, és hivatalos kódneve az R-17-es Javító-Nevelő Tábor volt. A megnyitás követően fél év alatt teljesen megtelt a láger, oly annyira, hogy több elítéltet át kellett vezényelni más büntetésvégrehajtási objektumokban. Ugyanis nem ez volt az egyetlen női tábor.
Meg kell említeni a Temljakovszkij-t (Gorkij városától - ma Nyizsnij Novgorod - 40 km-re volt található), a Dzsangidzsirszkij-t (Frunzétől - ma Biskek és Kirgiziában található - 100 km-re), és Temnyikovszkij-t (Potma falu - Mordovia/Mordvinföld, Zubovo-Poljanszkij Kerület). Ezeken a helyeken is (részben vagy teljesen) ilyen női táborok üzemeltek.
Nemhivatalosan 18000 női elítélt fordult meg a lágerben. Ezen hölgyeknek egy nagy bűnük volt: CSSZIRek (ЧСИРки) voltak, azaz a Haza árulóinak családtagjai. Az 1950-es évek elején az ALZSIRt felszámolják, ám az elítélteket nem engedik szabadon. Ezt csak az 1958-as rehabilitáció után tehették meg.
A terület időjárása szélsőséges. Nyáron nem ritkán +40 celsius a hőmérséklet, de télen sem ritka a -40. Nem tudni pontosan, hogy a tábor 15 éves üzemelése alatt hányan haltak meg, és nyugszanak ma is jelöletlen sírokban. A lágerlakók nem kaphattak levelet, csomagot. A humán foglalkozásúakat (tanárok, zenészek, literátorok stb) a mezőgazdaságban, vagy építkezéseken, mint segédmunkások dolgoztak. A betegek, gyengék, idős emberek és gyerekek varrodában és textilüzemekben dolgoztak.
Gyerekek... A letartóztatottak között néhánynak kisebb gyermeke is volt, ők az édesanyjukkal együtt kerültek a táborban. Néhány nő pedig terhesen került ide. 1951. április 24.-e után a kisgyermekes elítélteket és várandós asszonyokat szabadon engedték az ország összes büntetésvégrehajtási intézetéből.
A tábor helyén 2007. május 31.-én múzeum és emlékpark nyílt. 1997 óta ez a nap a Politikai elnyomás áldozatainak emléknapja Kazahsztánban.
Többek között ebben a táborban raboskodott Tuhacsevszkij marsall nővére, felesége, és fivéreinek feleségei. Timur A. Gajdar író édesanyja (Jegor Gajdar nagymamája), Anna Larina Ny. Buharin felesége is.
A sorozat
Az első rész 2019. június 17.-én vetítette az NTV. Hétfőtől csütörtökig sugározták az epizódokat 20 óra 50-es kezdéssel. Az utolsó részt június 20.-án mutatták be.
A véleményem az alkotásról az, hogy fantasztikus. Fantasztikusan jó.
Negatívumot nem igazán tudnék felsorolni, még akkor se, ha vannak az alkotásnak hiányosságai. Ám ezek egyáltalán nem égbekiáltóak, hanem - paradox módon - épp a mondanivaló befogadását segítik elő. A sorozat nézése közben többször eszembe jutott egy gyermekkori újságcikk. Az egyik IPM-ben volt egy cikk egy amerikai fotóriporterről, aki a vietnami háborúról tudósított. Nem propagandaképeket készített, hanem igyekezett olyan alkotásokkal előállni, amelyek a háború valós arcát mutatja be, anélkül hogy a reggeli kávéjuk megivásában akadályozta volna az átlag amerikait. Egetverő borzalom még nincs a képen, de a következő kockán már ott lenne a halál.
Üvöltök a fájdalomtól, de épp még nem haltam meg.
A női tábor lakói szolid sminkkel jelennek meg a forgatáson. Művésznőkről van szó, így érthető hogy púder nélkül egy tapodtat se tesznek. Ezt felfoghatjuk negatívumként is, ám az alkotás erényeként is. A környezet kialakításában törekednek a korhűségre, de látszik az építményeken, hogy nem évek óta használt architektúrákkal van dolgunk. Tisztességes igyekezet. Anélkül, hogy elvesznénk a naturalizmusban. A dialógusok, az élethelyzetek elég ütősek. A látványvilág festőisége tompít, és ezzel elviselhetővé teszi az üzenetet.
Üvöltök a fájdalomtól, de épp még nem haltam meg.
Mert hát végül is az esti főműsoridőben került vetítésre a széria. A cél nem az, hogy a néző elkapcsoljon a csatornáról, hanem épp ellenkezőleg! Az NTV kereskedelmi televízió.
És itt meg is állhatnák egy pillanatra. Elgondolkodhatnék, hogy ezzel szemben Magyarországon milyen minőségű sorozatokat nézhetnénk ebben a műsorsávban. Barátok közt, Jóban rosszban... mi van még? Azt mondják, hogy a kereskedelmi televíziózás egyik lényegi eleme, hogy főműsoridőben az átlag alatti intelligenciát kell kiszolgálni. Az átlagos és az a felettivel rendelkezők lakosságaránya kisebb, mint az átlagos és egy kicsit alatta levőké. Ezért ez mindenütt a célközönség. Ezek szerint, ha összevetjük az ALZSIRt mondjuk a... A tanárral, akkor már csak egy kérdésem van: Kedves Honfitársaim! Mire a túlzott önbizalom? Miért gondoljátok, hogy a magyarok fújják a passzátszelet?
(Persze, kicsit igazságtalan is vagyok, hiszen a fentebb említett magyar sorozatokhoz hasonló alkotásokat az orosz televíziós társaságok is készítenek. De nem csak olyanokat. És erre az egyik[!] példa az ALZSIR. Ami arrafelé nem unikális. Nálunk nem készítenek minőségi sorozatokat. Mert a magyar nyelvű közönség jelentős része nem igényli a nívót. Az IQ nem adja ki.)
(Persze, kicsit igazságtalan is vagyok, hiszen a fentebb említett magyar sorozatokhoz hasonló alkotásokat az orosz televíziós társaságok is készítenek. De nem csak olyanokat. És erre az egyik[!] példa az ALZSIR. Ami arrafelé nem unikális. Nálunk nem készítenek minőségi sorozatokat. Mert a magyar nyelvű közönség jelentős része nem igényli a nívót. Az IQ nem adja ki.)
A film története, szituáció ismerős lehetnek azoknak, akik egy kicsit is ismerik a GULAG szak- és szépirodalmát.
Minden együtt van. Konfliktus a köztörvényesek és a "politikaiak" között. (Igen. Idézőjelet használtam, mert az ebbe a táborba kerülők, még csak nem is politikai nézeteik miatt lettek elítélve. "Csak" családtagok voltak. CSSZIRek.)
Az emberi jóság kihasználása. Jóért rosszal fizetés. Kilátástalanság.
Az ártatlanság és a bűnhődés. A szemétség, a gátlástalanság a túlélés záloga. Ez az emberi dzsungel túlélésének törvénye. Mit tesz ilyenkor egy morális lény? Megváltozik, vagy... ? Van-e élet az emberségen túl? A lét határozza meg a tudatot, de a tudat realitása morális síkon értelmezhető? Mi a borzasztóbb, a rabtárs vagy a smasszer kegyetlensége?
Üvöltök a fájdalomtól, de épp még nem haltam meg.
A világ nem fekete-fehér, még a GULAGban sem volt az. A történelem lebutított értelmezésétől megkímél bennünket ez a sorozat. Nem Magyarországon készült. Nincs maszatolás. Nem mindenki hős, ellenálló, akit elítéltek és ilyen táborokba zártak. Ahogy a valóságban is volt. Innen csókoltatom a populista IQ királyokat! Azokat, akik százmilliós számokkal dobálóznak, mint a kommunizmus áldozatinak számáról. A Szigetvilág lakóinak jelentős része köztörvényes bűnöző, elvhű kommunista volt. Ők is áldozatai voltak a rendszernek? Igen és nem. A köztörvényest minden politikai rendszer üldözi. Mert a társadalmat bomlasztja. Minden szociális közösséget. A lágerbe kerülő kommunisták, pedig a hatalmi harc vesztesei voltak. Saját párttársaik intézték el őket. Sok volt az eszkimó, és kevés a fóka.
