Holdszivárvány




A film eredeti címe: Лунная радуга
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.















Holdszivárvány (Lunnaja raduga) 1983

1983-ban a Szovjetunióban már javában tartott az erjedés állapota. A reménytelenség konzerválója, Brezsnyev, ekkor már halott, de a régi időket őrizni akarók az apparátusban kemény utóharcot folytatnak az éledező reformerek ellen. A nép ismét reménykedik, a művész pedig álmodik. Nézzük, hogy mit.


A Nemzetközi Űrbiztonsági Szervezet egy évekkel előtti bejelentés nyomán kezd vizsgálódni. Eszerint a Földön olyan emberek élnek, akiknek a képességei meghaladják a biológiai lehetőségeket.  A nyomozás során kiderül, mind négy személy a Holdszivárvány űrhajó Uránusz rendszerbeli útján történt katasztrófa túlélője. Viszont élnek a törvényadta jogukkal és nem óhajtanak együttműködni a bizottsággal, amelynek ez nem elfogadható megoldás, hiszen a  bolygó biztonsága elsődleges.  Kik az érintettek ? Egy idegen világ álcázott kémei?  Vagy csupán rendkívüli, ám maguknak való emberek? Az ügy kibogozása nem egyszerű, a felvetett kérdésekre érkező válaszok túlmutatnak egy szokvány vizsgálat keretein.
Álljon bár agyaglábakon, azért 1983-84-ben a Szovjetunió még mindig világméretű erőt képviselt. Ennek megfelelően időnként mertek nagyot álmodni. Szerencsére nem a politikusaik tették vodka mámorban, mert akkor most mindannyian csatornákban kucorognánk patkányhúson alkudozva, reménykedve a radioktiv felhők másfelé jártában, nem pedig az Internetre pakolnánk kevéssé hasznos, de szórakoztatónak szánt elmefuttatásainkat. A művészek viszont reménytelen esetek. Kicsit csökken a nyomás, máris az űrben járnak. (Jó, az előbbi mondat nem a véres komolyság jegyében fogant.) Szóval, ha csupán rövid időre is, de az irodalomban, majd a filmes között, születtek nagyformátumú látomások. Szergej Pavlov valószínűleg az íróasztal fiókjának dolgozott, a kézirat pedig a beavatottak között cserélt gazdát, mert a regénye később jelent meg, mint a belőle készült film. Itt rögvest két probléma lép be. Az egyik, hogy pályakezdő rendező kapta meg a lehetőséget a forgatásra, azokat pedig sehol nem szokás bő anyagiakkal kényeztetni. Pedig kellett volna a pénz. A másik gond, hogy regény két kötetes. Viszont csak az első fért bele a mozi terjedelmébe. Jöhettek hát a muszáj kompromisszumok. Így lett egy szűk teres, beszélgetős kamaradráma a mozi nagyobbik része, amit időnként próbálnak feldobni és mozgalmasabbá tenni. De a jövendőbeli néző pontos eligazítása végett csak le kellett írnom, kevés a valóban látványos elem. A film mégis több díjat kapott a bemutatása idején, pont a képi világának köszönhetően. Igaz, csak a szocialista táboron belül. A "Szegény ember vízzel főz" mondás nagyon igaz. A "béketáborban" értékelték az ifjú direktor újító törekvéseit, aki szakított a hagyományos Vosztok űrhajó formával. (Mindazon által, nyugaton nem estek volna hanyatt a látottakon.)Az volt az érzésem, Andrej Jermas szerette Ridley Scott műveit, mert  az "Oroszország" űrhajó a Nostromo mintájára halad a barátságtalan űrben, a jövő metropoliszának távlati képei a Blade Runnert idézik.

