Franz és Polina

A film eredeti címe: Франц + Полина
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.
















Tavaly ősszel elhatároztam magamban, hogy egyre kevesebb erőszakos, háborús filmhez fogok feliratot készíteni. Olyan jó volna, ha az embernek lenne ideje egy érzelmes, romantikus filmen "dolgozni"! Ki is néztem egyet. Befejezem a megígért feliratokat és hajrá!
Minden haladt a tervezett úton, amikor kaptam egy e-mailt. Jani76 volt az. Udvariasan megkérdezte, hogy az általa a figyelmembe ajánlott filmeket megnéztem-e. Döntöttem-e, hogy esetleg az egyikhez, vagy másikhoz csinálok-e feliratot.
Úú! Tényleg!
Igen megnéztem őket.
Igen, tetszettek!
Igen, az egyikhez hozzá is kezdtem... csak...
Csak jött egy gépváltás. Az egyik gyermekem "elbitorolta" azt a gépet amit addig használtam, és ottmaradt rajta egy mappa az elkezdett felirattal...
Mindez eszembe jutott amikor olvastam jani76 e-mail-jét.
De ebben az új levelébe egy újabb filmet is a figyelmembe ajánlott.
A Franz és Polinát.
Kedves jani76!
El fog készülni az a felirat is, de előzetesnek íme itt van a Franz + Polina!
Köszönöm, hogy felhívtad erre a filmre a figyelmemet!

1943-ban járunk, Belorussziában.
Egy kis falucskában, ahol néhány német katona állomásozik. A falusiak élik a mindennapi életüket. Teljes az idill. Az egyik német katona, Franz (Adrian Topol) elkezd érdeklődni az egyik fiatal lány, Polina (Szvetlana Ivanova) iránt. A fiú iránt a lány sem közömbös. Ám Franz idősebb katonatársa (Uwe Jellinek) okítja az ifjút, hogyan kell a nőkkel bánni. Hogyan kell hódítani.
A kérdés csak az hogy Franz egy "skalpvadász"-e, vagy sem.
Nagyon hamar kiderül minden. Hiszen Belorussziában járunk, ezerkilencszáznegyvenháromban...

Miután megnéztem ezt az alkotást utána néztem ennek-annak. Elsősorban a film fogadtatása érdekelt. Megdöbbentem amikor megláttam a film statisztikai adatait. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy nem az úgynevezett széles nagyközönség számára készült ez a film. Inkább filmes fesztiválokon mutatták be. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) kiadták DVD-n az alkotást. (A filmben három nyelven is megszólalnak a szereplők. Az oroszon kívül német és belorusz nyelvű beszéd is hallható. Az orosz DVD kiadás nagyban segített, hogy elkészülhessen a magyar nyelvű felirat.)

A főbb szerepekben a következő művészeket láthatjuk:
Adrian Topol - Franz,
Szvetlana Ivanova - Polina,
Tamara Mironova - Kucseriha,
Uwe Jellinek - Otto,
Valentin Macapura - Kazik,
Erika Bulataja - Liza,
Natalja Gorbatenyko - Liza és Kazik anyukája,
Makszim Macapuro - Makszimka,
Andrej Merzlikin - Pável.

A filmet rendezte: Mihail Szegal.
A film forgatókönyvének alapjául Alekszandr (Alesz) Mihájlovics Adamovics (1927-1994) műve szolgált. (A film számára Vlagyimir Sztyepanyenko, Mihail Szegal és Makszim Trapo átdolgozta a forgatókönyvet.)
A filmet fényképezte: Makszim Trapo.
A zenéjét szerezte (ami szerintem zseniális): Andzsej Petrasz.

A film egyszerre romantikus szerelmi történet, miközben szembesülhetünk a háború borzalmával, és elementáris drámai helyzetekkel.
Személyes véleményem szerint a záró jelenet egyszerűen hátborzongató.
Amikor először láttam a filmet Kazik nézése és kézmozdulata rémisztő volt. Akkor és ott egy thriller kezdetét láttam a film befejezésébe. Beleborzongtam.

Mindig megdöbbenek amikor a magyar hadsereg 2.világháborús szerepét azzal próbálják bagatellizálni, hogy az a Szovjetunió területén nem követett el háborús bűntetteket (nem úgy mint a "gaz" németek), főként csak partizánellenes tevékenységet folytatott. Mintha a rémtettek csak a fronton történtek volna meg.
Ezzel szemben épp hogy az úgynevezett partizánellenes tevékenység az ami jellegénél fogva magában hordozza a háborús bűntettek elkövetésének lehetőségét. Hiszen az egyenruhás katona nem reguláris csapatok ellen harcol. Sokkal nehezebb megkülönböztetni az ellenséget a civil lakosságtól.
És az igazság az, hogy a vér szagától bódult (bár főként nem attól, hanem tudatmódosító szerektől bódultnak a katonák évszázadok óta) hadfiak nem is akarnak különbséget tenni. Ennél már csak az borzasztóbb amikor a hadvezetés el is várja, hogy ne tegyenek különbséget...
És a náci Németország által vezetett úgynevezett bolsevikellenes kereszteshadjárat épp ilyen háború volt. A magát kulturáltnak tartó (Németország vezette) Európa betört a vadnak tartott Keletre, hogy raboljon, öljön, pusztítson, és hogy a túlélők egy részét elhurcolja rabszolgának.
Bár nacionalista és kommunistaellenes szólamokkal magához édesgette a kollaboránsok seregeit, de a megszállt területeken mégis meghallgatásra talált Moszkva felhívása a partizánháborúra. Ennek egyik oka éppen maguk az európai (német, olasz, magyar, román, szlovák, [egy kevés] spanyol) csapatok voltak.
(A partizán szó egy francia eredetű jövevényszó az orosz nyelvben. Eredete az 1812-es hadjáratig vezethető vissza. Az egyesült európai seregek, Napóleon vezetésével megtámadják az Orosz Birodalmat. Az orosz hadvezetőségben végül a kutuzovi irány lesz irányadó. A cári seregek szakadatlan visszavonulnak. A szláv sereg maga mögött csak "felperzselt föld"-et hagy. A császári seregek utánpótlási vonalai megnyúlnak. A katonák ellátása akadozik. A pravoszláv egyház segítségével a cári udvar fellázítja a Grande Armee hátában az orosz parasztságot. Ez a lázadás nem ad hoc jellegű volt, hanem szervezett. Ezt a stratégiát alkalmazta a sztálini hadvezetés is a Wermacht [és társult hadseregek] ellen. Mihail Frunzét tartják a 20.századi partizán hadviselés egyik teoretikusának. Ezt a címkét az 1921-ben írt " A Vörös Hadsereg egységes katonai doktrínája" című művével "érdemelte" ki. Természetesen az idő múlásával Frunze tanait módosították itt-ott, de a partizán taktika fontos alkotóeleme volt a szovjet hadvezetés honvédelmi elképzeléseinek.
A partizánmozgalom vezetésének történetére most nem térnék ki.)

A partizánháborúnak nem csak hadműveleti jelentősége van, hanem kiváló a propagandaháború megnyerésére is.
Hősök és mártírok"születnek" akikkel azonosulni tud a közember.
Hősök akik lelkesítik az elcsüggedőket, mártírok akiknek a halála felháborítja a jóérzésű embereket.

Úgy gondolom, hogy azoknak akik láttak a Ballada a bombázóról (akár a televíziós sorozatot, akár a mozifilmet)-t, vagy a Ködben (В тумане) című filmet nem kell sokat beszélni arról, hogy milyen is az a partizán hadviselés.

A ’41 nyarán bekövetkezett német támadás után, amely váratlanul érte a szovjet csapatokat, a Vörös Hadsereg tartós defenzívába szorult. Jelentős mennyiségű harci eszköz, és jelentős emberveszteség jellemezte a kezdeti időszakot. A támadó német csapatok bekerítették a szovjet erőket, és felmorzsolták őket. A túlélők többsége hadifogságba került. De nem mindenki. Voltak akiknek sikerült kitörniük a Werhmaht halálos öleléséből. Ezek a katonák megpróbáltak visszakerülni a Vörös Hadsereg alakulatai közé. Ám a gyors német előrenyomulás hátráltatta terveik megvalósulását. Az első ellenálló csoportok ilyen katonákból, katonatisztekből állott. Kerülniük kellett a lakott területeket, hiszen azok ekkor már a német adminisztráció ellenőrzése alatt állottak. Így az erdős területeken kerestek maguknak rejtekhelyet. Hozzájuk csatlakoztak a területi kommunista párt tagjai, vezetői. Számukra, szó szerint, életbe vágó fontosságú volt, hogy kikerüljenek a németek látóteréből. Az okkupált területeken a németek támogatták a helyi nacionalista érzelmű politikusakat. Fontos volt számukra, hogy a megszállt területeken kollaboráns politikusakat segítsenek hatalomba. Erre legalább két dolog miatt volt szükségük erre:

1. A nemzeti érzelmek felszításával próbálták a helyi népesség szimpátiáját megnyerni. A nacionalizmust állították szembe a kommunizmussal.

2. A „helyzetbe hozott” nacionalista vezetést segítségével próbálták a meghódított területek erőforrásait a német hadigépezet részére kiaknázni.

Természetesen „saját” ideológiájukat is terjesztették. Az úgynevezett végső megoldás Szovjetunióbeli végrehajtásához is igénybe vették a helyi erők segítségét.

Ettől kezdve jelentős számba csatlakoztak az ellenállási mozgalomhoz zsidó származásúak is.

Partizánmozgalom Belorussziában

(Jelmagyarázat:

vörös négyszög: partizán parancsnokságok,

zöld kör : partizán csapatok,

repülőgép: partizánok repülőterei,

rózsaszín terület : partizán zónák)

Végül amikor a lakosság számára egyértelművé vált, hogy szláv származásúakra a náci ideológia szerint kiirtás, illetve a korlátozott „szerencsés” számára a rabszolgasors vár, ezt követően a partizán csapatokban jelentős számban megjelentek az adott területen élő szlávság képviselői is.

Gyakorlatilag az összes megszállt SzSzK területén jelentős partizánmozgalom fejlődött ki. A legnagyobb mértékben épp a Belorusz SzSzK területén. 1941 végére Belorussziában 230 csoportban 120 000 ember tevékenykedett. Itt a háború végére a partizánok száma elérte a 374 000 főt. A fehérorosz partizán mozgalom fő feladata a német utánpótlás szállításának akadályozása, megakadályozása volt. A háború folyamán 11 128 vonatot siklattak ki. A Belorusz SzSzK-ban abban az időben körülbelül 8 millió ember élt. Ezenkívül körülbelül 900 000 hadifogoly volt táborokban ugyanitt. A német adminisztráció már a kezdetektől kijárási tilalmat, és kötelező regisztrációt vezetett be. Tilos volt bármilyen szervezetet létrehozni, működtetni. Tilos volt bármilyen indokkal is összejöveteleket tartani. Ezzel párhuzamosan elkezdődtek a tömeggyilkosságok. Az SzSzK területén 260 haláltábort létesítettek a német megszállók. 216 településen 238 gettót hoztak létre. A partizánmozgalom elleni küzdelem egyik fontos eszköze volt az úgynevezett bűntető expedíciók. A második világháború folyamán több mint 140 ilyen büntető expedíciót tartottak Belorussziában. Az egyik legelső 1941. július- augusztusában volt, amely során 13 788 főt végeztek ki a megszállók. A háború folyamán 628 település összes lakosát, 5295 település lakóinak egy részét gyilkolták meg. A precíz német adminisztráció nem csak a legyilkolt civilek számát jegyzi meg, hanem pontosan (darabszámra pontosan!) lejegyzik az elkobzott javakat is (még a csirkék számát is). Csak ebből az SzSzK-ból 400 000 embert deportálnak Németországba, Ausztriába, Franciaországba, Csehországba kényszermunkára (ostarbeiter). A 400 000-ből 186 000 soha nem tér vissza. A földművelőket elviselhetetlen, és teljesíthetetlen nagyságú beszolgáltatási terhet róttak ki.

Belorusz partizánok

Az 1941 július-1942. novemberéig tartó időszak a partizán mozgalom kezdte. Ekkor indul meg a mozgalom összeszervezése. A civil társadalomból érkezők kiképzése ekkor már beindul. Ezen időszak egyik legnagyobb problémája a lőszerhiány. Ekkor még Moszkva nem tud hadianyagot juttatni a partizánoknak. Persze, ez nem akadályozza meg a lelkes ellenállókat abban, hogy tevékenyen harcoljanak az első napoktól kezdődően a németek és szövetségeseik ellen.  Az egyik első partizáncsapat a „Vörös Október” volt, amelynek F.I. Pavlovszkij és T.P. Bumazskov voltak a parancsnokai.

Az aki csatlakozni akart egy partizáncsapathoz, annak esküt kellett tennie. A különböző partizáncsapatokat (amelyeknek a létszáma kezdetben 25-70 , majd 100-350 fő volt. Bár volt olyan is amely 800 főből állt.) 1942 tavaszától kezdték brigádokba összeszervezni. Általában három-hét csapatot szerveztek egy brigádba össze (körülbelül 1000 fő). A partizán csapatok vezetését a parancsnok mellett egy komisszár is ellátja. Belorussziában a partizánok 68 rádióadót üzemeltettek. Ezekkel tartották a kapcsolatot Moszkvával.

A folyamatos küzdelemnek meg voltak az eredményei:

1942. január 17.-én a partizánok ellenőrzésük alá vonják az első regionális központot, Kopatcskevit.

Március 2.-án megjelennek Klivecs környékén, és április 3.-án kihirdetik, hogy a Klipecskivi területen helyreállították a szovjethatalmat.

1942.június 16.-áig 103 települést szabadítanak fel.

(1942 év elejei harctéri események következtében márciusban nagyobb fegyverszállítmányt tud a szovjet vezetés a belorusz partizánoknak juttatni. Ettől az időtől kezdve rendszeresen érkeznek hadianyag, gyógyszer, fegyver szállítmányok a partizánoknak. 1942 nyarától beindul a légihíd is. Ezért a partizánok elkezdenek titkos repülőgép leszálló helyeket létesíteni.)
1942  nyarán, a sztálingrádi csata és az észak-kaukázusi harcok elkezdődésének idején a belorusz partizánok is fokozták az aktivitásukat. A német veszteségek jelentősek voltak:  59 976 katona, 1260 ügynök és kollaboráns.
A német parancsnokság megerősíti a hidak, autóutak védelmét. A vasútállomásokra jelentősebb katonai csapatokat telepítenek, amely csapatok páncélozott járművel, vagy motorkerékpárosokkal is rendelkeznek. A vasúti pályákat az SD figyelteti. Ebbe a figyelőszolgálatba kollaboráns erőket is bevonnak. Mindez azonban jelentős haderőt von el a frontról. Szükség ük van azonban erre, mert például november 3.-án a Pitcs folyó feletti vasúti hidat, amely Bresztet köti össze Gomellel,  felrobbantják a partizánok. Közben blokkolják az autóutat is. Tizennyolc napig nincs összeköttetés a két város között.

A német reakció az volt minderre, hogy fokozták a civilek elleni terrort. Már, ahogy említettem is, 1941 őszén úgynevezett büntetőexpedíciókat vezettek, amely főként az ártatlan civilek ellen irányult. Ilyen úgynevezett „partizánvadász akciókban” részt vett a magyar hadsereg is. Főként ilyenbe vett részt. (Sztálin utasítására, ahogy ezt már egy másik bejegyzésben írtam is, kezdettől fogva nyomozásokat folytatott az NKVD a polgári lakosság ellen elkövetett háborús bűntettek ügyében. A túlélőket kihallgatták, vallomásukról jegyzőkönyveket vettek fel, így amikor a hadiszerencse megfordult a Vörös Hadsereg nyomában megérkező NKVD-s, SzMERS egységek konkrét listákkal rendelkeztek a letartóztatandó háborús bűnök elkövetők neveivel. Akiket el is hurcoltak és hadbíróság elé is állítottak. 1944-ben Magyarországra is megérkeztek ezek az egységek, és összeszedték azokat akik a Szovjetunió területén bizonyíthatóan háborús rémtetteket követtek el. [Ajánlott szakirodalom: Krausz Tamás - Varga Éva Mária: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban Levéltári dokumentumok 1941-1947, L'Harmattan kiadó 2013.]  Természetesen nem csak ilyen személyeket hurcoltak el, hanem a németektől megtanult módszer alapján rabszolgamunkára  is vittek ártatlan embereket. Csak ebben az esetben nem osterbeiter-nek, hanem málenkij robot-osoknak hívjuk a kényszermunkára elhurcoltakat. Természetesen [?] a közelmúlt magyar politikusainak bölcsességének [?] köszönhetően [?] minden elhurcoltról közösen emlékezünk meg. Nincs különbség a málenkinj robotos és a háborús bűnös között. Persze így épp a málenkij robotra elhurcolt többség emlékét gyalázzuk meg. De ez politikuséknál nem számít. Hisz ennek a megértéséhez morálra is szükség lenne. Ha nem is sokra…)

1942 májusában (13.-án) a partizánmozgalom elleni küzdelem okán összehívott konferencián a német vezetés arra a következtetésre jutott, hogy nem elég a polgári lakosságon bosszút állni, szükség van arra, hogy a partizánok közé német (és kollaboráns) ügynökök kerüljenek beépítésére.

1942. augusztus 9.-én a partizán különítmények parancsnokai és komisszárjai utasítást kaptak Moszkvából, hogy fokozzák a harci cselekményeket.

Nem csak Belorussziában voltak partizánok...

A lakosság szimpatizált a partizánmozgalommal, és tevőlegesen is segítette a partizánokat. A kollaboránsok száma és aránya meg sem közelítette az Ukrán SzSzK területén lévő kollaboránsokét. Ezért is tekintett a német vezetés Belorussziára úgy mint a bolsevik eszmékkel igen fertőzött területre.

A belorussziai partizánmozgalom történetének második nagyobb szakaszának az 1942. novemberétől, 1943. decemberéig tartó időszak tekinthető (a Franz és Polina épp ebben az időszakban játszódik).  A partizánok létszáma jelentősen növekszik ebben az időszakban. Küzdelmüket összehangoltabbá teszik, és szorosan együttműködnek a Vörös Hadsereggel. 1943 végére 108 000 négyzetkilométernyi területet tartanak a fehérorosz partizánok az ellenőrzésük alatt, ebből  37 800 négyzetkilométernyi területen egyáltalán nincs német katona. Ekkoriban körülbelül 250 000 partizán küzd Belorussziában.

A partizánháború harmadik szakasza 1943 decemberétől 1944 júliusáig tart. A Belorussziában ismét megjelenő Vörös Hadsereg és a partizánmozgalom aktivistái között ekkor a legaktívabb a közreműködés. Ez érhető is, hiszen gyakorlatilag megszűnik a két hadsereg közötti távolság. Szó szerint is közösen tudnak harcolni a megszállók ellen.  A partizánok fő feladata az volt, hogy megpróbálják megakadályozni a ellenséget a sikeres visszavonulásban. Másik fontos feladata az volt, hogy a civil lakosságot megpróbálja megvédeni a vesztüket érző nácik bosszúitól.

1943 végére az SzSzK területének több mint a fele a partizánok ellenőrzése alatt áll.

1944 tavaszán a német 3.páncéloshadosztáy egy Frühlingsfest fedőnévvel ellátott akcióba kezdett. Ez is egy büntető expedíció lett volna, de heves ellenállásba ütköztek. Már 1944 volt, nem ’41 és nem ’42…

A németek által körbezárt területen heves harcok kezdődtek.  A partizánok veszteségei: 5955 halott, 6145 fogságba esett, 346-an elmenekültek. A polgári áldozatok számáról nincs adat.

Május 31.-én a partizánok elkezdik a felkészülést a Bagratyion offenzívára. Négy Front előtt kell összehangolni az akciókat. Mielőtt a Vörös Hadsereg négy frontszakasza támadásba lendülne, fokozni kell az akciókat a németek hátában. A hadiszállítmányok megérkezését akadályozni kell, hogy majd az előretörő szovjet csapatok egy rosszul felszerelt, hadianyaggal kevéssé ellátott  ellenséggel találja magát szembe.

A felszabadító Vörös Hadsereghez azután több  mint tízezer partizán csatlakozott…

1941 és 1944 között Belorussziában félmillió katonát kötött le a partizánmozgalom. Bár pontos szám nem ismeretes, de olyan 45 000-re tehető az ezen időszakban elhalálozott partizánok száma. Többük megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést is…

A film a 16+-os korhatári besorolást kapta Oroszországban.
Nem véletlenül.
Kiskamaszként nem értettem miért vannak ezek a besorolások egyes filmeknél. Azt gondoltam elég ha az ember a filmben látható történéseket megérti. Vagy azt hiszi, hogy megérti.
De vannak filmek (és vannak olyan könyvek is) amelyek megértéséhez több kell mint egyszerű bambulás... Szerintem ez is egy ilyen alkotás.

A felirat megtalálható itt.