Veszélyes vendégjáték

A film eredeti címe :Опасные гастроли
A film nyelve: orosz



        A felirat tulajdonságai:
FPS: 29,97
Fálj kiterjesztése: srt
Felirat nyelve: magyar












Örömmel tudathatom veletek, hogy elkészült Amundsen legújabb felirata. Választása, egy mondhatni klasszikus alkotásra esett. A film története 1910.-ben játszódik. Ez az időszak Oroszországban, ahogy nálunk is az Osztrák-Magyar Monarchiában,  a "boldog békeidőszak". Az emberek élik mindennapjaikat, a gazdaság fejlődik, és azt gondolják, hogy ennek az idillnek sohasem lesz vége. Pedig a mélyben fortyognak az indulatok, miközben kíméletlen fegyverkezési verseny folyik az európai hatalmak között. A szövetségi rendszerek még képlékenyek (a világháborús események is befolyásolni fogják a  végső felállást), de a gyújtózsinór felé már elindultak parázzsal a kezükben...
Minderről a szélesebb közvélemény igyekszik tudomást sem venni. Élik a mindennapi életüket.
A Fonográf együttes így énekelt erről az időszakról:
"Az utolsó előtti-előtti év viszonylag nyugodtan telt,
Arról, hogy mi lesz majd három év múlva
Senki, de senki nem énekelt..."

Munka a Bakalszki bányánál - Szergej Prokugyin-Gorszkij felvétele 1910.

Szeretném megköszönni Bakocsának, hogy felhívta figyelmemet e pazar fényképgyűjteményre, melynek három darabját prezentálom a számotokra. A teljes képsorozat megtekinthető a Kongrsszusi Könyvtár oldalán . Gorszkij cári megbízás alapján, az általa feltalált eljárással készítette a képeit. Eredeti színeiben csodálhatjuk ezeket az alkotásokat... Gorszkij 1922-ben disszidált Franciaországba.
Üvegnegatívjai nagy részét  a szovjethatalom elkobozta.
Szerzetesek munkában - Szergej Prokugyin-Gorszkij felvétele 1910.
Pihenőhelyen - Szergej Prokugyin-Gorszkij felvétele 1910.

Ezek a képek valamit visszaadnak a 20. század legelejének hangulatából...
De folytatom a bejegyzést!


A forgatókönyvet, Alekszandra Kollontaj eredeti naplója alapján, Mihail Melkumov írta. A napló szerzője leírja, hogy hogyan csempészett be a cári Oroszországba fegyvereket Makszim Litvinov 1909 és 1915 között. Ezen olvasmányélménye hatására Melkunov írt egy történetet arról, hogy az 1917-es forradalom előtt egy francia Odesszában zenés, szórakoztató társulatot üzemeltet, de a az egész csak álca arra, hogy a fennálló társadalmi rend megdöntésére irányuló cselekedeteket támogatni tudjon. A brezsnyei cenzoroknak maradéktalanul nem nyerte meg a tetszését az ötlet. Azt szerették volna, hogy a fegyverek helyett, csak szórólapok, plamfettek legyenek a csempészett holmik. Én személy szerint nem tartom kizártnak, hogy mindezt csak politikai kötözködés volt részükről. Szerették volna elkerülni, hogy az a kép esetleg kialakulhasson, hogy a Forradalmat külföldről támogatták. Hiszen épp az intervenciós csapatokkal való hősi küzdelem adta az újonnan született ország, a Szovjetunió, születésének romantikus felhangjait (Az egész világ összefogott ellenünk, de mi mégis létrehoztuk az új államformát!). Az egész szovjet propaganda alapját kikezdhette volna, ha esetleg tömegesen megkérdőjelezik az emberek a „szeplőtelen fogantatást”… Ami nem is volt olyan szeplőtelen. Hiszen ma is szinte hitvita témája, hogy Lenin a németek ügynöke volt, vagy csak kihasználta a németek támogatását. Az tény és való, hogy a németek világháborús terveibe nagyon is beleilleszkedett a novemberi puccs. A központ hatalmak vezető katonai ereje mindent megtett, hogy Oroszországot pacifikálja. Az 1917. februári polgári forradalom nem hozta meg a kívánt eredmény. Kerenszkij, az új miniszterelnök továbbra is az antant szövetségen belül képzelte el országa jövőjét. Ne feledjük ekkora már látható volt, hogy gazdaságilag a központi hatalmak ki fognak vérezni (Az USA gazdaságának, és hadseregének ereje már Európában volt, és az antantot erősítette. A központ hatalmak alattvalói megismerték az éhezést , hiába volt [pontosabban lett volna potenciálisan alkalmas az „éléskamra” szerepre]az Osztrák-Magyar Monarchia, és annak mezőgazdasági lehetőségei… Mikor a vidéki férfinépesség jelentős része lövészárokban csücsült…). Az új orosz politikai rezsim úgy gondolta, hogy rövid időn belül eldől a világháború… A németek meg úgy gondolták, hogyha kiesik Oroszország a hadviselő felek közül, az már nekik eleve jó… Hátha még át is állna… tehát szükségük volt egy kis felfordulásra a kelet-európai térségben… 
 Egyszóval jogosan tarthattak az apparatcsikok az esetleges áthallásoktól, ami a film kapcsán az (gondolkodó)emberek eszébe juthatott volna. (Szerintem a végül elkészült film kritikái sem véletlenül voltak olyanok, amilyenek. De ezt majd Amundsen írásában elolvassshatjátok!)  
   Egy szó mint száz a cenzorok berzenkedtek. Ragaszkodtak a szórólapokhoz. Arra a felvetésre, hogy a naplójában Kollontáj arról írt, hogy egy színművészeti társulat fegyvereket csempészett be Oroszországban 1905 (ekkor is volt egy forradalmi megmozdulás, aminek az egyik kiváltó oka az elvesztett orosz-japán háború, és az ezzel járó nélkülözés volt) és 1911 között. A válasz lakonikus volt: „Mi van akkor, ha ezt írta az a vén bolond?”.
 
Maga a film 1910-ben játszódik. Cordel vicomte a kormányzó engedélyével egy kabaré-színházat szervez Odesszában.  Van ebben a társulatban minden, kuplé énekes, gyönyörű táncosnő, balettkar…  De ez a társulat nem csak a művészetek iránt van elkötelezve… A rendőrfőnök szerelmes lesz a táncosnőbe, de ekkor még nem is sejti, hogy a társulatnak „másodállása” is van…
A film elkészülte előtt, és után is sok konfliktus forrása lett az alkotók számára. Sokáig az is kétséges volt, hogy Viszockij szerepelhet-e majd a filmben. A rendező azonban hajthatatlan volt. Egy igazi botrányfilm (mármint a szovjet államvezetés szempontjából) ez. Botrányosnak tartották a forgatókönyvet, némelyik szereplőt, a film mondanivalóját. Így, az elkészült filmet sem szerette a cenzúra. Ugyanezt a közönségre nem mondhatjuk el, hiszen több 36,9 millióan látták… a premier (1970.janúar 5.) óta. Ebben a cselekmény mellett, a film zeneszerzőinek ( Alekszandr Bilas és Vlagyimir Viszockij) is van  érdeme.





Szereplők:



  • Nyikoláj Grinyko — Andrej Makszimovics (de Cordel vicomte)
  • Vlagyimir Viszockij  — Bengalszkij (Nyikolaj Kovalenko)
  • Efim Kopelján — Bobrujszkij-Dumbadze
  • Lionella Pireva — Sophie
  • Iván Pereverzev — főkormányzó
  • Georgij Jumatov — Makszim
  • Nyikoláj Fedorcov — Boriszov
  • Vlagyimir Subarin — II.Alfréd
  • Rada és Nyikoláj Volsanyinov — Granovszkik
  • Elvira Brunovszkája — Evelina
  • Boriszlav Bpondukov — őr
  • Szemjon Krupnik — Ali Baba                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      És itt következik a felirat készítőjének ismertetője: "Egy valóban elfelejtett film ez. Nemcsak azért, mert Magyarországon soha nem került vetítésre, hanem mert saját hazájában is bukás volt. Legalábbis a Filmvilág 1988/2-es számában Rubanova Irina írta ezt a filmről, a Viszockij életművel foglalkozó cikkében. (Viszockij a filmszínész; "A lázadást játssza el".) Vajon milyen bukás lehetett? Valószínűleg nem gazdasági bukás, hiszen az 1960-as évek Szovjetuniójában készült a film, amely alapvetően nem volt egy haszon-orientált gazdasági és társadalmi rendszer. A nézők véleménye szerint volt bukás? Ennek ellentmond, hogy a filmet sokan megnézték, népszerű volt. De rossz kritikákat kapott. Hogy miért? Talán mert a filmben Viszockij egy komplex szerepet játszik. Részben kalandor és akcióhős, részben dalbetéteket eléneklő varieté-színész. Bár mindkét szerepben megállta a helyét, a kritikusoknak ez nem tetszhetett és a fent említett újságcikk szerint ebből Viszockij - feltehetőleg a rossz kritikusi vélemények miatt - levonta a maga következtetését és ilyen dalbetétes alakítást ezután már soha nem vállalt. A Viszockij dalok pedig már ekkor is tömegek kedvencei voltak, vagyis éppenséggel elfértek egy filmben. Véleményem szerint maga a filmes környezet vált olyanná, hogy kiment a divatból a kötelező egy-két dalbetét, ami például a magyar filmeket is jellemezte egészen a 40-es évekig. Ebben a filmben pedig még mai szemmel sem tekinthető elmaradottnak a dalbetétek jelenléte, hiszen a főszereplő varieté-színész. De ezek alapján elmondható, hogy ez az utolsó olyan film, amelyben Viszockij képben is énekelt. A későbbiekben csak a dalát és a hangját adta egy-egy filmhez.

    Egy kifejezetten szép díszletezésű, igényes, korhű történelmi kalandfilmről beszélünk. Az általunk alig ismert századfordulós évek Oroszországában játszódik. A történelmi-politikai háttér talán nem is igazán tartozik az általános történelmi műveltséghez. A rendkívül bonyolult szovjet-orosz történelem egy szeletét ábrázolja. Mai szemmel megnézve, nem is igazán érthető, kik ezek a kalandos életet élő, konspiráló, nemzetközi hálózattal rendelkező emberek. Valamilyen "-isták". Ne feledjük, ebben a korban az "izmusok" dúlnak, diadalt aratnak, elbuknak vagy éppen háborúba sodornak országokat vagy valamilyen politikai gyilkosság képében hallatják hangjukat. Nekem nem volt egyértelmű, milyen "izmus" követői ezek a főszereplők. Vannak sejtéseim, de így, 2012-ben, amikor ezek az "izmusok" szinte már semmit sem jelentenek, szerintem ne is nevesítsük.

    Van egy nagyon sarkalatos kérdés ezzel kapcsolatban. A filmben többször elhangzó "tovaris" megszólítás fordítása. Nem lehet e kérdés mellett csak úgy elmenni, de nálam sokkal tudósabb emberek is elvi vitákat bonyolítanak le, hogy a "tovaris"-t mikor, minek lehet, szabad vagy kell fordítani. Függ korszaktól, szövegkörnyezettől, történelmi háttértől. Nagyon nem egyértelmű. A szó eredeti jelentése elveszett, a politikai felhangok megváltoztatták. Ebben a filmben én is sokat gondolkodtam, minek fordítsam. Korántsem biztos, hogy helyesen fordítottam. Ide tartozik, hogy az egyik elhangzó Puskin vers megszólítását (Tovaris...!) a műfordító teljes egészében kihagyta. Nem csodálkoznék, ha az általam felvetett okok (is) közrejátszottak volna ebben.

    A film fordításánál és a feliratok szövegezésénél mindig kompromisszumot kell kötni. Szó szerint mindent nem lehet lefordítani, mert akkor bizonyos jeleneteknél tizedmásodpercenként kellene váltani a feliratokat. Elnagyolni, tartalmat leírni megint csak nem jó, mert ez esetben elveszhetne valamely lényeges finom részlet. Ezt csak azért írom ide, mert ennél a filmnél különösen szembeötlő volt a szereplők szinte etikettszerű, már-már modorosan udvarias, nagyon választékos beszédstílusa. Mindez arra utalhat, hogy az akkori arisztokrácia, sőt a színészek is, az átlagosnál jóval magasabb műveltségi szintet képviseltek. Megpróbáltam ezt átadni a fordításban, emiatt sajnos néhány esetben kénytelen voltam a szokásosnál hosszabb feliratokat írni.
    A filmben lévő Viszockij daloknak nem találtam műfordítását. Emiatt, mint ahogy az a  Vertikal-nál volt, magam fordítottam a verseket. Ez pedig már egy külön világ, nagyon nehéz elfogadható minőségben megoldani. Emiatt ezeket a részleteket legnagyobb igyekezetem ellenére is csak  "tájékoztató jellegű" fordításnak tekintem. Ugyanakkor rendkívüli módon örültem annak, hogy a filmben elhangzó Puskin verseknek volt magyar műfordítása, amiket a fordító nevének feltüntetése mellett beemelhettem a feliratba."                                                                                                                                                                                                                                                                       A filmhez tartozó feliratot itt találhatjátok meg.
  •           Kedves Amundsen, a magam részéről annyit szeretnék, csak mondani, hogy: Köszönöm!



Kém

A film eredeti címe : Шпион
A film nyelve: orosz, német
Alternatív cím :  Shpion

        A felirat tulajdonságai:
FPS: 23,976
Fálj kiterjesztése: srt
Felirat nyelve: magyar













Hol is kezdjem ezt a bejegyzést?
Ismeritek Borisz Akunyint? Ugye hallottatok már róla? Hiszen napjaink egyik népszerű kalandregény írója ő. Nem kívánok idegen tollakkal ékeskedni, ezért (is) ajánlom, hogy olvassátok el a vele készült interjút.
Borisz Akunyin
Hogy miért jutott ez az író most az eszembe?     
Nagyon egyszerű ok miatt. E film forgatókönyve, az ő regénye alapján készült. (Ugyanakkor szeretném azt is megjegyezni, hogy több művét is
megfilmesítették már. Terveim szerint szeretnék majd még más, az ő regény felhasználásával készült filmhez feliratot készíteni. De ez még a
jövő zenéje.) Ezen írói álnév mögött Grigorij Salvovocs Csartisvili (1956.május 20.-án született a Grúz SzSzK-ban) személye "bújik meg". De nem csak ezt a nevet használja regényei publikálásakor: Anna Boriszova, Anatolij Brusznyikin neveket is előszeretettel használja. Műveinek népszerűségére jellemző, hogy saját honlapja is regényhőseivel van tele. Ezzel a filmmel, pontosabban a létrejöttéről szóló információval, valamikor tavaly novemberben vagy decemberben találkoztam először. A Russian Film blogon olvastam egy igen rövid bejegyzést róla. Rögtön feljegyeztem a címét, mert szerettem volna megnézni. Az elsődleges ok Akunyin volt, aki a forgatókönyv elkészítésében is kivette a részét. Miután láttam a filmet, úgy gondoltam, hogy készítek hozzá feliratot...
Mielőtt rátérnék a film rövid ismertetésére (szinte rendhagyó módon) először néhány kiegészítő információval szolgálnék...

Nem könnyű a dolgom. Vannak kifejezések melyek jelentése (életkoromnál fogva is), teljesen egyértelmű, triviális számomra. Ugyanakkor tudom, hogy "itt van már" az a nemzedék is, akik számára nem feltétlenül azok. Egyszerűen változtak a körülmények... Hol van határ? Mi az amit el kell mondani, magyarázni, és mi az amit nem? A harminc alattiak nem feltétlenül tudják, hogy mi is volt a Komszomol, és kik voltak a komszomolisták, a komszomolkák. A harminc felettiek meg nagyon is jól tudják...
Október 29. A Komszomol születésnapja
Azt hogy a Szovjetunió kommunista ifjúsági szervezetéről van szó (Komszomol - Всесоюзный ленинский коммунистический союз молодёжи [ВЛКСМ], Összszövetségi Lenininista Kommunista Ifjúsági Szövetség, rövidebb nevén Коммунистический союз молодежи.). A komszomolista pedig ezen szervezett (fiú)tagja, a komszomolka pedig a női tag. (Nem minden ok nélkül tértem erre ki. Ugyanis a filmben megemlítik ezt a
szervezetett, ahogy Tanyejevet is. Ezen a néven két zeneszerzőt is ismerhetünk. Szergej Ivanovics Tanyejevet, és Alekszandr Szergejevicset. A filmben az előbbire, Szergej Ivanovics Tanyejevre hivatkoznak. Pontosabban egyik leghíresebb alkotására, a IV. szimfóniára. Életéről, műveiről itt olvashattok [magyar nyelven].)
Úgy gondolom, itt az idő, hogy most már néhány szót a filmről is írjak. Az első felirat feltöltésem, és egyúttal az első blogbejegyzésem is, egy évvel ezelőtt történt. Pontosabban e hónap legvégén lesz egy éve... Nem gondoltam volna, hogy ennyire "belemerülök" a dologba... Az első felirat egy második világháborús kémfilm volt, a Negyvennégy augusztusában című. Így utólag, nem gondoltam volna, hogy ekkora lesz az érdeklődés iránta. Mivel nem egy szokványos történet. Igaz, hogy háborús film, de nincs benne egyetlen csatajelenet sem, nem ropognak benne szakadatlan a fegyverek. Tehát a háborús filmek rajongói nem biztos, hogy értékelik. Ugyanakkor a kémfilm rajongóknak sem biztos, hogy a szívük csücske ez a film. Nem egy  szuperügynökről szól a történet, hanem a SzMERS egyik alakulatáról, akik diverzánsok után kutatnak. Én kedvelem, és azért készült el a felirat is. Bár úgy gondolom, gondoltam, hogy egy nem túl ismert (mármint hazánkban nem túl ismert) alkotásról van szó. Ennek ellenére már a kezdetektől meglepett a "népszerűsége". És most, tizenegy hónappal később ismét egy kémes film következik.
De ez a film kicsit más..
A története szerint 1941.-ben járunk...
A film elején mindjárt láthatjuk a Führer "videóüzenetét". Erről a jelenetről eszembe jutott az általános iskolai technika tanárom. Őtőle hallottam azt, hogy a második világháború környékén, már használták a televízió ősét. Persze csak a hadsereg, és a kémek által készített állóképeket tudták még csak sugározni. Gyorsan utána néztem hát, hogy lehet-e valami valóságalapja annak amit annak idején hallottam. (Hiszen, bár a tanár úr jóindulatáról a mai napig meg vagyok győződve, hallottam tőle olyan "technikai infót" is, amire azt mondom ma már, hogy van igazság alapja, de úgy abban a formában, ahogy elmondta  nem teljesen fedte a valóságot. De betudom ezt a nyolcvanas évek információ hiányának...)
Tihanyi Kálmán(1897-1947)
Ráadásul magyar vonatkozása is van a dolognak, hiszen az ikonoszkóp  feltalálója, ami a televízió őse, nem más mint Tihanyi Kálmán. Találmányát megpróbálták katonai célokra is használni. Életéről, munkásságáról röviden itt olvashattok, kicsit hosszabban meg itt. Egy szó mint száz itt egy kicsit gyanús lett a dolog. Mármint a mozifilm. Ahogy néztem tovább, olyan érzésem lett mintha az idealizált '30-as évekbeli Szovjetuniót látnám a monitoron... A tantusz akkor esett le amikor megláttam a felépült Szovjetek Palotáját. (Persze lehet mondani, hogy elég későn, de jobb későn mint soha.Viszont most nem jártam úgy, mint annak idején az Olajfalóval... Az az áldokumentumfilm először teljesen megvezetett. Eleinte nem hittem el amit láttam, és hallottam de ahogy telt az idő egyre inkább hitelesnek tűnt az az alkotás. Mentségemre csak azt tudom felhozni, hogy akkor még csak tizenéves voltam...) Szóval, a Szovjetek Palotájának az a története, hogy Sztálin hatalomra jutása után úgy gondolta,  hogy neki kell Moszkvát "újra" felépítenie. Grandiózus épületeket terveztetett, természetesen mind a Forradalom dicsőségét volt hivatott hirdetni. (Vajon miért gondolják a diktátorok, hogy nekik monumentális dolgokat kell építtetniük?)
Szovjetek Palotája
Az egyik ilyen épület a Szovjetek Palotája, vagy orosz nevén a Дворец Советов volt. Sztálin úgy tervezte, hogy a Megváltó Krisztus Székesegyház helyére építteti fel az épületet. 1931.december 5.-én Kaganovics miniszterelnök utasítására a Vörös Hadsereg szakemberei felrobbantották az épületet. Az új épület, a Palota a tervek szerint 426 méter magas lett volna. A tetejére pedig egy monumentális Lenin szobort terveztek. De soha nem épült fel... Ezért veszem a bátorságot, hogy kijelentsem a Kém című film nem más, mint egy alternatív történelmi korba helyezett kémtörténet.
Ezért fontosnak tartom, a filmben megemlített  valós történelmi eseményekről néhány mondatot írjak... Ugyanakkor éppen ez, a szabadság amit az író megenged magának, a történelmi hűség kárára, ez az ami a film cselekményét kiszámíthatatlanná teszi. Nem úgy ülsz le megnézni, hogy már fél óra után tudod mi lesz a vége. Ugyanakkor épp azért, mert nem törekszik történelmi hűségre a film, tudd görbe tükröt mutatni annak a korszaknak. Nem erősen, nem karcosan, hanem
finoman, kicsit ironikusan. Csak úgy, ahogy annak idején mondták: "a sorok között olvasva". Felületes megtekintés alapján azt mondhatnánk, hogy egy kis romantikával "fűszerezett" kémtörténetet láthatunk.
Kezdetektől feltűnhet az idealisztikus látvány. Ez is a "mese" vonalat erősíti. A soha el nem készült Moszkva látványa fenséges. Akkor is, amikor egy személygépkocsi tetején levő lakkozásról verődik vissza, és akkor is amikor egyre növekvő, mondhatni monumentális, panoráma képet láthatunk...
A történet szálai össze-össze fonódnak a valós történelmi eseményekkel, így nem mondhatjuk azt, hogy ez egy fantasy film. Ugyanakkor a mozinézőt nem is kívánja terheli az akkori véres realitásokkal, de finoman azért sok minden ott van, ami azokat az időket terhelte. A történet szerint a belügyi tiszt,Oktyabrszkij (Fjodor Bondracsuk alakítja) pártfogásba vesz egy ifjút, Jegor Dorint (Danyil Kozlovszkij, aki a Mi iz budushego-nak is a  főszereplője. Egyébként, ha megengedtek egy személyes véleményt, szerintem a 'Kém'-ben hitelesebben játszotta el a szerepét mint a 'Jövőből vagyunk'-ban.). Az ifjú a Dinamó Sportegyesület bokszolója. Dinamó azon sportegyesületeknek volt a neve az úgynevezett  kommunista érában, amelyek az adott ország belügyminisztériumához tartoztak (pl.: Dinamo Kijev, Dinamo Moszkva, Dinamo Bucuresti, Dinamo Tirana, Dinamo Zagrab stb). Nálunk, Magyarországon ennek az egyesületnek nem Dinamó, hanem Dózsa volt a neve.
Szóval van egy belügyi tiszt, és annak pártfogoltja, munkatársa akiknek el kell kapniuk egy szuperügynököt, akit nem is ismernek... A sötétben tapogatóznak csupán. Dorin, az ifjú csekista, Obtyabrszkij jobbkezévé válik...
Mint már említettem, a film története 1941 áprilisában kezdődik, és a cselekmény végkifejlet ugyanezen év június 22.-át megelőző időszak...(Ez az a nap amikor a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót.)
                                                                                       A film főbb szereplői:
Viktórija Tolsztoganova és Fjodor Bondracsuk
Dorin - Danyila Kozlovszkij,
Oktyabrszkij - Fjodor Bondracsuk,
Népbiztos - Szergej Gazarov,
Petrakovics - Viktórija Tolsztoganova,
Kogán - Vlagyimir Epifancev,
Nadja - Anna Csipovszkaja.

A rendező: Alekszej Andrianov. 








Néhány kép a filmből:

Dorin - Danyil Kozlovszkij

Ljubov Szerova, a Végzet Asszonya - Jekatyerina Melnik

Népbiztos - Szergej Gazarov
Nadja - Anna Csiposzkaja
Kogán - Vlagyimir Epifancev




A felirat megtekintéséhez HQCLUB release ajánlott (BDRip). A feliratot meg itt van.
A film fordítási során egy nagyobb problémával kellett szembenéznem. Oktyabrszkij rangja miatt egy kicsit törtem a fejem. A старший майор rang teljesen lefordíthatatlan magyarra. Nálunk nincs, és nem is volt ilyen soha. Az őrnagy és az alezredes közötti rang ez. Ráadásul  a orosz-szovjet hadseregben sincs ilyen, csak belügyi egységeknél. Hossza gondolkodás után (még segítséget is kértem ez ügyben, kíváncsi voltam mások véleményére is), végül is maradtam az egyszerű őrnagynál. A hangzásbeli hasonlóság miatt (старший майор, майор ). Remélem nem döntöttem rosszul, és mindez nem rontja a film élvezhetőségét.
A film legelején amikor németül beszélnek, megpróbáltam a feliratot az eredeti német mondatokhoz igazítani, és nem a szinkronhanghoz. Úgy gondoltam élvezhetőbb lesz így a film. Remélem nem tévedtem.





És akkor nézzük azokat a történelmi tényeket!
Van egy jelenet a filmben, amikor az egyik lumpennek tűnő karakter önmagát Halhin Gol hősének nevezi.
Halhin Gol? Hallottál már róla? Én gyerekkoromban olvastam először erről a csatáról. Akkoriban érdekeltek a 2.világháborús események. Egyszer véletlenül a nagymamám újságjában (Ország Világ volt-e, vagy a Képes Újság? Nem tudom már.) volt egy cikk Halhin Golról. Meglepődtem, mert akkor tudtam meg, hogy az ázsiai hadműveletek nem Pearl Harbournál kezdődtek...

 A történészeknek időről időre meg kell határozniuk a nevezetesebb történelmi események időpontját. Nincs is nagy probléma nevezetesebb eseményeknél, hiszen tudható, hogy például egyes ütközetek mikor voltak.
Nehezebb a helyzet korszakok kezdetének, vagy végének pontos meghatározásánál. Például az ókor végénél (476), egy történelmi esemény időpontját nevezték meg. Az egyik nap még ókor volt, a másik nap már középkor. Az akkor élő emberek mégsem tapasztaltak semmi jelentős változást...
A  második világháború kezdetét 1939.szeptember 1.-re tették. Ennek oka talán az lehet, hogy Európában ekkor indult el egy olyan eseménysorozat, amely lángba borította az öreg kontinensen kívül, még Észak-Afrika egy részét is.
Japán gazdasági szükségszerűségből expanziós politikát folytatott.Gyakorlatilag ahhoz, hogy az éhínséget elkerülje, rablóháborúkat kellett folytatnia. A Japán Császárság külpolitikájának
részleteit a különböző fegyvernemek közötti rivalizálás befolyásolta.
Mivel a kezdeti időkben  a szárazföldi erőknek volt nagyobb befolyásuk a kormányra, ezért már a harmincas években megindult a Kína elleni agresszió.A szovjetbarát Mongólia is veszélyeztetve érezte biztonságát. A mongol kormány az elhanyagolt, korszerűtlenül felszerelt hadseregét
modernizálni kezdte.1935 februárjában bevezették a 18-45 közötti korhatárban lévő mongol állampolgárok számára az általános hadkötelezettséget, és katonaadót is bevezettek. A költségvetésből 1934-ben 34,7% jutott hadi kiadásokra, 1938-ban pedig már 52,5%. A növekvő háborús veszély hatására Mongólia és Szovjetunió 1936 márciusában kölcsönös segélynyújtási és barátsági szerződést köt. 1936.március 1-jén Sztálin kijelenti, hogy, hogy a Szovjetunió támadás esetén katonai segítséget fog nyújtani Mongóliának. A Mongol Népköztársaság kormányának kérésére 1937-ben megérkeznek az első szovjet csapatok
Mongóliába. Persze a mongol kormány nem volt olyan helyzetbe, hogy a szovjet segítségnyújtást elutasíthassa (ne legyen kétségünk a felől, hogy esetleg Moszkvából szóltak Ulánbátorba, hogy segítséget akarnak kérni). A belpolitikai helyzet is igen forró volt. A kommunista rezsim elérkezettnek látta az időt a láma követői elleni harchoz. Közben a japán propaganda a nemzeti érzést tüzelte az emberekben (erre Dzsingisz kán  kultusz terjesztését használták fel).
Eközben Sztálin, nem törődve az  ideológiai különbségekkel, megnemtámadási szerződést kötött az antikommunista Csang Kaj-sekkel. A szerződés  értelmében a Szovjetunió katonai egységekkel és
felszereléssel, és hitelekkel segítette a Koumintang Kínáját, a  kínaiak pedig nyersanyagokat, és mezőgazdasági termékeket adtak a moszkvai
rezsimnek.
1937 júliusában a japánok megtámadták a Kuomintang vezetése alatti Kínát. A japán vezérkar a sikeres Kelet-Kínai hódítások után, új célpontot
keresett. Mivel a szárazföldi sikerek egyértelműek voltak, ezért a kormányban a további kontinentális hódítás lehetősége prioritást élvezett. Egyre inkább követendő cél lett a Szovjetunió elleni háború, amelynek célja alapvetően transzszibériai vasút elvágása, Vlagyivosztok, Habarovszk és más területek annektálásával a szovjetek kínai expanziójának megállítása
volt. A haditengerészetnek csak  a Kvantung-hadsereg (Mandzsúriában állomásozó japán hadseregcsoport neve) kudarca után lett befolyása a külpolitikára. Fel is használták, és ekkor támadták meg Délkelet-Ázsiát,
majd az Egyesült Államokat. De ez már egy másik történet…
1938-ban voltak „határvillongások” Vlagyivosztoktól nem messze, az egyik ( a legjelentősebb) a Haszán-tó vidékén. Már amennyiben
határvillongásnak lehet nevezni olyan eseményt amely során kétezer
ötszázra tehető az áldozatok száma. Az összecsapásból a  Vörös Hadsereg került ki győztesen.1939-ben a japán hadügyminiszter helyettes Todzso Hideki volt, aki előtte a Kvantung-hadseregnél volt főparancsnok. A japán hadvezetés szerette kész tények elé állítani a polgári kormány politikusait, ezért már az 1931-es támadást is egyeztetés nélkül indították meg. Úgy gondolták, hogy a siker, a sikerek  őket igazolják. Ilyen előzmények után indult támadásnak a japán hadsereg.
Június végére 38 000 embert, 310 ágyút, 153 tankot és 225 repülőgépet állomásoztattak a japánok, velük szemben, a szovjet csapatok 12 500 emberből, 109 ágyúból, 266 páncélautóból, 186 tankból és 82 repülőgépből állt. Július 2-án megindult a japán támadás. Hídfőállást foglaltak el a Halhin-Gol folyó nyugati partján, hogy támadást tudjanak majd indítani a Bajkálon túli területek ellen is. A szovjet csapatok, Zsukov
vezetésével, három napos heves harcok után visszaszorították a támadókat.Ezután viszonylagos nyugalmi időszak következett, mely alatt megerősítették, mind a japán , mind a szovjet csapatokat.
A japánok augusztus hónapra újabb támadást terveztek, de a szovjet hadsereg vezetői tudomására jutottak a japán tervek. Augusztus 20.-án reggel 6.15-kor megindult a Vörös Hadsereg támadása. Tüzérségi tűzzel
megsemmisítették a japán légvédelmet, majd jelentős légitámadást intéztek a japán csapatok ellen. Az I-16-osok, a történelem során először, rakétákkal támadtak földi célpontokat. Augusztus 26.-ára
bekerítették a japánokat. Ezután a harcok hevessége alábbhagyott. A küzdelem már csak a császári csapatok felszámolásából állt. Sztálin megtiltotta Zsukovnak, hogy az ellenséget üldözése során Mandzsúriába behatoljon. Tartott attól, hogy a konfliktus kiszélesedik.
Szovjet offenzíva Halhin Gol-nál.
Szeptember elején a japánok még egy utolsó támadással próbálkoztak… A kudarc után a a japánok  tűzszünetet kértek, amelyet szeptember 15.-én Moszkvában aláírtak. Másnap megszűntek a harcok Halhin Gol vidékén.
Ezzel a japánok lemondtak arról a tervükről, hogy Szibériát, és a
Szovjet-Távol-Keletet meghódítsák. Belpolitikai befolyása csökkent a
szárazföldi erőknek, a haditengerészeti lobbicsoport  érdekérvényesítő
ereje viszont megnőtt a tokiói kormányban. Megindult a délkelet-ázsiai
„projekt”…
Ezután a Szovjetunió minden figyelmét, és erejét az európai eseményeknek szentelhette. Szeptember 17-én a Vörös Hadsereg alakulatai bevonultak Kelet-Lengyelországba a Molotov-Ribbentrop Paktum megállapodásának titkos záradékának megfelelően. De ez  is egy másik történet…
Bt-7-es
(Bár a filmben csak egy mondatban említik meg az 1939.augusztusi eseményeket, mégis úgy gondolom, hogy legalább egy ilyen rövid összefoglalót nem ártott megírni erről. Remélem nem untátok.)

 Akit bővebben érdekel az incidens, részletesebb angol nyelvű anyagot találhat itt.
A hadjárat legendás harckocsija a BT-7-es. Kiállítva a Halkin Gol Múzeumban.
Grigorij Stern, Csojbalszan mongol marsall és Zsukov szovjet parancsnok
 A következő valós történelmi esemény amelyről említés esik a filmben, Rudolf Hess repülőútja.
Az 1939. szeptember 1-én kezdődő német-lengyel háború elég hamar kiszélesedett. A francia és angol kormányok megtartották ígéretüket, és kihirdették a hadiállapotot Németországgal. Ám konkrét tevőleges katonai lépéseket nem tettek. Lengyelországot lerohanták a német (és a Molotov-Ribentropp Paktum titkos záradékának megfelelően, az szovjet) csapatok. A nyugati hadszíntéren a „furcsa háború” tovább tartott.
A német hadvezetés, az 1.világháborús Schliffen-tervet felhasználva, végülis megindította az offenzívát. A Wermacht sikert-sikerre halmozott. A Csatorna partján azonban meg kellett állnia. Ugyanakkor a német hadvezetés nem egységes a hogyan tovább kérdésében. A két fő elképzelés egyike szerint a cél Giblaltár és Málta. A másik elképzelés szerint, és Halder vezérkari főnök ezt támogatta, partra kellene szállni Angliában. Közben Hitler egyre gyakrabban hangoztatja, hogy a háború súlypontját keletre kellene helyezni. Ezért hajlik a kompromisszumos békére nyugaton. Közben azért tart a felkészülés az invázióra.( „Wir fahren gegen Engelland”) Anglia térdre kényszerítésére ismét bevetették az U-bootokat, és a légierőt (1940.augusztus 5.-től indul a légitámadás sorozat).Ezt az eseménysort szokás angliai csatának is nevezni. Az elhúzódó blokád egyre nagyobb német veszteséggel járt. A náci vezetés nehéz helyzetbe került: az angolokat megtörni nem tudták, elég haditechnikájuk nem volt arra, hogy megpróbálják elözönleni a Brit szigeteket, ugyanakkor egyre jelentősebb veszteségeik voltak. Az esetleges katonai kudarc jelentős kudarc lett volna számukra. Ugyanakkor voltak  próbálkozások német részről arra, hogy megegyezzenek a britekkel. De Churchill hajthatatlansága megakadályozta mindezt. Az angol miniszterelnök sok éve már a német katonai veszély elleni fellépésre alapozta a külpolitikáját. Chamberlain bukása után, hiszen a müncheni egyezményt aláíró miniszterelnök pont a konfliktuskerülő külpolitikája miatt vesztette el politikai hitelét, egyedül a
következetes Churchill tudta hitelesen képviselni Nagy-Britannia érdekeit. Rudolf Hess a „békemissziójával” elméletileg nem cselekedet ellentétesen az akkori Németország érdekeivel.
De ki is volt Rudolf Hess?
Rudolf Hess
Rudolf Hess édesapja nagykereskedő volt. Legidősebb fia Rudolf Alexandriában született 1894.-ben. Tizennégy éves amikor a család visszaköltözik Németországba. Az 1.Világháborúban egy önkéntes ezredben harcolt. Háromszor sebesült meg. Hősies viselkedéséért megkapja a 2.osztályú Vaskeresztet. Ahogy több világháborús veterántársa, úgy ő is a háború után különböző antikommunista csoporttal vállalt közösséget. Eközben a Thule Társaság tagja is lett. Ez a társaság politikai céljait okkultizmussal kívánta elérni. Pontosabban okkultizmussal is. Ugyanis a politikai indokból elkövetett orgyilkosságoktól sem riadtak vissza. Tehették ezt annál is inkább, mivel a bajor belügyminisztert is szoros szálak fűzték a szervezethez. Keresték azt a férfit, aki megszabadítja a német népet a zsidó-keresztény iga alól. (Maga Hitler, egyszer úgy fejezte ki magát, hogy a világ zsidóságát azért kellene kiirtani, mert minden zsidó a vérében hordja a Tízparancsolat szellemét, és amíg egy zsidó is él, addig nem lehet felszámolni a kereszténységet sem. Nem véletlen, hogy a nácizmus tanai megnyerte a nyugatellenes iszlám vezetők tetszését is. Ezért propagálják a mai napig ezeket a nézeteket. Hiszen könnyen beleilleszthető a hagyományos dzsihád  felgogásba.). Közben Hess a müncheni egyetemen politikai, történelmi és közgazdasági tanulmányokat folytatott. A geopolitikai ismereteket az a Klaus Haushofner oktatta neki, akinek a kamatrabszolgaságról szóló elméletei később a náci párt gazdasági programjában és retorikájában is szerepeltek.1920-ban megismerkedik Hitlerrel, akinek személyi titkára lesz. Önmagát személyiségét teljesen alárendeli új barátjának. (Neki "köszönhetjük" a 'Heil Hitler!', és a 'Führer' kifejezések használatát.). Az úgynevezett „sörpuccs” után, együtt raboskodik Hitlerrel. Őneki diktálja le Hitler a Mein Kampf-ot. Az NSDAP-nak 1933-tól helyettese. A híres, hírhedt nürbergi pártnapokon mindig ő konferálja fel Hitlert. Pártkarrierje töretlen mindaddig, amíg  Göring intrikái nyomán háttérbe nem szorult. Ugyanakkor épp Hess helyettese, Martin Bormann profitál legtöbbet a háttérbe szorulásából. Egyértelműen tudta és támogatta Hitler etnikai tisztogatásra vonatkozó lengyelországi terveit is.
Messerschmitt B110
1941.május 10-én Hess elbúcsúzott családjától, majd Alf­red Horn álnéven egy Messer­schmitt 110-es gépbe szállva elrepült…



Churchill így emlékszik háborús emlékirataiban (Winston S. Churchill : A második világháború , Európa könyvkiadó 1989.) az ezekről az eseményekről:


"Május 11.-én, vasárnap Ditchleyben töltöttem  a hétvégét. Este egyre újabb hírek érkeztek az előző éjszaka London ellen intézett súlyos német légitámadásról. Segíteni nem tudtam, így aztán házigazdáim javaslatára megnéztem a Marx testvérek egyik filmvígjátékát. Kétszer is kimentem
érdeklődni a károkról, és megtudtam, hogy  súlyosak. Kellemes érzés volt a gondok közepette belefeledkezni ebbe a vidám filmbe. Egyszer csak egy titkár közölte, hogy Hamilton hercegének megbízásából keres valaki telefonon. A herceg személyes jóbarátom volt, ekkoriban egy kelet-skóciai vadászrepülő körzet parancsnoka, de el nem tudtam
képzelni, mi dolga lehet velem, ami nem várhat másnap reggelig. A telefonáló azonban mindenáron személyesen akart velem beszélni, és azt hajtogatta, hogy sürgős kormányügyről van szó. Megkértem Brackent, hogy kérdezze meg tőle, mit akar közölni. Néhány perc múlva Bracken azt mondta, hogy a hercegnek elképesztő híre van számomra. Érte küldettem tehát, s amikor megérkezett, elmondta, hogy négyszemközt kihallgatott egy német hadifoglyot, aki Rudolf Hessnek mondta magát. Hess Skóciában! Nem tudtam elképzelni, hogy igaz lehet. Márpedig igaz volt.Maga vezette gépén, repülő századosi egyenruhában Augsburgból jött és ejtőernyővel ugrott le. Először azt mondta, Hornnak hívják, s kilétére csak akkor derült fény, amikor az esés közben szerzett kisebb sérülései miatt egy Glasgow melletti katonai kórházba szállították. Onnan nyomban  a Towerba került, majd más angliai börtönökbe őrizték egészen 1945.október 6-ig, amikor is a nürnbergi börtöncellákban ismét találkozhatott társaival, mármint azokkal , akik túlélték a háborút, és a győztesek halálos ítéletére vártak. Szökésének egy pillanatra sem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Tudtam, hogy az események menetén mit sem változtat. Az eset Britannia-szerte, de az Egyesült Államokban és Oroszországban is, legfőképpen pedig Németországban nagy szenzációt keltett, s azóta több könyvet is írtak róla. Hadd szorítkozzam csupán arra, amit én igaznak tartok ebben az ügyben. Rudolf Hess jóképű fiatalember volt, Hitler megkedvelte, és meghitt munkatársai közé fogadta. Hess bálványozta a Führert, a világraszóló tét pedig nagy szenvedélyeket kavart a lelkében. Hitler asztaltársaságához tartozott,
ahhoz a két-három emberhez, akikkel a Führer együtt szokott vacsorázni, sőt vele néha négyszemközt is. Hitler legtitkosabb érzéseit is jól ismerte, tudta mennyire gyűlöli Szovjet-Oroszországot, mennyire vágyik rá, hogy elpusztítsa a bolsevizmust, mennyire csodálja Britanniát, mennyire szeretne barátságot kötni a brit birodalommal, és mennyire megveti a többi országot. Senki nem ismerte olyan jól a Führert, mint ő, senki nem látta annyiszor magányos pillanataiban. Amikor aztán kitört a háború, minden megváltozott. Hitler asztalánál óhatatlanul megsokasodtak a vendégek. Az önkényuralom legbelsőbb körében időnként mindenféle tábornokok, tengernagyok, diplomaták és más magas rangú tisztségviselők is bejutottak. A  Führer helyettese úgy érezte, hogy leáldozóban van. Hová lettek a régi jó pártgyűlések? A tettek ideje volt ez, nem a bohóckodásé. Hess érdeméből bizony jócskán levon, hogy tettét féltékenység vezérelte, mert úgy érezte, hogy a háborúban elveszíti régi szerepét, és szeretett Führere nem tekinti ugyanolyan barátjának, mint korábban. Mindenféle tábornokokkal és hasonlókkal veszi körül magát. Kétségtelen, hogy fontos szerepet játszanak. De én, Rudolf, most tanúbizonyságot teszek odaadásomról, mindannyiukat lepipálom, és nagyobb kincset rakok a lába elé, nagyobb hasznára leszek, mint új bizalmasai együttvéve. Megyek és békét kötök Angliával. Az életem nem számít. Örömmel dobom oda e nagy siker reményében. -Naiv megfontolás volt ez, de sem elvetemültnek, sem hitványnak nem mondható. Hess úgy értelmezte a helyzetet, hogy a Churchill-féle háborús uszítók erőszakkal eltérítették Angliát valódi érdekeitől és a Németországgal való baráti együttműködéstől. De ha majd ő, Rudolf, eljut Britannia szívébe, és megérteti az uralkodóval, milyen érzéseket táplál iránta Hitler, egyszeriben eltűnnek a süllyesztőbe azok a gonosz erők, amelyek ma uralmuk alatt tartják a balszerencsés szigetországot, s amelyek oly sok fölösleges szenvedést zúdítottak ránk. Hiszen hogyan  is maradhatna talpon Britannia? Franciaország odalett. Az U-Bootok csakhamar elvágnak minden tengeri összeköttetést, a német légitámadások pedig elpusztítják a brit ipart és a brit városokat.
Mármost kihez forduljon? Ott volt Hamilton hercege, akit jól ismert politikai tanácsadójának, Haushofernek a fia. Tudta továbbá, hogy Hamilton hercege királyi udvarmester, és mint ilyen bizonyára naponta együtt vacsorázik az uralkodóval és meghallgatásra számíthat nála. Jobb közvetítőt keresve sem talál. „Úgy látszik - adta hírül néhány nappal később a német sajtóközlemény -, Hess néptárs kényszerképzetek hatása alá került, és azt hitte, egyezséget tud létrehozni Anglia és Németország között. …A nemzetiszocialista párt sajnálattal állapítja meg, hogy ez az idealista egyén kényszerképzeteinek áldozata lett. Mindez azonban nem változtat azon, hogy Németország folytatni fogja a rákényszerített háborút.” Hitlert kínosan érintette ez az esemény. Olyan volt ez neki, mint nekem lett volna, ha hűséges minisztertársam, a külügyminiszter, aki alig néhány évvel volt fiatalabb Hessnél, egy lopott Spitfire-ból kiugrik Berchtesgaden fölött.
A náciknak bizonyára némi vigaszt nyújt, hogy Hess segédtisztjeit letartóztathatták."

A "legjobb", a középkornak a sötétnek nevezett korszakát idéző, karaktergyilkosság vette kezdetét Németországban. A führer helyettesének tettét dezertálásnak minősítették, magának Hessnek az épelméjűségét kétségbe vonták. Okkultizmus iránti érdeklődését kihasználva megpróbálták nevetségessé tenni. Ez elég cinikus dolog volt, ugyanis gyakorlatilag a legfőbb náci vezetők (Hitler, Himmler, Hess, Goebbels stb) mind-mind érintettek voltak ebben a dologban. Nem is kicsit. Hitler fiatal korában megismerte, és megszerette Wagner műveit. Teljesen a hatásuk alá került. Ezek hatására kezdte tanulmányozni a germán hitvilágot.Majd, egy ismert okkultista, a Thule Társaság egyik reprezentánsa Dietrich  Eckhard bevezette a neopaganizmus „mélységeibe”. Segített neki értelmezni Wagnert, és bemutatta és elmagyarázta neki Helena Blavatsky A titkos doktrína című okkult könyvének mélyebb jelentését. Persze nem ő volt az egyetlen aki az ifjú Hitler gondolkodását a fekete mágia felé irányította. "Kövessétek Hitlert! Ő táncol, de úgy ahogy én fújom! Beavattam őt a Titkos Doktrínába, megnyitottam a látását és megtanítottam, hogyan lépjen kapcsolatba az erőkkel. Ne gyászoljatol: nincs olyan német, aki nálamnál nagyobb  befolyást gyakorolt volna a történelemre!"- Mindezt Eckart a halálos ágyán mondta 1923.decemberében...Ugyanakkor a nácik hatalomra jutásuk után mindent megtettek, hogy ne derüljön ki, furcsa érdeklődésük. Például Rudolf von Sebottendorf  az egyik könyvében, a Bevor Hitler kam-ban ír erről.Mondjuk ő is egy bennfentes volt... A Thule Társaság tagja... Ajjajj! A náci veztetés bebörtönözte, és azzal a feltétellel engedte csak szabadon, hogy elhagyja Németországot, és nem ír többet ilyen "csúnya" dolgot. A nácik okkult kapcsolatairól jó pár (különböző minőségű) könyvet olvashatunk, ma már magyar nyelven is. Jobban nem kívánnék a témába most belemenni, mert hát nem a történelem, és nem is a különböző kultuszok vizsgálata e blognak  a profilja... Azt azért még szeretném megjegyezni, hogy a náci  propaganda ezen esemény után azt állította, hogy Rudolf Hess megőrült. Minden címétől, és pozíciójától megfosztották.
Hogy valóban saját elképzelése szerint cselekedett-e, vagy Hitler is tudott az akciójáról, ma már teljesen eldönthetetlen. Ugyanis voltak német kísérletek, próbálták volna semlegesíteni az angolokat, a  keleti kalandjuk előtt. Később nürnbergi per során, a viselkedése alapján, többekben felmerült az a lehetőség, hogy ez így is van. Van olyan feltételezés is, hogy nem Hess repült Nagy-Britanniába, hanem az egyik alteregója. Az igazi Hesst, ezen elmélet szerint a nácik meggyilkoltatták. De hát napjainkban, amikor a konteok reneszánszukat élik, mit nem vonnának kétségbe? Másrészt sem a családtagjai, sem az újnáci rajongói akik amíg volt sírja, rendszeresen összegyültek ott, ünnepséget tartani) soha nem vonták kétségbe at utolsó spandaui fogoly személyazonosságát. De térjünk vissza még egy rövid idézet erejéig Winston Churchill második világháborús emlékiratához! (Az angol miniszterelnök nem véletlenül kapott ezért a munkájáért irodalmi Nobel-díjat. A háborús emlékiratok egy új, minőségi hírnöke ez a mű. Olvasmányos, ugyanakkor korabeli dokumentumokkal sűrűn tele tűzdelt alkotás.) A Hess-úttal kapcsolatos "utójátékról" olvashatunk egy érdekes történetet:

"A szovjet kormány sokat törte a fejét, hogy mit jelenthet Hess szökése, és Moszkvában hamis elméleteket szőttek az epizód köré. Három évvel később, amikor másodszor jártam ott, volt alkalmam meggyőződni róla,mennyire megigézte Sztálint ez a közjáték. Ebédnél megkérdezte tőlem mi az igazság Hess küldetése ügyében. Röviden elmondtam, amit fentebb is leírtam. Úgy éreztem, azt hiszi, hogy Németország és Britannia megfontolt tárgyalásokba bocsátkozott talán össze is szövetkezett, hogy közösen támadják meg Oroszországot, de azután nem lett belőle semmi.
 Ha arra gondoltam, hogy milyen okos emberrel van dolgom, meglepett, hogy ilyen ostobán vélekedik erről az ügyről. Amikor a tolmácsa szavaiból kiderült, hogy nem hisz nekem, a magam tolmácsa útján így válaszoltam: „Ha olyan tényekről nyilatkozom, amelyről biztos tudomásom van, elvárom, hogy ne kételkedjen a szavamban.” E kissé nyers válaszra Sztálin ajka barátságos mosolyra húzódott: „Még itt, Oroszországban is sok olyasmi történik, amivel nem feltétlen számol el a titkosrendőrség. Ennyiben maradtunk."
Sztálin gyanakvásának az oka talán az is lehetett, hogy olyat feltételezett Churchillről, amit önmaga meg is tett. Nevezetesen a német, és az szovjet külügyminiszter által aláírt megnemtámadási szerződés megállapodásait a maga részéről maradéktalanul teljesítette. manapság csak a titkos záradékról szoktak szót ejteni, de az csak "hab volt a tortán". A két diktátor nagyon jól megértette egymást, hiszen az ideológiájuk egyáltalán nem volt olyan távol egymástól, mint ahogy később elhitették széles néptömegekkel. (Paul Johnson angol történész szerint [A modern kor - A 20. század igazi arca; XX.Század Intézet,2000 és 2007] ], Hitler Sztálinra mint példa tekintett. Amit a szovjet diktátor meg mert tenni a saját népével, azt ő is megtette. Brutálisabban, és gyorsabban. Sztálin halálba éheztetett ukránok millióit, Hitler elégetetett...) Kölcsönös előnyökkel járó gazdasági együttmüködés indult el a két ország között. A Történelem fintora volt (vagy csak a náci vezetők cinizmusa?), hogy a német hadsereg a Szovjetuniótól vásárolt stratégiai nyersanyagokból készült felszereléssel támadta meg a ... Szovjetuniót. Sztálin eleinte el sem akarta hinni, hogy a német hadigépezet megindult az országa ellen. Hiszen ő arról álmodott, hogy Hitlerrel felosztják a világot. Európa a németeké, Ázsia az oroszoké. Ezen dédelgetett álmáról nehezen mondott le. A háború első napjaiban azt gondolta, hogy politikai ellenfelei meg akarják téveszteni, és el akarják tántorítani a német szövetségesétől. Ezért volt az is, hogy bár csapatai harcban álltak a nácikkal, mégis megtiltotta, hogy leállítsák a nyugati nyersanyag szállítást. Fájdalmas, és véres volt a kijózanodása. A 2.világháború folyamán mindig tartott attól, hogy a szövetségesek a nácikkal szövetkezni fognak ellene...
De ez is egy másik történet...



Ez  a bejegyzés egy kicsit hosszabbra sikeredett mint az eddigiek, remélem azért nem untátok!