Kraj

A film eredeti címe : Край
Alternatív cím: The Edge , Kray
A film nyelve: orosz, német
A produkció honlapja: :  http://edge-movie.com
A felirat tulajdonságai
FPS: 25
Fálj kiterjesztése: srt
Felirat nyelve: magyar





Minden filmnél felmerül bennem egy kérdés. A cím problémája. Hogyan fordítsam le az adott mű címét. Nekem, személy szerint a hátamon is visszafelé áll a szőr, amikor némelyik  film címét meghallom. Úgy a kilencvenes évek elején volt nagy divat, hogy egy ismert szólást átírva (mintegy megerőszakolva a magyar nyelvet, hiszen a legtöbb ilyen „átirat” képzavaros volt), próbáltak „jópofa” címet adni a külföldön készült filmnek.
Példát most nem hoznák fel, de gondolom a legtöbb ember tudja mire gondolok.
Szeretnék nem esni ilyen hibákba. Vannak filmek, amiknek igen egyszerű a cím lefordítása, mert „adja magát” a megoldás. Ezen a blogon is van egy-két ilyen (44 augusztusában, Cár, Amiről a férfiak beszélnek, Pópa stb…).  Azután ott vannak azok , amelyek már a címmel is el kívánnak mondani valamit.
Véleményem szerint ez, egy ilyen film.
Miután először megnéztem ezt a mozit, a film cselekményén kívül még a címén is elmerengtem. Egy középiskolai (kötelező) olvasmányélményem jutott az eszembe.
Móricz Zsigmond Az Isten háta mögött című műve. Annakidején azon is eltűnődtem egy keveset. Mert ha Isten az a személy, aki mindenre odafigyel (és a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás szerint az) , akkor hol lehet az a hely (és mennyire elhagyatott, ha van ilyen), amelyre nem figyel oda a Legfőbb Transzcendens Személy?
És analóg  a két műalkotás címe. Mindkét esetben ugyanazt akarták kifejezni az alkotók.
Az  Orosz-Magyar Akadémiai Nagyszótár (szerkesztette: Hadrovics László és Gáldi László) hatodik kiadása szerint a Край szó jelentése: 1.valaminek a széle vagy pereme valaminek; 2. táj, vidék, ország; 3.(hivatalos) terület, határterület, vidék[közigazgatási egység].
Ezzel eddig nincs is semmilyen gond. Ugyanakkor magát a települést, ahol  a történet játszódik  szintén így hívják. Település neveket pedig nem szoktunk lefordítani. (Ez alól talán csak Szentpétervár a kivétel. Viszont a Pityert már ebben az esetben se.)
És itt jön be az emberi tényező. A személyem emberi tényezője. A Perem olyan rideg, személytelen; a Szél kétértelmű; a Határszél félrevezető. Lehetne Peremvidék, de az nekem olyan sci-fis. Lehet, hogy Asimov híres regény triológiája egyik része ( Az Alapítvány Pereme)  miatt van ez. De azt sem tartom kizártnak, hogy a Csillagok Háborújának valamelyik részében is használják ezt a nevet. Egy szó mint száz, én nem tudtam dönteni ebben az ügyben. Így hát „belemenekültem” abba a szabályba, hogy nem fordítjuk le a települések neveit.
Az előző két bejegyzésnél is volt a film elnevezésével gondom. Ott két variáció közül választhattam. Amit végül is döntöttem, az a kevésbé magyaros, de a filmben párbeszédkor jobban hangzó variáció lett.
Én, az eredeti címekkel szoktam „dolgozni”, ami annyit tesz, hogy általában az eredeti orosz címeket használom. Van a gépemen egy mappa, aminek a neve a fonetikusan leírt filmcíme.
Általában…
De ennyi bevezető után itt az ideje, hogy néhány mondatot magáról a filmről is írjak.
A műfaját tekintve dráma. Na, de nem kell megijedniük azoknak sem, akik csak a könnyedebb műfajú filmeket szeretik. Nem egy úgynevezett „nehezen emészthető” műalkotásról van szó. Nagyon jó történet, nagyon jó megvalósítással!
(Annyira nem könnyű valamiről úgy írni, hogy ne írjam le az egész sztorit. Pedig annyi mindent lehetne leírni a filmről! Minden esetben őrlődöm. Olyat írni, hogy lehetőleg minél több olvasó kedvet kapjon a filmhez, de úgy hogy a film megnézése közben azért, ne egy már általuk ismert  sztorit lássanak. Mennyivel könnyebb lenne, egy elemzést összehozni a film mondanivalójáról… De hát nem ez a célom ezzel a kis írással.)
A film látványos. Nagyon szép képi megvalósításokat láthatunk. Látszik rajta a gondos munka. Az is, hogy volt pénz, a rendező elképzelésének megvalósítására.
Ugyanakkor számomra rendkívül inspiratív volt. Szeretem azokat a filmeket, amelyeket miközben nézem, „beindítják” a gondolataimat. Ezek különbözőek szoktak lenni. Nem ritkán morális problémák vetődnek fel bennem (Ilyen vagyok, erről „papírom” is van. Az is előfordult már, hogy vígjáték nézése közben, pont ezért nem tudtam értékelni, az éppen nézett alkotást. És éppen ezért szeretem a 19.századi orosz irodalmat is. Többek között.), de más irányú gondolatok is szoktak „előtörni” belőlem ilyenkor. És ez a film alkalmas arra, hogy az ember elgondolkozzon dolgokról. Ugyanakkor a cselekménye nem elvont (Azokkal értek egyet, aki szerint a kultúra nem elvont, nehezen értelmezhető valami.).
A  film története 1945 őszén indul.
Vége van a háborúnak. Egy távoli helyen lévő településre, egy veterán katona érkezik. Ignátnak hívják, és ő a film egyik főszereplője. Semmit nem tudunk róla. Nem tudjuk, hogy honnan jött, és miért. Nem ismer senkit, és őt se ismeri senki.
Maga a helység is figyelemre méltó. Egy falu, ami mégsem falu. Az ott lakók nem oda születtek, nem akartak oda kerülni, és nem is alkotnak falusias közösséget.

