Csodára várva

A film eredeti címe: В ожидании чуда
A felirat tulajdonságai:
FPS: 29,970,
a fájl kiterjesztése: srt.

















Csodára várva
Ezzel a romantikus vígjátékkal a Pityer FM után, ismét Szentpétervárra látogathatunk el. Egy hagyományos romantikus vígjátékban a film elején egy csinos, kedves leány találkozik egy jóképű, derék fiatalemberrel, de számos akadályt kell legyőzniük, hogy a film végére egymáséi lehessenek.


Itt ezekből az elemekből semmit sem találunk. Maja (Jekatyerina Kopanova) egy tehetséges reklámszakember, de kicsit csúnyácska, kicsit alacsony, kicsit testes. Sehol egy jó pasi, Maja mégis töretlen optimizmussal keresi álmai hercegét, és fut bele újabb és újabb pofonokba. Aztán megtörténik a csoda. No, nem a szőke herceg jelenik meg, hanem egy ,,harmadik fokozatú jótündér'' (Vlagyimir Krilov). Akit csak Maja lát, és aki igyekszik jótanácsokkal ellátni a lányt, hogy több szerencséje legyen az életben. Amúgy a jótündér is jóképű, remekül lehet vele beszélgetni és nem hagy cserben. Lehet, hogy igazi pasira már nem is lenne szüksége Majának?

A film zenei válogatása is kiválóra sikerült. Úgy tűnik, a kétezres évek elején nem lehetett szentpétervári vígjátékot forgatni a Gorod 312 nélkül. Itt ráadásul nem csak a dalait hallhatjuk (a stáblista szerint hármat, amiből én csak kettőt találtam meg) hanem a zenekar is megjelenik a filmben, amikor a Девочка, которая хотела счастья (A kislány, aki úgy várt a boldogságra) című dalukat éneklik.


A feszültebb pillanatokban Julia Buzsilova Белая кожа (Fehér bőr) című számának akkordjai hangzanak fel (ének nélkül):

Szvetlana Koroljova énekli (franciául) Christophe 1965-ös slágerét, az Aline-t. Ennek a megtalálását jelentősen nehezítette, hogy a stáblistán véletlenül felcseréltek két betűt, és így Alien lett belőle.
Az eredeti:


A film címadó dala a Morális kódextől:

A főcímzene Vika Dajnyekotól: Фильм не о любви (Film nem a szerelemről)

És még egy kedvencem, Csehov és Lera Masszkva: Нецунами (Nem szökőár):

Van még egy utalás Viszockijra is. Amikor Vlad azt énekli «Если друг окозался вдруг...» (,,Ki ma barát, egyszer talán...'' ), Akkor a Вертикаль (Függőlegesen) egyik betétdalából idéz:
Amundsen jóvoltából a filmben a 22. perctől a szöveg magyar fordításával is megtekinthető.

Ha valaki azt gondolná, hogy a Maját játszó Jekatyerina Kopanova egy csúnya, kövér színésznő, akkor pillantson bele az Игрушки (Játékok) című vígjátéksorozatba (https://www.youtube.com/watch?v=oR1JTJ_Q1wk)! Meg fog lepődni.

A filmben feltűnik az Auróra cirkáló is. Piros pontot kap, aki megtalálja!


A felirat megtalálható itt.
A felirat ehhez a youtube-on található verzióhoz készült:
Ahhoz, hogy magyar felirattal nézhessük, persze le kell tölteni a videót is, például a http://en.savefrom.net/ segítségével.
                                                               
                                                                                                                    Bodor András

Jaroszláv. Ezer évvel ezelőtt


A film eredeti címe: Ярослав. Тысячу лет назад
A felirat tulajdonságai:
FPS: 23,976;
a fájl kiterjesztése: srt és ass.
















