Csalóka napfény 2

A film(ek) eredeti címe(i):
Утомленные солнцем 2 Предстояние
Утомленные солнцем 2 Цитадель



















A Csalóka napfényről mit is írhat az ember. Tudálékosan megírhatom hogy 1995-ben Oscar-díjat kapott, a legjobb külföldi film kategóriájában.
Szerintem egy nagyon nagy alkotás.
Azok közé a művek közé tartozik amelyeket amikor legelőször megnéztem, akkor és ott egyből nem esett le a tantusz. Ez egy olyan film amelyiknek "érnie" kellett bennem. Először szinkronosan láttam a filmet, de az eredeti hanggal sokkal ütősebb a film. (Mondjuk a magam részéről sokkal jobban szeretem a feliratos filmeket, mert szerintem a hang is az alkotás része.) E nagyszerű filmnek a folytatását tíz év után elkészítette Mihalkov.
Elég sok vitát váltott ki ez a tette.
Ritkán szokott egy film folytatása olyan jó, vagy jobb lenni, mint az első rész. Legtöbbször csak utánérzés a folytatás az előzménynek. Persze vannak üdítő kivételek is. Szerintem ebben az esetben megérte elkészíteni a folytatást. Maga az alapmű önmagában teljes alkotás. Egy befejezett mű. Nyikita Mihalkov mégis elkészítette a folytatását. A Csalóka napfény és a Csalóka napfény 2.-vel kapcsolatban látszólag nehezen összeegyeztethető a véleményem, Mint említettem az alapmű teljes. Mégsem berzenkedem a folytatás miatt. Az alkotók folytatták a folytathatatlant. Tíz évvel később készült második részben is tudtak újat mondani, hozzátenni a történetnek. Egészen más mint a '95-ös mű, mégis szorosan kapcsolódik hozzá. A 2.világháborús események szinte csak díszletek a drámában, a tragédiában. Az első rész morális tanúságát megismétli a második, de egyúttal ki is terjeszti a mondanivalót. Ami talán nem más, mint hogy a diktatúra saját emberit is elteszi az útból, de ez nem csak a hatalomba belekeveredettek élet-halál harca, hanem családtagok életét is megkeserítő tragédiák. A Csalóka napfény a harmincas évekbe, a sztálini tisztogatások korába visz el bennünket. A folytatás a Nagy Honvédő Háború kezdetétől indul. Ahogy a valóságban, úgy a filmben változnak az idők, a körülmények. De van ami nem változik. Mert az ember erkölcsi lény. Még ha uidőről-időre szeret erről megfeledkezni, akkor is. Mert úgy könnyebbnek tűnik az élet...
És mi nem tetszett egyeseknek a filmekben?
A második rész(ek) elleni "támadás fő csapásiránya" a film(ekre) költött összeg nagyságától (40 és 45 millió dollár, azaz 85 millió), a történet fűzésén át (hiszen a  filmek kedvéért fel kellett "támasztani" a jelentősebb karaktereket), egészen addig terjedt, hogy Mihalkov egyes kritikusok szerint a Kreml ízlése szerint készítette el a folytatást.
Nos valóban (orosz viszonylatban) rengeteg pénzt költöttek az elkészítésére. (Persze az is igaz, hogy a leforgatott anyagból egy sokrészes televíziós sorozatra is futotta.)
Mihalkovot rendszeresen megvádolják hatalomközeliséggel. Nem tudom mire gondolhatnak ezek a kritikusok. Talán az fáj nekik, hogy a forgatókönyvíró, rendező a művében "becsempészi" a világnézetét. Ami esetleg egybeesik az aktuális hatalom által preferált értékrendszerrel. Mindez szerintem egyáltalán nem probléma. Persze értem én, hogy egyes értelmiségiek szeretnének rendszerkritizálónak, esetleg függetlennek látszani. Az "ellenállás" olyan romantikus dolog. Szerintem az is egy karakán dolog, ha az ember szembemegy a korszellem bajnokainak többségi véleményével. És úgy gondolom, hogy Mihalkov nem feltétlenül a ma divatos világnézettel rendelkezik. Persze van az a közeg ahol úgy tesznek mintha fontosak lennének a keresztény ideálok. Számtalan politikus úgy tesz, mintha konzervatív világnézete lenne, de nem azok. És van egy olyan érzésem, hogy a Kreml jelenlegi lakója is inkább pragmatikus, mint ideákban hívő. Persze lehet, hogy tévedek...
Mihalkov a világnézetét nem akarja ránk erőltetni. Nem tolakodó a filmben, de az is "átjön" az alkotáson. Az egész második világháborút elég széles perspektívában mutatja be nekünk. És egyáltalán nem a propaganda dicshimnuszán keresztül. Ahogy a Csalóka napfény kendőzetlenül mesélt a "nagy tisztogatás" éveiről, úgy a folytatás is erősen realisztikus. Mármint amikor a háborút mutatja meg. Mert amúgy groteszk pillanatok is vannak a film(ek)ben. Ettől (is) több(ek) mint egy átlagos háborús film(ek).

CSALÓKA NAPFÉNY 2. VÁRAKOZÁS

A film eredeti címe: Утомленные солнцем 2 Предстояние
A felirat tulajdonságai:
FPS: 24,
kiterjesztése: srt.















A film története csak bevezetés. Bevezetés a Citadellához. Talán ez az ami megalapozta a sok negatív kritikát. Hiszen a két rész bemutatója között több mint egy év telt el. ( A Várakozás premierje 2010. április 22.-én, a Citadelláé pedig 2011. május 5.-én volt.) A Várakozás a Citadella nélkül eléggé befejezetlennek, sehová se vezetőnek tűnhet. Viszont a két rész együtt egy nagyon egyben lévő eposzt ad ki.
A film története két szálon fut. Kotov és leánya Nagyézsda Kotova sorsát követhetjük figyelemmel.
Soha nem ér össze a két szál, párhuzamosan fut. Még remény sem csillan fel, hogy apa és lánya találkozzanak...

Már a film címe is sokat sejtető: Предстояние.
A szó többjelentésű. A várakozás mellett, jelenthet előérzetet is. Van liturgikus jelentése is. Az Úrra való várakozást, az ima meghallgatásra várásra is használják ezt a kifejezést. (Olyasmi mint például magyarban az "elcsendesedünk az Úr jelenlétében" kifejezés jelentése.)
Nyikita Mihalkov filmjében valahol ott van a szó mindegyik jelentéstartalma.
Nem véletlen az a sokat sejtető mondat sem, amit Kotov a folyóvízben egy fatörzsbe kapaszkodva mond: " Ez az egyetlen lehetőségünk a megmenekülésre, Ványa!" A megmenekülést ebben az esetben érthetjük teológiailag is. A mondatban használt orosz kifejezés fordítható megváltásnak is.
Ezek után, szerintem, cseppet sem véletlen a 90. (a héber Biblia számozása szerint, a görög szerint 91.) zsoltár részleteinek megjelenése a műben. Szokásomhoz híven, szeretném a teljes alkotást közzétenni:

91 (90). ZSOLTÁR. ISTEN VÉDŐSZÁRNYA ALATT
¹Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él,
²az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!
³Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából.
⁴Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod.
⁵Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól;
⁶sem a sötétben terjedő ragálytól, sem a fényes nappal kitörő dögvésztől.
⁷S ha ezren esnek is el oldaladon, a jobbod felől tízezren, téged nem találnak el.
⁸Saját szemeddel láthatod majd, látni fogod a bosszút a bűnösökön.
⁹Te, aki így beszélsz: az Úr a menedékem, te, aki a Fölségest hívtad oltalmadra.
¹⁰Így nem ér semmi baj, csapás nem közelít sátradhoz.
¹¹Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon.
¹²A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad.
¹³Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el.
¹⁴„Hű volt hozzám, azért megmentem, védelmezem, mert ismeri nevemet.
¹⁵Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki.
¹⁶Napok teljességével áldom meg és megmutatom neki üdvösségemet.