A forgatókönyv dicséretesen visszafogott ideológiai szempontból. Természetesen a nem szájbarágós információkból egy létező és erős Oroszhon képe sejlik fel, de semmi célozgatás a kommunizmus győzelmére. Az űrhajós főhősök között van amerikai és francia nevű, miként a háttérszereplők között is változatosak a nemzetek. Úgy tűnik, a Föld már egyesült, eszmei korlátozás nélkül. Ezért aztán még egy biztonsági szolgálatnak is megvan kötve a keze. (Azt hiszem, a SZU állampolgára számára ez már valódi falanszter ötlet volt.) Az előzőek mindenképp új felfogást mutatnak a szovjet mozin belül, miként az is, hogy a bolygók meghódítása lassú, veszélyes és sok áldozattal járó munka lesz. (Régebben olyan magától értetődő egyszerűséggel röpködtek planétáról planétára.)A baleseteken túl a szellemileg zavart emberek fogadására szintén készülni kell, mert lesznek, akik összeroppannak a nyomás alatt. Bizony, a realitás betört a Moszfilm stúdióba.
A zene a filmhez illő. Edvard Artemjev jegyzi főként, (Solaris, Stalker) de egy instrumentális zenére szakosodott rock csapat (Bumeráng) meglehetősen ügyesen betársult. Ha kell, finoman szólnak, de az űr képeknél karcos és nyugtalanító a hangszín. Vezető színészt nem tudtak megkapni a mozihoz, de azért Vlagyimir Gosztyukin ismerős lehet a kortárs nézőnek a Grant kapitány gyermei sorozatból, Jurij Szolomin pedig legalább a Derszu Uzalából. Emlékeztes alakításra nincs módjuk, de amit kell, azt hozzák, a többiekkel egyetemben. Jermas a vízalatti felvételekhez beszerzett egy társ-rendezőt, ami az önkritikusságát bizonyítja. Véleményem szerint jól sáfárkodott a szűkös lehetőségeivel, időnként megcsillantja, többre lett volna képes, ha módot kap rá. Kár, hogy a második kötet anyaga sosem lett leforgatva, mert így minden igyekezet ellenére a felemás a lezárás. Számos kérdés marad a nézőben, amit a könyv egyébként megválaszolt. 
Az vonzó részletek után lássuk a kevésbé sikerülteket. A párbeszéd központúságot már említettem. Mostanság a Marvel sororozatban bizonyítja be, a rendkívüli képességgel rendelkező emberek kalandjai igazi akció parádé lefilmezésére adnak módot. Eszemben sincs a ő világukat számonkérni a mintegy 30 évvel korábban készült mozin, de azért tudtak volna többet a szovjet filmesek, ha.... De nincs ha, mert kevés volt a pénz és punktum. A bizottságosdi ugyancsak jellegzetesen szovjet megoldás, amit napjainkban Brüsszelben újra felfedeztek, de ők sem fognak többre jutni vele, mint ebben a történetben.(A politika mindig betolakszik a filmes világba, még a kritikákba is.) A végkicsengés egyértelműen pozitív. Az emberiség jelen állapotában ugyan még felkészületlen azokra a hatalmas kihívásokra és változásokra, amelyeket egy idegen civilizáció feltűnése hozhat, de a folyamat már elindult. Az idő majd begyógyítja a sebeket és megadja a válaszokat a minket most foglalkoztató kételyekre.
Szép álom, legyen igazuk. A Holdszivárvány pedig minden jogosan kritizálható elemével együtt képes élvezetes kilencven percet nyújtani azoknak, akik hajlandók eltekinteni a CG orgiától és rohanó cselekménytől, viszont szeretik, ha értelmes problémákat tárnak eléjük.
Egy éve talán, hogy Oldfan a figyelmembe ajánlotta ezt a filmet. Természetesen miután jeleztem neki, hogy végignéztem, egyből rákérdezett: Hogy tetszett? Mi a véleményed? Ez annyira emberi reakció volt tőle! Rászánta az idejét arra, hogy a magyarul beszélők is megismerhessék ezt az alkotást. Ez a film számára jelent valamit, és kíváncsi arra, hogy másnak, másoknak mi a véleménye, véleményük. Teljesen meg tudom érteni őt. Minden egyes feliratomról meg tudnám mondani, hogy miért készítettem el. Mind jelent nekem valamit. Persze én is kíváncsi vagyok, hogy mások hogyan vélekednek róluk. Még az is érdekel, hogy miért nem tetszik esetleg egyeseknek. Ahogy az is, hogy másoknak miért tetszik. Szóval, Oldfan rákérdezett a véleményemre. Kíváncsisága megtisztelő (és időnként feszélyező is). A filmről az a megfelelő kifejezés jutott az eszembe, hogy: Érdekes. Igen, ez egy nagyon érdekes film. Inspiratív. A történet cselekménye nem