A sivatag fehér napja

A film eredeti címe: Белое солнце пустыни

A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.

 A Sivatag fehér napja egy többszörösen is  érdekes film.  Műfaját tekintve egy eastern-nel van dolgunk. Adva van a főhős (Szuhov vöröskatona), aki a sivatagon keresztül hazafelé tart. Útja során egy homokba temetett embert (Szaid) talál, akit kiszabadít a homok fogságából, és ezután érdekes, kalandos  események veszik kezdetét…

De nem csak azért érdekes ez a film mert az eastern műfajához tartozik!

E blogban is többször volt már szó Viszockijról.  Ám közel sem ő az egyetlen szovjet bárd!  Sőt! Mondhatni, szinte „kitaposott ösvényen” haladt. Na jó, ez így erős túlzás. De amikor az ifjú Viszockij elhatározta, hogy gitárt vesz a kezébe, és saját dalait előadja, akkor ő is elindul azon az úton, amelyen ott haladt már Alekszandr Galics, és Bulat Okudzsava…

Okudzsavát már említettem a Zsenya, Zsenyácska és Katyusa című film kapcsán is. Hiszen annak a filmnek a főcímdala is hozzá kapcsolódik ( és az akkor még kisfiú Alekszandr Kavalerovhoz)...

És a Sivatag fehér napja című filmben is felhangzik az egyik dala:

 

De nem csak ő az, aki összekapcsolja ezt a két filmet. Hanem a rendező személye is.

Mindkét filmet Vlagyimir Jakovlevics Motil rendezte.

Vlagyimir Motil egy belorusz kisvároskában Lepel-ben született 1927 július 26.-án.  Édesapját három évvel a fia születése után letartoztatják (1930. május 6). A vád kémkedés. Körülbelül egy évvel később elhalálozik  a szolovki táborban. Édesanyja pedagógus és együtt dolgozott A. Sz. Makarenkoval. (Makarenkoék árvaházi gyerekekkel foglalkoztak. Gyermekpszichológiáját Makarenko ezeknek a gyerekeknek a nevelése közben dolgozta ki. Elképzelései között voltak idealisztikusak [és ezért gyakorlatilag használhatatlanok] is, de mivel erősen kötődött a politikai rendszerhez, ezért a rezsim bukása után „elfelejtkeztek” még az időtálló nézeteiről is. Talán erre mondják azt, hogy kiöntötték a gyereket a fürdővízzel együtt…) Az asszony tehetséges pedagógus, ezért Osza város (Permi Régió) árvaházának igazgatóhelyettese lesz. Vlagyimir Motil a gyermekkorát az Urál vidékén töltötte. (’41 után nagyszüleit [anyai ág] gettóba zárják, és ők végül a belorussziai „végső megoldás” áldozatai lettek. ) 

A Szverdlovszki Színház Főiskolán diplomázik 1948-ban, és később elvégezte a történelemtudományi karát is az iskolának.  Ugyanezen város Drámai Színházában volt rendező, majd a Sztalinogorszk  (ma  Novomoszkovszk, Tulai Régió)-i színházban dolgozott színész-rendezőként. 1955-től a szverdlovszki színház főigazgatója.  1957-1960 között a Szverdlovszki Filmstúdióban rendező.

Első saját filmje az 1963-as „Pamír gyermekei”( Tadzsik Kinostúdió). Ezt követi a „Zsenya…” 1967-ben, aminek a forgatókönyvét Okudzsavával közösen írja.  Harmadikként  a „Sivatag fehér napjá”-t készíti el.

Talán túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ez a két  film az életművének legismertebb, legnépszerűbb alkotásai. 2010.február 1.-én hunyt el.

Művészetét élete során több díjjal is elismerték.

Ha valaki kíváncsi a személyes véleményemre, hát ez a film egy gyöngyszem.

