Feliratok

Kistragédiák

A film eredeti címe: Маленькие трагедии
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.















Kistragédiák
(Маленькие трагедии)

Ezzel a felirattal folytatnám azt a munkát, amelyben Vlagyimir Viszockij munkásságát szeretném az érdeklődők elé tárni. Ez a film pedig egészen különleges a sorban, ugyanis ez Viszockij utolsó filmje. Igaz, kicsit kilóg a sorból, hiszen ez nem mozifilm, hanem egy tv-film, sorozat volt. (Csakúgy, mint a Találkozás helyét megváltoztatni tilosA Fekete macska bandája) A filmet Mihail Svejcer (1920-2000) rendezte, aki korábban már híressé vált a Feltámadás (1960) illetve a Mr. McKinley menekülése (1975) című filmjeivel.

A film 1979-ben készült, bemutatásra került Magyarországon is, a televízió vetítette. Mint mindig, most is próbáltam az eredeti szinkron nyomára bukkanni, hiszen alapelvem szerint, ha van szinkron, akkor azt a filmet egyszer még biztosan le lehet adni a jelenkor bármely erre alkalmas tévécsatornáján. (Mint ahogy nemrégiben részletet láttam egy Kalocsay Miklós emlékműsorban a Fizetés nélküli szabadságból, amely e blog oldalain már szerepel.) Mivel szinkronnak nem találtam nyomát sehol, így nekiláttam e nagyon fontos, háromrészes film magyar feliratainak elkészítéséhez.

Nagyon fontos kiemelni, hogy a háromrészes film feliratainak egy része a már meglévő műfordítások szerkesztése. A műfordítások Jékely Zoltán, Radó György,Gáspár Endre, Lothár László, Harsányi Zsolt munkái. A műfordítások a múlt század elejéről-közepéről valók, esetenként nyelvezetük ennek megfelelő. Azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy még akkor is a műfordítások szövegéhez ragaszkodtam, amikor teljesen egyértelműen mást mondott a szereplő. Sem a verses kötöttségektől, sem az értékes és szép műfordítástól nem térhettem el. Ugyanakkor mindezek nem vonatkoznak azokra a részekre, amelyekhez nem  állt rendelkezésre verses vagy kötött szövegű műfordítás. (Például az Egyiptomi éjszakák ilyen.) Itt szabad szövegű fordítással oldottam meg a feliratot.

Első pillantásra a film nem más, mint néhány Puskin-mű filmes változatának összessége. A művek felsorolva: Jelenet a Faustból, Egyiptomi éjszakák, Mozart és Salieri, A Fukar lovag, Don Juan kővendége, Dínomdánom pestis idején.

Nagyon nehéz recenziót írni ehhez a filmhez, valójában ennél, amennyit foglalkoztam vele, jóval többet igényel. A rendező, Svejcer érzi és érti, hogy a térben és időben különböző kistragédiák mondanivalója valahol közös. Bennem is gondolatokat indít el, kérdéseket vet fel, amikre a különböző Puskin művek eltérően, de mégis hasonlóan válaszolnak. Például a Don Juan kővendége  mondanivalója évszázadok óta ismert, a szerelem és az élvezetek halmozásáról, az igazi szerelem elérhetetlenségéről. De valójában nem ugyanezek az élvhajhászások köszönnek vissza a Dínomdánom pestis idején megnézése közben? A szeretet erősebb a halálnál. A halál árán Salieri nem győzheti le Mozartot… és folytathatnám.


Szóval mint említettem, bővebb elemzésre nem vállalkoznék. Maradok a cselekmények és a filmrészletek felsorolásánál, talán olyan apró dolgokra is fel tudom hívni a figyelmet, ami első megnézésre nem tűnik fel azonnal.

Első rész:

Nyikolaj Kocsegarov -  Faust
A kezdő kistragédia a Jelenet a Faustból. Közben a Faust-vázlatként ismert Puskin műből van benne egy részlet. "Молчи. Ты глуп и молоденек И не тебе меня учить, Ведь мы играем не из денег, А только б вечность проводить." A Faust után Puskin halotti maszkját láthatjuk a felrobbanó hajót követően. Majd az Egyiptomi éjszakák kezdődik. Ebben a kistragédiában számos olasz nyelvű részlet hangzik el, ezeket Z.A barátom, Milánóban élő magyar újságíró fordította le magyarra.

"Я царь, я раб, я червь, я бог!" ezzel a felirattal kezdődik a mű filmes változata, amely Gyerzsavin, Gavrila Romanovics (1743—1816) 1784-es Isten című ódájából egy részlet. Ez a rövid mondat az eredeti Puskin műben is szerepel, a második fejezet elején. Az Egyiptomi éjszakák közben, a fogadói jelenetben egy másik műből van beleszőve egy részlet. Ez pedig a kevéssé ismert A koporsókészítő. Az Egyiptomi éjszakák átmegy a Mozart és Salieribe. Méghozzá úgy, hogy a két kistragédia két főszereplője is beszélget egymással, ami szándékosan egy nem odaillő jelenet. Közben részletet hallunk A varázsfuvolából, Papageno belépőjéből.

Zolotuhin és Szmoktunovszkij - Mozart és Salieri
A Mozart és Salieriről ezt írta a korabeli kritika (Filmvilág 1983/6. szám, Reményi József Tamás): …a mindenkori filmes átdolgozások egyik mintadarabja lehet. Svejcer hűséges maradt az írott szóhoz, de egyetlen apró mozzanattal korábbra helyezte az eredeti mű dramaturgiai hangsúlyát, hogy a műegészet képileg kifejezhetőbbé tegye. Puskin szövegezésében nyilvánvaló, hogy Mozart sorsa akkor pecsételődött meg, amikor bemutatta új művét, végképp nem hagyva kétséget zsenialitása felől, s az irigységében felkorbácsolt Salieri mérlegelni kezdi „a sors rendeltetését”. A film tájékozódási pontja viszont Salieri önkéntelen kifakadása, nyomban a bemutató befejeztekor: „Mozart, te nem vagy méltó magadhoz!”, amellyel műnek és magatartásnak az ő számára érthetetlen viszonyára céloz. A művészet iparosemberének, akivel kimódoltan berendezett dolgozószobájában, „az alkotás szentélyében” találkozunk először, akit személyzete nesztelen illemmel szolgál ki, aki úgy érkezik riválisának próbájára, mint a megtestesült kollegialitás (hisz ezzel önmaga értékének-céhbeliségének is adózik), elviselhetetlen, hogy a zseni a művészetből is nyugodtan csúfot űzhet. Csúfot űzhet abból, aminek az iparos is mundérját hordja, ami neki szent, hiszen nem ura, csupán alázatos szolgája lehet. Mozart korábbi csínytevése tehát a hegedűjén nyikorgó vénemberrel így válik öniróniából, a zene megpaskolásából Salieri gyilkos (!) hatású kigúnyolásává. (Svejcer az eredetileg fürge kis jelenetet ezért is tölti föl kínos lassúsággal fokozódó feszültséggel. A rendező úgy játszatja el e mókát, hogy az Salieri szemszögéből csak durva és szándékos sértésként fogható fel.)
Az utolsó jelenet véglegessé teszi Salieri vereségét: még bosszúját sem élvezheti ki. Mozart a maga halálának is ura, gyilkosa előtt megközelíthetetlen és megalázhatatlan. Ellenkezőleg, egy hanyagul odavetett mondata Salierit alázza meg – „...a gonosztett és a géniusz / E két sajátság össze sohse fért”. Salieri feloldhatatlan kétségbeeséssel marad magára.
A Puskin művét ismerők egyetérthetnek velem abban, hogy ezt a végső dialógust úgy reprodukálni, ahogyan Svejcer tette, korántsem magától értetődő megoldás. Ehhez persze két olyan színészre volt szüksége, mint a Salieri mélységes fájdalmát, szenvedéseit megjelenítő Innokentyij Szmoktunovszkij és a gyermekien eltökélt Mozartot játszó Valerij Zolotuhin. Kettejük arc-viadalának emléke aligha fog elhalványulni bennünk.

Szergej Jurszkij - Egyiptomi éjszakák
A Mozart és Salieri után visszatérünk az Egyiptomi éjszakákba. A film utolsó elhangzó mondata: "Szörnyű század, szörnyű szívek." Ez pedig már átvezet a Fukar lovagba, ami a második rész első epizódja.

Második rész:

A Fukar lovag cselekményei után ismét visszatérünk az Egyiptomi éjszakákba. Mintha a főszereplő olasz improvizátor a Fukar lovagot adta volna elő a színpadon. A második előadása már az eredeti Puskin szöveggel egyezik, ez a Kleopátra című költemény. Ugyanakkor már szinte meg sem lepődünk, amikor az Egyiptomi éjszakák mellékszereplői a háttérben olyan párbeszédet folytatnak, ami eredetileg a Fukar lovagban hangzik el... Sem térben sem időben, sem témában nem illik ide.
Nyikolaj Burljajev - Fukar lovag
(Ez az egész film tényleg olyan, mint egy zavaros, ám valóban mesterien megkomponált álom, minden részében Puskin-művekből összeállítva.)  A filmben elhangzik egy név, George Sand bárónő neve. A férfias keresztnév csak felvett, valójában Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant (Párizs, 1804. július 1. – 1876. június 8.)  ismert írói nevén George Sand, francia írónő, novellista. A szalon-jelentben a Kleopátra kapcsán a vendégek vitát kezdenek az élet feláldozhatóságáról a szerelem oltárán. A házigazda érvelései már a Vendégek a nyaralóba készültek című befejezetlen Puskin elbeszélésből valók. A szalonból ismét idő- és térváltással máris a Don Juan kővendége cselekményeiben vagyunk. Meglátjuk végre Viszockijt - utolsó szerepében. Az első párbeszédben Don Juan és az Egyiptomi éjszakák olasz improvizátora "átbeszélget" a két kistragédia között.

Harmadik rész:

Viszockij - Don Juan
A film a Kővendéggel folytatódik, az eddigiektől eltérően egészen pontosan követve az eredeti mű cselekményének időrendiségét. Itt találkoztam egy fent említett, nem először szereplő jelenséggel, amely meg kell említeni.

Don Juan ezt mondja: "Здравствуй..."  A műfordításban pedig: "Én jöttem. Laura!" volt írva.
A feliratban a műfordításnak megfelelő magyar mondatot szerepeltettem. Akadt olyan sor, amihez nem volt műfordítás, egyszerűen hiányzik az általam fellelhető példányokból. Ez a sor, illetve mondat így hangzik: "Так, разврата, Я долго был покорный ученик." A fordítást a mű angol fordítása segítségével oldottam meg.

Az utolsó Kistragédia, a Dínomdánom pestis idején az eredeti művel nagyjából azonos módon van filmre írva.
Alekszandr Trofimov - Dínomdánom pestis idején

Átolvastam a Kistragédiákkal foglalkozó, ezt megemlítő orosz nyelvű oldalakat. Nagyon emlékezetes mindenki számára a nagyszerű Egyiptomi éjszakák Szergej Jurszkij által alakított olasz improvizátora, vagy Nyikolaj Kocsegarov Faust megformálása. Vagy Nyikolaj Burljajev a Fukar lovagban, Alekszandr Trofimov a Dínomdánom pestis idején-ben. Zolotuhin és Szmoktunovszkij remeklését is ide említve a Mozart és Salieriben. De mindenekelőtt a film azzal vonult be a történelembe, hogy ez Viszockij legutolsó filmje. A filmet 1980. február 29-én mutatták be Moszkvában, július 1-én került sor a nemzetközi bemutatóra. Viszockij sohasem láthatta a teljes kész filmet, csak részleteket, ezeket is csak az utószinkron során. (Egyes források szerint nem is akart elmenni a február 29-i bemutatóra, mondván, hogy látta már a filmet a szinkronstúdióban.)

A rendező, Svejcer már 1972-ben elkezdte a Kistragédiák forgatásának előkészítését. Problémát jelentett, hogy nem kapott pénzt a  forgatásra, a film létrejöttét kizárólag Szergej Lapinnak, a Gosztyeleradio akkori elnökének köszönheti, aki egyrészt nagyra becsülte Svejcer korábbi munkásságát, másrészt nagy Puskin rajongó volt. Már hét évvel a film születése előtt eldöntötte, hogy amennyiben valaha leforgathatja a filmet, a Kővendégben, Don Juan szerepét csak Viszockij játszhatja. Számára egyértelmű volt, hogy Viszockij pont az a Don Juan, amit Puskin elképzelt és megírt. Viszockij emberi tulajdonságai, bátorsága, kiállása, a veszélyekkel való szembenézése, egész élete, beszédmódja… ez mind a puskini Don Juan volt. Ugyanakkor Svejcernek végtelen küzdelmeket kellett folytatni a Kulturális Minisztériummal, a Goszkinoval, mert ezek tisztviselői egészen egyszerűen nem akarták megengedni, hogy Viszockij kapja a szerepet. Számos próbafelvételt kellett készítenie más jelöltekkel, de végül sikerült elfogadtatnia az állami hivatalokkal Viszockij szerepeltetését. A kritikusok nagyra értékelték Viszockijt ebben a szerepben. Igazi áttörésnek tartották a Don Juan ábrázolást, Puskin költői világának szép és világos bemutatását.

Ez a film összefonódik Viszockij utolsó egy évével. 1978-1979 stresszes időszak volt Viszockij életében. Minden perce le volt foglalva, szinte kíméletlenül hajtotta magát. Koncertek és színház között szorított időt a forgatásra. Hogy mennyi elkötelezettség és szenvedély volt a munkájában, arra bizonyíték, hogy egy alkalommal súlyosan megfázott, 39 fokos láza volt, de Svejcert biztosította arról, hogy bejön a forgatásra.

A film bemutatása idején Viszockij alig volt Moszkvában. Koncertkörúton volt Taskentben, Jaroszlavlban, Minszkben és Tbilisziben. Áprilisban Frankfurtba utazott, majd Kanadában adott koncertet. Leo Schmidt, a kanadai koncertek egyik szervezője néhány órával az egyik koncert előtt beszélt Viszockijjal a szállodában. Így emlékszik vissza: „ Ez már egy másik Viszockij volt. Őszes, az életbe belefáradt ember. Leültünk, elkezdtünk beszélgetni. Hirtelen a szívéhez kapott, az ajkai elkékültek. Kiderült, hogy a gyógyszerei nem voltak nála. Muszáj volt elmenni nitroglicerinért…”

1979 tavaszán a Politechnikai Múzeum nagytermében volt meghirdetve egy Viszockij-est. Ez számára nagyon fontos volt, hiszen ez lett volna az első olyan est, ahol mint költő lépett volna fel. Ez egy áttörés lehetett volna, a színész Viszockij számára. A Kulturális Minisztérium és a Központi Bizottság engedélyezte az előadást. Eleinte minden simán ment, már a plakátok is ki lettek nyomtatva. De egy nappal az előadás előtt a központi Bizottság Propaganda Osztálya visszavonta az előadás engedélyét. Kommentár nélkül…Viszockijnak csak abból tűnt fel, hogy valami nincs rendjén,  hogy eltűntek az előadás plakátjai. „Látod” – mondta gyerekkori barátjának – „kijövök a színházból és már egy senki vagyok. Egy naplopó…”

A végén visszatérnék egy kicsit magára a feliratra. A film szövegének nagy része az eredeti Puskin szöveggel megegyező volt. Ezeknek léteznek magyar műfordításai. Viszont a felirat és a fordítás elkészítésénél egy sosem tapasztalt problémába ütköztem. A magyar műfordítások sajátos tagolását nem mindig lehetett a felirattáblák kötöttségeinek megfelelően alkalmazni. Próbáltam magam ahhoz tartani, hogy a műfordítások formai megjelenését a táblákba is átvigyem. Főleg a sorkezdő nagybetűket szerettem volna minél több helyen megőrizni. Ahol ez nem sikerült, ott az ok az volt, hogy a táblák tagolása természetesen nem követte a magyar műfordítások tagolását. Tehát egy sor,  itt nem biztos, hogy egy sor volt. Néhány esetben, ha a feliratsor közepére esett a műfordítás sortagolása, ott nem írtam nagybetűt. Illetve ha a két kritikus sor között sok másodperc telt el, kénytelen voltam összevonni. Sajnos még így sem sikerült teljesen az eredeti külalakot megőrizni, hiszen a versben eredetileg benne lévő zárójeleket egyáltalán nem, a kötőjeleket pedig esetenként nem tettem bele. Ezek a feliratok külalaki szabályainak végképp nem feleltek volna meg.

                                                                                                                           Amundsen


A feliratok megtalálhatóak itt:
1.rész
2.rész
3.rész.

2 megjegyzés:

  1. Nagy örömömre szolgál, hogy Amundsen befejezte a Kistragédiák című filmhez tartozó magyar nyelvű feliratát. Úgy gondolom, hogy fáradozásának gyümölcse jelentős, és hiánypótló. Jó dolognak tartom, hogy ez a blog tudósíthat erről először. Hiszen az orosz-szovjet filmművészet egy újabb ékkövével lettünk gazdagabbak. Amundsen írását olvasva (is), mindenki számára egyértelmű, hogy egy igazán filozofikus, intuitív művel van dolgunk. Ezen alkotás értéke bennünk tud megmutatkozni. Nem olcsó talmi csillogással.
    Puskin, és az életműve, viszonylag fontos (emocionális) helyet foglal el életemben. A Pikk dámának, a Kapitány lányának, az Anyeginnek és még több más írásának is (bár közvetve) sok köze van ahhoz, hogy ez a blog létrejött, hogy néhány orosz nyelvű filmhez feliratot készítettem. Régóta tervezek egy Puskinhoz kapcsolódó film magyar feliratának elkészítését. Elég régóta ahhoz, hogy az a sanda gyanú támadjon bennem, hogy esetleg már nem készül el soha. Ennek kapcsán szerettem volna írni a Puskinhoz fűzőfő viszonyomról, szerettem volna megemlékezni (legalább) két orosz nyelvtanáromról. Elég korán elkezdtük az általános iskolába az idegennyelv tanulást. Ez akkoriban az orosz volt. A kezdetekkor tetszett a dolog. Azután, felsős koromban, már nem annyira tetszett. Pedig így felnőtt fejjel azt kell mondjam, hogy nem nehéz, nem bonyolult az orosz grammatika. A nyelvtől való viszolygásom ellenére volt valaki, aki közel hozta hozzám az orosz kultúrát. Épp Puskinon keresztül. Alekszandr Szergejevics, pontosabban az általa írt egyik elbeszélés (Nagy Péter szerecsenje), volt az első lépcsőfok. Egy utazás kezdete. Persze, az élet vihara időnként elsodort, de időről-időre visszataláltam az orosz kultúra alkotásaihoz. Nem csak a klasszikusat, hanem a mai megnyilvánulásait is szeretem. Tolsztoj, Gogol, Turgenyev, Solohov és Szimonov megfér Pelevinnel és Akunyinnal. Sosztakovics Csajkovszkijjal és a Nol-lal. De minden ott és akkor kezdődött. Amikor tizenhárom voltam. Számomra ezért fontos Puskin munkássága. Egy másik nép kultúrájába vezetett el. Egy olyan környezetbe, amelyik Keletnek nyugati, Nyugatnak keleti. Mégis, ha kicsit önkritikusan magunkba nézünk, akkor annyira ismerősnek tűnhet mindez nekünk, magyaroknak is. Persze ehhez túl kell lépnünk az előítéletes gondolkodásunkon. Egyik közeli ismerősöm (Mihail A. Sz.) azt mondta nekem, úgy jó tíz éve: Annyira büszkék vagytok arra, hogy az EU-ba tartoztok, de a mentalitásotok közelebb van a miénkhez, mint a németekéhez. És igen, volt (és van is) igazság abban amit mondott. (Persze tudom, hogy most sok honfitársam hangosan [vagy éppen magában] tiltakozik.) A hasonlóságok ellenére, annyira nem ismerjük egymás szokásait, egymás gondolkozásmódját, értékeit. A blognak időnként talán sikerül áttörni a kulturális elzártságon, és sikerül közelebb hozni a nem is olyan nagyon távoli, de egyáltalán nem közeli orosz létet. Valahol erről szólnak a blog bejegyzései, a megemlített filmek. Láthatjuk a sajátságos világlátásukat, és azt is, hogy az amerikanizált tömegkultúra hatása hogyan látszódik meg az orosz filmgyártásban. És ez azért már sokkal több, mint amiért ennek a blognak az írása elkezdődött. Egész másról szól most már a dolog, mint a kezdetekben. És ebben a módosulásban elévülhetetlen érdeme van Amundsennek. Az elmúlt évek alatt, volt olyan időszak amikor csak azért nem hagytam abba a dolgot, mert tudtam, hogy nemsokára elkészül a legújabb munkájával, és nem hagyhatom cserben őt! Hiszen nagyon sok terhet levett már eddig is a vállamról. Már az sok segítség, hogy tudom: nem csak rajtam múlik a blog sorsa. Nem kell mindig nagy fába vágnom a fejszémet, időről-időre elmerülhetek könnyedebb műfajú alkotásokban, mert a színvonal nem csak rajtam múlik. És valljuk be: Amundsen mindig hozza a minőséget! Sohasem okoz csalódást.

    Kedves Amundsen!
    Nagyon köszönöm eddigi munkáidat! Nagyon köszönöm a közös ügyködés lehetőségét!
    Köszönök minden ránk fordított percedet!
    Nem búcsúzkodás okán írtam le mindezt, mert bízom abban, hogy a java még hátra van!
    Tisztelettel:
    TroA

    VálaszTörlés
  2. Én pedig mindkettőtök munkáját köszönöm. Hiánypótló. Nélkületek a szovjet-orosz filmremekek garmadája lenne ismeretlen hazánkban.

    VálaszTörlés