A Szent István Társulat bibliafordításából idéztem a feliratban is, és itt a blogon is az a fordítás található.

CSALÓKA NAPFÉNY 2. CITADELLA

A film eredeti címe: Утомленные солнцем 2 Цитадель
A felirat tulajdonságai:
FPS: 24,
kiterjesztése: srt.















Ez az a két és fél óra hossz, amire előkészített bennünket a Várakozás. A látványvilágra továbbra sem panaszkodhatunk. Ahogy halad előre a történet, úgy szűnnek meg a kergetőzések. Arszentyev utoléri Kotovot, és... mielőtt Kotov megtalálná Nagyézsdát, szépen lassan felfeslik előttünk a múltat takaró fátyol. Minden együtt van. Katarzis katarzis követ. Szembesülünk, hogy akit/akiket jónak gondoltunk, nem jók. Nem csak jó. És akit/akiket rossznak gondoltunk nem csak rosszak. Olyan emberiek. Komplexek, mint a valódi emberek. Talán épp e komplex emberi lélek miatt lehet az embereket olyan könnyen manipulálni... De ez már egy másik történet.

  
Ebben a részben az egyik dialógusban elhangzik egy érdekes kifejezés (Épp egy kisgyermek születése utáni beszélgetésből idézek.):

"- Micsoda? Lány?

- Nem.

- Akkor mi?

- Ló kabátban. Mi vagy te, hülye?"

Amikor ehhez a részhez értem a fordításban érdekes problémával szembesültem. Mit tegyek? Fordítsam le szó szerint a kifejezést, vagy keressek egy jelentésében hasonló magyart.
Nem, nem kerestem hasonló jelentésű magyar kifejezést.
A magyarázatom egyszerű. Először is beismerem, hogy szeretem a russzizmusokat. Túlontúl is. A magyar nyelvű feliratban való megjelenésük azonban nem kívánatos. Ezzel tisztában vagyok. Ugyanakkor épp az ilyen idiómák azok, amik elevenné, széppé, mássá teszik a nyelveket. Adhatnak egyfajta hangulatot. Úgy gondolom, hogy jó döntés volt, hogy bent hagytam a szövegben ezt az orosz kifejezést. A magyar nyelvi környezetben sem zavaró, gyakorlatilag beleillik.

Halál a szovjet gyerekekre

Másrészt nem ez az egyetlen film ahol megemlítődik a ló a kabátban. Sőt, találhatunk olyan filmet, filmeket, ahol meg is jelenik a kis paci.
A ló a kabátban kifejezést olyan személyre használják aki anonimitását megőrzi (és többnyire gazdag is). De nem csak anonim az illető, nem egy szürke valaki, hanem névtelensége mellett sokszínű egyéniségű is.
A kifejezésben a kabát (ami esetünkben bőrből készült) szó jelzi, hogy nem egy csóróról van szó. Hiszen a lóra maximum pokrócot szoktak tenni, nem bőrkabátot.
A ló (конь) kifejezés helyett az orosz nyelvűek használnak egy hárombetűs vulgáris szót is. Magyarul négybetűs, és férfi nemiszervet jelent.

Ennyi kis kitérő után visszatérnék még egy kicsit a Citadellához.
Mint már említettem nem egy katartikus jelenet található a filmben. Természetesen ezek a jelenetek azért is tudnak "ütni", mert nagyon jó színészeket válogattak össze az alkotók.
Az egyik jelenetben egy sztálini monológnak lehetünk tanúi. Az ember ül és hallgatja a beszédet, és közben úgy érzi, hogy a szövegíró nagyon jól bemutatja, hogy miért is Acélos a Generalisszimusz... Nagyon jól eltalált drámai feszültségekkel teli ez a film.
Ugyanakkor sokszor dramaturgiailag nagyon sodró a mű. Mire gondolok? Arra a tényre, hogy nagyon sokszor hadarnak, és nagyon sokszor nyögdécselnek a szereplők. Mindez egy kicsit az érthetőség rovására is mehet. Erre megoldást talán azt tud nyújtani, ha az ember nem sajnálja az időt, és nem egyszer nézi meg a filmet. 
Nagyon sok pénzt költötték rá, látszik is rajta, és nagyon jó színészekkel játszatják el a szerepeket. Ugyanakkor a történet nem populáris. Nem vasárnap délutánra való. Nem véletlen a 16+-os oroszországi besorolása a mozinak.
De szerintem megéri megnézni őket!
A mai orosz filmszínészek színe java szerepel a filmben. És a játékuk az alkotások egyik erőssége.
Csak néhány színész, akik megtöltik élettel a filmet:
Nyikita Mihalkov, Oleg Mensikov, Nagyézsda Mihalkova, Szergej Makoveckij, Dimitrij Djuzsev, Artúr Szmoljaninov, Makszim Szuhanov, Jevgenyij Mironov, Viktorija Tolsztoganova, Andrej Panyin, Szergej Garmas, Pável Gyerevjanko, Andrej Merzlikin stb...

A Csalóka napfény 2. Várakozáshoz a felirat letölthető innen.
 A DVD változaté pedig itt található. 

A Csalóka napfény 2. Citadellához tartozó felirat pedig itt található.
 A DVD változaté pedig itt található. 

A megvalósult álom

A film eredeti címe: Мечте навстречу
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt



















Hol volt, hol nem volt, a Drakula után, de a Csillagok háborúja és az Alien előtt, Hollywoodon túl, Moszkvától délre, létezett egy olyan filmes világ, amelyben a világűr lakói nem akartak minket fölzabálni, keltetőnek használni, vagy Halálcsillaggal leigázni. A szovjet, vagy tágabb értelemben véve "a keleti blokk" stúdiói voltak ezek, amelyekben az emberiség jóra törekedett, kimerészkedett a világűrbe, ahol más világok értelmes lényeivel remélt találkozni. A mottójuk szerint: "Ellenséget az lát, aki nem hisz a tudás hatalmában." Ők hittek, miként a nemzetek együttműködésében is, az intelligencia térhódításában, egy békés, élhető világban, sőt univerzumban. Tették mindezt egy olyan korban, amikor létezett a vasfüggöny, és a hidegháború idején fölöttébb forró H-bombával és rakétákkal fenyegették egymást a felek, ők maguk pedig egy pedig egy diktatórikus rendszeren belül kellett dédelgessék az álmaikat. A filmjeik az emberségről szóltak elsősorban, melyhez a jeges űr világa csak a keretet adta, és a reményt a jövő nemzedékinek. Aztán egy időre mintha elfeledte volna őket a világ, bár a rajongók azért nem. Pár éve a DEFA stúdió elővette az archívumokból ezeket a már-már anakronisztikus eszméket tápláló mozikat, és felújított változatban elkezdte piacra dobni őket. S lőn vele sikere.

"A megvalósult álom" iskola példája a fentebb taglalt szemléletnek. Röviden a tartalmáról:

A világűrbe készülő földiek ismeretlen jeleket fognak a kozmoszból. Idegen űrhajó közeledik, egy olyan világból, melynek lakóit elbűvölte egy földi dallam, s akik rokon lelkeket remélnek találni a bolygónkon. Mindkét fél vágyik a kapcsolatra, de az űr mélye barátságtalan hely, a találkozó megvalósulása előtt számos akadály áll.

Vegyük sorra a mára klasszikusnak joggal nevezhető film erényeit. Legelsőnek a képi világot említem. Legyen az űrhajó belső, idegen bolygó, vagy éppenséggel a világűr, fantáziadús képekkel vannak tálalva, jól sikerült makettekkel színesítve. Fülbemászó dallamokkal teli a zene, nem csupán körítésnek szánták, hanem slágernek is. Ez egyébként jellemzője a korszaknak, a szovjet sci-fik zenéi szinte mindig hatalmas slágerek voltak a későbbiekben. A mozi rövid, pörgős, nem nyújtják el a részleteket. Nagyban hozzájárul, hogy a mai nézőt sem untatja, pedig a mostani generáció már más tempóhoz szokott. A "film a filmben" technika szintén segíti az azonosulást. Az elején még a kor világába pillanthatunk be, majd átlépünk a tényleges moziba, a végén vissza, de utalva a jövőre. Erény továbbá a változatos forgatókönyv. Felbukkan a szemérmes szerelem, fölcsillan a humor, megérint a tragédia szele. Viszont vigyáznak rá, hogy a nézőt ne sokkolják, az optimizmus mindenek előtt. Megcsipkedik a bulvársajtót, ami úgy tűnik, mindig örökzöld téma volt és lesz. Utalnak a tervezés fontosságára, de a kiszámíthatatlan véletlen szintén jelen van.  Ugyancsak változatos a technikai vonal. Látható a kristály telefon, a mobil elődje, melyen zenét lehet rögzíteni, küldeni. Ma már ebben semmi új nincs, de akkor, amikor még a vezetékes változat sem volt mindenki számára elérhető, maga volt a színtiszta fantázia. Látható videónapló, bekamerázott kabin, máig hasznos elképzelések.

Akadnak azért szokatlan, vagy furcsa dolgok is. A narrátor meglehetősen fontos szerepet kap végig, ami inkább az az 1950-es évekre jellemző, csakúgy, mint a nézőt dalokkal buzdító kórus. A Holdbázison utcai ruhában sétáló emberek látványa bájosan naiv, miként az is, hogy a mobil dala fényéveket képes átívelni az űrben. Nyíltan nem piszkálják a fő rivális Egyesült Államokat, de a visszahúzó szemléletűeknek, vagy fölöslegesen okoskodóknak "valahogy" igen "amerikanszkij" nevük van. Ne hibáztassuk érte az alkotókat, kényszerpályán mozogtak akkortájt. Kénytelenek voltak ilyen apróságokban megalkudni a cenzorok előtt, hogy a fontosabb üzeneteik ne maradjanak dobozban, hanem moziban élvezhetőek legyenek.

Azzá lettek, mindmáig. Szerencsére erről megbizonyosodhatnak azok, - a már említett kiadói gyakorlatnak köszönhetően, - akik érdeklődést mutatnak a mostanra unikumnak számító egykori szocialista fantasztikus filmek iránt.

Oldfan összefoglalójában szinte minden benne van, amit erről az 1963-as készítésű filmről leírható, elmondható. Sok újdonságot és relevációt nem ígérhetek. De néhány mondatot azért én is írnék erről a moziról. Az előző cikkben,(Viharok bolygója) fel-feltűnik egy nagyon érdekes kérdés. Van-e értelmes élet a Földön kívül?˙(A híreket nézve időnként azon tanakodom, valóban van értelmes élet a Földön?)

Emlékszem, általános iskolában a földrajztanárom a csillagok és a hozzájuk tartozó naprendszerek magas száma alapján feltételezte, hogy kialakulhatott, létezhet máshol is értelmes élet. Hogy a földlakók nincsenek egyedül a Világegyetemben.

A megvalósult álom gyakorlatilag egy harmadik típusú találkozásról szól. Sőt! Ötödik típusú találkozásról.  Ha jól tudom, harmadik típusú találkozásnak azt hívják, amikor egy nem földi eredetű jármű utasait emberek megfigyelnek. Ötödik típusúnak pedig azt, amikor emberi kezdeményezésre létrejön a földönkívüliekkel a kapcsolat.

Szóval, ami a Viharok bolygójában csak mint lehetőség merül fel, az „A megvalósult álom”-ban megtörténik. Sőt, nem csak egyszerűen megtörténik, hanem erről szól a film (Tizennégy évvel megelőzve Spielberget.) A film elején feltűnő földi viszonyok igen csak idealisztikusak. Az űrkutató tudósok, az űrhajósok, a családtagjaik eszményi összhangban élnek és dolgoznak. Együtt, mindannyian. Egy közös célért.

Az idealizmus szót én minden esetben pozitív értelemben használom. Sokak számára ennek a kifejezésnek van egy kis negatív mellékzöngéje. Azt gondolják, hogy aki idealista az  -legjobb esetben - naiv, rosszabb esetben buta. Szerintem az igazi idealista az, aki tisztában van az őt körülvevő realitásokkal, mégis, néha ennek ellenére, pozitívan viszonyul az embertársaihoz. Tudja, hogy ember embernek a farkasa, mégsem akar beállni a falkába. Például sokan papolnak arról, hogy rossz dolog a pénzcentrikus életfelfogás, nem jó a fogyasztói mentalitás. Tapasztalataim szerint ezek az emberek mind képmutatóak. Bort isznak és vizet prédikálnak. Szenteskednek, de közben lenézik azokat, akik másokért is élnek. Elítélik azokat, akiknek a pénz az istenük, miközben lenézik azokat, akik szabadidejük egy részét önzetlen munkának szentelik. Ostobának tartják őket, pedig nincs az elméjükkel semmi baj. Csak idealisták. Persze, ezeknek az önzetlen cselekedeteket végrehajtó embereknek is különböző csoportjaik vannak. Vannak, akik valóban naivak, főként az életkoruk miatt. A magam részéről becsülöm az idealistákat. (Még akkor is, ha nem értek velük egyet.) Becsülöm őket, mert van jövőképük, még ha nem is mindig reális, mert érzelmileg nem kiégett emberek. És mert ezt az állapotot meg tudják őrizni. Talán miattuk élhetőbb ez a világ…

Szóval, a filmben idealisztikus földi emberekkel találkozunk. Maga a film is idealista. Van benne valami pozitív kisugárzás. Tulajdonképp az egész film az életigenlésről szól.

A mozi egyik fő dilemmája az, hogy a földönkívüliek vajon milyenek lesznek, hogy fognak viszonyulni hozzánk. Oldfan az írásában olvashatjuk, hogy: „cselekedeteket végrehajtó a visszahúzó szemléletűeknek, vagy fölöslegesen okoskodóknak „valahogyan” igen „amerikanszkij” nevük van.”

Hát, bevallom a magam részéről én az „amerikanszkij” nevű tudós véleményével szimpatizálok. (Vállalva az Oldfan mondatában található jelzőket is!) A film alkotói, és a felirat készítője szerint ezek szerint én túl borúsan látom a jövőt. Ez így van. Azért titokban reménykedem, hogy hátha igazuk lesz. (Bár az eszem nem osztja ezt a reményt.)

De nincs is ezzel semmi baj. Így kerek a világ!

A filmet Mihail Karjukov és Otar Koberidze rendezték. A grúz származású Koberidze nem csak filmrendező, hanem színész is volt. (A szovjet filmek kedvelői találkozhattak vele például „A 713-as leszállást kér” című filmben is. Róla olvashattok néhány mondatot itt. ) Ezen alkotás létrejöttét nem csak a rendezői székből segítette elő, hanem színészként (és a forgatókönyv egyik írójaként) is közreműködött benne. Iván Batalov űrhajóst alakítja.

A film felirata megtalálható itt.

Mindenkinek ajánlom ezt a filmet!

Őszi maraton

A film eredeti címe: Осенний марафон
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztés: sub.

Az Őszi maraton Georgij Danyelija filmje. A rendező alkotásaiból e blog oldalain már korábban bemutatásra került a kultfilmnek számító Moszkvai séta (1964), az Áfonya (1975) és a Mimino (1977). Az Őszi maratont Danyelija 1979-ben forgatta. Stílusában, képi világában szorosan kapcsolódik az Áfonyához és a Miminohoz. Mindhárom filmben a hetvenes évek Szovjetuniójának mindennapi városi életébe tekinthetünk bele, mindennapi emberek problémáit ismerhetjük meg a kor hiteles ábrázolásával. Az Őszi maraton 1980-ban Dusanbében megkapta a Szovjet Filmek Fesztiválja nagydíját, többek között a Mitta által rendezett, A személyzet (Katasztrófa földön-égen) előtt.

Őszi maraton – a film címe egy utalás. Főhőse Buzikin, 46 éves főiskolai tanár, Leningrádban él. Jó ember, nem akar ő senkinek sem rosszat. Sőt, nagyon jó ember. Kedves, előzékeny, mindenkinek kész segíteni. Csak hát hazudik. Állandóan hazudik. Az emberek a valóságban általában ügyesebben hazudnak, de Buzikin nagyon rosszul hazudik, ezért állandóan lebukik. Szóval nem rossz ember, de van egy szeretője, mint rengeteg férfinek, ezzel kialakul egy klasszikus és megoldhatatlan szerelmi háromszög. Buzikin egész élete futás, gyakorlatilag saját maga elől, a hazugságai és félelmei elől. De valóban fut, rohan a munkahelyére, a kiadóba, a feleségéhez, a szeretőjéhez, de ugyanakkor a felesége és a szeretője elől, ezzel együtt fut a szituációkból következő felelősségvállalás, kellemetlen beszélgetések elől is. De ugyanúgy fut dán kollégájával is reggelente, talán ekkor kivételesen senki és semmi elől. A film fő üzenete, hogy saját magunk elől sohasem fog sikerülni elmenekülni.

Oleg Baszilasvili

Nagyon pontosan és árnyaltan jelennek meg a filmben a kialakult élethelyzet ábrázolások. Hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a szereplők mindegyike, saját valódi életében is átélt hasonló szituációkat, ettől lehet az ábrázolás olyan őszinte és hiteles. Továbbá a Brezsnyev-korszak ábrázolása a hetvenes évek szovjet filmjeihez hasonlóan szokásosan pontos. Néhány orosz vélemény szerint ez egyenesen esztétikai sokk. Pontosan látjuk a korra jellemző összes külsőséget.  Külföldi kabát, csizma, táskák, ruhák, csuklós Ikarus-busz, jellegzetes lakások, berendezések, bútorok, tapéták, szárított virágok vázában egy ablakpárkányon… Érdekes, mennyire inspirálóan hatottak a filmkészítőkre ezek az akkoriban modern és korszerű, természetesnek tűnő külsőségek.

Jevgenyij Leonov

Magyarországon sem ismeretlen ez a film, bár egyes források szerint csak az 1980-as évben volt a mozikban látható és akkor is csak igen rövid ideig.  Viszont üdítő kivételként remek magyar nyelvű kritikákat lehet találni, akár az online források között is. Székely Gabriella írja a Filmvilág 1980/6-os számában: „…(a film) futóbajnok hőse leningrádi műfordító, aki ébresztős karórájának figyelmeztető csörgésére rohan a szeretőjétől haza a családjához, otthonról az egyetemre, előadásra, a tanteremből vissza szerelméhez. Véget nem érő, lihegtető ez a maratoni futás a boldogságért, a családi békéért, a karrierért, a munkáért. Ideges telefonok, néma vonalvég, ha a feleség veszi fel a kagylót; sértődött szerető, elkínzott feleség, díványra kirámolt ágynemű, kiűzetés a közös hitvesi ágyból, szakítások, hazug magyarázkodások (…) Danyelija sajátos remek orosz ízekkel is fűszerezi egyetemes családtörténetét. A Dosztojevszkijt fordító dán professzorral konzultáló hősünkhöz egyszer csak betoppan a szomszéd (Jevgenyij Leonov) letelepszik melléjük az asztalhoz, és megtanítja az ostoba külföldit fenékig hajtani a vodkás poharat, könyökre támaszkodva elüldögélni az üveg mellett…”

Natalja Gundarjeva

A rendezőről bővebben a Mimino kapcsán már tett említést e blog. A főszereplők viszont - egy kivétellel – meglehetősen ismeretlenek a magyar közönség számára. A főszerepet alakító, nálunk alig ismert Oleg Baszilasvili 1934-ben született, 1956-ban végzett a Moszkvai Művész Színház stúdiójában. A Szovjetunió és Oroszország nagy színésze. 2013-ig bezárólag több mint 80 filmben játszott. Két női főszereplő a szerelmi háromszögben, egyikük Natalja Gundarjeva, 1948-ban született, korának elismert művésze, a film fogatásának idején az egyik legfoglalkoztatottabb szovjet filmszínésznő, a 70-es években 22 filmben szerepelt. Sajnos viszonylag korán, 2005-ben elhunyt. A másik hölgy, Marina Nyejolovna, Gundarjevával csaknem egyidős, szintén rendkívül aktív és ismert és díjazott színésznő. A filmben szereplő dán professzor szerepét Norbert Kuchinke, német újságíró játssza, aki a Der Spiegel folyóirat moszkvai tudósítója volt. A forgatókönyvben eredetileg egy Hans nevű német professzor szerepelt, de ez kiváltotta az SZKP KB nemtetszését. Ugyanis - mondták – ha már egyszer német, akkor egyértelműsíteni kellene, hogy NDK vagy NSZK professzorról van-e szó. De gyakorlatilag mindegy is, hiszen a film egy ilyen német karakterrel nem eladható. Ezért írták át a szerepet németről dánra. Szintén a főbb szereplők sorában van Jevgenyij Leonov, aki a szovjet és orosz színházi élet nemzetközileg is egyik legismertebb alakja. Róla az Áfonya bejegyzésben többet is megtudhat az érdeklődő olvasó.

Norbert Kuchinke

Néhány érdekesség, amivel a fordítás során találkoztam:

  -   A film elején elhangzó idézetek, amit Andrej diktál a titkárnőjének, a forgatókönyvíró Alekszandr Vologyin művéből valók.

    -    Andrej dán kollégája Dosztojevszkijt fordít, így elhangzik a filmben a Megalázottak és megszomorítottak című műből egy idézet. A szituációban egy orosz szlenget értelmezett félre a dán professzor. Az „облизьяна зелёная” helyett „обезьяна зелёная” kifejezést értett és ezt fordította dán nyelvre („grøn abe”). Kimondva a két kifejezés szinte teljesen azonos. Az első szleng, kissé kevésbé használt kifejezés, a második a „zöld majom” köznapibb, elterjedtebb forma. A magyar műfordítás „zöld béka” jelzőt használ, ezért a feliratba is ez került. (Fordította: Institoris Irén.)

-          Andrej reggel ér haza, egyik kifogásaként megemlíti, hogy felnyitották a hidakat, ezért nem tudott jönni időben. Szentpéterváron a hidakat éjszaka egy adott időpontban felnyitják, hogy a Néván lehetőség legyen nagy hajók közlekedésére. Ennek hátránya, hogy aki nem ment át időben a Néván, az reggelig ott ragad, ahol éppen van.

-          Az erdei jelenetnél és később is előfordul, hogy a szereplők hol magázzák, hol tegezik egymást. Ez nem véletlen. Amikor Andrej komolyan,  erélyesen szól Vaszilijhez, akkor magázó formulát használ. Egyébként tegezi.

Marina Nyejolovna

-        A film egyik legfurcsább jelenete, amikor Billt beviszik a kijózanítóba, Vaszilij és Andrej között pedig egy elég szűkszavú, inkább utalásokkal történő beszélgetés zajlik a történtekről. Vaszilij azt mondja Andrejnek, hogy a detoxikáló a terhesgondozónál van. Erről a meglehetősen disszonáns jelenetről még tanulmányt is írt V.A. Milovanov a Tveri Művészeti Egyetem munkatársa Hétköznapiság és művészet: a referencia problémája címmel. Miért kell ennyire kihangsúlyozni a két egymástól teljesen különböző klinikai osztály egymás mellettiségét? A tanulmány megemlíti, hogy lehetséges, hogy a Vaszilij és Andrej közötti sajátos kommunikáció része a szűkszavú és furcsa helymeghatározás („Hol van most? Az ötösben, a sarkon túl. A terhesgondozónál.”), de ez a disszonancia inkább a film mesterien megrendezett művészi dizájnjának része. Ugyanis film alapjául szolgáló könyvben, az eredeti szövegben nem „terhesgondozó” szerepel, hanem „szakrendelő”.

-          A dán professzor orosz tudása párszor megjelenik a filmben, vicces felhanggal. Az egyik ilyen, amikor Andrejtől kérdezi, hogy hol aludt éjszaka. A kijózanítót nem tudta megjegyezni és elhangzik egy valójában nem értelmes szó a kijózanító helyett („трезвеватель” a  „вытрезвитель” helyett). Egyébként ez szintén maradandó  poénja a filmnek.

Az Őszi maratonhoz tartozó orosz kritikák és mozirajongó bejegyzések igen nagy számban lelhetők fel. A nézői kritikák közül idéznék egyet, érdemes. „Nekem fárasztó állandóan ezt a filmet dicsérni. Inkább csak azt mondom, irigylem azokat akik első alkalommal látják az Őszi maratont.”

                                                                                                                          Amundsen

A felirat itt lelhető fel.

Viharok Bolygója

A film eredeti címe: Планета бурь
A felirat tulajdonságai:
FPS:25
kiterjesztése: srt.

1957 - a Szovjetunió föld körüli pályára állítja az első szputnyikot. Elkezdődik az űrverseny a két szuperhatalom között. 1960-ban Kennedy elnök bejelenti az amerikai Hold programot, mely az orosz tudósokat szintén megmozgatja. Lett ebből a versengésből némi jó is, legalább a moziba járók számára. A fantasztikus filmek világa megélénkült. Ekkor még a keleti oldal reagált jobban. Míg az amerikaiak holmi holdbéli macskanőkkel voltak elfoglalva a stúdiókban, addig Klusancev egy egész világot teremtett a Vénuszon. Nem túl hiteleset, ha szigorúak akarunk lenni, de annál látványosabbat. Ő addigra már az 1957-es "Út a csillagokhoz" című mozival, ami egyfajta keveréke volt a dokumentum- és játékfilmnek, jelentős nevet szerzett magának. (Nagy kár, hogy az ígéretes pályafutása egy részeg sofőr miatt sajnálatosan rövid lett.) Kevéssé közismert, de az ő filmes megoldásaiból szép számmal találhatunk Kubrick korszakos jelentőségű 2001: Űrodüsszeia mozijában.

Lássuk hát az elődöt.

Három földi űrhajó közelíti meg a Vénuszt, ám a várt nagy találkozást egy szerencsétlenség előzi meg, az egyik jármű megsemmisül. A többiek ennek ellenére folytatják a missziót, leszállnak a bolygóra, a személyzet női tagját hagyva az űrben biztosításra. A bolygó felszínén csodás világ és számos meglepetés várja őket. Köztük olyan, amit inkább csak remélnek, mint tudnak...

A viharok bolygóját tulajdonképpen nevezhetjük az első valóban tudományos-fantasztikus szovjet filmnek. Azért, mert a kezdetétől a végéig játékfilm, nincs benne olyan keret, kibeszélés a közönséghez, mint a "Szólít az ég" esetében. A felfedezés örömét közvetíti a nézőknek, de, ha csak szőrmentén is, megjelenik az, hogy bizony nem lesz sima ügy a kozmosz meghódítása. Bátorság volt ez a tálalás egy olyan rendszerben, amely kudarc szót ismerni sem akarta. Kissé lassú indítás után a Vénusz felszínén aztán beindulnak a kalandok. Járunk a felszínen, röpülünk a levegőben, sétálunk a tenger alatt. Húsevő növények, röpködő dinoszauruszok, elsüllyedt város, lávaömlés - akad minden. A kalandból kalandba tartó földieket figyelő szemek és figyelmeztető hangok kísérik. Ám a tulajdonosaik rejtve maradnak. (Bolygónk történelmének ismeretében az óvatosságuk több mint indokolt.) Klusancev képi világa kifejezetten gazdag, érdekes, látványos, magával ragadó. Tulajdonképpen máig ezért érdemes megnézni a filmet. Annyira jó lett a leforgatott anyag, hogy Roger Corman felvásárolta ezt is. Igen, nem téved a kedves olvasó. Újra lett vágva, írva, két filmre is futotta belőle. Ezúttal Peter Bogdanovich volt az egyik balszerencsés kezdő, akinek szabni-varrni, új jelenetekkel  kellett kiegészíteni a történetet, hogy "eredetiként" legyen eladható. Így jöttek létre  a "Voyage To The Prehistoric Planet" és a "Voyage To The Planet of Prehistoric Women" című B-filmek. Kár volt az anyagért...

A nemzetköziség megjelenítése ezúttal sem maradt el. Egy amerikai tudós és a robotja tart a szovjetekkel. Némi barátságos vita akad köztük, de az együttműködés alapjában véve zavartalan. Biztató üzenet volt akkoriban. A robot mindenképp megér pár szót. A korszak legjobb alkotása, részletes kimunkáltságban magasan felülmúlja az egyébként jóval híresebb párját a "Forbiden Planet"-ből. Olvastam olyan véleményt, hogy azért nem véletlenül beszél össze-vissza az amerikai robot  a történetben, de szerintem aki írta, az nem látta a filmet. A robot megbízható, sőt, a végén hősi halottá lesz. A láva melege okozta funkciós hiba pedig teljesen indokolt, nem leszólása a másik fél technikájának. Ami fölhozható a történet ellenében, az a női szereplő fölöttébb sablonos szerepe, meg hogy a karakterek igazából statikusak. Furcsa, de az amerikai tudós az egyetlen, aki változik, a többieket már "készen kapjuk". Enyhe hiányosság, igazából nem zavaró. Ez film mindenképp megérdemli a helyét a sci-fik Panthenonjában, kisebb hibái ellenére is korszakos jelentőségű. Aki nem lövöldözős, gyilkolászós fantasztikumra vágyik, bízvást leülhet megtekinteni, nem fogja megbánni. int azt már többször jeleztem, az egykori "szocialista fantasztikus mozik" felújított változataiból már sok hozzáférhető, ez sem kivétel.

Ha néhány hónappal ezelőtt valakivel a tudományos-fantasztikus filmekről, vagy irodalomról kellett volna beszélgetnem, úgy éreztem volna magamat, hogy el vagyok veszve. Valahogy ez az szegmens kimaradt az életemből.

Oldfan-nek köszönhetően ma már nem érezném így. Nem csak azért, mert egy-két szovjet sci-fi-t megtekinthettem, neki köszönhetően. Nem csupán annak a néhány alkotás megtekintésére bírt rá, amiknek kapcsán néhány bejegyzés is született ezen a blogon. Alapos munkát végez barátunk az „új ige” terjesztésében. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a lengyel és NDK-s alkotásokra is felhívta a figyelmemet. Ezzel párhuzamosan elkezdtem a témába vágó irodalmat is olvasni. És közben elő-előtörnek gyermekkori emlékeim. Hiszen akkoriban előfordult, hogy a jövővel, a jövő tudományos fejlődésével foglalkozó könyveket olvastam. És mennyire élveztem őket! Talán az utolsók egyike vagyok, aki tíz-tizenkét évesen Vernét olvasott rendszeresen. Barbicane elnök, Nemo kapitány, Robur, Antekirt doktor, mind-mind olyan technikai eszközt használtak, amik nem hétköznapiak voltak. Nagyon tetszett akkoriban, hogy nem egyszerű kalandregények ezek a művek, melyekben az említett karakterek feltűntek, hanem az író rendszeresen természettudományos magyarázatot is belefűzött a párbeszédekben. (Szerintem innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy tizenhárom évesen elolvastam Simonyi Károly „A fizika kultúrtörténete” című könyvét.)  Persze, ezek egy részét már felülírta napjaink tudománya, de a 19. században még úgy magyarázták a jelenséget, ahogy a neves francia író leírta.

Olyan tizenkét éves körüli fiúcska lehettem, amikor az unokabátyám a kezembe adott egy sci-fi antológiát. Ebben már cyborgok is szerepeltek, ami nagyban hozzájárult, hogy elidegenedtem a témától. (Pedig ha a napjaink robotika fejlesztési irányát nézzük, akkor már nem is tűnik olyan vad dolognak a cyborg „lét.”)

Bármilyen hihetetlennek tűnik, de mindezeket az emlékeket előhozta bennem ez a film. Oldfan nagyon sok fontos dolgot leírt már erről a filmről. Nekem csak annyi maradt, hogy néhány szubjektív kiegészítést leírjak.

A film cselekménye engem nagyon emlékeztet Sir Arthur Conan Doyle Az elveszett világ-jára. Szinte végig ez járt az eszemben, amikor először megtekintettem a filmet. Ugyanakkor nem mehetek el a mellett a tény mellett sem, hogy szerintem Alekszej Tolsztoj Aelitá-jával is összevessem a mozit. Kicsit erőltetettnek tűnhet ez a párhuzam, mert a neves szovjet író sci-fi-je tartalmilag egyáltalán nem hasonlít a filmre.

Hoppá! Akkor miért hoztam fel?

Mert az Aelita két orosz főhőse, Guszev és  Losz mérnök, megérkezik a Marsra, először egy húsevő növénnyel „akadnak” össze. Így mutatkozik be nekik a Vörös Bolygó. Pont úgy, ahogy a filmben is. Ebben ki is merül a két alkotás közötti hasonlóság. Nem sok, de szerintem ez lényeges momentum. Én a magam részéről nem tartom ezt véletlennek. Szerintem a film alkotói így tiszteleghettek a hazájában a mai napig népszerű sci-fi regény, az Aelita (és írója) előtt. A Viharok bolygója főhősei nem akarják exportálni a proletárforradalmat (nem is tudnák, hiszen gyakorlatilag nincs kinek, legalábbis, mintha nem lenne kinek…), nem úgy mint Guszevék. Teljesen más a film funkciója.

A földönkívüli élet létének, nem létének kérdése ott húzódik végig a művön. Persze, van benne más „üzenet” is.

Az egyik kedvencem ez:

„Nobel díjat akarsz kapni? Az emberiségért kell dolgozni, nem a pénzért.”

Ebben a mondatban egyszerre van benne a kapitalista versenyszellem kritikája és a szovjet kollektivizmus dicsérete. Egyrészt fájó, de van abban valami, hogy a díjakat nagyon ritkán osztják ki teljesítmény alapján. Ebből az is következik, hogy méltatlan emberek gyakrabban kapnak elismerést, mint a valódi teljesítményt nyújtók.

A kollektivizmus véleményem szerint nem a szovjet ideológia „gyermeke”. A közösségi jutalmazást, elismerést nem Leninék találták ki. Vegyük példának a katonaságot. Ott vannak a Gárdák. Az első (két) gárdaezredet I.Péter hozta létre. A preobrazsenszkij gárdaezred (1683-1917) és a szemjonovszkij (1687-1918) gárdaezred az orosz haderő elit alakulatának számítottak. A szovjet gárdahadseregeknek is privilegizált helyzetük volt a Vörös majd Szovjet Hadseregben. Nem csak kiváltság volt a tagjának lenni, hanem kötelesség is volt az alakulat jó hírének megőrzése. Ez a hozzáállás egyfajta közösségtudatot hoz létre a harcosok között. Nem az egyén hősiessége lesz a fontos, hanem a „csapatjáték”. És bizony-bizony, ez vészhelyzetekben az egyén hősiességét felgerjeszti. A „Magamért nem tenném meg, de értetek - vagy elvontabb fogalommal élve: a Hazáért, - megteszem”  életérzés inspirálhatja a katonákat. Ilyen lelkiállapotban a harcos kész gránáttal a kezében nekitámadni a harckocsinak, (A 2. Világháború során ez a keleti fronton ez többször előfordult. A háború után a Szovjet Hadsereg kiképzésének a része is volt ez a cselekménysor begyakorolása.) kész bármilyen hősi cselekedet végrehajtására (Ebbe azért „besegíthet” a küzdelem előtt kiosztott dupla szeszadag is. De hát, ahogy az egyik középiskola tanárom mondta: Fiúk! Ne feledjétek, forradalom idején soha sincsenek bezárva a kocsmák.)

Talán így érthetőbb Szafonov ász-vadászpilóta harcostársaihoz való hozzáállása. Screwball írásában olvashattok erről. A parancsnok számára nem a saját dicsőségének (jogos) növelése volt fontos, ha nem az alakulatának, az alakulatához tartozók dicsősége.

Ebből is láthatjuk, hogy ez egy másik kultúrkör.

És a filmbeli idézetben ez is benne van.

Persze másik idézetet is kiragadhattam volna a filmből. Mert a film dialógusai között jó pár érdekes mondás, mondat található. Talán nem véletlen, hogy miután megnéztem a filmet egy viszonylag hosszú e-mail-váltásra került sor köztem és Oldfan között. Nem csak erről a filmről, nem csak a filmhez szorosan kapcsolódó gondolatokról.

Napjainkban a film mondanivalója nem feltétlenül újdonságával hat. (Egyébként én úgy gondolom, hogy a saját korában azzal ugyancsak hatott.) De kétségtelenül inspiratív alkotásról van szó. Ezt bizonyítja a diskurzus is, ami létrejött köztem és a magyar nyelvű felirat készítője között.

És én szeretem az ilyen filmeket! Még akkor is ha napjainkban a film látványvilága nem feltétlenül bombasztikus. Nekem nem ez a fontos.

A feliratot ehhez a filmklasszikushoz itt találhatjátok meg.

Természetesen nem kívánok senkit megfosztani attól a lehetőségtől, hogy Oldfan munkáit megismerhesse. Sőt! Inkább bátorítani szeretnélek benneteket, hogy látogassátok azokat az oldalakat ahol a munkáiról olvashattok, értesülhettek:

http://filmbook.blog.hu

http://szamurajfilmek.blog.hu

http://azsiafilm.hu

Kellemes böngészést! 

 

Lehetetlen!

A film eredeti címe: Не может быть
A felirat tualjdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.

Egy nagyon érdekes filmhez készített feliratot Amundsen. (Általában elmondható szerintem hogy nagyon jó filmeket választ ki, amikhez azután lelkiismeretes munkával készít feliratot, feliratokat. Nagyon sokszor unikális a munkája.)

Leonyid Gajdaj

A mostani választása Leonyid Gajdaj egy 1975-ös munkája lett. A blogon nem az első Gajdaj mű, ami nem csak megemlíttetik. A magam részéről szeretem az előbb nevezett rendező munkáit. Tudom, hogy szinte már fan (geek, kocka stb) számba veszik azokat akik ilyen „régi” filmeket néznek, szeretnek. Én azt gondolom, hogy ami jó, az tegnap előtt is jó volt, és holnapután is jó lesz. A számítógépes technika sokkal látványosabbá teszi a filmeket. Látványosabbá, de nem feltétlenül jobbá. Talmivá válik a mozgóképszínház. (Gyakorlatilag visszatér a gyökerekhez.) Még akkor is, ha  a kompjuterekkel realisztikusabbá akarják tenni egyes filmek jeleneteit. Más filmeket viszont épp meseszerűbbé változtat a digitális világ. Óhatatlan hogy ezáltal az ócskát is értékesnek látjuk. Sokaknak fontosabb a 3D, az 5.1 mint a történet, mint a színészi játék. Persze erre a problémára is megoldást ad az idő. Ami ma nagyszerű, lélegzetelállítónak tűnik, az holnap már csak a tegnap gagyija lesz. Amit technikai újításokkal akartak eladni nekünk.

De itt vannak a tegnap ( tegnapelőtt) filmjei. Nem vagyok sznob (legalábbis remélem, hogy nem vagyok az). Tudom, hogy valami nem attól érték, mert régi (vagy régebbi). De Lermontov Korunk hőse a saját korában is arról szólt, amiről ma mesél nekünk. Nem egy ósdi regény, hanem egy tükör. Egy tükör amiben megláthatjuk napjaink, korunk hősét, hőseit. Az igazán jó film is ilyen. Nem csak annak a kornak szól amiben készült, hanem korszakokon átívelő az üzenete. Lehet néhány olvasónak furcsa, hogy egy könnyed hangvételű film kapcsán ilyen gondolatok törnek fel bennem.

Könnyed hangvételű film? A könnyed hangvétel nem zárja ki a komoly dolgokat. A film nem csak szórakoztat. A film kordokumentum is. Még akkor is, ha az alkotók nem akarták korukat dokumentálni. Hiszen ahogy gondolkodtak dolgokról, amilyen körülményeket „teremtenek” a karaktereiknek, amilyen kifejezéseket a szájukba adnak azok mind-mind  a létrehozók, a kor embereire jellemzőek. Kicsit ezért olyanok vagyunk, amikor betekintünk ezekbe a filmekben, mint a Nehéz istennek lenni történészei, akik küldetése az, hogy megfigyeljenek egy idegen bolygó történelmét. Persze mi amikor elmerülünk egy alkotásban, teljesen passzívan tehetjük ezt. Már abban az értelemben, hogy nem tudunk beleszólni a történet menetébe. (Tudom, hogy vannak kísérletek arra, hogy ez ne így legyen, de szerintem jól van ez így. Nekem nincs szükségem a Háború és béke alternatív befejezésére. Persze, lehet hogy maradi vagyok.)

Szóval itt van ez a közel negyvenéves film. Szerkezetét tekintve ez is egy almanach. Három történetet láthatunk. Három egymástól független alkotást. Elég neves színészek közreműködésével. Néhány ismerős lehet az olvasóknak, ha máshonnan nem is de mondjuk erről a blogról (bár remélem, hogy a legtöbbeknek nem csak innen). Ilyen Oleg Dal (Zsenya, Zsenyácska és Katyusa; A rossz jóember), vagy Leonyid Kuravljov (Áfonya) neve.

Az első novella címe: Bűn és bűnhödés

A filmecske - mint ahogy mindhárom - Mihail Mihajlovics Zoscsenko műve alapján készült. Ez már a második feldolgozás, az elsőt 1940-ben forgatták le a Leningrádi Filmstúdióban ( az akkori rendező Pável Kolomojcev volt).  A történet az 1920-as években játszódik, maró gúnnyal ábrázolva a korai Szovjetunió tehetős vidéki kereskedő rétegének életét.