Kezdetben „ Baszmacsi” volt a munkacíme az alkotásnak. Ez első forgatókönyvet a filmstúdió vezetése nem fogadata el , ezért új forgatókönyvírókat bíztak meg ezzel a feladattal. Így került a projekt  Valentin Jezsov és Rusztám Ibragimbekov „kezébe”.  A két író elkezdte gyűjteni az anyagot a szkenárió elkészítéséhez.  Egy polgárháborús veteránnal való beszélgetés közben hallották azt a történetet, hogy egy baszmacs menekülés közben a sivatagban hagyta a háremét. Ez a kis történet ihlette meg őket.

Hivatalosan a munka 1967. június 7.-én kezdődött meg, és a következő hónap végére kész is volt a forgatókönyv. A következő feladat a rendező „megtalálása” volt.  Szóba került Zsalakjavics, Csoljukin, sőt még Tarkovszkij is. Hosszú viták és egyezkedések után, végül Vlagyimir Motil lett a „kiválasztott”. A „Zsenya, Zsenyácska és Katyusá”-val épp befutó, ismerté váló rendezőben megbíztak, remélték hogy a legjobbat fogja kihozni az „anyagból”. Ugyanakkor  a filmstúdió vezetői tartottak is Motiltól, mivel „megbízhatatlan”-nak gondolták.

Motilnak aggályai voltak. Tartott attól, hogy a cenzúra akadékoskodni fog. A Polgárháború Hőseiről festett idealizált kép meggyalázása okán  esetleg soha nem vetítik le majd a filmet. Jezsovék azonban mindent bevetettek, hogy meggyőzzék Motilt, hogy olyan filmet készíthet amilyet szeretne. Szabad kezet kapott a forgatás során.

1967 őszén átdolgozzák a forgatókönyvet.  E forgatókönyv elfogadása után, 1968-ban elkezdődnek a munkálatok.

Persze a forgatáson sem ment minden egyszerűen.  A  film központi karakterét Fjodor Ivanovics Szuhov vöröskatona szerepének eljátszásához két színész neve is szoba került, Georgij Jumatov és Anatolij Koznyecov.  A két színész közül Jumatov volt az ismertebb, hiszen az  ’50-es- ’60-as években több kalandfilmben szerepelt. Ellene szólt, hogy közismerten nem vetette meg az alkoholt, ennek ellenére vele kezdték meg a film forgatását. Egy héttel a forgatás megkezdése után… khm , hogy is közöljem… Na szóval, túlzott alkoholfogyasztás utáni állapotban forgatás közben megsérült.  A munkálatokat teljesen le kellett volna állítani az incidens miatt. Ám a rendező Motil úgy döntött, hogy nem ragaszkodik a színészhez, hanem még most, a munka elején lecseréli. Újra megkeresték Kuznyecovot, és felkérték a szerep eljátszására. A színész igent mondott.

Szaid szerepére először Igor Legodorovot szemelték ki.  Pável  Artyemevics Verescsagin karakerét pedig Efim Kopeljanra bízták volna.  Ám végül nem így alakult. Szaidot Szpartak Misulin, Verescsagint Pável Luszpekajev  játszotta el. Luszpekajevnek épp ebben az időben amputálták a lábujjait, így ő a forgatás alatt végig bottal közlekedett.  Motil ez okból kicsit átírta volna a forgatókönyvet, de a színész ezt nem engedte. Sőt, kikötötte, hogy dublőrök nélkül kíván forgatni. A rendező a kérését respektálta.  Ugyanakkor nem csak neves, ismert színészekkel dolgozott a stáb. Sőt! Több színészi képesítés nélküli, mondhatjuk nyugodtan, hogy  a szó jó értelmébe vett amatőr színész volt. Példának okáért Abdullah kilenc felesége közül csak három hölgy volt szakmáját tekintve színésznő.