Elég hosszadalmasan készült el ez a felirat. Ha jól emlékszem még 2011-ben találkoztam először ezzel a filmmel. Már akkor felvetődött bennem, hogy talán érdemes lenne feliratot készíteni hozzá.
Azután telt-múlt az idő. Valamikor 2015 első felébe azután elkészítettem a fordítás első verzióját.
2016. május legvégén átnéztem a fordítást. És most itt az idő, és publikálom mind a feliratot, mind a hozzá tartozó bejegyzést.
Milyen ez a film?
Egy nem túl bonyolult történetet láthatunk. Egy egyszerű történelmi kalandfilmet. Az orosz államiság történetének hajnalán, a Kijevi Rusz felemelkedésének idején játszódik a film.
Az első mondatokban a narrátor jól körülírja az eseményeket, a körülményeket. Időben túl vagyunk már Rusz megkeresztelkedésén. Vlagyimir megszilárdította hatalmát, sőt elkezdte a Rurik dinasztia hatalmának "bebetonozását".
Erről részben már írtam a Vlagyimir herceg című rajzfilm kapcsán, talán nem árt, ha ismét átolvassa azt az írást (is), az aki nagyon "képbe" szeretne lenni, akkor mikor a Jaroszlávot nézi.
A leglényegesebb rész:
"Ezután Vlagyimir tudatosan elkezd városokat alapítani Kijev körül. Ugyanakkor ezen város lakóit tudatosan telepíti be. Különböző etnikumú, kevert identitású népséggel. Különböző szláv törzsek tagjait keveri össze különböző finnugor törzsek tagjaival. Multikulti városok jönnek létre, hogy azután elkezdjen kialakulni a közös nemzettudat. Hogy a Kijevi Rusz lakosai ne varégként, drevaljánként, ne finnként, hanem szuzdaliként, kijeviként, csernigiviként, perejavszláviként tekintsenek magukra. Hogy ruszok (ruszicsok) legyenek. Mindannyian.
A törzsi kereteket szétrombolja ezzel a tettével Vlagyimir. A törzsterületek határai megszűnnek. A fejedelmi adminisztráció összefogja az új országot. Vlagyimir „újít” a közigazgatásban is. Fiait ő is kinevezi egyes területek vezetésére, de nem engedi őket sokáig egy helyen lenni. Nem engedi, hogy a helyiek és „kormányzó” között szoros kapcsolat alakulhasson ki. Ezzel is saját befolyását védi, miközben gyermekei beletanulhatnak a kormányzásba."
Ez a film alaphelyzete. Vlagyimir fia, Jaroszláv Rosztov fejedelme összeszedeti a druzsinájával az adót. Igen ám, de az adószedőket ismeretlenek megtámadják, és a fejedelmi sarcot magukévá teszik. Nem kétséges itt sokkal többről van szó, mint egyszerű rablásról! De kik tették ezt? Az erdőben lakó a Kijevi Rusztól független törzs, vagy mások?
Az uralomról, a hatalomról szól ez a helyzet. Jaroszlávnak, ha alkalmas az uralkodásra, akkor ki kell köszörülni a fejedelmi tekintélyen esett csorbát!
A tét nem kicsi!
A néző egyszerre láthat egy középkori kalandfilmet, és egy történelmi, mondai történetet.
Nevezetesen nem csak Jaroszláv kalandjait nézhetjük végig, hanem megismerkedhetünk Jaroszláv városának megalapításának legendás elbeszélésével is.

A film elsődleges célja, a szórakoztatás mellett, hogy közösségtudatot építsen. Úgy gondolom, hogy az idealizált karakterek ezt a célt szolgálják. Persze, melyik az a kalandfilm, amelyben részletes jellemábrázolás lenne?
Ennek ellenére véleményem szerint, a mozi egyik, nem is titkolt célja, hogy a gyermekekben, fiatalokban a hazafias érzés kialakulását segítse. Nincs is ezzel szerintem semmi baj. Más országokban, köztünk nálunk is, elő szokott ez fordulni. Ugyanakkor szerintem sokkal magasabb színvonalon teszik ezt meg ebben a filmben, mint például a Koltay-féle Honfoglalással sikerült. Nem kívánom megbántani, megsérteni a magyar film alkotógárdáját, de nekik egy nézhetetlen filmet sikerült összehozniuk. Az én esetemben, szó szerint. Próbáltam, nem sikerült. A messzi távolba tekintő Franco Nero nem segített, hanem inkább csak rontott a helyzeten.
A magyar őstörténet jeles eseményével foglalkozó mozifilm is szemmel láthatólag szeretett volna, vagy szeretne, magyarságtudatot erősíteni. De a megvalósítás...
Na ezzel az orosz történelmi filmmel nincs ilyen gond!
Látványos, még akkor is ha a csatajelenetekben (Mert természetesen van benne ilyen!) nem fröcsög, spriccel állandóan a vér. Nem az elborzasztás a cél, hanem a szórakoztatás!
A történetnek van valami idealisztikus felhangja, és ezért nem is baj, hogy nem a harc horror jellege van kihangsúlyozva.
Érdekes (és a vlagyimiri örökséget figyelembe véve jogos is) az, hogy a szemben álló felek, között nincs elvetemült, gonosz utálni való. Nincs alábbvaló nép(csoport), gyakorlatilag egyenrangú felek küzdenek. Kivéve... Kivéve a gaz gyilkosokat, a rablókat. De hát azok elsősorban bűnözők!
A paganista erdőlakók, és a keresztény Jaroszláv (és emberei) között nincs vallási konfliktus. Gyakorlatilag azt sugallja ez a film, hogy fontos a más vallásának tisztelete, még akkor is, ha a pravoszlávoké a jövő. És egy olyan nagy, és jelentős vallási kisebbségekkel rendelkező országban, mint az Orosz Föderáció fontos, hogy tudja ezt a felnövő generáció. (Érdekes, hogy bár a hivatalos álláspont, mint pozitívumot hangsúlyozza az ország vallási sokszínűségét, addig a  neoprotestáns közösségek egyes tagjai, az állam által támogatott pravoszlávia nyomásáról panaszkodnak.)

Az erdőlakók, akik a filmben szerepelnek, Velesz kultuszát gyakorolják. A nevezett idol a szláv mitológiában a nyájak védője, állatok és az állattenyésztők istene. 
Velesz
A költészet, a költők és mesemondók védője.
A téma elismert kutatói nem tudnak megegyezni abban a kérdésben, hogy Velesz azonos-e Volosszal. G.Lovmjanszkij szerint csak névhasonlóságról van szó, és Volosz nem azonos Velesz istennel, hanem csak egy démon.
A név jelentése is vitatott. Egyesek szerint a "nagy" kifejezést kell megtalálni a szóban.
Szokás volt néhány szál gabonát (nem asztagban!) felajánlani Volosznak ajándékként, áldozatként. Ezt hívják (ezt a néhány szál gabonát) Volosz szakállának. E szokásból is látszik, hogy egy mezőgazdasághoz kapcsolható kultusz idolja. A kutatók szerint Velesz kultusza ugyanolyan ősi, mint Perun kultusza. Így érthető, hogy a Kijevben, a Vlagyimir herceg által állított szentélyben is volt szobra. Ezt a bálványt 988-ban döntötték le.
Ettől függetlenül is Rusz több városában is volt szobra.
A kereszténység elterjedése után Velesz a szinkretizmus "áldozata" lett. Ő "maga" egyértelműen démoni, ördögi figurának számított, de különböző funkciói "krisztianizálódtak". A gazdasági élet, a kereskedelemhez kapcsolódóakat, a tenger és a földalattidolgok ezután Csodatevő Szent Miklóshoz "tartoztak".  A többi Szent Vlaszijhez, az állatok védőszentjéhez. A szinkretizmus következményeként, azokon a vidékeken, ahol (az orosz északon) erős volt a Velesz kultusz, a kereszténység elterjedése után erős Szent Vlaszij (Szent Balázs) kultusz alakult ki. A népi vallásosságban megőrződtek az ősi rítusok( népi imák, ráolvasások), de most már Velesz helyett Szent Vlaszijt mondtak.
Napjainkban  a szláv neopogány mozgalomban Veleszt, mint a bölcsesség istenét is emlegetik. Divat Wotannal való összehasonlítása, esetleges megegyezésük (azonosságuk) taglalása.
Velesz napjának a szerdát tartják, kövének az opált. Fémjének az ólmot vagy a higanyt, fájának a lucfenyőt, diót vagy a kőrist.

Érdekes, magyar szempontból nézve, a film befejezése. Sajátos nézőpontból, legalábbis számunkra sajátságosból, kapunk egy dinasztikus kitekintést. Aki esetleg első felindultságában történelem hamisításra, vagy csúsztatásra gyanakodna, nos az ilyen személyeknek kérem jusson eszébe "Szár" László, aki Vazul testvére, (egyben I.István unokatestvére volt)  felesége! A hölgyet Premiszlávának hívták, és I. Vlagyimir leánya volt.
De az Árpád-házban nem ő volt az egyetlen orosz. I. Endre (uralkodott 1046-1060; ő az aki megalapítja a tihanyi apátságot is) felesége Anasztázia orosz hercegnő volt. Salamon (1052-1085?; uralkodott: 1063-1074) volt az egyik gyermekük. I. László (uralkodott 1077-1095) egyik leányának (a neve nem maradt fenn) a férje pedig Jaroszláv orosz herceg volt. A magyar-orosz dinasztikus kapcsolatok az Árpád-ház korában nem merültek ki ennyiben! I.Géza király (uralkodott 1074-1077) Álmos herceg nevű fiának a felesége Predszláva is orosz hercegi származású, IV.Béla (uralkodott 1235-1270) Anna nevű leányának pedig Rasztiszláv orosz herceg, másik leányának, Konstanciának, Leó halicsi herceg volt a férje.
Hát, nem tagadhatjuk, hogy a Rjurik-ház és az Árpád-ház között voltak dinasztikus kapcsolatok. Orosz oldalról nézve: Anasztáziának, Jaroszláv egyik leányának, a férje I. András (Endre) magyar király; a másik leányának, Annának a férje I.Henrik francia király; Erzsébet nevű leányának pedig Harald norvég (viking, normann, varég) király volt a férje.
Ugye, hogy így már egy kicsit más a leányzó fekvése?

A felirat megtalálható itt.

Kell-e a patriotizmus? Szükséges-e a hazafiasságra nevelés, most a 21.század elején?
Némelyek számára idejétmúlt tradíciónak számít a hazafiasság, a nacionalizmus. Politikusok hangoztatják, miszerint a nemzeti gondolkodás a múlt század (és/vagy a 19.század) ideológiája. Gyanítom, hogy ez az állítás egy lózung. Egy jól hangzó, divatos lózung. Illik hangoztatni, mert valaki ezt így találta ki az Óperenciás tengeren túli vidéken. (Mondták ott már azt is [olyan bő 25 éve], hogy a történelem véget ért. És ma már az sem hisz ebben, aki ezt először leírta.)
Alapvető, hogy szüksége van az emberiségnek olyan eszmére, eszmékre olyan érzésekre, melyek a alapján közösségekbe szerveződhetnek. Az ember társas lény, és szüksége van olyan emóciókra, amik összekötik más emberekkel. Az kötödésre szükségünk van. Mindenkinek! (Még azoknak is, akiket antiszociálisnak tart a környezetük. Mert nem attól mások ők, hogy nem igénylik mások társaságát, hanem attól, hogy nehezebben "oldódnak fel" ismeretlen, vagy kevéssé ismert közösségben, közösségi térben.)
Kétségtelen, hogy változás állt be világunkban. Ahogy 2000 körül egy Fejtő interjúban olvastam, a 21. századot nem tudja jól értelmezni az, aki csak nacionalista alapon próbálja magyarázni a világ eseményeit. Ebben egyet tudok érteni! (Sajnos nincs már meg nekem ez az interjú, de szívesen újra olvasnám.) A 20.század végére megerősödött a vallási alapú terrorizmus (és kár szépíteni ebben elévülhetetlen "érdemeik" vannak az USA "bölcs" külpolitikusainak is), oly annyira, hogy gyakorlatilag 9/11 után bőven benne volt a levegőben egy új Középkor eljövetele. Vallásháborústól. A sokat szidott Bush adminisztráció sikeresen megakadályozta, hogy egy iszlám egységfront jöjjön létre a nyugati civilizáció ellen. Mindezt nem csatatereken, nem országok szétbombázásával érték el. (Arra a terepre csak azután merészkedtek, miután "lezsíroztak" mindent.) Ennek a sikernek az egyik következménye (vagy inkább eszköze?) az, hogy nem lehet, nem lehetett nevén nevezni a "gyereket". Aki mégis megteszi, a mai napig könnyen megkapja a náci, a kirekesztő jelzőket. A mismásolás mentett meg minket, a civilizációk összecsapásától.
Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a 21.század eseményeinek helyes értelmezéséhez a nacionalizmusok ismerete is szükséges. E nélkül csak a propagandák megvezetettjei lehetünk.
Magam nem gondolom, hogy a nacionalizmus, az egészséges nemzettudat feltétlenül csak rossz dolog lenne. Persze vannak felesleges sallangok, de egy nemzeti közösséghez tartozni egy kulturális identitást jelent. Tíz éves korom óta nem hordok kokárdát, még márciusban sem. Nem jövök lázba, ha piros-fehér-zöld zászlót látok városom épületein. Nem szeretem a magyarkodó műmájerkodást. Egyáltalán nem szeretem a magyarkodást. De nagyon jó volt magyarnak lenni egy olyan közösségben, ahol csak én voltam magyar, csak én beszéltem magyarul. Jó volt beszélni a történelmünkről, a hagyományainkról, a szokásainkról. Jó volt azt mondani, amikor néztük a Queen koncertfilmet, és Freddy Mercury a Tavaszi szél vizet áraszt-ot énekelte, hogy ez egy magyar dal. (Na jó, moldvai csángó népdal. :D)
Divat azt mondani, hogy a nemzeti érzés a múlt. Rendben van. De akkor mi a jelen? Mi lesz a jövő összetartó eszméje?  Ne gyertek nekem, se a világpolgár tudattal, se az európai polgár eszméjével!
Ezek ugyanolyan régi, avitt eszmék (csak modern köntösben), mint a nemzeti érzés.
A császárkori Római Birodalom polgárai polgárai ugyanúgy világpolgárnak érezhették magunkat, mint napjaink (magukat trendinek, és roppant progresszívnek gondoló) álmodozói. A királyság kori Rómában meg a lokális patriotizmus volt a nemzettudat, és a városállam alapja. Már a növekvő köztársasági Róma túljutott azon, hogy csak vérszerint rómaiak legyenek az állampolgárai. A császárkori pedig eljutott oda, hogy árulta, osztogatta az állampolgárságot. A lokális, esetleg vér szerinti, polgárjog háttérbe szorult. Rómainak lenni nem jelentette már azt, hogy a római kultúra elkötelezettje a polgár. A nemzeti érzés helyét átvették a jogi státusz, és a pénzügyi lehetőségek birtoklása. Körülbelül innentől már csak zsoldosai voltak a Birodalomnak. (Meg gazdasági érdekei.) Az ideákat megöli a pénz.

Hogy miért jutott mindez az eszembe?
Úgy gondolom, hogy a Jaroszláv. Ezer évvel ezelőtt című film tökéletesen alkalmas arra amire készítették. Az ifjakban érdeklődést alakítson ki népük történelme iránt. Nem próbálja realisztikusan bemutatni az eseményeket. Igen, idealisztikus a történelem felfogása. A címe is érdekes egy kicsit. A Jaroszláv utalhat a főhősre, de magára Jaroszláv városára is.
Tökéletesen összefoglalja az orosz nacionalizmus egyik lényegét. Helyhez, és személyhez is kötött. Nem idegengyűlölő, nem intoleráns nemzeti alapon, ahogy igazából az orosz néplélekre sem lehet elmondani ezt. (Tudom! A Spektrumon, NatGeon nem ezt szokták állítani.) Úgy próbál nacionalista érzelmeket gerjeszteni, hogy ez egyáltalán nem bántó más nemzetek számára.
És számomra ilyen az igazi patrióta érzés is!


Ez a nóta a szívemből szól! Ez egy igazi hazafias dal! Egészséges nemzettudatról tesz bizonyságot. Látni a hibákat, gyengeségeket, bűnöket, de mégis: ljubit nas narod. Szeretni a népemet.
Nem hinném, hogy ez egy múlt századi életérzés lenne! Sőt, szerintem nagyon is jövőbe mutató!
Épp azért, mert nem délibábos, matyóhímzéses, nagymagyarországos, trianonozósan sírva vigadó gerincmagyarkodó, turul madaras, székelyzászlós-himnuszos, zászlólengető álomvilágon alapszik.
De nem hazudja magát világpolgárnak sem. Nem gondolja, hogy mindenütt otthon lenne. Jó az, hogy nem vagyok mindenütt otthon! Tudom furcsán hathat ez a megállapításom. Főleg napjainkban, amikor látszólag olyan könnyen összebratyiznak egymással az emberek, a közösségek. Szükségük van az összetartozás érzésére, de nincs szükségünk csordaszellemre. És a csordaszellem elkerülésében segít a tudat, hogy nem vagyunk mindenütt otthon. Nem mondhatom az egész világra, hogy az én házam, az én váram. Mert az olyan kisajátító, intoleráns, és önző álláspont. Van olyan hely a Földön, ahol vendég lehetek, mert nem én vagyok a házigazda. Sőt! A Világunk döntő része ilyen! Tudom, ez egy nett, idejétmúlt nézőpont. Nem trendi.
Az inernacionalizmus eszméje újra hódít. Azt állítja magáról, hogy elhozza az emberek közé a békét. Nem először ígéri ezt a történelem folyamán. Ez is csak egy olyan ígérgetős szólam, amely állításával ellentétben soha nem hozta még el a békességet.
John Lenin Lennon '71-es himnusza (Imagine) nagy kellemes melódiára van megírva. A zene nagyon szép, de a szöveg... A dal tartalma számomra egyáltalán nem vonzó. Nem szeretnék olyan világban élni, ahol nincsenek határok. Nem azért mert kedvelném a háborút, a pusztítást. (Hanem azért, mert ha nincsenek határok, akkor nem is tud az ember hová menekülni nagyon nagy baj esetén. Meg azért, mert szeretem hogy világunk sokszínű. Az egység lassan de biztosan hat a sokszínűség ellen. Gondolj csak a nyelvekre. A világnyelvek visszaszorítják a kisebb nációk nyelvi kultúráját. Ez törvényszerű. De ez fakítja a világunkat.) Nem vagyok biztos abban, hogy jó lenne ha az emberiség létrehozná az egységes világot. Hiszen az emberi történelem arról szól, hogy valakik mindig létre akarnák hozni ezt az egységes világot. És a technológia fejlődésével egyre brutálisabb eszközökkel teszik ezt. (Az Imagine írója adós maradt valamivel. Nem közli velünk, hogyan jönne létre az egyvilága. Évezredek óta fegyverrel akarják. Miért változtatnának ezen? Így a legolcsóbb. Ha fegyverrel hozzák létre az egységes világunkat, akkor utána miért korlátoznák magukat a győzők? Ilyen az ember?) Napjaink külpolitikája is erről szól. Bár mintha most nem a lennoni, hanem az orwelli világ felé haladnánk.
Láthatólag a kapzsiság (is) mozgatja az emberi történelmet. Persze ez nem jó dolog. A világbirodalmi ábrándok során mindig eljut az emberiség egy része valamiféle internacionalizmushoz. És valamiért mindig a nacionalizmus hozza el a birodalmak, rendszerek bukását is. Évszázadok óta.
A nacionalista, soviniszta ideológiának rengeteg áldozata van, volt, és lesz. Ahogy az internacionalizmusnak (még akkor is ha éppen most nem így hívják) is rengeteg áldozata volt, van és lesz. Persze, a magamutogatós nacionalizmus is (ahogy a világpolgári eszme is) megérett már az ideológiák szemétdombjára. Két szélsőséges pólus, amelyek olyan jól kiegészítik egymást. Semmi baj, csak (?) hinni kell bennük... és holnapra megváltozik a világ...
Vagy nem!
Gluhovszkij Metro trilógiájának első kötetében ott van kimondatlanul, ami a harmadik kötetben egy nagyobb monológban pedig kimondatik: minden ideológia arra jó, hogy kihasználják az embereket. Igen, sajnos ez így van. De érdemes-e nihilistaként élni? Jó-e a kiégett, céltalan lét?
Van-e, és ha igen mi, a megoldás?

A témához ajánlom nektek a Leningrád zenekar Honleány című dalát (ezt is kedvelem.):

Érdekes dolog ez a hazafias, nemzeti érzület. Egyszerre progresszív, és retrográd. Akkor progresszív, ha nem kirekesztő. Teljesen egyet tudok érteni Vlagyimir Szolovjov kijelentésével:
"A végsőkig gerjesztett nacionalizmus megöli az abba esett népeket, az emberiség ellenségeivé teszi azokat, habár az emberiség mindig erősebb lesz, mint az egyes népek."

Nagyon nehéz megtalálni, de meg kell találni a helyes arányt az életünkben. Szükségünk van a valahová tartozás érzéséhez. Ez a közösségi élmény lehet közösségfüggő (azonos nyelv pl.), vagy helyfüggő (hazaszeretet). De a kettő, ideális esetben, egyben van meg az emberben. Ez egy irracionális dolog. Irracionális, mert érzelem. A helyzet paradoxona, hogy ezt az irracionális dolgot racionálisan kell kordában tartanunk. Ahogy viszonyulunk a közösségünkhöz, úgy viszonyulunk magunkhoz is. Nem kell öngyűlölőnek, de felfuvalkodottnak sem kell lennünk.
A náció, a nemzet iránt érzelem, a hazaszeretettel együtt, egy luxus az ember életében. Az éhező, nélkülöző embert nem foglalkoztatja a magasztos eszme. Ő az elsődleges szükségét kívánja kielégíteni. Az életben maradás ösztöne a legfontosabb számára. Nem árt, ha van valami a gyomorba ahhoz, hogy az önző ember ne csak magával foglalkozzon. Ilyenek vagyunk. Ne csapd be magadat: Mindannyian ilyenek vagyunk.
Jelenet a filmből
Természetesen egy átlagos magyar nézőben nem indukálódik semmilyen  nacionalista érzelem e film megtekintése közben. Hiszen a filmben felbukkanó Szvarog kereszt, a palacsinák, a kaviár, a gőzfürdő látványa legtöbbünknek csak kellékek, csak látványelemek. (Miközben olyan üzenetet is hordoznak, hogy a filmben szereplő ellenfelek azonos kulturális közegből származnak. Hiszen az egyik, és a másik félnél is "megtalálhatóak" a tipikus keleti szláv motívumok. Még akkor is, ha az egyik félnél a keresztény jelképrendszer dominál.) Mit kaphatunk akkor a filmtől?
Egy brutálisnak nem mondható történelmi kalandfilmet. Nem olyan túl régen láttam újra A kilencedik légió (Centurion) című filmet. Annak idején nem tűnt fel, hogy mennyire indokolatlan abban a moziban a brutalitás. (Talán az akkori korszellemben ez volt benne [?].) Most teljesen öncélúnak láttam a fejlevágásokat, a szökőkútként spriccelő művért. Persze érteni vélem, hogy ezzel az alkotók "életszerűvé" kívánták volna tenni a látványvilágot, de közben a misztikus vonalat is, ha csak érintőlegesen is, de erőltették egy kicsit. A két törekvés teljesen kioltotta egymást. Legalábbis szerintem. Ha elhagyták volna az indokolatlan brutalitást, akkor kaptunk volna egy történelminek álcázott tündérmesét.
Nos, ebben az orosz gyártású kalandfilmben nincsenek olyan brutális jelentek. Természetesen, ahogy "kell" egy kora középkori csatajeleneteket is tartalmazó filmben, ebben is fröccsen időnként a művér, de sokkal visszafogottabban, mint ahogy ezt némely pattanásos kiskamasz elvárná. (Számomra egy kicsit mindig is érthetetlen volt, hogy egyesek tizenévesen miért vonzódnak a halálkultusz showbusiness-es megjelenítéseihez. Talán azért mert egy tizenévesnek teljesen felfoghatatlanok ezek a dolgok. Érteni érti, vagy legalábbis úgy véli, de felfoghatatlan számára. Hiszen valljuk be, még a huszonévesen is úgy érezzük, hogy örökké élni fogunk. Tudjuk, hogy van elmúlás, halál, de valahogy hihetetlennek tűnik, hogy minket is érinteni fog a dolog. Ahogy idősödik az ember, úgy kezdi megsejteni, megérezni, az elmúlás szónak a jelentését.)
Annak ellenére, vagy éppen azért, mert a filmben nem a brutalitásé a főszerep, egy élvezhető, és látványos történelmi filmet láthat az érdeklődő. Tagadhatatlan, hogy a filmbeli karakterek jellemvonása nem túl kidolgozottak, és idealisztikusak. Mindez a film romantikus történelemfelfogásából is ered. De hát az alkotóknak szemmel láthatóan nem az volt a céljuk, hogy egy izzadságszagú, véráztatta mozit készítsenek. A régi, klasszikus felfogásban készült történelmi filmet láthatnak az érdeklődők.
Szerintem próbáljátok ki!