Szereplők: Nyina Grebeskova, Vjacseszláv Nyevinnyij, Mihail Pugovkin, Mihail Szvetin stb…

A második novella címe: Különös eset

Ez a filmecske egy (illetve több) házasságon kívüli kapcsolat visszásságairól szól.

Szereplők: Oleg Dal, Larissza Jerjomina, Jevgenyij Zsarikov, Mihail Koksenov stb…

A harmadik novella címe: Esküvői incidens

Elég sokat mondó cím…Adott egy fiatalember, aki megismerkedik a villamoson egy nővel. Három napig találkozgatnak, majd megkéri a kezét. Ám az esküvőn nem ismeri fel, mert korábban mindig csak nagykabátban és sapkában látta…

Szereplők: Leonyid Kuravljov, Georgij Vicin, Szavelij Kramarov, Valentina Telicskina stb…

A filmhez tartozó felirat megtalálható itt.

És most a felirat készítője, fordítója sorait ajánlom a figyelmetekbe:

A filmről olvastam egy orosz kritikát. Amiért megmaradt bennem, az első mondata volt, mely szerint  a „Lehetetlen!” Gajdaj utolsó igazán jó filmjeként van számon tartva. A rendező korábbi filmjeivel nagyon magasra tette a mércét, olyan filmeket készített, amelyek ma, 40-50 év múltán is megállják helyüket. 12 szék, Briliáns kéz (Brilliantovaja ruka – amely e blogon is közzétett film). Nagyon magas az ezekre a filmekre szakosodott portálok által adott pontszám. Illetve megdöbbentően magas a nézőszám, 40-50 millió ember váltott jegyet ezekre a filmekre. A „Lehetetlen!” pedig minden kritika szerint a legnagyobb kasszasikert jelentő orosz komédia, amit valaha is leforgattak.

Az 1965-ös „Kísértés” után Gajdaj ismét olyan filmet akart forgatni, amely egymástól független, mégis rokon témával foglalkozó rövidfilmeken alapul. A három Zoscsenko novella a fiatal Szovjetunió vidéki életének negatív jelenségeiről szól. Ostobaság, részegség, kapzsiság, szellemi sivárság, amelyeket a jellegzetes Zoscsenko-humorral ábrázolja. Amennyire ismeretes számunkra, Zoscsenko művei alig lettek megfilmesítve. Ennek oka, hogy a szerző stílusát nagyon nehéz vállalkozás filmen visszaadni. (hazai párhuzam – Rejtő Jenő műveiből alig készült filmes változat.)

Gajdaj biztosra akart menni és jól bevált színészeit válogatta be a forgatásra. Georgij Vicin már a nyolcadik Gajdaj-filmben szerepelt, de Nyina Grebeskova is ötödször forgatott a rendezővel. Ugyanakkor feltűntek a fiatal és később nagy karriert befutó színészek is, mint például Oleg Dal. Összességében az alakítások fantasztikusak.

1974 őszén kezdték meg a forgatást. Érdekesség, hogy a vidéki jeleneteket a Moszkvától 1200 km-re található Asztrahányban forgatták. A filmet 1975 augusztusában mutatták be, óriási sikerrel. A magyar mozik 1976. novemberében vetítették, „Nősülni tudni kell!” címmel. A magyar kritikákat, ezzel együtt a kópiákat is valószínűleg por lepi már. Nem sok nyomát találtam a hazai forgalmazásnak. Annak ellenére, hogy ez valóban a mai napig híres film. Legutóbb a Chanel One Russia 2014. augusztus 3-án adta le a televízióban.

Egy érdekesség a filmhez. A harmadik novellában van egy lakodalmi jelenet.

- Мне горко! - mondja fájdalmas arccal az örömapa. Szó szerinti fordításban: Engem ez elkeserít! Mire a mellette lévő hölgy vidáman kiabálja: - Горко! Ami pedig az orosz lakodalmakon azt jelenti: - Csókoljátok meg egymást! Érdekes, azonos alakú, de teljesen mást jelentő szavak.

És hogy mi a legvalósabb és legvelősebb 2010-es vélemény az 1970-es években készült filmről, amely az 1920-as évek Szovjetunióját gúnyolja? „Az idő halad, de az emberek nem változnak…”

Nem én mondtam.

Slove. Egyből a szívbe

A film eredeti címe: Slove Прямо в сердце
A felirat tulajdonságai:
FPS:24
kiterjesztés: srt.

Orosz mozi blog...
Amikor rátaláltam arra a blogra, pont úgy nézett ki mint most. Azóta sem frissült.
Az utolsó előtti bejegyzésében ennek a filmnek a bemutatója van belinkelve. Megnéztem és tetszett. Már akkor felvetődött bennem, hogy jó lenne egy felirat ehhez a filmhez.
Nem sokkal később belekezdtem az első feliratomba.
Írtam Balának mert az Orosz mozi-n van egy feliratgyűjtemény.
Arra gondoltam esetleg oda kerülhetnének a feliratok amiket majd elkészítek idővel. Bala válasza nem volt éppen kedvező. Nem, nem utasította el az ötletet, csak megírta, hogy mostanában nem ér rá a blogra. Végül ügy döntöttem, hogy elindítok én is egy blogot. Ezt.
Ennek a blognak is van egy része, ahová "összegyűjtöttem" a blogon megjelenő filmek feliratait. Ennek az ötletét az Orosz mozi-ból "vettem". De nem bírok vele. Pedig Végh Attila még segíteni is megpróbált, hogy "gatyába rázzam" a kinézetét. Egyszerűen nem bírok a blogmotorral... Sajnálom.
A káosz legyűrt... Ez van.
Nem akartam "komoly" írásműveket erre a blogra. Ha hiszitek, ha nem a terveim között nem szerepelt a többórás gépelés havonta, hogy saját gondolataimat bárki elolvashassa. De nem így alakult.
Többek között azért mert az Orosz mozi már évek óta nem frissül.
Kedves Bala!
Időről-időre "feltűnnek" olyan személyek akik megírják mennyire kedvelték az Orosz mozi-t. Esetleg, hogy hiányzik nekik. Ez a felirat sem készült volna el, ha nincs a blogod!
Remélem tetszeni fog neked a film így is!
                                                   TroA

Ez a bejegyzés egy hamisítatlan akciófilmre kívánja felhívni a figyelmet.
A film cselekménye nem túl bonyolult, inkább látványos. Ahogy az akciófilmeknél lenni szokott.
Adva van egy apa, aki három gyermekéből tudatosan mesterlövészt nevel. Mindhárom gyerek természetesen katona lesz. Ám leszerelni csak kettő tud...
Egyikük rendőr lesz, a másik pedig... Ha jól tudom gumitalpasoknak is hívják őket. Szóval a másik fiú a gumitalpasoknak kezd el dolgozni. Elkezdeni könnyű, de be lehet-e fejezni? Túlélve... Erről szól a film.

Erről az orosz-német-usa koprodukcióról mindig az Orosz mozi jut eszembe...
A feliratot itt találjátok meg.