Petruha a vöröskatona szerepére először Szávelij Kramorovot szemelték ki. A sikeresnek tűnő casting után  Motil mégis Jurij Csernov mellett döntött. Majd meggondolta magát és egy egyszerű munkásember  Nyikoláj Godovikov lett a „befutó”. (Persze ez koncepció, hogy amatőr színészekre építsenek egy filmet, Magyarországra is „begyűrűzött”. Elég ha csak beletekintünk a ’70-es, ’80-as évek eleji magyar filmek némelyikébe. Hallottam olyan véleményt is, hogy ez a kísérletezgetés nem vált a magyar filmgyártás javára. ) Ennek ellenére (mármint, hogy munkásember volt) Godovikov nem ebben a moziban szerepelt először élete folyamán.

A kezdeti nehézségek után a forgatás 1968. július 24.-én kezdődtek el Misztolovo falucska közelébe. Itt vették fel a film kezdő jelenetét Szuhov álmát. Ezután a stáb a Kaszpi-tenger közelében található Mahacskala városába költözött. Majd felvették a film legtöbb jelenetét. A forgatáson is sok nehézséggel kellett szembenéznie a stábnak. Rosszul  volt a munka megszervezve, és később a rendezőt pénzügyi visszaéléssel is megvádolták.  Probléma volt, hogy a stáb tagjai, a színészek némelyike a forgatás alatt khm… szóval sokat ittak. A helyi rosszfiúk némelyike is megpróbálta a Lenfilm csapatának életét megkeseríteni. Verekedéseket provokáltak a helyi vagányok, illetve tolvajlások is előfordultak. A felszerelés ellopása után Motil felkereste az egyik helyi bűnözői kör „elismert” vezetőjét, és alkut ajánlott. A stáb biztonságáért (mind személyes, mind anyagi biztonságról szó van) cserébe szerepet ajánlott neki a filmben.  Cameo szerep volt ez. Fekete Abdullah csapatában látható ez a személy (kétszer csak) piros trikóban.

A forgatás 1969 januárjában fejeződött be. Ezután kezdődtek a filmhez kapcsolódó hangfelvételek rögzítése. Közben a hivatalos ellenőrző hatóság kritizálta a film felvételek minőségét, és a filmre költött összegek nagyságát. Szóba került, hogy Motilt leváltják. Túlságosan tragikusnak tartották a film végét. Utasították a stábot a kulcsjelenetek újraforgatására, és a mozi végének megváltoztatására. 1969. május 18.-án elindul a stáb, hogy újraforgassák az inkriminált részeket a türkmenisztáni Bajram-Ali-ba.  Ugyanez év szeptemberében befejezték a második forgatást. Hiába forgattak újra jeleneteket, hiába lett más a film vége a bizottságnak ez sem tetszett.

Akkor hogyan hagyhatták jóvá a film forgalmazását? – kérdezhetjük jogosan.

A válasz az, hogy abban az időben a Szovjetunió legfelsőbb vezetői megtekintettek minden új filmet. (Maga Sztálin is nagyon szerette a mozifilmeket. Élete vége felé természetes volt, hogy összegyűlt nála a pártelit, megvacsoráztak, megnéztek egy filmet, majd folytatódott a „buli”. Nagyon sokszor a lerészegedésig.  Az ötvenes években már ez volt a „módi” a Kreml urai között.) Maga Brezsnyev nagyon szerette a (nyugati) western filmeket, és neki nagyon tetszett Motil munkája. Teljesen el volt ragadtatva.

Egyszerre minden akadály elhárult a film bemutatása elől.

A kedves olvasó láthatja, hogy a rendező Vlagyimir Motil élete elég küzdelmes volt.  És küzdelmes volt ennek a filmnek a létrejötte is. Ahogy a küzdelmes életnek a gyümölcse, úgy ennek a forgatásnak a gyümölcse túlmutat önmagán.

