A film eredeti címe: Его звали Роберт
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.
ROBERTNEK HÍVTÁK (1967)
Ember és robot. Milyen kapcsolatban állnak egymással?
Mi fűzi őket össze és mi választja el? Olyan kérdéskör ez, amely már a
kezdetektől foglalkoztatja a filmesek fantáziáját, sokszor visszatérnek hozzá.
Különféle megoldásokat tálaltak a nézőknek. A Metropolisban fenyegető
veszedelem volt a létezése, a 3-as számú űrbázisban még inkább, a Tiltott
bolygóban és a Viharok bolygójában segítőkként tűntek fel, a Fekete lyukban
viszont mindkét szerepkörben, együtt repültek a Szaturnusz felé Pirx pilótával,
a kiváló Blade Runnerben már-már emberibbek voltak az embereknél, no és persze
ott sürögtek a Csillagok háborúja összes részében, hogy csak a közismertebb
alkotásokat említsem. Voltak köztük szörnyek, voltak a hús-vér lényektől alig
megkülönböztethetőek. Az utóbbi formájuk azt hiszem, az igazán izgalmas. Talán
ezért választották ezt a formát a szovjet filmesek.
Hosszú
űrutazásra kifejlesztett androidot tesztelnek a labor munkatársai. A önképzésre
is alkalmas "lényt" az egyik lakótelepi lakásban szállásolják el, miközben
gondos szemek figyelik, sőt egy hölggyel színházba küldik. A dolog nem probléma
mentes, mert az eredeti partner a robot egyik programozója lett volna, aki a
hölgy vőlegénye. Lehet valaki féltékeny egy robotra? A kifogástalan logika
pedig nem mindig működik a hétköznapi emberek világában, erre a gépembernek kell rájönnie.
Azon
kevés fantasztikus filmek egyike, amelyeket eleve humoros felfogásúnak szántak.
Ám nem nyilvánvalóan abszurd poénokat írtak bele, nem más munkáit akartak
kifigurázni, hanem a parodisztikus megközelítés mögé komolyabb gondolatokat is
elrejtettek. Az emberek mindennapi életének eseményeit veszik górcső alá,
például a főnök-beosztott viszonyt, a féltékenységet, a házasságban oly gyakran megeső
"se veled, se nélküled nem jó" civakodásait, a bürokráciát, a
rendőrség és a polgárok kapcsolatát. Szellemesen csipkedi meg a
mindenkori gyöngeségeinket, de segít a szovjet világ hétköznapjainak
megismerésében is, ami mára már tényleg unikum. Nagyon jól kiegyensúlyozták a
forgatókönyvben a komolyabb tartalom és a humor arányát. Időről-időre felbukkan
benne egy-egy helyzet, elhangzik egy olyan mondat, amin elgondolkozik a néző,
de inkább csak utólag. Unalmas moralizálás nincs, végig a vidám percek
dominálnak. Változatos a filmes eszköztáruk. A klasszikus félreértéses helyzet
komikumtól a gyorsított jelenetekig, a karakteresre vett mellékszereplőkön át,
a parancs szó szerinti értelmezéséig mindent kihasználnak, amiből mókás
pillanatok lehetnek. A mozi látványvilága, fényképezése egyáltalán nem hasonlít
a kortársaira, van benne valami könnyedebb, játékosabb megközelítés.
Szentpétervár, (akkoriban Leningrád) ahol a film többsége játszódik,
mindig is más volt, mint a többi orosz nagyváros, ez minden bizonnyal
közrejátszhat az érzetben.
A kettős
főszerepet Oleg Sztrizsenov, a korszak népszerű színésze alakítja. Többnyire elegáns,
romantikus, értelmiségi hősöket személyesített meg. Szokatlan volt tőle, hogy
vígjátékban vállalt fellépést. Legközismertebb szerepe G. Csuhraj - "A
negyvenegyedik" c. filmjének fehérgárdistája. Önérzetes, sőt, akkoriban
nem jellemző módon, önfejű színészként ismerték. Képes volt a máig
legdrágább mozinak számító szovjet "Háború és béke" egyik főszerepét
visszautasítani, (Bolkonszkij hercegét,) pedig annak a filmnek még az
epizód szerepeiért is sorban álltak a pályatársai. Mellette okvetlenül megemlítendő
Mihail Pugovkin, a kor kiváló komikusa, aki ezúttal is pazarul komédiázik a
részeges üdülőtárs szerepében. Engem a kortárs francia Bourvilre emlékeztetett
a játéka.
Ez a sci-fi nem jellemző filmje a korszaknak, üdítő kivétel. Tulajdonképpen ehhez hasonló felfogású mozgóképek ma sem igazán készülnek. Azoknak ajánlom, akik valami egyedit szeretnének látni, "mainstream" vonalon kívülit. Vidámat, de minden alpári humort kerülő történetet. Nagyon alkalmas családi mozizásra.
Itt ülök a számítógép előtt és újra meg újra olvasom
Oldfan írását. Úgy tűnik, mindent leírt a filmről ami fontos lehet. Ami igazán
fontos. Számomra egy kicsit érdekes maga az alkotás sorsa is. A stáblistáján
nem sok minden utal arra, hogy egy jelentős alkotással állunk szemben. A
rendező Ilja Olsvanger (1923-1979) élte folyamán csak három filmet készített.
Ráadásul a harmadikat tíz évvel a Robert után, és harmadmagával rendezte.
Finnországban. Soha nem kapott állami kitüntetést. A női főszerepet Marianna Vertinszkaja
(1943-) a filmespályája elején tartó ifjú színésznő kapta. Tagadhatatlan, hogy
két személy Oleg Sztrizsenyov (1929-) és Mihail Pugovkin (1923-2008) viszik a
filmet, ahogy mondani szokták, a hátukon. Epizódszerepet kap Marcel Marceau (1923-2007) aki önmagát alakítja. Kár, hogy csak néhány pillanatra tűnik fel a filmben a pantomim nagy megújítója. A filmhez sikeréhez így is hozzáteszi a magáét.
Sztrizsenyovnak, mint Robertnek, két dologra kellett
odafigyelnie. A rezzenéstelen, mimika nélküli arcra és a mozgásra. Arra a
mozgásra, aminek úgy kell tűnnie, mintha egy mechanikus szerkezet mozgatná kezét,
lábát. (Hiszen robot.) Mindkét feladatot nagyszerűen végrehajtja. A mozgással nem játssza túl a szerepét, nem egy bádogdoboz csetlés-botlását adja elő. Nem, hiszen
Robert nem közönséges robot, hanem a
Robot. Emberszerű. Robot homoicus. Oldfan az írásában megemlíti, hogy Robert
folyamatosan fejlődik, tanul. Ráadásul a létrehozója azt az utasítást adja
neki, hogy tanuljon és segítsen az embereknek! Ez a tulajdonsága és a kapott
feladat adja a film dinamikáját. Ez adja a humoros helyzeteket. Adatbázisába
nagyon sok szó be van programozva. A mindennapi élet során újabbnál újabb
kifejezésekkel találkozik, amiket megpróbál analizálni és beépíteni az
„életébe”. De nem csak az élő beszéd fordulatait, hanem az írott jelszavakat is
„magáévá teszi”. Úgy gondolom, nem kell csodálkozni azon, hogy elmegy egy
kerítés mellett, amelyen a következő mondat díszeleg: „Az igazság jó, a
boldogság jobb!”, bár nem áll le látványosan elolvasni, de a gondolat bekerül
az adatbázisba. Csak az alkalom kell, hogy „előjöjjön” az új infó, és máris
bölcsnek tűnik az „ember”. Pugovkin egy szeszt meg nem vető, ám mindenki
által szerethető karaktert játszik. Ez a személy még alkohol segítségével
sem tudja feldolgozni Robert viselkedését és szavait. Egy idő után a Robert forgatása szinte paródiává változott. A valóságban azonban nem
Pugovkinnak volt alkoholproblémája a stábból. A szesz megmérgezte a forgatás
hangulatát. A rossz közérzet kialakulásáért a főszereplő, Sztrizsenyov, volt a
felelős. Ugyanis ahogy közeledtek munka végéhez, úgy nőtt a színész
alkoholfogyasztása. Már-már a produkció befejezésének lehetősége is veszélybe
került. Hát igen, nem csak a hollywoodi sztároknak vannak allűrjeik. Miután a
szerződésében megígért gázsi harmadát visszatartotta a filmstúdió, Sztrizsenyov
megemberelte magát, és jelentősen csökkentette fogyasztását.
Ez a sci-fi nem jellemző filmje a korszaknak, üdítő kivétel. Tulajdonképpen ehhez hasonló felfogású mozgóképek ma sem igazán készülnek. Azoknak ajánlom, akik valami egyedit szeretnének látni, "mainstream" vonalon kívülit. Vidámat, de minden alpári humort kerülő történetet. Nagyon alkalmas családi mozizásra.
Marcel Marceau |
A 85 éves Oleg Sztrizsenyov |
Mindezen a kész produkción nem látszik.
Szerencsénkre.
A film hangulata végig vidám, nem véletlenül vált
sokak kedvencévé.
Felirat a filmhez itt található.
És végezetül szeretnék egy fontos információt közölni minden kedves olvasóval.
Hol is kezdjem?
A Garin mérnök hiperboloidját Alekszej Tolsztoj 1925 és 1927 között írta meg. Kétszer. Az 1926-ban megjelent verzióban a történet végén meghal Zoja, és Garin mérnök eltűnik. Az 1927-es verzióban a regény végén már mindketten az Arizonia fedélzetén vannak.
1934-ben az író felülvizsgálja regénye szövegét. Mind az 1925-ös, mind az 1927-es verzióban sok a műszaki leírás, és az ábra. Ezeket kihúzta Tolsztoj. Ezért az 1936-os kiadás már sokkal érthetőbb volt az ifjú olvasók számára. 1937-ben ismét revideálja írását, ekkor jelenik meg a műben a lakatlan szigetes befejezés.
Mégis az 1939-es kiadás számít kanonikusnak. Ebben a verzióban Garin negatív tulajdonságait az író még jobban kidomborítja. Ezután Tolsztoj nem változtat a művén.
Hát valahogy én is így jártam.
Írhatnék kifogásokat, de nem teszem.
Oldfan felhívta figyelmemet a felirat jó néhány hiányosságára, majd segített orvosolni ezeket a problémákat. Köszönöm neki a segítséget!
A kedves érdeklődőket szeretném arról tájékoztatni, hogy a javított Garin mérnök hiperboloidja felirat a mai naptól elérhető itt. Érdemes ezzel újra megtekinteni a filmet!
Mindenki elnézését kérem!
Hol is kezdjem?
A Garin mérnök hiperboloidját Alekszej Tolsztoj 1925 és 1927 között írta meg. Kétszer. Az 1926-ban megjelent verzióban a történet végén meghal Zoja, és Garin mérnök eltűnik. Az 1927-es verzióban a regény végén már mindketten az Arizonia fedélzetén vannak.
1934-ben az író felülvizsgálja regénye szövegét. Mind az 1925-ös, mind az 1927-es verzióban sok a műszaki leírás, és az ábra. Ezeket kihúzta Tolsztoj. Ezért az 1936-os kiadás már sokkal érthetőbb volt az ifjú olvasók számára. 1937-ben ismét revideálja írását, ekkor jelenik meg a műben a lakatlan szigetes befejezés.
Mégis az 1939-es kiadás számít kanonikusnak. Ebben a verzióban Garin negatív tulajdonságait az író még jobban kidomborítja. Ezután Tolsztoj nem változtat a művén.
Hát valahogy én is így jártam.
Írhatnék kifogásokat, de nem teszem.
Oldfan felhívta figyelmemet a felirat jó néhány hiányosságára, majd segített orvosolni ezeket a problémákat. Köszönöm neki a segítséget!
A kedves érdeklődőket szeretném arról tájékoztatni, hogy a javított Garin mérnök hiperboloidja felirat a mai naptól elérhető itt. Érdemes ezzel újra megtekinteni a filmet!
Mindenki elnézését kérem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése