Feliratok

Maugli 4.rész Csata

Nem tagadom. A Maugli az egyik kedvenc rajzfilm(sorozatom).Pedig, szerintem, erős a mezőny. Ott van a Vrungel kapitány kalandjai, a Mese Szaltán cárról, az Egyiptom hercege, és akkor a magyarokba még csak bele se gondoltam... A Mauglihoz több okbol is kötődöm. Életem egy nagyon intenzív és rendkívül jó szakaszára emlékeztett. Emlékszem gyermekkoromra, amikor Kipling könyvét olvastam - a Walt Disney film hatására, ami gyermekként nagy kedvencem volt , és emlékszem azokra a szeméylekre akik így vagy úgy de a szovjet verzió megtalálásában részt vettek. Nagyon fontos alkotás ez. Ha valaki meg akarja érteni napjaink orosz közemberét, feltétlen ismernie kell ezt az adaptációt. Nemzedékek nőttek fel rajta, és nemzedékek gondolkodását befolyásolta. Nem túlzás ez az állítás. A mai ötvenesek épp úgy ismerik, mint a tinédzserek. Közös élmény, közös látásmód. Bár ötven év körüli a kora, mégis friss. A mai napig meghatározza az oroszországiak (és a FÁK országok lakóinak) életét. Ismerik és szeretik. Közösségépítő alkotás.

A különböző részekhez írtam néhány mondatot, gondolatot. Szándékosan nem kívánam elemezni túlságosan a filmet, mert úgy vélem önmagáért beszél. Megmagyarázza önmagát. Örök problémákról, és örök megoldásokról szól. Aktuális? Igen. Mindig és mindenhol. Ezért több Kipling műve, mint egy egyszerű novellagyűjtemény. És több, mint egy egyszerű mesefüzér. Még akkor is, ha szerzőjét igyekeznek kiűzni az elismert irodalmárok közül. Mindezt csupán politikai indítékból. Olyanok, akik az író közéleti szerepét, állásfoglalását nem tartják korszerűnek, hanem inkább károsnak. Miközben az angol irodalom legnagyobbjai között van a helye. Művei értékeléséhez nem csak napjaink ilyen-olyan ideológiáinak ismereti szükségesek. Nem azokra kell nézni, akik kiforgatták/kiforgatják a mondatait. Nem árt ha tudunk valamit a 19. század végi Indiáról, a Brit (gyarmat)Birodalomról.
Szóval, a gyarmati India viszonyainak ismerete mellett nem ártalmas, ha Kiplinget is megismerjük. Szeretni nem kell őt, sem az eszméit, de élete és életművének minimális ismerete is képes teljesen új megvilágításba helyezni gondolataink egy részét. 1898-ban Rudyard Kipling családjával Dél-Afrikába érkezik. Barátiasan fogadta őt a vidék ura Cecil John Rhodes. Az angol író annyira jól érezet magát ezen a brit gyarmaton, hogy tíz éven keresztül járt ide kitelelni. A dél-afrikai politikus akkora hatással volt az íróra, hogy az belépett a Kerekasztal nevezetű politikai társaságba. Ezt a klubot Lord Milner vezette, és a Rhodes által grundolt Választottak Társaságának volt az utódszervezete. Ugyanis a politikus 1902-es halála után a lord "ápolta" annak a politikai örökségét. De mi is volt ez? Miért lelkesedett - politikai értelemben - Kipling?

Cecil John Rhodes (1853-1902) érdekes ember volt. Általában mint mágnásról beszélnek. Gyémántbányászat - amelynek 90%-át ő felügyelte egy időben -, a róla elnevezett Rhodésia, Dél-Afrika megalapítása:ezeket kapcsolják általában a nevéhez. A véres és kegyetlen gyermekek életét sem kímélő gyémánt- és búr háborúk. A - talán - első modern koncentrációs táborok (ezért a kitüntetőnek nem nevezhető címért a Brit Birodalom mellé még az Amerikai Egyesült Államok is bejelentkezhetne)és megannyi borzalom egy valamikori oxfordi diák politikai álmának beteljesítésének állomásai. Rhodes egyetemi polgárként arra a meggyőződésre jutott, hogy tevéknyen részt kell vennie abban a munkában, ami arról szól, hogy a Brit Birodalmat naggyá kell tenni. A legnagyobbá. Így írt erről könyvében: "Az eszme, ami eddig lidércfényként lebegett a szemünk előtt, most végre tervvé formálodott. Miért ne alakíthatnánk egy olyan titkos társaságot, amelynek egyetlen célja a Brit Birodalom támogatása, és az egész civilizálatlan világ brit uralom alá történő bevezetése, valamint az Egyesült Államok visszaszerzése, hogy az angolszász faj újra egy birodalommá válhasson?"
Ki az aki kamaszon hévvel ne alakítani valami titkos társaságot, valami magasztos cél elérése érdekében? A legtöbb embernél ez megmarad gyermekkori fellángolásnak, Rhodesnál azonban életcéllá vált. Róla a kortársai feljegyezték, hogy már diákévei alatt is kitűnt azzal, hogy szinte hipnotikus erővel tudott hatni az emberekre. Mintegy vátesz.
A brit felsőbbrendúség evidencia volt számára. Hiszen az akkori világ lakosságának 25%-a London fennhatósága alatt élt. Kiterjedt gyarmatbirodalom tartozott a brit koronához. Rhodes az akkoriban divatos szociáldarwinizmusban hitt. A neves biológus az élővilág tanulmányozása során felvetett egy lehetséges magyarázatát annak, hogy hogyan és miért alakultak ki a Földünket benépesítő állat- és növényfajok. Ez a nézet a 19. század végén annyira népszerűvé vált, hogy a szociológia és politológia is átvette, és különböző ideológiák érvrendszerében alkalmazta. Megfertőzte a brit nacionalizmust is. Többek között. A 20. századra - a nácizmus közvetítésével - gyakorlatilag a Föld összes nációnál megjelent. De az anarchizmus egyik fő prófétája, Pjotr Kropotkin is erősen a hatása alá került. (A kölcsönös segítség mint természettörvény.) De a kommunista ideológiából ismert úgynevezett szocialista embertípus doktrinája is visszavezethető a darwinizmusra. Miközben a kereszténységből ismert új ember ideára is.
Cecil Rhodes úgy gondolta, hogy az isteni gondviselés és a természetes kiválasztódás is arra predesztinálta, hogy naggyá tegye a Brit Birodalmat. És mindennek a gyümölcse a szenvedés, a kegyetlenség, a könyörtelenség és a halál lett. Miközben hatalmas vagyonra tett szert, és átrajzolta Afrika térképét. Vagyonát azután arra használta, hogy az őt követő nemzedékekben is legyenek olyanok, akik az álmának a beteljesítésén fáradoznak.
Lord Milner nem csak intellektuális örököse volt Rhodesnak. Ő volt Transvaal és a Holland Szabadállam vezetője is. Az adminisztrációját az Eszméhez lojális fiatalemberekkel töltötte fel, akik azután kirajzottak a Birodalom minden szegletébe. Késöbb a lord Rothschild báróval közösen kezelték a Rhodes örökséget. Mind anyagi, mind szellemi értelemben. A Rhodes-ösztöndíj (alapítva 1903) kurátorai is voltak. Edwin Hubble csillagász mellett olyan jelentős személyiség is megkapta, mint William Jefferson Clinton volt amerikai elnök is. Így talán nem is olyan megmagyarázhatatlan, miért támogatta az EU hadsereg mielőbbi létrejöttét Washington a '90-es évek második felében. Hiszen akkoriban még a brit, német, francia triumvirátus irányította az újonnan létrejött szupergroupot.
Nevezett időszakban rendkívül együttműködő és egymást kölcsönösen megértő és segítő volt az angol-amerikai viszony. Bush és Blair viszonyára is elmondható, hogy a kölcsönös politikai és katonai támogatás időszaka (lsd. második iraki háború diplomáciai és katonai eseményeit) volt ez.
És mindez hogy kapcsolódik Kiplinghez?
Kipling Indiában született, de Angliában nevelkedett. Korai irodalmi munkái is arról tanúskodnak, hogy kettős identitással rendelkezett. Indo-angolnak tartotta magát. Ezzel nem volt egyedül, hiszen rengeteg angol született Indiában, és ők a kor szokásának megfelelően gyermekként az anyaországba kerültek, ott nevelkedtek. Így életük végéig hazájuknak érezhették a ködös Albiont és Indiát is.
Az elsősorban gyermekek által olvasott Dzsungel Könyve is a kettős identitás problémájáról ír. Persze, nem direkt módon, de nem lehet nem észrevenni ezt.
A Tanács Sziklájánál az eldöntendő kérdés az, hogy a Farkasok Szabad Falkájában tartozhat-e egy csupasz bőrű lény, vagy sem. Bizonyos tekintettben a Dzsungel zárt közössége szimbolizálhatja a Birodalmat, és a benne élők összetartozásának záloga az "egy vérbők valók vagyunk" eszmeisége.
Kipling belső dilemmájára adekvát válasznak tűnt Rhodes eszmeisége. A Dzsungel könyvét egy ifjú író műve. Ifjonti elfogultság és idealizmus egy véres környezetben. Az idősödő írót továbbra is kísérti India, és egy - ma már szélsőségesnek számító - politikai ideológia bűvkörébe kerül. De ne legyünk vele igazságtalanok. Abban a korban roppant tudományosnak, tudományosan megalapozottnak gondolták ez olyan eszméket. Progresszívnek, modernnek számítottak ezek a gondolatok. Ma már tudhatjuk, hogy nem azok. Tudjuk a történet végét (?). Aki akarja láthatja a (rossz) gyümölcseit. Kiplinget olvasva úgy vélem - persze lehet, hogy tévedek -, hogy ma már nem dőlne be a rhodesi (rém)álomnak. De az utókor mindig nagyon okosnak képzeli magát.
Kiplinget nem kell kitenni a kánonból, ő nem egy Wass Albert. Kipling egy irodalmi Nobel-díjas. Nem véletlenül.

Azt gondolom a Dzsungel Könyvének ez a rajzfilmes feldolgozása időtálló. Több mint egy egyszerű gyerekeknek készült rajzfilm. A megrajzolt karakterek szépségesek és (akár) félelmetesek is tudnak lenni egyszerre. Az egymást követő epizódokban nem csak testileg fejlődik Maugli. A körülmények (a Dzsungel) állandósága ellenére ő változik. (Belegondoltatok abba, hogy a gyerek Maugli első Sir Kánnal való konfrontációja és a végső összecsapás között hány év telhetett el? Egy csecsemő... aki szerelmes ifjúvá válik. És Sir Kán talán nem öregedett?)
Azt gondolom, hogy ahogy például az ötödik részben a szökellő, már-már balettozó szerelmes ifjút láthatjuk... Na az, valami csodálatos látványvilágú és rendkívül kifejező, szemet gyönyörködtető jelenet. A mozdulatok... a színek... Pazar!
Nem gagyi. Egyszerűen Művészet.

Kipling mauglis novellái összeállnak, eggyé válnak. A csecsemőből ifjú lett, megváltozott. Felnőtt. És soha nem lesz már gyerek...És ez természetes. Ennek kell lennie természetesnek. És hogy itt legyen egy kis orosz vonatkozás is... Íme, egy mai orosz vers arról, hogyan változik egy nő gondolkodása:



A negyedik rész megtekinthető:
https://youtu.be/4nNJeNB-B6s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése