Boldog új évet, anyu!

A film eredeti címe: С новым годом мамы
A felirat tulajdonságai:
FPS: 24,
a fájl kiterjesztése: srt.
















Az Enjoy Films vállalat 2012-ben készült játékfilmjéről szeretnék néhány szót ejteni. Ezen társaságnak már szerepel egy filmje ezen a blogon (Anyukák). Bizonyos dolgokban hasonlít, bizonyos dolgokban pedig különbözik ez az alkotás attól.
Miben hasonlít?
Ebben a moziban is egymástól független novellák vannak. Neves, Oroszország szerte ismert, és szeretett művészeket vonultat fel ez a film is.
Miben különbözik?
A filmnovellák száma jóval kevesebb. Csak öt történet alkotja a filmet. Az öt történetecske egymástól független, mégis időnként összefutnak, "összegabalyodnak" a szálak. Bármennyire hihetetlen, öt különálló "sztori"-val van dolgunk.
Az alkotás műfaji besorolása egy kicsit "problémás". Nem vígjáték, hiszen bár bonmot-ok találhatóak benne, de szívfacsaró, szívszorongató érzés is hatalmába kerítheti a nézőt.

Tudjátok miért kezdtem felnőtt fejjel rendszeresen orosz filmeket nézni?
Időnként megnéztem egy-két filmet... Nagyon ritkán oroszt is. Két dolog történt velem. Közel egy időben. De most csak az egyikről írok nektek. Megnéztem a Bumer című alkotást. Utána megnéztem a második részét is. A második rész közepe tájától elhatalmasodott bennem egy érzés. Szerettem volna ha a főhős megmenekülne, és szerettem volna ha megtalálná a boldogságot is. De láttam a film cselekménye alapján, hogy erre nincs sok esélye. Persze ha amerikai film lett volna... Szóval "drukkoltam" neki, reménykedtem. Közben volt bennem valami más is. Tudtam, hogy a hagyományos orosz filmnél nagyon kicsi az esélye, hogy hollywood-os legyen a vége. Ez egy orosz film, tehát nincs garantálva  a happy end! De hátha! (Persze ez így nem teljesen igaz, hiszen az oroszt filmgyártásra is hatással van az amerikai álomgyár. És nem csak a filmkészítésre, hanem a társadalomra is.)
És ezektől az ellentétes érzelmektől vált a film számomra nagyon elevenné, érdekessé. Ezért tetszik! A Bumer két része számomra összetartozik. Még akkor is, ha a két filmben nem ugyanaz fogott meg.
Ezért, ezekért az érzésekért kezdtem el rendszeresen orosz filmeket nézni.
És ebben a fimben (Boldog Új Évet, Anyu!) is megtalálom az érzelmek kavalkádját.
Van benne szomorú rész, és van benne vidám.
De hát így kerek a világ!

Nem véletlen említettem meg a bejegyzés elején az Anyukák című alkotást. A Boldog új évet, anyu az előbb említett filmalmanach folytatása. Legalábbis amennyire ez a műfaj engedi. Ebben a filmben új karakterekkel ismerkedünk meg, és azok kalandjaiba tekinthetünk be. Mindegyik történetnek ugyanaz a tanúsága, de különböző stílusú alkotásokról van szó.

Az első novella címe: Anyák háborúja
Szereplők: Jekatyerina Vilkova (Mása), Szvetlana Ivanova (Léna), Liza-Gabriella Brovina (Mása lánya), Jevgenyija Kaverau (Léna lánya), Makszim Vitorgan (Mása férje), Konsztantyin Krjukov (Léna férje).

A második novella címe: A csellista
Szereplők: Tatyána Vaszilevna (Szvetlana Petrovna), Viktor Vaszilev (Iván, Szvetlana fia), Agnija Gyitkovszkite (Vika), Garik Harlamov (Gosa), Sztaniszlav Szadalszkij (Pjotr Iljics Alekszandrov).

A harmadik novella címe: Anya-lánya
Szereplők: Jekatyerina Klimova (Viktorija), Olga Szutulova (Galina), Kszénija Popovics (Szonja), Alekszej Grisin (az autószalon igazgatója).

A negyedik novella címe: Párizst látni és ...
Szereplők: Pável Volja (Vera Jevgenyijevna fia), Irina Rozanova (Vera Jevgenyijevna), Alain Delon (önmaga), Karen Badalov (orvos).

Az ötödik novella címe: Szerencseszám
Szereplők: Jelizaveta Bojarszkaja (Kszénija), Makszim Matvejev (Zsenya), Roma Zencsuk (Pása), Anna Banscsikova (Kszénija testvére).



Az öt történet (amiből a film áll) öt családi történet. Igazából ez egy családi film.
A felirat itt található.

Szólít az ég


A film eredeti címe: Небо зовет
A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése:srt.















Sok mozi készült az élet dolgai alapján, de néha a filmvásznon történtek előzik meg a valóságot. Jelen esetben is ez történt. A versengés okozta halálos helyzet aztán majd az Apolló 13 történeténél nyer igazolást.

A Szputnyik 1957-ben röppent föl a világűrbe, hirdetve a Szovjetunió nagyszabású terveit. Nem csoda hát, hogy a filmes világ sem maradt közömbös a világraszóló esemény iránt. Miután a stúdiók és Bajkonur kapcsolata elsőrangúnak volt mondható, a valós tapasztalatokat első kézből kapták az alkotók, az 1960-as évek elején a szovjet filmművészet még Hollywood előtt járt technikában és látványvilágban, bármilyen hihetetlenül hangzik ez ma már. A "Szólít az ég" volt az első mozi, ami az új korszak hajnalát jelezte. Csak a filmeseknél persze, a világért sem holmi forradalomról volt szó. Röviden a történetről:
Az emberiség már kilépett a világűrbe, ahol bázissal rendelkezik, s készül a Mars meghódítására. A Szovjetunió és az Egyesült Államok egyaránt rendelkezik űrhajóval. Ki lesz az első? A hírnév kedvéért az amerikaiak elhamarkodott döntést hoznak, felkészületlenül vágnak bele az útba. A veszélybe került hajó hívását fogja a vetélytárs csapat, akiknek dönteniük kell, mi fontosabb, a verseny megnyerése, vagy a másik fél megmentése.
Keretjátékba foglalt filmet látunk, benne a kor számos jellemző részletével. Tulajdonképpen a társadalom kutatók éppoly hasznát vehetik a megtekintésének, mint a sci-fi rajongók. Egy író érkezik a tervezőközpontba, - a kor jellemző vonása 1-1 ilyen "társadalmi fontosságú megbízatás" a részükre, - ahol elbűvöli a fejlődés és benne rejlő távlat. Az ihlet nyomán született mű maga a film, amit a végén bemutat a tudósoknak, mint forgatókönyvet.
Ettől ugyan nem figyelmeznénk rá ennyi évvel később. Akad viszont más bőven  más momentum, amiknek köszönhetően számon tartják az alkotást azon túl is, hogy nyitódarab. Csodásak a makettek, sőt a film elején, a múzeumban, eredeti tárgyakat láthat a néző. (Pl:Szegény Lajka kutya űrhajó-koporsóját.) Az indítóállomás, vagy az űrbázis képein sem fogott az idő, meglepően "modern" a kialakításuk. Máig mutatósak. A legnagyobb erény kétségkívül a földön kívüli világ ábrázolása. Különösen az Ikarosz kisbolygó sikerült remekül. Az 1920-as évek orosz absztrakt művészetének látványvilágát idéző vörös-fekete formák és erős kontúrok szemet gyönyörködtetőek. A híres "marskelte" jelenetet mondhatni szinte minden filmes lexikon idézi.
Az amerikai és a szovjet űrhajósok eltérő viselkedésének forrása a társadalmi rendszer különbözőségéből fakad. Ezt eléggé erősen hangsúlyozza a mozi.  Az előbbiek jól fizetett, de kényszerített munkások, akiknek nincs igazi választási lehetőségük. (A nyugati reklámokat kifigurázó rövid blokk máig találó.) A szovjet fél erős érzelmi alapokkal és meggyőződéssel bír, melyben szerepet játszik a bizalom a megfontolva haladásban. A hajójuk neve nem véletlenül "Haza", s anyaföldet visznek magukkal az útra. (A dolog valóság tartalmát most nem elemezném. A nyilvánosság pedig végképp nem volt a kor szovjet sajátossága.) A filmben is szereplő "Előbb vidd véghez, utána híreszteld" szlogen mögött sok kudarc rejtőzött, mint az ma már tudjuk. Az viszont már a legelső mozitól fogva következetesen lett alkalmazva, hogy a filmesek a megbékélést, a segítőszándékot akarják központba állítani. Rivalizálás lehet, valódi ellenségeskedés azonban még véletlenül sem kerülhetett a nézők elé.
A kezdet, mint az tudjuk, mindig nehéz. Vannak hát hibák a moziban a tudományos részleteknél. Láthatunk "szelet" légüres térben, mozgó űrhajó tetején sétáló űrhajósokat, hogy a két leglátványosabb lehetetlenséget említsem. A mai nézőnek lehet zavaró a "pionyírok" eléggé feltűnő, dramaturgiailag nem indokolható bevonása a mozi kezdésénél és lezárásánál. A láthatóan megjátszott "hurrá-optimizmus" a végén nagyon kilóg a stílusból. Miként az is, hogy a végén az egyik főszereplő nyíltan "kibeszél" a közönséghez.  De ha megnézzük a forgatás évét, mindjárt nyilvánvalóvá lesz, miért kerültek be a történetbe. Részemről legjobban a néhány űrhajós feltűnő pocakját rosszul rejtő kabátokon mulattam, a kozmoszban tartott nyakkendős születésnapi ünneplésről nem is szólva. A későbbi mozikban ezért az ilyen balgaságok eltűntek a képről.
A filmnek jelentős utóélete van. Roger Corman megvette a nyugati forgalmazás jogait, - több más szovjet moziéval együtt, - de nem találta eléggé izgalmasnak az anyagot. Ezért újravágta, sőt, extra jelenetekkel egészítette ki. A nem túl megtisztelő feladat a kezdő Francis Ford Coppolának jutott, aki Thomas Colhart álnéven végezte el a hentesmunkát. Az "eredmény" katasztrófális lett. A "minden idők két legbénább űrszörnye" titulusra joggal pályázható gumi és műanyag izékkel fölösleges volt "kiegészíteni" a "Battle Beyond The Sun" címen 1962-ben piacra dobott "új" filmet.
Bár a végére jutottak a nem túl hízelgő mondatok, azért azt kell írjam, az eredeti film méltán található meg minden jobb fantasztikus filmes gyűjteményben. Jóval több értékkel rendelkezik, mint ahány gyengébb pillanata vagy részlete van. Rajongókban beszerzendő mű, különösen a felújított változat piacra kerülése után.

Miközben először néztem a Szólít az ég-et kavarogtak bennem a gondolatok. Azután elhatároztam, hogy neki állok és írok pár mondatot a filmről. De hogy ne dolgozzak feleslegesen elhatároztam, hogy előtte elolvasom Oldfan írását a filmről. Elolvastam és elkeseredtem : Mit lehetne még írni erről a filmről?
Közöltem is a szerzővel, hogy szerintem jobb lenne, ha nem írnék semmit.
„Aludj rá egyet” – ez volt a válasz.
Ezután belegondoltam a dologba… Tényleg! Mit stresszelek? Hiszen elég ha „csak” a filmről írok. Elég ha elmondom a véleményemet az alkotásról. Minden más benne van Oldfan írásában.
Egyszer azt hallottam valakitől, hogy a tudományos-fantasztikus filmekkel a jövőre kívánják az embereket felkészíteni. Nem tudom, hogy általában tényleg ez-e a céljuk valakiknek (?), de ebben az esetben, ezzel a filmmel kapcsolatban úgy gondolom bátran állíthatjuk ezt. Hiszen a színfalak mögött már javában tartott az űrprogram, javában tartott az első emberi űrutazás előkészítése. Amikor megláttam a filmben az űrrakétákat első pillanatban Koroljov, a főkonstruktor jutott az eszemben! A sokat szenvedett, sok mindenen átment, a hányatott életű tudós-mérnök. Fiatalkori álma beteljesülésén dolgozott akkoriban, amikor a film készült. És élete álma, a Mars utazás a film egyik fő motívuma. Hiszen a főhősök űrhajója oda indul…
Oldfan említette azt a mentalitást, ami valljuk be Koroljovot is mozgatta, amelynek lényege az egyéni invidualizmus háttérbe szorítása a közösség céljai érdekében. Az önmagának élő ember számára botorság ez az életfelfogás. Az úgynevezett nyugati kultúrkörben felnövő ember számára jórészt érthetetlen ma már ez a fajta idealizmus. Pedig hatalmas dolgokat hozott és hoz létre a közösségi ember. Koroljov sem a fiatalon átélt borzalmakra gondolt, nem sértődött meg sem a társadalomra, sem annak vezetőire, hanem a Gulágról való hazaérkezése után ott folytatta tudományos munkáját, ahol jó néhány évvel korábban kénytelen volt abbahagyni.
Nem is olyan régen olvastam egy verset a Szovjet Irodalomban:

Mihail Lvov: Magaslat
            M.G. Fomicsevnek

Az osztagparancsnoknak egy napon
szóltak: vegye be a fennsíkot s lője
be a dombokat. A magaslaton
meghalhat, de jusson föl rá előtte.
És mi bevettük a magaslatot,
és mindnyájan tudják, kik megmaradtak,
hogy valahányunk életében ott
vár rá, hogy elfoglaljuk, egy magaslat;
s útközben meghalunk, életünk
árán a tűzfészket a levegőbe
röpítve: temessenek a tetőre,
amelyet mindenképpen beveszünk.

1944        Rónay György fordítása

Ez  egy katonavers, és bár egy háborús epizódot dolgoz fel, de nem a hadműveletnek állít emléket, hanem az emberi önfeláldozásnak, önátadásnak, a küzdésnek. Számomra erről szól ez a vers. És ez az indulat, ez az a mozgatórugó amely Koroljovot (az élete egy rövid szakaszáról készült 2007-es filmről itt olvashattok) is mozgatta.
Filozófusoknak való vitatéma, hogy melyik a jobb, a helyesebb életfelfogás: az önmagának élés vagy az önös érdekeket háttérbeszorító önfeláldozó élete. A válasz erre a kérdésre nagyon nehéz, még akkor is ha a második opció romantikus volta miatt elvileg szimpatikusabb lenne. Ha őszintén belegondolunk a önfeláldozó, közösségi ember léte utópia. Be nem teljesülő utópia. Mert mindannyian önzők vagyunk. Születésünktől fogva. A különbség talán csak annyi, hogy van, aki képes időnként az önérdekét a háttérbe szorítani, és van, aki soha nem is akarja.
Számomra a kezdetektől szembe tűnő volt a filmben a tudós személyisége. Az alkotók szemmel láthatóan törekedtek a stilizált intellektuális karakter létrehozására. Olyan érzésem volt miközben megnyilvánulásait figyeltem, mintha a jövő társadalmának irányítóinak, vezetőinek prototípusát akarnák bemutatni a nézőnek.
Érdekes a tudomány szerepe a 20.századi ember életében. A század első felében a tudomány kutatásának, a tudományos ismeretnek megszerzésének hatalmas „kultusza” volt. Az emberek igyekeztek művelődni. Ki ne hallott volna az olvasókörökről, a dalárdákról? Ezek a civil közösségek nem a jómódúak klubjai voltak. A nehezen megélő emberek, akiknek sokszor mindennapi küzdelem volt a kenyérre való megszerzése, jöttek össze ezekben a közösségekben. Persze nem csak a kulturálódási vágy hozta őket össze, hanem ezek a körök gyűlésein való részvétel társadalmi eseménynek is számított. Ekkoriban nem volt még divat az ingyen buli, a fesztivál. E kulturális reneszánsz hullámait használták ki a hivatásos forradalmárok (akik a 19.század „ajándékai” a 20.század részére). Ők sem voltak buta emberek. Magasan képzettek voltak, akik írásban is jól artikulálni tudták véleményüket. És mivel az olvasás divat volt, így gondolataik, eszméik széles tömegekhez eljuthattak. Nem véletlen, hogy az Eszme győzelme után is nagy hangsúlyt tettek az oktatásra. Az sem véletlen, hogy egyik utópiájuk éppen a tudósok által vezetett társadalomról szólt. (Ez az egyik magyarázata annak, hogy egyes bolsevik vezetők [Sztálin, Ceausescu házaspár stb] „gyűjtötték” a tudományos elismeréseket.)  Én a filmbeli tudós mondatai mögött ezt az ideát látom. De Jules Verne Nemo kapitánya is épp ezt (is) sugallja. Ha már itt tartok, Verne Gyula is szívesen választotta regényének hőseinek tudósokat. Bizonyos tekintetben a filmbéli tudós szerepe analóg ezekkel a héroszokéval.
Lajka kutya
Ahogy említettem egyszer valakitől azt hallottam, hogy a tudományos-fantasztikus filmekkel az embereket felkészítik a jövőre. A Szólít az ég nézése közben többször úgy éreztem, hogy az alkotás egyik célja, hogy a széles közvéleményt felkészítsék az emberi űrutazásra. Az Oldfan által is említett ünnepléses jelenet (lelkes pionyírok üdvrivalgása) is szerintem ezt a célt szolgálta. Hogy tudja mindenki, hogyan kell majd fogadni Gagarint. (A filmek mindig viselkedés mintákat is közvetítenek. Emiatt hatással vannak a társadalmakra, a társadalmi normákra is.) De nem Gagarin volt az első földi élőlény a kozmoszban. Az első élőlény aki a Földről eljutott az űrben Lajka kutya volt. A kutyus 1954-ben született. 1957. november 3.-án reggel 5.30-kor Földkörüli pályára állítják (fellövik) a Szputnyik 2-est. A fedélzetén tartózkodott Lajka. Gyakorlatilag a biztos halálba küldték, ugyanis nem tervezték azt, hogy az űrobjektum vissza fog térni a földre. A kutya az kilövést követő 5.-7.órában meghalt. Halálát a stressz és a meleg okozta. Annak idején mégis azt feltételezték, hogy legalább egy héttel túl fogja élni az űrhajó elindítását. Az űrjárművet úgy tervezték, hogy a henger alakú kabinja ellenálljon a túlnyomásnak és biztosított legyen benne a kutya levegőellátása hét napon keresztül. Ezt egy levegőregeneráló készülékkel érték (volna) el (Ezen egység kémiai úton vonta ki a széndioxidot az elhasznált levegőből). Elhelyeztek benne egy önetető készüléket is. Lajka számára feltöltötték egy zselészerű tápanyaggal.
