Bogatir lány


A film eredeti címe: Богатырша
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.















Időnként gondba vagyok a fordítandó szavakkal, kifejezésekkel. El kell döntenem, hol van a határ: mely kifejezéseket nem is kell egyáltalán lefordítani, hanem meghagyni az eredeti formájában. Nem kedvelem azokat a fordításokat, amikből teljesen kigyomlálják az eredeti nyelv jellegzetes neveit, kifejezéseit. Tudom, sokan nem így vannak ezzel. Véleményem szerint ezek az emberek csak egyszerű fogyasztók. Gyorséttermi fogyasztók. Igen, a mindennek találjunk megfelelő magyar kifejezést, még akkor is ha nincs ilyen, szemlélet olyan mint amikor gyorséttermekből akarjuk megismeri egy adott nemzet gasztronómiáját. Persze elismerem van erre igény (széles rétegekben), de ez akkor sem az, mint amikor elmélyed az ember másféle ételkultúrában.
Az egyéni ízekhez el kell (ha nem is nagyon) mélyednünk, időt kell szánnunk rá. Rohanva is lehet könyvet olvasni, de az igazi az, amikor a könyvben található jegyzetekre is van ideje az embernek. Mindez akkor jutott az eszembe, amikor azon tépelődtem le kell-e fordítanom ennek a mesének a címét. Hiszen az eredeti címben szereplő főnév semmit sem mond a magyar nézőknek. Viszont az alapszó már ismerős lehet néhányaknak. Egy olyan fogalom, amit nem szokott lefordítani a szakirodalom.

A 2015-ös év egyik orosz rajzfilmje a Bogatirsa.
A szó a bogatir női alakja. Szó szerinti jelentése: női bogatir.
A bogatir a szláv mítoszok egyik heroikus alakja, alakjai. Magát a szót hősnek, vitéznek fordíthatnánk.(Már ha szükséges egyáltalán lefordítani. Mert például a görög mitológiából ismert küklopszot sem fordítjuk le.)
Az egész szláv világ ismeri ezt a lényt. A dunai bolgároknál bajatur alakban, az ukránok bogatir, a lengyelek bohater, bohatir, a fehéroroszok bagatir alakban használják. A belorusz nyelvben másodlagos értelemben gazdag embert is jelent. De megtalálható ez a szó a mongol (bagatur), és a kalmük (bátr) nyelvben is. A magyar bátor szó is a bogatirból származik.
Kik voltak a mítoszok bogatirjai?
A bogatirok olyan harcos lovagok voltak, akik nem csak emberek ellen küzdöttek, hanem bátran felvették a kesztyűt a szellemvilágból származó lények, démonok ellen is. Az egyszerű nép gyermekei félistenként tisztelték őket. Általában csodamesék, és az úgynevezett bilinák (hősi ének) szereplőik ők. A róluk szóló történeteket úgy szokták jellemezni, hogy a kereszténység előtti korszak hitvilágának motívumai keverednek a keresztény szemlélettel, időnként történelmi eseményekkel. A bogatirok, a bogatirság eltűnését azzal magyarázzák, hogy a harcosok túl magabiztosak lettek, és megtámadtak egy természetfeletti sereget. Amint egy bogatir levágott egy ellenfelet, kettő másik ugrott a helyére. Végül a bogatirok elismerték, hogy vesztettek, és a hegyekbe menekültek, ahol kővé váltak.
A bogatirsa szó jelentése: Magas, fizikailag erős hölgy.
Erre utal a két, e kifejezés szinonimájaként használt kifejezés a богатырка, és a силачк. Az első szón egyből látszik, hogy a szótő megegyezik. Árnyalatbeli különbség van a két szó jelentéstartalma között. Az egyik általában női bogatirra vonatkozik, a másik ifjabb bogatir hölgyre.
A силачка szótöve a szil (erő) szó. Jelentése erős nő, erős leány.

Remélem akceptáljátok, hogy miért nem "erőszakoltam meg" az eredeti címét a rajzfilmnek, miért nem próbáltam valami "frappáns megoldást" találni. Tudom, hogy ezzel ellene megyek az aktuális (és sokak által elvárt) trendnek. De számomra egy másik nép nyelvének tanulása, gyakorlása, használata csak eszköz egy másik kultúrkör megismerésének.
Végül úgy döntöttem, hogy a rajzfilm címéül (is) szolgáló kifejezést meg is tartom, de magyarosítom is. Remélem elkerülöm ezzel azt, hogy botcsinálta (inkább félművelt, mint nyelvi leleménnyel rendelkező) nyelvújítónak tűnjek.

A rajzfilm egy ősi történetet (mesét) dolgoz fel, egy kicsit (vagy nagyon?) aktualizálva, napjaink filozófiájával egy kicsit megspékelve. Ilyesmi kísérleteket már láthattunk. Ősi történet, mai aktualitással leöntve: Dremaworks is ilyesmi rajzfilmekkel indított, ha jól emlékszem (Egyiptom hercege), vagy ott vannak a 20th Century Fox Jégkorszakai...
Mit mondjak? Érdekes kísérlet.
Arra tökéletes megfelel, hogy megismerkedjünk, újra felfedezzük a szláv mesevilág egyes szereplőit.
A történet bevezetőjében megemlítődik Koscsej és Boripolk, az ő küzdelmük. A jó és a rossz eme összecsapása nem központi esemény ebben a mesében, így hát ezen szereplőkről most nem emlékeznék meg. Annál is inkább, mert a Halhatatlan Koscsejről volt szó, nem is olyan régen.
Ugyanakkor az egyik központi szereplő (szinte) új a blogon. Ő Gorinics. Gorinics, a kígyó.
Iván Bilibin - Zmej Gorinics

Zmej Gorinics egy tűzokádó sárkány, aki a rosszat jelképezi a szláv mesevilágban.  Az szlovákok, csehek zmoknak, vagy szmoknak, a lengyelek smoknak, a beloruszok cmoknak, az ukránok zmijnek, a horvátok zmájnak, a bolgárok zmejnek hívják.
A gorinics szóban a nyelvészek szerint, a hegy (gora), és az erdő (lesz) szavakat kell etimológiailag megtalálnunk. (Magam az elsőt megtaláltam, a másodikat nem, de mivel ehhez [sem] értek, kész vagyok elfogadni, hogy valahol benne van az ószláv erdő is.) Mindez arra utal, hogy a néphit szerint hol is él a tűzokádó sárkány.
A mesékben sokszor úgy írják le azt a hegyes vidéket ahol a Sárkány él, mint ahol van egy tüzes folyó is, melyen egy híd található (Калинов мост), amelyet Zmej Gorinics őriz. Ez a híd vezet a halottak birodalmába (Потусторонний мир, Грядущий мир, Царство мёртвых, Тот свет, Мир иной).
Nagyon fontos, hogy a sárkány minden esetben többfejű. Általában három, vagy annak többszöröse (3,6,9,12), de előfordul, hogy öt, vagy hét feje van. Hogy a sok fej mi funkciót szolgál (azon kívül, hogy a főhősnek mindet le kell vágnia) nem részletezik a mesék. A közlekedést repüléssel oldja meg.
A testéről "leírásunk" nincs (a különböző népi történetecskék nem részletezik a kinézetét, azt a hallgató fantáziájára bízták), mégis az idők folyamán kialakult egy általánosan elfogadott kép róla, és évszázadok óta így ábrázolják Gorinicset.
Fontos tulajdonsága, hogy tűzokádó, ám a belőle kijövő tűz milyenségét soha nem részletezték.
Mint ahogy említettem, a neve arra enged következtetni, hogy a hegyekben él, ennek ellenére néhány mesében a tengerből jön elő.
Nem zárható ki, hogy kapcsolat van közte, és az iráni mitológiában szereplő Azhi-Dahha  között. (A korai zoroasztrianista vallási szövegek szerint a nevezett lénynek három feje, három szája, hat szeme van. Ravasz, erős, démoni karakter. Ugyanakkor emberi tulajdonságokkal is rendelkezik, nem tekinthető a mitológiai állatvilág részének.)
Zmej Gorinicsről fontos tudni, hogy a hajadonokat nagyon szereti. Elrabolja őket (esetleg túszként követel magának ilyen hölgyeket), főként étkezés céljából. Főnemesi származás előnyt jelent!
Ez a szokása (leányrablás, túszkövetelés) félelmet gerjeszt az emberek között.
Fő ellenségei: Dobrinya Nyikitics, Iván cárevics, és Fjodor Tyiron.
Ezzel a néhány mondattal össze is foglaltam, amit e rajzfilm egyik fontos szereplőjéről tudni illik. A szláv kultúrának a magyarra gyakorolt hatása miatt, úgy gondolom ez a kis összefoglaló inkább csak felújította, mint újdonsággal szolgált volna, a gyerekkorunkban hallott mesék világát. Hiszen a tűzokádó sárkányokkal (legkésőbb) már az óvodában "találkozhattunk".

A mese vége felé megemlítődik egy ősi szláv istenség Szvarog neve is. Kultuszának hatása napjainkban, és a közel múlt történetére, nagyobb mint gondolnánk. (Az ősi, kereszténység előtti kor démonai itt kisértenek közöttünk, és ez az egész, úgynevezett nyugati civilizációra jellemző. De kitérek majd erre is.)
 Szvarog a tűz istene, és a jelképe a kard. A Kijevi Rusz idejében (és területén) sokan tisztelték. Igen jelentős istennek számított. Nevének jelentése Az égboltozaton (mennyben) járó. A név állítólag szanszkrit eredetű. Ez a napra, a nap mozgására utal. A Rusz lakói számára (most a kereszténység felvétele előtti időszakról van szó, illetve a pogány vallású keleti szláv népesség esetén a Rusz megkeresztelkedése utáni időszakról is) az egyik legfontosabb isten volt. Megszólítása többek között az Отец Небесный (mennyei apa). Ez az (szó)alakbeli hasonlóság a kereszténység Istenének megszólításával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nagyon sokak esetében a kereszténység felvétele csak egy aktus volt, és istenkép változással nem járt. Ez elősegítette mind az ősi szláv vallási elképzelések továbbélését, mind a vallási szinkretizmust.
A Föld teremtését is Szvaroghoz kötik a paganisták. Nevezett lény megszerezte a bűvös, mágikus  Alatír követ (ajánlom figyelembe a Mesterek könyve című mesét, amelyben szintén szerepel a nevezett kövecske), és azt belehelyezte a tengerbe. A víz elkezdett fodrozódni, tajtékzani. Ez a tajték később kiszáradt, és ez lett a szárazföld. A rege szerint ezután sem hagyta békén a követ, kalapácsával ütötte-verte. e tevékenység közben keletkező szikrákból lettek a hős szláv harcosok, és létrejöttek a szláv istenek. (Többek között őt tartják Perun apjának is.) Tehát a szláv mitológia szerint Szvarog az anyagi világ megteremtője. (Azt mondják, hogy a szanszkrit var szó jelentése víz. Tehát nem csak a tűzhöz, hanem a vízhez is köze van.) A sajt, és a túró, a szláv panteon tagjai eledele volt, és épp Szvarog volt az aki megtanította az embereknek hogyan kell elkészíteni ezeket a termékeket. Ő tanította meg a földművelést, és adott fegyvereket az embereknek, hogy megvédjék magukat, és a földjüket. De elsősorban a tűz istenének tekintették. A tiszteletére létrehozott fabálványok közelében mindig volt izzó fém, kovácsüllő, és kalapács. (Kovács isten is volt.)
Коловрат Сварога
És el is érkeztünk egy érdekes dologhoz.
Ez nem más mint a szláv horogkereszt.
Maga a motívum is szanszkrit eredetű. Ez köztudomású. Helena Blavatsky (eredeti neve Jelena Petrovna Blavatszkaja) teozófus révén, pontosabban könyvei hatására (amely elég sok jelentős személyiséget inspiráltak) került be ez a jelkép az újkori nyugati kultúrkörbe. Tanítása szerint (amelyet indiai vallási álláspontra vezethető vissza) két fajta, két állású horogkereszt van. Az egyik a jó jelképe, a másik (ennek a tükörképe) a rosszé. Hitler ismerte ezt a tanítást, és tudatosan választotta a rossz jelképét a mozgalmának a jelképévé.
Szóval, ez a szanszkrit eredetű jelkép Szvaroghoz kapcsolható. A hagyományos, ősi szláv népi ábrázolásokban megtalálható. Ugyanakkor a kereszténység előtti naptárhasználatoknál is Szvaroghoz kapcsolható jelképeket használtak.
Коловрат Сварога
A Szvarog horogkeresztje (Коловрат Сварога) egy ősi szláv jelkép. A legrégebbi, legősibb napszimbólumnak tartják.
A nap jelképezi a élet erejét, a fáradhatatlan energiát, a tudást.
Jelképezi a születés energiáját, erejét, a növekedést, a fejlődést.
A szlávok szerint ez a jelkép elhozza a győzelmet, és a dicsőséget.

(Egyéb kapcsolódó jelképek, és jelentésük:
Sas - A madarak királya. A felemelkedés, és a felsőbbség szimbóluma. A harci szellem jelképe.
[Amikor azt halljuk, olvassuk mondjuk egy orosz film kapcsán, hogy valakit, vagy valakiket sasnak, sasoknak hívnak, nem árt ha eszünkbe jut ez a kis magyarázat. Egyébként a magyar archaikus kultúrától sem volt idegen, hogy "lesasozzák" a vitéz legényeket.]
Kétfejű sas -  Nagy történelmi események tanúja, a hős társa.
Ez az analógia más hitvilágban is megtalálható ezért nem zárható ki az egyiptomi, bizánci, hellén hatás. Jelképezi, hogy egységben az erő.)
2015-ös Szvarog kör (naptár), ukrán nyelvű 
A Szvarog kör nem csak időmérés volt használatos, hanem asztrológiai jóslásra is használták. A kínai, és a nyugati kultúrkörben is elterjedt 12 égöv helyett, az ősi szláv (vagy ahogy művelőik tartják: árja-szláv) asztrológia 16 állatövet ismer.
Hasonlóan a nálunk ismert csillagövi jelekhez, ezeknek a csillagképeknek is van egyéni grafikus jele. Az egyik ilyen jel épp egy baloldalas szvasztika. (Később visszatérek erre még!)

Olyan tizenegy-tizenkét évvel ezelőtt, egy magánbeszélgetés során hallottam ezekről a dolgokról először. Akkor és ott kicsit furcsán nézhettem beszélgetőtársamra, aki azt állította, hogy a szvasztika ősi szláv jelkép. Mondtam valami olyasmit, hogy tudom, hogy az ókorban is használatos jelkép volt (gyerekkoromban egy múzeum római kori kiállítási tárgyai között láttam egy bronz horogkereszt "kitűzőt"), de miért épp szláv lenne?
Szvarog kör az állatövi jelekkel

Biztos emlékeztek rá, hogy volt egy időszak, amikor bizonyos kevesek által olvasott, de nagyon jó minőségű fotópapírra nyomtatott sajtótermékek (Szovjetunió, Szputnyik) rendszeresen tudósítottak (bár nem hozták le főcímnek soha) arról, hogy ezt is, meg azt is orosz tudósok fedezték fel, készítették el először. (A tengeralattjáróra nagyon emlékszem. Ez szerintem ez az a kategória, amikor nagyon-nagyon ősi rokonságot keresnek a turbómagyarok. Ez is, az is a nemzeti kisebbrendűség érzésre vezethető vissza.) Úgy vélem, ez nem más mint pszichés kompenzálás. Dicsővé tenni a múltat, mert akkor a jelen... Nem. Nem tudom folytatni a mondatot, mert számomra követhetetlen ez a gondolatmenet. (Napóleon számára nem volt az, mert egyszer kijelentette, hogy legjobban a saját utódja szeretne lenni. Hiszen akkor micsoda előddel büszkélkedhetne. De tőlem idegen az e fajta kivagyiság.)
Szóval ez a kompenzálós mechanizmus jutott az eszembe, és miután ezt elmondtam, a beszélgetőtársam nagyon érdekes dolgokat kezdett el mondani. Tekintettel arra, hogy ő egy racionális mérnökember, aki ráadásul mások kultúrája iránt elfogadó beállítottságú, de mindezt össze tudja egyeztetni a patriotizmussal, igen érdekes dolgokat mondott nekem.
Koj-Krilgan-kala
 Ekkor halottam először Koj-Kriglan-kala városról. Ez romtelepülés a mai Üzbegisztán területén található. Az Amu-darja (Oxus) vizével látták el annak idején ezt a települést, így volt lehetséges az élet ezen a pusztaságon.
Az itt lakók az iráni kultúra jellegzetességeit hagyták az utókorra. Zoroasztrianusok voltak.

Innen már csak egy lépés volt a szláv-árja kapcsolatok szóba kerülése. Ekkor hallottam erről is először. Végighallgattam, és megértettem miért tartja ősi szláv jelképnek a szvasztikát.
Igen, azért mert az ókori árják használták.
(Azt kell mondanom, hogy akkoriban sikerült teljesen a realitás talaján maradnom beszélgetőtársammal, de most egyik kicsit "belemászok" a témába. Figyelem! A következő ókori sztorit nem támasztja alá sok minden. Főként mítosz az egész, de napjainkig ható ereje van!)
Valamikor nagyon régen az árják elhagyták addigi lakóterületüket (a Dnyeper vidéke), és elkezdtek vándorolni. (Figyeljünk az őshaza helyére!) Nem csak úgy egyszerűen világot szerettek volna látni, hanem feltételezés szerint a i.e 6. évezred közepén a Fekete-tenger kiáradt, és ez elől menekültek az emberek.  Azt mondják ebben az időben alakult ki a Boszporusz is, éppen ennek a kataklizmának "köszönhetően". Ennek az árvíznek a nagyságára jellemző, hogy 300 km-re becsülik a "hatótávolságát". Mondjuk azt, hogy egy mini özönvíz? Ekkor indulnak el az emberek Mezopotámia irányába. (Az utazásuk iránya tehát nagyjából észak-déli).  Már a többség. Mert úgy szól a fáma (hipotézis, hogy) azért maradtak árják ha nem is sokan a Dnyeper mellett is.
Aratta feltételezett helyei
De a többség a mai Irán, és India felé igyekezett.
Létrehoztak egy államot is, amit úgy hívnak, hogy Aratta. Ez az ország a Kelet Atlantisza.
Nem tudni pontosan létezett-e egyáltalán, és ha igen akkor hol található. Valamikori létezéséről "bizonyítékokat" csak a sumér vallási hiedelmek, regék írott alakjai szolgáltatnak számunkra. Ezen írásos emlékek alapján egyes asszírologusok, régészek megpróbálták beazonosítani hol lehetett az ország, de mint a mellékelt térkép is mutatja, ez nem igazán jött még össze. Más tudósok szerint kár is keresni, mert soha nem létezett, csak a sumér (vallásos)irodalom része ez a mitikus országnév. Az Arany Korszak szinonimája.
Miért fontos ez?
Ez a legenda nagyon fontos alapja napjaink ukrán nacionalizmusának. Szállodától, a táncstúdió át, a Právij Szektorig, sok mindenki használja erre, vagy arra az Aratta nevet. Ezzel próbálják bizonyítani (?), hogy egy ősi nép az ukrán. Igaztalan lennék, ha nem ismerném el, hogy az árja-szláv rokonság hangsúlyozása az oroszok között sem ismeretlen.
Az Árija zenekar Japánban (is) kiadott albuma
A már említett beszélgetés egyik "hozadéka" volt, hogy az általam addig még nem ismert Arija zenekarnak meg kellett hallgatnom öt dalát. De nem is ez a fontos, hanem a zenekarnév: Árija = Árja.
Azt gondolná az ember elsőre, hogy biztos faji felsőbbrendűséget hirdetnek a szövegeikben, de nem. (Egy interjúban Holsztinyin, az egyetlen aki a kezdetektől a zenekar tagja, határozattan tagadta, hogy bármilyen felsőbbrendűség az eszükbe jutott volna, amikor nevet választottak a csapatnak.) Tipikus heavy metal-t játszanak. Amennyire értek hozzá (semennyire), olyan New Wave of British Heavy Metal stílusban. A dalok szövegei is ennek megfelelőek. Nem sátánisták, de azért énekelnek halottak meneteléséről, motorozásról, a dicső történelmi múltról... Annak idején végig interpretálták nekem az egyik dalukat, ami az elmúlt rendszer volt haszonélvezőinek az új rendszerben való megbecsüléséről szólt. Vagy valami ilyesmiről...
(Csak hogy egy legendát eloszlassak: Az elmúlt rendszerben hallottam, hogy nálunk milyen jó, és magas színvonalú a többi szocialista országhoz képest még a pop-rock zene is, mert a nyugati hatás érezhető, a többi szocialista ország pedig zeneileg le van maradva. Még tőlünk is! Ennél már csak az "szebb" amikor kiérdemesült rocknyugdíjasok azt gondolják, hogy a zenéjük hozta el a rendszer fellazulását, a többpártrendszert. Szóval, a nevezett zenekar ténylegesen 1985-ben alakult meg, de az együttes megalakulásának ötlete, előzménye 1982-re datálódik. Már akkor, '82-ben, heavy metal zenekar létrehozásán ügyködtek a leendő csapat prominensei. Első hanganyagukat [Мания величия] 1985-ben adják ki, csak kazettán. Az ottani underground zenekaroktól megszokott módon. Egyébként a mai napig aktívak.)

Annyi mindenről írtam, de mindezt azzal a szándékkal is tettem, hogy jobban megérthessük, miért tud a náci eszmerendszer követőket találni a keleti szlávok leszármazottjai között. Azt gondolhatná az ember, hogy mindennek semmi köze nincs egy rajzfilmhez. Príméren nincs is, de a mitológia az ami mégis összekapcsolhatja ezt a két "műfajt".
Adva van az ősi vallás, aminek szimbolikája, és a nácik jelképrendszere között van átfedés.
Van egy érdekes jelenség, ami végigkísérte a 20.századot. A szélsőséges nacionalisták bármilyen spirituális háttérrel indultak, végül mindig megtalálták, megtalálják népük, nemzetük kereszténység előtti hitvilágát.
(Külön érdekesség, hogy szinte minden európai nemzetben az ébredő nemzeti öntudat egyik zászlóvivője valamilyen önmagát kereszténynek tartó vallási irányzat képviselője, akit azután "bedarálnak" az események. Arra gondolok, hogy szinte mindig támogatja valamelyik kereszténynek mondott felekezet a nemzeti mozgalmakat, de ezek a mozgalmak "túlnövik" a támogatókat, és... Megalakítják saját vallási csoportjukat amely az "ősi" hit alapján áll, és elkezdik harcukat a kereszténység ellen. Erre a folyamatra az egyik legjobb példa talán éppen Hitler, és az ő kis csapata. De ez a jelenség a Horthy korszak Magyarországán is lejátszódott. Nem köztudomású, de attól igaz, hogy a pogány honfoglaló magyarok [vélelmezett] hitvilágát követők állatáldozatot is bemutattak kis hazánkban annak idején [1936, Orosháza]. Ez azért már több mint hagyományőrzés, szerintem. Annál is inkább, mert az egyházügyi törvény szigorításakor, eme vallási közösséget is betiltották. De a vele azonos elveket valló politikai tömörülést, tömörüléseket nem. A '44-ben hatalomra kerülő Szálasi Ferenc vallási meggyőződését elég nehéz bibliai értelembe kereszténynek nevezni. Még akkor is, ha nevezett személy jó kereszténynek gondolta magát.)
1941-ben mikor Németország és európai szövetségesei megtámadják a Szovjetuniót a Baltikumban, az Ukrán SzSzK nyugati részén, a Belorusz SzSzK egyes részein örömmel, virággal fogadják a katonákat. Ezt a jelenséget sommásan azzal szokták elintézni, hogy a sztálinizmustól megcsömörlött emberek üdvözölték a szabadságot jelentő hadsereget.

Persze van ebben igazság, de nem ez a teljes igazság. Voltak akik tényleg lelkesedtek, és voltak akiket kivezényeltek az aktusra. Gondoljatok bele! A német nemzetiszocialista propaganda kihagyta volna azt a ziccert, hogy elhitesse a német közvéleménnyel, hogy a német hadserege nem hódítóként tekintenek, hanem barátként, felszabadítóként? Persze, hogy nem hagyta ki. Ne feledjük, hogy bár megszámlálhatatlanul sok kép, filmfelvétel készült a 2.világháború alatt, ezek közül a legtöbb (gyakorlatilag szinte mind) propagandafelvétel.
A nácik olyan jelrendszerrel operáltak, ami nem volt ismeretlen a keleti szláv gyökerekkel rendelkező fehéroroszok, ukránok, oroszok előtt. A náci fekete napja nagyon hasonlít Szvarog jelére. A szvaszika... Ó, de ismerős! Hiszen Perun útjának (csillagkép) jele is olyan! (Az hogy a náciké balos, míg Peruné jobbos, vajon kinek tűnik fel?)

Moszkva rengeteg pénzt költött (a két világháború között) az ukrán nemzetiségi könyvkiadásra, oktatásra. Így kívánta kihúzni a (legalább az 1.világháború óta) németekkel együttműködő nemzeti mozgalom méregfogát. Ezzel kívánta ellensúlyozni a Habsburg (majd később Német Birodalom) ügynökei által elvetett, és gondozott (galíciaiak között népszerű) Moszkva ellenességet, gyűlöletet.
Az ideológia?
De ismerős! Minden jót megígér az árjáknak. Hiszen mi is árják vagyunk! (Ugyan ki olvasta a Szovjetunióban a Mein Kampfot? Honnan tudták volna, hogy Hitler szerint a szláv faj alacsonyrendű. A keleti szláv meg pláne. Kiirtásra való. Na jó, néhányat meg lehet tartani rabszolgának, elvégre az német uraknak valakit dolgoztatniuk is kell majd.) Látszatra semmi tartani valója nem volt a Szovjetunió nyugati felének lakóinak a németektől. De hamar rájöttek, hogy miről szól a történet. Volt aki szembefordult a hódítókkal, és volt aki tovább kollaborált. Azok akik kiszolgálták a nácikat, a Baltikumtól a Fekete-tengerig húzódó országokban, a napjainkban is viruló (sokszor államilag támogatott) neonácizmus magvait vetették el.
Ezekben az országokban az oroszellenesség, és
a náci jelképek, egyenruhák használata kéz a kézben együtt jár. Csak nem illik erről beszélni, hiszen egyes országok EU tagok, a másik meg EU eltartott. Közös bennük az, hogy államilag megtűrt (és támogatott is, még ha egyes helyeken csak hallgatólagosan) a náci nosztalgia.
A belorusz, és az ukrán nacionalizmus csak akkor életképes, ha hangsúlyozni tudja azt (ami nem nagyon van), ami megkülönbözteti őket az orosz kultúrától. Nehéz feladat, hiszen közösek a gyökereik, és közös a múltjuk.
Talán ezért (is) tagadják meg atyáik közös erőfeszítését, a nácik elleni küzdelem emlékét. És ezért igyekeznek kisajátítani, és/vagy megtagadni a közös múltat. Ezért van az, hogy némely turbóukrán őseit Arattában keresi. Hiszen napjaink Ukrajnájának Kijevi Ruszra vonatkozó tantételeivel kapcsolatban jó néhány kínos kérdést fel lehetne tenni. Aminek a megválaszolása boríthatná az elméletet. Sebaj! Akkor még ősibbek vagyunk!
Kicsit paradoxonnak tűnhet, de mindezek ellenére, vagy éppen ezért, az orosz, a fehérorosz és az ukrán nácik egyébként olyan jól meg vannak egymással. Ahogy én látom, az egész nemzetieskedés olyan ambivalens dolog a posztszovjet régióban. De erről most (kímélendő a kedves olvasót) nem ejtenék szót. Talán majd máskor... Hiszen a téma olyan nagy, annyira szerteágazó. Talán ez írásocska segít abban, hogy kicsit árnyaltabban tudjunk kitekinteni a nagyvilágba. Felvillant egy-két dolgot egy olyan témában, amelyről vastag könyvet, könyveket lehetne írni. Talán egy kicsit hiánypótló is. Talán...

Egy ártatlan, jópofa mese kapcsán annyi minden szóba került... Remélem, nem baj?
A meséhez a feliratot megtalálhatjátok itt.

Kellemes kikapcsolódást!





Lila gömb


A film eredeti címe: Лиловый шар
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.















Ez a bejegyzés egy régi tartozásom beteljesítése. Annyi minden közbejött a legutóbbi bejegyzés óta, ami Oldfan anyagaiból készült. Nem terveztem ekkora csendet ebben a „sorozatban”. Egyedül én vagyok az oka, hogy időlegesen megszakadt a publikálások sora.
Eredetileg úgy volt, hogy e filmről, és a hozzátartozó magyar nyelvű feliratról ez a blog fog először beszámolni. Nem Oldfan-en múlt, hogy nem így lett. De ami elmúlt, az elmúlt!
Ugyanakkor, hogy ne után közlés legyen a bejegyzés, a felirat készítőjének Filmbook-on megjelent írásának első verzióját prezentálom nektek.  

Kezdjünk bele!

A lila gömb  1987

Rossz hírem van.  Nem csupán az, hogy új cikket írtam, hanem, hogy a Földnek annyi. Biztosabban meghatározva, mint az elhíresült maja naptárban volt. Senkinek ne legyenek kétségei… arról, hogy ifjúsági filmet lát, amiben mégis megússzuk. Remélhetőleg, aki „fentebb” a bolygóról szóló forgatókönyvet csiszolgatja, szintén látta a mozit.
A film főszereplője, és az író
Gyerekeknek írni nehéz feladat. Nem elég, ha jó író az illető, - Nagyon is annak kell lenni!-  de külön érzék kell hozzá, hogy az ember kifinomult érzékkel egyensúlyozzon az irodalom többnyire felnőtteknek szánt művészi eszközei, és a gyermeki látásmód között. Mindezt tegye úgy, hogy maradjon érdekes, olvasmányos, szívhez szóló és tanítson. De nem szájbarágósan ám! Mert az a kutyának se kell, nemhogy az aprónépnek. Akik kicsik ugyan, de nem ostobák, és a maguk őszinte módján szigorúbb kritikusok, mint a felnőttek. Na, ha mindezen követelmények után a vakmerő tollforgató a fantasztikum világába óhajtja elkalauzolni a tinédzser korosztályt, akik tudvalevőleg az átlagnál is háklisabbak, ha a felnőttekről van szó, akkor az író alaposan kösse fel a lenge alsóneműt. Csoda-e hát, ha nem tobzódhatunk az ilyen vénával rendelkező szerzők közt válogatva? Azért akadnak, az ifjúság szerencséjére. Közéjük tartozott Kir (Kirill) Bulicsov, (1934-2003) akit mifelénk leginkább „Az utolsó háború” című figyelemre méltó regénye alapján ismernek az olvasók. Továbbá a Galaktika folyóiratban megjelent novelláiból, amelyek közül „A boszorkányok bolygója” keltett feltűnést az első megjelenésekor a kor fővonalától meglehetősen elütő megközelítésével. A szerző álnéven publikált, amire igazából semmi oka nem volt. Az semmiképp nem lehetett neki, hogy röstelkedni kellett volna az írásai miatt. Mind minőségi munka. Igor Vszevodolovics Mozsejko mégis Kir Bulicsovként híresült el az irodalmi körökben, ő tudja, hogy miért. Talán a forgatókönyv írói vagy a keletkutatói munkája miatt érezhette úgy, jobb, ha álnéven adja ki az énjének ezt a részét.
Miután az egykori Szovjetunióban az ifjúság nevelésének kiemelt fontosságot tulajdonítottak, külön filmstúdió foglalkozott a nekik szóló mozikkal. Lévén, hogy Bulicsov, – maradok a munkássága nevénél  – a film és az irodalom területén egyaránt dolgozott, előbb-utóbb összejött a kettő találkozása. 1987-ben készült el „A lila gömb” című film, amit az ő történeteinek alapján közösen írtak  Pavel Arszenov rendezővel. Alisza Szeleznyova kalandjainak eredetileg egy egész könyv lett szentelve, ami nálunk 1990-ben jelent meg, „Egy kislány Földről” címmel. Természetesen a megvalósult kommunizmus világában járunk. Pénz nincs, világbéke van, fénysebességű űrhajók és robotok úgyszintén. Sőt, az időutazás sem túl bajos ügylet. Szerencsére a mozi propaganda része ennyivel a háttérben nagyvonalakban letudva, egyébként a szerző szabadjára engedheti a fantáziáját. Persze, ha a bolygónkon rend van, akkor kívülről kell jönni a problémának, különben tömény unalomba fulladna a történet. Amiről szó nincs. Bulicsov remek turmixot hozott össze.  (Kellett is hogy ott legyen bábáskodni, mert be kell vallani, a mesekötet alakjait helyenként bizony alaposan átírták a mozi kedvéért. Például a kedvesen bumfordi, sziámi cica és robosztus maci keverékké lett Gromozeka alakja igazából csak a nevét őrizte meg.) A modernséget ötvözte a hagyományos népmesék szereplőivel és eszköztárával. Lássuk hát a medvét, ha már szovjet-orosz filmről van szó.
Jelenet a filmből
Aliza, a fiatal lány, az édesapjával utazik az űrben, a barátjukat, a más fajból való Gromozekát keresve. A véletlen egy addig csupán legendának hitt hajót sodor az útjukba, amely valamikor pusztulást jelentett más bolygókra. Hamarosan kiderül, hogy bár a kisbolygónyi űrjármű egykori hódító népe már nem él, a Föld mégis veszélyben forog. A megmentésére vissza kell utazni abba a múltba, amikor a varázslat még hétköznapi dolognak számított. Erre a legendákban és mesékben jól eligazodó Aliza a legalkalmasabb.
Naná, hogy ő a legalkalmasabb, ha egyszer ifjúsági fantasy moziról van szó. Igen, tényleg az a műfaj, ami fehér holló gyakoriságú volt szovjet korszakban. Természetesen fölösleges elfeket vagy orkokat remélni benne, vagy valami dögös csatajelenetet, merőben más a felfogás. Az említettek híján is egyedi darab, olyan, amiből csak elvétve készült hasonló. Pont az unikum jellege miatt úszta meg az idő szigorú rostáját.
Szolidan indít a történet. Háromfős űrhajó szeli hazafelé az űrt, benne egymással néha kicsinyesen civakodó emberekkel. Meg egy elvarázsolt békával, nehogy túl komolyan vegyük az alapszitut. Ez a szerkesztési mód végig megmarad a mozi során. Épkézláb sci-fi helyzetekbe rögvest beépül valami mesebeli elem. Van fénysebesség, szkafander, halálos veszély, meg cserfes kislány, zsörtölődő, de aranyszívű kapitány, akinek ott a tejföl az álla szélén. A Föld lehet békés és magabiztos, de a bürokrácia él és virul. Hőseinknek például az útjába áll, amint a bolygó megmentésére igyekeznek. Kész szerencse, hogy a sufniban ott egy időgép, mint minden rendes családias űrjárgányban. Átszelni pár tízezer évet legalább olyan sima ügy, mint a Star Trekben.  Sőt, simább, elvégre a SZU társadalmi alapötlete fejlettebb. 1987-ben, persze. Egy huszonháromezer éve kihalt hódító faj, - gyanúsan emberkülsejűek, - mégis ki akar velünk tolni még holtában is. A gyűlölködés vírusa, ami számos bolygót leamortizált már a kezük alatt, a címadó lila gömbbe zárva itt lapul valahol a bolygónkon. (Mintha behozatalra szorulnánk ezen a téren….) Gondolom, így elolvasva a sztorit, sokan máris legyintenek az egészre. Nem kéne. Kifejezetten szórakoztató a felvezető rész. Látszik, hogy profi írta a párbeszédeket és helyzeteket, egyszerre parodisztikusak és mégis komolyan vehetők. És pergőek, észre sem venni az idő múlását.
Jelenet a filmből
Szóval alig félóra után, amikor már kezdenénk magunkat beleélni a „Mentsd meg a bolygót!” űropera sokadik variációjába, egyszer csak éles kanyarral a „legendák korába” csöppenünk. Vagyis vissza Meseországba. És lőn sárkány, fülelő fa, griffmadár fióka, boszorkány, varázsló. Szóval, mi szem-szájnak ingere egy gyermeknek számára. Nem kimaradva belőle egy csipetnyi félelemérzet sem, mert a mesék eredeti alapja az volt, hogy a csavargásról szoktassák le a beste kölykét. A mitikus múlt veszélyes, az élén az orosz népmesék Baba Jagájával. Ő ugyan eredetileg jóval több volt a kor embereinek, mint a megszokott vasorrú bába helyi reinkarnációja, de itt csak ennyit kap.
Szvetlána Haritonova, a Lila gömb Baba Jagája
Ugye, milyen aranyos? 
Úgy, mint a griff bébi, ami mindjárt a kikelése után ártatlanul pislogva reggelizne a hőseinkből, ha hagynák magukat. Itt meg is állok a további részletezéssel. Azt hiszem, ennyi elég ízelítőnek, hogy jó hangulatú alkotás „A lila gömb,” amely remekül keveri modern kor fogásait a hagyományos mesefolklór alakjaival. A nagyon eltérő részleteket pedig a humor gyúrja össze fogyasztható eleggyé.
Aliza – oroszul Alisza – talpraesett leányzó, akinek vág az esze. Ilyen téren, lehetne akár az „Indul az űrhajó” szereplője is, de abból kimaradt. Így viszont megúszta a piros nyakkendőt, az sem lebecsülendő. Meseországbeli párja, Geraszik, nem marad el tőle. A vásott fiúcska, akire éppen a kondér várna a boszorkányék családi kunyhójában, törhetetlen optimizmussal állandóan találmányokon agyal, a veszélyre fittyet hányva. Lehetetlen nem kedvelni. Csakúgy, mint a szőrmók Gromozenkát, aki bölcs, megértő, de ha kell, bármikor birokra kell az emberevőkkel. Pozitív karakterekben erős a mozi. A rosszak közül az ütődött banyafi és maga a bibircsókos boszi sikerültek jól. A világűrből jött fő ellenfelek viszont borzasztóan sematikusak, semmi spiritusz nincs bennük. Ebben a formában kihagyott ziccer a jelenlétük. Továbbá a fő konfliktus, az eredeti alapötlet hamar hamvába fullad. „A nagy megmentés” nem izgalmas még egy gyereknek sem. Kár érte.
A szokatlan részletek párosításán túl a mozi erőssége a látványvilág. A sci-fi vonal e területén a szovjetek mindig kiválót produkáltak. Mondhatni a semmiből tudtak varázsolni. Kellett is nekik, mert pénzügyileg irtó szegény lehetett az eklézsia.  A számítógépes trükkök helyenkénti fapados volta néha kikiabál a képből. Kilóg a lóláb, meg a kötelek a repülőszőnyegről. Utómunkára nem futotta a laborban. A „szegény ember vízzel főz” igazságát a máshol meglévő képi ötletesség teljesen ellensúlyozni nem tudja.  Viszont a zene mondhatni tökéletes. A „szokásosnak mondható” fülbemászó sláger ezúttal sem marad el a stáblistakor, a történethez pedig stílusos szintetizátor dallamok adják a körítést. Elvégre az 1980-as években az a stílus dukált. Színészileg a felnőtteknek nem kell megszakadniuk, s akkor még finoman fogalmaztam. A két gyermekszereplő viszont roppan aranyos, de jobban megírt jeleneteket kaptak, mint a „nagyok.” A rendező tudta a dolgát. Az egyértelműen átjön, hogy többre lett volna képes, ha bővebb költségvetésből gazdálkodhat. A film kurtán-furcsán ér véget. Mintha leszóltak volna Moszkvából: „Ennyi volt, elvtársak, három nap a lezárásra.” Az utolsó negyedórára olyan hirtelen rántással futnak össze a szálak, mint Bendegúz öltéseinél az Indul a bakterházban. Hasonló eredménnyel. Kisebb gyermekek számára bizonnyal hasznos volt ez a megoldás a moziban, - jobban bírták türelemmel a szűk 74 percet – de dramaturgiailag zavaró. Végig az volt az érzésem, eredetileg nem így tervezték. Megerősített a hitemben a mostanában az Internet bugyraiból felbukkanó mintegy plusz 20 percnyi anyaggal hosszabb változat megjelenése. Sajnos, beszerezni nem tudtam, mert a viharos gyorsasággal eltűnt a „tecsődről.”
Mint az indításnál írtam, eredetileg a mozi a tinédzsereknek készült. Van egy olyan sejtésem, mostanság ők azok, akik legkevésbé áldoznak rá időt. Inkább megnézik helyette a „Sikoly 33 és 1/3” hat hónapig örökbecsű folytatását. „A lila gömb” ettől függetlenül nem rossz mozi. Több az erénye, mint az alapvetően a rubelek elfogyta okozta visszásságok. Családi szórakozásra megteszi. Különösen, ha az idősebbek hajlandók együtt nézni a csemetékkel és néhol szóbeli eligazítást adni nekik. Ők bizonyára jobban ismerik a klasszikus mesék figuráit, mint az új nemzedék. Csak el kell fogadni az alapigazságot, hogy „nem kell mindig kaviár.” Meg erőszak sem. A spéci trükkök helyett adjunk teret a gyermeki fantáziának és a saját nosztalgiánknak a képernyő előtt. Higgye el az olvasó, nem rossz csere az olykor-olykor.


Lopva, több részletben néztem meg a filmet. Tavaly elhatároztam, hogy kevesebb mindent „vállalok be”, hogy ne legyen annyira sűrű a napom. Ez egy ideig ment is, de viszonylag hamar véget ért a dolog. Minél mobilisabb lettem, annál több lett az elfoglaltság. Talán épp egy éve volt, amikor először láttam ezt a mesefilmet. Három vagy négy alkalom kellett hozzá. Erről egyáltalán nem a film tehet, hanem én. Erről, a szakaszos filmnézésről tényleg le kell szoknom!
Oldfan ellenben nem tétlenkedett (teljesen jogosan!), és már három-négy hónapja olvasható az írása a neten.
Elolvastam. Nagyon sok mindent leírt, amivel csak egyet tudok érteni.  Belőlem azonban, teljesen természetes módon, mást is kihozott az alkotás. Az egész történet egy kicsit olyan volt mintha egy új, kevert (szinkretista) eredetmítoszt prezentálnának az embernek. Persze, ha belegondolunk a legtöbb (nívós, vagy nívósabb) sci-fi maga egy alternatív világmagyarázat. Van benne eredendő bűn, és természetes van megváltás, megszabadulás. Egyáltalán nem véletlen, hogy a legnépszerűbb ilyen jellegű alkotásoknak szó szerint és átvitt értelemben is van kultuszuk.
A regényfolyamból PC-s játék is készült
A magam részéről úgy gondolom, de ez nem több részemről mint megérzés, hogy a könyv (amely a mai napig nagyon népszerű Oroszországban) azért jelenhetett meg, és film is azért készülhetett belőle, mert az akkori aktuális kultúrpolitikai irányvonalba nagyon is belefért.
Óhatatlan, hogy az értelmes emberben időnként felvetődjön a gondolat; honnan jöttünk, és hová tartunk? Ezek azok a kérdések, amikre soha nem fogunk tudományos választ kapni. Tudósok kutatják a kérdést, de biztosan soha nem tudjuk meg, hogy került, alakult (a nem kívánt rész törlendő) ki az Élet a Földön. Ahogy azt sem, hogy mi történik velünk akkor, amikor véglegesen leáll a szívünk. Ilyenkor teljesen véget ér minden? Vagy „csak” kitörtünk a tér-idő kontinuumból?
Mindig hitbeli meggyőződés marad az ember számára az ezekre a kérdésekre adott válasz. Mert természettudományos válasz, - bizonyítékkal (!) -  soha nem lesz rájuk.
Ebben az alkotásban jó érzékkel keverik össze a vallásos elemeket, a mesésekkel. Igen, az ateizmus és materializmus ideológiai alapjain álló Szovjetunió kormánya pénzt áldozott vallásos dolgokra is. No, nem támogatott mindenféle vallási elképzeléseket, de a legnagyobb konkurencia befolyásának csökkentésére volt pénz. Az emberek gondolkodását nem lehet máról holnapra megváltoztatni. Arra évtizedek, évszázadok kellenek. Azok a politikai erők amelyek nem veszik ezt figyelembe, csak káoszt, és zűrzavart tudnak gerjeszteni saját környezetükben. Gyakorlatilag erről szól a 20. század európai történelme.
A filmben szereplő lila gömbnél én egyből Pandora szelencéjére asszociáltam. Emlékeztek az ókori görög legendára? Ahogy Prométheusz kinyitotta a dobozt, egyből kiáradt belőle a halál, a betegségek, a szegénység, és sok más, nem kívánt dolog. Minden, ami tönkreteszi az emberiséget. A filmben nem ez volt az egyetlen dolog, ami valamelyik vallást jutatta eszembe, de nem térnék ki mindegyikre, tessék megnézni a filmet. Mert érdemes!
A másik vonal a mese. Érdekes módon itt is az villant be,, hogy minő véletlen, de egy akkor már több évtizedes kormányzati elképzelést segít eljuttatni a moziba járókhoz a film. A figurák különböző etnikumok hagyományos mesehősei. Pontosabban, vannak hagyományos, és vannak a történethez kitalált karakterek. Uuuh, a varázsló, vagy Gromozeka, e történethez lettek kitalálva. Pontosabban történetekhez. Ugyanis egy mesefolyamról van szó. Én nyolc könyvről tudok, és a Lila gömb ebben a sorozatban a harmadik kötet. Kir Bulicsjov (Nem baj, ha így írom a nevét?) 1982-ben írta meg ezt a könyvet. Ám csak 1983-84 során jelent meg (először) a Pionyérszkaja Pravdában, folytatásban. (Ugye milyen érdekes? Miért pont ott?) Nem gondolnám azért, hogy túlzott következtetést kellene levonni ebből a tényből. Félreértések elkerülése végett kijelentem, hogy a Lila gömb nem termelési regény szintű alkotás! Nem ideológiaterjesztés, avagy propaganda okán íródott meg. Ám az kétségtelen, hogy magában hordozza azokat az elemeket, amik miatt a kultúrpolitika irányítói úgy gondolták, hogy érdemes pénzt fektetni a dologba. De ezek egyáltalán nem tolakodóak, a történet vagy a dialógusok nincsenek erre kihegyezve. Az olvasók között biztos van, aki látta már az Utánam, srácok! című magyar ifjúsági sorozatot. Milyen az? Jó. Annak idején meg nagyon jó volt. Nézd meg ma, és meglátod, hogy a[z ideológiai] népnevelés ott van abban is. Nem bántóan, de ott van. (Attól függetlenül, szerintem egy jó ifjúsági filmsorozat.) A pionyír mozgalomnak, a magyar úttörőmozgalomhoz hasonlóan, lényegi küldetése az volt, hogy segítsen megfelelő ideológiai nevelést adni a tizenéveseknek. Nem bíztak mindent a szülőkre. De ha belegondoltok, minden ifjúsági mozgalomnak ez a célja. Elfoglalni a fiatalokat és ezáltal értelmet adni életüknek. És ez ideológia nélkül elképzelhetetlen.
Ahogy Oldfan is említette, a könyvből filmet készítettek 1987-ben. Az idők folyamán regényciklus három másik kötetét is feldolgozták. Rajzfilmen. Az jelenlegi utolsó feldolgozás 2009-ben készült (Alisza születésnapja), és az 1972-es születésű Natalja Jevgenyevna Guszeva, aki az 1987-es film főszereplője, kölcsönzi a hangját az egyik karakternek.
Szóval, a mesehősök. A film nézése közben az jutott az eszembe, hogy nem véletlenül vannak a kitalált, mondhatni gyökértelen, karakterek mellett a klasszikus szláv mesevilág alakjai.
Nagyon sokan, tévesen, úgy gondolják, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetét végig kíséri az internacionalizmus. Nem, ez nem így van. Nem kívánok most hosszabb filozófia és/vagy történelmi fejtegetésekbe bocsátkozni, legyen annyi elég, hogy az idők folyamán, a kor kihívásaira adott válaszként változott az ideológia gyakorlati megvalósítása. A nemzetiségi kérdéshez való hozzáállás nagyon összetett téma, könyvet lehetne írni róla. A lényeg, amire most ki szeretnék térni, az, hogy a harmincas évek legvégétől, de még inkább a negyvenes évek legelejétől, a szovjet állam vezetői újra építettek a nacionalista érzésekre. Egy soknemzetiségű országban ez veszélyessé válhat, ám a Központ a tuttira próbált rámenni. Az államalkotó nemzet fogalmát nem kívánta egy néppel kisajátíttatni. Ennél nagyobb merítésben gondolkodtak. Visszanyúltak a Kijevi Rusz idejére, és a keleti szláv életérzésre szándékozták alapítani a nacionalista propagandájukat. E gondolatkör megvalósítása épp az új himnuszban köszön vissza. Már ha nem a magyar fordítását tekintjük zsinórmértéknek. (Ahogy kishazánkban teszik nagyon sokan, legalábbis az interneten barangolva nagyon úgy tűnik. Messzemenő, a mára is vonatkozó következtetéseket tesznek, és egy nem pontos fordításba magyaráznak bele valamit, ami nincs ott.) Semmi baj nincs a Szovjetunió himnuszának magyar fordításával. Van benne pontatlanság, de hát az elsődleges célja a fordítónak az énekelhetőség volt, ennek azért alárendelt ezt-azt, de igyekezett a mondanivaló lényegét megtartani.
A „… nagy Oroszország kovácsolta frigy…” helyett „a „… nagy Rusz…” van az eredetiben. Nagyon nem ugyanaz a két dolog. A Rusz nem Rosszija az érintettek számára. Abban biztos vagyok, hogy minden fehérorosz, és ukrán nemzeti érzelmű személy egyetért velem ebben a kérdésben. A Rusz nem más, mint Fehéroroszország, Oroszország és Ukrajna, együtt. A terv az volt, hogy a közös keleti szláv identitás legyen az, ami össze fogja tartani az országot. E három nemzet lefedte az ország lakosainak jelentős részét, ám szükség volt a nem szláv lakosság támogatására is. Divatos szóval élve integrálni kellett őket a keleti szlávságba. Ezt sikeresen akkor lehet véghezvinni, ha gyermekkorban elkezdődik a hasonulás. Ha a grúz, csecsen, hanti, finn, üzbég, kazah, görög stb. nemzetiségű gyermekek megismerkednek a szláv mesehősökkel, akkor később is könnyebben azonosulnak a közös ország közös ügyeivel. Ennyi. Könnyebb az azonosulás, ha nem „vegytisztán” kapja a gyermek a másfajta kultúrát. (Lásd a repülőszőnyeget és Uuuh karakterét.)
Számomra mindez persze semmit nem von le az író, vagy a film érdemeiből. Ez nem befolyásolja az értékítéletemet. Mindezt csak azért írtam le, mert a mű megszületésének körülményei, esetleg, segíthetnek annak értelmezésében. Úgy, mint verseknél. Elolvasom a verset, és vagy jelent nekem valamit, vagy nem. Ha a mű születésének körülményeit megismerem, akkor ráérezhetek arra, hogy mi foglakoztathatta a költőt. Megsejthetem, mit jelenthetett neki az a vers. Esetleg lehet, hogy új jelentéstartalommal is megjelenik számomra. Csak a körülmények, az ismeretanyag változott, és ez indukálja a változást bennem.
Erre való a művészet. Hogy megváltoztasson minket, hogy kihozza belőlünk a jót. Segítsen elhagyni a monotóniát, hogy örülhessünk a szélnek, - az erősségtől függetlenül, - a szélcsendnek… Mindennek! Hogy érezhessük, élni csodás!

A filmbéli karakterek sokkal szerethetőbbek, gyermekhez igazítottabbak, mint ahogy a szláv mítoszokból ismerhetjük őket. Az igazi Baba Jagát ismerhetik már e blog olvasói, de például a Halhatatlan Koscsejről még nem volt szó. Mégis, ki is ez a Koscsej?
Iván Bilibin: A Halhatatlan Koscsej
Koscsej ( vagy másik variációban Kascsej) név eredeti jelentése vékony, sovány ember. A név etimológiája szerint a sovány ember értelem mellett, foglyot szintén jelenthet a név. Illetve, még zsugorit is.
A szláv mesékben hol varázslóként, hol a királyként jelenik meg. Időnként beszélő lova is van.  A lovat egyébként a Halhatatlan „készítette”. Egy kísérlete során jött létre. Ez egy olyan pro-Frankeinstein történet, azzal a különbséggel, hogy a „végtermék” egy ló, és nem egy ember. (Kissé félelmetes, ha belegondolunk, hogy a klónozás, génmanipulálás évszázados álma az emberiségnek. Ugyanakkor a régmúlt idők emberei, úgy látszik vallási meggyőződéstől függetlenül, nem tartották helyes dolognak az ilyen manipulációkat. Lám-lám, azért itt is összeér a vallás és a sci-fi. Hiszen a mesék régi korok hitvilágát őrizték meg számunkra. A sci-fi meg a jövővel foglalkozik tudományos alapon, elvileg.)
Az egyik legfontosabb „tevékenysége”, hogy elrabolja a főhős menyasszonyát. Ábrázolása általában magas, sovány öregember, esetleg csontváz. Az orosz tündérmesék mellett „feltűnik” cseh, és lengyel népmesékben is. Koscsem Megynoborgyimnak (lengyel verzió)  rézszakálla van, és az alvilág földalatti királyságának az ura. Az orosz népmesékben az ő örök ellensége, a jó megtestesítője, nem más, mint Iván cárevics. Akárhogy nem lehet legyőzni,  csak egy titkos, mágikus formula segíthet ebben. Ezzel nem ráolvasást kell gyakorolni, hanem ez a nehezen érthető, rébuszokban fogalmazó mantra egy leírás, ami ismerteti a módját annak, hogy lehet legyőzni a Halhatatlant. Több mese azt állítja, hogy Koscsej egy fogoly, aki le van láncolva egy toronyban. Háromszáz éves rabság fogalma fűződik hozzá.

Koscsej, a kultusza szerint, Csernobogvics (vagy Csernobog Vics, esetleg Csernobog) a „fekete isten” (a sötétség, a balszerencse,  a járványok rossz időjárás megszemélyesítője) kisebbik fia.  Fivérei Gorin (vagy Gorinics) és Víj. A fekete isten után Koscsej a legerősebb a sötétség urai között. Ezért mind fivérei, mind az apja ellenségei tartottak tőle. Úgy tartották, hogy tud parancsolni a sötétség erőinek, ezáltal uralmat gyakorol a holtak teste, és lelke felett. Egyes mesékben képes az emberekből „kiszívni” az életerőt. Nagyon jó kardforgató és különleges mellvértje van.
A Halhatatlan életerejét egy tojáshoz kötik. Ezt Rod, nyugati szláv megfelelője Radigoszt, a világ teremtésekor hozta létre. Egyesek összefüggést látnak a szláv mitológiában feltűnő tojás és az ősi agnosztikus, kabbalista szövegek között. (Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, ne tőlem kérdezzétek!) A tojás jelképezi az őserőt, azt az energiát, amely teremtő erő. Ezzel szemben áll a judeo-keresztény tanítás, amely egy intelligens, egy személyhez köthető, megtervezett alkotásnak gondolja a teremtést. Viszont a Nagy Bumm teória bizonyos tekintetben paralel a paganista szemlélettel. A Koscsej kultusz hívői úgy gondolták, hogy mivel a Halhatatlan ereje ahhoz a Tojáshoz köthető, - most szándékosan írom nagybetűvel - amely a világ teremtésekor jött létre, és részesült az akkor ott jelenlévő (gonosz) erőből (Vö. a gnosztikus állítással, amely szerint a gonosz teremtette a világot,) és ezt az erőt tudja közvetíteni Koscsejnek, aki így halhatatlan, és legyőzhetetlen. Egészen addig, amíg valaki össze nem töri a Tojást. Amely Tojás az Univerzum lényege is egyben.
Ahogy halványult az emberekben az ősi elképzelés, úgy jelentek meg az olyan mesék, melyben Koscsejt elpusztítják, megölik.
Kascsejt hívják még a Fekete Nap Urának is. A Fekete Nap egy ősi, szakrális, ezoterikus, okkult szimbólum. Nagyon elterjedt volt, nem csak a szlávok ismerték. Helene Blavatszky (Jelena Blavatszkaja) teozófus sokat tett e jelkép népszerűsítéséért.
A szláv mitológiában járatosak fontosnak tartják megemlíteni, hogy Koscsej nem a halál istene, hanem a halottak ura. Nem ő az, aki megöli az embereket, de ő az, aki uralkodik a halottak felett.

Láthatjuk, hogy Koscsej szerepe elég sötét a szláv hitvilágban, nem úgy, mint ebben a filmben. De hát, végül is ez egy gyerekeknek szóló mozi, és nem horror történet! A film minden hibája ellenére nagyon szerethető alkotás. Csak ajánlani tudom.

A hozzátartozó feliratot itt találhatjátok meg!