Érzelmileg túlfűtöttek. Ez nem is csoda, hiszen a feszültség levezetésre nincs más csak a közösség tagjai. Többféle ellentét is munkál közöttük. Első, és legfontosabb a nemzeti identitás. A „faluban” nem csak oroszok élnek. Nem csak a Szovjetunió állampolgárai.
Hanem német hadifoglyok is. Így, bár Európában  a harci cselekmények  véget értek, de itt a „világ végén” még mindig tart a harc. A „faluban” még nem ért véget a háború. Nem fegyverekkel csapnak össze az emberek, hanem „csak” szavakkal. Ha német vagy, akkor náci vagy. Ha latin betűt használsz, náci vagy. Ha cirillt, akkor győztes. Nincs elismerés az ellenségnek. Ebben a közösségben nincsenek győztesek. Csak indulatok, előítéletek. És áldozatok… Lelki terror, és félelmek. (József Attila örökbecsű sora jól jellemzi az életüket: „Fortélyos félelem igazgat”.) 
Mindenki ugyanott dolgozik, mindenki ugyanott étkezik. A fürdő is közös. Olyan mint egy munkahely. Mert az. De mégsem munkatábor. Nincsenek őrök, a települést nem veszi körbe kerítés, nincsenek őrtornyok. Ettől függetlenül a lakók foglyok. Ott élnek a tajga közepén, a társadalomtól távol. Megjelenítve az osztály nélküli társadalmat. Annak is a rosszabbik arcát. George Orwell 1984 című könyvének szereplői hasonlóak. Itt is, ott is egyszerűség, és szegénység jellemzi a (kényszer)munkásokat. Alacsony intellektuális igénnyel. (Bár egyetemesen megállapíthatjuk, hogy  a kultúra, a művelődés egyetlen embernél sem előzi meg a létfenntartást. „ A lét határozza meg a tudatot.” – állította valamikor Marx. Ha  a létfenntartás a cél, akkor nem várható el a színházba járás… Márpedig a 20.század közepén, az emberek világméretű problémája lett a túlélés.)
De nem csak a körülmények zordak, hanem az emberek is a filmben. Ami érthető is. Hiszen az amúgy sem irigylésre méltó életüket, korlátozott földrajzi területen kellett élniük. És tudják, hogy van a jelenjüknél még borzasztóbb dolog is. 
Ide  érkezik meg főhősünk. Olyan mint a többiek. Múlt, és jövő nélküli. Ahogy telik az idő megismerhetjük őt, és a múltjának egyes részeit is. Ignát karakterét Vlagyimir Maskov  jeleníti meg. Férfias kisugárzása meghatározza a film egészét. Konok, makacs erős ember benyomását kelti, de ugyanakkor rendkívül kiszolgáltatott. Nem fél, az emberekkel állandóan konfrontációba kerül. Ugyanakkor, egy baleset következményeként az egészségével probléma van. Bármikor rátörhet a fizikai erőtlenség.

A női főszerepeket Anjorka Strechel német, és Júlia Peresild orosz színésznők játsszák.
Androjka Schrechel
„Hivatalosan” (lásd Arany Sas díj) az előbbi a női főszereplő, de szerintem az utóbbi színésznő által alakított karakter szimpatikusabb. (Persze erre szokás azt mondani, hogy ízlések és pofonok különbözőek.) Az egyik legönfeláldozóbb karaktere a filmnek.
Két különböző személyiség. Mindkét karaktert egyforma súllyal jeleníti meg a rendező. Mivel két női főszereplő jut egy férfira, sejthető, hogy érzelmi kesze-kuszaság is szerepet kap a drámában…

A filmre jellemző, hogy csak a főhősök múltjából tudunk meg néhány részletet . Épp csak annyit, hogy a film érthetőbb legyen. Ahogy halad előre a film , úgy tudunk meg egyre többet életük drámájáról.
Julia Peresild


Ignát, aki miközben hű önmagához, társadalmi megítélése egyre inkább lefele tart. De számára szemmel láthatólag nem okoz problémát. Mozdonyvezetőként mentes volt a katonai szolgálat alól (ne feledjük, hogy a 2.világháború idején vagyunk), de önfejűsége miatt, olyan helyzetbe került, hogy büntetésként a frontra került.

A film látványvilágában fontos helyett foglal el a gőzmozdony.
Nem értettem úgy igazán soha azt, hogy egyesek miért tekintenek a vasútra szinte kultikus tisztelettel. („Akit  a mozdony füstje megcsapott.”) Egészen kis gyerekek rajonganak a vasútért. (Nem csak „Thomas, a gőzmozdony” megjelenése óta. Azóta csak a „rajongók” létszáma nagyobb.) A filmet nézve ráéreztem, hogy miről is lehet szó.

Nagy, nehéz, böhöm vasszerkezetek, melyek mikor megmozdulnak, már sugározzák magukból a megállíthatatlanságot. Erőt, energiát. Füstöt okádnak, gőzt okádnak ki magukból. Légkürtjük harsányan rikoltozik ezeknek a monstrumoknak. Hirdetik a Technika nagyságát. Mindezt fenségesen. Romantikusan. Férfiasan.
Egy nagy rejtély… Ami inspiráló is… Emlékeztek/ismeritek (a nem kívánt rész törlendő) az LGT zenekar örökbecsű sorait?
„A kilók, a tonnák, a megatonnák
csak ontják benne az energiát, a síneken.”
Jól eltalálták  a lényeget!

A filmben a gőzmozdonyok ugyanúgy „küzdenek”, „megfeszülnek”, „erőlködnek”, mint maga a főhős. A film végén levő verseny látványvilága megkoronázza az egész alkotást.

A film rendezője, Alekszej Ucsitel, így nyilatkozott egy helyütt: „ A mozdonyok nagyon jó színészek. Úgy tűnik, mintha élnének. Sziszegnek , fújtatnak, mintha dühösek lennének…”

Javaslom, hogy ha tehetitek, nézzétek meg a filmet!
A feliratot itt találjátok.


  

Néhány érdekesség a filmről: 

A film két és fél év alatt készült el.  A forgatókönyv megírása közel egy évig, a forgatás előkészítése négy hónapig tartott. Maga a forgatás nyolc hónapig, az utómunkálatok hat hónapig. A készítők büszkén állítják, hogy nem használtak számítógépes effekteket  a film elkészítése során.
Tizenkét millió dollárt költöttek az elkészítésére.
A Leningrádi Régióban építették fel a díszleteket. A Szentpétervár-Pszkov közötti vonalszakaszon történtek a vasúti felvételek.
EU 683-32
OV 324
A filmben szerepel egy  EU 683-32 sorozatú gőzmozdony (amelyet a harkovi mozdonygyárban készítettek 1928-ban), egy SO18-2018 sorozatú gőzmozdony (amelyet a vorosilovgradszkiji mozdonygyárban építettek 1941.-ben) , valamint egy OV 324-es is.


A film nemzetközi premierje 2010.09.09.-én volt a kanadai Torontóban. Bemutatták a varsói (2010.10.09.), a thesszaloniki (2010.12.06.), a marrakeshi (2010.12.08.) filmfesztiválon is.
2010.10.21.-én megjelent DVD-n, és BlueRay-en is.
A film négy kategóriában (legjobb rendező, legjobb színész, legjobb színésznő, legjobb mellékszereplő) is megkapta az Arany Sast.

Még néhány kép a filmből:



2 megjegyzés:

  1. Nemes egyszerűséggel (és kissé alpárian), ez egy kurva jó film.

    VálaszTörlés
  2. Akárcsak a Pópa, ez is egy zseniális alkotás! A fényképezésre már nincsenek is szavak - annál a jelenetnél, amikor a kamera távolodik a vonattól, egy tó felett, és hátulról látunk egy medvét, amint a túloldalon haladó szerelvényt nézi, konkrétan a lélegzetem elállt (középső kép). A végtelen, fagyos szibériai táj rátelepszik az egész filmre, rengeteget tesz a hangulathoz. A folyamatos küzdés, kikerülni a tajga szorításából... De a végtelenséget nehéz legyőzni. Milyen jó lenne egyszer egy igazi nagy vásznon is megtekinteni!
    Szintén köszönöm!

    VálaszTörlés