vosztok: Veszélyes vendégjáték

A film eredeti címe :Опасные гастроли
A film nyelve: orosz

A felirat tulajdonságai:
FPS: 29,97
Fálj kiterjesztése: srt
Felirat nyelve: magyar

Örömmel tudathatom veletek, hogy elkészült Amundsen legújabb felirata. Választása, egy mondhatni klasszikus alkotásra esett. A film története 1910.-ben játszódik. Ez az időszak Oroszországban, ahogy nálunk is az Osztrák-Magyar Monarchiában, a "boldog békeidőszak". Az emberek élik mindennapjaikat, a gazdaság fejlődik, és azt gondolják, hogy ennek az idillnek sohasem lesz vége. Pedig a mélyben fortyognak az indulatok, miközben kíméletlen fegyverkezési verseny folyik az európai hatalmak között. A szövetségi rendszerek még képlékenyek (a világháborús események is befolyásolni fogják a végső felállást), de a gyújtózsinór felé már elindultak parázzsal a kezükben...
Minderről a szélesebb közvélemény igyekszik tudomást sem venni. Élik a mindennapi életüket.
A Fonográf együttes így énekelt erről az időszakról:
"Az utolsó előtti-előtti év viszonylag nyugodtan telt,
Arról, hogy mi lesz majd három év múlva
Senki, de senki nem énekelt..."

Munka a Bakalszki bányánál - Szergej Prokugyin-Gorszkij felvétele 1910.

Szeretném megköszönni Bakocsának, hogy felhívta figyelmemet e pazar fényképgyűjteményre, melynek három darabját prezentálom a számotokra. A teljes képsorozat megtekinthető a Kongrsszusi Könyvtár oldalán . Gorszkij cári megbízás alapján, az általa feltalált eljárással készítette a képeit. Eredeti színeiben csodálhatjuk ezeket az alkotásokat... Gorszkij 1922-ben disszidált Franciaországba.
Üvegnegatívjai nagy részét a szovjethatalom elkobozta.

Szerzetesek munkában - Szergej Prokugyin-Gorszkij felvétele 1910.

Pihenőhelyen - Szergej Prokugyin-Gorszkij felvétele 1910.

Ezek a képek valamit visszaadnak a 20. század legelejének hangulatából...

De folytatom a bejegyzést!

A forgatókönyvet, Alekszandra Kollontaj eredeti naplója alapján, Mihail Melkumov írta. A napló szerzője leírja, hogy hogyan csempészett be a cári Oroszországba fegyvereket Makszim Litvinov 1909 és 1915 között. Ezen olvasmányélménye hatására Melkunov írt egy történetet arról, hogy az 1917-es forradalom előtt egy francia Odesszában zenés, szórakoztató társulatot üzemeltet, de a az egész csak álca arra, hogy a fennálló társadalmi rend megdöntésére irányuló cselekedeteket támogatni tudjon. A brezsnyei cenzoroknak maradéktalanul nem nyerte meg a tetszését az ötlet. Azt szerették volna, hogy a fegyverek helyett, csak szórólapok, plamfettek legyenek a csempészett holmik. Én személy szerint nem tartom kizártnak, hogy mindezt csak politikai kötözködés volt részükről. Szerették volna elkerülni, hogy az a kép esetleg kialakulhasson, hogy a Forradalmat külföldről támogatták. Hiszen épp az intervenciós csapatokkal való hősi küzdelem adta az újonnan született ország, a Szovjetunió, születésének romantikus felhangjait (Az egész világ összefogott ellenünk, de mi mégis létrehoztuk az új államformát!). Az egész szovjet propaganda alapját kikezdhette volna, ha esetleg tömegesen megkérdőjelezik az emberek a „szeplőtelen fogantatást”… Ami nem is volt olyan szeplőtelen. Hiszen ma is szinte hitvita témája, hogy Lenin a németek ügynöke volt, vagy csak kihasználta a németek támogatását. Az tény és való, hogy a németek világháborús terveibe nagyon is beleilleszkedett a novemberi puccs. A központ hatalmak vezető katonai ereje mindent megtett, hogy Oroszországot pacifikálja. Az 1917. februári polgári forradalom nem hozta meg a kívánt eredmény. Kerenszkij, az új miniszterelnök továbbra is az antant szövetségen belül képzelte el országa jövőjét. Ne feledjük ekkora már látható volt, hogy gazdaságilag a központi hatalmak ki fognak vérezni (Az USA gazdaságának, és hadseregének ereje már Európában volt, és az antantot erősítette. A központ hatalmak alattvalói megismerték az éhezést , hiába volt [pontosabban lett volna potenciálisan alkalmas az „éléskamra” szerepre]az Osztrák-Magyar Monarchia, és annak mezőgazdasági lehetőségei… Mikor a vidéki férfinépesség jelentős része lövészárokban csücsült…). Az új orosz politikai rezsim úgy gondolta, hogy rövid időn belül eldől a világháború… A németek meg úgy gondolták, hogyha kiesik Oroszország a hadviselő felek közül, az már nekik eleve jó… Hátha még át is állna… tehát szükségük volt egy kis felfordulásra a kelet-európai térségben…
Egyszóval jogosan tarthattak az apparatcsikok az esetleges áthallásoktól, ami a film kapcsán az (gondolkodó)emberek eszébe juthatott volna. (Szerintem a végül elkészült film kritikái sem véletlenül voltak olyanok, amilyenek. De ezt majd Amundsen írásában elolvassshatjátok!)
Egy szó mint száz a cenzorok berzenkedtek. Ragaszkodtak a szórólapokhoz. Arra a felvetésre, hogy a naplójában Kollontáj arról írt, hogy egy színművészeti társulat fegyvereket csempészett be Oroszországban 1905 (ekkor is volt egy forradalmi megmozdulás, aminek az egyik kiváltó oka az elvesztett orosz-japán háború, és az ezzel járó nélkülözés volt) és 1911 között. A válasz lakonikus volt: „Mi van akkor, ha ezt írta az a vén bolond?”.

Maga a film 1910-ben játszódik. Cordel vicomte a kormányzó engedélyével egy kabaré-színházat szervez Odesszában. Van ebben a társulatban minden, kuplé énekes, gyönyörű táncosnő, balettkar… De ez a társulat nem csak a művészetek iránt van elkötelezve… A rendőrfőnök szerelmes lesz a táncosnőbe, de ekkor még nem is sejti, hogy a társulatnak „másodállása” is van…

A film elkészülte előtt, és után is sok konfliktus forrása lett az alkotók számára. Sokáig az is kétséges volt, hogy Viszockij szerepelhet-e majd a filmben. A rendező azonban hajthatatlan volt. Egy igazi botrányfilm (mármint a szovjet államvezetés szempontjából) ez. Botrányosnak tartották a forgatókönyvet, némelyik szereplőt, a film mondanivalóját. Így, az elkészült filmet sem szerette a cenzúra. Ugyanezt a közönségre nem mondhatjuk el, hiszen több 36,9 millióan látták… a premier (1970.janúar 5.) óta. Ebben a cselekmény mellett, a film zeneszerzőinek ( Alekszandr Bilas és Vlagyimir Viszockij) is van érdeme.

Szereplők:

Nyikoláj Grinyko — Andrej Makszimovics (de Cordel vicomte)
Vlagyimir Viszockij — Bengalszkij (Nyikolaj Kovalenko)
Efim Kopelján — Bobrujszkij-Dumbadze
Lionella Pireva — Sophie
Iván Pereverzev — főkormányzó
Georgij Jumatov — Makszim
Nyikoláj Fedorcov — Boriszov
Vlagyimir Subarin — II.Alfréd
Rada és Nyikoláj Volsanyinov — Granovszkik
Elvira Brunovszkája — Evelina
Boriszlav Bpondukov — őr
Szemjon Krupnik — Ali Baba És itt következik a felirat készítőjének ismertetője: "Egy valóban elfelejtett film ez. Nemcsak azért, mert Magyarországon soha nem került vetítésre, hanem mert saját hazájában is bukás volt. Legalábbis a Filmvilág 1988/2-es számában Rubanova Irina írta ezt a filmről, a Viszockij életművel foglalkozó cikkében. (Viszockij a filmszínész; "A lázadást játssza el".) Vajon milyen bukás lehetett? Valószínűleg nem gazdasági bukás, hiszen az 1960-as évek Szovjetuniójában készült a film, amely alapvetően nem volt egy haszon-orientált gazdasági és társadalmi rendszer. A nézők véleménye szerint volt bukás? Ennek ellentmond, hogy a filmet sokan megnézték, népszerű volt. De rossz kritikákat kapott. Hogy miért? Talán mert a filmben Viszockij egy komplex szerepet játszik. Részben kalandor és akcióhős, részben dalbetéteket eléneklő varieté-színész. Bár mindkét szerepben megállta a helyét, a kritikusoknak ez nem tetszhetett és a fent említett újságcikk szerint ebből Viszockij - feltehetőleg a rossz kritikusi vélemények miatt - levonta a maga következtetését és ilyen dalbetétes alakítást ezután már soha nem vállalt. A Viszockij dalok pedig már ekkor is tömegek kedvencei voltak, vagyis éppenséggel elfértek egy filmben. Véleményem szerint maga a filmes környezet vált olyanná, hogy kiment a divatból a kötelező egy-két dalbetét, ami például a magyar filmeket is jellemezte egészen a 40-es évekig. Ebben a filmben pedig még mai szemmel sem tekinthető elmaradottnak a dalbetétek jelenléte, hiszen a főszereplő varieté-színész. De ezek alapján elmondható, hogy ez az utolsó olyan film, amelyben Viszockij képben is énekelt. A későbbiekben csak a dalát és a hangját adta egy-egy filmhez.

Egy kifejezetten szép díszletezésű, igényes, korhű történelmi kalandfilmről beszélünk. Az általunk alig ismert századfordulós évek Oroszországában játszódik. A történelmi-politikai háttér talán nem is igazán tartozik az általános történelmi műveltséghez. A rendkívül bonyolult szovjet-orosz történelem egy szeletét ábrázolja. Mai szemmel megnézve, nem is igazán érthető, kik ezek a kalandos életet élő, konspiráló, nemzetközi hálózattal rendelkező emberek. Valamilyen "-isták". Ne feledjük, ebben a korban az "izmusok" dúlnak, diadalt aratnak, elbuknak vagy éppen háborúba sodornak országokat vagy valamilyen politikai gyilkosság képében hallatják hangjukat. Nekem nem volt egyértelmű, milyen "izmus" követői ezek a főszereplők. Vannak sejtéseim, de így, 2012-ben, amikor ezek az "izmusok" szinte már semmit sem jelentenek, szerintem ne is nevesítsük.

Van egy nagyon sarkalatos kérdés ezzel kapcsolatban. A filmben többször elhangzó "tovaris" megszólítás fordítása. Nem lehet e kérdés mellett csak úgy elmenni, de nálam sokkal tudósabb emberek is elvi vitákat bonyolítanak le, hogy a "tovaris"-t mikor, minek lehet, szabad vagy kell fordítani. Függ korszaktól, szövegkörnyezettől, történelmi háttértől. Nagyon nem egyértelmű. A szó eredeti jelentése elveszett, a politikai felhangok megváltoztatták. Ebben a filmben én is sokat gondolkodtam, minek fordítsam. Korántsem biztos, hogy helyesen fordítottam. Ide tartozik, hogy az egyik elhangzó Puskin vers megszólítását (Tovaris...!) a műfordító teljes egészében kihagyta. Nem csodálkoznék, ha az általam felvetett okok (is) közrejátszottak volna ebben.

A film fordításánál és a feliratok szövegezésénél mindig kompromisszumot kell kötni. Szó szerint mindent nem lehet lefordítani, mert akkor bizonyos jeleneteknél tizedmásodpercenként kellene váltani a feliratokat. Elnagyolni, tartalmat leírni megint csak nem jó, mert ez esetben elveszhetne valamely lényeges finom részlet. Ezt csak azért írom ide, mert ennél a filmnél különösen szembeötlő volt a szereplők szinte etikettszerű, már-már modorosan udvarias, nagyon választékos beszédstílusa. Mindez arra utalhat, hogy az akkori arisztokrácia, sőt a színészek is, az átlagosnál jóval magasabb műveltségi szintet képviseltek. Megpróbáltam ezt átadni a fordításban, emiatt sajnos néhány esetben kénytelen voltam a szokásosnál hosszabb feliratokat írni.
A filmben lévő Viszockij daloknak nem találtam műfordítását. Emiatt, mint ahogy az a Vertikal-nál volt, magam fordítottam a verseket. Ez pedig már egy külön világ, nagyon nehéz elfogadható minőségben megoldani. Emiatt ezeket a részleteket legnagyobb igyekezetem ellenére is csak "tájékoztató jellegű" fordításnak tekintem. Ugyanakkor rendkívüli módon örültem annak, hogy a filmben elhangzó Puskin verseknek volt magyar műfordítása, amiket a fordító nevének feltüntetése mellett beemelhettem a feliratba." A filmhez tartozó feliratot itt találhatjátok meg.
Kedves Amundsen, a magam részéről annyit szeretnék, csak mondani, hogy: Köszönöm!