A múlttal való szembenézéstől mi félünk. Mi en block emlékszünk meg a málenkij robotra elhurcoltakra. Elfelejtkezve néhány "apróság"-ról. Egyrészt a munkaerő elrablását nem a szovjet hatalom találta ki, hanem a központi hatalmak. A honvédségünk tevékenyen részt vett a Szovjetunió felperzselésében, pusztításában. A háborús jóvátétel részeként, a szövetséges hatalmak tudtával és beleegyezésével, szedték össze az embereket, és vitték ki ingyen dolgoztatni. (Persze, a politikusokat kellett volna, akik lelkesen megszavazták a hadüzenetet. De hát ők nem értek rá. Ők hős magyarok voltak.) A másik dolog: A SZMERS konkrét listákkal érkezett Magyarországra 1944-ben. Nevek voltak ezen a listán. Olyan magyar katonák nevei, akik háborús és/vagy emberiség elleni bűntetteket követtek el a Szovjetunió területén. Már 1941-ben, mikor a Vörös Hadsereg erős defenzívában volt, és reményük sem volt, hogy meg tudják állítani a Wermacht-ot, már akkor kiadta a legfelsőbb katonai vezetés az utasítást, hogy a fasiszták által megszállt területeken egyértelműen és jól dokumentálni kell minden katonai túlkapást, minden bűntetett. Gyűltek a fényképek, a vallomások, a filmfelvételek. Amiket a szovjet bíróságok a háború után felhasználtak. Ja, a nürnbergi tárgyalások is a szovjet fél javaslatára jöttek létre. Volt bizonyíték bőven, nem 1945-ben kellett elkezdeni az összegyűjtésüket.
Azzal, hogy a magyar közbeszédben nem tesznek különbséget a bűncselekményeket elkövető katonák (egy hamis toposzt kellene ledönteni ehhez, a magyar honvéd Grál lovagságáról szőtt mesét), és az ártatlanul elhurcolt közember között, a málenkij robotnak nevezett esemény kapcsán, épp az utóbbi kategóriát alázzuk meg. Mert egyenlőség jelet teszünk a nőket megerőszakoló, terhes anyák hasát kivágó, falvakat felégető "bátor magyar honvédek" és az elhurcolt civilek közé.
Azzal, hogy elhallgatással elhazudjuk a málenkij robot előzményeit becsapjuk magunkat, és meggyalázzuk az ártatlanul elhurcoltak emlékét. És megalázzuk azoknak a honvédeink emlékét is, akik mint feláldozhatóak kerültek ebbe a történetben. Nem tettek mást, mint harcoltak a német birodalmi érdekekért. (Tényleg, ki számít ma hősnek? Az a néhány honvéd akik harcban elestek 1944. márciusában a budai várban - védve az ország függetlenségét a németekkel szemben -, vagy akik '45 elején a németekkel karöltve részt vettek a budai kitörésben? Mert mindenki nem lehet hős! Ha már Horthy Miklós katonáiról van szó...) De igazából - lássuk be - nem is fontos ezeknek az embereknek az emléke. Fontosabb a mismásolás, a maszatolás. Fontosabb, hogy a féreg is hősnek látsszon. Vajon nekünk valamikor lesz Kolesznyikov kapitányunk?
Már a sorozat nyitó jelenete is elég megrázó. Nem látványilag.
Üvöltök a fájdalomtól, de épp még nem haltam meg.
A világ nem fekete-fehér, még a GULAGban sem volt az. A történelem lebutított értelmezésétől megkímél bennünket ez a sorozat. Nem Magyarországon készült. Nincs maszatolás. Nem mindenki hős, ellenálló, akit elítéltek és ilyen táborokba zártak. Ahogy a valóságban is volt. Innen csókoltatom a populista IQ királyokat! Azokat, akik százmilliós számokkal dobálóznak, mint a kommunizmus áldozatinak számáról. A Szigetvilág lakóinak jelentős része köztörvényes bűnöző, elvhű kommunista volt. Ők is áldozatai voltak a rendszernek? Igen és nem. A köztörvényest minden politikai rendszer üldözi. Mert a társadalmat bomlasztja. Minden szociális közösséget. A lágerbe kerülő kommunisták, pedig a hatalmi harc vesztesei voltak. Saját párttársaik intézték el őket. Sok volt az eszkimó, és kevés a fóka.
A múlttal való szembenézéstől mi félünk. Mi en block emlékszünk meg a málenkij robotra elhurcoltakra. Elfelejtkezve néhány "apróság"-ról. Egyrészt a munkaerő elrablását nem a szovjet hatalom találta ki, hanem a központi hatalmak. A honvédségünk tevékenyen részt vett a Szovjetunió felperzselésében, pusztításában. A háborús jóvátétel részeként, a szövetséges hatalmak tudtával és beleegyezésével, szedték össze az embereket, és vitték ki ingyen dolgoztatni. (Persze, a politikusokat kellett volna, akik lelkesen megszavazták a hadüzenetet. De hát ők nem értek rá. Ők hős magyarok voltak.) A másik dolog: A SZMERS konkrét listákkal érkezett Magyarországra 1944-ben. Nevek voltak ezen a listán. Olyan magyar katonák nevei, akik háborús és/vagy emberiség elleni bűntetteket követtek el a Szovjetunió területén. Már 1941-ben, mikor a Vörös Hadsereg erős defenzívában volt, és reményük sem volt, hogy meg tudják állítani a Wermacht-ot, már akkor kiadta a legfelsőbb katonai vezetés az utasítást, hogy a fasiszták által megszállt területeken egyértelműen és jól dokumentálni kell minden katonai túlkapást, minden bűntetett. Gyűltek a fényképek, a vallomások, a filmfelvételek. Amiket a szovjet bíróságok a háború után felhasználtak. Ja, a nürnbergi tárgyalások is a szovjet fél javaslatára jöttek létre. Volt bizonyíték bőven, nem 1945-ben kellett elkezdeni az összegyűjtésüket.
Azzal, hogy a magyar közbeszédben nem tesznek különbséget a bűncselekményeket elkövető katonák (egy hamis toposzt kellene ledönteni ehhez, a magyar honvéd Grál lovagságáról szőtt mesét), és az ártatlanul elhurcolt közember között, a málenkij robotnak nevezett esemény kapcsán, épp az utóbbi kategóriát alázzuk meg. Mert egyenlőség jelet teszünk a nőket megerőszakoló, terhes anyák hasát kivágó, falvakat felégető "bátor magyar honvédek" és az elhurcolt civilek közé.
Azzal, hogy elhallgatással elhazudjuk a málenkij robot előzményeit becsapjuk magunkat, és meggyalázzuk az ártatlanul elhurcoltak emlékét. És megalázzuk azoknak a honvédeink emlékét is, akik mint feláldozhatóak kerültek ebbe a történetben. Nem tettek mást, mint harcoltak a német birodalmi érdekekért. (Tényleg, ki számít ma hősnek? Az a néhány honvéd akik harcban elestek 1944. márciusában a budai várban - védve az ország függetlenségét a németekkel szemben -, vagy akik '45 elején a németekkel karöltve részt vettek a budai kitörésben? Mert mindenki nem lehet hős! Ha már Horthy Miklós katonáiról van szó...) De igazából - lássuk be - nem is fontos ezeknek az embereknek az emléke. Fontosabb a mismásolás, a maszatolás. Fontosabb, hogy a féreg is hősnek látsszon. Vajon nekünk valamikor lesz Kolesznyikov kapitányunk?
Már a sorozat nyitó jelenete is elég megrázó. Nem látványilag.
Az elítéltek közönyösen közlik a törvénycikkely számát (amire hivatkozva bűnhődni fognak), és az évet. Ők már nem emberek. A hatalom szerint. Megrázó látni, hogy nemrég még a hivatali autóban beszélgetett a férjével arról, hogy a Bolsojba vagy az Operába menjenek. Az autó luxus, az otthonuk bejárata prolis. Mégis a rendszer nyertesei. Hogy azután egy számsor és egy szám legyen a feleség a sorban. Nagyon jó indítás!
Lehet ezt még fokozni?
Igen. Lehet. Amikor belép a cellába a híres operaénekesnő. A férj kedvence. (Nem szexuális értelemben, tisztán csak a művészetéről van szó.) A díva ugyanolyan rab, mint a többi hölgy. Szégyenként éli meg sorsát, hiszen még a nevét is letagadja. Mit tartogat a sors? Ki tudja.
De ez a sorozat tele van ilyen jelenetekkel. És egyáltalán nincs hiányérzet, hogy nem ömlik a vér, hogy az arcon a piszkot sminkes tette fel, hogy a lágerben is ott figyel a púder (ha diszkréten is) az arcokon. Mert nem ez a lényeg. Ez csak azért van, hogy ne felejtsem el:
Üvöltök a fájdalomtól, de épp még nem haltam meg.
Ezen orosz televíziós alkotás nézése közben nem akar az ember artikulálatlan hangokat hallatni, de a morális gyomrosokat megkapjuk. Szépen becsomagolva. "Akinek van füle a hallásra, az hallgassa..."
Minden egyes részben újabb és újabb "meglepetést" kaphatunk. Nincs olyan epizódja, amely morálisan ne tudná megrázni az embert. Miközben semmi újat nem mond - már ha "képben" van az ember -, nincs benne reveláció, csak a szikár tényeket elhelyezi a térképen. (Elnézést a képzavarért!)
Brutálisan az arcunkba nyomja, hogy smasszer és a csibész együtt kínozza, pusztítja a politikai foglyokat. Miközben a politikai foglyok nagy része egyáltalán nem politikai.
Megérthetjük Szolzsenyicin azon állítását, miszerint a tisztességes emberek mind meghaltak a GULAGban. Hogy aki onnan szabadult, mind halott morális értelemben. Mert az igazak a moralitással együtt ottmaradtak. Holtan. Mert a dzsungelben nincs erkölcs.
És mindezt a nagy orosz író önmagára is értette. Ő is élt a Szigetvilágban, és élve szabadult onnan. A morális része ottmaradt. Nem tartotta magát jóembernek, mert túlélte. És csak ő tudja, meg Isten, hogy milyen áron.
A bősz kommunistafalók semmit sem tudnak erről. Sem a kommunizmus áldozatairól, sem a morálról. Hiába hivatkoznak mindkettőre. Számokkal vagdalkoznak, populisták és tudatlanok. Érdekes, ahogy józan gondolkodású emberek életük vége felé bősz antikommunistává válva, mintegy jelzik a világnak: kezdünk szenilisek lenni! Persze, vannak akiknél ez az elmebeli tünet, már fiatalon megjelenik. A kommunista falás, szerintem, pótcselekvés. A tehetetlen és tudatlan ember pótcselekvése. Másrészt sokszor csak kompenzáció, álca, hazugság.
Volt szerencsém még olyan emberekkel beszélgetni, akik megjárták a szovjet hadifogolytáborokat. Éveket töltöttek a szovjet Közép-Keleten. Nem igazán reklámozták, hogy min mentek keresztül. Ám egyszer (!), szó szerint csak egyszer, megnyíltak. Elmondtak dolgokat. És tudjátok mi volt az érdekes? Negatív érzelmek nélkül. Mondhatni, tényszerűen beszéltek. Érzelem, érzelgősség mentesen. Egyikük sem lett sem orosz, sem kommunista falóvá. Mert ők valóban átmentek a Siralom völgyén. Szemben napjaink szenvelgőivel, akik a neonáci érvrendszerbe gyökerező állításaikat megfogalmazzák. Miközben magukat liberálisnak, nemzetinek, baloldalinak, jobboldalinak, mérsékeltnek és nagyon okosnak tartják. És szajkózzák a hetvenes-nyolcvanas évek német neonáci érveit. Nyilván, utolértük a Nyugatot.
A sorozat minden része egy erős gyomrossal tud szolgálni azoknak, akik nem fekete-fehérben látják a világot, azoknak akiket nem vakít el semmilyen ideológia. "Akinek van füle a hallásra, az hallgassa..." Hihetetlenek tűnik, de a 11 rész bő 7 évet fog át. Amikor nézi az ember, fel sem tűnik neki az idő múlása. Pont úgy, ahogy a bezárt embernek nem tűnik fel. Táborparancsnok megy, új jön... Mi változik? Minden, mert minden mindig változik. Az idő kerekét nem lehet megállítani, és nem lehet visszaforgatni. Pedig igény van rá. Ám minden ilyen próbálkozás, szükségszerűen, társadalmi tragédiába torkollik. Mert az idő megállíthatatlanul múlik.
Az ALZSIR nem írja újra a történelmet. Nem is próbálkozik ezzel. Mégis, minden egyes rész után egy kicsit másként látjuk a helyzetet. Megérthetjük az eddig száraz tényeket. Átélhetővé, megérthetővé teszi a GULAG Szigetvilágot. A foglalkozás elérte a célját.
Minden egyes részben újabb és újabb "meglepetést" kaphatunk. Nincs olyan epizódja, amely morálisan ne tudná megrázni az embert. Miközben semmi újat nem mond - már ha "képben" van az ember -, nincs benne reveláció, csak a szikár tényeket elhelyezi a térképen. (Elnézést a képzavarért!)
Brutálisan az arcunkba nyomja, hogy smasszer és a csibész együtt kínozza, pusztítja a politikai foglyokat. Miközben a politikai foglyok nagy része egyáltalán nem politikai.
Megérthetjük Szolzsenyicin azon állítását, miszerint a tisztességes emberek mind meghaltak a GULAGban. Hogy aki onnan szabadult, mind halott morális értelemben. Mert az igazak a moralitással együtt ottmaradtak. Holtan. Mert a dzsungelben nincs erkölcs.
És mindezt a nagy orosz író önmagára is értette. Ő is élt a Szigetvilágban, és élve szabadult onnan. A morális része ottmaradt. Nem tartotta magát jóembernek, mert túlélte. És csak ő tudja, meg Isten, hogy milyen áron.
A bősz kommunistafalók semmit sem tudnak erről. Sem a kommunizmus áldozatairól, sem a morálról. Hiába hivatkoznak mindkettőre. Számokkal vagdalkoznak, populisták és tudatlanok. Érdekes, ahogy józan gondolkodású emberek életük vége felé bősz antikommunistává válva, mintegy jelzik a világnak: kezdünk szenilisek lenni! Persze, vannak akiknél ez az elmebeli tünet, már fiatalon megjelenik. A kommunista falás, szerintem, pótcselekvés. A tehetetlen és tudatlan ember pótcselekvése. Másrészt sokszor csak kompenzáció, álca, hazugság.
Volt szerencsém még olyan emberekkel beszélgetni, akik megjárták a szovjet hadifogolytáborokat. Éveket töltöttek a szovjet Közép-Keleten. Nem igazán reklámozták, hogy min mentek keresztül. Ám egyszer (!), szó szerint csak egyszer, megnyíltak. Elmondtak dolgokat. És tudjátok mi volt az érdekes? Negatív érzelmek nélkül. Mondhatni, tényszerűen beszéltek. Érzelem, érzelgősség mentesen. Egyikük sem lett sem orosz, sem kommunista falóvá. Mert ők valóban átmentek a Siralom völgyén. Szemben napjaink szenvelgőivel, akik a neonáci érvrendszerbe gyökerező állításaikat megfogalmazzák. Miközben magukat liberálisnak, nemzetinek, baloldalinak, jobboldalinak, mérsékeltnek és nagyon okosnak tartják. És szajkózzák a hetvenes-nyolcvanas évek német neonáci érveit. Nyilván, utolértük a Nyugatot.
A sorozat minden része egy erős gyomrossal tud szolgálni azoknak, akik nem fekete-fehérben látják a világot, azoknak akiket nem vakít el semmilyen ideológia. "Akinek van füle a hallásra, az hallgassa..." Hihetetlenek tűnik, de a 11 rész bő 7 évet fog át. Amikor nézi az ember, fel sem tűnik neki az idő múlása. Pont úgy, ahogy a bezárt embernek nem tűnik fel. Táborparancsnok megy, új jön... Mi változik? Minden, mert minden mindig változik. Az idő kerekét nem lehet megállítani, és nem lehet visszaforgatni. Pedig igény van rá. Ám minden ilyen próbálkozás, szükségszerűen, társadalmi tragédiába torkollik. Mert az idő megállíthatatlanul múlik.
Az ALZSIR nem írja újra a történelmet. Nem is próbálkozik ezzel. Mégis, minden egyes rész után egy kicsit másként látjuk a helyzetet. Megérthetjük az eddig száraz tényeket. Átélhetővé, megérthetővé teszi a GULAG Szigetvilágot. A foglalkozás elérte a célját.
Hangulatilag talán valahol a Szovjetuniót szolgálomra hasonlít ez a sorozat. Akinek az bejött, annak - szerintem - ez is tetszeni fog. Nekem bejött. Tízes listán tízes. Hatalmas alkotás.
A mai Oroszország hogy viszonyul a múltjához?
Ha engem kérdeztek, sokkal egészségesebben, mint a mai Magyarország.
A mai Oroszország hogy viszonyul a múltjához?
Ha engem kérdeztek, sokkal egészségesebben, mint a mai Magyarország.
Köszi! Lesz hozzá felirat???
VálaszTörlésAu orosz feliraton kívül létezik más nyelven is? Köszönet!
VálaszTörlés