A kezdetekkor felmerült, hogy majmot kellene fellőni először az űrbe, de ezt a lehetőséget elvetették, mert nagyon zajosnak és elevennek találták. Ezután arra gondoltak, hogy egy közel azonos súlyú kutya legyen a kísérlet alanya. Hat-hét kilós jószágot tartottak megfelelőnek, de azt eleve elvetették, hogy egy házi kedvenc legyen a „befutó”. Úgy gondolták, hogy ezek a jószágok túlságosan is elkényeztetettek. Így egy menhelyről hoztak ki több kutyát is. A kiválasztási folyamat több szempont alapján zajlott. Az egyik szempont az volt, hogy mennyire fotogén az adott jószág. (Természetesen „komolyabb” szempontok is szerepeltek a kiválasztás során. Például vizsgálták, hogy zárt kisméretű kabinban hogy viselkedik a jószág.) A kiválasztás nyertesén, Lajka kutyán, műtét hajtottak végre, amely műtét során különböző érzékelőket helyeztek a testébe. Ezek a jeladók élettani adatokat közöltek a tudósokkal. (Ezek segítségével állapították meg Lajka halálának körülbelüli idejét, illetve a halál okát.) 1957. október 31.-én bekenték a bőrét híg alkohollal és jóddal. Ezután elhelyezték a nyomásálló kabinba, és kamerán keresztül figyelték, hogy a kutya hajlandó-e a számára odakészített vízből inni.
A kilövés (1957. november 3.) után a földi személyzet Lajka biológiai jellemzőit (szívverés, vérnyomás, testhőmérséklet stb) figyelemmel kisérték. A Szputnyik 2 négyszer kerülte meg a Földet, amikor az első űrkutya elhunyt. A halálának az elsődleges oka az volt, hogy a tervező mérnökök elszámolták magukat és az űrhajó kabinjának hőmérséklete elérte a 40 Celsius fokot. Ezt a megterhelést nem sokáig bírta Lajka. Maga a szputnyik 2370-szer kerülte meg a Földet, amíg el nem égett 1958. április 18.-án.
A korabeli közvélemény reakciója nem volt egységes. A Kremlbe özönlöttek a levelek. Rengetegen állatkínzásnak tartották Lajka esetét. Sőt, olyan levél is érkezett amelyben azt írták, hogy nem kutyát kellett volna a Szputnyik 2-vel kilőni, hanem a SzKP első titkárát, Nyikita Hruscsovot. Ugyanakkor nem öncélú volt ez a kísérlet. Ugyanis azt bizonyította be, hogy az élő szervezet képes túlélni a rakéta kilövésével együtt járó fizikai stresszt és a súlytalanság állapotát. Ma ezek az információk számunkra teljesen egyértelműek, ám Lajka űrutazása előtt ebben csak reménykedhetett az emberiség. Verne Gyula vágyálmáról kiderült, egy tudományos kísérletnek köszönhetően melynek egy kutya lett az áldozata, hogy valósággá válhat.
Lajka halálával nem állították le az űrkutatással kapcsolatos állatkísérleteket. Belka és Sztrelka volt az elsők, akik élve visszatértek az űrből. A kutyapárosról rajzfilmet készítettek 2010-ben. Ezt az alkotást már láthattuk a Magyar Televízióban is.
A Szólít az ég című film története mai szemmel nézve lineáris. Nincsenek benne komoly csavarok, de hát ez a korszak filmjeire jellemző. A látványvilágára semmi panasza nem lehet az embernek (persze ha nem felejti el, hogy ez még nem a számítógépmágusok kora). A magam részéről meg vagyok vele elégedve. Nekem tetszik.
Nagyon inspiratív alkotás. Miközben néztem a filmet, miközben a cselekményre figyeltem, rengeteg minden jutott eszembe.(A teljesség igénye nélkül egy-kettőt leírtam most.)
Én szeretem az ilyen filmeket…

A filmhez két magyar nyelvű felirat is található.
Az egyik a német DVD kiadáshoz készült. A másik pedig, amelyet egy kicsit nehezebb megtalálni a net-en, az egy orosz televíziós változat. A két verzió közötti különbség két perc. Mindkét verzióhoz a felirat megtalálható itt.
Kellemes kikapcsolódást kívánok mindenkinek a filmhez!

Oldfannal tervezünk még néhány közös cikket, amelyek a szovjet fantasztikus filmek kincsestárából előhúzott, már-már a feledés felé tartó alkotások lesznek. Ám úgy véljük, nem így kéne történnie és a magunk egyszerű eszközeivel próbáljuk megváltoztatni a folyamatot.