Egy új műfaj (írhatnám, hogy alapkövét tette le ez a film, de pontosabb azt állítanom) alapvető műve lett. Az úgynevezett eastern műfaj egyik alapműve. Ami akciódús  mint a western, de tele van szőve kelet-európai motívumokkal. A film több mint a jó és a rossz harca a pusztában. Az orosz népi kultúra, amely megjelenik a filmben, sajátos ízt ad a történethez.

Ahogy a többi szocialista országban készült eastern alkotásokban is megjelenik ez. A westernekben a  „népek olvasztótégelye” kulturális sokszínűsége nem jelenik meg. Nem is jelenhet, hiszen a különböző nációk akkor és ott hoznak létre egy új kulturális közeget. Az eastern ezzel szemben magába hordozza a kelet-európai lét évszázados szomorúságait, örömeit, szokásait. Ettől (is) más mint egy hollywoodi alkotás.

És hogyan fogadta a közönség az alkotást?

Kultuszfilm lett.

És végre, Amundsennek köszönhetően, magyarul is megismerkedhetünk vele. 

Néhány gondolat a fordítótól:

Hogy mennyire lett ez a film kultfilm, azt többek között a következők is bizonyítják.  A fő karakternek, Fjodor Ivanovics Szuhovnak, Donyeckben és Szamarában is szobrot állítottak. Az orosz filmekkel foglalkozó oldalakon a filmes idézetek közül ebből a filmből van az egyik legtöbb. A főszereplő, Anatolij Kuznyecov, egészen a mai napig azonosítva van a szereppel. Egy alkalommal arról panaszkodott egy újságírónak, hogy Szuhov miatt gyakorlatilag „elveszítette” a saját nevét.

A film abszolút különlegességét adják Szuhov levelei, amelyeket időről időre, a kalandosabb jelenetek közötti, mintegy átmenetként is lehetne értelmezni. Egészen sajátos hangulatú részei ezek a filmnek. Fellelhetőek érdekes feltételezések illetve elemzések, amelyek szerint a főhős kissé talán túl udvarias és kifinomult levelei inkább a reménytelenséget fejezik ki. Mivel az otthonnal, a szerelmessel való találkozás talán lehetetlen. A levelek különleges módon bekerültek a szovjet-orosz kultúrába. Más irodalmi művekben is történik utalás rájuk. A háborúból írt szerelmes levelek egyébként is részei nemcsak az orosz, de (sajnos) az  általános folklórnak is.

Anatolij Kuznyecovot egyszer megkérdezték, hogy a feleségének írt-e vajon hasonló leveleket. Azt válaszolta: - Igen, és ő a mai napig őrzi ezeket.

Az orosz bárdokról e film és más filmek kapcsán  is esett már szó, de egyvalakiről talán még nem. Jurij Sevcsukról van szó, aki a jelenkor bárdjának számít. Bár ez a fogalom mára már kissé megváltozott. Sevcsuk dalait már nem rossz minőségű szalagokon másolják titokban, nem tilos hallgatni sem. Füstös klubhelyiségek helyett stadionkoncerteken lép fel. Népszerűsége óriási. Az általa alapított ufai DDT zenekar az egyik legnépszerűbb az országban. Hogy miért került ide a neve? A filmben elhangzó egyik Okudzsava-dal ("Ваше благородие госпожа удача...") és Sevcsuk híres dala, a „Kurszk - Kapitan Kolesznyikov”,  amit a tengeralattjáró tragédiájára írt, igencsak hasonló. Ezt nem csak én vettem észre, de okáról egyelőre még nem találtam semmilyen cikket vagy hivatkozást.

Végül egy kis szószedet, a filmben elhangzó és szokatlan, ismeretlen kifejezésekről:

arsin -   régi orosz mértékegység, kb. 0,71 méter
Számánidák -  Irán első uralkodó családja volt az I. században
törzskapitány – a főhadnagy és a százados közötti, régi rendfokozat

A felirat itt található.