csapongó, nem rohanó, ez még nem abban a korban készült, amikor a minél gyorsabb snittek viszik előre a cselekményt. Ennek az egyik hátránya, hogy az ifjú nemzedék számára nehezen fogyasztható. Az előnye az, hogy a cselekmény megtekintése közben az ember el-elmélázhat egy-két igazán fajsúlyos dolgon. Mondhatni az élet tényleg, igazán fontos, lényeges kérdéséről. Még akkor is, ha a nézők világlátása nem ugyanolyan. Remélem nem haragszik meg Oldfan, ha nyilvánosságra hozom, hogy szerintem ő optimistán látja az emberiség jövőjét. Nem olyannak várja, mint én. Mert én hozzá képest jóval pesszimistább vagyok.  Már egy ideje kapacitál, hogy vegyem a fáradságot és nézzem meg az Androméda-köd című orosz filmet. Mivel tudja, hogy én is old school-os figura vagyok, ezért a könyvet is a figyelmembe ajánlotta. A filmet még nem néztem meg, de a könyvet már elolvastam!Futurológia kérdésekben is váltottunk már gondolatokat. (Talán éppen a Rögös út vezet a csillagok közé  című filmhez készült bejegyzés kapcsán.) Irigylem egy kicsit Oldfant, amiért hisz abban, hogy az emberiség végül is tud majd értelmesen élni. Magam úgy látom, és a közelmúlt világpolitikai eseményei ezt az érzésemet csak megerősítik, hogy egy orwelli jövő felé (Á la 1984) tartunk. Eurázsiás-Óceániás világrendszer felé. Jobb lenne mindenkinek, ha nem igazolna az élet…
A film „csattanója” bennem nagyon komoly és személyes gondolatokat indukált. Persze tudom, hogy a kulturális háttér, az ember körülményei nagyon is befolyásolhatják a nézőt abban, hogy milyen „üzenetet” vesz ki a filmből. Az utóbbi években, édesapám halála óta, nagyon sokszor felvetődik bennem az élet értelmének keresésének gondolatköre. Nem vagyok már huszonéves, aki tudja, hogy egyszer mindenki elmegy, de azt hiszi, hogy ő nem. Hiszen olyan távoli az az idő, amikor megöregszik az ember. Talán nem is igaz, hogy megöregszik. (A Logan futása megvan?) Azt gondolom, hogy apám halála egy igen lényeges vízválasztó pontja az életemnek. Huszonévesen beszélgettem a nagyapám testvérével arról, hogy mikortól felnőtt egy férfiember. Ő azt mondta, hogy akkor, amikor meghal az apja. Nem értettem vele egyet. Akkoriban nagyon ritkán találkoztam az apámmal. Ez az élet rendje. Az ember felnő, és önálló életet kezd élni. Amikor elment az apám, megértettem Sanyi bácsit (aki akkor már szintén nem volt közöttünk). Halála és a temetése közötti időszakban fogtam fel, hogy mit is jelent/jelentett ő számomra. Akkor értettem meg, hogy… Egyedül kell megoldanom a nagybetűs Élet talányait, úgy, hogy támasza kell legyek azoknak, akik eddig őrá támaszkodtak. Felnőtt lettem. Néhány nap alatt. Mindez eszembe jutott a film kapcsán.
És eszembe jutott, hogy van egy régi-régi írás. Úgy hívják, hogy Prédikátor könyve. Benne van a válasz arra, hogy van-e értelme az életünknek. Minden emberben benne van, hogy szeretne nyomot hagyni maga után. Szeretné, hogy tartalmas életet éljen, ami esetleg a jövő nemzedék számára is útmutató. Tudunk-e ilyen életet élni, mikor maximum az unokáink fognak ránk emlékezni? A többi utódunknak, bár vér szerint rokonok leszünk, csak idegenek leszünk. Talán a nevünket ismerni fogják.
Ezért becsülöm azokat az embereket, akik keresik a boldogságot, az élet értelmét. Úgy gondolom, nem kellenek nagy dolgok ezek eléréséhez. De nyitott szív és elme, igen. (Három filmre emlékszem, amiket együtt néztem az édesapámmal. Az egyik Eiseinstein Patyomkin páncélosa. A másik, Orson Welles Aranypolgára. Ez utóbbi film is valami ilyesmiről szól. Mindig a személyes, érzelmekhez köthető emlékek a legmaradandóbbak. És a leghatásosabbak.)
Ez a film, a Holdszivárvány, számomra ugyanolyan mély mondanivalóval szolgált, mint a Halott ember levelei, vagy a Múzeumlátogató. Még akkor is, ha direktben egyáltalán nem akar ez a film nagy gondolatokat közölni. Bennem mégis előjöttek egy kibogozós sztori kapcsán. Sokszor a legnagyobb rejtély az ember önmaga. Kérdés, ki szereti az ilyen történeteket? Én igen. Bízom benne, nem leszek egyedül.


A felirat megtalálható itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése